Úgy tűnik, hogy ezek a gyerekek nagyon szeretik egymást. Én nem akarok ennek bedőlni, nekem ez gyanús. Az csak az egyik fele, hogy rendszeresen csókolóznak (Léna a nyelvét dugja be Ákom szájába, nem puszta szájrapusziról van szó), minden magyarázatom és nemtetszésem ellenére, de rendesen puszilgatják is egymást (Ákom hihetetlen édes cuppanós puszikat ad vigyorogva), Léna tevékenyen résztvesz a mentőakcióinkban, amiből nap, mint nap több akad. Egyelőre azt kell mondanom, hogy a Jóistennel lepaktált Ákom, mert nélküle nem hiszem, hogy ilyen vidám lennék. Megállás nélkül megy és mászik, felküzdi magát bármilyen székre (rosszabb esetben ez rádől), majd onnan az asztalra, vagy a mosogatóba. És sajnos nem vicc, hogy egy pillanatra nem téveszthetem szem elől, így is kék-zöld, sebes, ma a szája szakadt fel, közvetlen az után, hogy ráborult egy szék, a legmagasabb székünkről nem tudom hányszor pottyant le, magára rántott a hétvégén egy olvasólámpát, ami a szemétől fél centire sebesítette meg, de a legrosszabb az volt, amikor kinyitotta a sütő ajtaját és fel akart mászi a tűzhelyre, amin forrt a víz...A tűzhely meg elborult (elkaptam), a lábosból a forró víz ki, szerencsére először lehült egy picit a hűvösebb fémen, majd Ákom fejére és arcára. És semmi baja nem lett, mert először érte a tűzhely hidegebb lapját. Ha ez nem az Isten keze, akkor csoda.  (Anya, kérlek ezt ne kommentáld! Van tűzhelyzár, és a konyhában voltam...).

Közben cukorfalatok, Ákom ugat, ha meglát a kertben egy rigót, rettenetes fontosan jön-megy egész nap és nevetgél. Kacag, ha meglátja a cicimet, velem szemben ülve használja, egy slukk a jobb, kettő a bal, vissza kettő a jobbra, még egyet mégiscsak a balból, majd egyszercsak lehúzza a pulcsim, jelezve, hogy ennyi volt, köszöni.

Ó, és külön alszanak már vagy egy hete. Lencsi fönt az emeletes ágyban, Ákos lent. Nem mondom, hogy fantasztikus javulást hozott, de Lenka nem ébred - általában - egész éjszaka, Ákom sem kell többször, mint eddig (5x kb., 6x...).

Azt már írtam, hogy Mic rekedten ébredt és sírva kérdezi: "Miért nem olyan szép a hangom, mint szokott lenn?".

Tegnap meg azt mondja nekem, hogy "Nagyon szeretlek."

Én meghatódva: "-Miért?"

-Mert sok ruhád van.

-Igen? És még?

-Sok szoknyád.

-Igen? És másért?

-Másért nem."

Ennyit a szeretetről. Azt is tegnap kérdezte, hogy "Mindenki kakil?

- Igen. Azt biztos, hogy mindenki.

- A németek is? (Fogalmam sincs miért pont ők ilyen gyanúsak, de viszonylag sok népről beszélünk, ők még csak nem is kerültek szóba mostanában.)

Csak azért írok tulajdonképpen, hogy megerősítsem a létezésünket. Gyakorlatilag minden változatlan, én napról-napra jobban rettegek a pontosan egy év múlva esedékes munkábaállásom miatt, közben Lencsi rendíthetelen óvodás, egyre több csínnyel (például az uborkát a pohárba pakolja, majd megmossa benne a kezét), de kint a kertben még most is inkább az óvónénikkel van. Viszont reggel már szalad be, sőt, ma már azt kérdezte a Tomitól, hogy "bemehetek már?". Verselésben passzív, nem hajlandó, mondván, hogy ő még kicsi. Ez az első kritika. Azért sokáig ízlelgettem, de akkor ne mondjon verset, ha nem akar. Közben Ákomnak szerintem kevesebb alvás adatik napközben, mint vágyná, de tökéletesen nyugodt kötülmények híjján marad ez az egy óra 11 utántól 12 utánig, amikoris elindulunk Lencsiért. Léna továbbra sem lustálkodik napkozben, cserébe 5 körül mélységes mélypont, akkor, amikor nagyon kell csinálnom a vacsit hatra, mert nem bírják így hétig, viszont alszanak is fél kilenckor. Van ennek jó oldala...Az éjszakáról nem akarok beszélni. Tegnap csúcsokat döntögettünk, mindenki össze-vissza járkál az ágyak között (Ákom vagy Lencsivel vagy velünk hál - vagy nem hál -, mert egy bolydult pillanatomban lebontottam a kiságyát a több tér reményében...). Mindeközben, vagy azért is mert úgy látom Öcsi is allergiás a banánra, mint én, és görcsöl tőle a hasa, mint nekem. Szép, kedves örökség. Eddig leginkább banánt kapott vacsira, de most erősen gyanakszom. Közben vele hasonló tortúra az evés, mint Lencsivel fénykorában, valami lélekzetelállító produkciót kell prezentálnom, mert olybá tűnik egyébként uncsi...Viszont Ákomot sem érdeklik gyakorlatilag egyáltalán a játékok, viszont megveszik a számítógépért, amit napközben alig-alig használunk. Léna nagyon ritkán megnézi az egyszervolt.hu-nak csak a címlapját, amit "babák"-nak hív, Ákom ezt rikoltja fennhangon miközben hevesen mutogat a számítógép előtti székre. Székre istenen mászik. Szívesen foglalatoskodik még a tűzhelybe-, mosógépbe-mászással, fridzsider-nyitogatással, föld markolással, de csodásan tolja egész hosszan Lencsi játékbabakocsiját az utcán egyedül. Cukorfalat.

éppen most

Egy altatás közben Lénával:

- Mi is meghalunk?

(Nagyon döbbent és csalódott az igenem miatt.)

- És akkor mi lesz? Felmegyünk az égbe? És bennünket is feltámaszt Jézus?

Válaszolok, legjobb tudásom szerint, majd rögtön a következő kérdés: "A szülők akkor is szeretik a gyerekiket, ha már nagyok? És féltik is?

Majd a legutolsó:

- A gólyának milyen hosszú a nyelve?

Éppen most kicsit más hangulatban vagyok, mert pénteken megyek egy unokatestvérem lánybúcsújára és éppen kezd kisebb feszültség kialakulni a pénisz alakú nyalóka körül...Egyre viccesebb a helyzet - szerintem mindenki legyen boldog és vigadjon, nyalókával vagy nélküle (a legjobb barátnő nyilván nem véletlenül a legjobb barátnője), de eszembe jutott, hogy vannak lazább erkölcsök is, például Apa munkahelyén a nők például ilyen nyalókát kaptak nőnapra. Apa meg guminőt talán szülinapjára. Erre Anya meg is jegyezte, hogy jó lesz ez a gyerekeknek játszani, majd húzunk rá bugyit. Liberális családban nőttem fel...

Szóval ovi...Az első nap sírdogált, majd még két reggel. Azóta Manka teljes mellszélességgel büszke óvodás. Van barátnője (persze a legszebb kislány, micsoda hatalom a szépség már háromévesen is), akivel én speciel még nem láttam szót váltani sem, az óvónők meg suhanó tünemények, nem könnyű őket elkapni. Kicsit zavar is az információ hiánya, például annyira szeretném tudni, hogy kivel és mit játszik, de Lencsi össze-vissze hablatyol, fene tudja, hogy igazat-e (például azt állítja, hogy egész nap nem játszott, sőt egyedül volt, sőt éjszaka is ott volt. Persze egyedül.), Zsóka néni és Ági néni meg elérhetetlen. Egyébként az első benyomások egyelőre beigazolódtak. Kert - ritkán, mese délelőtt ritkán, Izabella és a kicsik tüneményesek, de Izabelláért én - magam -, rajongok, evés ilyen-olyan, ma éppen drága Lenka kenyeret ebédelt. A napirend viszont borul, próbálkozom folyton, de még nem jöttem rá az ideális óvodai nap helyes összetételére. Most sem alszik napközben, de nehezebben bírja (Ákosnak sem igen van esélye aludni, csak egyszer egy rövidet nagyjából, de neki még az ebéd helyszíne is zavaros, de valahogy ódzkodom az ovi előtti konzerv-etetéstől...), úgyhogy 6-kor vacsizunk már, alszanak is fél 9 körül, akár nyolckor is, Ákom viszont cserébe 6-kor kel. Halleluja. Ezt nagyon nehezen viseljük.

Winkler Nóra Csillagtúrája remek darab. Ajánlom. Elképesztő tehetséges, de erre azt hiszem születni kell. Roppant szimpatikus nő. Odavagyok.

Most írok Lencsiket:

Ül a vécén, és énekel, de nem jut eszébe a szöveg utolsó fele: "nem baj, a végét majd elkakilom..."

Elpáholyog = elpárolog (Hiába, színházba jár. Én meg a héten két színházba megyek: Gorkij: Kispolgárok - Katona; és Csáth Géza: A Pertics Janika - Pince. Sőt még Vackorra is megyünk a Nemzeti Táncszínházba. Örülök is nagyon ám...)

"Legyél szíves felhajtani a pizsamám." Választékos.

Aggódtam, hogy mi lesz ha meglátja Regináék kidobott karácsonyfáját, szemben velünk. Igyekszem elkerülni az ilyesmit, tőlünk például az angyalok vitték el a fát, de ezt nem lehet, tekintve, hogy muszáj elmenni mellette. Lenka megoldotta: "Nahát, ekkora szél volt, hogy kidöntötte ezt a fenyőt...".

90 éves a Nagypapám! Isten éltesse sokáig, ennél soha rosszabbul.

Újrakezdjük. Valahogy december elején vágtunk bele, de ugye két nap után két hétig voltunk gyakorlatilag mindannyian betegek, aztán jött a téliszünet és most visszatérünk az óvoda berkeibe. Embertpróbáló feladat. Nekem biztos, de Lencsinek is. Szegény kicsi Csillagom el sem engedte a kezem, az volt a csoda, ha 4 méterre eltávolodtam. A rekord az a szekrényig való távozás, kétszer, mondjuk egy percre. Pedig, új átgondolt módszerekkel dolgozunk már, Tomi szabadságon, hogy Ákommal itthon tudjon lenni, sajnos bemenni nem tudott Csirifiszkióval, mert megnémult (berekedt teljesen), de a harmadik nap Anya ment be Mickóval, mert Ákoson is kezdtek jelentkezni a zakkanás jelei. Szóval nehéz. Én idegbeteg voltam 4 napig (pénteken tört meg a jég, kedden mentünk először), ovival álmodtam, Tomival tomboltam...vagy sértődtem, ok nélkül persze, csak megevett a feszültség. Az óvónénik már pedzegették, hogy hétfőtől élesben, Lenka egyedül, ez számomra totálisan elképzelhetetlen. Mission impossible. Pénteken viszont váratlanul kívülkerültem a termen (egy kislánynak hányingere lett), és ha már így, akkor Ági néni rámkacsintott, hogy hajrá. Gyengén elbúcsúztam Lencsitől egy rövid időre (Ákom persze velem ekkor már), majd fél órára el is mentünk és további 2,5-t kukucskáltam: Mic sírt három percet, azt vadul, majd megtörten üldögélt jobbára 1,5 órát az óvónéni ölében, feltétlen cumizva - ezzel Ákom segítette ki az utolsó pillanatban (mit bánom én, csak segítse át a kezdeti nehézségeken). Az utolsó egy órában már szorosan a dada mellett ülve ugyan, de játszogatott cumizva, csendesen...Pedig az óvó nénik nagyon aranyosak (az is, akitől tartottam, szeretgette a Lénát, és pátyolgatta - szeretném azt hinni, hogy nem azért, mert tudta, hogy nézem...). Ennek kicsit ellentmond az, hogy egy kisfiú az első három napban szakadatlan (tényleg) sírt az anyukája után, ez nekem az elviselhetetlenség határát súrolta. (Ebéd közben könnyek között beszélgetünk, levegőért kapkodva, hüppögve: "Mikor jön Anya? - Ha megeszed az ebédet. - Mikor eszem meg az ebédet? - Ha üres lesz a tányérod. - Mikor lesz üres a tányérom? - Ha nem lesz rajta semmi. - Mikor nem lesz rajta semmi? - Ha bekanalazod az összes levest...." És így tovább zokogva...)Annyira nem igyekeztek a nénik sem elterelni a figyelmét, mondván, hogy találja fel magát. Egyelőre nem nagyon találta... Három éves! Hova találja fel magát, ki segítsen neki? Szóval bőgött Vendel, bőgtem én. De a gyerekek egyébként egy-két kivétellel tüneményesek, különösen a kicsik, akik egykorúak jobbára Pocakkal, és egy asztalnál esznek (Izabella, Fanni, Johanna és Vendel). És én még a Bertával nagyon szimpatizálok. Meg a Rozival is. Azért Lencsi is megfeledkezett néha magáról, és akkor odavolt a körjátékokért, meg a tornaóráért (amíg fel nem szakadt a szája...). Olyan is előfordult, hogy egy csoki reményében dalra fakadt. A Mikulás, Mikulás kedves Mikuás saját átiratát volt kedves előadni, a "csokinyuszi, csokimikulás jaj, de jó" sorral. Majd megkérdezte, hogy ha megismétli kap-e még egy csokit? Kapott. A benyomások összeségében pozitívak. Az óvónénik klasszak, a gyerekek nagyon cukik, a mesét és a szabad levegőt még mindig keveslem. És hatalmas fájdalmam, hogy a háromévesek csak kanállal ehetnek, sőt, egy kanállal mindkét fogást. Próbáltam kicselezni, amíg ott voltam, de nyílt konfliktust nem mertem, nehogy Lénácskám igya meg a levét, de ettől rosszul vagyok. Hogy lesz így jólnevelt úrikislány. Így is eléggé hadilábon állunk az evés esztétikájával, de legalább nem kanállal ette a főételt. És nem ugyanazzal....Ííííííí....Juj, a fene gondolta, hogy ez ilyen izgalmas, és ennyire nehéz. Minden gondolatom, hogy legyen neki jó...Gondoljatok ránk hétfőn!

Ákom közben ma úgy esett le a számítógép előtti magasított széról, hogy fejjel lefelé, majd görbe nyakkal ért földet. Rémes volt. Csak arra tudok gondolni, hogy egy őrangyal hemperedett alá. Mindazonáltal bájos, és fölöttébb férfias szokása, a hozzá közelálló - elsősorban - női mellekhez (azért a Tomié is megteszi néha) való férkőzés (ruha alá suttyomban benyúlás) és azok morzsolgatása. Megnyugtatja.

Ezt talán még nem írtam (Karácsonyi szentendrei díszkivilágítás): "Elképesztő, hogy a város így tele van gyönyörűségekkel. Hihetetlen, hogy hogy megmásult itt minden.

- Megváltzott a beszéd is.

- Miért?

- Mert mindenki úgy köszön, hogy "Boldog Karácsonyt."

Megint régen nem írtam. Nem is történt semmi átütő. Nekem a legszívmelengetőbb az, hogy Ákom lelkesen "beszél", gagyog, hadovál, a leggyakoribb szó először a Memme, majd mostanra a Mámmi. Ez nem emberspecifikus (úgy értem nem rám vonatkozik), gyakorlatilag a hozzá közelálló személyzet bármelyik tagja lehet. Az biztos, hogy ez a jelenlevő bírja Ákos szeretetét, és foglalkozzon vele. Most. Akárhogy is, én imádom hallgatni, és általában szót is fogadok; engedelmeskedek. Olyan cuki amikor áll az üvegajtónál, két kézzel veri és kiabálja - ma éppen a Tominak -, hogy "Mámmi"! Ez azt jelentette, hogy "gyere be gyorsan". Valamint Szabadkígyóson Karácsonykor rákapott az önálló óvatosan, terpeszben járkálásra, és most rója a köröket. Nem tudok nem arra gondolni, hogy a kígyósi lakás kb. 5x akkora, mint a miénk, és egyszerüen A és B pont között muszáj volt elhagyni a kapaszkodókat. Itt, Szentendrén nem muszáj. Sőt, nagyjából, nem lehet.

Karácsony szép volt, ami nem sikerülhetett volna anélkül, hogy a gyerekek a szüleimmel voltak a Diótörőn a Bábszínházban, amíg az angyalok megállás nélkül, úgy sürögtek,

hogy csak nagyon utolsó pillanatban állt teljes pompában a ház, de végül még Pásztorjátékra is eljutottunk, igaz csak 10 percre, mert eleget késtünk ahhoz, hogy semmiképp ne gémberedhessen el a lábunk a templomban. Közbevetem ez a Diótörő Lencsikének a 3. volt, három egymást követő nap, először az Operában Léna és én, majd a MüPá-ban a Filharmonikusokkal Anya, Léna és én, végül 24-én a fent említett előadás, Anya, Apa, Léna, Ákos. És mind nagyszerű volt. Még a szüleimnek sem okozott semmi gondot az egyszerre két unoka, simán ment, mindenki együtt örült. Lencsi és Ákos továbbra is a színház varázsa alatt, Ákom fiatal kora dacára tátott szájjal, teljes mellkassal előretülekedve, nagybetűkkel élvezi.

