A titkos tervem az volt, hogy a legutolsó ket nap szép szálláson, gyönyörű helyen, lustán, kenyelmesen teljen, hogy barmi is történt jó szájízzel, kipihenve keljünk útnak. Bár kinyírtuk a vagyont érő unikornist ledvesek és kenyesztetnek és egyelőre csak a két gyerelnek, de van két negatív Covid tesztünk. Ha netán úgy, akkor azt hiszem hazamennek egyedül, mégis ez a legjobbnak tűnő megoldás. 

Kisüt néha a nap

Nem írtam, nem volt net a csodálatos regi szállodaban. 

Tegnap előtt Bagamoyiban - a hotel fent - még varosneztünk egy megrázót. Az történelem olyan iszonyatos itt, hogy en teljesen a hatasa alá kerültem, a német temetőnel végeztünk, fiatal fiúk között - akik állatokkent sem kezelték, raboltak es kínozták a helyieket - majd két év szolgálat után meghaltak. Volt akinek a szülei hoztak a 'geliebte' kisfiúknak egy sírkövet.

Tegnap eljutottunk Dar Es Salaamba, majd komppal Zanzibarba a mesebeli sejk volt palotájába, ahol minden korhűen van felújítva, rengeteg régi bútor és targy de internet az nincs.

A rettegett kompozással kapcsolatban minden óvintézkedést megtettünk. Kint ültünk, ebben az iranyba a hullámoknis szelídebbek sokkal 3s én gyogyszert is vettem be. A mellekhatása ugyan olyan markáns volt, hogy nehez volt eldöntenem mi jobb, a tengeribetegség, vagy az ólmos fardtság, ami úgy letaglózott, hogyvülni alig tudtam, csak feküdni vagytam. Erre meg elég keves lehetőség kínálkozott. Ráadásul meg szürreálisabbá tette a kepet, hogy egy ember a kompon az út alatt végig egy résnyire nyitva lévő koporsó fölött imadkozott a hajó egyik folyosóján.

De egyszer vagyunk Zanzibárban még este elvonszoltuk magunkat (a többeknek persze kutya baja volt) a zenekadémiára egy koncertre. A tradicionális táncok nagyon jók voltak, az enek.....az nem annyira.

Most Jambianiban, ahol a türkisz türkiszebb a türkisznél, a fehér homok vakít, ha nem esik az eső. Most elállt.

Itt még bájisan mosolyog az unikornis, amit mostanra kivegeztek a gyerekek. Lena zokog, én a tulajdonos bocsanatáért esedezem, Tomi megnezte, hol lehet kapni. 55.000 Ft otthon. És az nagyon messze van.....kicsit ez beárnyekolja a pazar milliőt, a kisse borús eget....Minden esetre egyébkent paradicsom unikornis tetemmel.

A PCR teszt a tervek szerint flottul, könnyeden es fajdalommentesen megtörtent, az egyik ügyintező volt csak a Zootropolis Villamjához, a lajhárhoz hasonló, de egy szé régi epület csak erre a celra, egy maréknyi időre érkwző muzunu, sima, mint a komp idefelé. Mar csak az eredmény izgalmas.....

Nagyon nem megy a blog, iszonyúan nincs net. De írok legalább. Reggel meg Dar Es Salaamban ébredtünk, messze a belvarostól, de ez egy elegáns kertvarosi negyed, sok nagykövetseggel, magas szögesdrótos kerítésekkel, nagy supermarketekkel és igazi tejeskávet adó kávézókkal. Épp csak le akartunk menni a Coco beach-re a tengerpartra es a környező  utcákba. A tengerparton a legszembetűnőbb a sok műanyagszékes, palatetős bódé, némi szeméttel körülvéve, sok kedves hívogató fiúval, akik mosolyogva beéril a 'later'-rel. Mindazonáltal en a legnagyobb elmenyemet ma kaptam, amikor a part melletti ligetben egy csapat fiú úgy táncolt és énekelt, hogy földbegyökerezett a lábam. Később kiedrült, hogy penteken lépnek fel a Nemzeti Múzeumban Wake wake dance theater a nevük és hagyomanyos törzsi szertattások, tancok és zene a műsor. Lenyűgöző volt.

2 óra alatt ertünk Bagamoyo-ba. Ez egy elfeledett, romos varos, valaha volt szép koloniális épületekkel, amik ütesen tátonganak jobb esetben, rosszabb esetben leomlottak. Szörnyű múlt, az erődben egy idegenvezető fiú rengeteget meselt, halál mimdenklhol, ez volt a rabszolgakereskedelem legfőbb kikötője. Egy főbb utca, egy helyi piac, ahonnan zene szólt, de nem akartak velem jönni a többiek, sőt Lena egy kiadósabbat sírt, hogy minek jövünl ilyem romvarosba...

Viszont a szállásunk valaha a szultán háza volt, tradicionalisan berendezve. Engem lenyűgöz, Lenat annyira nem,a fiúk bekesek.

A második es az utolsó kepek a szállásunk!

Azt hiszem nem tudok kepet feltölteni, es ossze is esek, de reggel hetkor indultunk rögtön a baobab juice utan, iszonyú hosszú es borzalmasan forgalmas, tulajdonkeppen remálom út 7 óra hosszán át. Tömenytelwn autó, elkepesztő és folyamatos verfagyasztó előzesek, ketoldalt iskolas gyerekek műanyag kannaval, mert az állami iskolasolnak minden reggel egy kanna vizet kell vinni, hogy meglocsolják az iskolában a növenyeket,motorosok kétembernyi cukornad zsákokkal, mindenhol emberek az út mellett, de egesz mas egy település beljebb a szarazföldön, sokkal rendezettebb, téglaházak, nincs szemet, van valamifele települeskép, bar azert az még itt is elég esetlegesnek tűnik. De barmeddig el tudnám nézni a falvakat.

Ez nagyon nem Zanzibár, nagyon  nem a szuahéli part, vörös föld, kis vörös faluk, a gyönyörű színes ruhás nők babákkal a hatukon mosnak a ház előtt, az egyenruhás iskolások kígyóznak az út mellett. Es olyan mintha ez a világ legeldugottabb szeglete lenne, kivéve, hogy egy irgalmatlan nagy utat epítenek főleg a cukornad termeles miatt. Így egyszercsak eljutottunk egy masik nemnezti parkhoz, amit egeszen nyugaodtan ki is kerülhettünk volna, de ehhez kell a rutin, meg nem is akarnéknitt senkit atvágni. Kaptunk 2 lelkes kis vezetőt, az egyik titokban bennünket fénykepezgetett, azóta már 3 mailt írt. 3.5 km-t gyalogoltunk egy szép vízesésig, bar ezért biztos nem utaztam volna ennyit, de latványos voltm Nem beazélve a tőlünk 1.5 méterre kúszó fekete kobráról, aminek a harapása 15 percen belül idegbénulast okoz.

Aztán 7 óra vissza Dar Ea Salaamba, ami hasonlóan sokkoló volt, mint reggel, most meg beestünk egy szállodába, egy kicsit jobb negyedben, mint először talan, bar a flitterea miniszoknyás nők erősen elütnek az eddigiektől, de úgy nézem ez munkaruha. Holnap kettőkor indulunk a 60 km-re lévő Bagamoyo-ra....Útközben, meg a park közelében az út mellett és az úton tulajdonképpen az oroszlánon kívül mindent láttunk:

Az előző középre zart, de nem változtatható (nyilván igen, csak en megbolondulok, ha még sokat kell bajlódnom ezzel) bejegyzés latható?

A Mikumo Nemzeti Parkban egyboroszlán a kocsi mellett. Úgy ebedeltünk - a kocsiban -,  hogy őket néztük. Kapunt lunch box-ot, 7-kor kezdük, 4-kor jöttünk be, vacogtunk egy kicsit, de lattunk krokodilt, varacskoddizsnót, gnút, vizi bivalyt, elefántot, oroszlánt, zsirafot, zebrát, rengeteg impalát, bushvalamit - valami kis antilop féle, Apa - csidas türkiz madarat es sok baboon-t - pavián?

 Sok a cece legy....par csípes nem gond, de utana rwngeteget kell inni álomkór ellen. És a kókuszos borsófőzelek isteni.

Ez meg Dar es Salaam:

Ez volt a kilátás a szep szállodából....hát....ilyesmi Dar Es Salaam...

Ez viszont még Zanzibar, Stone Town, a szultán penzügyi tanacsadójatak háza volt, most irodak, nyelvviskolak...Pazar. Persze itt is valami nem hivatalos bacsi kalauzolt, viszont a tetőre is.

Ja. Nagyon fontos: a zebrák teljesen feketén születnek és csak 25-30 perc múlva csíkozódnak. Egyebkent rengeteget beszélgetek, a szuahéli szókincsem lassan meghaladja a nemetet. Gondolkozom, hogy inkább szuahéliből nyelvvizsgáznék. Es a mambo is szuaheli szó es azt jelenti, hogy 'mi újsag'. De az alap szókincsem szuaheliből meg apától van. Toto-gyerek, dudu-bogár....

Holnap 7-kor indulunk egy masik, 60 km-re lévő nemzeti parkba, ott gyalogolni fogunk nagyon különleges növenyek, leginkabb majmok es madarak között! Aztán 350 km vissza Dar Es Salaamba, egy másik negyedbe, talán valami kervárosiasabb, tengerparti, csendesebb. Onnan elvileg majd holnap után Bagamoyo, a nemet gyarmat idején ez volt a fővaros. Aztán még nem tudom. Anya, Te jobban tudod a reszleteket, mint mi, mindent tudsz, őrület.

Tegnap jöttünk át a szárazföldre egy csillogó-villogó komppal, ami felért egy repülővel. Épp csak akkora hullámok voltak, amit az utasok 2/3-a nem viselt jól. Én még soha ilyen tengeribeteg nem.voltam. Kb. 1.5 óra alatt jutottunk el Dar Es Salaam-ba, de én azt senkinek nem kívánom. A hajó orrában olyan volt, mint egy hullámvasút....egy rendesebb hullamvasút.
A szálloda viszont végre tökeletes, Léna minden igényet kielégitette, sajnos azonban beesteledett ( 7-kor már sötét van), mire elindultunk megnezni a várost. Közvilágítás egyaltalán nincs, az emberek kedvesek, semmi felelmetes nem volt, de annyira nem volt szép, hogy sötétben bóklásszunk. Az utikönyvek szerint 3 dolgot erdemes megnézni a városban, a Nemzeti Múzeumot, egy koloniális piacot és egy skanzent, ami a törzseket mutatja be. Van pár régi épület a városban, a könyvtar és egy könyvesbolt jött szembe, de ezek is zarva voltak.
A hajnal reggelink viszont feltétlen erdemel egy mondatot: én poliphúslevest és ananaszlekváros palacsintát ettem, passió gyümölcs juice-szal es édesburgonyával.
Reggel óta pedig megyünk Leopard Matatával (ez a neve, Leopárd Probléma magyarul) egy terepjaróval, nem olyan flancossal, csak egy tapasztalt, jól beválttal 300 km-re a Mikumi Nemzeti Parkba. Ez közelebb van és fele annyiba kerül, mint a Serengeti vagy a Ngorongoro (ezek 1000 km), és van Big5, szavanna, baobabok és szállás.
Nagyon sokáig bádogtetős kunyhók - gyakran tető nelkül -,  és tákolt piacstandok között vezetett az út, az árok mellett gyönyörű, színes, földigerő ruhás nők,a fejükön málha, üveg víz, lavór. Maszájok marhakat terelnek a bokrok között, mindenhol vörös a föld, termeszvárak, kesu- es mangófák, asztalos műhelyek. Rengetek kamion és autó, mert a közép-afrikai országokat ez a út köti össze a dar es salaami tengeri kikötővel. Bal oldali közlekedés, majmok az út szélén. Zöldseges és ananászos bódék (nananasi szuahéliül). A templomként szolgaló négy fal körül habos ruhás kislanyok. Itt több mar a katolikus, mint a muzulmán. Bár a műanyag zacskó ki van tiltva az országból, sok a szemet. Alig van kőház, es alig akad befejezett. Ágak jelentik a szerkezetet es sár van közte. Neha latok egy-ket téglafalat. Dimbes-dombos bozót a települeseken túl. Egy làngoló kamion az út szélén. Tomi a gyerekeknek olvas, en bizakodom, hogy megmarad ez a vázlat. Talán egy óra.múlva megállunk enni valahol.
Szizálföldek kókusz-ea bananpalmák.

