Csodálkoznék, ha ezt egy részletben meg tudnám írni, nem mintha bármi jelentős lenne, de Ákom most ébredt föl. A leglényegesebb, hogy Ákos kb. 1,5 hete tapsol, ha kérem (ha nem akkor is, ha meg igen, akkor nem mindig). Ez nagyon aranyos.

Lencsike viszont úgy barátkozik, hogy a fejem sincs időm odakapni. Belép a játszótérre egy kislány, ő negyed másodperc múlva: "Engem Vitéz Lénának hívnak. A mamámat...Mamának, a papámat Tominak. Ő a testvérem az Öcsike." És perceken belül jó sokszor elhangzik, hogy az "új barátom" így és úgy. Segít (irányítja) csúszdázni, mászni, és egyáltalán kommunikál.

Minden nem megy még ilyen jól. Valaki mutathatta neki, hogy a nyomdát lehelni kell, de ez például úgy sikerült, hogy egyszercsak döbbenten látom, hogy a nyomdázás után ezer színben pompázik a nyelve és a szája, mert mindegyiket jól megszopogatta.

Tegnap Lencsike egy nagyon nem várt mozdulattal fejest ugrott itthon a kertben a csúszdáról. Én nem is akartam hinni a szememnek. Láttam bentről a készülő mozdulatot, majd a vetődést. Fel sem fogtam. Előző nap valóban rengeteget ugráltak Tomival a Pap-szigeti strandon a vízbe, de csak különbséget tud tenni víz és föld között. A fogáról törölgettem utána a sarat meg a füvet. Ez a fűbeharapás szó szoros értelemben. Kérdeztem miután felnyaláboltam a földről és abbahagyta a sírást is, hogy miért??? Erre a válasz az volt, hogy "Kíváncsi voltam, hogy tetszik-e." "És tetszett?" "Nem."

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.