Visszatérve a Karácsonyra: 24-én itt, négyen, meghitten, nagyon vágytam rá, hogy szép legyen, és az lett, ami nekem az egyik legnagyobb öröm volt. A másik az ajándékok - nekem -, ellentétben például a gyerekekkel, akiket a csomagok nem különösebben hatottak meg (a kicsomagolás annál inkább), az új játékok annyira nem nyűgözték le őket. Engem persze bármilyen ajándékkal le lehet kenyerezni. A fa az eléggé tetszett nekik is. Lencsi nem akart elaludni, hogy nehogy eltűnjön. Végül úgy fordult, hogy éjszaka is lássa. A Vitéz-nagyszülőknél, meg azt mondta, hogy "elkápráztat ez a fa". Ákom istenien rángatja az alsó ágakat, itt eddig is csak puha dísz volt, most már az se nagyon. A szaloncukor meg Micinél mindent visz. Szerintem bármit megtenne egy maroknyiért. 25-én Magdi-Gyuszniál voltunk Anitáékkal, az is nagyon jó volt, 26-án pedig Szabadkígyós 30-ig, ahol Pihentünk. Volt, hogy 10-ig aludtunk a Tomival, nem beszélve a terített asztal csodájáról, hogy nem kellett főznöm, és ehettem finomakat, és - mit mondjak -, könnyebb két gyerekkel négy felnőttnek, mint két gyerekkel egy felnőttnek. Felüdülés, nyaralás a javából. Szilveszter Anitáéknál, 4 család, az éjszaka kellemes is volt, eltekintve attól, hogy 3 órát aludtunk és nem azért mert szétbuliuztuk magunkat, hanem mert Ákom úgy köhögött egyszercsak az Újév tiszteletére, hogy szó sem volt alvásról.

Holnap meg ovi, amitől már rémálmaim vannak, újra kezdjük a beszoktatást. Tomi ki is vett három napot, hogy ne kelljen Ákossal együtt mennünk, mert az senkinek sem az igazi, de sajnos későn kérdeztem meg, és ma még szünet van, úgyhogy Tomi csak az első két nap lesz jelen. Holnap én megyek Lencsivel, aztán Tomi, aztán Anya. Aztán Ákos. Én valamiért úgy gondolom, jó, ha nem csak én megyek, mert akkor az új szeretteinek ő mutogathatja, ő "vezetheti be őket", az meg kölcsönöz neki valami kis bennfentességet. Lehet, hogy ez hülyeség. Szóval így, Anya segítségével három nap megoldott, utána gondolom úgyis betegek leszünk két hétig.

Viszont, hogy ilyen szerencsésen félrenéztem a mát az oviban, Tomi elment Erzsébetre MINDKÉT gyerekkel, immár harmadszor, ami azt jelenti egyrészt, hogy én egyedül vagyok (!!!). Őrület...Tobzódok az időben, a lehetőségekben, bármit megtehetek pár óráig. Óriás vagyok, elképesztő szabadsággal. ÉS Ákom is megy Lencsivel nagyszülőzni, teljesen boldog, nevetgél, pompásan érzi magát Babcsával, Gyuszi nagypapával és Lencsivel, és úgy tűnik nem hiányol. Lencsivel egyébként is sokszor nagyon édesek. Amikor éppen nem harapják át egymás ujját, vagy a Léna nem fekszik rá, vagy nem húzza a nyakánál fogva. De amikor nem, akkor dugdossák egymáshoz a fejüket és nevetgélnek hangosan, bár egyébként is egy csomószor kacag az Ákom a rajongva szeretett nővérkéje poénjain.

Sajnos most nem írtam, mert alig voltunk itthon, de ez megmaradt: (Tominak mondta)

- Szeress belém! Szeress belé a bugyimba! Udvarolj nekem! (No comment.)

 Ha nem lenne egyértelmű: a hagyományos, hétköznapi szoknyán egy pink flitteres fölsővel bíró, pink boa aljas ruha, nem a '20-as évekből, de olyan. Azon egy fehér tütü, biztos, ami biztos. Plusz boás táska. Pink boával of course. És balerína. Nyilván.

Két nap ovi után 2 hete betegek vagyunk, a gyerekek már nem, csak mi. Szuperjó. Tehát ovi-project kicsit megdöccent, holnap azért bemegyünk Lucázni, csütörtökön Karácsonyozni, majd januárban vissza...

A lényeg ez, közben a Léna síoverálban levest főz a csapban, úgyhogy sietek. (-Mama, nem baj, hogy csurom vizes lesz a nadrágom?

- Hááát...Már mindegy, de ennél vizesebb ne legyen.

- Jó ennél vizesebb nem lesz. Hacsak....)

Ákom meg a minap kicsomagolta a még felbontatlan WC papírokat, bepakolta a bidébe, majd rájuk engedte a vízet. Nem mondanám, hogy sokkal békésebb gyerek, mint a Léna. Talán csak egy picit elevenebb. Tehát nem kimondottan az a pihentető, bárány-típus.

- Akinek a haja kék, az a városnak a legszépebb gyereke. (Ezeket most tollbamondja legózás közben. Kijött a levesfőzésből. Jó ötlet volt az anorák....)

Én: Ma jön a Mikulás, Ákom. Ha harapsz annak nem fog örülni.

Léna: Majd én megmondom, hogy csak jóságból harap.

- Ilyen egy morcos anyuka? A kisfiát megborzongja? Hát ez nem lehet...Az anyukák kedvesek szoktak lenni!

- Nem látott még ez a család ilyen nagy tragédiát. Hogy egy matrica eltűnik. Nem látott még ilyet a világ.

Mesélek a kis Jézusról és a jászolról:

Én: ...de igazából nem attól boldog az ember, hogy milyen ágya van...

Léna: Hanem attól, hogy milyen a bútora.

I

Igen. Ez történt. Alig ocsudok. Egyszercsak - akkor azt hittem, most kicsit elbizonytalanodtam - vasárnap este érkezett a csoda, az Isteni ajándék: megüresedett egy hely a Református Óvodában. Hát reformátusok azok éppen nem vagyunk, de elnézték nekünk. És elképesztően kedves igazgatónő, az egyik óvónő roppant, felettébb szimpatikus, Szentendrén van a gyönyörűen felújított ovi, nekem ez bőven elég volt ahhoz, hogy azt érezzem, ez Isten ujja. Arról nem beszélve, hogy tavasszal volt szerencsém betekinteni az óvodáztatás útvesztőibe, és ezek után nem mernék elszalasztani egy ilyen lehetőséget. Szóval, rettenetesen örültem. Hétfőn megbeszéltük, ma túl vagyunk az első két napon. Örömöm csillapodott. Ez nem lesz olyan könnyű, mint a magánbölcsi volt heti egy délelőtt. Rutin ide, vagy oda. Gyakorlatilag nem engedi el a kezem, egész délelőtt, amíg ott vagyunk. A rekord a háromméteres távolság volt - egyszer. Sokszor sírvafakadt, mert meglökte egy nagyfiú. Mert vegyes csoport. Ez nekem nem tetszik. Ő a legkisebb, van ugyan három 4-5-6 éves kislány (Berta, Johanna és Eszter), akik barátkoznak vele, de Lencsi félénk. Nagyon. Kicsi és elveszett. Nekem meg megszakad a szívem és bizonytalankodom, hogy kell-e ez. Persze kell, tudom, remélem, hogy jó lesz, de hogyan olvasnak így mesét, hogy jó legyen az a 3 és a 6 évesnek is? Pláne, hogy én annyira szeretném, hogy népmesét hallgasson minden mennyiségben. Ez, úgy látom kis mennyiségben sincs (népmese). De ez még csak a 2. nap. Az evésekre nem is merek gondolni. Önálló étkezés. Nálunk ez úgy is problémát okoz, hogy etetem és mesélek közben teljes erőbedobással. Ha kicsit elkalandozom közben, rögtön rezeg a léc. A gyümölcsöt enyhén szólva nem erőltetik. Ha nem eszik, nem eszik. Hát persze nem eszik. Kint a kertben az elmúlt két napban nem voltak. Pedig elvileg vannak, de nem. A néptáncórából a szív azért hiányzik. Ismertem a nőt korábbról, nem jártunk hozzá. Lélektlen, harsogó, vagy recsegő és a csúfolódóktól meg rosszul vagyok. Mintha nem tudna egy gyerek magától is éppen elég goromba lenni. Állítólag ez azért jó, mert kijönnek az indulatok a gyerekből. Szerintem ez baromság. Mindegy. Az egyik óvónő nagyon aranyos, imádják a gyerekek, ez megnyugtató. Integrált ovi, ami azt jelenti, hogy elég színes a csoport nemcsak kor tekintetében; a féljapán kisfiú vércukormérését az összes kislány és kisfiú körbülve nézi. Kicsit szellemileg sérült szerintem kettő pajti. De ez nem baj, sőt ez szerintem jó, de jaaajjjj, de bizonytalan vagyok. Egyelőre Manka azt mondja tetszik neki, de csendben mondja. Annyira szeretném, hogy élvezze...Arról nem is beszélek, hogy szegény kis Ákomnak ez a beszoktatás mekkora móka. Itthon sem jut neki annyi figyelem, mint szeretném, de itt...Lénának kéne 1000 %, Ákosnak is. Vagy legalább valamennyi. De Lenka kezét nem engedhetem el. Nemhogy reggelit adjak Öcsinek, vagy tízórait, aki mindig éhes. Vagy netán elaltassam, amikor álmos. Drága kicsikém kb. elájul, ha nem bírja tovább. Bírja sokáig, de olyan nehéz neki, majd' lecsukódik a szeme már 11-kor. Ma meg felfedezték az ovisok, és hurcolták jobbra balra, ő meg annyira nem csípi, ha nem hagyják legalább békén kujtorogni, ha már játszani nem játszhatok vele. Enni imád, tegnap mézeskalácsot sütöttek az óvodások, dolgoztak a díszítésen, Ákom álldogált az asztalnál, és amíg a kislány elvett egy marék diót, addig ő suttyomban elmarta a nyers tésztát és két marokkal betömte a szájába. Szegény gyerekecske meg nem tudta mire vélni, hogy hirtelen csak egyetlen láb maradt a nyerstészta-emberkéből. Addig Ákom lebukott és átnégykézlábazott a következő dolgos kis kéz alá. Hányt is délután.

Ja, és Lencsi beteg (köhög és lázas), Ákos is krahácsol. Szerintem ma egyáltalán nem is érdemes lefeküdnünk. Elég gyorsan sikerült összeszedni az első ovis betegséget.

Még egy fontos. Aki nem olvasta volna az ilyen-olyan közösségi oldalon: Anya megnyitotta a boltját a Batthyány téri vaásárcsarnok első emeletés. Most már csak nála vegyetek könyvet. Tényleg. Mindenképpen.

Szentendrét feldíszítették szépen. Pocak kommentárjai: "Elképesztő, hogy a város így tele van gyönyörűségekkel."

"Hihetetlen, hogy megmásult itt minden."

Nem, Szentendrén sem tavaszodott ki, csak most kaptam ezeket a nyár végi képeket:

Emma, Lencsi, Flóra, Ágó

Drága kicsi Ákom ma egy éves!!! Isten éltesse, hadd legyen a legboldogabb emberek egyike, én már most látom a ragyogó szemében, hogy megérdemli. Még mindig nem tudok vele betelni, ránézek és elolvadok. Persze tudom, ez még jó kor...Egyébként Gyönyörűségem 10,2 kg, 80 cm, 5,5 foga van, és olyan gentleman, hogy a születésnapján - hetek óta először - hagyott aludni egyben 7 órát. A 5 órához (fejenként - Tomi/én - 2-2 megszakítással) képest csúcs. Bár ebben erősen közrejátszik szuperintenzív HR tevékenységem, minek keretében a nagynénémnek keresek házvezetőnőt/ápolót Svédországba. Ennek következtében a napi egy óra szabadidőm -2-re csökkent, az alvás rovására. A gyerekek elalszanak 10-kor, én nekiállok a napi 50 jelentkezésnek, lefekszem 1-kor, majd felkelek 1.45-kor. Hétvégén interjúkat csinálok velük, és még csak nem is látom az esélyest...Miért gondoltam, hogy nem lehet fárasztóbb az életem? Van még hova...

Viszont Ákos tegnap egyértelműen azt mondta a babakonzerv puttójára, hogy "baba". ÉS egy kutyára, hogy "va-va". Majd soha többet nem ismételte meg, de én hiszek benne, hogy ez, az volt. Lencsi továbbra is egy hurrikán, őrült energiákkal, nem tudom honnan, mert minden huncutság, mesemátka, trükk ellenére egy veréb többet eszik nála (Ákosról persze nem beszélve, de Öcsi nálam is többet eszik, ő bármit, bármikor elfogyaszt és ha sír, akkor jó eséllyel elcsipegetne valamit). Pedig olyanokat csináltam például ma (amiből 1-1 falatot evett), hogy túrótorta mazsolával reggelire, Ákom szülinapjára, illetve kukoricapelyeben, napraforgómagban sült joghurtos csirkemellfalatkák kukoricával, tejföllel. Ez nem volt ínyére. Talán ha rózsaszín, szívalakú gumicukor lett volna...

Summa summarum: boldogság, szerelem, minden jó, de most nagyon fáradt vagyok. Pihennék már egyet, úgy Istenigazából.

Ez Gyuszi nagypapa szerdai gyűjteménye:

"Hát ez elképesztő, hogy egy jó nagy házat megcsinál az ember...Én nem vagyok olyan nagy munkázó....

Én nem fogok minden este csokoládét enni, én nem fogok minden este fagyit enni...Én nem fogok minden este csokoládét enni, én nem fogok minden este fagyit enni...Én nem fogok minden este csokoládét enni, én nem fogok minden este fagyit enni..."

A téli időszámítás nem segít az idő múlásában, különösen sötétedés után, néha úgy érzem, hogy halálra unták minden játékukat és egyéb szabadidős tevékenységüket és a földön fekve nyafognak unalmukban. Inspiráló. Mit csináltak a kisgyerekek a Hargitán télen, amikor már kész volt az összes csutkababa? Ők sem aludtak 16 órát. Nekem az vált be a legjobban, hogy táncszínházból (Csipkerózsika első osztályú a Nemzeti Táncszínházban a Várban) táncházba, onnan koncertre (a komolyzenei gyerekhangversenyeket is néma csöndben, rajongva nézni Lencsi, Ákos minden táncelőadást végig 100%-os odaadással követ, bár viszonylag gyakran kurjongat és "hű-zik"...), sőt Lénával (és nyilván Ákossal is) hétfőn balettórára megyünk. Nem tudom ki fog itt hármunk közül végül táncolni, de elvileg Manka a célközönség.

Én pedig voltam egy Filharmonikusos koncerten végre, micsoda feltöltődés, habzsoltam minden pillanatot.

Ákom legkedvesebb időtöltése mostanában, hogy mobiltelefonál, de úgy, hogy közben folyamatosan "beszél":

A másik hobbija a számítógép nyomkodás, éppen ezért őrjöng pillanatnyilag, mert ezúttal egyedül terveztem a gombokat nyomogatni. Sebaj. Azóta Léna ül az ölemben.

Ki adja oda Öcsinek a művet, amit Lencsivel kézműveskedtünk? " A tiedet add oda, te szoptatod."

"Mancika Csókolomban van." (Stockholmban)

Merészeltem a minap a pink szoknyához és a pink harisnyához egy barna (de rózsaszín virágos) kardigánt Micikére ráadni. Égtelen bömbölésben tört ki, tépte le magáról a  barna pulcsit: "Ebben nem vagyok lány! Ez elveszi, hogy lány vagyok!"

Van olyan is, hogy Ősz New York-ban. Na, ez nem az. De ez is gyönyörű:

Ehhez most csak annyit tudok hozzátenni, hogy "Öcsi úgy elaludt, mintha medvéből lőtték volna." Mert Ákom csak egyszer alszik napközben, de még kicsit nehezen bírja, és este elaludt az etetőszékben, egy délben pedig megbotlott, eldűlt, és minden sírás és nyafogás nélkül csöndben úgy maradt pihenni...

Valószínűleg erről és még más dolgokról nem fogok most írni, mert itt játszik mellettem Öcsi, és gyanítom, hogy nem tetszik neki, hogy én egyedül számítógépet pötyögtetek, mert azt ő is nagyon szeret. Már figyel is lentről, mint egy kis kutya és óbégat. Már nyög...Majd folytatom. 

Egyébként veszélyes is, mert újabban rákapott arra, hogy a 4 kis fogával, úgy harap, mint egy vámpír.

Szóval az első öt önálló lépés múlt héten Ábrahámhegyen esett meg (azóta 2+2), majdnem elkaptam a pillanatot, de nem:

Balaton egyébként gyönyörű volt és nagyon kellemes, majdnem pihenés is, de inkább az aktív fajtából. Én nem tudom, hogy két gyerekkel egyáltalán lehet-e bárhogy pihenni...

Egyébként semmi nagyszabású nem történt, tulajdonképpen - különösen, hogy Ákos itt brümmög mellettem - nem jut eszembe semmi...Továbbra is meggebedek egy-egy vagy csak egyetlen egy szabad estéért vagy két óráért, erre nem sok esély van, de tegnap eljutottunk négyesben a Szépművészetibe, ahol a ragyogó kis kiállításba (El Greco-tól Rippl-Rónaiig) nem mélyedtünk bele, de láttuk. Még a gyerekek is élvezték, Léna mindenáron múmiákat akart nézni (látta), Ákom, meg belebódult egy dúskeblú teremőr hölgy idomaiba, egy pillantás kellett neki ahhoz, hogy kigörbedjen a kezemből egyenesen a nő halmaira, majd őt békésen elterülve pihegjen. Könnyen elérzékenyül a mellek láttán, idáig azt hittem csak az enyémek iránt fogékony, de úgy látszik nem.