A delfinek felé, sok tengeri sün és csillag között. 

Ma annyi minden történt, hogy inkabb megpróbálom újra a blogot. Át vannak húzva a betűk, Hakuna matatas ezt halljuk a legtöbbet (semmi gond, nincs probléma). Nem variálok. Nem valami kényelemea telefonról, szenvedek vele.

Nagyon vágytunk utazni, nagyon....sokáig neztem, jött egy jó ár....Tanzánia....1964 óta Zanzibár szigete Tanzániához tarzozik, azért is izgatott nagyon mert kevés helyen keveredik ennyi kultúra: törzsi, indiai kerezskedők a parton, 11 ománi szultán, angol-, német-, éa portugál gyarmat volt. A legnagyobb keleti rabszolgalereskedők az ezenyolcszáas évekig, Zanzibár a Fűszer szigetek egyike. Itt létezett egy ideig Afeikában szocializmus. Nagyon nehezen tudom javítani a hibákat, mert hangyányi betűk közé kell beékelnem a kurzort,és ez meghaladja a türelmemet.

Az anyagilagvtetemesebb része a malária, tifusz, tetanusz es sárgalláznoltás, kinek mi. Nekünk sárgaláz mar volt. Malária gyógyszer minden nap egy. És persze a PCR, ami az első lépes volt a cél felw. Boldog 4 negatív teszttel 19-én indultunk, a kedves dohai reptérrw a ŕézbabás játszótérre. 5 óra Bp.-Doha, 5 óra várakozás, reggelre ertünk zanzibár városba.

Mesebeli gyarmati épületek, csodalatos nagyon fekete, nagyonnkedves wmberel, hihetetlenül türkiz tenger, vakítóan gehér homok, színes csadorok, müezin hangja, curry-kókusz-gyömbér-mangó illata. A sós párás levegőtől a hajam száanként göndörödik, ilyen remes még nem volt.

Zanzibar varos regi negyed Stone Town, sajnos a legtöbb mûzeum zárva volt, de bejutottunk illegálisan a  szultáni palotába, ami  a maga elhagyatottságában elképesztő volt. Az utolsó szultán '64-ig elt itt -azóta Ománban-, és itt vannak az autói, par bútor, rengeteg tükör és egy festmény Erzsebet kiralynőről, amit Ferenc József ajandékozott a császárnak.

Másnap egy kis hajóval elmentünk a Börtön szigetre. Itt varakoztak a rabszolgák, majd a pestis és lepravidején karanten szihet volt. Most a vilag legnagyobb fajta teknősei elnek itt 65-95 éves korukig. Rengetegen és nagyon szelíden.Aztan tovább mentünk egy homokdűnere a tenher közepén, ahol rajtink k8vülnmeg ehy csalad piknikezett, mert hatalmas muzilmán ünnep volt, Ábraham feláldozata volna Izsakot Allahnak.Edes Mignon-unk közben Apával nyaral. Próbalok így gondolni rá, mert nagyon hianyzik, de Apa boldogga teszi, es igazi vadászkutyava avatta. Lőzzek nyuszit. De felre a heveskedő érzésekkel, tegnap reggel feljöttünk Zanzibar észal keketi részére, egy eldugott faluba, hogy ne legyen sok túrista. Ez bejött. Nincs sok. Van kb. 5 szállofácska a parton, a miénk fölöttébb egyszerű, bar mar Stone Townban is nyafogtak a gyerekek, de itt sós víz jön a zihanyozóból viszont olyan kilátás van, hogy nem lehet vele betelni. Nagyon nem turostas, a hatunkmmögött már a falu van, ahol a nők együtz mosnak körben, előttünk a halászok püfölik a lisz-szerű homokban a polipokat, a mögóttúnk lévő -haaaat....helyi voltban - Ákostól megrémült egy kisfiú, körbeállnak bennünket és csivitelnek. És a müezin hajnalnötkor hívja először a híveket, de akkor még csak morog és dörög meg püffög. Lehwz, hogy nem, nekem īgy tűnt...

Most nemntudok lepet tölzeni épp, de ma is elmentünk egy kis szigezre, csodalkoztunk, 

hogy miert kene 8kor indulni, de kiedrult, hogy az erős apály...végül alig tudta a ket fiú a kis hajót atvererekedni a zátonyon, izgalmas volt, mint egy hullámvasút. És láttunk 9 delfint, beugorhattunk hozzájulk a hajóról, és lattuk oket egészen kozelről! Kicsi is volt 1 méterre, elképeaztő volt. Azzán egy vakítóan türkiz homokdűne sajnos ott volt az osszes túrista, ami nem.fokozta a látványt, utána pedig olyan halak kozott úszkáltunk, jogy nincs elég szavam ra. Türkiz, sárga, színes, pottyos, csíkos, aztán rengeteg gyumolcsot kaptunk a hajón....úgy tűnt  ez a földi paradicsom...

Két hullámvölgyecskével teljesítettük a mai napi tervet, sőt, eljutottunk a Badi Palotába, és a Menara Kertbe, amikért kár volt, biztos a szultán sem így gondolta, de legalább a gyerekes program keretében konflisoztunk. Az nagyon jó volt...Most pedig a regeneráló medencézés után, amit a gyerekek igen igényeltek, kicsit megpróbálunk vacsoräzni valami autentikusat...Holnap, ha Isten is és Allah is úgy akarja Jardin Majorelle és Ben Yusuf medresze. Én úgy megnézném még a ville nouvelle-t, de ilyen vermes reményeim igazából nincsenek...

Itt vagyunk, szebb, színesebb és illatosabb, mint emlékeztem. És tetszik - eddig - a gyerekeknek. A szálloda gyonyoru....gyonyoru....Riad Jona az óváros egy sikátorában, mesebeli berendezéssel, a tetején medence, iszonyú kedvesek. Este még bementunk az 5 percre lévő Jemma El-Fnára, sikerult nem bűvölni kígyót, nem majmot dogonyozni, megnézni az artistakat es a férfi hastáncosokat, de elkapott a hennás nő, amit a legnagyobb igyekezettel bevetett családi színház sem térített el, pedig igyekeztunk eljátszani a haragvó férj-síró asszyony, szeppent gyerekeket, de elnevettük, és fizethettunk a nem vagyott hennáért...De ettünk nyárson sült husikat, zoldségeket, csodalatos gyumolcsleveket, most pedig megyunk a Bahia Palotába, a Királyi Palotához, a zsidó negyedbe, és a Kashbába. Elvileg...Es nem tudok fotót csatolni most, de nagyon kellemes meleg van! Es ez az Ezeregyéjszaka meseje. Egyelőre...

Az utcánk. És nem is esett az eső. Sőt néha még a nap is kisütött. 

Itt reggeliztünk. Őrület...

Nem írtam, vizsgaidőszak kellős közepe, éppen jövök haza Kolozsvárról. 4. vizsgámon vagyok túl, még van egy köröm, vagy ki tudja mennyi. De ez a hétvége a kedves embereké volt és az egy lejeké. Két rémes, iszonyú fárasztó, vért izzadó nap után eljövök a maradék két vizsgám elől, mert azokra már nem maradt szuflám felkészülni és nem akarok a gyerekek nélkül tölteni egy szép, kövér hétvégét. 4-kor raktam le a tollat, este 11-kor indul a busz haza. Lucával iszunk meg a liebling Tucan kávézóban egy kávét, és én csodával határos módon találok egy Ibsen darabot a Magyar Színházban 6-9-ig. Ugrálok a boldogságtól. Ennél jobb program nem jöhetett volna, mi9ta vágyom színházba, erre olyan kíváncsi voltam. A jegyet ott kell átvenni. Nincs nálam elég lei, kártyávával tervezek fizetni. Ez nem megy, de a drága kis nő ad nekem szakmai jegyet. Kedves emlékek, jó darab, 30 fős közönség, és akcentus nélküli, szín tiszta magyar.

Aztán 11-kor elindulok haza a nagy erdélyi éjszakába. Éppen csak egyszer hajnal tájban állunk meg a Vegas bárban a Királyhágón. Csak férfiak, kemény, kamionos, tetovált pasik, a személyzet dettó. Odaevickélek a pulthoz. Nagyon megkívánok egy meleg mézes tejet. Tudom, ez nem az a hely, de én most azt innék. Tökéletes értetlenséggel néz rám az ember, akitől kérem, hárman már körémgyűlnek és néztnek. Egyesével átvesszük az elemeket. Hideg tej? Nem. Meleg. Meleg??? Rajkam a mikróba? Rakjad. Méz!?!? Hova? Mellé? Oda is jó. De bele fogod rakni? Igen. És megiszod? Igen. Megtörténik...Odaszól egy a nézők közül: Jó vót? Jó. Mondom én. És megyünk tovább a hajnalban.

De mindez már 3 hete. Vagy valahogy így. Azóta volt egy újabb köröm. Minden pszichoszomatikus tünetet produkáltam, majdnem beleőszültem, de megvan mind a 8 vizsgám, 2 szóbelivel, boldogság...Repkedek a felhők felett, habkönnyű a lelkem...Olvasok, filmet nézek, szökdécselek, nevetgélek. És mindezt a tetőtérben. Lent hadiállapktok, a 2 felvonás - az alsó színt - soha nem jön el -,de a fölső (belülről) KÉSZ!Persze ferde, de fönt a nappali

A másik fele

Hálószoba

Ákos szobája

Léna szobája

Ez is. A kuckó, amit Léna kérésére Tomi készített az emeletes ágyból

Harisnyás Pippi

Finduska

Kolozsvár. Szemben született Mátyás király!

Tisztelettel jelentem, élünk, és írok! Bár csak telefonról megint, de itt vagyok. Új munkahelyem egyik állomásán, Leányfalun..Látom a Dunát az ablakomból és először van csend és nyugalom körülöttem, hosszú idő óta...Nem kellemetlen. Az elmúlt hónap még a betanulással telt, tegnaptól van saját beosztásom. Végre. Nagy öröm...20 óra iroda, 20 óra terep. Hétfőn délután Leányfalu, kedd-szerda de. Szentendre terep, du. iroda, csüt. de. Leányfalu iroda, du. itt terep, péntek de. Szte. iroda, du. terep. Egy kicsit szabadabb, és ezt annyira áhítottam, hogy elmondhatatlan. Valamint biciklivel tudok dolgozni!!! 10 perc! Őrület! De jöhetek Leányfalura is kerékpárral a Dunaparton! Pazar. A kollégáim egytől egyig nagyon-nagyon szimpatikusak, a munka fölöttébb izgalmas. Tényleg. Csak az a piszkos pénz cudar...

Mindeközben épülget - néha -  tetőtér...A december 15-i határidőt nem sikerült tartani, ezen a héten nem is bátorkodnám zavarni őket, de - bár létrán -, Léna új szobájába jöttek az angyalok a karácsonyfával. Szegény angyalok, nem lehetett könnyű.. 

