S

Santorini meseszép. Tényleg gyönyörű-gyönyörű-gyönyörű. Bár nem volt hőguta, de legalább kevés túrista, lélekzetelállító városkák, csacsizás (Léna-Tomi/csacsi, Ákos-én/másik csacsi). A mi csacsink persze megállt az út egyhuszadánál és esze ágába nem volt továbbmenni, dacára a lovastudományomnak. De pici Mankától elbúcsúzni, az cudar volt. Annyira hiányzik, és az volt a legszívfacsaróbb, hogy nem is sírt, nem hisztizett, csak csöndben szomorú volt...jaj...de gyorsan felvidult. Ugrál a tengerben, sziklátmászik (elég rendesen), nem eszik és azt hiszem élvezi az életet.

Mi (én) mindeközben rendes bölcsi/ovi parámat töltöm. Lépéseket teszek. Már legalább tudom merre. Én abban hiszek, hogy mindennek eljön az ideje, és egy éjszaka belémnyilalt, hogy Szentendrére nem járhatnak, mert akkor 10 órát kell az intézményben tölteniük, ha mi 8 órát dolgozunk. Erről szó sem lehet. Szóval jött az AHA-élmény, hogy csak Pest. Aki bölcsödébe, óvodába járni, az előtt le a kalappal. Olyan akadálypálya, olyan furfangok, minden kerülteben más és más. Vagyonnyilatkozat (ez mondjuk nem okoz gondot), bejelentkezni az adott kerületbe, körzetbe (ez is menne), de családlátogatás néhol a felvételi. Ha van is cím, nem biztos, hogy ott kétgyerekes ismerőseink laknak épp. Szentendrén Öcsit letagadni az ovihoz. Rettenetes.

Mindezek után megszületett a döntés, hogy idén Manka marad itthon, együtt kezdjék jövőre, hadd cseperedjen Lencsi is a szárnyaim alatt, mint egy év után ovit váltani. Szóval a döntés az I. kerület lenne, a Batthyány tér környéke, mert ez mindannyiunk közös keresztmetszete. Szülők, nagyszülők, tömegközlekedés, HÉV...Na persze ez egyelőre még csak ábránd...Addig le kell győznünk ötmillió akadályt...De ez a cél. Akárki tud valami okossal hozzájárulni, tegye. Lehet egyébként, hogy mindezt kihagyjuk, rögtön egyetemre adjuk be a jelentkezést, az egy kicsit egyszerűbnek látszik. A hitelkérelemről nem is beszélve.

Most megyek, mert kisrókát szeretnék kötni Ákos szülinapjára. Bizonyos technikai problémák még vannak, de sebaj.

Egész héten Lencsi szülinapjár készülünk, úgy várjuk haza a drága kicsi Pocakot, hogy ezzel kicsit csillapítom a hiányát. Na azért azt nem mondom, hogy nem elképesztőenh sokkal könnyebb egy gyerekkel. Nyaralás. Nászút. Kevés násszal. De nem panaszkodom, minden boldogságos, és jó. Nagyon jó.

Még lesz fotó, csak most Ákom megunta.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.