A nagy projectünk folyik, Ákos gyakorlatilag nem szopik éjszaka, bár Tomitól nehéz lenne kicsikarni ezt (neki), azért kel ugyan, de legalább 2-3-4-5x csak. Tegnap Léna ébredt nyüszítve hajnalban, hogy "Megvan az Öcsi???". Szerencsére megvolt.

Sikerült megint a blogra legalább 4 percet szánnom, átolvasás nincs, bocsánat. Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz és Láng Júlia:  Párizs fű alatt - nekem tetszettek.

Hahó Öcsi is az időért indult útnak nem? Remélem nekem is ad belőle. Léna egyébként is odavan Öcsiért, én is szerelmes voltam belé, amikor kicsi voltam. Mindazonáltal nem azért nem írok lassan egy hónapja, mert nem akarok, egyszerűen képtelen vagyok fél órára a gép elé ülni. Reggel 8-tól 10-fél 11-ig 0 (0) perc megállás. Ebben a pillanatban Lencsi alszik 21.01 óta, azonban Ákomnak esze ágában sincs. Máskor fordítva. Ma aludtak együtt 20 percet. Ettem két pirítóst. Klassz. Ha netán elaludnának este, akkor minimum ki kell teregetnem, de gyakran elalszom velük, minden tiltakozásom dacára, olyan hosszú az altatás, vagy olyan gyorsan elalszom. Ha napotna csak fél órát olvashatok legalább, akkor már nagyjából rendben vagyok, napi egy óra szabadidő meg egész kitűnő lenne. De éjfélkor általában kidőlök, ha átvészelem az altatást. Ennyit a panaszokról. Ja nem. A nagy projectünk. Ákom a viszontagságosnak hitt éjszakák után átváltott a szörnyűre, majd a kibírhatatlannál egy éjjel fél 3-kor a sarkamra álltam. Ekkor már háromnegyedóránként kelt. Hol voltak már a csodás kétórás ciklusok, majd a kellemetlen egyórásak. Jöttek a háromnegyedórásak. Én csak cicivel tudtam megvígasztalni gyorsan és könnyen, ennek az eredménye az lett, hogy gyakorlatilag egy mellem egész éjszaka egy szájban volt. Ami alapvetően nem lenne baj, de másképp is el tudnám ezt képzelni. Szóval ez volt az a pillanat, hogy azt gondoltam, hogy két éjszakára elmegyek itthonról. Nem mentem. De megpróbáltam a sírni hagyást, 15 percig bírtam, közben mintha a szívemet tépték volna, ez nem az én módszerem. A jóval humánusabb köztes megoldás megy most - egy hete -, Tomi kel föl. Első éjszaka rettenetesen sírt, másodikon kevésbé, azóta csak be kell illeszteni a cumit, ha felrí. Ez 1-5 alkalom egy éjjel. Egy, egyszer volt. Tomi hősies, én kicsit kipihentebb. Most már Tomiért is aggódom, hogy meddig bírja. A tendencia nem egyértelműen pozitív, de legalább már éjszaka nem szopik, és én 11 hónapja csaknem átaludtam pár éjszakát. Tomival még megismerjük egymást. Bajtársként szeretettel intünk egymásnak alkalmanként. És tervezzünk a kapcsolatunk fonalának újrafelvételét.

Viszont eredeti terv szerint Lencsikével mentünk volna gyerek Hattyúk tavára, végül bővültünk Anya és Ákos társaságával, az utóbbi 11 hónaposan debütált a nézőtéren, első előadásán. Iszonyú édes volt, az egy órából 3/4-et roppant mód élvezet, szinte megállás nélkül kommentálta a darabot, főkép a hangos "húúúú"-kal kifejezve tetszését. A cél egyébként az, hogy Manka és én minden héten legalább egy kicsi időt kettesben legyünk, mert szerintem ez fontos. Ákomnak van olyan, hogy minden figyelem az övé, amikor Lenka Babcsánál van, meg a délelőtt, amikor bölcsiben, Pocaknak is kell, hogy legyen ilyen. Szóval a lányprogramok jegyében Mickó első komolyzenei hangversenyén vett részt, természetesen a Nemzeti Filharmonikusok gyerekkoncertjén, ahol végig néma csöndben, tátott szájjal figyelt ám. Aztán persze voltak olyan ínyecségek, hogy fölmentünk a zsinórpadlásra, meg a színpadra, Lencsinek azt hiszem tetszett, hogy a mama munkahelyén ilyen izgalmak vannak. És még úszni is voltunk együtt, szaunával meg jégbarlanggal Szentendrén.

Kicsi Csibe pedig roppant érzékeny, amiból jó pár rosszaság fakad, ha nem kap 100%-os figyelmet azonnal történik valami, például Ágót arcon vágja a xilofonnal. Megnyugtató, hogy Ágó hasonló frusztrációkkal ráönt a háton, békésen alvó öthónapos öccsére egy doboz buszt és kisautót, majd belöki a hugát pizsamástól, hálózsákostól a teli vödör felmosóvízbe. Egyke gyerekekkel is van ilyen? Pedig én annyira igyekszem mindkettőjüknek folyamatos, állandó testreszabott figyelmet biztosítani, ami soha nem lankad, és örök a balansz. Könnyű, tényleg. Nem beszélve a másoktól kapott figyelemről, amikor például ma Lencsi rózsaszín, csillógós tütüben jelent meg a CBA-ban. Az alkalomhoz illően, nyilván. Mi megadjuk a módját.

Legfőképp pedig, elsősorban, holnap mindenki gondoljon Anyára, és küldjön neki szerencsét. Fontos. Biznisz.

- Hogy hívják ezt a nyuszit? (Amit Barni küldött neki.)

- Kontrakció.

- Én eladom ezt a kádat, berakom egy nagy kosárba, elviszem a boltba, rárakom a pultra és eladom öt forintért. Majd ha nagy leszek. Öt éves. Öt kiló. (Folyamatosan szerpjátékozik, ezért egész nap ilyeneket magyaráz.)

- Úgy megettem, mintha csak égzengés nyelte volna le.

-Elmegyünk a H&M-be. Akkor nem fogok idegeskedni.

- Felhívom a figyelmeteket, hogy a Föld kerekén is el tudok bóklálni.

- Majd szülök egy kisfiút, akit úgy hívnak hogy Tomi. Ő lesz a feleségem. És akkor majd úgy lesz, hogy kirúzsozom a számat és elmegyek hozzád.

- Öcsit is próbáltam befesteni, de Öcsinek nem olyan kemény az arca.

Nem ma, hanem kb. egy hete, de volt lovas-virágos torta (katicát nem találtam),                                                                                                                                                                    

sok ajándék és Vidámpark. Ez utóbbi pont, mint az én gyerekkoromban, de Léna nagyon élvezte. Mindeközben Ákom popsija-kukija 3 hete mintha smirglin csúzdázna éjszaka, ami nem kizárt, mert újabban óránként biztos, de van. hogy háromnegyedóránként ébred. 3 napja. Tényleg remek, szívesen aludnék egyben 1 órát, hol vannak azok a szép idők, amikor még kétóránként kelt. Már félek az éjszakáktól és nem győzök csodálkozni, hogy egyébként teljesen jókedvűen élek. Főleg, hogy élek.

Valamint Ákomot két hete gyötri a diaré, engem nem kevésbé. Annyi pelenkát használunk, hogy őrület, napi nyolcszor feltétlenül kakil. Egyébként alles is Ordnung, ha megyünk a Filharmonikusok gyerekkoncertjére Lencsivel kettesben, és annyira fenem a fogamat a Trafóban egy Kudsi Ergüner Trio: Sufi Invocations koncsertre. Ez török formáció, ilyen a keringő dervisek szúfi zenéje egy ney nevű fúvós hangszeren. Nagyon-nagyon-nagyon mennék. Több, mint éhes vagyok megint egy kicsi, minimális kultúrára. Ki vagyok éhezve. Vagy mondhatnám szomjazom rá, de úgy, mint 4 nap után, víz nélkül a sivatagban. Ez most már nyilván elég plasztikus volt. A színházműsor meg sem merem nézni. Arról (is) álmodom, hogy ha már Öcsi nem szopik (momentán elképzelni sem tudom,hogy ilyen lehet), akkor valahogyan hetente lenne egy esténk ketten...Ahhhhh...Micsoda mámoros kikapcsolódás, még a gondolatába is beleborzongok. Egyszer elmennénk koncsrtre, egyszer vacsorázni, egyszer színházba, egyszer aludnánk, egyszer nem aludnánk....olyan sok ötletem lenne. Azon túl, hogy azt sem tudom, hogy fiú vagyok vagy lány. Úgy éretem az erre utaló egyetlen jel, hogy szoknyában is járok. De lovagolok viszont 2,5-3 hónapja, egyedül ügetek szőrén az őszi mezőn, már amennyiben erre rá tudom bírni a lovat. Ezzel vannak még gondok.          

Mostanában nem sikerült vicceseket írnom, egymaradt csak meg: "Cifra palota, zöld az ablaka, gyere ki te Kuka Rózsa...."

                   S

Santorini meseszép. Tényleg gyönyörű-gyönyörű-gyönyörű. Bár nem volt hőguta, de legalább kevés túrista, lélekzetelállító városkák, csacsizás (Léna-Tomi/csacsi, Ákos-én/másik csacsi). A mi csacsink persze megállt az út egyhuszadánál és esze ágába nem volt továbbmenni, dacára a lovastudományomnak. De pici Mankától elbúcsúzni, az cudar volt. Annyira hiányzik, és az volt a legszívfacsaróbb, hogy nem is sírt, nem hisztizett, csak csöndben szomorú volt...jaj...de gyorsan felvidult. Ugrál a tengerben, sziklátmászik (elég rendesen), nem eszik és azt hiszem élvezi az életet.

Mi (én) mindeközben rendes bölcsi/ovi parámat töltöm. Lépéseket teszek. Már legalább tudom merre. Én abban hiszek, hogy mindennek eljön az ideje, és egy éjszaka belémnyilalt, hogy Szentendrére nem járhatnak, mert akkor 10 órát kell az intézményben tölteniük, ha mi 8 órát dolgozunk. Erről szó sem lehet. Szóval jött az AHA-élmény, hogy csak Pest. Aki bölcsödébe, óvodába járni, az előtt le a kalappal. Olyan akadálypálya, olyan furfangok, minden kerülteben más és más. Vagyonnyilatkozat (ez mondjuk nem okoz gondot), bejelentkezni az adott kerületbe, körzetbe (ez is menne), de családlátogatás néhol a felvételi. Ha van is cím, nem biztos, hogy ott kétgyerekes ismerőseink laknak épp. Szentendrén Öcsit letagadni az ovihoz. Rettenetes.

Mindezek után megszületett a döntés, hogy idén Manka marad itthon, együtt kezdjék jövőre, hadd cseperedjen Lencsi is a szárnyaim alatt, mint egy év után ovit váltani. Szóval a döntés az I. kerület lenne, a Batthyány tér környéke, mert ez mindannyiunk közös keresztmetszete. Szülők, nagyszülők, tömegközlekedés, HÉV...Na persze ez egyelőre még csak ábránd...Addig le kell győznünk ötmillió akadályt...De ez a cél. Akárki tud valami okossal hozzájárulni, tegye. Lehet egyébként, hogy mindezt kihagyjuk, rögtön egyetemre adjuk be a jelentkezést, az egy kicsit egyszerűbnek látszik. A hitelkérelemről nem is beszélve.

Most megyek, mert kisrókát szeretnék kötni Ákos szülinapjára. Bizonyos technikai problémák még vannak, de sebaj.

Egész héten Lencsi szülinapjár készülünk, úgy várjuk haza a drága kicsi Pocakot, hogy ezzel kicsit csillapítom a hiányát. Na azért azt nem mondom, hogy nem elképesztőenh sokkal könnyebb egy gyerekkel. Nyaralás. Nászút. Kevés násszal. De nem panaszkodom, minden boldogságos, és jó. Nagyon jó.

Még lesz fotó, csak most Ákom megunta.

Meg integet. Közben meg rádőlt az öntöttvas virágtartó a nagylábujja körmére, így most tökéletesen olyan, mint az én éjfekete körömlakkom. De jobban fáj. Ezért is volt rossz éjszakánk. Meg azért is lehetett, mert a 4. (!) fogacska is áttört az ínyét. Ja...és az Ikeás kiskocsit maga előtt tolva jár. Igen-igen...cukorfalat. Lencsike is felveszi a versenyt baleset-téren, ő a kismotorral ment bele egy lukba a macskakövön és lebukfencezett róla, szájjal egy kockakő élébe. Ilyen is volt. Egyébként éldegélünk, pénteken megyünk Görögországba a szüleimmel, Léna két hétre, mi egyre.

Ákos majdnem lekörözi jószándékú rosszalkodásban Lénát, de mindenképpen egy szinten vannak. Virágföldet markol, vödör homokokat szór az arcába, a fülébe, magára, portengerben hempereg, csempedarbokat kapargat föl, ilyesmi. Pécsen két darázs is megcsípte egyszerre homozás közben, az bezzeg meg sem kottyant neki, hála Istennek. Viszont ha bárhova megyünk, akármi program van, akkor jók. Akkor nem kell szórakoztatni magukat, akkor egyszerűen élvezik a történést. Én is szeretek menni, de én örömmel kezdenék valamit egy-két óra otthoni békével, nyugalommal is. De ez nem fenyeget. Egy perc henyélés sem. A sarkukban vagyok és rendet rakok. Földet porszívózok, kimerülök, helyreállítok, gyönyörködök.

- Ha tornaórán mozogni kell, akkor mit fogsz csinálni?

- Lobogni a szélben.

- Ez egy szöcske. De miért nem ugrik?

- Lehet, hogy elgondolkozott. Vagy nézi a virágokat.

- Egymásra vigyázunk. Sőt, mitöbb, még kakázunk is együtt.

 - Öcsi szárnyrakapott!!!

Kicsit nehezen indult, mert egyrlész Lencsi két napig alig  evett pár falatot (talán a változás izgalma, de aztán bepótolta...), valamint azért mert Ákom egyre önállóbb entitás, roppant határozott elképzelései vannak (neki is) a világról, ezen belül is a vágyairól. Lehetetlen pedig nincs. Innen-onnan lepotyog, Pécsen a fél arcát összetörte a téglapadlóban, de nincs megállás. És mélység sincs. Nem tudom mi lesz ebből, Lenka ekkor nem volt még ilyen veszélyes. Ha például nem kap meg valamit, amit óhajt, vagy teszemazt Léna elvesz (előfordul ilyen), akkor úgy visít rá, mint egy... -ő...- ...delfin (?), denevér (?)...síp (?)...

Pécs egyébként isteni. Le vagyok nyűgözve. Fölöttébb kellemes. Nyüzsgő mediterrán város, rengeteg látnivalóval, újjal és régivel, művészettel és természettel, gyerekes programmal és vendéglátóipari egységgel tele. A Zsolnay-negyed nekem az egyik favorit. Egyébként Pocaknak külön nagy élmény Bartos Erika Hoppla meséi után, ami Pécsen játszódik. Nekünk meg csak Hoppla Guide. Az új Bóbita bábszínház a bábkiállítása (mindazonáltal az egyik Zsolnay lány palotája volt, aki kb. az 5 legismertebb Zsolnay tervező. Sőt megismertük a kb. legifjabb Zsolnay leszármazottat is, aki 1 éves, és kis cimbora lett):

 És szimpatikus emberek. Egy csomót barátkoztunk.

A gyerekeink folyamatosan olyan szutykosak voltak, hogy csoda, hogy beengedtek bennünket az éttermekbe. Bár ezen a képen pont vacsora közben öntött Lencsi a fejére egy homokozólapátnyi port. Port. Nem homokot, port. Íme. Jobb váll.

A születésnapomra Anyától kapott szállodánk pedig ennél jobb helyen nem lehetett volna. A főtéren lévő dzsámitól egy háznyira. Gyakorlatilag a dzsámiban laktunk, mondhatjuk. Főnix Hotel, ajánlom szívből.

A Dzsámi. Hát ugye ez is milyen érdekes. A mihráb fülke fölött a feszület.

Ez meg Orfű:

Kisvasutaztunk a Mecsekben egy nagyon régi fajtával, és Tomi nézegette az alvázát (gépészmérnök). Léna megkérdezi:

- Mit nézegetsz?

- Hogy min megy a vonat (az alvázra gondolt).

- Ne hülyéskedj! Hát sínen!

"-Tomika, Tomika, nem érek rá!

-Mit csináltász?

-Dolgoztam.

-Mit?

-Azt dolgoztam, hogy pénzt kell mindig költenem." - Nem mondom...ez is egy szép munka. Én szeretnék munkamániás lenni!

Én közben azt a hízelgő megszólítást kaptam, hogy "mamaháziállat." Nos, itt tartunk.

Ezt a Kinga készítette Katiék esküvőjén, ami sok-sok szépség és jóság mellett azért is volt emlékezetes, mert Kati-Atika 2 lánya nálunk aludt.

Lencsi életében először történt ilyen hatalmas buli, egy négyéves Gréti és egy hatéves Sári személyében. Lenka odavolt, és meglepően simán ment a dolog. Persze az esküvőn táncolás és rengeteg fürdés után 22.01-kor mind a négy gyerek aludt, mint a medve (télen).

"Olyan kényelmes, hogy nem tudtam soha életemben pár szót se mondani."