A karácsonyi reggeli körülményei inkább romantikusak voltak, mint ideálisak...Majdnem.elkészült a lépcső, de kiderült pl., hogy sötétbarna 21-én, amivel nem tudtam megbékélni, így le kell csiszolni a festéket...

Ez fönt, 90%-ban készen:

Az iskolarádió művészei. Ákos tornaruhában...

Ifjú balerinánk a bemutató órán

Úgy látom, most ennyi igénybevétel elegendő volt a telefonomnak. Megpróbálok írni nem sokára, most ezzel a szép, nagy üveges, napos irodával felcsillant a remény...

Tegnap azért nem írtam, mert azon kívül, hogy egy lusta délelőtt után őrült fordulattal lementünk a partra, nem sok minden történt. Ott ugyan bizonyos időközönként lecsapott egy zápor, amikor is az eltökelt, messziről jött utazók továbbra is rezzenéstele  arccal üldögéltek a homokban, immáron esernyő alatt, majd megint kisütött a nap. A gyerekek viszont órákon át általában kacagva ugráltak a méteres hullámokban, Léna hihetetlen, mintha a tenger része lenne, Ákos alkalmasint kijött zokogva, hogy megint lecsapta a hullám...Először találkoztunk magyarokkal, akik szinten nem botlottak egy honfitársba sem, csak egy plakátba, amit magyarok írhattak a telefonszámból ítélve egy elveszett kameráról. Ezek mi voltunk. 

Ma pedig megint megpróbálkoztunk Pointe-a-Pitre-val, hétfő vagy kedd lévén a múzeum/lakóhäz nyitva volt, egészen szép lehetett valaha, most egy éplen körmét lakkozó dundi nő, belépő nélkül vigyázza, a szemmel láthatóan nem túl nagy becsben őrzött pár bútort és ruhát. A másik múzeum bezárt...A város hétköznap is döbbenetesen elhagyatott. Egészen sok kocsi, ember alig, bezárt spaletták a valaha takaros häzakon, burjánzik a gaz.

Aztán elmentünk a nem is olyan gyötrelmes felnőtt program után egy gyerekesre, bár gyűlölöm az állatkerteket, mert szörnyű látni, a bezárt állatokat, akik nyilvánvalóan beleőrülnek a semmibe, de ezt nem.sikerült kikerülni. A dzsungel közepén, lombkorona ösvény a 150 éves óriásteknösök fölött a magadban. Rengeteg, hosszú függőhíd sok méter magasan a trópusi virágok, fák között, neha előbuķkan a tenger. Aztán kivetelesen nem csillantottam meg kreol konyhaművészetemet, és az búcsúvacsoránkat ráhagytam a helyi vendéglősökre. Most próbálok nem nagyon elszomorodni, hogy ez az utolsó esténk itt. Tomi azt mondja, hogy még soha nem akart ennyire nem hazamenni. Nem sok mindent várunk. Az én munkanélküli segélyemet, a küzdelmet a generálkivitelezővel, aki nyilván nem járt a házunk táján sem mióta nem vagyunk otthon, a vizsgámat, amire semmiz nem tanultam, az új munkahelyemet 15p ezer forintért, Tomi munkáját, ami a nadrágját is lerángatja. Itt zúg a tenger, a legszebb házban lakunk, amit egyáltalán láttunk, icipici beka a fürdőszobában, csigaházas rák a teraszon, 3-7- ig nagyon szigorú szieszta, még az autópálya melletti benzinkút is megáll. Szep, lassú elet. A holnap napunk hosszúnak ígérkezik. 11-kor elhagyjuk a koloniális házacskánkat és este 7-kor leadni a kocsit. 10 korul indul a repulo, 9-10 korul Párizs, este 10-ig, majd éjfélkor száll le a repülő Pesten. Hmmm...És vissza a valóságba.

Eljutottunk Pinte-a-Pitre-be. Város. Ami kicsit olyan volt, mintha elhagyták volna. A főtéren térdig ér a gaz, ember alig, hétvégén minden bezárva. Egy-egy kávezó vár csak, egy-egy bolt. Meg a piac. Ahol egy kreol asszony kiabál velem, hogy ne fényképezzek. Eddig mindenki annyira kedves és segítőkész volt, hogy kellett ez már. Majd az első öt percben lecsap a monszun. 10 perc volt, egy jud de local egy bárban. A házak akár szépek is lehetnének, keskeny faházak, míves vagy nem olyan míves kovácsoltvas erkéllyel. De gaz nő az erkélyen, a háztetőn, az összes spaletta becsukva. Nem tudom hol vannak az emberek. Vannak viszont kóvor kutyák. Ez a legnagyobb város, a főváros mellett. A kreol ház, amit meg akartam nézni és a másik múzeum zárva. Ez is lepusztult, kiírva rajta, hogy hurrikánban veszélyes. Végül elmentünk a csodalatos, új, hatalmas múzeum központba, amiből a fél várost helyre lehetett volna pofozni, de legalább egx tényleg remek kiállítás van a rabszolgaság történetéről, ami kicsit kielégítette az urbánus vágyaimat és a gyerekeknek is nagyon érdekes, interaktív volt. Aztán ettünk útközben egy csirkét. Soha az életben nem akarok csirkét enni. Egyébként is mindenhol vadcsirkék kószalnak. Két napig főztem, mire Lenuska volt kedves megkérdezni, hofy most már minden nap sült banán lesz? Holnap biztos eszünk egy csirkét, viszont elkezdett esni az eső. De a házunk még mindig pazar. És egyre jobban aggaszt, hogy nem tanulok.

Ma eljutottunk a vulkánhoz. Kacérkodtam a gondolattal, hogy én heverek a medence partján és olvasok, de nem volt ez komoly. Bántam volna. Nagyon hosszú - 2 óra - volt fölfelé, és nehéz. Egyre nehezebb, végül már csak meredeken a sáros sziklákon föl a felhőben. A növények, mintha az őskorban vagy a Jurassic Parkban lettünk volna, pozsgások, emebr nagyságú nedves, buja zöldek, egyre vastagabb köd, egyre kevesebb ember. Mire fölértünk már csak mi meg még egy pár, süvítő szél és ömlik az eső. Sehol egy Starbucks. Az eső úgy ömlik, hogy a télikabátjainkból csurog a víz, a telefonjainkról lemondunk, mindenünkből patakokban folyik a víz. Egy kisebb és egy nagyobb krátert sikerül megnéznünk, kénszag mindenhol, a kicsiből forró füst szakad ki, a nagyobb-ból talán csak gőz. De addigra már úgy tombol az eső, hogy muszáj leindulni. Félelmetes és ha itt ébrednék egyszer csak fel, el sem tudnám képzelni, hogy mikor és hol vagyok. Aztán 1.5 óra le.Már értjük, hogy miért olyan nepszeű lent a for

ró vizes forrás medencéje, de mi már nem akarunk vizet. Nagyon hideg van és éhesek vagyunk. Az össhes száraz ruhánk 4 fürdőruha, 3 széldzseki és 4 zárt cipő. Én a legelső boltban egy fürdőruhában és egy széldzsekiben érkezem,m a derkamon egy batikolt thai lepedő. Álldogálom éppen a rumok előtt, amikor Tomi beszalad egy fürdőgatyában, sportcipőben, csöpögő polóban, hogy "alkoholt mindenképp vegyél!". Egészen furcsák lehetünk. Azért beszélgek persze egy kicsit egy édes dominikai nővel, hogy a kókuszos tengeri herkentyűhöz jobb, ha frissen reszeljük a kókuszt, viszont a banánt elég csak sütni és igyekszem leszögezni, hogy miért e furcsa outfitt, de végül is mindegy.

Meghosszabbítottuk a mesebeli koloniális szállásunk, így végig itt leszünk. Ez csodálatos. És sokkal.olcsóbb így airbnb nélkül. Valamint a holnali terv Pointe-a-Pitre, város, város, város! Kreol lakóház, mízeum a rabszolgaságról -pont erről olvasok -, és viszünk pótruhát.

Napok óta bosszankodunk azon, hogy minden étterem méregdrága vagy nincs nyitva ( mert előszezon van), vagy local foodként ( mert csak azt akarnánk), kapunk egy kis grill csirkét sült krumpljval. Meg gyerekmenüt mindenképp. Na ezt én nagyon meguntam, úgyhogy mától kreol kon yhát viszek. Megbeszéltem reggel a kreol asszonyságokkal a boltban mutogatva, hogy mit és hogyan és vacsorára már sült banán és christofin volt sajttal és tejföllel. Holnap még nem tudom mi lesz.

Most már egyáltalán nem tudok fényképet feltölteni, próbálok szemléletesen írni. Tehát végre beilleszkedtünk a kultúrába, ezt tettük úgy is, hogy elmentünk ma este egy temetőbe. Azért nem pachanga /ez közép-amerikai spanyollal a parti/, de nem is olyan, mint otthon. Szó sincs csöndről és áhitatròl, van viszont kacagás, nagy találkozások, sok "ca va?" Nyüzsög a temető, kicsit olyan, mint egy házibuli evés-ivás nélkül. Van piros mécses, virág "tál" és fecsegés a ház jellegű, fekete-fehér csempével, illetve hatalmas csigákkal kirakott sírok között.

És bár ma a vulkánhoz akartunk menni, ez háziasszonyi teendőim miatt csúszott, illetve végre Tomi tud itt nekem igazi tejeskávét csinálni, mert ez nagyon nincs itt. De Párizsban is olyan más a café au lait, hogy azt én nem tudom. Sźóval élveztük egy kicsit a mesebeli házunkat, aminek minden pici porcikája egy vizuális orgazmus.

Tehát vulkán helyett teknős les. Megint nem kultúra, és én már nagyon éhes vagyok rá, de hátha az utolsó 3 nap. Most marad a ház. De igaz, ami igaz, nagy élmény volt. Malendura a tengerpart neve, ez egy tengeri rezervátum, a plás maga kiábrándítò, de először Lénával ketten beúsztunk elég sokat (ahol már fű van a tenger fenekén), és tényleg ott voltak, hatalmas, óriásteknősök karnyújtásnyira. Kell lesni, búvárszemüveggel nézték a gyerekek, de fel is jöttek talán levegőt venni. Léna a hátát az egyiknek, Ákos a farká meg is fogta. A második körben már jöttek a fiúk is, addigra Ákos abbahagyta a hisztit, hogy mentőmellény nélkül jöjjön. Még Lénának is kényelmesebb volt mellénnyel másodszor. Tomi azt mondja először két órát voltunk bent, talán másodszor kevesebbet. Most megyek egy kicsit olvasni végre a lokális szépirodalmamat, ahelyett, hogy tanulnék. De ülök a teraszon, szólnak a kabócák, kiabálnak a pitypityek, ez nem tudom milyen bogár, napközben a kolibrik...Viszont most már tényleg megveszek egy kis kultúráért. Holnap a vulkán...Hát...legyen, bár tudnék jobbat is, de Tomit izgatja, a gyerekekt is, én mondjuk odaadnám egy kis ezért-azért.....Vagy egy kis rumért...

Egyre nehezebben tudok képeket feltölteni, most például egyetlen lényeges sem sikerül

 Pedig elindultunk Le Gosierből, át a pillangó derekán a hegyek közé, ahol az első állomásunk egy gyönyörű vízesés volt, ahol Léna egészen sok időt töltött a bilharziától való rettegéstől, majd szégyellősködtek egy kicsit, végül őrül nagyot fürödtek a vízesésben, meg a hatalmas, gömbölyű kövek között a folyóban. Erről nem sikerül egy fotót sem fölraknom.

