Remélem. Mindenestre ma palacsinta-vacsorát csaptunk a városban - spontán Móniékkal.

Íme:

Indulunk otthonról:

Összefutunk a Főtéren. (Mi előtte a Szerb templomban belehallgatunk egy ortodox misébe, ez azon kevés zenék egyike, amit - talán - bármennyit tudnék hallgatni.)

Emmával és Ágóval:

Építőmunkás a Főtéren.

Majd palcsinta.

Végül kakil. A bokorba...Ezt preferálja, ha lehet..

Ezt a bejegyzést még szombat éjszaka írtam. Elfelejtettem publikussá tenni. Nem is baj, mert most - hétfő délelőtt - befejezem. A fenti képsor után Manka újfent jóízűt hányt az ágyába az éjj leple alatt. Addigra már én is nagyon rosszul voltam. Majd egyre rosszabbul diaré, diaré, diaré, vasárnap nagyjából nem bírtam kikelni az ágyból, ha igen, kétrét görnyedve. A gyerekek bezzeg elevenek, ők attól zizzentek meg egy kicsit, hogy a szüleik kicsit cselekvőképtelenek. Tomi is kezdett egyre rosszabbul lenni. Én egy fél marék cseresznyebefőttet ettem, 1,5 napig. Estére feküdtünk egymás mellett és a túlélésért küzdöttünk, illetve, hogy hogyan lássuk el Ákomot és Lénát így, hogy gyakorlatilag nem tudunk felkelni, ők meg egészségesek (éppen)...Nem volt jó. Aggasztó állapot. De az éjszaka elfújta az én kórságomat, már újra embernek érzem magam. Csak gyengének. Ettem egy pirítóst. Most Tomi fekszik. MOst ő nem tud felkelni. Nem baj, ha már egy felnőtt kettőnk közül majdnem 100%-os, az már csaknem elég.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.