Egy huncut betű nem maradt meg az előző bejegyzésemből? Ez komolyan lehet? AMikor naponta 10 perc szabadidőm van, egy órája írom és semmi??? Nem hiszem el...Hány monitort törtek már ízzé-porrá ilyen esetekben??? Hol van az a szutyok vágólap, amire direkt másoltam, hogy nehogy?????Ennek tükrében, a maradék egy percemben nyilván kicsit más hangulatú lesz a bejegyzésem, mint az előző bájos volt. Most szitozódni fogok csak.

Ez előbbi vidám, jó hangulatú, egyórás, elveszett bejegyzésben azt ecseteltem, hogy drága kicsi Ákosom két fogacskája kinőtt. Ettől az éjszakáink ugyan nem lettek látványosan könnyebbek, viszont nem értem, hogy miért nem rohangál millió mellbimbó nélküli szoptatós anya az utcákon. Vagy rohangál? Egyébként is, Ákom-bákom még mászni sem tudott, mégis, amint meglátott fedetlen kebellel, hihetetlen módon, valahogy odaevickélt elképesztő sebeséggel (az elindulás és az odajutás között nem tudom mi történt, ezt soha nem sikerült megfigyelni) a cicimhez és rátapadt. Röptében. Mindegy milyen pózban, de ott volt. Kicsit olyan pókemberes dolog ez.

Fogacskákkal egy időben - Szabadkígyóson a hétvégén -, elkezdtett mászni is. Négykézláb, gyönyörűen, mint egy kis buldózer, mindenen és mindenkin keresztül. Cukorfalat. Mert Szabadkígyóson voltunk a hétvégén, Lencsiért, aki bő egy hetet mulatozott, motoron állatokat lesve, strandon, egynapos kiscsikót gyógyítva, boldogságban a nagyszüleivel. Én közben 33 éves lettem, augusztus 18-án, szépséges szép szülinapomon. Dunapark étterem nyáreste Tomival kettesben (Ákommal Viutéz-nagyszülők). Hmmm...Csodálatos volt. Füstölt lazacos leves, madártej, koktél...33 piros rózsa. Masszáskupon. Előtte Évinél vacsora a Laurával. Ott is mesés ajándékok, bár a szuper ruhámra drága Tomikám megjegyezte, hogy "olyan, minthe nem lennék annyira csinos benne." Kis diplomata férjem. Remélem azóta jobb belátásra tért. Már csk 4-5 kg-val vagyok több, mint egyszer. És még Robiékkal, Krisztával és Ákossal is kávéztam. Talán Ákos társaságe ezek közül a legkevésbé meglepő. Ákom felébredt. Egyszer lehet, hogy folytatom...

Megyünk Pécsre 4 napre. All of us. Várom, nagyon.

Közben tegnap Lencsi utazósat játszik a kertben. Odajön hozzám: "Nem tudja Kedves, hogy merre van a pályaudvar?"

Ma meg beütötte magát a csúszdába. Orra alá dünnyögi: "Nehéz az élet..."

"Ez egy olyan dallam, hogy legfőképpen mezítláb lehet erre táncolni."

"Töröm a fejemet, hogy milyen rosszaság legyen." (Megnyugtató.)

Léna is felébredt. Lami Krisztina el. (Persze az előző -elszállt - bejegyzés 4x ennyi volt, nyilván nem tudom mitől...)

Ezt a ruhát még a Xénia hozta Indiából...

Csodálkoznék, ha ezt egy részletben meg tudnám írni, nem mintha bármi jelentős lenne, de Ákom most ébredt föl. A leglényegesebb, hogy Ákos kb. 1,5 hete tapsol, ha kérem (ha nem akkor is, ha meg igen, akkor nem mindig). Ez nagyon aranyos.

Lencsike viszont úgy barátkozik, hogy a fejem sincs időm odakapni. Belép a játszótérre egy kislány, ő negyed másodperc múlva: "Engem Vitéz Lénának hívnak. A mamámat...Mamának, a papámat Tominak. Ő a testvérem az Öcsike." És perceken belül jó sokszor elhangzik, hogy az "új barátom" így és úgy. Segít (irányítja) csúszdázni, mászni, és egyáltalán kommunikál.

Minden nem megy még ilyen jól. Valaki mutathatta neki, hogy a nyomdát lehelni kell, de ez például úgy sikerült, hogy egyszercsak döbbenten látom, hogy a nyomdázás után ezer színben pompázik a nyelve és a szája, mert mindegyiket jól megszopogatta.

Tegnap Lencsike egy nagyon nem várt mozdulattal fejest ugrott itthon a kertben a csúszdáról. Én nem is akartam hinni a szememnek. Láttam bentről a készülő mozdulatot, majd a vetődést. Fel sem fogtam. Előző nap valóban rengeteget ugráltak Tomival a Pap-szigeti strandon a vízbe, de csak különbséget tud tenni víz és föld között. A fogáról törölgettem utána a sarat meg a füvet. Ez a fűbeharapás szó szoros értelemben. Kérdeztem miután felnyaláboltam a földről és abbahagyta a sírást is, hogy miért??? Erre a válasz az volt, hogy "Kíváncsi voltam, hogy tetszik-e." "És tetszett?" "Nem."

Nincsenek nagy hírek, Csak eljutottunk Kapolcsra, sátorozni a gyerekekkel, ami annak ellenére, hogy végig svéd nyár volt, záporokkal gazdagítva -,  nagyon jó volt. A sátorozás is, sok ruhában duplapaplannal, a gyerekek egy pillanat alatt elaludtak, és roppant mód élvezték a forgatagot. Én is, bár én főképp kulináris vonalon mozogtam. Nem panaszkodom, a kapolcsi csöröge fánk szilvalekvárral, meg a dödölle, meg a vargányaleves, a sült zöldség, mind fölöttébb nagy örömet okoznak nekem, a málnabort majdnem kihagytam, az eszeveszett jó volt, és pálinkás fagyit még nem is ettünk. Nem mondom, hogy nem hiányzott a kultura, mert hiányzott. Fájt is, hogy kimaradt a Pintér Béla Társulat például, meg a József Attila-est, a gospel kórus, de ez nem ment két gyerekecskével...Nem baj, ott voltunk és nekem megnyugtató, hogy cérnaszálakkal kötődöm még a régi életemhez, ami mentén talán majd fel lehet még gomolyítani az arra érdemes epizódokat. Juj, de rémes két mondat. Irodalmi téli fagyi. Vagy lúdláb torta. Sok és fojtogató. Gejl. Na, azt hiszem elvesztem a részletekben.

Ez még múlt heti, csak nincs Mankáról újabb.

 Egyébként Pocak Zamárdiban nyaral a Vitéz-nagyszülőkkel és Biankával, és nagyon élvezi. Persze ma esik, amit én csípek, de Balatonozni két gyerekkel nem ideális.

 Ákommal, mi tegnap Pesteztünk, ma elvileg Laurával, Évivel Déryné, könnyű kis vacsora, holnap, ha a Jóisten is úgy gondolja elmegyek lovagoli. Ezt erősen várom. Picur holnap jön, őt is.

 Ákom hablatyol rengeteget, áll, mászni kb. ma mászott először egy minimálisat (kulcsért), egyébként visszafelé tolja magát legfeljebb, de erre gyorsan dühös lesz. Úgyhogy áll. Néha eldől. Az éjszakák cefetek. Nem panaszkodni akarok, de ha két órát alszunk egyben, az igazán remek. Tehát a tendencia nem javul. Gőzöm nincs mi van, ha Sinlacot kínálok, azt persze gyorsan lehúzza (mint bármit), de az anyatejtől nyugszik meg azonnal. Kora hajnal felé kikészülök és persze magunkhoz veszem. Az nem megy, hogy sírni hagyom. Egyszerűen fáj, még mindig az jut eszembe, hogy én vagyok a mamája, valószínűleg nem véletlenül van szüksége, arra, hogy keljen, neki sem lehet ez jó. És másfél év, mi az egy életből (szerencsésebb esetben), neki viszont ezek az alapok. Egyébként drága kicsi tigris, olyan jó gyerek. Ettől eltekintve. Hipp-hopp elalszik a karomban, vagy mellettem fekve (máshol annyira nem, bár most Anyukám altatta el pikk-pakk, talán először, együtt szundikálnak a kanapén, nem rossz:), eszik, mint egy kis elefánt. Tegnap igaz 5 baracktól és egy joghurttól kellemes hasmenése volt, 7 ízben sikerült a pelenkázóról lekakilni az üvegtéglát. Ez kb. egy méter. Nem mindig találta el, de kétszer biztos. Én nem így akartam, csak egy falat joghurtot akartam életében először megkóstoltatni a vacsora után, de megtetszett neki és - mit ad Isten - megette a dobozt. Ennyit a tényekről. Egyébként ki vagyok éhezve. Semmi újdonság. Minden kafa, imádom őket, élvezem őket (98%-ban), de színház, vacsorák, dőzsölés, utazás, ó, gyertek hozzám...Szívesen megyek én játszótérre, meg csúszdázni meg strandra, meg kavicsozni, meg patakozni is nagyon. Tényleg. De azért legyen meg az ideális egyensúly. Szerintem úgy az egészséges. Meg még drága tanfolyamokról is álmodozom. Coach-ról és lakberendezőről, de azt hiszem ezeket kénytelen leszek elhalasztani. Szívesen kimosnám kéthetente egyszer egy kis tudással a fejemet, már csak feltöltődés végett is. No, meg a praktikum, a még könnyebb élet reménye...

 Lencsike, nézi az Ákost: "Észrevettétek, hogy a feje nagyon aranyos?"

"Eljöttél ide Ákoskám enni?"

"Úgy kakilok, mint Jani bácsi lova." (Jani bácsi a szentendrei konflisos.)

Ez régi, nem tudom leírtam-e akkor, Tomi most idézte: " Pukiztam én, nagyon jó volt."

Remélem. Mindenestre ma palacsinta-vacsorát csaptunk a városban - spontán Móniékkal.

Íme:

Indulunk otthonról:

Összefutunk a Főtéren. (Mi előtte a Szerb templomban belehallgatunk egy ortodox misébe, ez azon kevés zenék egyike, amit - talán - bármennyit tudnék hallgatni.)

Emmával és Ágóval:

Építőmunkás a Főtéren.

Majd palcsinta.

Végül kakil. A bokorba...Ezt preferálja, ha lehet..

Ezt a bejegyzést még szombat éjszaka írtam. Elfelejtettem publikussá tenni. Nem is baj, mert most - hétfő délelőtt - befejezem. A fenti képsor után Manka újfent jóízűt hányt az ágyába az éjj leple alatt. Addigra már én is nagyon rosszul voltam. Majd egyre rosszabbul diaré, diaré, diaré, vasárnap nagyjából nem bírtam kikelni az ágyból, ha igen, kétrét görnyedve. A gyerekek bezzeg elevenek, ők attól zizzentek meg egy kicsit, hogy a szüleik kicsit cselekvőképtelenek. Tomi is kezdett egyre rosszabbul lenni. Én egy fél marék cseresznyebefőttet ettem, 1,5 napig. Estére feküdtünk egymás mellett és a túlélésért küzdöttünk, illetve, hogy hogyan lássuk el Ákomot és Lénát így, hogy gyakorlatilag nem tudunk felkelni, ők meg egészségesek (éppen)...Nem volt jó. Aggasztó állapot. De az éjszaka elfújta az én kórságomat, már újra embernek érzem magam. Csak gyengének. Ettem egy pirítóst. Most Tomi fekszik. MOst ő nem tud felkelni. Nem baj, ha már egy felnőtt kettőnk közül majdnem 100%-os, az már csaknem elég.

Címet nem is tudnék adni, sorrend van:

Füred, tüszős mandulagyulladás, Krk, torokgyulladás Ákos, torokgyulladás én + Ákos, Övsömör Tomi (torokgyulladások maradnak), Léna hányás. Majd Léna továbbadja egy nap alatt Babcsának, Gyuszi nagypapának, Anitának és Biamkának, az alatt az egy kurta kis szerda alatt, amíg mi Ákossal másodszor a héten gyerekorvosnál, illatve próbálunk valahogy felépülni. Mi lassan épülünk is (ma szombat van - tegnap már egész jól voltunk), a Vitéz - nagyszülők hatalmasat segítettek, hogy aznap Lenkáztak, de azt hiszem meg is bánták...

Szóval röviden ezek az elmúlt 3 hét fő eseményei. Ma egész jól vagyunk. Mi nem kaptuk el a hányást, lassan már nem úgy érzem, mintha egy táskarádió húzódna meg a torkomban, már csak olyan, mint egy mp3. Már két napja lázunk sincs, előtte a 39-et verdesük Öcsöngővel, én lentről, ő föntről.

Tomi hősiesen viseli, diszkrét kis övsömörét. Valóban diszkrét, pár ici-pici pötty, észre sem venném...Én ugye az extravagánsabb változatával büszkélkedtem Karácsonykor, amikor vonyítottam a fájdalomtól, és annyi időre voltam képes felállni (és fát díszíteni pl.), amíg a gyógyszer hatott. Ezt viszont a szoptatás okán erősen kerülni kellett. Hát, sag schon...egy hegg maradt csak. Mindenesetre Kapolcsra nem jutottunk el ezúttal sátorral. Legalább az eső sem külünösebben alkalmas szabadtéri tevékenysége, ez megnyugtató. Még jövő hétvégén vannak az utolsó napok. Esetleg ha eddig nem döntene a lábunkról egy kis orbánc, vagy száj- és körömfájás...Lencsi az utolsót egyébként vagányan a Lánchídon hányta. Abban bíznék, hogy 2 antibiotikum kúra után esetleg nem kapnák meg a bárányhimlőt. Lencsi szegény a tüszős mandulagyulladását (amivel napokig nagyon magas láza volt) a füredi nyaralása második estéjén kapta.

10 napból kb. hatot karanénban kellett volna töltenie, amit mi renitensként egy kicsi stranddal megtörtünk. (Első pár napban ott voltam én is Ákossal, aztán a Tomi is (Lauráék és Éviék is, tőlünk függetlenül Kláriék is.) Aztán a szüleimmel maradt Manka tovább, végig.

Mi pedig amint visszajöttünk, abszolut spontán beültünk másnap a kocsiba Ákommal és elmentünk Krk-ig.

Ez volt a legközelebbi nyaralásnak látszó övezet. Én nagyon mentem volna Amszterdamba, Koppenhágába, vagy Madridba, de nem volt semmiféle last minute, olcsó jegy. Ez szempont volt.

Szóval Krk. Pár nap. De jó volt, nagyon meleg, nagyon tenger, sült polip, csak rémesen sok turista.

Közben Ákom-bákom gyakorlatilag semmilyen testhelyzetben nem hajlandó létezni, mint állva. Önállóan föláll, de csak valami rendesen használható kapszkodónál, majd váratlanül eldül vigyázállásban. Akkor puffan és meglepődik. Egyébként meg hablatyol, hogy "baba, papa" és effélék.

Léna meg nagyon viccesen kérdez, mert mindig felviszi a hangsúlyt a kérdés végén. És egy jó pár dalt tud, amit én nem. Hosszúakat. Ámnulok én ilyenkor. A dallam nem jellemző, de nagyon-nagyon édes, ahogy énekel.

Főképp főz, homokoz, vizez és esetleg boltost játszik. És Miért????

András nagyapát Andrikának, Gyuszi nagypapát Gyuszkókának hívja. És "Ákosnak be kellene már lányosodnia".

Megyek mert Tomi kétgyerekezik...

Per Olof Enquist: Egy másik élet c. könyve nagyon jó. Rendes,  minőségi irodalom, és olyan öröm minden sor.

Visegrád - szombat. Bob, Mogyoró-hegy, játszótér, ebéd, mező. Tomi, Léna, Ákos, Béci, Mirkó, Laura, Barni, Gábor, Martin, én. Jégeső, eső, nap.

Laura, Béci, ez nektek lélekzetelállítóan érdekes lesz. Sok újat tudtok majd meg...

Most meg biciklizni voltunk négyen a Dunaparton. Léna Tomi mögött biciklisülésén, Ákos a hátamon kengurúban. Lehet így is és nagyon jó.

Béka egyébként nincs. Van - kákalaki unka -, de nem jellemző. Inkább akad hűvös skandináv nyár, és béke. Semmit nem tudok gyakorlatilag írni. Voltunk Szabadkígyóson egy hétig, az nagy kikapcsolódás volt nekem is.

Nem kellett minden nap főznöm, és ez felüdülés. És nagyon szeretek eljárni enni...Volt gyulai csónakázás, meg strand

és roppant kellemes szalonnasütés pezsgővel.

Szerdán meg elsősorban Lencsi megy Füredre a szüleimmel, de péntekig én is lekísérem Ákossal, pénteken meg Tomi is csatlakozik a hétvégére.

"Arrébb teszlek, nehogy a farkas megcsóválja a fülecskédet."

"Ne essél eső, mert becsapom a fenekedet!"

Öcsi felborul a kádban és a feje lesüllyed a víz alá: "Bement a dióval a víz alá, és ott volt boldog."

Szegény drága kicsi Ákom, a pelenkázóról is leesett a hétvégén. De látszólag semmi baja. Nevetgél, rengeteget hablatyol és játszik a Lénával. Fakockásat, duplósat. Ha Manka valamit elvesz, akkor meg veszettül sikít érte. És próbál helyetváltoztatni, de még csak a bosszankodásig jut.

"Ha elütesz engem, akkor negyon fogok sírni-ríni."

"- Mit mesélt a Babcsa?

- Mindent, amit tudott."

"Papa, nem tudsz egy kicsit segíteni nekem?...Olvasni!"

"- Papa, nem tudsz egy kicsit idejönni? Mamát elküldöm.

- Hova?

- Kanapéra."