Aztán dzsungeltúráztunk egy picit,

Végül elmentünk egy kakaó birtokra és most már tudjuk, hogy készül az igazi kakaò /vízzel főzve 20 percig, plusz cukor/, a fehércsoki csak kakaóvaj lenne, de ilyen szinte nincs, mert ez nagyon drága, de az itteniek nem mindennap isszák, csak különleges napokon, és a maniókagyökeres nagyon finom, és kipróbálhattunk mindent, valamint láttuk lépésről lépésre, hogy lesz a sárga gyümölcsből forró csokoládé.

Aztán megtaláltuk a belga tulajdonosnő meseszép házát, ami olyan igazán nagyon koloniálisnak látszó,m pedig csak 20 éves, és nincs olyan közel a tenger, de hallom, és olyan az enteriőr, hogy bármeddig nezegetném. Mindezen túl cuki gekkók és harapós százlábúak.

Látjátok pl. a tegnapi bejegyzést? Én csak Párizsig találom a kepeket, pedig Guadeloupéről is írtam minden nap!

A tegnapi nap úgy fejeződött be, hogy Léna a piacon egy asztalon hagyta egy másik faluban a szülinapjára kapott víz alatti fényképezőgépét. Esélytelen volt busszal visszamenni, úgyhogy mást nem tudtunk tenni - Léna zokogott -, én az összes Facebook-on fellelhető oldalra feltettem - a presbiter vissza is írt -, és plakátokat rajzoltam, de tulajdonképpen lemondtunk róla. Ma reggel béreltünk egy pici piros autót 25 Euroért és visszamentünk plakátozni, ahol csodával határos módon a szembenlévő standnál leadta Joe - neve legyen áldott -, a kamerát. Mesebeli. A telefonom PIN kódja, "a széttört, de nem számít" asztal, és most ez. Ez a paradicsom. Ez egyébként is gyanús volt.

Nem elég, hogy pelilánok halásznak az erkélyünk előtt, ezek iguánák. A strandon.

Caravelle plage után pedig elmentünk a sziget legkeletibb pontjára, Pointe des Chateaux-ra, ami lelegzetelállító volt. Semmi annyira különös, de mégis, a világ legvége kókusz sorbet-tel, hihetetlen színű felhőkkel vad hullámokkal és rengeteg tengeri szivaccsal meg csodálatos növényekkel.

Ákos védőfelszerelésben. Erős a nap.

Holnap elhagyjuk ezt a kedves kis szállást a gyönyörű kilátással. Talán végrw kicsit tovább is alhatnánk, mint tegnap hajnal 5, ma hajnal 6. De legalább könnyen elalszanak a gyerekek. Elindulunk a sziget másik felére Basse Terre-re, át a dzsungelen, hegyen, vízeséseken, vulkánon Deshaises felé. Amit úgy ejtenek, hogy Dée. Szép álmokat!

Mit mondjak...fehér, finom homok, pálmafák, türkiz tenger, gyönyörű emberek. Feketék, fehérek, mulatok, indiánok, indiaiak. Ők mind a történelem hagyatékai, miután Colombus felfedezte a szigetet, elindultak a gyarmatosító férfiak. A nemek aránya borult, de miuatan ezt mégiscsak ki kellett egyenlíteni a francia bűnöző nőket a börtönből idehozták. Ők lettek itt a nagyasszonyok. Az arawak indianokat nem tudták elégge dolgoztatni, így afrikából hozattak rabszolgákat az 1848-as felszabadításig, majd a munkaerő ismét fogytán volt így került be 40.000 indiai. Mindezt jobbára francia, pár évig brit gyarmatként. Ez a kultúrák keveredésének rövid története.

Ezt Ákos volt kedves kicsit feldobni...

Készül a házi sorbet vödörben

Ezt látjuk az ágyból, meg az erkélyről. Mást még nem is igen, itteni idő szerint este fél nyolckor szálltunk le (-5 óra Mo.-hoz képest). Útközben szénfekete felhők és villámok között repültünk, szerintem a Bermuda háromszög fölött egy minimál szolgáltatást is nélkülöző gépen. Míg a Qatar Airways (tudom...) meleg törölközőt kínált le- és felszállásnál, 3 féle 3 fogásos menü közül lehetett választani, a gyerekeket játékkal és plüss elefánttal lepték meg, persze snack és frissítő minden mennyiségben, itt fizetni kellett még a fülhallgatókért is és semmi étel nem volt, illetve ami, az pénzért. De kit érdekel. Trópusi illat van, nagyon meleg, a kis lakásunk a kikötőre néz, már hajnal ötkor a majdnem napfelkeltét néztük az átállás miatt (otthon 11 óra volt akkor). Egyelőre kreol-francia-amerikai kevereknek látszik minden, ami mámorító. 

Teg ap vacsora ti-punch-csal. A  nádcukros, lime-os nemzeti ital. Ákos Tomi ölében alszik.

Anya, megkapom a mail-t is, Apa, nagyon szépek a képek, Magdi, neked is köszönjük az üzenetet!

Van időnk. Az Orly-n várjuk a 16.05-öt. Ma már széttörtünk egy asztalt a kis lakásunkban /Tomi így-úgy megcsinálta, de már megírtam a házigazdának, most várjuk a csekket.../, amikor Tomi arról akarta szárítani a hajam, miközben a gyerekek Párizs térképeset járszottak, azaz a térképen vezetgették el egymást a-ból b-be. Valamint Reggeliztünk, ami ünnep ezen a tájon nekem. Más is. Mondjuk több izgalom volt itt két nap alatt, mint máskor két hét alatt, például.kikapcsoltam a a telefonomat és rájöttem, hogy sejtelmem sincs a pin kódról. Szerencsére van egy félisten férjem, bár még így is kicsit borzongató volt. De Párizs csodálatos, nagyon jó itt...

Határozottan szebb álló képpel, de sajnos az továbbra sem megy.

Ez még tegnap

 Ha lesz még egy gyerekem vagy egy kávézóm véletlenül, feltétlenül Rum Babának fogom hívni.

Ez az utcánk. És nem is esett az eső. Sőt, láttuk a napot is.

Itt reggeliztünk. Csodálatos volt.

Elindultunk a Sacre Coeurtől, Montmartre

Cite, Notre Dame, Saint Chapelle, Les Halles, Marais, Rue de Rivoli, de borzasztó lassan tudom a képeket tölteni és a felét nem is tudom. Majd egyszer. Holnap 4-kor indulunk Guadeloupera....

Itt most Ákos átveszi a stafétabotot, mert én mesét olvasok. Íme: 

Eza lego bolt és rengeteg lego volt. Lehetett lego emdert csinálni.

 Hajnalban 3- kor felkeltünk és petit dejunes-ra már itt voltunk Párizsban. Éppen nem esett délelőtt az eső, megtaláltuk a cuki kis párizsi lakásubkat a Montparnasse közelében, meglátogattuk a szlmszéd Boulangerie-t és Patissere-t, hatalmasat sétáltunk, Léna kívánságára azonnal felgyalogoltunk az Eiffel toronyba, egész nap repkedtünk örömünkben, hogy itt lehetünk együtt, a hajnali kelés dacára senki nem sírt és boldogok vagyunk. Estére beköszöntött az eső, ami az időrájásjelentés szerint az egész utunkunk mellénk szegődik, de még így is csodálatos. Most mindenki kinyúlt, de holnap addig alszunk ameddig akarunk, és úgyis esni fog az eső. Pedig nagyon sok tervem van, és a gyerekek 6 óra alvás után füligérő szájjal végiggyalogolták az egész napot....

• 
• Napfelkelte
• 
• Kis lakásunk
• 
• 

Új hajnal (így megyünk az iskolába)

Szeptember 14-én végül felmondtam. A legpocsékabbul, hányingerrel jöttem ki belőle, de végtelen megkönnyebbülés, hogy nincs fölöttem az a két ember, aki az utóbbi időben volt. Két napja szabad vagyok és szegény, de még annyira nem, úgyhogy belevetettem magam az életbe, és borzasztóan élvezem. A GYES óta szinte semmi időm nem volt élni. Rohantam kötelessegből kötelessegbe és egyre jobban szenvedtem ettől. Véges az öröm most is, nem is győzöm megélni eléggé, de legalább nagyon érdekel a következő munka, izgat minden része. Végre kicsit a pszichológia közelében, mert a szentendrei Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, jelképes összegért. A régi fizetésem egyharmada...Ez nagyon karcsú...De Szentendre és érdekel. Ez a pénz kakaóra sem lesz elég. Szóval november 20. Addig élek. Kiállításokra járok, tegnap mindannyian színhában voltunk, lámpát készítek földgömbből, kávézom mindenkivel, teniszezem, még konditeremben is voltam, könyvtárban és van idő mindenre, délután társasjátékozni, csatangolni a mezőn,

Ákos az mondja valamikre, hogy "gyönyörű szexes nő"...Elégsok időbe telt, míg rájöttem, hogy az "gyönyörű, szexis" akar lenni...

meg tanulni is.

Csak Tomira nem.akarom áttolni a felelősséget, nem az ő kontójára akarok mulatni. Bárcsak együtt csinálhatnánk ezt, úgy megérdemelné. Embertelen ez az életforma. És persze mi nem js panaszkodhatunk, tudom. De Tominak naponta fél órája nincs magára. Csak ha nem alszik.Egy másik reggel az iskola felé...

Íme a hét másik nagy csodája. 10 éve a kicsi Lencsi. 10!

Kisbarátnőkkel elmentünk libegővel /tortával, kislányok kettesével/ az Anna-rétre piknikezni,

úgy, hogy közben zsákban ugráltak, tojást vittek kanálban, pingponglabdát szemgödörben,

majd ott ropit ettek pálcikával, nápolyit madzagról,

csináltam piñatat, mert a mexikói szokásokat feltétlen tartjuk, aztán legyalogoltunk mindahányan a torta után.

Szóval szép az élet. A kapuzárási pánikom kitart, november 20-án vissza a mókuskerékbe. Bár tényleg érdekel ez a munka, de így is minden pillanatomat kitöltöm, szó sincs lustálkodásról, vagy henyélésről, pedig akár azt is kipróbálnám, de olyan tevékeny vagyok, csak nem rohanok fejvesztve. Mekkora különbség. Hozom a gyerekeket háromkor és élvezzük az őszt. Csak Tomi hiányzik.

Meg a ház, ami 3 hete stagnál, vártuk az értékbecslőt a hitel következő fordulójához. Ez most rendben van, itt volt a kedves (tényleg az) pasi, jóváhagyta, most várjuk a bankot. Persze a munkások azóta árkon-bokron túl, gondolom a 20. munkájukban.

Hétvégén végre együtt:

A Balatonok olyan szép szerelmesek voltak, de ezzel a nyárral nem tudták felvenni a versenyt....

Pedig gyönyörű volt, de nehéz volt kompenzálni ezt a munkahelyi....izét....

Ezeket a képeket a vízből csináltam úszva...Mert nem ért le a lábam. Ezért nevezetes...

Ákos horgásszá avanzsált. Különórát kapott egyszer nyár közepén egy kedves nőtől, azóta nagyon lelkes. Volt olyan nap, hogy 6 halat fogott.

Ennek a balatoni hétvégének az egyik pilllére a Monicáék esküvője volt, a sok-sok svéd tószttal, a kis magyar pulival, a Kisfaludy Házzal.

