Az elmúlt hét a maribori síelés jegyében telt, ami olyan kellemes volt, annak ellenére, hogy négyből két napot tudtunk síelni, mert gyakorlatilag elmosta az eső és a tavasz apályákat. Ez annyira nem meglepő március idusa lévén, de Ákom-bákomnak még így sem sikerült betöltenie a 4. hónapját az első külföldi útja előtt. Szóval csodálatos tavasz, napsütés (egy nap végig eső, de én azt is szeretem), rengeteg könnyebbség azzal, hogy a szüleim is ott voltak, így síelhettünk egyedül, kávézhattunk anélkül, hogy Lencsit akadályoztuk volna bizonyos dolgokban, nem kellett etetőszéket takarítanom, az út is sima és kevés sírással spékelt volt, úgyhogy én kikapcsolódtam...ha netán még az éjszakák is alvással teltek volna, az lett volna a hab a tortán, sajnos ez nem így volt, mert - elnézést az érzékeny gyomrú nem gyerekesektől - Ákos továbbra sem képes a terheitől megszabadulni segítség nélkül, amit orvosi utasításra háromnaponként adhatunk, lázmérővel. Tudom, akinek nincs gyereke annak hátborzongató ez a téma, úgyhogy nem is feszegetem, de szegény kicsi Ákosom a 3. napra nagyon kínlódik már. Ez persze azzal jár, hogy én is, illetve, hogy a 3. napra már kétóránként ébred éjszaka. Csúcs. Tehát minden lehet rosszabb, hogy mondjak egy bölcset. Egyébként ez az ügy állítólag a 3. és a 4. hónapnál normális, ekkor ugyanis megváltozik az anyatej összetétele, amihet alkalmazkodnia kell a dednek is. Ez 1-2 hét. Nálunk egynél biztosan több. És az is normális, ha egy kisbaba 7 naponta kakil. Na, ezt nem szeretném kivárni. Pedig olyan mosolygós, gagyogós, nagyszemű huncut gyerek, ha nem kínlódik...

A képek megtévesztőek. Mignon kb. háromszor jött le a bébipályán hol a Tomi, hol az én lábam között, Tomi lába között köteles felvonózott kétszer, meg egyszer tányérossal Tomi oldalán/ölében. Szóval önállóan nem csúszott, a súlypont elhelyezésnél kezdődnek a gondok. De áll a lécen, lelkes és nagyon cuki. Szánkózott a szüleimmel, felvonózott, hatalmasat fürdött, ugrált, víz alatt úszott, szaunázott, éjszaka felvonózott és élt. Nagybetűkkel. Bár mindig nagybetűkkel él. Kis hedonista. Remélem ilyen marad.

Írok Lénásakat. Bent voltunk a MüPá-ban a munkahelyemen, ahol Anti meghívta Lencsit egy sütire. Pic rózsaszínt kért, mert "az megy a kabátomhoz".

Tomit alkalmasint "Édes Tominak" szólítja. (De itt engem utánoz).

A kétélű korcsolyának: "Elővettem ezt a kromprikát korcsolyát".

"Lovagolgatok, míg meg nem halok."

Megpucolt öt tojást (és közben óvatosan - tehát nem ugrott rá - bedugta Öcsi szájába a cumit, mert sírt): "Olyan szakácska vagyok, hogy mindegyik fiú elájul. Tudod."

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.