Gergely-lányokkal, a szomszédokkal. A két legkisebb az öt gyerekből, Anna és Johanna. És a születésnapi motor...Gorilla küllemű Kymco típusú csodaszarvas.

Gyanítom, hogy már volt ez a cím. Sebaj. Jelen esetben pedig tényleg az. És nagyon szeretem. Amikor terhes voltam, volt például egy olyan mámoros pillanatom, amikor úgy éreztem, hogy a gyerekünket feltétlenül a Balatonnal kapcsolatos névvel kell ellátni. (Mondjuk olyan is volt, hogy legyen Kapolcs. Vagy Ajsa. Meg Berzsián. Ez még most is van. Lencsinek fel is vetettem, hogy legyen Vitéz Hanna /nem adom fel a Hannát/, de nem akarta, úgyhogy játszom a Lami Hanna névváltoztatással. De sajnos túl lusta vagyok hozzá.) Tehát. Egyébként van olyan név, hogy Lelle, meg, hogy Helka. Helka egy balatoni tündér. Nyilván van olyan név is, hogy Kapolcs. No, de. Tegnap sátoroztunk egyet a Tomi évfolyamtárs-találkozója keretében egyet Fenyvesen. Csodás volt. A sátor kb. akkora volt, mint a nappalink, ez is fölöttébb nagy élmény volt, Pocak nem tudott beteltni a Balatonnal, meg a homokkal, ma reggel 8-ra már 3x volt bent, este fél nyolckor jött ki, KisPocakkal karöltve. Ő is kacarászott, csapkodott és berreget roppantul. Egy könnycseppe nem volt azon a tájon (máshol is legfőképp akkor, ha más eszik, ő meg nem). Lencsi is csak úgy sírt, ha kimertem a vacogó testecskéjét a tóból. Tavitündér. Biztos.

Holnapután meg Szabadkígyós egy hetecskére.

Közben meg felmerült, hogy valakinek úgy tűnik, hogy nekem "nehéz" a kétgyerekes anyaság. Legalábbis "nehezebb, mint vártam". Tényleg úgy tűnik ez a blogból??? Nekem ez úgy fájt. Ez olyan, mintha én folyton nyavalyognék, egy elnyűtt, lerobbant, potrohos anyának látszanék. Komolyan ilyen kívülről? Rémes lenne ez. Én csöppet sem érzem magam így, bár nem tagadom, hogy nincsenek nehéz napok, órák, délutánok, de én boldog vagyok, szerintem főleg nevetek (esetleg sírok, de kb. félévente. Hát sok az?) Panaszkodom tudom néha, néha kihullik az összes hajam, de nem lenne álszentség ezt tagadni? Őszinte lenne azt állítani, hogy mindig ragyogó? Imádom a családom, a gyerekeimet a két legjobb gyereknek találom, Léna rossz sokszor, de ezt is szeretem benne, hogy rossz és nem penészvirág, de nem mondom, hogy könnyebb vele, mint egy növénnyel. Nehéz, de nem nehezebb, mint vártam (éppen elég nehézre számítottam), és néha kiakadok, de nem vagyok egy anyarobot, és amellet, hogy lelekes vagyok a családi élet iránt - szerintem nagyon is lelkes -, lelkes vagyok az egyéb vigasságok iránt is. Az meg, hogy senki nem őszinte hozzám, aki azt mondja, hogy normálisan viselem, szintén eléggé fáj, de nem szeretném azt hinni, hogy senki nem őszinte hozzám...Ha így van, hogy az összes legjobb barátom hazudik például és még elgyötört rongynak is nézek ki, akkor tényleg nagy baj van velem. Na ez volt a hét konfliktusa, építő jellegű beszélgetése. És akkoris boldog vagyok. Magamnak. Nem másnak.

Lencsi csinált nekem joghurtból kiflis kávét. Ez valahogy úgy történt, hogy az egész terasz úszott a kiflimócsingokkal gazdagított joghurtban. Kimegyek:

- Léna, mit csináltál???

- Nagy bosszúságot.

Fa állatoknak: "Te nem tudod Tehén, hogy mi baja van a Zsiráfnak?

Nyárson sülő malacnak: "Ne félj malacka, nem lesz semmi baj!" (Én ezen meghatódom...)

Igazán kár, hogy mindenhova elfelejtem elvinni a fényképezőgépet, és az össze képünk itthon készül. Pedig már egyenesen egy csomagoló

művész vagyok, és mégis.

Most este úgy érzem, hogy mindjárt elájulok a fáradtságtól. Vagy megőrülök. Nem is fáradság ez, azt valahogy még bírom, bár magam sem értem hogy, amikor az utóbbi napokban egyszer alszom egyben 2,5-3 órát, egyébként 1,5 óránként kelünk. Valószínűleg Ákomnak a foga fáj, de erre (is) a legjobb gyógyszer a cici. Akkor föl sem ébred (és a Léna sem, ami nem elhanyagolandó), megnyugszik és van 1,5 óránk. Nem hiszem, hogy éhes, mert eszik már naponta egy-két gyümölcsöt, 2 konzervet, 1 cumisüveg Sinlacot, és x cicinyi tejet. Az x, az sok. Már nem törekszem a háromórákra, nincs is napirend, kb. az sem tudom mikor szoptattam utóljára. Ez például nem így volt a Lénánál. Ákom napirendje is Lencsihez igazodik, kb. 2 fix pont van benne. Vagy egy. Az esti rutin. Az fix. A vége változó; fél 10-től fél 11-ig valamikor.

De mindez nem baj, kicsi Ákomnak még körülményes beszerveznem a nem anyatejes evéseket, de dolgozom rajta. A nehéz, az iszonyú nehéz - ma -, és legtöbbször, az az én drága kicsi Lénám. Aki olyan eleven, annyira nem hagy fél perc szuszt sem, hogy - ma - megtébolyodom. Fél éve 24 órában csak, kizárólag anya vagyok. Ez gyönyörű, de valami frissítőért könyörgöm. Lehet rum is...Éjjel másfél óránként kelek, nappal Ákom 2x fél órát alszik, Lencsi egyszer felet, háromnegyedet, netán egyet. Egyébként hemzseg, pezseg (Magdi szerint Tomi szakasztott ilyen volt. Nála bezzeg ez mostara elmúlt...), ha teregetek leszedi a ruhákat a fregoliról, ha már megszáradtak bedobja őket a vízzel teli kádba, pucér puncival rohangál az utcán a pocsolyában, majd ugrál benne, nem akar ruhát, elesett a motorral a boltban, bepisilt, majd egy tiszta nadrágot akartam ráadni, ettől sikítófrászt kapott. Egyébként hál' Istennek egyelőre nem rettenetesen hisztizik, inkább sikít, de az annyira nem vészes, inkább az, hogy félpercenként történik valami. Valami biztos. Ha palacsintát sütünk megeszi a lisztet nyersen, szürreális helyekre pakol bármit, igazából mégcsak nem is rossz, de megállás nélkül dolgokat tesz, amiket nekem helyre kell állítani. Annyira sok...annyira fárasztó...aranyos, drága kicsi malac, de ma végkimerültem. Valahogy fel kell töltődnöm. Egész héten, hetek ót, hat hónapja nincs fél órám naponta. Hetente. Havonta...Semmi. Még fürdeni is velük fürdök. Általában ez jó így, ez most erről szól, értük van, de szeretnék nem megkattanva vicces, jó fej, nem egy idegbeteg anya maradni. És annyira hálás vagyok azért a törvényért, hogy ha Lencsi ősztől óvódába menne - hiába majd' 3 éves - akkor le kéne mondanom a GYED-ről. Erre annyira csúnyát tudnék mondani. Az Ákos után járó 50.000 forintomról kéne lemondanom, mert az óvódáskorú gyerekemet óvódába akarnám járatni. Nem is részletezem, mert ezen úgy felhúzom magam. Lencsi 4 éves koráig itthon lesz, mert van egy öccse. Csavarodjon bele az unalomba, én meg küzdjek csak, én akartam ilyen extrém mennyiségű gyereket.

Öcsi egyébként kezd Picurhoz felzárkózni. Az alvó Léna szájából például kihúzogatja a cumit :)...Ami viszont a legnagyobb ajándék, az Ákos tekintete, ha rám néz. Lencsi nemigen hagyja magát szeretgetni, de édes kicsi Ákosom, ha megtalál a szemével, felderül az arca, és a legszebb mosolyt kapom, amit valaha...A legőszintébbet, a legtisztábbat, rajongó, gyönyörű kedves mosolyt, nevető szemeket, és ezt én kapom, annyira nekem szól, nem éreztem még ilyen feltétel nélküli, odaadó, kedves szeretetet...ne felejtsem el soha, tudom, hogy rövid ideig fog tartani...

"MÁr nem vagyok orvos. Átalakultam lovacskának."

Manka olyan szavakat mond, hogy "vérfertőzés", és ma előszeretettel játszott koporsós-halottas-Hófehérkéset. Hiába, megfogta őt az Opera.

"Ha Ákos kijön belőle - a fiúból -, akkor lány lesz." (mármint, hogy ebből a fiú-állapotból)

"Inkább ide, kölcsönjöttem hozzátok."

"Azt játszottuk, hogy én vagyok Ákos, és elvesztettem a baromfiudvaron a kukimat. És a mama kölcsönadott egy puncit."

Ez múlt hétvégén a városligeti tónál. Csónakáztunk. Isteni, ajánlom mindankinek. Szeptember 4-ig a ?Műcsarnok kiállítása a tavon, például félig elmerült kisház, tóból ugró lovak, rózsaszín Marx-szökőkút stb. Szórakoztató. Közben roppant kellemes kis kávézó a tóparton, színes babzsákok egy stégen, takatók a fák alatt. Kellemes. Kell-e mondanom, hogy Lenka addig nyüszített, míg a csónakból bele kellett lógatni a tóba. Aztán már csak ott akart fürdeni. Visított, mert megint kegyetlenkedtünk és csak háromszor mehetett be, csak két váltás ruha ázhatott el a Széchenyiből leeresztett vízben, miután már Ákos rugdalózója is Lencsin nedvesedett bekeményítettünk. Hangos fogadtatásra lelt. Olyan könnyű, csendes, békés, nyugodt kislány...De egyéniség. Unnám rettenetesen, ha nem ilyen lenne. Ez utólag olyan jópofa lesz...Addig meg élvezem.

Elsősorban ennyi történik. Ákom-bákom ül. Így:

Néha felborul, de ülésről ülésre ügyesebb.

Léna mindezenközben különböző kulturális eseményeken vesz részt. Csak irígyelni tudom. Múlt héten Magyar Rádió Gyerekkórusa, most Opera. Jó lehet neki. (Ma egyébként egyenesen ő kért klasszikus zenét, amit balerína zeneként aposztrofál). Én csak szomszédünnepet szerveztem, de az is jó volt. Sok-sok család az utcából, kihordtuk az asztalokat a házak elé, mindenki hozott valamit enni-inni, sok gyerek, eszem-iszom, dínom-dánom.

"Ákos, te mit gondolsz erről a boltról? Milyen zöld ez.... -Nem gondolkozol."

"Nagyon értek a késhez."

"Bebújtak a fickójukba. Bemennek a szabiba." (Babákat pakolt egy kalapba.)

Lego-bárány meghalt. "Egyszercsak meghalt az összeházasodásban."

"-Lencsikém, mesélj még.

- Nem mesélek, elég volt a művészből."

Elaludtak...

Ákos most már hivatalosan is a Jóisten felügyelete alatt cseperedik, a változás még egyelőre nem szembeötlő. Ez csak azt jelentheti, hogy minden jó volt eddig is. Mindenesetre eszik már madarakat, és még mindig nem okoz neki gondoz az éjszakai kelés.

A kolleginát is Ákom-bákommal keresztelték. Ők közben kokettáltak. A lány kezdett ki egyértelműen a szép kisfiúval.

De Ákom is Léna is nagyon aranyosak voltak a kersztelőn, drága kicsi Ákosom még azt is békés alvással nyugtázta, hogy egy kicsit elvesztettem. Szörnyű érzés ez ám. Kézről kézre járt a templom után, mi meg elindultunk a kávézó felé (tudtam, hogy jó helyen van, jó helyen is volt, rábíztam az egyik rokonunkra, mert kérte), majd ott kiderült, hogy elfelejtették, hogy jövünk (a kávéházban), sebaj, fő a spontanitás, kb. 25-en egy pillanatra hoppon maradtunk, de a Rodin abszolválta a feladatot, úgyhogy semmi baj nem volt. Ott számba is vettem a rokonokat, feltűnt, hogy apa hugáék sehol..., ÉS az Ákos sem. Ő békésen aludt az unokatestvérem vállán, akik közben eltévedtek Szentendrén...Hát...nagyon jó volt újra látni...

Közben a majdnem szobatiszta Picur a keresztelő napján először kicsit visszaesett, de tegnap a HÉV-en már prímán szólt háromszor, gyorsan alá is tartottam egy pelenkát, majd bugyi vissza. Aztán szoptattam egy kicsit. Nem tudom mit gondoltam volna magamról, ha nem én vagyok. Úgy értem, ha kívülről látom. De ez nem nagyon érdekelt akkor, mindazonáltal érdekes színfolt lehettünk. A vérmezei játszótér viszont remek. Es ist toll. (Hiába a németórák...Látványos eredmény. Hiányzik is. És gondolom mondanom sem kell, hogy mióta nem járok, azóta nem sikerült helyette semmi önközpontút csinálnom. Például nem jutottam el úszni...).

A bölcsis dilemma nem szűnik. Lenka reggel úgy kel fel, hogy "kell-e nekem ma bölcsődébe menni?" Megszakad a szívem. Még tartjuk magunkat, de egyre nehezebben...

Most már rettenetesen szeretnék utazni egy kicsit.

Léna igyekszik nagyon, hogy ne pisiljen be:

"Most bugyi van rajtam vagy pelenka?"

vagy "Lehet-e nekem bepisilni?"

 "- Ó, Lencsi, megjött a vacsorád!

- Ez aztán az igazság."

"- Hogy tört szét ez a váza?

- Egy pillanat volt."

Nekem nyújtja a zokniját:

"Tessék kis tyúkom!"

Egyébként továbbra is fenntartom, hogy nagyjából bárhol könnyebb Lencsivel, mint itthon. Tegnap például pár perc alatt elárasztotta az egész fürdőszobát, de úgy, hogy mind a négy falról folyt a víz, valamint a szennyestartóban vízben állt az összes ruha. Nem tudom mi történt. Majd leslaugozta a dudplababakocsit csucsogásik. Ezzel indultunk Pestre. Szerencsére jó meleg volt. Szentendre egyébként ideális terep nem itthon lenni. Duna parti pancsolás, Bükkös patakban kavicsozás, télen lehet szánkózni, most RÉV-ezni, HÉV-ezni egyszer még talán Leányfalura is eljutunk strandra, állítólag Dunabogdányba lehet a Dunában fürdeni, mondjuk ez nekünk itt is sikerült...Na, meg Visegrád. Bob, Mátyás király játszótere, sípálya, Mogyoróhegy, vadaspark, fajátszóterek. Hát tényleg kész kánaán, ahogy ezt most írom. Bőség. Ez klassz tényleg. Horány is. Micsoda jóság. Megnéznék még egy nizzai játszótereit is. És milyenek a játszórek Dál-Amerikában? Fogalmam nincs...

Hol is kezdjem...? Egyrészt Ákom-bákom tegnap fél éves lett. Gyönyörű, cukorfalat féléves kisfiam van. Ez csodálatos. Az annyira nem csodálatos, hogy ez a cukorfalat, tüneményes, drága kisfiú az elmúlt 3 éjszaka 1,5 óránként kelt, tehát én nem aludtam egyben 1 óránál többet. Egyébként kacag és nevetgél, kivéve, amikor megmagyarázhatatlan okból sikít. Nem jó értelemben, hanem kissé kellemetlenül. Mármint - gondolom - magának is az, ezt nem tudtam idáig megfejteni, pedig elég sokszor érzem már, mi a baj. Éjszaka viszont valahogy sosem érzem...

VALAMINT: Picur 2 napja csak bugyit hord, és nem pisil be (egyszer a boltban, de akkor is szólt előtte). Irtó büszke. Én is. Nagy odafigyeléssel követi, hogy honnan hova távozik a pisi (itthon már a WC-be), majd kommentálja, hogy "nézelődik a pisi".

Sajnálom, ha ezek csak nekem nagy hírek. Nekem nagyok. Beszámolhatnék arról is, hogy Jack Nickolson-ékkal megyünk jövő szerdán Burmába, mert felkértek, hogy teszteljük a világ első hőlégballonokon függő luxusszállodáját, ahol az elnöki lakosztályokban nem látszik az ágyneműn a gyerekhányás. De mi ez ahhoz képest, hogy Léna bugyit hord, Ákos meg fél éves...

Mindketten alszanak, ez nam tarthat tovább 4 percnél. Gyorsan írok, amit tudok. Ez a kép mai, a Duna után, kell-e mondanom, hogy Lencsi belement ciciig. Beleült. De alszik is most :)

"Olyan zavarban vagyok én ezzel a cipőfűzővel, hogy nem is tudok fűzni."

"Öcsike, nemsokára megtanulsz repülni!"

Manka, nem rossz (csak, hogy jó módszertanhoz folyamodjak), de elég gyakran rossz dolgokat csinál. Például Öcsinek fűcsomót dug a szájába. Vagy bedobja a magazinomat a vizes medencéjébe.

És Borsószem királykisasszony is. Néha nem lép be a homokozóba, mert bemegy a lábujja közé a homok. A hangyáktól meg frászt kap, ha rámásznak.