A másik pillér pedig az én 40. szülinapom, Tihanyban:

Mindeközben a ház:

A leendő erkély

Mindeközben én itt harcoltam a 2 főnökömmel, aminek eredményeképpen még itt vagyok, de minden lépesem figyelve vagyon, távol mindenféle emberségességtől, művészettől, kultúrától, leginkább egy termelőszövetkezetre emlékeztető kockában, ahol csak a számok számítanak, a mennyiség, és a tól-ig, de szóvá van téve, ha rendetlen egy kolléganő asztala, hogy milyen harisnyát vesz fel a másik, szóval egy barátságos, kellemes hangulatú kis budoár lett ez...Kacagás, viccelődés, Családbarát Ország jeligére. Imádom. Jól szimbolizálja a lelkiállapotomat, az az egyik álmom, amikor azt álmodtam, hogy A. egy halott ember megerőszakol B. Ennek a halott, levágott fejű embernek a képével kapok szülinapomra egy levágottfejű-ember marcipán tortát. Vagy a másik, amikor boldogan konstatálom, hogy elkészült a ház, csak amikor jobban megnézem, látom, hogy tarhonyából készült az egész. Tarhonyából...

De legalább a gyerekeknek ilyen jó volt:

Karpathos a szüleimmel

 Ákos nagyon nagyfiús, minden lehetséges nagyfiús dolgot reprodukál, nagymamája barátnőjének például nemes egyszerűséggel "Cső Bettikével" köszön...

Léna még mindig sokkal bátortalanabb, de amikor múltkor megkérdeztem tőle, hogy

- Képzeljétek, mi úszott velem szemben a Balatonban? P betűvel kezdődik!

erre Ő: - Pénisz?

-.......nem.....

- Pap?

......Nem.....Csak egy palacsinta.....

Egyébként pedig most pénteken, amikor elkezdődött a második és a negyedik osztály, és még nem volt tanítás, így nagyon korán haza lehetett menni, én viszont nem tudok, ugye, Tomi meg egyébként se, akkor pénteken ők délben végeztek, és először életükben hazajöttek egyedül. Ami nem is volt olyan nagy dolog, de én csak 3.30-ra értem haza és addig egyedül voltak.....Iszonyú ügyesen. Azért én az áccsal folyamatosan kapcsolatban voltam, és rájuk néztek, de akkor is..... :)

Ez a csodálatos zebegényi hétvége úgy kellett, mint egy falat kenyér. E gyerekek voltak a nyáron sokfelé (Balatonon, Görögörszágban, mindjárt teszek fel képet), de nekünk ínséges volt ez a nyár. Kurta kis szépséges Balatonok, építkezés, amivel nincs is semmi baj (bár olyan gyorsan haladunk, mintha apró Barbie baba kezecskék építenék a házat, már volt minden, ami lehetett....elromlott a kocsi, beteg lett, rosszul lett, másnapos lett, születés, halál, minden...Nyilván több helyen dolgoznak egyszerre, pedig én kifejezettem kedvelem őket, bárcsak többet látnák a dolgos kis kezeiket.)

Miután pedig már tényleg csak dobozok között lakunk, már asztalunk sincs, így kellett egy ház....És ez a ház...A mennyország kapuja. Mesebeli zugocska a Börzsöny szélén, az utolsó ház Zebegényben...Tökéletes béke, langyos napsütés, dézsában fürdés négyen, szalonnasütés, társasjáték, nagy mesélések, gördeszkázás a füvön....

http://www.naphegyvendeghaz.hu/ 

Ez a nyugalom maga. Csak azt tudom mondani, hogy még! még! még!

Meg a Szőnyi Ház:

Megpróbálom folytatni, most muszáj mennem!

Mező Szabadkígyós mellett, sóvirágot szedünk

Az a furfangos pénteki fejlemény, hogy a főnököm mégsem rúgott ki. Nem volt elég indok. Volt ez a kis 1,5 hónapos tréfa, és vissza az egész. Na persze egyáltalán nem ennyire sok jóindulattal, messzemenően szarkasztikusan, pikírten, inkább afféle, "meglátjuk meddig bírod" felhanggal. A gazdasági igazgató biztos büszke lesz rá, hogy végül is nem rúgott ki, és mégis felmondok, ez igazi bravúr, és valóban sikerül egy kisebb összeget spórolni.

Közben felvettek a 2. állásinterjúm után, nagyon gyorsan, egy nagyon-nagyon-nagyon szimpatikus helyre (inkább még nem írom ide a nevét), ahol mindenki olyan kedvesnek tűnik, hogy el sem hiszem, hogy van ilyen. Kulturális cég, programmenedzser lennék és kiállításokat rendeznék (ami borzasztóan tetszik), kicsit közelebb van Szentendréhez (40 perccel naponta), törzsidő van 10-2-ig, de le kell dolgozni a nyolc órát féléven belül, viszont nincs nyári munkaidő és jóval kevesebb a fizetés....Hát....dilemma a javából. A szívem persze odahúz, de ez a csúnya pénz és az a drága nyári idő....Ma már fél ötkor felébredtem, hogy ilyen pikáns gondolatokkal üssem el az időt napkeltéig. Egy álom ez a nyár. Rettenetesen messze van Guadeloupe, annyira, hogy gondolni sem merek rá, pedig nagyon jó lenne...

Flórával a Dunaparton az újabb várcsoda mellett

Legalább a ház épülget, nem olyan sebességgel, mint egy üstökös, óvatosan. Úgy várom minden nap, hogy mi történik, és olyan jó, ha valami látszik. Már például majdnem minden fal áll, ezek szigetelve is vannak, akadnak ablakok itt-ott, még mind nem, de azok igazi ablakok, ilyesmi....

A nyár nagy izgalma: Ákos elment egyedül a boltba bevásárolni!!!!!!!!!!!!!!!

Anyától és Apától!

Tomitól...

Volt egy nagy 40. születésnapunk, rengeteg baráttal, nem is tudtam merre kapjam a fejem és én éjfélkor ottragadtam a gyerekekkel a sátorban és elaludtam. Mentségemre legyen mondva, hogy 3-kor kezdtük, de akkor is bántott.....

A gyerekek jobbra-balra mulatgatnak én gebedek meg ebben a budapesti éjszakában, ebben a kellemes bizonytalanságban....

Tihany egy hétvégén

A Pintér Galéria aukciós kiállítása a Vaszary Villában

Lent pedig Balácán a Római Villánál, de az nem látszik itt

Várom a jósok, asztrológusok, jövendőmondók és látók hozzászólásait.

Múlt héten szabadságon voltam, és végre, igazi nyár volt legalább hármunknak együtt.

Itt velünk volt Tomi is, ez vasárnap, a 40. szülinapi bulink helyszíne, Tahiban.

Hét közben pedig nagyon sokáig aludtunk, későn reggeliztünk, és élveztük Szentendrét. Barátokkal voltunk, kürtös kalácsot reggeliztünk a piacon, fürödtünk a Dunában, kiállítást néztünk, órákon keresztül homokvárat építettek a gyerekek (volt, hogy én is 1,5 óráig), hatalmasakat bandáztak a Dunaparton, ugyanazt ebédelték a Teddy Beachen, miközben élőben szólt a jazz...Olyan szép volt...

Szombat délelőtt a piacon, a palacsinta-must-tejeskávé közben. Közben pedig egy férfi tangóharmonikázik.

Épülgetett a tetőtér (már nem, mert éppen várjuk a banktól az utalást, de talán ma jön meg, így talán jövő héten megint nekiállnak a kis férfiak). Mindenesetre Léna meseszép harmadikos bizonyítványáért ígért mászófal elemekért elmentünk Solymárra, így azoknak a sorrendjét hosszas rendezgetés után térképre vetette, én is dokumentáltam, ami fölöttébb megnyugtató. Legalább ez megvan.

 Lent a kilátás a Dunára, ahova igazából nem kéne, de hátha...Milyen gyönyörű!!!!! Ez persze legjobb esetben is egy félméteres magaslatról látszik még a tetőtérből is, de ezt én borzasztóan szeretném.....Micsoda kilátás.....Végre távlatok!

És a kilátás a tetőről a torpedozó családra:

A szabadság előtti pénteken pedig megtörtént a 2. megbeszélés a főnökömmel. Felemelő volt. Nem sírtam. Balázs jóvoltából (ügyvéd a családban) felkészült voltam. Állítólag már másnap a szakszervezet nehezményezte, hogy engem kirúgtak, a zenekar pedig szintén megkereste az igazgatót, a Baráti Kör tagokat és a támogatóinkat pedig én kértem, hogy írjanak egy évadértékelőt, és olyan szépeket írtak rólam. Persze mindez mit sem jelent, mármint esetleg egy per esetén jól jöhet, de a mai-holnapi álmomat kicsit segíti. Szóval végül is semmi nem változott, semmi konkrétumot nem tudok, úgy váltunk el, hogy gondolkozik (feltételezem megvitatja a gazdasági igazgatóval például, aki mindent meg fog tenni azért, hogy én a legrosszabbul jöjjek ki ebből) és szerintem ezen a héten várható egy újabb forduló. Repesve várom. Csodálatos így bejárni reggelente dolgozni. Diónyi gyomorral, azt latolgatva, hogy érdemes-e kifesteni a szempillám, vagy biztos lesírom. De legalább nyári munkaidő van, még egy picit élvezem ennek az áldását, és ez csodálatos. Mármint kettő után.

Ez még a Fellini egy délután....

Ez a Kiosk az Erzsébet hídnál.

Itt pedig a Müpa tábor. 3 irtó cuki pedagógussal, akik egy mesébe gyúrták mindazt amiben egy-egy gyerek jó (Léna balettozott, Ákos franciáról fordított....), összekötve vicces szövegű operabetétekkel.

Valamikor közben a Tarzan Parkban.

Giottoval és Gyömbérrel a lovardában.

Ez pedig még a balett tábor. Egy Léna-spárga-ugrás.

Már érett ez, régóta benne van a pakliban és most íme: múlt kedden kirúgtak. Sejtettem, hogy sokáig nem mehet ez a küzdelem az új gazdasági igazgatóval, én nem tudok és nem is akarok betörni úgy, ahogyan ő akarja. Végül múlt kedden behívott a főigazgató (egyelőre nem, mint főnököm.....), hogy akkor keressek munkát, és visszatérünk két hét múlva a dologra. Egy ideig tartottam magam, aztán persze sírtam. Tulajdonképpen már csak egy-két dolgot sajnálok, és nyilván a szép fizetést. Biztos többet nem keresek ennyit, és biztos rengeteg minden nem lesz még ilyen se. Volt pár pillanat, amikor majdnem hittem abban, hogy akár még jobb is lehet ez-az, most már nem hiszem. A kulturális szférában 150 ezres fizetések vannak, már látom. Ha legalább dolgozhatnék szabadabban, az vigasztalna, de ez a milliő nem fog hiányozni. Vagy ha legalább közelebb lenne. Vagy valami...Mindehhez van még négy októberi repülőjegyünk, ez tartja bennem a lelket, bár addigra vagy nem lesz pénzem, vagy - esetleg - próbaidőn leszek valahol netán. Szóval illúzióim nincsenek, de ideiglenesen lehull egy béklyó, hogy jöjjön helyette másik. Nagyon igyekszem nyitottnak maradni és lelkesnek (az utóbbi nehezebben megy), és nem kezdeni el félni ettől-attól, sok mindentől. Eddig ügyes voltam, derűs és egészen vidám, de biztos jönnek még a vérzivataros hétköznapok...

Levizsgáztam és megvan az első évem pszichológiából!!! Ez egy gyönyörű napsugár, nagyon-nagyon örülök neki. És milyen jó, hogy hétfőn levizsgáztam, és csak kedden rúgtak ki. Valamint épül a tetőtér! Tényleg épül. Már lehet szaladgálni az emeleten, már besüt a nap a padlóra.

A gyerekeknek közben nyár van: Farkaskölyök tábor, Lénának balett-tábor, Ákosnak közben Mancika-tábor, Szabadkígyós, Kláriék Szabadkígyóson.

