Ha nem lenne egyértelmű: a hagyományos, hétköznapi szoknyán egy pink flitteres fölsővel bíró, pink boa aljas ruha, nem a '20-as évekből, de olyan. Azon egy fehér tütü, biztos, ami biztos. Plusz boás táska. Pink boával of course. És balerína. Nyilván.

Két nap ovi után 2 hete betegek vagyunk, a gyerekek már nem, csak mi. Szuperjó. Tehát ovi-project kicsit megdöccent, holnap azért bemegyünk Lucázni, csütörtökön Karácsonyozni, majd januárban vissza...

A lényeg ez, közben a Léna síoverálban levest főz a csapban, úgyhogy sietek. (-Mama, nem baj, hogy csurom vizes lesz a nadrágom?

- Hááát...Már mindegy, de ennél vizesebb ne legyen.

- Jó ennél vizesebb nem lesz. Hacsak....)

Ákom meg a minap kicsomagolta a még felbontatlan WC papírokat, bepakolta a bidébe, majd rájuk engedte a vízet. Nem mondanám, hogy sokkal békésebb gyerek, mint a Léna. Talán csak egy picit elevenebb. Tehát nem kimondottan az a pihentető, bárány-típus.

- Akinek a haja kék, az a városnak a legszépebb gyereke. (Ezeket most tollbamondja legózás közben. Kijött a levesfőzésből. Jó ötlet volt az anorák....)

Én: Ma jön a Mikulás, Ákom. Ha harapsz annak nem fog örülni.

Léna: Majd én megmondom, hogy csak jóságból harap.

- Ilyen egy morcos anyuka? A kisfiát megborzongja? Hát ez nem lehet...Az anyukák kedvesek szoktak lenni!

- Nem látott még ez a család ilyen nagy tragédiát. Hogy egy matrica eltűnik. Nem látott még ilyet a világ.

Mesélek a kis Jézusról és a jászolról:

Én: ...de igazából nem attól boldog az ember, hogy milyen ágya van...

Léna: Hanem attól, hogy milyen a bútora.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.