Pauza kell. Aki azt mondja, hogy éjjel-nappal, minden percben csak a gyerekeivel lenni jó, az nekem gyanús...Lehet. Én azt gondolom, hogy minden van ezen a világon, amit el tudunk képzelni, de ez nekem gyanús. Ma másfél órára volt szerencsénk kettesben elmenni a Tomival a Hadik kávéházba, amit már régen meg akartam nézni, most különösen, amikor Czeizel Endrének Az aki költő akar lenni-t olvasom. (Nagyon jó.) Meg kiállításra is akartam, az már nem fért bele, de így is, micsoda felüdülés. Gondolkodtam. Egyenesen legeltettem a gondolataimat, és nem a pelenkázáson, nem azon, hogy éhségsztrájk van, hogy Infacol vagy nem Infacol, vagy azon, hogy nem szabad kiköpni, eldobni, Ákost szeretetből megnyomorgatni.... Egyébként is fáj minden "nem szabad", de ez a Manka egy ördögfióka. Amit imádok, mert nem tetszene ennyire egy anyámasszony katonája, vagy egy kis tutyimutyi porcica, imádom, de nagyon-nagyon fárasztó, és őrült energia. Ákom-bákommal továbbra sem tudok betelni, odavagyok értük, elolvadok, de muszáj kicsit nélkülük, hogy újra értékelni tudjam és, hogy ne zakkanjak bele abba, hogy szépen elmagyarázom, rávezetem hihetetlenül türelmesen, kedvesen, ha 13 háromszor köpi ki a falatot, úgy, hogy egész nap nem evett semmit, akkor sem pattanak el az idegeim...De elpattannak néha, persze ez akkor történik csak meg, ha már itthon van a Tomi, mert akkor érzem, hogy nem csak az én vállamon... Ekkor persze külön kellemes, hogy azért mert picit felemelem a hangom (nem kiabálok, nem fenyítek, csak szigorúbban cseng a napközben olyan bársonyos mezzoaltom), még a Tomi előtt is szégyellem magam, aki erre nyilván azt hiszi, hogy én egész nap türelmetlen anya vagyok. Pedig nem. Kéthetente egyszer vagyok türelmetlen, de nem hiszem, hogy van olyan, hogy soha. Az egy hal. Összegezve. Kettesben lenni is csodálatos. Felnőttes dolgokról beszélni is az, kézenfogva sétálni is az, úgy enni, hogy két falatot egymás után lenyelek (melegen!) is mámorító.

Most pedig színházjegyet nézek, és az áldott nagyszülők segítségével talán megoldok egy szentendrei Tavaszi Fesztiválos darabot. Itt helyben, rohanva, telefonomat 10 percenként bámulva, az utolsó 20 percben persze parázva, hogy éhes és sír, de ki vagyok éhezve a kultúrára, és mesebeli gyermekeimről csak 1,5 órára szeretném vigyázó szemeimet felemelni. Közben persze fele időben minimum róluk beszélek, rájuk gondolok és imádom őket.

Ez ma reggel, mínuszokban, amikor Lencsi ragaszkodott hozzá, hogy a kertben töltsük meg a medencét, mert ő ott akar fürdeni és persze vizipisztolyozni meztelenül. Pelenka se legyen és papucs se. Tomi kivitte és megkérdezte, hogy biztos-e. Biztos volt. Libabőrösen, vacogva is ezt akarta.

És folyamatosan balerína. A YouTube-on Hattyúk tavát néztünk és már nem ám csak úgy pörög, hanem föltett kézzel, majd hattyúként röpdösve. Iszonyú édes. És oldalra pislog és rebesgeti a szempilláját.

Ákos meg ámul és remélem tanul...

"Fejlődésed van Egérke."-ezt nem Öcsinek, ezt az én Egérkémnek, a 31-2 évesnek.

"Hajlékony a feje. Meg van töltve rózsaszín harisnyalével". - egy babának.

Még nem kezdődött el a Ringató, de már mindenki körben ült a földön és várt. Lencsi belibben a kör közepére és megszólal: "Szoknyában vagyok, táncolni fogok." És mindenki megtapsolta :)

Ákosnak, mint írtam, nem sok béke terem. Manka heves szeretetmegnyilvánulásai és egy-egy erős visítás között szendereg szegény 10 perceket, majd összerezzenve riad fel. És még szerencsés, ha nem arra ébred, hogy Pic a fülébeordítja, hogy "ébresztő". De Öcsi - a maga módján -, megtorolta. Múlt héten éppen a pelenkázóról emeltem át a kádba, Lencsi a lábam alatt, Ákom-bákom pedig - "egy iramodás alatt" - úgy kakilt le engem lábujjig és Mankát totálisan háton, hogy még Léna se jutott szóhoz.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.