Én feszegetem a határaimat és rész tvettem életem első fogathajtó-versenyén, nagyon tetszett, esetleg gondolkodhatnék fogathajtásban is a továbbiakban...

Apa, a fogatható versenytárs:

Nem beszélve a kenuoktatásról:

Ez meg a kismalac-kergetés. Kicsit sem humánus szórakozás, de nem tartott szerencsére sokáig:

Ici-pici bébisüni

Ez az agyaggalamb-lövészet, amit Apukám bravúrosan megnyert, Neki is volt a legnagyobb szurkolótábora. Nagyon büszkék voltunk rá.

Most tudok álló képeket berakni. Őrület. Érthetetlen.

Menjetek pusztára naplementében. És szóljatok, ha mondjuk egy olvasószerkesztői állást láttok.

Az olyan jó lenne, ha ez tényleg azt jelenthetné, hogy holnaptól akkor együtt vagyunk és élvezzük az életet. De nem pontosan így van, mert mi leginkább dolgozunk, és olyan messze van még amikor jó sokat lehetünk együtt, addig annyi hét van. Táborokból három, amikor ugyanúgy korán kell kelni, és ugyanúgy délután későn találkozunk csak...Szóval a kitörő lelkesedés annyira nem kitörő, de legalább hétvégén mulatgatunk....Szombaton spontán szalonnát sütöttünk Lajos-forrásnál:

Vasárnap hárman a gyerekekkel megnéztük a Future Parkot, ami izgi volt, de nem volt hatalmas,

majd a 360 Rooftop Bárban elkapott bennünket a vihar,

így átszaladtunk a Menzára. 

Az már olyan nyári szünet ízű volt, csak kevés....Ákossal (és Lénával és Emmával) hétfőn elmentünk kontrollra, majd libegőzni mentünk volna a kislányok tervei szerint, de a libegőt éppen karban tartották, így lett belőle Millipop játszóház és csúszdapark a Hajógyári szigeten. Jó kis hármas voltak, Léna olyan boldog volt, hogy vittük Emmát, kár a libegőért.

Azóta meg élvezzük a trópusi klíma áldását, mióta nincs tető ömlik minden nap az eső, bár Aranykezű János már visszatért a nyaralásból, és volt egy nap, amikor megdobbant a szívem, mert egészen kezdett körvonalazódni valami kis tetőtér, de aztán gyorsan lecsapott a tomboló szél, úgyhogy Tomi a hajnal nagy részében harcolt az elemekkel, majd tegnap ismét. Heroikus küzdelme eredményeképpen reggelre már csak öt helyen folyt a víz a lakásba, ma meg annyira esik, hogy már nem is jöttek a kedves Fiúk. Kezdek irigykedni a bármilyen tetővel rendelkezőkre. Mindazonáltal jövő héten vizsgázom, erről inkább nem is írok....egy személyiségpszichológia javító, meg egy másik. Egy bevezetés a pszichológiába II., egy evolúciós pszichológia és egy genetika. Egyébként roppant érdekes szinte mind, tényleg, már talán tudnék okosakat kérdezni a témában egy tengerparton egy-két gintonic után.

Olyan régen nem írtam, most mindent bepótolok. Inkább képregény formájában...

Ez nem most volt, de a biciklisbaleset után Léna annyira szerette az Ákost. Szeretgette, várta, ölelte...

Ez még a szombati előadás.

Egyszer valamikor a pataknál Emmával:

Ez még Húsvét Katáéknál, Leviékkel

Levi már sokat ünnepelte Jézus feltámadását.

Locsolkodnak...

Lilivel

Áhitat:

Barátnők: Flóra és Nóri

Olyan régen nem írtam. Nincs egy ici-pici időm sem. Nyomasztó....A munkahelyem egy rémálom, soha ilyen borzasztó nem volt még...Az új gazdasági igazgatónak felnyomott két kolléganőm, és ennek fenekestül iszom a levét....Nem tudom meddig...

Túlélés van ez egyik síkon, a másikon nincs tető 3 hete...

Bár a gyerekek élvezik...

Bal oldalon látszik egy "csúszda" a tetőről, ami persze nem csúszda, de a gyerekek annak használják, ami azért is nagyszerű, mert legalább nem hiába van áll a kertben. Az emberek ugyanis lebontották a tetőt, és egy hét után aranykezű Janika elment nyaralni, úgyhogy most két hete Janika és tető nélkül vagyunk. Bár lefóliázták a tetőt, de azért a rendes viharokat nem bírja, úgyhogy egyik reggel - munkahelyi terrorom csúcsán - úgy jöttünk el (nem léshetek), hogy 3 helyen csordogált be a víz a házba. Amikor hazaértünk, nyilvánvaló volt, hogy próbálták rendbehozni a lakást, de az ágyunk, a matracunk, nyilván az ágyneműl, a kanapé, Léna emelete az ágyon - minden tiszt víz volt. Az asztalon a mécsestartókban állt a víz. És ázott ház szag volt, noch dazu. Azóta megszáradtunk. Jövő héten jön a biztosító és Aranykezű Janika. Június 30. az első ütem határideje, aztán jön a kiszámíthatatlan banki utalás, majd még három ütem....

Közben Tomit elhívták egy másik bankba, olyan szépen, olyan kedvesen, hogy ellenállhatatlan volt. Itt közben már annyit dolgozott, hogy szerintem ennél többet nem lehet, de legalább kifizették, minden túlóráját, ami töménytelen volt, kéthetente ügyeletes volt két hétig, de normálisak voltak a kollégái és nem bántott senki senkit. Én ezt mennyire értékelném most. Most legalább egy kicsit közelebb lesz Szentendréhez, nincs ügyelet, többet keres, és itt is olyan szeretettel várják.

A hétvégék és az esték közben olyan jók. Egy másik világ....

Csak nehéz odajutni....

Nagyon megdolgozunk érte...De akkor olyan jó....

Tudom, hogy hihetetlen, de Léna tud a talpán járni. Csak kézen sokkal jobban szeret. Ő inkább így közlekedik.

Tényleg olyan, mintha a paradicsomban laknánk...

Csak az a napi tíz óra ami nem errefelé van....hanem pont a másik irányban...

Még teniszezünk is...És lovagolunk is...

Meg sok minden más...Nekem az egyetem, az első nem átmenő jegy....És még négy vizsgám van egymás utáni napokon....Kb. 60 tétel. Azt hiszem inkább 70. Pfff.

Ez a Bulgakovban Bagdy Emőkével...

Azt hiszem ez a vizsgám nem sikerült...

Pedig olyan szívesen tanulnék többet, de így este 10-től már nem sok erő marad bennem...

A közelgő 40. szülinapunk pedig készül...Tahiban, augusztusban az Őrház BBQ-ban....

Közben volt igazi osztálykirándulás, már Ákosnak is ottalvós, Lénának 2 éjszaka. Elutaztak egy napra Semmeringre a szüleimmel vonatozni, libegőzni, csokizni, kirándulni, amiről nem tudok képet feltölteni, mert a "file nem felel meg a formai követelményeknek".

Sok minden, aztán jött ez a péntek. Léna az elsőáldozásra készülvén pénteken gyónt először. Ez nem volt egyszerű, mert eleve hatalmas gondjaim vannak azzal, hogy egy 9,5 éves kislány bűnös. Szerintem nem az. Maximum nem fogad szót és szivatja a testvérét, de nagyon messze van a bűntől. Pedig tüneményes hittan tanárnője van, nem lehet nála jobb, de azért jó sok mindent helyre kellett tenni.

Majd elindultunk az elsős családi napra, ahol a cél előtt a Postás strandnál Ákos beleakadt az út mentán egy kőfalba és igen gyorsan ment. Egy hatalmasat esett a biciklivel, bár azonnal felállt, de azon túl, hogy tiszta seb és felszakadt az álla, folyt a füléből a vér....Feltételeztem, hogy ez nem jó, így egy apuka ott bevitt bennünket a szentendrei traumatológiára, ahol felmerült az agyalapi törés gyanúja, így azt javasolták, hogy induljak el vele a János Kórházba. A kocsi otthon volt, az kiderült, hogy sürgős az ügy, így hívtam egy mentőt, hogy konzultáljak velük, mert úgy éreztem, hogy péntek délután nem fogok tudni elég gyorsan átvágni a városon a csodálatos kis tetőablakos Renault-kal...Szóval jöttek. Szirénáztunk, mentünk. Országos Baleseti Sebészet, Fiume út. Tömeg. Hatalmas tömeg, de azt tudzam, hogy mentővel előre vesznek. Meg gyerek is. Gyerek az bőven volt. Amennyire nem volt cuki (velem) a mentős (Ákossal igen), annyira nagyon-nagyon kedvesek voltak az itteni orvosok. El akarták kerülni a CT-t, mert nagyon nagy a sugárzés, különösen egy ekkora gyereknek. Az egyetlen járható út az volt, ha sikerül szerezni egy fülészt, aki kizárhatná a koponyasérülést. Fölvettek minket az osztályra, addigra megjött Tomi, Lencsit az elsős családi napon Hajniék szárnyuk alá vették, biciklimet más, rengeteg sms, e-mail, minden....És végül a cuki, ifjú fülész megjött. Kukucskált, megvizsgálta, és a dobhártyán túl nem volt vér, csak innen. Tehát csak a fül hallójárata sérült, amit összetört az állkapcsa, ahogy arra ráesett. A fél százalék, hogy hazamehetünk....Rég voltunk ilyen boldogok....Ákos egy hős volt, egy könnycsepp nélkül állta a sarat, a mentőben majdnem elaludt (de jó eséllyel egy kis agyrázkódás is benne lehetett). De hős ott minden gyerek....Tényleg. Hős ott minden gyerek.

A csodával határos módon másnap reggel 10-kor mindkét gyerekünk színpadon volt. Az egyik kötéssel.

És mindezt megcsinálták még vasárnap reggel is gyönyörűen. Közben pedig kis tiszta lelkű kislányunk elsőáldozott, ami szintén nagyon szép volt. Különösen az volt jó sírós, amikor az egyik szülő megáldotta a gyerekét. Úgy szeretnék még erről fotót, de most nem jön össze....

Olyan régen írtam, de most a legfontosabbról fogok: Apa szülinapja tegnap volt, és Anya szervezésének köszönhetően gyönyörű volt. Régi egyetemista, állatorvos barátok és mi Óbudán, meg Apa kedvéért 4 zenész. Amikor egyetemisták voltak, és Anyával megismerkedtek, rengeteget jártak mulatni. Meg táncolni. És itt most, szerelmes pillantások,

Hatalmas mulatás:

Kórbonctankönyv az egyetemről

és olyan dínom-dánom, hogy még a muzsikusok is megnyalták a 10 ujjukat...

Sírás, nevetés, tánc...

Nagyon szép volt. Az egyik legszebb...

A többiről megpróbálok holnap! És itt is Boldog szülinapot a világ legdrágább Apukájának!!!!