Ákom közben eszik már almát és sütőtököt buzgón, a krumplitól először kirázta a hideg, majd könnybelábadt a szeme, öklendezett, elkezdte verni az asztalt, sírva fakadt és kihányta. A sárgarépát is utálja. Bár elfelejtettem megfőzni mielőtt lereszeltem volna. És a szemetesvödrünket is kidobtam véletlenül a kukába. Egyébként jól vagyok.

"Óvatosan bánjál velem Öcsikém, én a nővérkéd vagyok."

Anyajegy = mamajegy vagy anyapötty

"Keringőznek az ujjaim a puncimban." (No comment.)

A cím egy diszkrétebb kifejezése Léna ellenszenvének, például a boltban a sorban előttünk álló érdemelhet ki effélét. De végül is bárki, az utcán is. Ez sem kellemes éppen nekem, igyekszem bárgyún mosolyogva metakommunikálni, hogy "azért édes gyerek ez...". Sajnos azonban ma a zenebölcsödében - ahol kivételesen Öcsi is jól érezte magát, még kacagott is életében először -, 10 perc után, miközben Lencsi pörögve táncol rózsaszín ruhácskájában, mintegy mellékesen rávág egy kisbaba fejére. Majd ez után kb. két perccel - tánc közben -, úgy lök el egy másik gyereket, hogy az elrepül, majd zokogásban tör ki. Én felmarkoltam a másodperc tört része alatt mindkét mosolygó gyerekem és húztam ki. Úgy éreztem, hogy nincs más választásom. Nem is marasztalt senki. Majd ezek után csak arra tudtam gondolni, hogy hogyan tudom úgy megróni drága Lencsikét, hogy eljusson a tudatáig, és ne vigyorogva nézzen rám. Próbáltam hosszan a lelkére hatni, részleteztem a kitaszítottság nehézségeit, hogy nem ez a legjobb módja az ellenszenv kifejezésének, de nem tudom, hogy ért-e valamit. Kicsit félve megyek a következő Ringatóra...

Persze Öcsi gyorsan felébredt, ahogy leültem ide, fénykép sincs, mert bár tegnap istenit kirándultunk Zebegényben, a fényképezőgépet a kocsiban hagytam. Pedig - Léna szerint - elláttunk Mariborig a hegy tetejéről, az egész Dunakanyar a lábunk előtt hevert egy kis sétával, Picur gumicsizmában, farmerben és tütüben iszonyatos iramban száguldozott le pórázzal (sálammal) húzva maga után Tomit a meredekeken. Gyönyörű a Koós Károly templom, a Szőnyi Múzeum (érintetlen, mióta a felesége '67-ben meghalt, a műteremben üvegcsékben a festékek...), a Dunapart, meg úgy álltalában az egész falu. Szombaton meg Szecessziós Piknik a Nemzeti Múzem kertjében, Katiék mennyei ételeivel meg faákról lógó artistákkal, és a Brémai muzsikusokkal, amikt Pocak tátott szájjal nézett. Én szinte feltöltődtem, ami nagyon rámfér, mert az éjszakák...hát...lehetnének rosszabbak is. Minden esetre 3 óránál biztos nem alszunk többet, de hajlok a 2 felé...akármit csinálok...Sinlac este, 3 napja alma is napközben, de Ákom akkor is ébred...Befal majdnem 2 cumisüvegnyi Sinlacokat, de semmiképp nem alszik gyenge 3 óránál többet éjszaka. Nem emlékszem Mankánál, hogy volt, de ő is nagyon sok aludt többet, mint 3 óra. Tulajdonképpen nem is tudom mit akarok, Lencsinél még szerintem nem hőzöngtem 6 hónapos korában, hogy miért nem alszik többeket. Most kicsit türelmetlenebb vagyok az éjjelekkel kapcsolatban, persze kicsi Öcsinek is jár ez, ha erre van szüksége, meg is kapja, csak nem könnyebb így, hogy a nappali műszak Lénáé.

És azt nem is írtam még, hogy az elmút hónapban az én kicsi Lencsim, aki repült a bölcsödébe, olyan hisztiket rendez, hogy ihajj...Szeptember óta jár. Ákos november végén született. És mégis. A szakma szerint az lenne a nem normális, ha nem történne egyáltalán ilyen, de nem könnyű így kezdeni a napot...

"Öcsém, ne húzd a hajam!" A leggyakoribb kérdőmód Lencsikénél az -e...Nagyjából mindent így kérdez: "szabad-e így csúszni?". Cuki. Cuki, de kíváncsiság, saját határok feszegetése ide vagy oda, olyan rossz, mint amilyen aranyos. Még, ha tudom, hogy ez nem rosszaság, akkor is. Egy fenevad.

Tudja, hogy van egy szó (több is), amit én csúnyának tartok. Többször elmagyaráztam neki, hogy ezt ne használja, ha véletlenül a Tomitól hallaná, akkor szóljon rá, hogy ez nem szép, ne mondja. Vacsoránál erre odasúgja a Tominak: "Ma a Mama elmegy németórára, akkor lehet mondani, hogy fika."

"- Benyúlunk a punciba, kukiba!"

- Mit énekelsz? Ez mi????

- Én költöttem.

- De honnan jött az ötlet?

- A torkomból."

Ma reggel mégis lett egy kép...

Sok hírem nincs, zsúfolt hétvége és mozgalmas hétköznapok után vagyunk...Szentendrén mozgalmas, nem bálból bálba, vagy repcsiről repcsire, maradtunk ezúttal a fabicikli-kismotor-játék babakocsi-rózsaszín bicikli kombinációnál, természetesen kungurúval és/vagy duplababakocsival kombinálva. A világot még nem váltottunk meg, a Sinlactól nem jobbak számottevően az éjszakáink, de imádnivaló cukorfalatok, Léna veszedelmes boszorkány, aki énekeli a "Kis hamist", "hogy piacra jár és nem derogál..."

Ez a kép a kádban. Mert Öcsi nagyon hevesen kalimpál, Lencsi rászól, hogy "Öcsike, ne csapkodjál", és felveszi az úszószemüveget, mert Öcsi csak fröcsköl.

Holnap viszem Ákost 5. havi kontrollra, ahol oltás is lesz (meg Rota is). Léna aggódik a testvérkéért, egyrészt feltétlen meg fogja vígasztalni, másrészt:

"Én odamegyek az orvoshoz a rolleremen és megkérdezem, hogy lehet-e nekem Öcsit megvédeni".

"Ne balhézz, Mama!"

"Öcsikém, tükörtojásom" - ismétlődve...

"Én úgy mondom, hogy Öcsöngőm."

"Ha hét barátnőm lenne, akkor mindenki megetetne engem."

"Ugrándozok víg kedvűen."

Én: "Ha nem csukod be a szemed, akkor összeveszünk." Ő: "Bizonyítsd be!"

Mert itt vagyunk lassan pont egy hete, Apa, gyerekek és én. Anya és Tomi pedig jöttek a hétvégére. Főbb híreink: Léna úgy biciklizik, mint az ördög a - természetesen rózsaszín -, pótkerekes biciklivel, kismotorral útólérhetetlen, de ez legalább rávilágított, hogy tudok újra futni. Ez is egy jó hír. Laura mondta tegnap, hogy amikor az embernek gyereke lesz, megtanul minden - eleddig észrevétlen dolgot értékelni. Neki például egy pohár rosé és négy szál cigi az felért egy dél-amerikai utazással. Hát Lorcsikám, ha én egy fél pohár rosét megihatnék... Egy csendes, békés perc, amikor nem kell semmire figyelni, az maga az őrült kikapcsolódás...Pedig itt volt Apa, és hatalmas kert, kinti szórakoztatóeszközök garmada, Lencsinek paradicsom. Új, nagylány barátok, Kitti rajzol neki ugróiskolát, lehet locsolni velük málnát, már szalad a szomszédba, hogy "van még palacsinta?", Barbival kézenfogva keresik a szombati elő-Barbinyuszit a kertben, és repesve csodálkozik a csokitojásra, hogy"CSOKITOJÁS!", de az esték...jaj...2-2,5 óránként kelünk majdnem egy hete...Környezetváltozás, a foga, netán még mindig a hasa, esetleg túl meleg van, ne adj' Isten fázik, vagy rossz gondolatai támadtak. Az éhség és a fog (meg a környezetváltozás) talán a legvalószínűbb, mert a Dentinox néha segít, és Sinlacra is vetemedtem majdnem 5 hónapos korára. Nem akartam, de eddig bírtam. Háromóránként még csak-csak kelek, de kétóránként...Tegnap a Sinlac után 4, ma 6 órát aludt...aztán megint 2,5 órás menetek következtek, de nekem 4 óra alvás, az mesés kaland. Na nem mondom azért, hogy nem ülnék föl egy bárhova tartó repülőre azonnal, mezítláb, pizsamában.

"Majdnem ki tudom fűzni a cipőm. Ez jó munka."

" - Jézuska a mennyországban él.

- Én azt hittem Kígyóson."

Lépcsőn lefelé: "Megyek le a völgybe".

A nagyszombati mise első egy percében, fennhangon: "És mikor fogunk táncolni?"

"Ilyen nagy boldogság volt a templomban!"

Most kezdem el az első különbségeket felfedezni a gyerekek között. Mára például összeállt a kép, hogy Ákom-bákom nem különösebben csípi a társaságot, főképp a tömeget, ellentétben Lénával. Nyűgös volt a Lami bulin, nyüglődött a Vitéz bulin, nem volt olyan Ringató, amin ne sírdogált volna...Viszont ha ketten vagyunk itthon egyetlen könnycseppje sincs, ha hárman vagy négyen, akkor is kevesebb jóval, mint ha többen. Azt hiszem Lencsit ilyen kicsin sem zavarta mások jelenléte, most biztosan nem.

Voltunk ovis nyílt napon is, drága kis Pocak úgy feszített az ovisok között, mindenre hangosan, gyönyörűen válaszolt (énekeltek neki a hagyományőrző oviban), ha azt mondták - az óvódásoknak -, hogy üljenek le, ő volt az első, olyan nagyon óvódásnak érezte magát, hogy majd kicsattant. Iszonyú édes volt. De nem megy semmiféle gyermekneveldébe, erre jutottam. Nem is iratkozunk be. Úgy éreztem, hogy ha lesz olyan (a kettő között, ahova eljutottunk), ami egyenesen elkápráztat és levesz a lábamról, akkor mindenképpen. De nem volt ilyen. Mindenhol volt valami, ami elbizonytalanított...Akkor pedig biztosabb alap a 4 év itthon, mint a 3, még ha nem is vagyok tökéletes (bár ezt nem hinném...), de legalább tudom, mit adok neki, ha néha türelmetlen is vagyok, akkor is talán türelmesebb, mint más még 30 gyerek mellett, és imádom. Mindazonáltal, ha Ákos is megy, akkor intézményt kellene váltania (tehát csak egy évet járna egy helyre), mert egyrészt szeretném, ha legalább ők ott lennének egymásnak egész nap, ha már mi nem, másrészt mégis kényelmesebb egy ovi-bölcsibe hordozni őket, mint kettőbe...

Most, hogy erre gondolok, és a mai felismeréssel, hogy Öcsi esetleg introvertáltabb mondanom sem kell kiráz a hideg, hogy ő kétévesen kerül el itthonról a véres, farkasokkal teli nagyvilágba...Lencsit nem féltem ebben a pillanatban annyira, de ha kicsi Ákos félénkebb lenne, nagyon aggódnék kétévesen egy bölcsiben érte. Akkor neki még fontosabb lenne a szilárd alap, mint egy nyitott, extrovertáltabb Lénuskának. Jááájjj, de nehéééz....

A minap a szomszédban voltunk, ott ahol a nyuszi is lakik. Amikor elbúcsúztunk, Lencsi az állat szemébe nézett és azt mondta: "Köszönöm a vendéglátást, nyuszi!"

Az írtam, hogy együtt ültettünk gyönyörű százszorszépeket, amiket Léna nyomban, aznap este virágtalanított (szár nélkül, csak a fejüket tépte le). Közben viszont az dünnyögte az orra alá, hogy "Mama nem fog örülni...". Tényleg nem örültem.

Ákosnak: "Majd' kiveszi szememből a szemgolyómt". (A ragozás jellemző...)

Pontosan ugyanúgy szoptat egy babát, mint én (mármint én Ákost). Kigombolkozik, "most odaadom az Infacolt, idekészítem a cumit..." Folyamatosan dumál, olyanok is becsúsznak, hogy "a munkatársam is itt volt...".

"Meg nagy leszek, a plafonig, mint a fa, nagy lesz a puncim, megyek oviba..."

Ákom kivételesen, tegnap istenen aludt, csak egyszer kelt föl 8.30 és 6.45 között, ez maga a menyország, egyébként háromóránként szokott. Viszont elképesztő mit tesz egy ilyen nagy alvás, egyébként is nagyon ügyes, de tegnaphoz képest ugrásszerűt fejlődött, olyan koncentráltan fog, hogy csak ámulok. Kicsit aludna két hétig és hallás után megtanulna csellózni...rólam nem is beszélve. Mikre lennék én képes két hét alvás után...

Valahogy az első 3 hónapra felvérteztem magam Lencsinél is, Ákosnál is, és a negyedikre kipurcanok. Legalábbis úgy emlékszem, hogy Mankánál is ekkor nyaldosott az ólmos fáradtság. Pedig zsibongó tavasz, színház (Fajok eredete Szentendrei Tavaszi Fesztiválon, nagyon jó!!!) medvepark, születésnapok, előkészületek én meg tegnap pl. alig támolyogtam...Ákom-bákommal az éjszakáink zavartalanul 2-3 órás szakaszokra oszlanak. Még nem szoktam meg.

"Jöjjél Karácsony! Hol van a Karácsony? Elbújt. Angyaloook!!!! ...Hova vitték? Hol vagytok angyalok?"

Imád mosogatni. Persze minden úszik egy mosogatás után...: " Bízom benne, hogy rendbe teszed."

"- Hol a papucsod?

- A kályhában."

A medveparkban akadt egy hatalmas felfújható csúszda. Egy tíz év körüli gyerek pl. a tetején sirdogált, mert nem mert lejönni. Az üzemeltető ember se nagyon hitt benne, de Pic haláltmegvető bátorsággal, gondolkodás nélkül...:

" - Én vagyok a nagy tudós!

- És mit tudsz?

- Tu-du-du-du!"

Ákos-bákom ma 4 hónapos, ezt azzal ünnepelte, hogy tegnap a gyógytornász (kontroll, kutya baja, szépséges szép imádnivaló kistigris) előtt háromszor hátról hasrafordult direkt, majd a gyógytornász mondta, hogy még két hónapja van, hogy vissza is forduljon, ezt gyorsan délre abszolválta is, viszont mindezek után 5 és negyed órát aludt. Csodálatos. Persze éjszaka ettől továbbra sem alszik 3 óránál többet egy perccel sem, sőt. És - bocsánat - már megint 4 napja no fekália, Infacol ide-vagy oda.

Lencsi meg továbra is elképesztő energiákkal ég, de lehet, hogy még annál is többel. Ma 11-től kint fabicikliztünk és motoroztunk, később Réta is csatlakozott hatalmas lelkesedéssel és elszántággal, Lencsikém élvezte is, majd egyszercsak égtelen bömbölésbe kezdett, hogy "nem foglalkozol velem"...de közben ő játszott a Rétával boldogan még egy másodperce. Reméltem csak a fáradtság. Majd ezek után sikerült rosszul kiemelnem a babakocsiból és talán megrántottam egy kicsit a csuklóját, aminek következtében az este nagyrészét végigzokogta 10-ből 8-szor azzal "hogy soha többet ne csináljál ilyet velem" (á, nem szakad meg a szívem...), néha színesítve egy "ne jöjjön ide a medve"-vel...(Ekkor indultam én könnyű szívvel németórára, felfrissítendő a mélyen szunnyadó nyelvtudásom...Anya közben életében először a két gyerekecskével egyedül, mert Tomi tényleg olyan ritkán, de most a barátaival vacsorázott.) Pedig még délelőtt semmi baj nem volt, pl. rögtön a sarki hatalmas köveken ücsörögtünk egy darabig a "pihenjünk" felszólításra. Majd következett a "most legyünk barátnők". "Jó", mondom én, "beszélgessünk" - ő. "A barátnők titkokat is el szoktak mondani egymásnak. Mondassz nekem egyet?" - én. "Igen. Cini-cini múzika, táncol...." és így tovább :)

Kíváncsi vagyok sikerült-e...

Az elmúlt hét a maribori síelés jegyében telt, ami olyan kellemes volt, annak ellenére, hogy négyből két napot tudtunk síelni, mert gyakorlatilag elmosta az eső és a tavasz apályákat. Ez annyira nem meglepő március idusa lévén, de Ákom-bákomnak még így sem sikerült betöltenie a 4. hónapját az első külföldi útja előtt. Szóval csodálatos tavasz, napsütés (egy nap végig eső, de én azt is szeretem), rengeteg könnyebbség azzal, hogy a szüleim is ott voltak, így síelhettünk egyedül, kávézhattunk anélkül, hogy Lencsit akadályoztuk volna bizonyos dolgokban, nem kellett etetőszéket takarítanom, az út is sima és kevés sírással spékelt volt, úgyhogy én kikapcsolódtam...ha netán még az éjszakák is alvással teltek volna, az lett volna a hab a tortán, sajnos ez nem így volt, mert - elnézést az érzékeny gyomrú nem gyerekesektől - Ákos továbbra sem képes a terheitől megszabadulni segítség nélkül, amit orvosi utasításra háromnaponként adhatunk, lázmérővel. Tudom, akinek nincs gyereke annak hátborzongató ez a téma, úgyhogy nem is feszegetem, de szegény kicsi Ákosom a 3. napra nagyon kínlódik már. Ez persze azzal jár, hogy én is, illetve, hogy a 3. napra már kétóránként ébred éjszaka. Csúcs. Tehát minden lehet rosszabb, hogy mondjak egy bölcset. Egyébként ez az ügy állítólag a 3. és a 4. hónapnál normális, ekkor ugyanis megváltozik az anyatej összetétele, amihet alkalmazkodnia kell a dednek is. Ez 1-2 hét. Nálunk egynél biztosan több. És az is normális, ha egy kisbaba 7 naponta kakil. Na, ezt nem szeretném kivárni. Pedig olyan mosolygós, gagyogós, nagyszemű huncut gyerek, ha nem kínlódik...

A képek megtévesztőek. Mignon kb. háromszor jött le a bébipályán hol a Tomi, hol az én lábam között, Tomi lába között köteles felvonózott kétszer, meg egyszer tányérossal Tomi oldalán/ölében. Szóval önállóan nem csúszott, a súlypont elhelyezésnél kezdődnek a gondok. De áll a lécen, lelkes és nagyon cuki. Szánkózott a szüleimmel, felvonózott, hatalmasat fürdött, ugrált, víz alatt úszott, szaunázott, éjszaka felvonózott és élt. Nagybetűkkel. Bár mindig nagybetűkkel él. Kis hedonista. Remélem ilyen marad.

Írok Lénásakat. Bent voltunk a MüPá-ban a munkahelyemen, ahol Anti meghívta Lencsit egy sütire. Pic rózsaszínt kért, mert "az megy a kabátomhoz".

Tomit alkalmasint "Édes Tominak" szólítja. (De itt engem utánoz).

A kétélű korcsolyának: "Elővettem ezt a kromprikát korcsolyát".

"Lovagolgatok, míg meg nem halok."

Megpucolt öt tojást (és közben óvatosan - tehát nem ugrott rá - bedugta Öcsi szájába a cumit, mert sírt): "Olyan szakácska vagyok, hogy mindegyik fiú elájul. Tudod."

A fenti mondat Tominak szólt. Fürdés közben. Az meg nekem, hogy "Ne imádjál engem. Megyek Ákoshoz". Olyan is akadt, hogy "egyen kell súlyoznom". Az pedig a Farsangon volt egy játék, hogy képzeletben mindenkinek kellett választani egy dolgot, amivel takarít (micsoda játék...). Szépen mondák is a gyerekek, hogy "porszívót, seprűt, portörlőt stb." Léna válasza "rózsaszínt". Az előbb említett eseményen végül szív lett, erős versenyben ugyan a balerínával, de miután Babcsa felszivezte a body-t meg a szoknyát nem volt kétség:

Azért jó, hogy vittünk pótszoknyát. Viszont a szívet hősiesen viselte végig. Ákos szarvas volt, ő is igazán deli lett. Még egy hercig sünt is találtunk, barna takaró kilyuggatva, benne polifoam tüskék.

Közben újra nem alszunk. Volt egy mesebeli hét, akkor olyan csodák történtek velünk, mint 9 óra alvás egyszer, meg kétszer nyolc, meg 6+6. Ez elmúlt, nyoma sincs. 2,5-3 óránként kelünk. Így volt ez Lencsinél is, csak ez a hét olyan távlatokkal kecsegtetett, hogy roppant csalódott vagyok. Valahogy ez után a hét után magasabbról estem pofára. És szegény kicsi Csillagom eszeveszettül kínlódik is, szerintünk ez azzal függ össze, hogy nem kakil. A fene gondolta, hogy 2,5 év után oda is eljutunk, hogy napom központi része, hogy van-e kaki. Hogy telefonban ezt kérdezi a Tomi...Na, most itt tartunk, hogy lassan minden vágyam, hogy kakiljon már 3 nap után az én gyönyörű, mosolygós, nevetgélős kisfiam. Léna gyakori szóhasználatával élve: "bizony-bizony"...vagy "sajnos...".

Mindazonáltal vasárnap megyünk síelni a szüleimmel (holnap Torkos Csütörtökre talán kettesben, Anya MINDKÉT kicsikével - de csak egy óra az egész vacsi), legalább nem aggódom azon, hogy a változás nagyon megbolygatja az éjszakáinkat...

Azt már írtam, hogy extravagáns betegségeim sorában ismét itt az erythema nodosum? Pontosan akkor, pontosan úgy, mint Lénánál, kb. 3 hónappal a szülés után piros foltok a lábamon, amik duzzadtak is, fájnak is, mintha egy ló megrugdosott volna. (Patkolt ló). Egészen örülök, hogy tudom mi ez és nem rémülök halálra. Persze rémülhetnék is, mert mondhatjuk, hogy hormonális változás, ugye, de ezúttal nem jártam végig ezer orvost góc után kutatva mert legutóbb ezt tettem, góc sehol, de pár hónap múlva erythema nodosum el. Tova. Szívemből remélem most is így, és nem egyszercsak kideül, hogy kimúlok mindjárt, hirtelen.

Egyébként semmi izgalmas...Őrületesen lehet egy (két) gyereket szeretni. Eszeveszettül.

Pauza kell. Aki azt mondja, hogy éjjel-nappal, minden percben csak a gyerekeivel lenni jó, az nekem gyanús...Lehet. Én azt gondolom, hogy minden van ezen a világon, amit el tudunk képzelni, de ez nekem gyanús. Ma másfél órára volt szerencsénk kettesben elmenni a Tomival a Hadik kávéházba, amit már régen meg akartam nézni, most különösen, amikor Czeizel Endrének Az aki költő akar lenni-t olvasom. (Nagyon jó.) Meg kiállításra is akartam, az már nem fért bele, de így is, micsoda felüdülés. Gondolkodtam. Egyenesen legeltettem a gondolataimat, és nem a pelenkázáson, nem azon, hogy éhségsztrájk van, hogy Infacol vagy nem Infacol, vagy azon, hogy nem szabad kiköpni, eldobni, Ákost szeretetből megnyomorgatni.... Egyébként is fáj minden "nem szabad", de ez a Manka egy ördögfióka. Amit imádok, mert nem tetszene ennyire egy anyámasszony katonája, vagy egy kis tutyimutyi porcica, imádom, de nagyon-nagyon fárasztó, és őrült energia. Ákom-bákommal továbbra sem tudok betelni, odavagyok értük, elolvadok, de muszáj kicsit nélkülük, hogy újra értékelni tudjam és, hogy ne zakkanjak bele abba, hogy szépen elmagyarázom, rávezetem hihetetlenül türelmesen, kedvesen, ha 13 háromszor köpi ki a falatot, úgy, hogy egész nap nem evett semmit, akkor sem pattanak el az idegeim...De elpattannak néha, persze ez akkor történik csak meg, ha már itthon van a Tomi, mert akkor érzem, hogy nem csak az én vállamon... Ekkor persze külön kellemes, hogy azért mert picit felemelem a hangom (nem kiabálok, nem fenyítek, csak szigorúbban cseng a napközben olyan bársonyos mezzoaltom), még a Tomi előtt is szégyellem magam, aki erre nyilván azt hiszi, hogy én egész nap türelmetlen anya vagyok. Pedig nem. Kéthetente egyszer vagyok türelmetlen, de nem hiszem, hogy van olyan, hogy soha. Az egy hal. Összegezve. Kettesben lenni is csodálatos. Felnőttes dolgokról beszélni is az, kézenfogva sétálni is az, úgy enni, hogy két falatot egymás után lenyelek (melegen!) is mámorító.

Most pedig színházjegyet nézek, és az áldott nagyszülők segítségével talán megoldok egy szentendrei Tavaszi Fesztiválos darabot. Itt helyben, rohanva, telefonomat 10 percenként bámulva, az utolsó 20 percben persze parázva, hogy éhes és sír, de ki vagyok éhezve a kultúrára, és mesebeli gyermekeimről csak 1,5 órára szeretném vigyázó szemeimet felemelni. Közben persze fele időben minimum róluk beszélek, rájuk gondolok és imádom őket.

Ez ma reggel, mínuszokban, amikor Lencsi ragaszkodott hozzá, hogy a kertben töltsük meg a medencét, mert ő ott akar fürdeni és persze vizipisztolyozni meztelenül. Pelenka se legyen és papucs se. Tomi kivitte és megkérdezte, hogy biztos-e. Biztos volt. Libabőrösen, vacogva is ezt akarta.

És folyamatosan balerína. A YouTube-on Hattyúk tavát néztünk és már nem ám csak úgy pörög, hanem föltett kézzel, majd hattyúként röpdösve. Iszonyú édes. És oldalra pislog és rebesgeti a szempilláját.

Ákos meg ámul és remélem tanul...

"Fejlődésed van Egérke."-ezt nem Öcsinek, ezt az én Egérkémnek, a 31-2 évesnek.

"Hajlékony a feje. Meg van töltve rózsaszín harisnyalével". - egy babának.

Még nem kezdődött el a Ringató, de már mindenki körben ült a földön és várt. Lencsi belibben a kör közepére és megszólal: "Szoknyában vagyok, táncolni fogok." És mindenki megtapsolta :)

Ákosnak, mint írtam, nem sok béke terem. Manka heves szeretetmegnyilvánulásai és egy-egy erős visítás között szendereg szegény 10 perceket, majd összerezzenve riad fel. És még szerencsés, ha nem arra ébred, hogy Pic a fülébeordítja, hogy "ébresztő". De Öcsi - a maga módján -, megtorolta. Múlt héten éppen a pelenkázóról emeltem át a kádba, Lencsi a lábam alatt, Ákom-bákom pedig - "egy iramodás alatt" - úgy kakilt le engem lábujjig és Mankát totálisan háton, hogy még Léna se jutott szóhoz.

Ez a Családi körből fakadt (gondolom), aminek az első két versszakát kívülről tudja, és rendszeresen kijavít, ha rosszul énekelek egy dalszöveget. Ezekben a dalszövegekben én néha túl nagyvonalú vagyok. Például a Száraz tónak nedves partján-ban nekem jó volt úgy is, hogy "bennünk van a bikavér". De rámszólt, hogy "kutyavér".

Ma Pocak azt mondta az Ákosnak, hogy "Édes kicsi Ákosom. Szeretlek." Öcsi egyébként két hete 6,3 kg volt, és kishíjján 3 hónapos. Már háromszor aludt 8 órát egyben éjszaka. Bizakodásra semmi ok, amint leírom, rémes éjszaka következik. És odavan a marokkói csillaglámpáért, a fémért. Lencsi a töklámpára bazsalygott. Drága Kisbéka ezentúl isonyúan szeret fürdeni, elépesztő hevesen pancsol, mint a felhúzható úszónőnk, az Uszika. A pelenkázón meztelenül heverni is mennyei, de ruhában is megteszi. Ez őrült mosolygásokkal és gügyögésekkel jár. Meg persze felhúzott térden szemben velünk. Az is vicces. És tud szökőkútként kipisilni a kádból.

Manka a malac formájú locsolókannánknak (Igen, nekünk ilyen van. Aranyszínű a szárnya. Stockholmból hoztuk. A Tomi módfelett hálás volt ezért akkor. Most is.):

"Milyen malacka vagy te? Vén bolond! Ne vagánykodj itt az ölemben!"

Lencsi továbbra is cukorfalat és sokat segített a Mérey-Binet Gyermeklélektan a tegnapi hisztit megérteni. Tudom én, hogy nem akaratos, csak most kezdi megélni az én-tudatát, és az "enyém" is ugyanaebből fakad. Ágostonék itt voltak délelőtt, nem is irígykedett, de ennek megfelelően fel is gyűlt a feszültség. Márpedig frusztráció - regresszió - agresszió, az én olvasatomban tehát hiszti is nyugodtan lehet ennek a következménye. Hát volt is, egy órán keresztül rítt ébredés után, délután. Ebédnél meg megpróbálta lebeszélni Ágót az evésről, amit így összegzett: "Undorítom Ágostont".

Tegnap viszont - szerintem - istenien levágtam a haját, nincs többé az a boglya hátul, mert felnyírtam, de elöl hosszabb, kis '20-as évek. Biztos többet nem sikerül ilyen jól, de most annyira aranyos, hogy nem tudok vele betelni.

Manka kivételesen ma van a Babcséknál (a Vitéz-nagyszülők tökéletes hosszú hétvégéztek a szigligeti alkotóházban, ami az Esterházy kastély maga, korabeli szobákkal, mert Gyuszi dolgozik ott. Csodálatos, a tökéletes hétvégének tűnik), és újabban ezek a napok Ákom-bákommal kettesben úgy telnek...-ez túlzás -, van egy olyan részüük, hogy fekszünk ketten a nagy ágyban, a ropogós óriás paplanunk alatt és nézzük egymást. Aztán mosolygunk, aztán elalszunk. Ez a belefeletkezés olyan jó. Ritkán adatik meg ez az egymásba elmerülés, nem beszélve az alváról, iszonyúan élvezem. És Öcsi sem fázik végre, ellentétben Pocakkal, aki szerintem legszívesebben hideg vízben fürdene, és még véletlen sem marad betakarózva éjszaka, Ákos meg egy kisbéka, aki csak kéttakaróval termó cuccban nem jégkezű, egyébként feltétlenül az.

Gyulánál, Pic és Öcsi dédpapájánál.

Ez a fotó tegnap készült, meztelenül hancúrozik Egérkével a mi ágyunkban. Közben a szöveg:

"Nem hiszem el, hogy mi munka történik ebben az ágyban... Ez a birkózás..."

Egyébként folyamatosan "színpadon" van, vagy színpadon vannak a dolgok amivel játszik. A színpad az élete szerves része.

Tegnap meg mentünk be kocsival a szüleimhez (Manka ott aludt), én régen vezettem, ezt közöltem is vele, mire ő végig bíztatott, hogy "pontosan így kell" - mármint vezetni. Még egy radart is kivédtünk, ezt is ecseteltem neki, úgy kezdve, hogy "Jó hír, hogy nem fényképeztek le, de ez csak azért történt mert jelzett egy autó szemből stb.", Picur a végén rezignáltan megkérdezte, hogy "ezek közül melyik a jó hír?".

Babcsánál pedig megint elkezdte egy kártyapaklira, hogy "nem adom, az enyém", erre Magdi belement a játékba és ő is feleselt Lencsinek, ugyanígy. Erre Pic végül: "ne veszekedjünk, vigyázok a kártyádra".

Kicsi Öcsivel voltunk fejlődésneurológusnál, ahol megállapították, hogy "minimálisan balra tartja a fejét", csak az a baj, hogy annyira pénzszagú volt az egész Cseppek Háza, hogy nálam azonnal elvesztette a hitelét. Mindjárt ajánlottak egy gyógytornászt 4000 Ft/óráért, azt hihetetlen energiákkal mismásolták, hogy lehet OEP támogatással is menni, a recepciós az erre vonatkozó kérdést úgy hárította a dokira, hogy roppant ellenszenves volt, de azt nem múlta fölül, hogy a gyógytornász telefonált ránk este fél 8-kor, hogy akkor mikor megyünk a terápiájára. Persze keresünk gyógytornászt, de ide így inkább nem mennék.

Nagyon csöndben megjegyzem, hogy Ákom-bákom egyszer 9 órát aludt egyben éjszaka, többször meg 4,5-6-ot...Ez azt jelenti, hogy gyötrelmes éjjelünk lesz ma, mert leírtam, elkiabáltam. Persze enélkül is volt olyan is a múlt héten, hogy felváltva aludtunk négyet-négyet (órát), de ott más volt, Pocak nem aludt 4-6-ig hajnalban, Tomi előtte fél 4-ig dolgozott, pedig ilyen már rég volt, végül fél 8 körül négyen ébredtünk a mi ágyunkban, közben Léna párszor fejbe és gyomorszájon rúgott...

Sajnos mindig elfelejtek fényképezőgépet vinni, amikor valami történik, pedig megint korcsolyáztunk Leányfalun (Anya is), szombaton Visegrádon voltunk a Fellegvárban, vasárnap meg a Pilisben, úttalan utakon, magaslesen, este meg csak Lénával fürdeni, szaunázni, amíg a Vitéz-nagyszülők vigyáztak Ákosra. Na ezeket nem fényképeztem le. Pedig Manka úgy sikongatott a medencében, mint egy hal, bár a halak nyilván nem sikoltoznak.

Ma meg öt órát sétáltunk-kávéztunk-ugráltunk le különböző magaslatokról. Egyéb semmi újdonság. Éjszaka a szokásos, Picur éppen éhségsztájkos időszakát éli, de ha csak reggelizik és egész nap hegyetmászik-úszik, akkor vacsorázik rendesen, és azon a napon is evett, amikor előtte vacsoráig meggy-olajbogyó-csemegeuborka volt a menü. Holnap meg drága kicsi mosolygós Öcsivel fejlődésneurológus, mert "balra tarja a fejét"...meg talán néha kicsit kifli alakban feszíti a kis gömbölyű testét hátra. Ma a Lencsi a hájakat "pofi" szóval illette, ami egyébként sokkal kedvesebb, mint a háj. Én meg tegnap ilyen bókokat kaptam:

"Mint egy lakókocsi, úgy eszik Mama". - ez nem igaz.

"Tegyed le, mert jól elhízol, mint az olaj". (Egyébként műzlit ettem)

Instyle magazinra:

"-Tegyed le.

- Miért?

- Nem szoktam ezzel játszani."

"Nagy munkaság következik itt a Teletubbie-nál" (Bele kellett dugni az etetőszékbe...sajnos nem tudom, hogy kell ennek a szimpatikus figurának a nevét írni)

"Majomnak öltözött" - egy kutya az utcán

"Jó ez a Mancika ehhez az énekhez"

"Szét kell fonalaznom ezt a fonendoszkópot" - összegubancolódott.

Szerintem Manka rájött, hogy testvére van - mindig...Hála Istennek vele továbbra is nagyon kedves és olyan szeretetteljes, amiről nem is álmodtam (bár ma csupa játékból üveggolyót akart a szájába dugni), de kb. egy hete vannak furcsaságok (persze lehet, hogy nem is ez az ok, csak dackorszak, ha az, akkor egy szót sem szólok, ennél rosszabb ne legyen). Mindenesetre Bidut többször meg kellett vernie, mert Bidu rossz. Ma  Ringató után mellékesen kiderült, hogy Bidu szomorú, mert "más gyerekkel foglalkozik a mamája" (Ringatón többször sírt Öcsi, és meg kellett vígasztalni, de attól Pic-mic semmiről sem maradt le, rendesen csitítottam és lovagoltattam-énekeltem egyszerre. Egyetlen játékot kezdtünk 4 másodperccel később, mert Ákos úgy óbégatott, hogy muszáj volt egy kicsit rázni). Közben Csencsi elég sokat nyűgös és sikít vaktában, folyton orvososat játszik, mert - főleg ő - beteg és fáj valamije, vagy más beteg és annak fáj. Az nem tartozik ide, de csak szénhidrátot akar enni és a többi dolog nem jut eszembe.

Mindeközben Ákom-bákom kéthónaposan eljutott korcsolyázni (kengurúban rajtam), Pocak pedig egy óra után egyedül tipegett a kis kétélű korijában a jégen. Nagyon jó volt négyen a leányfalusi jégen...Délután meg Anyával és Lencsivel mentünk úszni-szaunázni (Picur is), úgyhogy a szombati kétségbeesésemet, amit a monotonitás gerjesztett sikerült kikikapcsolódni (sic!). Isteni volt, annyira jó egy ilyen vasárnap, és annyira rossz egy ilyen szombat...Azt is le kell írnom (sajnos nem papírra kell vetnem, hanem gépbe pötyögnöm), hogy egyszer aludt Ákos 7,5, egyszer meg 6 órát. Éjszaka. Mondjuk 8-9-től. Csodálatos volt. Az egyetlen üröm csak, hogy úgy tűnik ez nem valaminek a kezdete, nem tendencia, csak véletlen. De így is mámorító eset.

Itt még kicsi. Kb. az ötödik hét lehet. Maximum a hatodik.

Kicsi Lencsit leszidom. Kérdezem tőle, hogy "világos?" Erre ő: "sötét."

Mennek a táncházba Anyával: "Táncolni fogok. Mindenképp."

Gyurmázunk: "Nem tetszik a műalkotásod."

Nézünk ki az ablakon: "Úgy esik a hó, mintha a babakocsira öntötték volna."

Mehemedet olvassuk: "Óvodás leszek, megrajzolom."

Erzsébetről jön haza: "Figyelj ide, azt mondom neked, hogy mi volt a városban."

"Ne félj Ákos, mindjárt felkészül a fogad és bemegy a szádba."

Tegnap együtt fürödtek a Tomival. Ránéz a nemi szervére: Csinálj belőle vakondot!" (Csinált.)

Az előző bejegyzés mámorához muszáj hozzátennem, hogy a színház, vacsi és úgy egyáltalán a nagyvilágibb lét mellett a legfájóbb hiány a magánéletem csaknem teljes megszűnése. Bár Manka (ha nem alszik 3 után) elalszik fél 10 körül, de Ákos szigorúan ragaszkodik akkor az ügyelethez és az egykeség ízlelgetéséhez. Kb. éjfélig. Eddig vagyok én is kalibrálva egy átlagos hétköznap. Úgyhogy az egygyerekes háromórát felváltva abszolváljuk (meghitt, intim és roppant erotikus)...Nekem meg marad az éjszakai szoptatás pl. az olvasásra...Hmmmm....

Bidu pedig a képzeletbeli - ööö...- ellensége Lencsinek. Ő nem olyan, mint a Kisfiú a mosógép mögött, mert az valahogy komolynak, félszegnek és titokzatosnak tűnt. Bidu egy tisztességes fantázia-barát, aki inkább pajkos, mosolygós és tudható, hogy játék ő, mármint érezhető egyértelműen, de szegény Bidut főleg megveri, leginkább megkalapácsolja, mert Bidu leginkább rossz. Aztán néha kiderül, hogy ő veri először Bidut és nem fordítva, de akkor is a kisfiú (mert az) jár pórul. Egyébént Ágostonéknál lakik a mamájával, de ha nálunk van, akkor a cipősszekrény előtti fehér szőnyegen rostokol. Nem győzöm védeni szegény Bidut...

Ma meg úgy kikezdett egy gyönyörűséges izraeli kisfiúval (fél centiről spriccelte szívószállal) egy étteremben, hogy ihajj. De elképesztően szép gyerek volt, nekem is tetszett, korkülömbség ide vagy oda.

És kirándultunk szintén ma a Pilisben, ott meg alig lehetett kiszedni az erdőből meg a magaslesről. Nagyapja vére csörgedez benne, ez már biztos. Egy erdei manó.

Szürreális, de tényleg ránézek és nem tudok betelni vele, hogy annyira édes kis cukorfalat...És tegnap 7 órát aludt egyben, életében először...igaz a mi ágyunkban és fogtam végig a kezét. Mennyit számít ez (mindazonáltal a helyzet változatlan alvás terén, bár talán az Infacol picit segít). Persze drága kicsi Lencsi a Fillér utcában aludt, így lehetett. Még azzal sem akarom megbántani Lénuskát, hogy Ákost átszellemülten nézegetem. Egyszerűen egyik tüneményesebb, mint a másik, nem győzök hálát adni, hogy - még - ilyenenek.

Egyébként semmi különös...Manka sziporkázik, nem lehet betelni vele. De, hogy honnan vette azt, hogy "baszd ki", el sem tudom képzelni. Én életemben nem mondtam ezt, Tomi se (itthon legalábbis), a nagyszülőkről és a bölcsiről sem feltételezem. Eléggé meglepődtem, és nem mondhatnám, hogy könnyű volt úgy tenni, mintha nem hallanám...(Először muszáj volt rákérdeznem, mert azt hittem nem értem jól...)

"Papa mindig megy dolgozni...Nem talállak. Keresgetlek...Nem tudlak kihalászni dolgászból...".

Ezt Léna kiabálta valamelyik nap...Nagyon kis primadonna. Forgatja a szemeit, rózsaszín mindenekfölött, aztán a piros, minden hatás ellenére. Tegnap például fölvettem egy piros-rózsaszín csíkos pulcsit, amit nézegetett egy darabig, majd megjegyezte, hogy "Jó ruha. Nagyon jó ruha." Ettől úgy elolvadtam, komolyan felér elég jó pasi bókjával. Egy nagyon jóéval. Aztán kicseni a szemfestékemet a szekrényből, amikor ezt szóvá teszem, akkor az a válasz, hogy "Festek. Hagyok neked is." Ez pont a fekete festékem volt és a kádat festette. Közben irtó kedves Ákossal is, de velem is, nagyon tetszett a törölközője, mondtam neki, hogy én is szeretnék egy pont ilyet, mire megjegyezte, hogy "Elmegyünk a boltba, veszek neked is." Aztán még olyanokat is mondott, hogy "Habzsolgatja Ákom-bákom a cicidet. Jól szoptatsz."

Karácsonykor meg, amikor indultunk Szabadkígyósra először életében betettünk egy DVD-t, mert kicsit nehéznek tűnt bepakpolni végre valahára a kocsiba. Persze amikor hazajöttünk kérte a Kockásfülű nyulat, én erre furfangosan mondom, hogy az egy évben csak egyszer van; Karácsonykor, mire ő rámutat a karácsonyfára, hogy "Karácsony van."

Mindeközben Ákos is iszonyú édes, már hallatja az öröm hangjait is, különösen a fürdőszobában szereti a sárga csíkos csempét, meg a piros kanapéért is odavan. És két ajtó között egy piros turbános szoborfejért. Bár a zenélő-forgó csacsik is képrázatosak. 5 kg volt egy hete, viszont a hasa még mindig annyit fáj. Úgyhogy én egy átlagos éjszaka 5 órát alszom 3 részletben. Nagyon szuper. Már három napja nem maradtam fent éjfélig, pedig utálok korán feküdni, még a Lénánál nem törtem meg, de most nem bírtam már. Különösen az cudar, amikor éjszaka szoptatás után visszafektetem és egy óra alatt felkelek tízszer. Vagy kettő alatt tizennyolcszor. Ez kegyetlen. Kínzásnak remek.

Akárhogy is már voltunk csak hármasban zenebölcsödében, kávézni és sétálni, négyesben Operában gyerekelőadáson, szombaton megnéztünk egy kiállítást, ezek mind olyan jók voltak. Egyébként is irtó jó velük, bár egy másodperc pihenés nincs, 150%-os energiával tevékenykedünk minden pillanatban. Nem sétagalopp. De semmiért sem csinálnám vissza. Azért mondjuk aludnék egy hetet. Manka iszonyű édes, folyamatosan beszél, mindenkinek mindenkivel beszélgetnie kell (a rózsaszín kefe beszélgessen velem, a csavarhúzó a ceruzával, a "beszélgessél" vagy "beszélgessenek" instrukcióra). Akkor viszont azonnal darabokra törik a szívem, amikor arra gondolok, hogy Ákom-bákom 2 éves lesz, amikor nekem vissza kell mennem dolgozni és kimaradok ezekből a felejthetetlen szövegekből...Ez a kétéves kor egy kincs. Komolyan, távol álljon tőlem a patetizmus, de ez csodás. Annyira vicces és olyan aranyos. Ahogy beszél, ahogy megy, ahogy táncol (rengeteget, közben a szeme sarkából néz), ahogy gondolkozik. Azt írtam, hogy hogy társasjátékozott először (?), hogy szó szerint vette az utasításokat, miszerint "lépjél" és ő lépett a társasjáték tábláján a mezőre a kis lábával. Csak kerüljön ez a démoni gondolat, hogy ha 9-5-ig dolgozom, akkor én ezekből mind kimaradok majd Ákosnál. Az én gyönyörű, szerelmetes - egyelőre - szelíd kisfiamnál... De ha kereshetnék pénzt, jobban lehetne utazni...messzebbre...ez ici-picit vigasztal...De nem eléggé.

http://nevesincspimpikalandjai.blog.hu/2008/11/21/picur_nagylany_lett#more781373 - itt van a blog Léna héthetes korából. Ezek meg Manka képei kb. ebből az időből:

Most már vígan írok, de az elmúlt pár hét a testi kínok jegyében telt. Roppant változatosságot produkáltunk. Bár fölöttébb kellemes meglepetés volt, hogy én 2 hét alatt regenerálódtam a szülés után, minden tekintetben, az utolsó cseppeket is beleértve, de ezután következett csak a jóság...2 napig lubickolhattam a kádban, összes gyerekeimmel együtt, ezt nagyon vártam már, ám ennek gyorsan végeszakadt az övsömörrel. De ez nemcsak afféle ilyen-olyan vacak kis öcsömör volt, hanem egy rendes. A javából. Még az orvos is megsajnált, ahol másodszor voltam mióta Szentendrén lakunk, akkor az előző terhességem után beköszöntő, szintén egzotikus betegségem, az erithema nodosum miatt. Sokkal rosszabbat jósoltak ugyan, mert minimum 3 hetet, de mitán az enyém különleges példány volt, nekem többet. Ehhez képest két hét alat abszolváltam, 2 nap volt kritikus, akkor mondjuk éppen Karácsony volt, de ezt sikeresen átvészeltem fájdalomcsillapítókkal, előtte viszont annyit sírtam, mint az elmúlt 10 évben összesen. (Az elmúlt tíz évben gyakorlatilag nem sírtam, de akkoris.) Szóval az a két nap rémesnek tűnt, úgy fájt, mint a kutya és borzaszó csúf volt. Bármilyen szakkönyv dícsőségére szolgáltam volna. A nyúzott bakkecskeség végre testi valóban is megtalált. Ezek után/közben Léna Szabadkígyóson belázasodott egyik éjszaka 39.4-re, ekkor kicsit bágyadt volt és úgy viselkedett, mint egy beteg kislány. Ez egy óráig tartott, a borogatás levitte 38.7-re, ekkor viszont eredeti virgoncsága is visszatért, szerncsére éjfélkor. Másnap gyorsan meg is állapította a doki, hogy tüdőgyulladás, kapott életében először antibiotikumot, és többé semmi baja nem volt, néha köhögött...Viszont tökéletesen mondja, hogy antibiotikum, bár ez nem meglepő, mert nagyon viccesen és választékosan beszél, az előbb például azt mondta nekem, hogy "látod, nem férsz el", Apukám meséli a telefonban, hogy 100 őzet látott, erre Manka beleszól a beszélgetésbe, hogy "hát, ez fantesztikus"...Szerintem cuki. A testeinknél tartottam. Tüdőgyulladást követte egy menstruálás részemről, mintegy öt hétig bírtam a szülés után. Tenyészcsődör vagyok, egyértelmű. De egyébként ez utóbbi kellemetlenséget illatően elbizonytalanodtam. Az viszont biztos, hogy Tomi elkapta Lénától a valamit és lázas és mindene fáj. Influenza szerű pribék. Nos, most itt tartunk, várjuk a további megpróbáltatásokat, dacolunk velük, és nevetünk rajtuk. Egyelőre. Ákos viszont eddig mindennek ellenáll és szépen csöndben (?) kerekedik, már öt kiló, ami Léna gyarapodásához szokva nekünk elképesztő. Ma pedig 6 órát aludt éjszaka egyben, ami mámorító volt. És ez már másodszor fordul elő a csaknem 6 hét alatt....hm...egyébként egy átlagos éjszakán szoktunk aludni is. Sok részetben keveset. Picur alszik szinte tökéletesen, Ákom-bákom nehezebben, de imádnivaló akkoris.

Léna olyan vicceseket mond, ez üdítő. Egyébként kicsit le vagyunk robbanva. Az éjszakánk röviden tragikusak, eddig kettő jó volt 4 hét alatt (persze ez ugye azt jelenti, hogy 3 óránként keltem, de az meg sem kottyan), a többi az változó, a szörnyűtől a katasztrófálisig. Lencsi alszik, néha felébred, ha Ákos már nagyon hangos, de ez kevéssé jellemző. A jellemző az Ákos nyekergése, majd sírása, akinek gyanítom a hasa fáj, de ki tudja. Nappal négy órákat is alszik, de amint leszáll az éj, úgy kínlódik, hogy rossz nézni. Majd' leragad a szeme, de közben összerándul a kis teste és talán görcsöl...Mindenesetre ez jobbára megoldódik kézben, esetleg kombinálva erőteljes rázogatással, de ha lefektetjük az ágyba 3-5 percenként keservesen felsír. Hússzor még felkelünk így-úgy felváltva, de ma már nálunk kötött ki, nem bírtam tovább. Közben pedig arra is igyekszem figyelni, hogy Manka se ébredjen fel. Na, summa summarum, könnyű, megy, mint kés a vajban, én péntek óta övsömörös vagyok (az immunrendszerem adta meg magát), a tisztességes fajtából, abból, amelyikre egy elhivatott bőrgyógyász is azt mondaná, hogy gyönyörű. Egyes vélemények szerint karanténban a helyem, mert fertőzök is, erről megoszlanak a nézetek, arra viszont komoly esélyünk van, hogy minimum a Léna 2 hét múlva bárányhimlős lesz. Halleluja. Ákost elvileg védi az anyatej, lári-fári, ebben én nem hiszek.

Fő a vidámság. Én vidám vagyok, néha nem...éjszaka nem mindig vagyok vidám.

Még az övsömör szépségéről annyit, hogy mutatom a Tominak a derekamat (ott vannak a kiütések), Picur rosszallóan nézi, majd a pulcsimra mutat és: "le kellene húzni"...Ezt az érzékeny kis rózsaszín ízlése nem bírja. A rózsaszín nem tudom miért lett ilyen erősen a kedvence, amikor úgy tartózkodom minden Barbie babás giccstől, hogy jaj, bár önmagában a rózsaszín szép, de hogy minden rózsaszín legyen....

Szánkózás Tomival: "Javaslom csússzunk le". Ma reggel azt mondta az orvosi táskája fölött, hogy "elkopik a fonendoszkópom". Tegnap este a kádban: "számítok epres joghurtra". Tomi mesélte neki, hogy mentőztem, ezt ő úgy összegzi, hogy "Kicsi voltál, ültél nénóban". Sír, erre mondom neki, hogy ne sírjon, mert megyünk a boltba kiflit venni: "attól megnyugok". Azt már lehet, hogy írtam, hogy a bukósisak bukósika, a banán héjjára azt mondta "szalagot nem kérek". Öcsinek: "Szia, barátkozzunk". Csak úgy: "muzsikus vagyok". A karmester meg "karos" volt nemrég. Közben tegnap egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy a kisbögréjéval meregeti át a vizet a bidéből a WC-be, ez nem is lett volna baj,csak amikor a WC-ből meregette a bidébe. A bögréjével...

Biankával...Bianka nagyon cuki itt, csak túl kicsi lett azt hiszem. Mármint a fotó.