Segítsetek, mert így randa.

Beach boy...

Pedig vég be sem fejeztem a japáni vakációt....

A két kedves, felejthető tengerpart után, az utolsó nap megtaláltuk az igazit.....

Sokan voltak, nem mondom, hogy nem, de azért a japán sokadalom, az mégiscsak japán sokadalom. Nekem még az is érdekes. Tokyoi ifjak, akik a hétvégére kiruccantak a legközelebbi wáo, de szép partra. Azért ez egy szubkultura....Valamint....két méteres hullámok. Ettől elsősorban Léna és én kerülünk extázisba...Tomi képes józan maradni, és higgadtan mérlegelni, hogy ne akarjak két gyerekekkel a hónom alatt még beljebb menni. Sajnos nem hallgattam rá, azt hiszem nem is felejtem el soha, ahogy agyoncsapott két gyerekemmel a karomban egy gigantikus hullám. Talán elég csak annyi, hogy most volt másodszr (először az 52 autós karambolunknál), amikor úgy hátulról kúszik be a gondolat. Valahogy nem így, ahogy most, vagy máskor, hanem úgy nagyon bentről, hátulról. Konkrétan az, hogy ha nekem elfogyott a levegőm, akkor a gyerekeknek, akik kisebbek, mint én, azoknak hogy? Drága Tomi, mindig szót fogadok, esküszöm. De megúsztuk, a Jóisten valahogy kinyalábolt, és hamarosan helyreállt a rend, a gyerekeknek találtam két szörfdeszkát (olyan kicsit) a parton a műmellek között, és ezzel még pár órával kitoltuk a maratoni tengerezésünket. Tényleg fantasztikus volt ez a part.

És nagyon vicces volt, ahogy ötkor "bezár" a strand, elmennek a vizimentők, akik egyébként megnyugtatóan aktívak, távozik a nép 99,9 százaléka és marad a partra kivetett műcicik, szörfdeszkák, úszógumik és papucsok hada. Csak válogatni kell az élménycikkekből. Kinek mi. Erősen gondolkoztam a műmelleken.

Aztán a kis férjem el Shinkanzeneztetett bennünket újra Tokyoba, ahol még egyszer beszívtuk az édes fővárosi illatot, ettünk egy rament és irány a Narita. Léna új, fényképmosolya. De olyan kis szép.....

Kb. 11 órát utaztunk, sima, rögmentes. Ezúttal senki nem hányt, a gyerekek megnéztek végtelen számú Boszi a seprűnyélen című rajzfilmet, játszottak órákig a képernyővel, de aludtak is szerencsére. Mert ideális időben - hajnal háromkor - landoltunk is Dohában. Hajnal háromkor...Hajnal háromkor. Ámbátor ez, drága kis utazóinknak meg sem kottyan. Különösen, hogy Dohában van ez a klassz kis játszótér.

Sírva fakadok, hogy ferde. Egyébként zseniális. Nem ferdén. Ilyen a játszótér. És ennek különböző változataiból három biztos van. És a népek sokszínűségének varázsa. Lenyűgöző. Imádom. Valószínűleg gyönyörű csadoros nők kivillanó neonszínű sportcipőkkel, méregdrága táskákkal és diszkrét márkajelzéssel a fekete eget-földet takaró ruháikon. Szőke ausztrálok, színes indiaiak, szegény bangadlesiek, loncsos magyarok, nett skandinávok. És Isten megteremté az embert.

Majd - a világ tíz legjobb repülőterének egyike - reggel nyolckor háromórás, ingyenes városnéző busz indult a városba. Nem mondom, ki kellett várni, mert összesen 20 főt visznek, aki hamarabb áll sorba az nyer. Nekünk alapvetően mindegy volt hol várunk, úgyhogy kivártuk.

Mondjam, hogy meleg van.....? Eszeveszett, nagyon-nagyon-nagyon-nagyon meleg. Forróság. De én szeretem ezt a vidéket. Tikkasztó, fülledt, párás. Nekem gyönyörű emberekkel. Ezek a férfiak. Olyan nemes arcélek, olyan sudár termetek, szikrázó fekete szemekkel. Tomi ezt nem olvassa. Nem rejtem véka alá a véleményemet előtte sem. Szépek nekem. De nem kezdtem ki egy sejkkel sem.

Valaki ezt fordítsa meg, kérem....

Egy szép arab sejk középen....Kis feketébe öltöztetett, kornyadt, édes gyereket visz (csak a praktikum kedvéért). Előtte a szépséges, copfos kislánykám.

Nyilván ferde. A souk.

Ez is. Kész.

Csak, hogy legyen egy rendes is.

Senki nincs az utcákon. 20 százalék helyi lakos. 80 százalék vendégmunkás. Ők dolgoznak. A világ leggazdagabb országa. Állampolgár csak az lehet, akinek az anyja-apja katari. Bekerülni a csapatba nem lehet.

Fordítsuk meg gépeinket. Vagy feküdjünk keresztbe az asztalra a számítógép elé. Higgyétek el, megéri. Tényleg szép képek.

Fényképmosoly.

A szem megnyugtatására. Itthon már. Hazaértünk. Boszorkánykönyvet készítenek.

Hamarosan további gyönyörű, ferde képeket fogok betenni visszamenőleg Japánról. Sajnos ettől ideges leszek, ezért kérem szánjon meg valaki és árulja el a titkot. Robi??? Évi??? Vera???? Valaki???

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.