Írok. Egy pár szót. Nem sokat, mert nem panaszkodom. De panaszkodom....Nem részletesen, mert ez a fejezet már átment itt...Többször is. Süt a nap, de mire kilépek az irodából már nem, hazamegyek, éppen annyit játszhatunk, hogy abba kelljen hagyni, mert vacsorát kell csinálnom, furulyázunk, olvasunk. Vacsorázunk.Gyertyafény és virág van az asztalon, de a kedélyállapotom egy hullámvasút. 10-re elalszanak a gyerekek, én elkezdek tanulni. Semmi lazítás, semmi könnyű kis élet, feszített tempó, hétköznapok. Rossz szót nem is szólhatok, mert semmi okom nincs panaszra. Ha mégis, akkor még bűntudatom és lelkiismeret furdalásom is lesz tőle, mert nem értékelem, ami van. Pedig nagyon értékelem. De úgy szeretnék egy kicsit lassabban élni. Napon bundáskenyeret enni teával. Sétálgatni csak úgy. Vagy csak egyáltalán levegőn lenni, a talpamon lenni, nem a fenekemen. Van, hogy nagyon rosszul viselem. A minap felrúgtam egy kukát. Nem volt benne semmi. Mikor is szedtem volna össze....? Már nem is kicsik a gyerekeim, mikor gyönyörködjek bennük? A pszichológia, amit annyira szeretnék, és a múlt félévben azt hittem nagyon sok, most azt gondolom, megtanulhatatlanul, brutálisan sok. 300 oldal egy tételhez. Van amihez csak angol anyag. Még a tételt összerakni is kegyetlenül rengeteg...megtanulni esélyem sincs. Küzdök még egy kicsit, de nincsenek illúzióim. A munkahelyemen forr a levegő...

A gyerekek okosak és Léna már jógára is akar járni a meglévők mellett, Ákos is annyi mindenre jár, mert szeretne...Ez csodálatos. Színesek és sokrétűek, bárcsak lehetnék velük többet.

Az építkezéshez beszereztük vérrérel verítékkel a 16 további papírt (ami egy magyar népmese a hivatalok 8-12 óráig tartó ügyfélfogadása mellett), majd aznap, amikor az utolsó  papírt vártuk, kiderült, hogy új rendelet van március 15-től, így ezek nem fognak kelleni. Sebaj, pár hónap. Slow down. Most várjuk az értékbecslőt újra. Ha kijön, és megállapítja, hogy a házhoz nem nyúltunk, akkor rá lehetne költeni a meglévő tőkét. Nyilván tavasszal, nyáron nem lesz már generálkivitelező, aki szóba állna velünk. Pár millió forint úgyis csak arra lenne elég, hogy leszedjék a tetőt, akkor pedig megint az értékbecslőt kell várni, a további pénzek folyósításához. Motiváló. Kézzelfogható cél. Nagyjából így.

Mit meséljek? Meg vagyok szeppenve Ákom gazember osztálytársai miatt. Van összesen nyolc fiú, és ebből 5,5 elvetemült gazember. Sajnos nem minden nap én megyek értük, de az utóbbi három alkalommal mindannyiszor olyan rémségekbe botlottam, hogy kicsit megijedtem. Egyszer egy kisfiú meséli fennhangon az anyukájának, hogy hogy "bemosott" egy olyan kicsi törékeny kislánynak, aki még az ujjacskáját szopja. Anyuka egy szóval nem helytelenítette. Tegnap előtt egy másik kislány meséli, hogy egy másik kisfiú úgy behúzott neki, hogy kék folt van a cicije alatt. Mindeközben ugyanez a fiú a kukiját mutogatja bent a teremben. Én ekkor már eléggé dühös voltam. Közben hallom, hogy a további kisfiú pornót akar nézni a cimorájával. Ezt már meséltem. Mi van itt? Hétéves gyerekekről beszélünk. Édes Ákosom szép lelke nem lesz túl sokáig ilyen szép...Aggódom érte. Nagyon-nagyon szereti Lucát, aki mellett ül, de Luca néha Abi mellé költözik, ekkor odatelepül valami bitang. Ákost sem akarom olyan helyzetbe hozni, hogy én otthon fújok ezekre a pernahajderekre, őt meg érdekelné, de meg akar nekem felelni....Milyen csodálatos, hogy Lénánál nem volt ilyen....Ha volt, akkor ő kilépett a helyzetből. De hogy óvjam meg az én édes, kicsi fiamat? Nem akarom a széltől is óvni, de nem hiszem, hogy eljött a szexuális forradalom ideje, hogy nézzünk pornót elsőben. Hogy nem tartom helyesnek, ha fiúk kislányokat ütnek. Hogy szánalmasnak tartom, hogy farkukat lobogtatva kiabálja Pucika, hogy "megdugom a Zsuzsit". Aki az osztálytársa. Szóval nem vagyok lelkes. Sajnos le kellett írnom a kétségeimet a tanító néniknek. Ők vannak Ákossal egész nap, látját, hallják, kíváncsi vagyok ők mit látnak. Lehet, hogy Ákos is a fenegyerekek egyike én meg azt hiszem Tündér Lala.

Azt még le kell írnom - mert ilyen még nem fordult elő velem soha, és nem is fog -, hogy felterjeszettek ösztöndíjra, mert a 9. legjobb voltam az évfolyamban!!!!! Nem fogok kapni, mert az első öt kap biztosan, a többi csak remélhet, de akkor is. Boldogság....

Még szánkózunk egyet a Szarvasszérűn

Ákos ellógott velem gyerekkoncertre egy szerdán

Ezért fontosak a hétvégi reggelik...Sütöttem mazsolás, csokis, diós kuglófot birsalmalekvárral és frissen facsart narancslével...Ha már a tavasz elmarad...

Ez egyébként olyan jó kép lenne, ha nem keresztben állna. Léna is ott ás középen a hóban.

Derűs idővel, sziporkázó napsütéssel indult...2 napig mesébe illő, vakító, szikrázó hó, kellemesen hűvös, csodálatos panoráma. Ezt jó, hogy láttuk az első két nap, mert ha a második kettőn érkezünk, akkor azt sem tudom, hogy ez még a Föld, vagy valami köztes lét, csak baromi hideg van....

Szigorú Ákos mögött Léna

Mert kedves, barátságos tavasz után beköszöntött a zord, csikorgó tél. -11 fok, szakadó hó, és olyan tejfehérség, hogy fogalmunk nem volt, hogy merre van a pálya. Vagy van-e. Közben mindent beborított a friss porhó, így a nyomok is jobbára eltűntek....Izgi volt. Volt, hogy csak mi voltunk a pályán, és mint egy északi sarki expeedíció próbáltunk láncban lecsúszni. Olyasmi, mint a Thaiföldön a long tail boat az igen nagy hullámokban a szakadó esőben. Egy kicsit elvész a hétköznapi komfort.

Itt még egész jó a jobb oldalon, balra már nem annyira. A nehezebb pillanatokban már nem fényképeztem, mert helyette azon gondolkoztam, hogy mekkora az esélye annak, hogy tényleg lefagy az ujjam meg az orrom. Akkor már a művészi vénám háttérbe szorult.

De csodálatos almás strudeleket ettünk vaníliaszósszal, és kaiser smarnit almalekvárral.

Ákom felébredt éjszaka, egyszer csak ül az ágyban. Tomi kérdezi, hogy mi történt?

Ákos: - Köd van?

Tomi: - Nem, csak éjszaka.

Nyomot hagyott benne ez a szélsőséges idő.

Ez a szálloda erősen tetszett nekem. Itt azért el tudnék költeni bármilyen évszakban 2-3 éjszakát...

Szintén aznap éjszaka Ákos leesett az ágyról. Kérdezem, hogy mit történt?

Ákos: Leborultam az ágyról.

Én: És fájt?

Ákos: Nem, csak csodálkoztam.

Léna tökéletesen párhuzamos, összezárt lábbal síel. Ákos is őrült ügyes, mondjuk azt nem szeretem, amikor hóekében jön le a pálya tetejéről golyóban, de gyönyörűen fordul, és alig esik (akkor annyival nyugtázza, hogy "puff"), folyamatosan beszél, és mindketten csaknem olyan gyorsan jönnek, mint mi, sőt, az utolsó nap, lehet, hogy gyorsabban. Ez azért felemelő, őrült büszkeség, hogy a mi gyerekeink így tudnak síelni. Nevelésünknek kevés ilyen kézzelfogható gyümölcse van. Például Léna alvása nem az. Ötletünk sincs mi ez a bizonytalanság, ez a félsz, hogy a szállodában egy (!) szobában alszunk és ő nem akar/tud elaludni egyedül, mellé kell bújni. De otthon is ha felébred az éjszaka közepén (tegnap hajnalban fél háromkor, amikor hazaértünk), nem alszik vissza, hanem várja, hogy valaki feküdjön mellé. Ákosnak ez nem okoz problémát. Ő elalszik egyedül is, nincsenek ilyen skrupulusai, pedig ugyanúgy nevelgettük. Tudtam, hogy ha 3-kor lefekszem mellé, akkor abból mára nem lesz tízórai, meg balettcucc, meg semmi sem, pedig nem volt üdítő arra gondolni, hogy 3 óra múlva kelünk, hogy jöjjünk dolgozni és iskolába. És szakad a hó....Na, de most már frissen és buzgón dolgozom, perzsel a munkakedv, mosolygok a monitorra és gyengéden simogatom a megbízási szerződéseket. Áldás. Békesség.

Volt egy iskolai farsangi bál...Végre táncoltam...Nem eleget.

De ez semmi, mert a lényeg, az ez:

https://screenshots.firefox.com/dCwg9EFJyS6355dv/academicinfo.ubbcluj.ro

Fogalmam sincs mit másolok ide, az indexemet akartam....MEGVAN AZ ELSŐ FÉLÉVEM!!!!! Neurológia 8-as, erre vagyok a legbüszkébb! Nagyon sokat tanultam. Boldogan, örömmel. Tényleg. Úgy élveztem a neurológiát. Nagyszerű a tanár, így (vagy egyébként is) fölöttébb érdekes volt az anyag...Nem álmosodtam el tőle, vártam - majdnem mindig -, hogy olvashassam. Illetve reggel és délután, hazafelé és a Müpa felé hallgathassam....És megvan. Én pedig a felhők fölött járok. Következő félévben olyan új tárgyak lesznek, mint személyiségpszichológia, genetika, evolúciós pszichológia....kulturális antropológia...aa félelmetes statisztika, bevezetés a pszichológiába és angol. Logikát nem vettem föl. Azzal én nem tudnék mit kezdeni, azt hiszem.

Léna szőlő. Ákos most itt nincs, de gyönyörű kalóz volt.

A nagy bánatom viszont, hogy Ákost csúfolják a suliban, ez a 6-7 kiskölök - ennyi fiú van összesen -, tele van gonoszsággal. Csúfolják, hogy a Luca a barátja, ezért megy a "szerelmes a Lucába", ami rosszul esik Ákomnak. Ő hozzá van szokva a lánytársasághoz, és szívesen játszik Lucával, ezért gúnyolják. Bennem már olyan indulatok vannak, hogy azt hiszem kicsavarom Gabó és Bence és Albi nyakát. A mai az volt, hogy "csajos" az Ákos, mert piros kord nadrág volt rajta (és nem szürke-fekete-kék-zöld egyen szín, mint majdnem minden magyar egyengyereken). Illetve, hogy két kis műanyag sárkányt vitt be játszani otthonról. És nem mondjuk gépfegyvert. Bár mondjuk a puskákról a nagyapja okán többet tud, mint az összes fiú együtt. Szóval Ákos erre a mai beszólásra rögvest gyomorszájon vágta a Nemistudommelyiket, amit sajnos magam tettem volna legszívesebben, de közben nyilván nem így kellene megoldani ezeket a konfliktusokat, hanem megbeszélni, de félek, hogy ezek a szimpatikus kisfiúk nem óhajtanak eszmecserékbe bocsátkozni a fenti kérdésekről, és lehet, hogy szépen struktúrált érvek sem használnak. De árulkodni sem ideális. Nekem sem illik megvernem, hogy a kisfiamat óvjam az erőszaktól. A francba. Ákos persze hazahozza ezeket a felemelő magatartásformákat, ő a Lénát bántja, Léna meg újra visszatért az azonnal, mindenen elkezd sírni kellemes szokáshoz, még mielőtt kettőt pislantana. Viszont valóban jó könyvet ír. Izgalmas...Komolyan.

A másik topic az első osztályban a szex. Illetve nem is így a szex, hanem a "dugás". Léna igazi vérbeli úrilány, ő meg sem hallotta (vagy nem is volt ennyire téma az ő osztályában idáig ez), vagy ha meghallotta, kívül helyezkedett ezeken. Ő nem mond ki csúnya szót, én kérem, hogy ha hall olyat, amit nem ért, vagy nem ismer, akkor mondja és beszéljük meg, hogy tudják mi az. Akkor leírja vagy elsúgja. Ákosnak nincsenek olyan  skrupulusai, hogy nem mond ki csúnya szót. Semmi ehhez hasonló aggálya nincs. Első osztályban olyanok vannak, hogy A. elbegy B.-hez vendégségbe. Anyuka megkérdezi, hogy mit csináltok?

Videózunk.

Videóztok???? Mesefilmet akartok nézni?

Nem. Videózni.

De mit? Mesét?

Nem. Videót!

Nem értem.

Dugást....

Sőt kiderült, hogy X. vagy Y. az osztályból már "dugott" is egy 18 éves lánnyal.....Vagy csókolózott....(Legalább van még némi kétely...)

Ugyanez a sztori másodikban. Ott pornót akartak nézni a gyerekek vendégségben....

....Kicsit meg vagyok illetődve, fel kell kötni a nadrágot...Mindenesetre tisztáztuk a fogalmakat, a szinonímákat, hogy mi miért van és mit jelent. Valamint folyamatosan kérem, hogy mindent beszéljünk meg, bármit elmondok, de inkább tőlem tudjanak valós információt, mint sületlenségeket másoktól. Már ha én jól tudom, ugye....

Lent pedig az elmúlt heti két koncertünk, amiket én szerveztem és a legkedvesebb munkáim, a legkedvesebb kamaráim egyike. Ezek a Pető Intézetben készültek, a Híradóban is benne voltunk, ez persze izgi a sajtónak írom viszolygással. Viszont mindig-mindig-mindig olyan elemi erővel tör rám egy ilyen közegben, hogy segítenem kell, hogy ha van olyan, hogy hivatás, vagy valami efféle, akkor az enyém ez. Furcsa érzés, a testem, az ösztöneim egyértelmű jelzése, hogy olyan helyen kell lennem, ahol, segíthetek. Vagy a húszas években diplomata feleség Indonéziában. Bár ebben a pillanatban New Orleansba szeretnék...Nagyon-nagyon....Nagyon....

Zsófi, Kati, Szabi, Gyuri

Ezeket Tatai Balázs csinálta, nem én

Ezért a gyér jelenlét. Az utóbbi egy hónapban (és jobbára előtte is), minden szabadidőmben tanultam. Nincs túl sok szabadidőm, tényleg...Napi 1-1,5 óra, de akkor általában  neurológia könyvel a kezemben ültem vagy feküdtem. Néha statisztikával. 

Életem első szelfije. Barna Orsi negyvenedik szülinapjára

Valamint leginkább ezt hallgattam oda-vissza a kocsiban Szentendre és a Müpa között. A végén már Tomival is. Szidi, a csodálatos neurológiatanárom családtaggá vált. Már a büsztünk is Szidi. Szidi életünk része. Én neurológiával fekszem és kelek, ezzel álmodok. Természetesen csak a REM fázisban, amikor éppen nem az explicit memóriám dolgozik. Nos így, hétvégén vizsgáztam minden nap, agyba-főbe. Az angol neccesen indult, mert a repülő úgy ért be, hogy a vizsga felére értünk oda. Ettől féltem a legkevésbé, és ez olyan ordas pofon volt, hogy azóta is bizsereg. 4 A/4-es oldal szakszöveg, amiből mindent értettem, bármikor beszélgettem volna róla, de olyan trükkös kérdésekkel, hogy csak azoknak nem okozott gondot, akik pl. Kanadában élnek hosszú ideje. Mindenki mást erősen próbára tett. Az egész mindössze 10 pontért. Szóval nem fogok meglepődni, ha nem sikerült.

Sajnos a statisztikával is hasonló a helyzet, az is nagyon trükkös volt. De legalább a neurológiába bízom. Mindkét tételt tudtam, egy hibán van benne az biztos, összekevetem, hogy a hipokapusz elejét kell ingerelni az alvás gátlásához, és a hátulját meg az alvás előidézésére, vagy fordítva. Ezt olyan szívesen, tényleg örömmel tanultam, ha ez bizonytalan lenne, vagy nem sikerülne, az fájna igazán. De bármi lehet.

Abban pedig, hogy a meglévő filozófiámat, szociológiámat és bevezetés a pszichológiámat elfogadják, még mindig csak reménykedem, mert nem láttam erről még beírt jegyet. Index sincs már napjainkban. Pedig azt azért lehetett lapozgatni legalább. Most várom az eredményeket, február 19-én kezdődik a pótvizsgahét. Legalább láttam Kolozsvárt nappal, napsütésben, mennyeit ettünk  Bulgakovban megint, én vizsgák után gyalogoltam nagyokat.

Ez megint ferde....

Tomi közben tartotta itthon a frontot, nem volt könnyű neki...De mindenki eljutott oda, ahova kellett, volt rajtuk ruha, azt nem mertem kérdezni, hogy ettek-e, meséltek-e, sokat voltak-e levegőn....

Sminkeltünk...

Végre olvastam egy nagyot a buszon hazafelé, láttam a hatalmas lankákat, gurgulázó hegyeket, szürke házakat.

Most ezen a héten ha két filmet megnézhetnék, az csodálatos lenne....Kettőt legalább nagyon szeretnék, de igazából sajnos sokkal többet. És 36 könyv vár, Léna megszámolta....

Luca jön hozzánk. Ákos hozza a lányok táskáját....

Olyan régen írtam...Karácsony előtt. Az utolsó héten Ákos is és Léna is furulyázott az iskolarádióban. Nagyon cukik, bátrak és ügyesek voltak!

Egy meglepő ferde kép a fenti ügyről...Úgy látom 2018-ban sem oldódott meg ez a dolog.

Aztán Mimiék karácsonyi műsora:

Egy igazi szerelmes levél Ákosnak Rékától, akivel oviba jártak együtt...- azóta alig találkoztak...A szerelem azonban kitart...

Az utolsó nap a szünet előtt bent nálam a Müpában...

Gyönyörű Karácsonyunk, amikor Léna már nem firtatja annyira, hogy miért mennek ők előbb el a szüleimmel, és mi miért csak utolsó pillanatban érkezünk meg a Jézuska-várásra a templomba....És a legszebb fát kaptuk az Angyaloktól a világon...

Együtt olvasnak....Léna ellenőrzi Ákost...Mostanában nagyon jó barátok. Pontosabban "Tutumutu-barátok". Légyen is az bármi, fölöttébb kellemes.

Aztán Vitéz-Karácsony a cukorfalat unokatesókkal:

Majd Szabadkígyós:

Vadásztunk....Arról nem is merek beszélni, hogy Ákos otthon a kertben célba lőtt Apával....Léna is, de Ákos nagyon sokat...Elég pontosan. Nagyon-nagyon pontosan.

Valamint vettünk egy majdnem új kocsit, aminek panorámateteje van, ami fantasztikus. Azóta csak fölfelé nézek vezetés közben.

Ez bezzeg maradt álló....Ezt én mennyire nem értem...

Ez nyilván nem. Pedig itt a hétvégén Emmával korizunk, aki utána nálunk űrlénykedett a gyerekeinkkel, és az ember tényleg ritkán lát (én nem, én gyakran) ennyire idétlen kisgyerekeket. Még így is imádni valóak persze, de ez az az idő, amikor kifújják az almalevet a szájukon a világba és pálcikával eszik a rakott krumplit és jobbára csak nevetgélnek....

Másnap misén voltunk, mert készülünk az elsőáldozásra - Emmával -, ott már nem voltak ennyire virgoncak. De együtt még ez is egészen tűrhető volt nekik.

Közben még volt olyan is, hogy az unokatesók buliztak Szilveszterkor Babcsáéknál, mi meg kaptunk egy nappalt...Ketten. Nagyon szép volt. Napsütéses, tavaszi, Városliget Café-s, amit imádok, voltunk Shanghai kiállításon a Hopp Ferenc kelet-ázsiai Múzeumban és majdnem moziban. De nem volt jegy. Nem baj, így is kerek volt. Utána otthon Zsanettéknál folytattuk immáron négyen, majd én bementem a városba Zsanettel, de Léna annyira elszomorodott, hogy ő nem bulizhat, hogy hazamentem érte, és az én kis nagylányommal töltöttük az éjfelet Beatles számokkal a Főtéren fél kettőig, sok cimbivel...Szóval Léna debütált, átmulatta az éjfelet (végül Ő kérte, hogy most azért már menjünk haza...)....Nagyon jó volt így. Új távlatok, kis barátnő....

Bubi pedig tegnap elvesztette a fogát. De nem ám úgy kiesett, hanem tényleg elvesztette, nem vette észre, hogy kiesett. Délután én fedeztem fel, hogy reggel több foggal ment el, mire annyira elkeseredett, hogy hol lehet a foga...Egyszer napközben átment Lénához, hogy vérzik a szája, Léna mondta neki, hogy öblítse ki, de akkor még egyiküknek sem tűnt föl semmi....Szóval egy kis fogat keresünk. Ezúttal azonban - kivételesen -, hozott a fogtündér apróságot, mert Ákos annyira boldogtalan volt, hogy ilyesmi vele megtörténhet, hogy végül Léna rájött, hogy nyilván a Fogtündér nagyon fázik, és egy fogacska hiányzott a zipp-zárjából, de most már be tudja húzni a kabátját, ezért kellett olyan sürgősen ellopni Ákom kisfogát...

Ez pedig a mai Úton a zene egy oviban:

Egyébként még az a hír, hogy Léna nagyon szépen tanul. Csak ötöse van, bár kissé szorong, hogy mi lesz, ha ez nem így lesz. Megfejthetetlen még, hogy miért, mert sem a tanítók, sem mi nem stresszeljük a jegyekkel, sem semmiféle teljesítménnyel, de mégis. Ákos bezzeg nem aggodalmaskodik. Viszont hangosan olvas az egész osztálynak, és a Tanító néni szuperlatívuszokban beszél róla. Mindenhez okosan hozzászól, érdemben, meglepően tájékozott, szót fogad, nemcsak olvas rendesen, de érti is....Otthon azért ennyire nem rózsás a helyzet, olyan kajla, idétlen tud lenni, hogy kikerget a világból. Nem beszélve a kaki-puki humorról. És olyan kis ínnyencségeket hoz haza az iskolából, mint valami CBA-s pénztárosnő reklám...Ezekért én odavagyok, imádom....Sírva tudnék fogadni. Pedig sokkal stabilabb vagyok ám, mint két hónapja. Még van hova fejlődni, de azért javuló tendencia. Csak a téliszünet elmúlásán zokogtam egy kicsit az utóbbi hetekben. De azon muszáj volt, most is sírnék, ha kell. Olyan harmonikus, nyugodt, békés volt, nem rohangáltunk, mint akiket kergetnek, volt idő egymásra, másra, mindenre....Hagyjuk is ezt most, mert elérzékenyülök azonnal.

Jaj, ferde!!!!! Neeeee....Mi történhetett?????

Meg kell fordítani a gépeket. Ennyi.

Leglelkesebb érdeklődőinknek pedig special edition:

Csak nagymamáknak és nagypapáknak, igazi hamisítatlan home videók! Tessék, csak tessék, kis Csillagjaim balettoznak. Szépségeim, Gyönyörűségeim: