Ezt tegnap délután szép Soma volt kedves mondani 19 hónaposan a 16,5 hónapos Lencsikének. A Ringató előtt meg Ágostonéknál voltunk, a háromhetes Emma továbbra is talány Picurnak, nagyon érdekesnek tartja és zavartan mosolyog. Ágoston viszont a kanapén heverő hugát a lábánál fogva rántotta kis híjján le, mert útban volt a játékok felé...A zenebölcsi után meg kellemes nagy társasággal kávéztunk a Freiben, ahol még úgy is örülnek nekünk, hogy a gyerekek cukorral főzik a pogácsát a mécsestaróban. A Kolibriben (a csecsemőszínház, Bozsik Ivett darab) tátott szájjal figyelt, utána meg ügyesen integrálódott:

A háttérben a pirosharisnyás kislány Pölös Máté kislánya. Itt öszefutottunk az Ortutay után kb. 15 év után másodszor.

Ma, ha a Léna is úgy gondolja, az A38-ra mennénk egy koncertre és Anya vigyáz a Lénára...Az elmút három napban olyan simán aludt el 9-kor, hogy félek, hogy a mai programmal véget is vetünk ennek gyorsan. Csak ne sírjon, mert akkor megszakad a szívem. A 9 órás altatáshoz persze az kellett, hogy tegnap például - miután fölkelt fél 1-kor -, láncszórakozásba bocsátkoztunk este 7-ig. Ma is igyekszem. Ma Annázunk, Bogizunk, Botondozunk délután...és krumplibabát sütök, ezt a Szamárhegyi gyerekek a régi Szentendrén-ből merítettem, ami igen kellemes kis mesekönyv.

Különös vonzalmat érez a cipőink iránt. A Macit is bele kell dugdosni.

Lehet, hogy ez a bejegyzés kicsit kaotikus, csak közben a Xéniával beszélek. Bocsánat.

Az én hátamon kengurúban! Hétfőn elmentünk Visegrádra, Nagyvillámhegyre és egész délután síeltünk, rendesen, felvonókkal, hüttével, még szánkóztunk is. Két tisztességes sírással megúsztuk, ami később kiderült, hogy azért történt, mert a kis lába kilógott a kengurúból és nagyon fázott. Legközelebb azt is becsomagoljuk. Egyébként meg vigyorgott csúszás közben, nagyon tetszett neki, nem beszélve rólam, én meg azért örültem, hogy lehet így is! Más a súlyelosztás, meg kell szokni, de nagyon jó. Óvatos voltam. Maga a pálya meg olyan panorámával bír, hogy csuda, az egész Dunakanyar a lábunk alatt hever, balra a lementő napban a Fellegvár, alattunk kicsivel a másik vár. Nem oszták, de a célnak megfelelő kis chata, finom levessel és helyben sült pogácsával, teljesen kulturált minden, három-négy nekem szokatlan fél-csákányos felvonó, egy kék, egy piros, egy fekete (ez nem működött) és egy baba pálya, hétfőn olcsóbb (2000Ft egy négyórás jegy 2500,- 10 csúszás, a gyerek 1600,-). Szánkópálya úszógumikkal és az egész este 8-ig kivilágítva. Szerintem ez tökéletes egy délutánra. A délelőtt az nekünk ritkán kerül szóba. Voltunk az Évi által ajánlott játékkiállításon is, meg a szocialista reklám- és plakáton, ezek is jók voltak, Léna jót fetrengett a rajzolós párnák között, mert minden termben volt gyerek-lekötő részleg. Úgy értem játszósarok meg rajzolós sarok. A non plus ultra, hogy én ugyaneznap estén Anyával megnéztem a Bajadért az Operában, ami pontosan az volt, amire vágytam, Indiában játszódó gyönyörű klasszikus balett, meseszép ruhákkal, meg díszletekkel, és bravúros parkolással (ettől tartottam...). Aztán, hogy ez a hét valóban tökéletes legyen (nem is szólok egy árva szót sem...) tegnap elkísértük Tomit Egerbe dolgozni, ami roppant kellemes volt (Léna újfent kihányta a kakaót indulás előtt 10 perccel, de pikk-pakk mostunk-szárítottunk egy McDonald's-ban, kellemes szappan illattal indultunk tovább), Eger nyüzsög és olyan szép, én a barokk utcácskákért odavagyok, Lencsike nagyon ügyesen eszik mindenféle vendéglőkben, és nem tudja levenni a szemét egy csókolózó párról, kukucskált az asztal és a szék között, somolygott és egyre közelebb merészkedett. De tudta, hogy ezt nem illik (vagy valami sántít), mert úgy somolygott, nézegetett ránk és villogtatta a szemeit. Holnap Pest, vasárnap meg a Bozsik Ivett-féle csecsemőszínház a Kolibriben. Messzemenően értékelem a program-halmot. Tudatában vagyok, hogy ez isteni és hálat adok érte. Tényleg. Jövő héten meg Torkos Csütörtök, megyünk a Krisztiékkel, Lénával-Áronnal a Művészbe ide, Szentendrére. Köszönöm-köszönöm-köszönöm-köszönöm.......

Nincsenek most jobb képek, sajnos síelni nem vittem kamerát, kár.

Én meg igazolványképeket gyártok. Valószínűleg a világ legkevésbé fotogén teremtménye vagyok. Bármiről könnyebb szebb képet csinálni, ez holtbiztos. Ezt a kettőt kb.150 előzte meg. Itt sem szembe nézek - amint azt szívesen veszik egy igazolványképnél -, de azt nem lehet.

Egyébként meg nem baj, hogy kisajátítana néha és féltékeny. Inkább kihasználom, amíg lehet, hogy ennyire ragaszkodik hozzám, ha kamasz lesz, úgyse fog, örülhetek, ha megölelhetem, de akkor is biztos húzni fogja a száját. Pedig én annyira szeretem ölelgetni, tehát ki kell élveznem, amíg hagyja magát. Olyan finom, gyönyörű szép kis teste van, annyira huncutul mosolyog, villognak a szemei és ha megharapom az állacskáját, hangosan kacag. Borzasztóan szeretem, remélem szerethetem még nagyon-nagyon sokáig, és még odébb van, hogy nem azt akarja, hogy én hancúrozzak vele.

Csak csendben jegyzem meg, hogy az én drága kicsi lányom ma úgy eljátszott az Ágostonnal (akire mi vigyáztunk, a héten másodszor, mert az Anyukája elment Emmát szülni), mint egy gyerek a gyerekkel. Még hozzám is érhetett az Ágó néha.

Kergették egymást, kukucskáltak, könyvön sikítva veszekedtek, labdáztak, együtt ebédeltek...Ez nem volt - nekem - könnyebb, mint egy gyereket etetni, de egy ide-egy oda, egyik a székben, másik az etetőszékben, megoldottam :). Teljes erőbedobással báboztam, szépen sorban pelenkát cseréltem, de a fütyi az fütyi...Szerdán voltam először egyedül az Ágostonnal, akkor szült a Móni és fürdettem, vacsoráztattam, megmondom őszintén, a nem punci fura volt.

Más hatalmas különbségeket is láttam ugyanolyan korú kölyköcskék között.

Ágó eszik, mint egy elefánt, nem kell játszani, szórakoztatni, fal. Mond már kb. 5 szót, főleg azt, hogy ott, de még mászik, nem megy. Szerintem kevesebbet ért, mint a Léna, de egy könnycsepp nélkül vígan tűrte, hogy egy szinte vadidegen hemzseg körülötte. Lencsike roppant zokon veszi, ha nem a Tomi vagy én húzzuk a szánkót, hanem például a Réta vagy a Johanna, akik tüneményes szomszédgyerekek, de azért a szánkót ne húzzák. Ekkor kicsit megijedtem. Át is olvastam minden fellelhető pszichológia könyvet, de persze nem sok mindent találtam. Annyit, hogy keressünk neki valami társat (mármint plüssállatot vagy ilyesmit). Elvileg  választ ő, választ is (Amszát, Bugit, Tipptoppot, erzsébeti babát), de annyira nem ragaszkodik hozzájuk, hogy megbízható legyen.

Macit szemeltem ki hálótársnak, az működget. Szorongatja, amikor este úgy próbálunk elaludni, hogy melléfekszem az ágyába, "kapd be a cumit, öleld meg a macit és csukd be a szemed". Majd amikor elkezdek arra gondolni, hogy az éjfélig fentmaradó 2 órában miként fogom őrült mód kiszórakozni magam, akkor feláll, és újra könyveket szeretne nézni.

Pénteken Pesten voltunk, én munkahelyi letyefetyén, Léna Erzsébeten is, de a korán kelés, kb. ugyanúgy nehézkes, mint nekünk. Ő így fest ekkor (kakaós cumisüveg félállomban is életet lehel belé, azt hiszem ebben letagadhatatlan rám ütött):

Vacka Rádió koncertre is eljutottunk (meg rengeteget szánkózutunk a mesés hatalmas hóban), Léna nagyon figyelte Ruttkai Borit, és minden isteni volt, eltekintve attól, hogy a Moszva tér előtt (az IBS-be mentünk), a pici Manka sugárban hányta tele az autót kakaóval, de a Tomi kabátjától kezdve, az én ülésemig minden úszott a kakaóban, a Pic-mic székében tócsában állt a fúj. Nem voltunk büdösek az előadás alatt...Szerencsére Katiéknál legalább egy naci volt a Nénának, de ettől még mindenképpen hányás szagú volt a kicsi családunk, de a Hébe-hóba banda tolerálta. Katiék is.

 Ma...ha minden jól megy Radnóti-estre megyünk a Merlinbe, Vitéz-nagyszülők esti rituáléznak nálunk, és Pocak ma 16 hónapos ráadásul. Én meg tanulni és utazni szeretnék, de ebben semmi új nincs.

Manka nagyon elmélyülten olvas mostanában.

Fillér utcában

és a Rodin fölötti dombon Szentendrén

Tulajdonképpen csak ezért írok, ezt már tudatni akartam. Nem gondoltam, de tényleg hiányzik egy kicsit, pedig már vártam, hogy eljöjjön ez az idő. Lencsike döntött így, hála Istennek, a múlt héten kétszer eljátszotta, elbohóckodta, utana meg nem kérte, így - gondoltam - megérett a nagy lépésre. Azóta sem hiányolja - úgy látom -, pedig együtt fürdünk stb. Úgyhogy majdnem 16 hónaposan nagylányka. Az alvás továbbra sem könnyű, tegnap reggel nyolckor ébresztettük, egy órát aludt napközben, de háromkor felkeltettem és így is tízkor, sirdogálás árán sikerült ágybatuszkolni. Nem tudom mit tehetnék még, pedig tele volt a nap ingerrel, egész nap Pesten, Katinál Gréta játékai, Mammutban reggeli, Anyánál a könyvesboltban...Imádja viszont a kakaót (bár hasmenése van a hígitatlan változattól) és néha mondja, hogy ka, szánkóztunk a Rodin mellett nagy dombról, voltunk minden múltheti tervünkön, megyünk bábszínházba és Vacka Rádió koncertre, most viszont mennem kell vacsit csinálni, mert ma mégiscsak day off-om volt, és csak az utazas.com-ot néztem és forraltbooroztam az Annával, de még szeretnénk szánkózni is, úgyhogy bele kell húznom.

Ma vacsorázott először teljesen egyedül. Provance-i sült húst, reszelt répás krumplipürével. És tojáskrémet. Egész jól ment a tisztaság szempontjából is, csak a végén ne dobta volna el a tányért.

Először, amíg nem felejtem: a január 4-i kontrollon kiderült, hogy Picur 8,5 kg, majdnem 12 foga van és 74-es ruhát hord - az utóbbit nem a dokinál tudtuk meg.

Azt meg olyan régen elfelejtem mesélni, hogy micsoda botor anya vagyok, mert a legnagyobb hóban-jégben-hidegben elvittem Pocakot mamuszban sétálni. Hála Istennek csak a sarokig jutottunk, bár közben megáltunk beszélgetni, fagyos tócsában tocsogni (!), és most már azt is értem, hogy miért nézett rám az egyik utcabéli fiú olyan furcsán. Biztos gondolta, hogy csak nem szól bele, hogy hogy öltöztetem a gyerekemet, de megütközött.

Az első leszidások pedig a karácsonyfa rángatásoknál történetek, de Lencsi egyáltalán nem vesz komolyan. Én minden szigoromat bevetve, rettenetes gondterhelten magyarázom, hogy szörnyű, amit csinál, ő meg néz rám, vigyorog, nyújtogatja a nyelvét, és megállás nélkül hablatyol, mintha engem utánozna. Eddig mindannyiszor elnevettem magam. Úgy küzdök, de annyira aranyos, hogy nem bírom ki. Viszont először életében sikerült úgy is leszidnom (az óriás üres demizsont hurcolta a lakásban, görgette és csapdosta mindenhova), hogy megijedt (végig komoly maradtam!), először még ott bújkált a mosoly az arcán, de látta, hogy nem nevetem el, úgyhogy a végén majdnem ő sírta el magát, mire úgy megsajnáltam, hogy utána csak ölelgetni tudtam. Ezt a fegyelmezést még gyakorolni kell.

Aztán véget ért a kistestvér project egy időre, mert kifutottunk az időből, miszerint a Léna 2. szülinapja előtt kellene megszületnie, hogy ne elképesztő kevés pénzt kapjunk utána (ami sajnos számítana, bár ne számítana és kufircolhatnánk kedvünkre - bocsánat Szülők), hanem a újból a fizetésem 70 %-át fél évig. Persze most az új rendeleteket böngészve erre vonatkozó részt nem találok, hogy itt változott-e valami. Voltak kétségeim, hogy nehéz lesz nagyon-nagyon, újra éjszakántként virrasztunk, rém sűrűn kelünk, újra szoptatni rendesen (most már csak bal cic este, ennyi az összes, de enélkül is el tud aludni a Lencsi, énekelem neki az Esteledik már a napot tizennyolcszor kb.), a nagyobb utazásoknak annyi, egy időre biztos, de két gyerekecskével, utána sem fogunk belefulladni a pénzbe, márpedig én utazni jaj, de borzasztóan szeretek, stb. De közben meg olyan jó lenne, ha korban közel lennének egymáshoz, ha nekem nem kéne visszmennem októberben dolgozni, Picurnak bölcsődébe, megtanulná, hogy osztozni kell, hogy lenne egy kistestvére, aztán meg később, ha mi nem lennénk, nem maradna egyedül a világban, persze lehet, hogy rossz testvérek lennének (ettől például félnék), gyötörnék egymást, de praktikus lenne, ha mi mindketten a Tomival megbolondulnánk, vagy Alzheimeresek lennénk, akkor is kettő gyereknek jobb, mint egynek. Summa summarum, én meglehetősen el voltam keseredve, amikor nem sikerült, most is el vagyok, tények, meg praktikumok ide, vagy oda, úgy szerettem volna... Elbizonytalanodtam néha, de mindent összevetve nagyon-nagyon jó lett volna egy kis Janka Cecília vagy egy kis Berci. Azt hiszem a Tomi is végül, egy kisfiút. És úgy félek visszamenni dolgozni, ez pedig visszatarthatatlanul közeleg. A helyettesem, jól bedolgozza magát, biztos direkt mindent átsrtuktúrálnak, hmmm....

Így ma reggel elkezdtem újra átnézni a bölcsődéket. 3 lehetőség van: Szentendre, itt már október óta várólistán vagyunk, a 264. helyről előre ugrottunk a 105-re, de nem sok a remény, így sem. A Mirkó fantasztikus Solymár utcai bölcsijébe szintén háromszoros a túljelentkezés, plusz be kéne jelenteni a Lénát az Éviékhez, de ide azért elmegyünk pénteken a játszócsoportba (ott nekem is ott kell lennem 9-12-ig, de én nagyon szívesen, ez nekem kedvemre való program), a csillaghegyi Szamóca - amiről nagyon sok jót hallottam -, csak játszóház, és meglepő módon ingyenes, a IX. kerület - a MüPa, mint munkahelyem - az utolsó helyre maradna, mert előtte mégis a XII. kerület (Tomi munkahelye), ahol kettő van, a Zugligeti (ahova Anya, Apa, Apa összes testvére, unokatestvéreim jártak, oviba, suliba), ide áprilisba kell beiratkozni, de még ennél is jobb a Bíró utcai, ami a Tomi munkahelyétől két sarok, a Városmajor utca fölött, egy régi villa és kedves vezetőnő, ÉS a Magyar Művészek Szakszervezete tagjai (először van haszna, hogy tag vagyok), sőt, kifejezetten zenei területen dolgozók gyerekei előnyben. Úgyhogy itt két adunk is lenne (ápr. beiratkozás), be is tudnánk jelentkezni a nagypapához lakosnak, ha még ez is kéne, úgyhogy én erre koncetrálnék. Bárcsak szimpatikus is lenne, he netán felvennék a drága kicsi Nénót. De azért erre még nehéz dolgoznom, mert összszorul a szívem, ha ez jut eszembe.

Az viszont mennyei volt, hogy tegnap 4 órát Anya vigyázott a Lencsire, és mi a Tomival jó nagyot sétáltunk Pesten és tökéleteset ebédeltünk az Iguánában. Kikapcsolódás, szabadság, szerelem. Jövő hétvégén úgy szeretnék elmenni a Rudasba. Egy fürdő, az mindig megörvendeztet...Ma Ringató, holnap a Laurával elmegyünk az IKEÁ-ba, szerda itthon, hogy ne legyen sok Picurnak, csütörtökön Manka Babcsával, én meg találtam a Királyi Pál utcában egy stúdiót, ahol porcelánt lehet festeni és ki is égetik. Ide elmennék, mert ez tetszik, utána meg a Verával kávéznánk (hmmm...micsoda kilátások :), pénteken Solymár bölcsi játszóház délig, aztán én azt remélném, hogy Pic-mic elaludtna a babakocsiban, a MüPa felé BKV-zásban, mert oda be kell mennem papírt aláiratni, hogy Tomi kapja az Apa-napot, valamint a Kriszta bármelyik nap szülhet, úgyhogy gyorsan felköszöntöm. Ezek a tervek, aztán meglátjuk mi sikerül. 31-re vettünk Vacka koncertre jegyet, a CD, nagyon jó: https://www.youtube.com/watch?v=kXN9n7YY3ak

Tudom, hogy nem így kell linket beilleszteni, de valamiért nem jeleníti meg a végét. Így csak kimásolni lehet, sajnos.

Éppen jól összevesztünk az imánt, mert folyamatosan a karácsonyfát rángatja a tartójánál fogva, le az asztalról. Pedig előtte akkorát szánkóztunk Áronékkal, és olyan jó volt. Teljesen néma csönd van Szentendén, néha egy-egy kutya ugat csak, nagy-nagy hó, Manka vigyorog a szánkóban, és akkor sem sírt, amikor véletlenül felborítottam.

Most használtuk először a karácsonyi, vadonatúj szánkót szobán kívül, én ma debütáltam, mint főállású szánkóztató, eddig mindig a másik végén voltam, de így is nagyon tetszett. Olyan jó látni, ahogy úgy élvezi. Én is annyira imádtam különsen azt, amikor Apa a Trabant után kötött - szánkóstul -, bár Anya aggódot a kipuffogó miatt, úgyhogy mindig a másik oldalra kerültem, mert úgy egészségesebb. Nagyon-nagyon szerettem úgy. És még faroltunk is. Ezt végülis még most is meglehetne...Ezen dolgozni fogok. Tudom nem jó a légutaknak, de egy évben háromszor...

Hétfőn meg Pocak megkapta a 15. havi oltást, az MMR-t (kanyaró, rubeola és mumpsz), plusz a 3. Prevenart, úgy, hogy az ANTSZ nem szállított vakcinát, összesen hármat sikerült kölcsönkérnie a másik dokitól a mienknek, és mi kaptuk az egyiket. Nagyon kedves velünk ez a doktornő, olyan jó lenne, ha ő lenne és ilyen a Léna 18 éves koráig. Nekem ez kincs. És még mellékhatás sem volt (az MMR-nek jövő héten várható, láz.), bár tegnap megint alig sikerült elaltatni ezt a Keljfel Jánost, és hajnalban diaréra ébredtünk. Remélem ennyi volt csak az oltás következménye. De hol van már az a mármor, hogy Szabadkígyóson minden áldott nap 9-kor aludt, és 9-kor kelt. Ez maga volt a tökély. Itt is küzdök, de ez a 9 órás fekvés nem akar sikerülni. Valamiért itt jobban megy a fél 11. Pedig mindent ugyanúgy csinálok, kicsit kevesebben vagyunk, ez igaz, de lehet, hogy áthívok pár szomszédot, ha ezen múlik.

Ezt nem osztom, úgy értem eddig nekem még nem volt olyan, amit nem szerettem volna a Léna előtt megbeszélni, de akadhat. Minden esetre nekem ez volt az első német mondat/szó, amit megtanultam (a nagymamám mondogatta, a Nammama). Akár mostantól aktuális is lehetne - semmiképp nem szeretném, még egyszer megerősítem -, mert ma a Juditéknál voltunk 11 ember között, ahol órák múltán egyszercsak - sok más téma között - szóbakerült, hogy lassan indulni kellene (nem hangosabban, nem Mankának, csak úgy, ezer egyéb között) és drága kicsi Lencsike azonnal elsietett, majd egy pillanattal később megjelent a csizmámmal. Ami azt jelenti, hogy érti, miről van szó. Ez engem annyira megdöbbentett, tegnap volt 15 hónapos, és odafigyel, hogy mit beszél sok felnőtt, pedig az kicsit sem izgalmas, ahogy én emlékszem...

Ezen túl hatalmasokat esik, zuhan, mert mindenre fölmászik, a székekre, a virágálványra Szabadkígyóson, egy kósza létrára persze...

Mindazonáltal 2010. van, tegnap jöttünk vissza Szabadkígyósról, ahova 26-án mentünk, közben Tomi visszajött két napra dolgozni, majd megint le, jött a Jézuska ott, 25-én a Vitéz-családhoz, 24-én ide, Szentendrére. Ehhez kellett a legnagyobb furfang, mert ebben a hatalmas lakásban nehéz az angyaloknak felállítani egy karácsonyfát, így a szüleim eljöttek délután, Lénát elvitték pásztorjátékra a templomba,

Főtér Szentendrén, itt kószálnak 24-én a nagyszülők az unokákkal

A piros Nénó egy kerítés tetején                

majd mire megjöttek itt ragyogott a karácsonyfa, amit Pocak előszeretettel nyomorgat, gyűrögeti a díszeket, küzd a szaloncukrokért, amit eleinte papírral szopogatott, most már ügyesen kicsomagolja, egyszerűen megragadja a fenyőtt és csóválni igyekszik, szóval inkább használja, mint gyönyörködik benne.

De nagyon jókat csomagolt, és örült az ajándékoknak, bár eleinte a bőség megzavarta. Így hagytunk ajándékot másnapra is. És azóta is lekötik - egy ideig - az új játékok: üldögél a szánkóban (a szőnyegen, mert hó nincs, most éppen elkezdett esni), húzza-vonja a kis kockákkal teli kocsit, az iker-sünöket, szeleteli a műanyag gyümölcseit, pakolgatja az üveggolyókat, főzöcskézik a kádban a tengeralattjáró alkatrészeivel, dugdossa a formákat, ma báboztunk is, meg picikét babázik is, és nagyokat lapozgatja az isteni könyveit.

Szóval jó kis Karácsony volt, isteni eledelekkel, sok-sok rokonnal, mert itt volt a Tercsi Amerikából, a Jutka Svédországból, a Zsuzsi Kaposvárról és én odavagyok a régi családi történetekért, amikből most kaptam egy párat. Ez nekem nagy kincs.

Innen csak Lencsinek ajánlom, a többiek valószínűleg unalmas. Nekem fontos, és mindig elfelejtem még azt a kevés részletet is, amit tudok, úgyhogy amíg friss hadd írjam le. Azt hiszem még a kicsi Nénót sem fogja érdekelni, de nekem még jó lesz.

A konklúzió az volt, hogy egyelőre hogy is lehet ilyen könnyű életünk (biztos majd később lesz nagyon nehéz), amikor a nagyszüleink generációjának (meg a kicsit fiatalabbaknak) annyira eszméletlenül nehéz életük volt, hogy még hallgatni is fáj. Pedig a családom irtó jól élt a háborúig, csupa jómódú vidág, életet habzsoló nagypolgár, például a Jekelfalvy Oszkár (eredietileg Jezevics, majd mituán tiszt lett magyar nevet kellett fölvennie és a tiszteknek nemesi rang is járt, ő az aki hitelből vett bundát a kurváknak...ezt is egy kedves történet) anyósáéké volt az első dunai hajózási társaság, Salzburgban éltek, ide akartak kimenekülni a nammama bátyjáék, aki 5. volt a kivégzési listán, amikor bejöttek az oroszok. Egy napjuk volt eltűnni, de a kislányuknak - a hároméves Ágneskának -, agyhártyagyulladása volt, és az volt a kérdés, hogy itt hagyják-e a nagymamánál, ahol kórházba juthatott volna, de ki tudja meddig nem találkozhatnak, ha egyáltalán kijutnak az országból, vagy viszik magukkal betegen, igaz Salzburgaban várják a nagyszülők és biztos jó helye lesz, de addig el kell érni. Iszonyú nehéz, de azt hiszem én azt választottam volna, hogy nem szakadhatok el a kislányomtól, külünösen, ha menekülök az országból. Ők is így döntöttek, és a kislány meghalt, mire a határra értek, de nem volt idejük megvárni a temetést, mert menni kellett és ott hagyták a papnak, hogy temesse el. Ezen a történeten nem tudom túltenni magam. Aztán a Csekey Pista (a Papó, Nammama bátyja) és a felesége a Jekelfaly Nóra eljutottak Nürnbergen keresztül Salzburgba, ott megszületett a Tercsi és a Csekey Tamás (akiknél én Amerikában voltam), majd elmentek Svédországba, de ott már a Nóra TBC-s volt és hamarosan meg is halt. A Papó ott maradt a két gyerekkel, próbált dolgozni (nem tudom, hogy az munka volt-e, de Bessame mucho-t énekelet a Rádióban, később a finnugor tanszéken tanított a malmöi egyetemen, könyve is jelent meg), de elvették tőle a gyerekeket, a Tercsi és a Tamás 4 évig voltak árvaházban, mígnem kimentek hárman Amerikába, ahol a Papó elvette a felesége hugát, mert eredetileg is belé volt szerelmes, csak az kidobta, mert egy hastáncosnővel flörtölt a Duna-parton. De nagyon szerette a Nórát is, és a hugát is, a Puci nénit (ő lett a Kisanyus). Most halt meg október 8-án. A Tercsi férje is most halt meg ősszel, aki Kassáról disszidált Asch-ba (?), onnan továbbutazta egész Európát, mindig megvárta, amíg kitoloncolják, végül elkapták csempészésért, és választhatott, hogy vagy Vietnám, de utána amerikai állampolgár lehet, vagy a börtön. Vietnámot választotta, ahol egykettőre láblövést kapott, de amerikai állapolgárságott nem, így elment útépítőnek (valószínűleg ilyen tagozaton volt Vietnámban), ahol többek között megmarta egy mérgeskígyó, egy aboriginal szívta ki a mérget a lábából, akinek hálából őrületes mennyiségű fagyit küldött, mert a bennszülöttek odavoltak a fagyiért, és több-falura szóló fagylaltozásba fulladt a történet. Aztán kiment Amerikába, ott elvégzett egy egyetemet vagy főiskolát, majd San Remo-ban valami olasz maffiózók közé keveredett, aholis Farkas Károlyból Charles Bennett-é avanzsált (eredetileg Béres Károly volt, de ezt a nevet gyorsan megtagadta, a brutális apja miatt), majd elkerült Las Vegasba a Tropicana Hotelbe food- and beverage managernek, végül kikötött a san francisco-i Hiltonban ugyanebben a pozícióban, közben kreált például egy olyan koktélt, amit a várfok utcai Oscarban ittam például (Between the sheets), majd itt lemondott volna erről a munkáról, hogy bartender lehessen, de innen kifúrták, úgyhogy inkább nem is dolgozott többet soha.

Aztán az Emil nagyapámról is hallottam, aki 33 kilósan jött haza az orosz fogságból, ahonnan olyan szerelmesleveleket írt a Nammamának, hogy nocsak, itt van a kis kerámiája is amit, A la luz de mi vida - Moskva 1947 felirattal csinált neki, de hazajött és elhagyta az öthetes Anyukámmal és a tízéves Jutkával, egy zongoralábú csúnya nő miatt. Majd 50 évesen meghalt hólyagrákban (amit a hadifogságban kapott), és egy olyan orvos kezelte, aki a Nemzeti Filharmonikusoknál a Baráti Kör tagja, tehát ismerem. Az Emil anyukájának meg tíz évig hazudott a család, hogy az Emil él, csak disszidált, a csúnya - de ezek szerint kedves -, nő küldözgette a leveleket tíz évig "Amierikából", mert azt gondolták, hogy miután kapott egy gyenge szélütést (ezért nem volt gyanakvó) a dédanyám, nem tudná elviselni a második gyereke halálát is. Miközben Oroszországan volt az Emil, addig a Kútvölgyi úton is dúlt a front, ahol a Nammama lakott, az orosz katonák a fürdőkádba ürítettek és az ágyneműtartóból etették a lovaikat, víz nem volt, Nammama havat olvasztott és gyűrűt cserélt kenyérre, sötétben szült a kórházban, mert kiment a villany, a Jutka olyanokat skandált, hogy "Bácska, Topolya vigyázz", minden második házat lebombáztak, és a Kútvölgyi út 30. is az lett volna, de a Nammama kiállt a két gyerekkel a ház elé, hogy akkor őt is, és megszánták, mert az oroszok szerették a gyerekeket, és közben megmentett valami orosz katonát, és a ház máik felében élő Hacsek bácsit is elvitték az Emillel együtt, de három nap múlva elkapta a tífusz, és őt is kidobták a marhavagonból, mert az hitték halott, de még élt, a halottak között magához tért a meszesgödörben, halotta a kislánya hangját, hogy az hívja és elindult gyalog hazafelé. Szóval pár hónap múlva (Karácsonykor kezdődött a front) elfogyott Pesten minden étel, és az erzsébeti dédapám lekísérte a Nammamát, a hároméves Jutkát és a 14 hónapos Beukát Kaposvárra, az Emil szüleihez és tesvéréhez. Miután az Emil fogságban volt, ingyen kaptak jegyet a marhavagonra egy másik család mellé, ahol ott főztek a kiskályhán a vagonban a vizes tejbegrízt, amiből a Jutka arra emlékszik, hgy egyszer fékezett a vonat és kiborult a gríz, és a minig jókedvű nagymamám sírvafakadt. Napok alatt lejutottak, éjszaka bekopogtak a kaposvári dédszüleimbez, ahol a dédapám azzal fogadta őket, hogy "halálhírre jöttetek", mert az Emil testvére (Ida) pár napja halt meg, magaután hagyva két kislányt egy 13 és egy 12 éveset (Zsuzsa és Ida. Ők is ott voltak ebben a házban, fél évig a Nammama igyekezett pótolni az Anyukájukat a két nagyszülőn kívül. És kicsit volt előbb két, majd egy kistestvérük. A Jutka és a Beuka), akiknek az apukájától már elvált, aki egyébként Sclerosis Multiplex miatt teljesen béna volt. Az Ida (az Emil testvére) nagyon szerelmes volt ebbe a férfibe, aki idősebb is volt nála és már akkor tudták, hogy SM-es, és úgy ment hozzá, hogy egy neurológus írásba adta, hogy a SM nem öröklődik. Így született az előbb említett két kislány, és az SM mégis öröklődött, és a kisebbik lány, a Zsuzsa (aki nálunk volt most Karácsonykor) huga 30 éves kor körül elvesztette a látását (egy hónapra), akkor már ők tudták, hogy ez a SM, és harminc évig élt bénán, ágyhozkötötten. A férje végig mellette volt, akivel ha jól emlékszem egy évet éltek úgy, hogy még nem volt beteg, akkor nagyon boldogok voltak.

Tehát leértek Kaposvárra a nagymamámék, megtudták a hírt, hogy meghalt az Emil huga.(Az Emilről egy évig semmit nem tudtak miután elvitték, de később is aláhamisították a fogságba küldött levelekre az Ida nevét, mígnem egyszer rákérdezett arra, hogy miért ilyen az Ida aláírása, mondják meg az igazat). Közben a Beuka agyhártyagyulladást kapott a hideg vagonban és pár nap alatt meghalt 14 hónaposan. A Léna most 15 hónapos. A Beuka 19-es kiscipője nálam van, akkora lába, mint most a Lencsinek. A Nammama hazajött a kórházból, a Beuka nélkül, a szintén beteg Jutka azzal fogadta, hogy "Anyu mesélj", és a Nammama mesélt. Fel sem tudom fogni, hogy hogy élték túl ezeket. A Jutka utána többször látta, hogy a szoba fölső sarkában mosolyog a Beuka, és kiabált, hogy ott a Beuka.

Mindezek után pedig az erzsébeti nagyszüleim reszelőgyárát lefoglalta egy éjszaka az ÁVO, lezárták a páncélszekrényt és 10 forintot sem hagytak az Albert utca 20.-ban, ahol a Jekelfalfyék diszidálása után átköltöztek a Csekey-nagyszülők. Ne tudom miért, és azt sem tudom mi lett a Valéria utcai házzal, de mindkettő áll még most is. Talán Valéria utca 6., a Nammama emlékkönyvében van házszám, de ez az egyetlen olyan polgári ház, mint a Tomiék Attila utcai háza. A gyár meg valahol Wekerle mogött volt, talán Albertfalván? 90 alkalmazott volt, és Merzedes Benz-ük volt, az elsők között, de még gyakorlatilag vadonatújan bennéget a garázsban, mert a sofőr valamit csinált, vagy nem csinált. De erre annyit mondott a Csekey-nagyapa, hogy "nem baj Pista, fő, hogy mi jól vagyunk". Na jó, a kocsi, az égés, a sofőr, meg a "nem baj" stimmel, a többi csak rémlik.

Most jöttünk vissza a Dalmát előtti Betlehemes játékról, ami nagyon vicces volt, isteni forralt bor is akadt, találkoztunk a Ritáékkal és Annáékkal, Manka boldogan sétált, most rajzol, mert a napokban elkezdett rendesen rajzolni. És villával is eszik. Tényleg. Villán jut el a falat a tányérjából a szájába. Vagy más szájába, vagy máshova. De ha akarja könnyedén bekapja maga a villát. Esetleg közben rajzol az égre az étellel. Valamint folyamatosan hablatyol, egész artikuláltan ugat és hajat mos (sajnos rajta vagyok ezen a képen, de hát elsősorban az én hajamat mossa...).

Mindazonáltal egyáltalán nem torokgyulladása volt az előző bejegyzés után, mert csak egyetlen éjszaka gyengélkedett, aztán se híre se hamva egy fikarcnyi tünetnek sem.

Sajnos a puszira azt hiszi, hogy kicsit bele kell harapni a másik arcába...nem értem miért...maximum épp csak annyit harapdálom, mint amennyit puszilgatom.

Közben tegnap csendben - nem, nem csendben -, majdnem idegösszeroppantott a karácsony, de Tomi megmentett, elvitte Picurt magával, én pedig csodálatos módon regenerálódtam, újra energikus vagyok és életerős, és már nem érzem az ólmos fáradtságot, sem azt, hogy összecsapnak a hullámok a fejem fölött és, hogy jaj-jaj. Visszatért élet. Ez jó, mert tegnap kicsit el voltam keseredve...Elkészült a mézeskalács, a sajtleves, a csomagolás, és ma már azt gondolom, hogy ha nem is készül el az se baj, fontosabb, hogy vidámviccesboldogjó legyen, mint, hogy hogyan csomagolt. De már nem halunk holnap sem éhen, ez is megnyugtató. Ettől néha félek (ez vaószínűleg nem egészséges). Egyébként ezt tegnap is így gondoltam, csak érezni nem sikerült így. De olyan jó, hogy megjöttek az angyalok, béke van és kacagás.

Nem kell neki az a répa-orr...

A valószínűleg vírusos torokgyulladással kezdem: tegnap mág vígan mulatoztunk Áronéknál, ahol mindig nagyon jó (például kaptunk vajas-mézes rizstejes kakaót, ott is ebédeltünk, és Áron kosár csipesze Léna favoritja, meg annyi új játék van egyébként is...), majd kettő után elaludt kicsi Lencsi és egy óra kivételével végigaludta az egész délutánt. Éjfélkor olyan forró volt, hogy a hőmérőt nem dugtuk be sehova, csak rátettük, így volt 39 fokos láza. Úgyhogy a második éjszakát az új gyerekszobában együtt töltöttük a galériás - illetve akár galériás, akár emeletes - ágyban. Most azonban csak egy egyszerű baldachinos ágy, amitől nem lett nagyobb a szoba, de jó kuckó, még a nagy piros kutya is bőven belefér még mellénk, amire lázrózsás arccal pici Pocak éjfélkor azért rámutatott, hogy va-va. Közben gyönyörűen esik a hó, minden tervezett program, most belevész, ami pedig igen jól jött volna így karácsony előtt, most viszont nemigen tudok kalkulálni semmivel. A gyereknevelés roppant spontaneitást igényel. Pedig terveztem egy kis időt, amikor Manka nélkül fraternizálhatnék egy kicsit az angyalokkal...Nem beszélve a karácsonyfa-állításról, amikor jól kitaláltam, hogy majd a szüleim elviszik a Bábszínházba a Diótörőre, amíg itt az angyalok, ugye...na sebaj, az angyalok nyilván megoldják.

Pedig múlt hétvégén például Picur egyedül volt Apukámmal Grylluson, ahol csak az utolsó 5 percben randalírozott, addig figyelt, közben gyakran piszkálta az előtte ülő gyerek haját, fölment a színpadra és táncolt és tapsolt. Meg dödöllét evett a karácsonyi vásárban és bebújt a karácsonyfa alá, szintén Apával.

Egyébként változatlanul elképesztő manővereket produkál, a kádból kimászik a mosógépre és feláll, illetve a kádból ki, mosdóba be, ott ácsorog egy kicsit, majd átlibben a pelenkázóra. És én két csecsemőszínház-jegyet is lefoglaltam a Kolibribe, de a doktornő eltiltott minden közösségtől...Értem-értem, de olyan jó lett volna. Így marad a mézeskalács sütés. Meg a jó nagy hó.

A zenebölcsödében - ez is közösség, jaj nekem - pedig sajnos Lencsi irígykedik...Ha bárki gyerek hozzáér a gyűrűmhöz vagy a táskámhoz, azonnal hatalmas hangon óbégat, de múltkor már akkor is, ha a székhez nyúltak, amin a táskám volt...Mi lesz ebből? Próbálom szépen magyarázni, hogy legyen jószívű, de meg sem hall. Ha meg erőteljesebb vagyok, nincs zenebölcsi, mert elkezd bömbölni, ezt nem tehetem a többi kisgyerekkel...

Csak gyorsan pár szót:

A Mikuláshoz már csak a hó kellett volna...Olyan aranyos volt, úgy meglepődött az ablakban lévő csomagokon! Énekeltünk a Mikulásnak, nagyon vártuk és jött...

Léna tökéletesen figyelmen kívül hagyta a csokimikulások (hogy kell ezt írni?) csomagolását, azonnal befalta volna az összeset. Bár gyömöszölni is jó őket.

A testvérhegyi Mikulás felé a hegyre gyalogolva gyakorlatilag végig zokogott, a tábortűz kicsit elmulasztotta a valószínűleg fogfájást, a Mikulás, meg a krapuszok is kicsit, de alapvetően elég nehéz volt ez a jó kis kirándulás, pedig ott voltak a Katiék is meg Réka-Soma a zenebölcsödéből, meg volt forraltbor és tea csak úgy, de az a fog, valószínűleg nagyon-nagyon fáj (mindazonáltal kint van a 9., az első örlő! Még vérzett is, amikor a pászka kibújtatta...). Aztán amint leértünk a sötét rengetegből, elmúlt a baj, a szentendrei dödöllét a karácsonyi vásárban pedig meg már vígan ette, székről állva.

Közben még mindig díva-bioritmus. Kb. 11-től reggel 10-ig, 11-ig, 3 körül ébred, akkor vagy csak átjön (jó, átviszem), vagy kap egy kis anyatejet és átjön.

Még mindig nem vagyunk beoltva influenza ellen, még mindig a nem felé hajlunk, persze elbizonytalanodásokkal, aztán meg majd jól meghalunk. Akkor ezzel a vidám felütéssel zárom is. Na jó, az még fontos, hogy remekül rázza a fejét ha nem, újra integet, simogatja először a saját haját, majd másokét (kérésre), és hoz-visz mindent, ha kérem. Iszonyú aranyos sürög-forog, totyog, most éppen a hintás babáját hintáztatta egész nap, öleli a lábam, imádom.

Nem alszik a bestia. Tegnap este már sírásra késztetett, amit mindazonáltal roppant érdeklődve figyelt. Csak azért bocsájtok meg, mert ha megkérem, hogy simogassa meg a hajamat, akkor többször megteszi, mint nem. Sőt, nagyon igazságosan a mellettem ülő Tomit és engem felváltva simogat...és a fotókon megmutatja kapásból a legközelebbi családtagokat. Igaz, csak fotón...kicsit rosszul esik, hogy fénykép nélkül a kérdésre, hogy "hol a mama?" elmutat a messzeségbe. Nem tudom, van rajtam kívül esetleg valaki más is, aki lapos, mint egy fénykép, de egyébként hasonlítunk?

Akárhogy is, tegnap már nagyon elszomorodtam, mert a fáradság semmi jelét nem mutatta 11-kor és megint éjfélre csukta csak le a szemét. Pedig már annyira odafigyelek, hogy délután 4 után semmiképp ne aludjon...tegnap kb. kétszer 1 órát szendergett, miközben a Széchenyi-hegyen sétáltunk, meg fogaskerekűvel elmentünk egy mesebeli cukrászdába Anyával...Fürdés után pedig rögtön elnyomta az álom, meg is hatódtam azonnal, hogy biztos érzi, hogy a papája dolgozik, én egyedül vagyok és megsajnált, de nem sajnált meg olyan nagyon, mert fél órára rá már látom, hogy csendben feláll az ágyacskában és bőszen elkezd játszani. Késő este olyan hevesen kezd el tenni-venni, hogy elkapni sem lehet, jön-megy, pakol, kacag, óbégat, karattyol...Azt már nem is említem, hogy tegnap előtt, a tökéletes, békés szombat után szintén éjfélkor aludt el, majd egykor ébredt és kb. fél háromig nem lehetett visszakönyörögni vízszintes helyzetbe. (Nesze neked Kistestvér...) Értem, hogy ez jó, én is este vagyok a legaktívabb, de kérem szépen, még csak 14 hónapos...ma 8 órát aludt (de egyben, a kiságyában végre), és egykor iszonytosan édesen elaludt az etetőszékben. Aludt is fél órát, majd keservesen felsírt és azóta egy ujjal gépelek, a másikban tartom. Kényelmes. Két óriás duzzanat van két örlőfog helyén, lehet, hogy az fáj...De szépen-szépen kérek napi két órát a drága férjemmel, szívesen lennék odaadó asszonya, és egy könyvel, csak egy órácskát naponta...

Egyébként eszem agába nincs panaszkodni, voltam Operában a Karanazov testvérek baletten, Tomival színházban, ebédelni, tegnap Anyukám hathatós segítségével karácsonyi díszbe öltözött a lakás és ha minden jól megy, akkor szerdán el tudok menni Évivel, Laurával, Katival vacsorázni a Pastramiba, mert már nem feltétlen kellek az altatáshoz, mert nem alszik ugye...Szóval valóban, megy az esti ceremónia nélkülem is, az alvás megy szoptatás nélkül is, úgy értem, nem azon múlik. Azért nagyon professzionálisan húzogatja le a pizsama-fölsőmet este, és nevetgél, ha valami jót talál.

Ő Bugi. Mint látszik, most már játszik babával is. Bugi esetében például teljesen leküzdötte a kétségeit (ehhez nyilván hozzájárult a helyre is ruházata, amit le-föl lehet öltöztetni, meg, hogy egyszer Anyukám együtt vacsoráztatta őket, Bugi is kapott falatot, később Léna már maga etette. Majd együtt fürödtek...nagyon izgalmas volt!), Amsza is barát már, de azért nem árt ezeket a gyanús lényeket fenntartással kezelni. És olyat is lehet a Lencsivel játszani, hogy én kutyaként kergetem és vakkantgatok rá. Csak mondom. Nagyon vicces. Vagy játék teherautóval kergetni. Ez Anyukám tegnapi specialitása. Ez is nagyon-nagyon vicces.

Közben megakadt a szemem ezen a blog-leíráson a bal fölső sarokban. Kb. két éve írhattam, amikor terhes voltam, és az áll benne Mankáról, hogy "az biztos, hogy szeret aludni"...mindig is elképesztően jók voltak a megérzéseim.

Először is Bugi babáról, aki kapott cumisüvegből vizet, a nagy piros kutya úgyszintén. Utóbbi biztos, ami biztos szembe is kapott egy keveset. Mindenkinek fel kell vennie a saját papucsát, ez alól Bugi sem kivétel, neki az új - Babcsa által varrt - kiscipőt kell viselni. Miután pár napig náthás volt, a Tomi és az én orromat is szorgosan törölgette, de ami nekem lenyűgöző volt, hogy Magdi egy nap alatt megtanította orrot fújni. Kicsit halványul a tudás, meg a nátha is, de remélem azért megmarad (az orrfújás képessége, anáthát tudjuk nélkülözni)...És egyszer megmosta a saját hasát, és egyszer megsimogatta a Tomit, majd az én arcomat. Mondanom sem kell ettől teljesen elolvadtam. A nagytestű kutyáktól elkpesztő extázisban van, sikongat és tulajdonképpen rendesen meg van ijedve, különösen Hetti kutyától, aki kb. 8-szor akkora, mint ő, de azért győz a kíváncsiság, meg a lelkesedés, és iszonyú aranyos, sikongatva, remegve nevet. Még az új Taratnino filmet is láttuk, még türkiz bársony répanadrágot is vettem, sőt egy egész napot kávéztunk-Veráztunk-sétáltunk az Andrássy úton, feltérképeztük az új boltokat, megnéztük a Kati Wine and Coffee-ját, Léna olyan tökéletes partnerem volt, hogy csuda. Gyakrabban kéne ezt csinálnunk. Szombaton pedig megpróbálunk színházba menni, Anya vigyáz Mankára, mi meg esetleg megnéznénk a Dürrenmatt Fizikusokat. Remek lenne...Valamint ma egy szentendrei restaurátor elvitt bennünket egy mesebeli kisházba, tele antikvitásokkal, verandás műteremmel, ó, de jó kis hely volt...Az az asztalos aki, végül nem csinál Lénának egy ágyrácsot és egy polcot 200.000 forintért...pedig én olyan szuper gyerekszobát terveztem, már tűkon ülök, hogy átrendezhessem. Különösen, hogy Pocak már megint kiesett a kiságyból, a két kivehető rács helyén. Azóta persze az is bent van újra, de bele se merek gondolni, hogy hol van biztonságban. Mennem kell Vészhelyzetet és Grace klinikát nézni, mert ezeket nagyon szeretem. Schade.

Először is, szerintem iszonyú cuki hátulról, annyira édes kis feneke, meg lába van. Nekem olyan csinos és tudom, hogy csak egyéves, de akkoris szexi. 

 Aztán: Lami buliban voltunk szombaton, én egyedül vezettem be a kis Mankámmal, nagyon ügyesek voltunk. Párhuzamosan Apa parkolt. Tominak sajnos 29-ig 19 db tervet kell leadni, úgyhogy ő robotolt, amíg mi birsalmasajtot majszoltunk és fraternizáltunk a sok-sok Lamival. Biztos lesznek most olyan fotók, amik nem mindenkinek érdekesek, de hátha elolvassa egyszer a Pocak, és szeretném, ha ismerhetné a családját, minél messzebb-föl..., én meg imádom a régi fotókat a családról, a régi mindeneket, bármiket, például egyik legnagyobb kincsem a dédnagymamám üveg-fa kávéfőzője, ami gyönyörű és a dédnagymamámé volt (Gábortól, Apa öccsétől kaptam), meg a kaktusz, ami még - döbbentes módon most is él -, pedig kb. 10 éves koromban tört le az övéből nekem a Dédi. Meg a fotó, ahol a Klári nagymamámat festi éppen a huga vagy nővére(?), meg a fa Szűz Mária, amit Apa és még 2 öccse fűrészelt ki lombfűrésszel gyerekkorukban (mindenkinek egyet, de még csak hárman voltak az ötből) és a Klári nagymama festette ki. Meg a Nagypapám levelei a fogságból, a Beuka (Anya nővére) 19-es kiscipője, meg a Nammamám zongoraszéke, amin az ő anyukáját 15 évesen először csókolta meg az ő apukája. Tehát az én dédszüleim, a Léna ükszülei. Hű...

Szóval Apukám családja:

Dédapám a bal szélén; lent: Apa, Dédanyám, Pali (Apa öccse), Gyula (nagyapám)

Fönt: Kati (Gyula huga), Klári nagymamám, Gábor, Zoli (Kati férje)

Most:

Apa (ez alkalommal lámpaernyővel a fején), Picur, Anya, Gyula (nagypapám)

Hát ezt nem írom le...Tomi sajnos hiányzik, meg két unokatestvérem a Balázs és a Kristóf, plusz a felesége a Fanni, és a Gabesz barátnője . 4 generáció itt van. Gyulától, az öthónapos Nóriig, aki ugyanúgy 8 kg, mint a Léna, és ugyanúgy 74-es ruhát hord...Ő is nagyon szimpi kislány.

Bocsánat, mégis leírom, ki-ki. Jeleztem, hogy ez nem egy Bret Easton Ellis-fejezet lesz, de hátha egyszer ez lesz az egyetlen dokumentum, ami drága kicsi Lencsinek elmeséli, hogy ki-ki. Csodálkoznék, de nekem pl. olyan jó lenne, ha a régi fotók hátuljára rá lenne írva.

Szóval, föntről:

Pista (Erzsi férje), Juli (Pali felesége), Anya, Erzsi (Apa huga), Dani (Kati pasija)

Balázs, ölében Nóri, mellette apósa, Pali, apa öccse

Bal hármas: Veronika (Gábor barátnője), Gábor, elöl a Gyula, a nagypapám.

Most jön a neheze: Gabesz, Klári, ölében a Marci, Juli, a szőke az Eszter (ők mind az unokatestvéreim, persze kivéve Marcit, aki nem tudom kinek a másodunokatestvére. Lénának?), én, ölemben Léna, a szőke Eszter fölött az anyukája  Juli, mellette az apukája, a Balázs, aki Apa testvére, Balázs mellett Apa, alattuk István és alatta Kati, akik a legfiatalabb unokatestvéreim. Aki a fenti pár sort elolvasta, megérdemel és amszerdami utazást, aki meg is értette, az tuti, hogy családtag.

Aztán meg ma a szüleimmel Szentendrén. Ezek a képek magukért beszélnek, kompenzálom a fenti izgalmas szavakat beszédes képekkel.

Talán a macsek szereti a mérgező bogyót...

Közben még péntek este volt egy titokzatos 38,3-as maghőmérséklet, azaz 37,7, reggelre hűlt helye maradt hála Istennek.

Picur mostanában éjfélkor fekszik és fél 11-ig szundít. Már egyáltalán nem hagyom aludni délután, először csak 5-től, aztán 4-től, tegnap már fél 3-tól, amivel annyit sikerült elérnem, hogy fél 9 körül elbóbiskol egy kicsit, épp csak annyira, hogy fél 10-kor frissen és energikusan ébredhessen, hogy újult erővel folytathassa az estét. Értem én, én is pontosan így szeretek aludni, Tomi is hasonlóan, de mi mégiscsak 30 évvel idősebbek vagyunk...és így nem lehet este olvasni, ami nagyon hiányzik...Viszont kétszer sikerült elaltatnom a hamokában, mert ki sem tudtunk mozdulni úgy szakadt. Így mindkét nap egy órát aludt egész nap. Csak a függőágyban való altatástól annyira elálmosodom magam is, hogy ez kissé megnehezíti ezt a módszert.

Egyébként meg felnőtteknek miért nem gyártanak olyan gyönyörű fantáziadús ruhákat, mint gyerekeknek? Mennyivel vidámabb lenne, hogy én is piros alapon rózsaszín pöttyös esőkabátban szaladgáhatnék, amelynek a zsebéből fák és virágok nőnek ki (én ezeket domborúra, 3 dimenziósra módosítanám), és a kapucniján két gomba áll ki, szarv gyanánt. Ilyenekben szeretnék járni. És rénszarvas plüss overálban aludni, szarvacskákkal a fején és a hátulján farokkal (hm...ez végül is megvan, ha jobban belegondolok...).

    Etetőszékben (áll)

(Egyébként ez is fölöttébb kellemes kis darab, kívül csíkos plüss, puha, sötétkék - bár ez talán nem annyira tűnik lényegesnek, de az -, termó béléssel, kapucnis és kezes-lábas. Ebbe meg is próbálok belebújni ma este.)

Nekem ez mérföldkő: múlt héten Csencsi igazi kávézós partneremmé avanzsált, ami nekem óriási öröm, tekintve, hogy a kávéház fölöttébb fontos része az életemnek. Rettenetesen szeretek kávézóban ülni és tejeskávét inni például mignonnal vagy meleg tejet vagy kakaót, vagy délután rosét inni rokfortos lepénnyel. Persze az Eckerman volt minden dolgok kezdete, vagy még Szeged? Na mindegy is. A lényeg, hogy kicsi Lencsi mellettem feszített, irtó büszkén, egyedül a felnőtt széken, mindkettőnknek külön-külön meleg croissan, sajnos csak egy kakaó, pedig abból is kettő kellett volna. Egyre jobban szereti. És olyan aranyos volt, úgy örült, hogy így...

Aztán leautóztunk Anyával Szabadkígyósra, ahol egész napi "nem szabad aludni" után gyakorlatilag háztól-házig szunyókált, Szabadkígyóson is irtó ügyes volt, és nem esett le a lépcsőről, amitől rettegtem. Azonnal megtanulta, hogy hol a vadkacsa és mutatta, tobzódott a játékokban, aminek a csúcsa a majom volt, akinek a kezében lóg egy cumi. Ez a majom elképesztően megragadta Lénát, nyilván a cumija miatt, így hordta:

Anda baba pedig rém gyanús volt. Miután majdnem akkora , mint ő, szerintem nem volt egyértelmű, hogy hova sorolandó, a babák, vagy az emberek közé, mindenesetre szemmel kellett tartani, mert sosem lehet tudni. Egyértelműen kicsit félelmetes volt, de azért izgalmas is, úgyhogy biztos, ami biztos őt is megkínálta a majom cumijával, pedig azzal nem kínált babát, csak naypapát, nagymamát, mamát. De megúsztuk, Anda babának belopta magát nyilván ezzel a gesztussal a szívébe, és ártalmatlanította. Remélem örök a barátság.

Én meg előszedtem a padlásról a régi játékaimat, teljesen magával ragadott az extázis, olyan baba teáskészlet részeit találtam, amit kétéves kormban kaptam, a műanyag állatokkal együtt, amik szintén megkerültek. Nem beszélve a gyönyörű építőkockákról, isteni, különleges fa kirakókről, építőjátékokról, az összerakós hordóról, amilyen a Lénának már van, nekem ez kánaán volt. Mármint kincsesbánya az újrafelfedezés, a gyerekkorom. Csak akkor volt ijesztő, amikor színültig lett a kád a naggyon poros játékokkal, de megérte. Kár, hogy Pic-mic megint éjfél körül alszik el (most éppen egy széket vonszol), akárhogy nem hagyjuk délután aludni (kétszer sikerült bent babakocsiban elaltatni, még mindig messze vagyunk az ideálistól, de igyekszünk). Szabadkígyósról viszont a tökéletes vonatutunk volt Picurral kettesben, 2 és 3/4 órából, kettőt az autósülésben aludt, a többit nézelődtük és játszottuk. Erről nem is álmodtam. És ma elmentem Bécivel a Zeneakadémia búcsúztatójára Beethoven-koncertre a Filharmonikusokkal, ami gyönyörű volt, rengeteg emberrel találkoztam (még Bíborékkal és Péterrel is, meg Antival, meg Krisztáékkal, meg Aidáékkal és Gabennel), kicsit kávéztam is, és esőben én egyedül vezettem. Olyan jó volt az egész!

Ami az jelenti, hogy érti, amit mondok! Ellentétben velem, aki nem feltétlenül értem, hogy most éppen mit takar, az az iszonyú édes ki hablaty, amit elképesztő intnzitással ad elő. Én mindenesetre ma megdöbbentem, amikor megkértem, hogy csukja be az ajtót - mert éppen nem volt szabad kezem -, és becsukta. Odatipegett a terasz másik oldaláról és szépen becsukta az ajtót. Majd amikor kinyílt, akkor még jobban benyomta. Megkértem, hogy tegye a kiscipőjét a helyére, és büszkén odacipelte, és betette. Arra, hogy hozd ide a fekete kardigánom, odatotyogott a kanapéhoz, és felnyalábolta, majd hozta. Odavagyok. És amikor borzasztóan megdícsérem, szégyellősen somolyog...Őrület. Úgy imádom. Csak tudnám hova tűnnek nap mint, nap dolgok, például most hol lehet a Tomi egyik papucsa.

Tegnap Pic-Mic-cel és a Vitéz-nagyszülőkkel megnéztük a - szerintem legszebb magyar kastélyban (legalábbis én ezt választanám,

 teljesen élhető méretű, és olyan gyönyörű...) - a turai Schossberger család nyári lakában a Halloween mulatságot, ami jóval szerényebb volt, mint vártam, bár tényleg volt sült gesztenye, meg töklámpás, sőt Pocak bőszen falta a lilahagymás zsíroskenyeret is, mindenesetre hazafalé még beugrottunk a medvefarmra, ami elképsztő volt, erre nem is számítottam, még Manka is brummogot egy párat. Rengeteg, vagy 30 mackó, tőlünk 1-2 méterre nyalogatják a benyújtott fakanalakról a mézet, mellettük farkasok, szintén karnyújtásnyira, kicsit arrébb falkában - de az arréb is 25 méter...meg rénszarvas, vaddisznó konda, őzek, jó kis játszótér, kisvasút, meg eszem-iszom, de a macik és a farkasok egész hátborzongatók, különösen, hogy nemrég fejeztem be a Funtineli boszorkányt.

Szóval isteni program volt, ma pedig a nagymamájával randalíroz egész nap, hatalmasat sétáltak Szentendrén, és én tegnap még a Kati szülinapi házibuliján is voltam, abszolut nagylányként, jó sokáig, rendesen, ahogy egy házibuliban illik, a Katiék szuper új Logodi utcai lakásában, remek kis társasággal. Nagyon jól esett. Úgy rámfért, ki voltam ám éhezve pontosan erre, és Tomi egyedül altatta el minimális sírással Picurt, kenyai utifilmre, megdöbbentő módon szoptatás nélkül. Próbálkozott, de olyan szőrős volt az a cici...

Manka kirándult egy kicsit a hosszú hétvégén (drága papája most 11 napig van itthon)! Csütörtökön Mirkó 2. születésnapi zsúrja után pénteken nyakunkba vettük az országot, és nagyon elnagyolt tervekkel elmentünk Fertődre,

ahol találtunk egy tökéletes kis szállást (Bo-ni Vendégház, tiszta, tehát nyugodtan végig lehet nyalni a parkettát, tele van játékkal, kutyával és aranyhallal, közel van a meseszép kastély, a háziúr vadász, ingyen adja a sört és a pálinkát, jó meleg van, vadonatúj és olcsó). Picur gyakorlatilag háztól házig aludt, sőt Fertődön is csak egyszer kelt

éjszakánként, bár ismét 11-12 körül aludt el, de a módszer a "vaksötétben együtt hárman szigorúan fekszünk volt", egész simán ment, de itthon azért nem szeretnék vele együtt lefeküdni...pénteken az Eszterházy-kastély, ahol Léna 11 lakosztályt csaknem érdeklődéssel megtekintett, az utolsó négynél kellett csak kimenekíteni, de ragyogó vendég volt a kastély vendéglőjében és az ex-gardrób - most cukrászdában is. Aztán 

szombaton Bécs, egész nap sétáltunk (a Mozart-házat és a Freud-rendelőt nem sikerült megnézni, csakúgy, mint a császári bútorraktárat, de a Wagner-házakat igen és jót ettünk a Naschmarkt-on)

, vasárnap a Fertő tó és Sopron, ahol a Fő téren lévő templomban Ebergényi ősöket találtunk, báró Ebergényi Lászlót és feleségét a kriptában. És - nem utolsó sorban - Pocak először kapott ő maga, önálló ételt étteremben. Egy kis adag sült krumplit. Ennél nagyobb hír csak az, hogy gyakorlatilag már csak két lábon jár, ha el is esik visszaáll, az egész kirándulás alatt egy könnycseppet nem ejtett (szeret utazni...értem én...)

, és ma a zenebölcsödében az első dalnál beállt a kör közepébe és iszonyatos édesen táncol, riszálja a kis fenekét, hadonászik, és rugózik, annyira aranyos, hogy belesajdul a szívem. Egyébként is az, irtó aranyos, és nagyon vicces. Csak azt nem szeretem, hogy mindig a wc kefével akar bökdösni meg rohangászni...

És sebtiben kell írnom, mert Manka iszonyú gyors és huncut, és nem lehet nem nézni folyamatosan. Ha csönd van, az még gyanúsabb, de nagyon-nagyon-nagyon aranyos. Akkor nem, amikor naponta rettenetesen sokszor a wc kefét szedem ki a kezéből, amivel annyira szeret játszani, akkor meg ijesztő, amikor a leeresztett rácsoságyból fölfelé, át a rácson kimászott, és egyszercsak a földön fekszik szétterülve, meg akkor is kicsit ingerültek lettünk, amikor két napja fél 12-kor alszik el, pedig már olyan bíztató volt, vagy 5 nap telt el úgy, hogy csak egyszer kelt éjszaka, kétszer előfordult, hogy délelőtt 3/4 11-kor ébredt, egy szombaton mi nyitottuk ki a szemünket a Tomival hamarabb, szóval felcsillant a remény. De lehet, hogy ez megint a kiengesztelés időszaka volt, mert az ez előtti hét baromi nehéz volt, nekem kutya fárasztó (napközben 2-szer egy órát alszik kb., azt is babakocsiban, ha nem szoptatok, az a két óra meg nagyjából a háztartásra elég, különösen úgy, ha közben az utcán sétálok), Tomi meg itthon szinte egyáltalán nem tud tervezni. Viszont az elmúlt 3 nap egész nap - 24 óra alatt - összesen 2x szoptattam. Éjszaka meg este. Persze, ha éjszaka sokszor kel, akkor borul ez a szép tendencia, és akkor is, ha nem babakocsiban altatom. Bár történt egy ragyogó kezdeményezés, felszereltük a függőágyat, hogy majd az, mint bölcső...Hát, mint bölcső nem, de őrülteseket hancúrozik és kacag benne, a legjobb játék. De alvásról szó sincs. Aztán kétszer voltunk Vácon, először Tomival, és annyira jó volt, hogy aztán tegnap Anyával is. Kompoztunk, megnéztük a múmiákat (hátborzongató), tökéletes forrócsokit ittunk a Váci csokizóban, alig lehet inni, inkább kanalazni, az alap tej-, ét- vagy fehércsoki és olyan ízesítések vannak, hogy bors, csili, fahéj, gyümölcsök stb., akad birsalmatorta és gyereksarok is, Léna hatalmas örömére egy vödör színesceruzával. Már tanítom rajzolni...A Dunapart gyönyörű, a város fölöttébb kellemes, kicsit emlékeztet Szentendrére, csak városiasabb és akkor még nem is beszéltem a Remete pincéről, ahol isteni kaja van, a csúszdája, a rengeteg játéka, a kilátása a Dunára, és a pincérnők kedvessége, figyelmessége meg elképesztő. Lénát meglátták, és abban a pillanatban kapta a babapiskótát meg könyveket. És pénteken meg behéveztünk Laurához és elmentünk a Rózsertbe a Süni játszóházba, amit olyan, mint a Kockásfülű Nyúl bőröndje. Annyi játék, és jó kicsi, belátható, még gyerekek is vannak, akiket Pic-mic tátottszájjal néz, és Barnitól még ajándék-labdát is kapott, amit úgy szeret. Nem tudom átolvasni, örülök, hogy pár kesze-kusza mondatott sikerült összeszedni, de Manka oly sok figyelmet kíván :)

A hamoka kísérlet egyszer sikerült (az se látszik):

Például rettentő határozottan mutatja, hogy mit szeretne. Általában a cumis vödröt és a köményes kekszet. Aztán, ha azt mondom, hogy tapsoljon, akkor nagyon édesen megteszi, a kutyák ugatására válaszol, hogy "ba-ba". Néha kérésre is ugat. Persze, ha valami nem tetszik azt ellentmondást nem tűrően kifejezi. Mostanában éjszakánként az az új kellemes divat, hogy amint leteszem az ágyba felsír, bár a cicimen már bőszen aludt. Ez nem teszi könnyebbé a pihenést, bár csak kétszer-háromszor kelünk, de nem dugom ám vissza az ágyba 5-10 perc alatt, hanem kb. 3-4-szer próbálkozom, és még így is gyakran a mi ágyunkban kötünk ki. Persze Manka itt már újfent remekül alszik, kezét-lábát szétdobva, mi meg a falhoz tapadva, én végig éberen, Tomi fázva, mert Picur kegyetlenül lehúzza a takarót elsősorban magáról, de olyan hévvel, hogy a papáján sem marad. A zenebölcsit mostanában nem bírja végigülni, mert menni-menni kell, én meg ott nem vagyok hajlandó vezetni, mert azt gondolom, hogy a többieket zavarja, hogy mi a kör közepén kóricálunk, úgyhogy bömbölés lesz ebből, és kik kell ódalognunk megnyugodni. De remekül megy a kis Tigris, már 10-12 lépést teljesen egyedül, nyilván minden attól függ, hogy miért kell gyalogolni.

Ezen túl megint meggebedek annyira szeretnék utazni, világot látni, ismeretlen nagyvárosokat, tájakat, keletet, nyugatot, bármit, de borzasztóan...Aztán még olvasom a Funtineli mellett a Mesterkurzus sorozatból a Sorsdöntő találkozásokat (Popper-Ranschburg-Vekerdy a gyerek szülő kapcsolatról), és csomó hasznos dolgot találok, valamint megerősítést, hogy nem szabad sírni hagyni, hogy válaszolni kell a hívásra stb., mert bár emlékezni persze, hogy nem emlékszik semmire majd, de a jelleme most alakul, az első 1,5-2 éven múlik, hogy agresszív lesz-e, szorongó, vagy biztos kötődéssel a háttérben, magabiztos, nyitott és kreatív. Az még nem derült ki, hogy hol van az a határ, amikor már hiszti és nem "biztos kötődés-építés". Talán egy következő fejezetből...

Ezt a csodálatos kimonót Bécitől kapta Picur szülinapjára, egy török tervező lány csinálta. Bayan-hippo a márkaneve, azaz nő viziló. Hiába, a török szókincsem....jaj, Törökország, utazás...szörnyű...ez olyan, mint egy függőség. 23-án megyünk Ábrahámhegyre, onnan pedig a mai reggeli eredményeképpen egy napra Bécsbe. Remélem valóban így lesz, mert már ez is enyhítené, a szomjúságomat. Meg Jemen. Ha most választhatnék, odamennék. Elképesztő színes ország, hihetetlen - számomra semmihez nem fogható - építészettel, irtó változatos tájjal, nagyon keveret népességgel, hmmm...vagy kelet, úgy vágyom most Távol-Keletre is, persze Közép- és Dél-Amerika is ínycsiklandó. Na mindegy. Szóval az isteni kimonó:

De múlt hétvégén menéztük az Almodóvar filmet, ebédeltünk a tökéletes Dunapark étteremben a Szet Isván parknál (isteni bauhaus az egész, jó a kaja, és végig ránk sütött a nap). Valamint szerdán egész nap itthon volt a Tomi, ami olyan feltöltődés volt, hogy csuda. Végigsétáltuk a fél napot, Bükkös-patak partján elmentünk homokozni, fudge-os palacsintát enni, bőrgyógyászhoz nem jutottunk el Lencsike ekcémájával (de nem olyan vészes), viszont beiratkoztunk jövő szeptembertől az egyetlen szentendrei bölcsödébe (hogy vissza tudjak menni dolgozni, dehogy akarok, csak az a huszonvalahányezer gyes-gyás vagy mi, nem visz közelebb Jemenhez, de még egy jó kis ebédhez sem), éppen csak több, mint százan vannak előttünk a várólistán, de gyönyörű tiszta, szép, van egy csomó játék, szóval most nem kellett sírni, mert azt hiszem itt lehet jó a kicsi Pocaknak. Még az út is gyönyörű a patakparton, majd át a mesés Művész-téren. Meg játszóházban is voltunk, a Tomboldában, ami valójában egy magán óvoda, így csak 4-6 óráig lehet menni, viszont csak mi voltunk. Akad egy óriás labirintus-csúszda, ezer kisebb-nagyobb labda, mászóka meg Tarzan-hinta, tehát a kétemeletes - ööö...- tombolda, de játszhattunk az óvoda játékaival, ezt mindketten nagyon élveztük. Én szeretek óvodában lenni. És megint olyan szimpatikus mentalitásba botlottunk, nem tudtak visszaadni, ezért nem kellett kifizetni, a múltkor az antikvárius kölcsönadta a könyvet, a könyvtárban szintén csak úgy odaadtak egy dvd-t...Egyébként csak télen jó a játszóház, játszótér helyett, de akkor nagyon. Most ki kell teregetnem. Manka Tomival Erzsébeten egy kicsit.

Ma volt drága kicsi Manka első születésnapja!!! Már nagyon készültünk rá, ő egyre több lépést ment már a héten, tegnap hármat, ma meg 7 picikét. Nagyon koncentrál. Így:

Áll:

Majd - ha valami csudadolgot lát (pl. Anyukám ma csinált neki lufibabát) - elindul:

Szóval idáig kinyomtattuk Neki a blogot, hátha egyszer érdekelni fogja, hatalmasat játszott tegnap az Áronnal, bár előtte két napig óbégatott rendületlenül, és még itt is folytatgatta. Pedig én úgy gondoltam, hogy majd mi tokaji aszuzunk a Krisztivel, ők meg békésen játszanak. Az aszu megvolt, a békés játék kevésbé. Különösen, hogy Léna lelökte az Áront a csúszdáról és megharapta egy pöttyös labdáért.

Aztán még éjszaka beugrott a hálószobába az ablakon keresztül egy kismacska, miközben én a kanapén szoptattam. Ez elég furcsa volt, különösen Tominak, aki erre ébredt. Majd kiebrudalt, az vissza, Léna ágy felé. Minden ellenérzésem ellenére, be kell vallanom, elég helyes kiscica volt, és fölöttébb jámbor, a fentiek ellenére reggel is az ablakpárkányon kukucskált be. Még Lencsinek is tetszett, de én odaadtam a kukásembernek. Ő örült...arra gondoltam, hogy akárhogy is, megnő. Meg mégiscsak macska...

Ilyen egetrengető események után jött el a nagy nap. Tegnap a Tomi két szál gyönyörű rózsával állított be, mert eszébe jutott az egy évvel ezelőtt.

Én persze azonnal meghatódtam, mert eddig nekem csak az járt az eszembe, hogy kicsi Pocak EGY éves, és el is felejtettem, hogy hol is voltam én egy éve...

Akárhogy is, végül nem esett ma sokat az eső, nem mosta el a zsúr asztalát a teraszon, nem ázott el nagyon a nagy piros csomag, amibe a játékbabakocsi volt, Tomi megérkezett időben, Picur is felébredt, itt volt mind a négy nagyszülő, sütöttem túró rudi tortát, ami tényleg tökéletes lett, csak Manka választotta inkább az igazi túró rudit. Nagyon-nagyon örült minden ajándéknak, igazán ő, maga, úgy örült. A nyusziról le sem akart szállni,

a babakocsit iszonyú sebbel-lobbal tologatta, még este is vonszolta a lakásban, persze folyton beakad valahova és akkor nyüszít. Az új cumit percenként berakta a lázas tologatás közben a babakocsijába, minden körnél megállt két slukkra, egy pillanatra be a cumit, vissza a babakocsiba, sebesen jövés-menés, megáll be a cumit, visszadobja, megy és így tovább...És határozottan meglepődött, hogy egyszerre van körülötte mindenki akit szeret, arcról-arcra vándorolt a tekintete és látszott, hogy ezt most nem teljesen érti. De a mindenfelé lufi is nagy-nagy siker volt, a meseszép ruhákat egyelőre inkább én értékelem (de én nagyon), viszont a frissiben Dubaiból érkezett minden lépésnél sípoló cipő, az őrült vicces. Nekem is - hallom merre megy és hogy -, de ő is fantasztikusan élvezi, kacag és topog. És persze rettenetesen siet.

Csütörtökön - egy héttel az első születésnapja előtt -, Picur megtette az első két önálló lépését Babcsával, Erzsébeten, a kanapé és a fotel között. Kezében egy papírtáskát szorongatott, valószínűleg ez tévesztette meg, hogy nem fogja senki...és azóta még egyszer lépett kettőt tegnap, ehhez erősen kell csalogatni. Például szőlővel. Az az abszolut sláger most. Mutat rá és kéri (Közben - mint általában -, dinka nyelven hablatyol). Imádja. Szőlőt bármikor. És ma véletlenül tapsolt egy kicsit, nagyon meglepődött. Én tapsoltam a zenére, ő meg kalimpált, aztán egyszer csak összecsattant a két tenyerecske. Hm. Most pedig a Skanzenben van a Vitéz-nagyszülőkkel! Közben én olvasom a túrótorta recepteket lázasan (szőlőt biztosan kell bele rakni), vettem már lufit is a pénteki nagy játszótér/játékbolt túránk során, amikor a Fillér utcából elmentünk sétálni, meg ajándékot venni Manka szülinapjára (először voltam ilyen nagy tételben játékboltban és nem akartam hinni a szememnek, hogy kb. 4000 Ft-tól kezdődnek a játékok. Gyönyörűek, de egyszerűen nem tartom ezt helyesnek, ennyi pénzt kiadni olyan játékokért, amikkel jó eséllyel 2 napig játszik, közben pedig furdal a lelkiismeret, hogy a gyerekemtől sajnálom a pénzt. ). Szóval töménytelen játékboltban voltunk, és nem vettem szivacsépítőkockát 11.000 forintért, pedig az tetszett, meg a gumi legó is, de rendeltem piroskerekű fonott babakocsit, mert azt lehet tolni is, meg belepakolni is és még ízléses is. Ezt fonotsnak tartom, hogy szép dolgok vegyék körül, és legalább itthon ne sok ízléstelenséget lásson. Tudom, nekem is vannak túlkapásaim, de igyekszem. Szóval még egy Gryllus cd-t is biztos kap tőlünk, a Biciklizős-et. Mindenesetre a gryllus latinul tücsköt jelent. Tehát pénteken sok séta után a Pozsonyi úton elköltöttük Pocakkal a mennyei szendvics/tejeskávé/babaeledel ebédünket a Szent István parkban a Sarki fűszeresnél, játszottunk egy hatalmasat a jó kis játszótéren, főleg hintáztunk, meg homokoztunk, meg pelenkáztunk, tovább sétáltunk - isteni ez a környék -, még játékboltokhoz (a Nyugati tér és a Szent István park környéke, mint két másik bolygó...), majd kikötöttünk a Millenárison a Zöld Péter játszótéren, ott is homokoztunk egy kicsit, itt már Tomival, aztán megnéztünk még 40 játékboltot és már itthon is voltunk.

Ezt itt Pixi, a hintakutya, amit a szomszéd Rétáéktól kaptunk. Nagyon tetszik a kis Csipnek. Még a túró rudi papírt is elejtette.

Superman bevetés után. Beleesett az orgonabokorba. Hogy fogja ez a kislány ezt az életet megúszni...?

Manapság nagyban autókat tologat. A babák egy pillanatig sem érdekilik, de például a csavarok, a mérőszalag, a flexkorong, meg a valami drótos, szúrós kefe annál inkább (Tomi a kerti kaput csinálja, Lencsi őrült jól szórakozik...). ....a fiús tevékenységek nagyon lekötik....mi lesz ebből a kicsi lányból? Kicsi fiú?

A képek magukért beszélnek. Nem tudná letagadni az Apukáját. Elmélyülten figyel,

majd megcsavarhúzózza az ajtót.

Itt nem szerel:

Az utcánkban a világ legszebb biciklijével. Valójában Manka kapta Apukámtól szülinapjára. Egy kicsit használom én...

Koszorkány királylány ma reggel megtagadta életében először az anyatejet egy túró rudi kedvéért. Hát nem is tudom mit érezzek. De talán nem fog 13 éves koráig szopni, ez nem baj... Gondoltam 7.45-kor (ekkor kelt, nyolckor feküdt és ragaszkodik ehhez a napirendhez kb. egy hete, így kb. 12-kor. 2-kor és 5-kor kelünk éjszaka), adnok neki reggeli tejet, drága Tomi gondolta ad nekem reggeli túrós rudat, de Manka ezt egy pillanat alatt kiszúrta, és döntött. Én már néha adtam neki egy kis falatot, de gondolom a tegnapi élmény, hogy Babcsa adott neki egy egész óriás túró rudit ebédre, meghatározó volt.

Ezen túl ma lerántott egy lámpát, de csak az égő tört ripityára, kiszedte a telefontöltőből az akkumlátorokat és roppant hasznos kislányként bepakolt a kikészített kupac ruhából párat a mosógépbe. Ma még nem mászott bele a kiskádjába szárazon, és nem zuhant le a kanapéról, mint tegnap (de akkor viszont több, mint 3,5 órát aludt).

Viszont ma este Babcsa fogja vacsoráztatni és fürdeni, mi 9-re jövünk haza, úgyhogy kicsit tartok tőle, hogy a mostanság oly fontos esti protokoll csúszása mihez vezet, de nagyon szeretnék elmenni a Kornélékhoz grillezni a csoporttársaimmal...így is csak egy kicsit leszünk,de ez is egy órával későbbi esti szoptatást jelent a csokoládészemű kislánynak. Holnap meg Katiéknál házbúcsúztató, oda is nagyon szeretnék (persze minden egy hétvégére torlódott), azt meg úgy tervezzük, hogy 8-kor álombaszoptatás után, egyedül megyek, Tomi meg vigyáz. Gondolom, szombaton kivételesen Manka nem akar majd 8-kor aludni.

Tulajdonképpen akárhogy is, mindenképp csodálatos, mert megmondtam a Gézának, hogy nem szeretnék visszamenni dolgozoni, Ő teljesen megértő volt (Anti, Éva, Kriszta lelkesen támogatott) az én szívemről meg akkora kő esett le, hogy alig fértem a bőrömbe, dobáltam Picurt a levegőbe, hogy csak az övé vagyok, minden porcikában, miénk az ősz, a tél, a játszótér, szánkózás, a mézeskalács-sütés, a zenebölcsi, az esti békés (?) közös vacsorák, Tomi elintegetése reggel és a nagyon-nagyon hazavárása délután.

Éjszaka mindig olyan sok minden jut eszembe, amit feltétlenül le kell írnom, de reggelre elillan. Az biztos, hogy mostanra már egyértelműen integet és pá-pá-t mond hozzá, fogalmam nincs honnan vette, mert ezt tőlünk nem látja. Integetünk, de pá-pá, az nincs. Én a papát mondom gyakran ugyan, és elég kicsi a különbség, de ez összetéveszthetetlenül összekapcsolódik a búcsúzással, meg az autó indítással. Nyilván ösztönösen megerősítjük, mégha mintát nem is adtunk. Szóval az első szó...nevezzük ezt szónak...

Minden kutyától extázisba jön, sikongat és integet nekik két kézzel, csöndben megjegyzem a macskáknak is örül, de ezt igyekszem nem megerősíteni. A kutyáknak egyébként is sokkal jobban. Irtóra örül még a zenének, és kerek szemekkel néz, ha táncolok.

Viszont 3 napja 7-kor kel, de tegnap 9-kor kisebb noszogatásra elaludt, és 3 napja csak 1-2-3-szor ébred. Bár tegnap hajnapl háromkor arra lettem figyelmes, hogy boldogan játszik az ágyban. Csak aztán hamarosan társaságra vágyik. Minden esetre az új 7-es keléssel, már megint nem tudom, mikor és hogy eszünk, de az biztos, hogy 7-kor el kell kezdeni fürdeni - különösen, ha erre nincs lehetőség, pl. nem otthon vagyunk -, mert a hétvégén kétszer a kocsiból egyenesen az ágyba került, mély álomba zuhanva, piszkosan, vacsora nélkül, mert egy eseménydús nap után elnyomta az álom és nem sikerült időben itthon lenni.

Szombaton Anyával volt Pic-mic - mi kerti partin Tordason -, és azon kívül, hogy játszóterezett a Marczibányi téren és rendületlenül rótta a lépcsőket, nagyokat kacagott azon, hogy felteszegette Anya lábára a papucsot, mind a kettőt, és ez fölöttébb vicces volt.

Ó, és múlt hétvégén pedig rendes biciklis gyereküléssel - és Lencsivel - kerékpároztunk végig a Dunaparton Leányfalura a játszótérre (Mankának nagyon tetszett a biciklizés, Tomi meg remekül vezette a Tóniék - mi ez...? vasparipa? (szóismétlés elkerülés végett...) - ööö...nem érdekel - biciklijével...Nesze neked stilisztika. Visszafelében pedig a Határcsárdában ettünk, ahol cigány húzta a Léna nagy örömére. De nincs gyerekszék...(Micsoda szempontok...).

Tegnap húztam neki igazi ágyneműt, szerintem roppant csábító, ágyba hívogató, illatos és ropogós, hátha ez hiányzott. Bár a takaró is vattacukor-puha volt. Plusz babzsák-kacsát szagosítunk, ami azt jelenti, hogy a babzsák-kacsa velünk alszik, hogy papa-mama illata legyen, amitől a szakirodalom szerint majd fantasztikus jól alszik a kis Manka. Csak estére kimegy belőle az illat, így egy hete mi alszunk a babzsák-kacsával.

Szakirodalomról jut eszembe, végre valami elfogadható (Suttogó és Dr. Spock után, amik nekem nem segítenek) Ranschburg Jenő: Szülők könyve javasolt két jót. Például azt is írta, hogy az olyan típusú gyerek, aki nappal alszik jól, mert kell neki a háttérzaj (éjszakára javasolt az ún. fehér zaj, pl. óra, metronóm stb.), éjszaka viszont kevésbbé alszik békésen, mert csönd van, és nincs inger elég, azért kel föl-föl, hogy legyen. Majd ő csinál. Tehát unja az éjszakát. Szerintem a Léna unja az éjszakát. Én nem. Summa summarum, akik ilyenek, azok R. J. szerint inkább exkrovertált típusok, míg az ellenkező magatartás introvertált gyereket prognosztizál. Aki a nyugalmat, békét szereti, nem a pörgést. Az biztos, hogy Manka odavan a nyüzsgésért, ha történik valami, az neki mindenképp élmény. Tegnap megnéztük a Zichy kastélyban a Kobuci kertet, közben belecsöppentünk egy koncertbe, rendesen sétáltunk, Tomi az egyik kezét, és a másik kezét fogtam, és ez jó volt....Valamint úgy tűnik - talán ez is megerősítheti a Ranschburg-elméletet - ha egyáltalán ez jelent valamit ebben a korban, és nem változik még, vagy nem életkori sajátosság -, hogy nem egy visszahúzódó gyerek, nem üldögél csöndben, a háttérbe húzódva, hanem folyamatosan a középpontban kell lenni. Ha valami nem sikerül, akkor elég rövid próbálkozás után, inkább verbalizálja a dolgot, azaz azonnal "odarendel" valakit, hogy segítsen. Én birom ezt a gyereket. Nem csöndes, nem "könnyű", de legalább temperamentumos, szenvedélyes és nagy a szája...nagyon barátságos, mosolygós és nyitott. És rettenetesen szeret enni. Imádna mindent megkóstolni és könyörtelenül kér mások ételéből (igyekszem erről lenevelni...). Már kétszer ivott kakaót cumisüvegből. Egy kicsit. Azért cumisüvegből (a kakaót azt bezzeg issza cumisüvegből, vizet nemigen, azt pohárból), mert gondoltam így veszélytelenebb. Ebben tévedtem. így is minden kakaós lett, de egyelőre úgy tűnik nincs tejallergiája.

De az éppen most olvasott regényemet is ajánlom - bár nem a gyereknevelésre -, Joyce Carol Oates: Luxusvilág. Régen olvastam ilyen jót. Sajnos babakocsi tologatás közben nehéz elkapni a betűket, pedig alig várom, hogy a kezemben legyen...

Kis hírekkel kezdem: Manka 4 napja fogat mos - jó, segítek neki, de tegnap már szépen nyitogatta a száját -, még csak este, de akkor is. Ez egy kis hír. Másik kis hír, hogy tegnap vettünk neki egy főzőcske készletet, mert arra gondoltunk, hogy mostantól ő csinálja a vacsorát. Ma sushi lesz. Nem. Valójában arra gondoltam lehet bele pakolgatni, fedőt rátenni stb. Minden esetre  nagyon érdekesen játszik vele, mert természetesen most nem érdekli az, amit én hittem, most nagyon furcsa rendszerezős játékot eszelt ki, miszerint az egyik kezébe - szigorúan az egyikbe - össze kell gyűjteni az összes hosszúkás részt (merőkanál, evőeszközök mi egy más). Ebből ám sok van, nagyon nehezen tudja mindet egyszerre csokorba fogni, de nem baj, kitartóan próbálkozik, majd ha kész, elenged és újra. Közben - harmadik rövid hír - volt megint három rémes éjszakánk (front? fog?) számos (6-7-8) keléssel, 4-kor teljes ébredéssel és ilyesmi, de tegnap megszánt és fél 11-től aludt fél 9-ig két ébredéssel, azt hiszem megijedt, hogy kipurcan a mamája.

A tegnapi nap elég kritikus volt amúgy is (nagy hír), mert a Julcsi felmondott, és a Géza azt akarta, hogy menjek vissza fél állásba október 15-től. Ami - ezt még csak én ötlöttem ki - nézhetne ki úgyis, hogy 2-szer 8 órát dolgozom, plusz 4-et távmunkában - mert rugalmasságot ígért. Ez azóta kristályosodik, de a tegnapi nap hullajtottam pár könnyet (Picur nagyon előzékenyen 3,5 órát aludt), teljesen kétségbeestem, hogy az én ici-pci kislányommal két kurta évecskénk lehetne együtt és utána végigdolgozom az életet, Pic-mic cseperedik, nem akarja már, hogy szeretgessem, óvodába jár, nem is fogjuk egymást látni, ki kerül a kezeim közül, rossz emberektől rossz dolgokat tanul, na jó, nem ecsetelem, mert megszakad a szívem...ettől azonnal sírnom kell. Közben nem akarom ezt a munkát elveszteni, nagyon jól jönne a pénz...-ööö...ennyi a pozitívum...Elkezzdtem nézni a bölcsödéket, hívogattam őket, persze két mondat után elsírtam magam, mire a bölcsis néni azt mondta, hogy "Anyuka, úgy látom ön még nem érett erre...". A legkisebb gyerek is 15 hónapos. És ha bele gondolok, hogy egy intézményben lenne egyedül, szerettei nélkül, legkisebbként, eltiporják, megütik - ez elviselhetetlen gondolat...Nem megyek ebbe bele, mert megint itt fogok zokogni. Szóval teltek-múltak az órák, végül  arra jutottam, sok-sok telefonálgatás után, hogy ha heti két nap, akkor Magdi nagymama úgyis vele van egy napot, Anya el tudja intézni, hogy kéthetente eljön egy napra, így azokkal lehet, akikbe teljesen bízom, sőt, örülök, ha velük van, és nem kell darabokra törni a szívemnek,  bolondra aggódni magam, hogy ártok neki...Marad havi 2 nap, ami még talány, de hátha a Tomi havi egy napot ki tud venni, akkor még egy napot csak megoldunk...és arra gondolok, hogy így nem lesz rossz kicsi, drága Lencsikémnek, és netán egyszer utazhatnánk még. Ez motivál...egyébként odavagyok. De nagyon-nagyon igyekszem csak a jó oldalát nézni. Mankának nem lesz rossz, és utazni annyira szeretnék, megint sírok...hagyjuk ezt a témát. Jövé héten megyek a Gézához megbeszélni...

Gyönyörűséges őszi nap volt ma, bágyadtan sütött a nap, úgyhogy nyakunkba vettük a lábunkat, hátunkra Lénuskát, és felmentünk a Lajos-forráshoz, onnan meg gyalog a Bölcső-hegy csúcsára.

Útközben a magaslesről a lábunk alatt hever a mindenség, Manka nevetgélve bámészkodik, a hegy tetején brokkolis csirkét ebédel, visszafelé már el is nyomja az álom...aztán még kicsit jön megy egy mennyei szalonna-sütős réten (még fa játékok is vannak - kettő, és sok-sok tűzrakóhely, meg zöld, meg kék...).

Majd kávézunk Szentendrén. Léna is. Koffeinmenteset. (Már nem lehet nélküle fogyasztani...). Most meg tökéletesen megadva magát az álomnak, édesdeden szuszog. Persze ha nem 7.30-kor keltünk volna, akár még fent is lehetne, de az a kétszer fél óra alvás sem sokat segített ezen, úgyhogy, nem tudom meddig, de most alszik. De akárhogy is, holnap reggel a Tomi kel, és Ő játszik vele két órát ébredés után, mert megígérte. Ma én battyogtam hajnalok-hajnalán, esőben a piacra, hogy kicsit nyugodtabb legyen a szombat reggel a Tominak, jó is volt, olyan csodálatos illat van mindig, és amiért mentem - az illatos csokor rózsa - is megvan, de azért mégis, úgy szeretnék egyszer egy kicsit tovább aludni (tudom, volt mostanában többször 9-es kelés, de természetesen hétvégén jó korán kelünk, biztos Pic-Mic is szeret a piacra járni)...-én azzal tökéletesen kibékülnék, ha hétvégén egyik nap az egyikünk, másik nap a másikunk lesné a napfelkeltét, nem mondom, hogy nem tudnám elviselni, ha szépen együtt hevernénk az ágyban délig, de egyelőre ennyivel is beérem.

Tegnap megejtette az eddigi legnagyobb esését, sikerült magára rántani a kertiszéket és hanyatt zuhanni a Singer lábára, ami sajnos nem vattából van. Szegénykém azon túl, hogy zokogott, úgy elzöldült, mint egy dió (a zöld), én pedig először éreztem ezt az émelyítő ijedtséget. Bárcsak ne érezném sokszor, vagy mindig csak hiába...Aztán még kifakadt a BCG is, az is szép volt, majd széttört a második gyertyatartóm...

Hétfőn megyünk a doktornőhöz, a meningococcus (ez választható, de Ő javasolta, meg a kullancs elleni védőoltást is. Vagy azt Laim-kór elleni védőoltásnak mondják?) vakcina receptért. Remélem addig elmúlik az arcán a kis fehér folt, és nem pigment-hiány, mert már van egy kis felhő a derekán, de az születése óta és szerintem szexi.

Egyébként meg továbbra is vásott kölyök, ma felmászott egyedül a létrán suttyomban, de az első foknál elkapta a papája, ezen kívül folyton a WC belsejét akarja megvizsgálni, különös tekintettel az öblítésre. Nem könnyű mellette pisilni, de egyedül sem lehet, mert kiskutya módjára követ négykézláb. Be akar mászni a bidébe, az én szekrényem polcain kapaszkodik föl, szóval nem az a "tedd oda hadd hűljön" típus.

Itt mondjuk éppen hűlnek...

Kis örökmozgó, folyton-folyvást izeg-mozog, ma bemászott a babakocsi kosarába,

a csúszdán persze lefelé is csúszik, de fölfelé mászni sokkal viccesebb, kapaszkodik a létrára (Anya segít neki, ez egyelőre még sajnos nem megy egyedül...), naponta négyszázszor a fotelre föl- és le, közben egyszer fejjel lefelé sikerült megérkezni, de odaseneki, máskor meg - amikor éppen a támlájára akart feljutni - mellélépett, az hangosabb volt, de egy kulcs, vagy egy toll, netán egy telefon itt is csodákat tesz. A mamája első húslevesét boldogan falja, de a sajtos-krumplis felfújtat is...mindent...és sokat. Tomival olyat játszik, hogy kidob a kádból százszor valamit, mindannyiszor megkacagtatja, amikor kiesik és Tomi visszadobja. Ma fél 10-ig aludt, tegnap is, de ma is csak fél 11 körül alszik el és éjszaka megint párszor háromnegyed-egy óránként ébred, viszont Ábrahámhegy után végigaludta az éjszakát. Sőt, ott is egyszer, úgy kimerült a starndolásban, az öt gyerekben,

Itt azért sír az én kis legkisebbem, mert megbotlottam és Ő megijedt. Egyébként: Lencsi, Gréti, Mirkó, Sári, Barni

az autókázásban, majd vasárnap miután megérkeztünk, még gyorsan átmentünk Tahitótfaluba a Kristófékhoz unokatestvértalálkozóra. És egész jól autózott most, ámulattal nézi a nagyobb gyerekeket, persze a Balatonon napközben az is előfordult, hogy mind az összes kicsik aludtak, Mankát kivéve, de akkor is jó volt, még ha 4 lány és 5 gyerek össze-össze koccan néha. Gondolom ez ilyen sokaságban így normális, és tulajdonképpen alig volt feszültség, az is csendes és rövid. Viszont együtt voltunk, végre többet beszélgettünk, sőt még olyan is előfordult, hogy gyerekek nélkül boroztunk, Kati istenieket főzött, és sok szeretem-ember volt körölöttünk...

Az én újsüttetű munkámban egyre kevesebb a motiváció, de még próbálkozom. Mindenesetre volt egy csodálatos napom - több is, de ez nagyban elütött egy mostanában megszokottól. Pic-mic a Nagymamájával Erzsébeten volt egész múlt csütörtökön, én meg olyan voltam, mint egy igazi nagylány. Sütit reggeliztem igazi kávéval egy új kávézóban a Váci utcán, majd végigjártam az összes szívemek kedves ruhaboltot (nem eredménytelenül), ittam egy turmixot a Gödörben, találkoztam a Verával (iszonyú édes ajándékot rajzolt nekünk a Tami szülinapomra), végigsétáltam az Andrássy úton és végre számbavettem az új üzleteket, átnéztem a fél Opera antikváriukmot (újfent nem eredménytelenül), megebédeltem a Bombay Express-ben az Andrássy úton az embereket nézve, majd bementem egy régen sokat látogatott ezüst boltba az Oktogonon. Hát...mámorító volt. De régen vágytam egy ilyen napra...Úristen. Éééés. Non plus ultra: holnap is hasonló: drága kincsemért holnap megint jönnek a Nagyszülei, megint megy kirándulni...én meg...azt csinálok amit csak akarok. Őrület!!!!!! Mesés. De persze a drága kicsi Lénával töltött minden perc is az, iszonyatosan édes, kis cukorfalat, maga a huncutság, és olyan, mintha egyre nagyobb élmény lenne vele lenni, mert már olyan kis cinkos. Kis cimbora. Viszont még hagyja, hogy szeretgessem, amit ki kell használnom, mert biztos egy idő múlva már nem fogja szeretni, én meg ácsingózhatom majd, hogy megölelgethessem a kicsi kislányomat, és arról, hogy meséljen magáról, mondja el mit gondol...

Én homok-sütiket sütök, Léna maszatol, de boldogan próbálgatja a homokot, nem eszi és ügyesen szétrombolja a homokváramat. Nem is tudom mikor építettem utóljára homokvárat. Pedig jó egész mélyen a már hűvös homokba alagutat ásni. Meg betemetni, meg rajzolni bele (ezt azért minden tengerparton megteszem, de az idén már papa-mama-Manka ábrázoltatott a tunéz fövényben. Szép volt.) szóval van ebben fantázia, remélem Picurnak is fog legalább ennyire tetszeni, mint tegnap a játszótéren. Persze egy fenegyerek megkarmolta az arcát, pedig kicsi Lencsi olyan mosolyogva barátkozott vele. Aztán persze nagyon sírni kellett, talán most csalódott először idegenben. Bennem már biztos sokszor, amikor nem jöttem rá azonnal, hogy mi nyomja a szívét...Szóval csúszdáztunk is, meg hintáztunk is Áronékkal a Bükkös patak partján, és főleg homokoztunk vadul.

Nem mellesleg tegnap nem akarta megenni a 3. féle babaeledelt sem, így végül pesztós-angolszalonnás katonákat ebédelt, de ez ízlett neki. Este meg az avokádókrémet. Pürésítés...lári-fári...

Nagy táncolás után (Rutkai Bori és a Hébe-Hóba Banda Vacka dalára) Picurt elnyomta az álom, úgyhogy gyorsan írok. 4 napig voltunk Ábrahámhegyen Tomival, Mankával valamint a Szüleimmel, és nagyon jó volt. Lencsi nagyvilági életet él, vendéglőben tócsnit (ez Balaton-felvidéken tócsi - érdekes) eszik, otthon kolbászt, hattyút kerget

és 9-kor kel (mostanában többször 9-kor, mint előtte, így ébredés után 3 órát szeret fent lenni, aztán még zavaros, hogy hogy jó...), Balatonban kacagva lubickol, vadul pancsol,

szalonnát süt (a nyársat még nem bírja el), kutyán lovagol, sütkérezik az idegenektől bezsebelt bókokban, Ernőéktől lángosért, palacsintáért esdekel (és persze megkapja), ha szégyellős húzogatja a vállát (ezt Kriszti vette észre, hogy Áron nem csinál ilyesmit, nem is csoda, mert ez nagyon kislányos, sőt, primadonnás). Én kéjnőkről és kéjkórtani intézetekről olvasok az egyik szülinapi nagyon jó könyvemben (Éjjeli lepkevadászat) és közben készülünk újfent Ábrahámhegyre (ami - számomra most derült ki - valójában Badacsonyörs), de most az Évi-Mirkó, Laura-Barni, Kati -Sári-Gréta csapattal. Tomi szegény dolgozik, mert költözik a vállalata. Közben 31. szülinapom is volt, ez kicsit hátborzongató, meg akadt kellemes nyári este itthon a teraszon Tomival, Évivel, Laurával, Attilával rosézva és mézespálinkázva, miközben drága kicsi Pic-Mic békésen aludt az ágyacskájában, hagyván a papáját meg a mamáját vidámkodni.

Szépen, egyedül, már fél percig is szerintem. Különösen a kádban, ott olyan jó, hogy teljesen megfeledkezik magáról...Itt nem olyan cuki az arca, mint a valóságban, de az első állós fotó, Szabadkígyóson!

 Mert voltunk vonattal Szabadkígyóson a szüleimnél a Rebeccával és a Lencsivel. Tomi itthon maradt, hadd fiúskodjon egy kicsit...de végig dolgozott, és azt hiszem hiányoztunk neki. A vonat odafelé tökéletes volt, az út 2/3-át végig aludta, visszafelé semmit, de legalább nagyon kínlódott, mert se mászni, se kupét nyalni nem szabad...Szabadkígyóson is irtó ügyes volt; nem, azért nem aludta végig az éjszakát, sőt volt, hogy 1-kor hajnalban kipattant a szeme és 3-ig játszottunk a Rebeccával hárman. Rebecca közben - két napig egyfolytában - csuklott, hogy izgalmasabb legyen a hajnal...Aztán volt még egy majdnem enyire jó éjszakánk, de cserébe kétszer vagy háromszor negyed 10-kor kelt az 5 nap alatt. És mai is...este 8-tól. Jó, közben négyszer, de ez nem is tudom jobb lesz-e valaha...

Így nem is alszik délelőtt, szóval a remegő lábakon álló napirendünk, újfent borul. De strandolni jár, zenebölcsibe, aludt az autóban, egész nap tesz-vesz, és már 90%-ban értem mikor-mit szeretne (kivétel az éjszaka, akkor semmit nem értek). Rendesen közlekedik, össze-vissza eszünk, az eddigiekhez képest, mert ha borul a rend, borul az evés is, és én ezeket nem tudom már követni, viszont mindenképp nyer a sós, az édessel szemben...

Én meg dolgozom, mint egy méhecske (olyan szorgosan, nem olyan csíkosan - még a humorérzékem is cserbenhagy, például most...) - hát nem mondom, hogy nem tudok mit kezdeni a szabadidőmmel, mert két hete minden egyes percben dolgozom, amikor a Pic-mic alszik. Jó, voltam WAMP-on, meg kávézni, meg moziban, de alapvetően meg kellett állapítanom, hogy le a kalappal az előtt, aki gyerek mellett dolgozik. Biztos bele lehet rázódni, de én akkor is szeretek heverni a kanapén és csöndben olvasni, mondjuk egy kakaóval. Továbbra is beérném a sok pénzzel, munka helyett...de ilyen opció nincs :(...

Azt szörnyű látni, hogy pici Manka áll a lábamnál és könyörgően néz fel, hogy "hagyja a dagadt ruhát másra, engem vigyen fel a padlásra"...Úgyhogy most nagyon próbálok akkor nem dolgozni, ha fent van, csak akkor, amikor aluszkál...És most felébredt.

Kisszék nyolc kis foggal

...és még mindig...

Most már nem csak én, ő is. Ma szisztematikusan feltérképezte a kertet négykézláb, különös tekintettel a "luk"-ra, a riglire és arra a viszonylag kis területre, ahol nem nő fű. Itt lecsüccsen egy kicsit, tíz körömmel vakarja a földet, majd jóízűen habzsolja. Résen kell lenni. A hangyáknak is. Sajnos őket is előszeretettel és bámulatos ügyesen elcsípi és megeszi. Ha egy hangya visz valamit, az különösen jó. Nem tudom elmondani, hogy mennyire piszkos egy ilyen kör után. És a lakásban is jön-megy...azt hiszem most van az, hogy "egy percre sem". Ehhez képest én most blogot írok. Legalább hallom, mert négykézláb ugyan, de a két kezében nélkülözhetetlen minimum két item, így vagy csörög, vagy kopog menet közben, de az biztos, hogy zajt kelt. Iszonyú édes.

Füreden is voltunk 4 napot a szüleimmel meg a Jutkával, és Lénuska egyedül ment velük Tihanyba - míg a papa meg a mama, kicsit megpróbálták úgy érezni, hogy fiú és lány (még csónakázttunk is éjszaka a holdfényben, mécsesekkel megvilágított csónakban!!! Isteni!). Szóval nagyon jó volt, azt hiszem Manka is élvezte, gyakorlatilag egyet sem sírt, fürdött a Balcsiban, vacsorázni járt, kapott úszógumit, és nappal eszébe sem jutottunk, olyan vígan élte az életet a nagyszüleivel.

Túró mindenekfölött

Ülünk a konyhában a földön és túrót eszünk, ez Lénának nagyon tetszik. De egyáltalán minden, amit meg lehet enni, különösen, ha mi esszük. Kerek szemekkel, szemöldökét felhúzva néz és a most oly gyakori, "olyat", vagy "kérem" vagy "íme" mozdulattal kér. Lehet, hogy nem ezeket jeneti ez a karlendítés, de még várunk, hogy megmondja.

A másik jellegzetes karmozdulat a vegyél fel. Szerintem "vegyél fel"...:

Tegnap pedig itt volt a Szandra, akivel együtt szültünk, és nagyon sokat nevettünk a kínjainkon. Most is, akkor is. Íme Ádám, aki egy nappal idősebb a Lénánál, 10 hónappal később:

És próbálok itthonról dolgozni 2-3 napja, hát mit mondjak, tengernyi szabadidőm meghatványozódott. De legalább élvezem..., hátha lesz belőle valami (zenészeket kell közvetíteni az Egyesült Arab Emirátusokba, Katarba és Omanba) Nem egyszerű az izgő-mozgó, ritkán alvó Manka mellett. Úgy tépem ki a napból a 10-10 perceket. A délelőtti alvás még mindig egész jó 1-3,5 óra is lehet, de ha 1,5 óra, az a házimunkára elég, a délutáni alvás, az meg inkább nincs, vagy ha igen, akkor babakocsiban. Viszont ma éjszaka majdnem csak egyszer keltünk, de aztán kétszer.

Az eddigi legcsekélykébb alváson is túl vagyok, egy éjszaka alatt 1,5 órával, majd 20 perccel. Semmi különös nem volt, csak Picur fél egykor befejezettnek tekintette az éjszakát, én meg nem. Aztán küzdöttünk kedvesen, majd kikötöttünk a franciaágyban, ahol ő boldogan elszunnyadt közében, szanaszét tagokkal, én meg gyakorlatilag mozdulatlanul a falhoz lapulva pislogtam reggelig, de ha moccanni próbáltam, a kis mágnesem fél másodperc múlva követett és tapadt szorosan a testemhez...De biztos visszasírom ezt én még...és még mindig a legdrágább cukorfalat. Nekem úgy tetszik....

Megtévesztő, de imádja a vizet. Úgy pancsol, mint egy csapat kacsa...Apa, milyen csoportosulásban járnak a kacsák?

Ja, és miért nem mentünk Horányba reggel?

Bár felkeltünk 8-kor (minden óra 35-kor megy a rév a Szentendrei szigetre), a festők (a szomszéd ház mi felénk eső falához) megérkeztek fél 9-kor. Léna váratlanul egy pelenka-cserébe bonyolódott, melynek eredményeként át kellett öltöztetni. Tekintve viszont, hogy mostanában valóságos közelharc egy tisztába-tétel, ami komoly fizikai erőnlétet kíván, mindketten megsínylettük, Lencsike azonnal le is hányta a második ruhát. De semmi probléma, átöltözünk, bár így elment a 9.35-ös rév is, gondoltam a 10.35-öset csak elérjük. Odahívtam a festőket, lefogtuk, lekötöztük, pikk-pakk új ruha volt rajta. Ekkor már szinte tízórai idő, mégis jobb itthon, hamár még itthon vagyunk, mint máshol, tökéltetesen összecsomagolt pakkból barack elő, három falat után sikerült a harmadik váltás hacukát is elintézni, ismét egy röpke iszapbírkózás után megszabadultunk ettől is, viszont ekkor már 10 óra volt, Nénó gyakorlatilag nem evett, ám a rendes ébredés után két óra eltelt, így egy éppcsakhogy szoptatástól kicsit jól lakik, a fáradságtól való nyűg enyhül, és ha 10.20-kor elindulunk, még elérjuk a révet. De Manka 10.15-kor már békésen alszik a cicimen, Kláritól meg megtanultam, hogy alvó gyereket soha fel ne ébressz...és szépen délig aludt...hát, így nem mentünk Horányba.

Szeged nagyon szuper volt, pénteken mentünk egy kocsival az Évivel, Mirkóval és persze mi hárman. Lencsikét csak az utolsó egy órában kellett lekötni, Mirkó meg olyan nyugodt, hogy elképesztő. Én legalábbis annak látom. Éjszaka este 8-tól reggel 6-ig nem is ébred, ellentétben velünk, ahol már megint hátborzongatóak az alvások sötétedés után. Az elmúlt jó pár napban kb. egy kellemes éjszakánk volt, két-három közepes (mondjuk 3 ébredéssel), a többiről nem is akarok beszélni. Átlagosan 1,5-2 óránként kelünk...kicsit nehezen viseltem, aztán amikor Manka érezte, hogy a mamájának lassan megbomlik az elméje, megszánt, és aludtunk egy egyébredéseset. Kriszti szerint az a három fog, ami éppen félúton van, Béci szerint más taktikával kéne altatni (kicsit sírni hagyni, megnyugtatni, kicsit tovább sírni hagyni, megnyugtatni stb.). Én azonban nem tudom sírni hagyni egy picit se, mert rögtön idegbeteg leszek, meg olyan szépen elalszik magától, igaz csak 10 körül - még mindig -, és persze szoptatással. De ilyenkor tartja a 8-as kelést. Azt hagyjuk, hogy közben hányszor...Napközben is irtó ügyes, a két órával a reggeli ébredés után alvás, már-már rendszeres...És vigyorog és jön-megy, követ, együtt fürdünk hatalmas pancsolások közepedte, eszegeti a virágföldet és érti azt, hogy Lencsi, meg szerintem azt is, hogy gyere. Ez nem jelenti azt, hogy jön is. Valamint széttárja a kezét, ami talán a hívás jele. Cukorfalat.

Szeged meg egyenesen igazi nyaralás volt, úgy tudok értékelni, minden jó pillanatot, hogy nocsak. Szerintem eddig is, de most meg pláne. Béjart-balett az Évivel, közben Tomi otthon az Éviéknél a gyerekekkel (ekkor persze alszik, mint a tej...), istenieket sétáltunk, ettünk, kiállításon voltunk, Dómban, Zsinagógában, Eldorádóban, shuan-la levest enni és Tiszát nézni. Picur meg olyan ügyes szegedi boszorkány volt, hogy nagyon megörvendeztetett. Pénteken meg négy nap Füred, a molón lévő Vitrolásban (gondolom nem fogunk aludni a zene miatt, de legalább zenére nem alszunk). A szüleimmel és a Jutkával, és reményeink szerint szombaton átmegyünk Kapolcsra a nagy Vitmann-nal és a kis Vitmann-nal (Tomival és Lénával), hiszen így indult az egész...

Mert végre tényleg kikapcsolódtunk, kettesben kávéztunk a Tomival, gumicsónakoztunk a Balaton majdnem közepére és egészen gyönyörű, csendes és mesés volt, közben Picur vígan jött-ment (mászott-kapaszkodott) a Vitéz-nagyszülőkkel, végre új terepen, elérhető kulcsok, rendes reszeletlen, fáról potyogó, mosolygó almákat majszolva,  új játékok között. Sőt, mi még átmentünk Fűzfőre is, a Robi bulijába, egész kicsi időre, nem is olyan szolidan, de ott voltunk és én teljesen elégedett voltam. Mindeközben félórás sírás után Manka elaludt a nagymamájával, nagymamája így persze nem aludt a jöttünkig, de aztán bravúros gerincfogással átemeltetett a földre a Tomi mellé, ahol alig 5-6 ébredéssel már ránk is virradt a reggel. De senki nem hallott semmit, úgy látszik már vámpír-szerűen gyors vagyok. Nyilván megint fölmerül a kérdés, hogy miért kel két napja 5-6-szor, amikor előtte kettő is elég volt, de természetesen nem tudom a választ. Minden esetre a 3. alsó fogacska (összesen az 5.) megint áttörte a kis ínyét. Elgondolkodtató az is, hogy valóban 5-6x kell szoptatni ilyenkor éjszaka, mert én sajnos ezt teszem, de bevallom továbbra is - meglepő módon - fáradt vagyok ezzel éjjnek éj vadján kísérletezni, amikor így 5-10 perc, és gyakorlatilag ébredés nélkül - a Léna ébredése nélkül... - folytathatjuk az álmainkat. Most próbálkozni fogok nem-szoptatással és nem-cumival sírást megszüntetni. Bár így nagyon könnyen megy...Meg a szoptatás ritkítását a nyári programok sem segítik (az én lelki üdvömet viszont annál inkább), mert ugye nem akarom, hogy a többiek felébredjenek, hogy sírjon a kocsiban stb. Most hétvégén meg Szegedre megyünk Szabadtérire Béjart-balettre Évivel, Kingával, míg Éviéknél vigyáz Tomi a Lénára, majd át a Sárgára Kingáék nyaralójába egy éjszakára. Legalábbis így tervezzük. Az kiderült, hogy mostanában a reggeli ébredés után Nénó 2 óráig szeret ébren lenni, aztán gyorsan tízórai - két órával az ébredés után -, persze szoptatás, és akkor alszik egy jó nagyot (ekkor lehet utazni). Jó, nyilván többé nem lesz így, mert leírtam. Különben is nekem az utóbbi napokban az altatás csak szoptatás után vagy babakocsiban megy...Tomi meg egyszerűen elvarázsolja és alszik. Próbáltam eltanulni, de nekem nem megy...

Ez egy nagyon klassz szalagos labda, Pocak imádja, én

meg nézem, amikor ezzel játszik (mert szalagos). Bár ma kicsit elbizonytalanodtam, amikor szemmel láthatóan küzdött valami lenyelésével. De

 hiába nyúlkáltam a szájában, nem találtam a szalag végét....

Ma egyébként a kertész szakmával barátkozott, a project az volt, hogy a citromfű földjét át kellett pakolni a locsolókannába (lehet szájjal is):

Ez egyáltalán nem könnyű munka, nagyon sok nehézséggel jár.

Ez még csak a kezdet...

Végül megérte, most végre tele van a locsolókanna földdel, így már rendben lesz.

Ma voltunk kontrollon a saját háziorvosunknál, és egyértelműen rengeteget javult pici Nénó. Végül is két napig volt láza, a csúcs pénteken volt, az első orvoshoz menet, akkor 39 fokot mutatott a hőmérő, de nem látta a doki (nem a miénk, mert nem tudtam, hogy megváltozott a rendelés) az aftákat és csak torokgyulladást diagnosztizált. Pedig mi erősen sejtettük, hogy Árontól kapta el, ami végül be is bizonyosodtt, mert vasárnap már ott virult a sok pici afta a torkában. Nem is evett, nem is ivott majdnem három napig a Lencsi, amint lenyelte a falatot óriási krokodilkönnyekben tört ki. Szegénykémnek nagyon fájt. Egyedül az édes anyatej maradt, hála Istennek nem sikerült mostanra leszoktatni, mert egyáltalán nem tudott mást szájba venni. Úgyhogy óránként-kétóránként szoptattam (megint annyi tejem van, hogy azt a teremburáját... - bámulatos az emberi test...), a legszörnyűbb éjszaka pedig fél (!) óránként...De tegnap este már megevett egy fél konzervet, ma tízóraira meg másfelet. Végre nem fáj. Rémes volt nézni, hogy felragyog a tekintete, amikor meglátja az ételt, és az első falat után zokog. De megint kicsi farkas...Már az etetőszéktől is kezdett rettegni, úgyhogy nem is ott próbálkoztunk, nehogy rögzüljön a kellemetlen élmény. Aztán már nem is erőltettük sehogy. De új nap virradt, ráadásul Lénuska saját ágyában, végre nem spagettiként aludtunk mi sem, ő is tele van energiával, tegnap napközben 3,5 órát aludt, ma megint mászik, bár picit kiesett a rutinból, feláll mindenhol és miközben erőlködik hallkan mondja, hogy papapapapa...Nevet és mindenkinek odanyújtja a cumiját (még az itatópohár pingvinnek is), nagyon kedves. Így:

És vicces is. Néha adja a cumit, amikor épp elvennénk visszarántja, ő meg vigyorog. Persze mindig vigyorog, még amikor beteg volt, akkor is mosolygott csendesen. (Amikor nem bömbölt). Ügyesen lép egyet-kettőt, ha például cumit lát, és megvan az első erogén zónája is, de remélem nem haragszik meg, hogy elmondom. A füle. Kéjesen nevetgél, és majd lecsukódik a szemecskéje, ha jó alaposan megtöröljük...

Szóval remélem leküzdöttük a kórt többé-kevésbé, az orvos azt mondta elég enyhe lefolyású volt. Meg azt is mondta, hogy ösztönösen jól kezeltük (pl. nem kezdtünk bele a felírt antibiotikumba), de azt hiszem ezt a remek példával és elképesztő rutinnal eőttünk járó Áronéknak köszönhettük. Áron még mindig nem nagyon eszik, de neki nagyobb is volt az aftája, viszont nem viselte olyan nyűgösen, mint a kicsi kislánykánk az első két nap. Summa summarum: Léna stramm indiánlány, most már egészen biztos. És enni nagyon jó, csak ne fájjon.

Tegnap este még vígan pancsolt a Tomival a kertben - így -:

Aztán fürdés után elaludt a pizsamába bújtatás két ujja között. Ez már gyanús lehetett volna, de annyiban maradtunk, hogy nagyon furcsa. Aztán felébredt, de negyedórára rá elaludt a piros kanapén játék közben tejecske nélkül fél 10-kor. Majd reggel fél 10-kor ébredt, közben egyetlen egyszer 2.30-kor. Megdöbbentő. De reggel már éreztem, hogy meleg, 38,4 volt a popsijában a hőmérséklete, ami 37,9-nek felel meg, úgyhogy délután megyünk a doktornőhöz, aki legalább ma rendel utóljára a nyári egyhónapos szabadsága előtt. Éljen. Az Áronnal hétfőn parolázott, sőtmitöbb gyakorlatilag nyelvespuszizott, jó, csak fogkefén keresztül (nem, nem fogmosás után), az Áron másnapra 39 fokora lázasodott és kiderült, hogy egy vírust kapott el, ahol afták vannak a szájában és ezért irtóra fáj neki enni is...és egy hétig valószínűleg tart a betegség.

 Bágyadt...

 Dobolni tanul...

remélem a szúnyogcsípésektől pöttyös

Szépen alszik

Valójában a legnagyobb újdonság, hogy vasárnap megszületett Bianka, Lénuska unokatestvére! Éljen Bianka, aki tegnap töltötte otthon az első éjszakát, és mi erősen gondoltunk rá :)

Közben mi voltunk az Éviékkel meg a Lauráékkal az Aquaworld-ben, tegnap meg szintén Béciékkel és Katiékkal a leányfalusi strandon és Lencsi rettenetesen élvezi a vizet, úgy pancsol, csapkod és sikongat, hogy naaagyon szeretem nézni. Az Aquaparkban még csúszdáztunk is, magam is meglepődtem, - hogy bár gyerekcsúszda -, de milyen meredek, el is süllyedtünk a végén, de pici Manka épp csak rámnézett útmutatásért, hogy ezt mi sírva vagy nevetve fogadjuk, és aztán már vigyorgott is.

Ó, és vége a fejlődés-neurológiának!!! Mert tökéltes drága kis Nénó mozgása, minden a legnagyobb rendben. Sőt, az egyik legkedvesebb elfoglaltsága, a hordókba bepakolás, még korai is az ő korában. Úgyhogy drága Manka, nagyon ügyes kislány. Még úgyis, hogy az utolsó két hónapban már nemigen tornáztattuk.  doktornő egyébként továbbra is nagyon szimpatikus, ha bármikor szükség lenne rá, Balázs Mária, Tűzoltó utcai Gyerekkórház. Ezt legfőképp magamnak írom, hogy ne felejtsem el. Főleg miután annyi veszély leselkedik egy ilyen pici lányra, hogy fel sem tudom fogni. Továbbra is mélységes tiszteletem mindenkinek, aki képes felnevelni egy gyereket épségben. Ez nekem most lehetetlennek tűnik...

A titkos fegyverem, a gyönyörű, fém zörgős vödörben lakó összes cumi (csodálatos a bőség ilyetén zavara, hogy egyszerűen nem lehet eldönteni, hogy melyik cumit, és egyszerre mennyit vegyen a szájába), lassan unalmassá válik, és nincs is nagyon más izgalom, úgyhogy mára vége a mesének...

Megint az jut eszembe, amit a Klári mondott egyszer, hogy úgyis mindjárt megváltozik az, amit éppen kezdenénk megszokni. Most arra gondolok, hogy vajon mi az oka annak, hogy egyszercsak - mondjuk három-négy napja - Lénuska képtelen elaludni napközben, pedig leragad a szeme. Az egyetlen megoldás a szoptatás, amitől viszont varázsütésre, azonnal. Ez nem baj, csak lassan egész jól beállt az, hogy napközben ebédnél biztos nem szoptatok, sőt már vagy tízórainál vagy uzsonnánál sem. Most borul minden, ha kap enni nem zavarja annyira, hogy nem kap anyatejet (a 3. szoptatás kihagyásánál - tehát tízórai és ebéd után, az uzsonnánál - már igen, akkor is szerintem csak a mozdulat és a megnyugvás miatt nagyon szeretné), de miután nem alszik egyébként, kénytelen vagyok tízórai után másfél órával tejet adni, így persze fogalmam sincs, hogy ez után együnk három órával, vagy a tízóraihoz képest...persze kiderül, amikor kér, de így kicsit nehezebb tervezni. Nem baj, spontaneitás mostanában a mottónk.

Közben mióta kb. egy hete teljesen önállóan feláll, megszűnt a hatalmam fölötte a lefektetés tekintetében. Hiába rakom be az ágyba este, le sem ér a feje, már áll föl és boldogan kurjongat ki az ágyból, csöppen sem álmos, nem is szomorú, egyszerűen csak meglátok először két kezecskét, aztán pár szál hajat, végül egy vigyorgó fejecskét és nem lehet rá haragudni, de tegnap 11-ig játszottunk így kelj fel Jancsisat. A vége persze az, hogy elámosodik, de akkor sem alszik, előbb-utóbb sírva fakad, akkor a cicimen megnyugszik, elalszik, majd így hagyja magát lefektetni...

De úgy szeretném, ha nem kellene eljutni a sírdogálásig - meg a 11 óráig -, és menne úgy is. Cserébe viszont sokáig alszik. Ma 10-kor kelt, közben pedig csak 4-kor meg 6-kor. Ez mennyei, de azért egy ici-pici csendes, kevésbbé éber estét se bánnék...Tudom, hogy nem lehet minden...

Közben arra gondolok - a Tomi épp most mondta, hogy egy 2,5 órás értekezleten szenvedett -, hogy ülhetnék igazgatói értekezleten is. Helyette foltot szedek ki a ruhából, mosok, az első maradandó kár - egy mécsestartó, amivel istenit kalapált - maradványait porszívózom. (Még mindig remélem, hogy maradhat valami formája a lakásnak, hogy nem kell gumimácsestartók között laknunk, de lassan nyilván megtörök.) Tehát az igazgatói értekezletekért cseppet sem fáj a szívem, de azért egyre jobban hiányoznak az esti programok...egy vacsora, egy buli egy kis roséval, egy csomó új vendéglátóipari egységet nem ismerek, és ez rémes...Persze a Lencsi a legfonosabb, és valószínűleg nem fogok örökké szoptatni, de most egyelőre úgy tűnik. Egyik felem nem is bánná, ha még ilyen fontos lenne Neki az anyatej, mert úgy tudom, hogy egyéves korig a legjobb (attól azonban kiráz a hideg, amikor hároméves gyerekek csüngenek az anyukájukon a védőnőnél), és nem akarom megvonni tőle, mert olyan boldog és nyugodt lesz tőle, és talén már csak pár hónapról van szó, mulatni meg mehetek még számtalanszor...de megint szívesen látnék valamiféle tendenciát, nem azt, hogy újra nappal is háromóránként szopik ismét...a reggel-estével már bőven megelégednék. Mindazonáltal minden rendben, csak nyafogtam egy kicsit, nyafog az idő is kint, nagyon örülök, hogy ilyen későn keltünk mostanában, és moziban voltunk vasárnap, szombaton meg elmentünk enni, sőt még szép rucát is kaptam (szombaton Anya és a Jutka, vasárnap a Vitéz-nagyszülők voltak a kis drága Nénóval, mindkétszer nagyon édes, jó kislány volt és remekül játszott és nevetgélt), úgyhogy valójában nincs egy szavam se. Tényleg. Csak éhes vagyok. Az esőt meg kimondottan szeretem. És a nagyszülőket is nagyon, sok-sok minden mellet azért, mert elmehetek nyaralni, meg moziba, meg vendéglőbe, meg vásárolni, meg úszni, meg tornázni, meg Fillér utcába, meg Szent Iván éjjét ünnepelni, meg kapok a világ legfinomabb cseresznyéjéből.

Azt még nem is mondtam, hogy Tunéziában - egy muzulmán országban! - talátunk Tomival egy bordélynegyedet. Azért ez érdekes.

Egy őrült buli...

Jó volt!!! Szinte minden félelmem tova...A repülőút Mankának meg sem kottyant, néha nyekergett egy picit, de inkább, mert egy szűk helyen kellett rostokolni hosszan, és egy idő után már a hányós zacskó csörgetése sem kötötte le. De odafelé végig aludt (két órát), visszafelé nem...Persze minden nyekkenésnél azonnal röppent a cici a szájába...Sokat szoptattam, nem mondom, hogy nem...

Próbálom koncentráltan, időrendben, tőmondatokban, mert mindjárt hazajön a Magdi a kis barnabőrű unokájával és akkor lehet, hogy abba kell hagynom.

Szóval hajnal háromkor indultunk a Fillér utcából, remek volt. Lénuska érthető módon aznap kissé nyűgös volt, én kicsit frusztrált és enyhén kétségbeesett, hogy ez így marad, valamint, nem mondom, hogy nem idegesített felettébb, hogy úgy tűnt, hogy mi ebből a szállodából ugyan ki nem megyünk, hiába keltette fel a Lonely Planet messzemenően az érdeklődésemet, még a szálloda halljáig sem jutunk el. De nem...Szuperkirálylány ügyesen legyűrte a repcsit, túlélte az első napot, fittyet hányt a pofa klóros vizeknek, imádta a tengert:

Legelső lépések a tengerben...

(először kicsit méregette, de karonülve bejött velünk, visongott és olyan izgalomban volt... Menőmellényben egyszer, kicsit nagy, nem tetszett neki, szerintem az, hogy kevéssé érzi a védelmező felnőtt testet, meg a vizet). Hatalmasokat pancsolt és csapkodott a medencében, felettébb érdeklődött a medencében lévő valamiféle csavarok iránt, tapicskolt a homokban, végig kenyerezett minden reggelit és vacsorát a kis etetőszékében, imádta a nagyszüleit. Csendben megjegyzem, hogy megmagyarázhatatlan módon sokkal inkább volt "menetrendje", mint itt, varázsütésre aludt a babakocsiban, éjszakénként egyszer-kétszer kelt és persze evett, mint egy kis farkas.

A sláger a hordós játék, elsősorban a berakosgatás. Például cumi be a félhordóba és onnan beönteni a szájába. Remekeül cuppog, meg berreg, iszonyú édesen versenytsikoltozott Anyával, hangosan kacagva, Tunéziában ült fel először hasonfekvésből, azóta már könnyedén. És simán feláll a kiságyban, gyakorlatilag lehetetlen leültetni azóta, hogy tud állni. A kúszás még mindig nem a kenyere, főleg, hogy ha sikerül is legyűrnöm, akkor is felül. De kitartóan próbálkozunk...hm...nem olyan kitaróan, de próbálkozunk. Ö...Próbálkozunk néha.

Aztán még a nyaraló szülők (mi) ejtőernyőztek a tenger felett motorcsónakkal, meg kb. háromszor bementünk Sousse-ba és Port El-Kantaoui-ba napközben.

Egyszer megpróbáltuk este is - első este -, annak csúfos vége lett. Előtört a szeparációs szorongás bömbölő szörnyetege. Szegény kicsi Léna boldogan játszott, amikor elosontunk már jóval fürdés, vacsora után, amikor egyszer csak realizálta hogy eltüntünk...

Rettenetes könnyzápor és óriás zokogás tört ki, a szüleim rohantak az egyszál pelenkában lévő, őrjöngő Lencsivel utánunk, Anya kiabálja Apáak, hogy fogjon taxit, hogy utolérjenek, közben rájön, hogy egy pelenkában mégis hűvös lenne üldözni még Tunéziában is, így vissza a szobába, amikor is egyszercsak felbukkant a club-dance, és az igen aktív animátor-csapat a színpadon, és Pic-mic bánatát egy pillanat alatt elfújták.

A szállodánk medencéje (Hotel Marhaba)...és itt ment minden este a show. De Mankát ez csöppet sem zavarta...

Az első nap ettől is kész voltam ám, hogy ez a fajta nyaralás nagyon nem az én műfajom, club-dance, vizi-aerobik, animátorok, este kareoke, nemzetközi konyha, a hét párja/lánya/pasija választás, punnyadó turisták - báááá....de aztán boldog voltam a tengerrel, a medencével, a csokis fánkkal, a grillezett tengeri herkenytyűkkel, az ejtőernyővel, láttunk mégis egy csomó mindent, utaztunk országon belül is, ketten is voltunk a Tomival, sokat olvashattam, Léna egész nap boldog volt és játszott, de nem nekem kellett mindig lekötni, sőt nekem csak ritkán kellett, Tomi egész nap velünk volt,

semmi félelmem nem igazolódott be azzal kapcsolatban, hogy hogyan fogunk sok-sok év után együtt nyaralni a szüleimmel, tökéletesen gördülékeny volt monden, remek kooperáció, semmi konfliktus, úgyhogy tényleg jó volt...

Tulajdonképpen az első napos aggodalmamhaz képest 3 városba is eljutottunk Sousse-on kívül, bár nem kettesben a Tomival, mert a vasárnapi riadalom után ezt nem mertem kockáztatni, de öten béreltünk egy kocsit, persze babaülés nélkül, Léna nagy örömére. Nem szenvedheti ezt modern vívmányt...Így nem is volt semmi gond, annak ellenére, hogy Szentendre-Budapest táv is többször nyafogós, mint nem, vagy legalábbis majdnem, Afrikában az autózás is vidám, beültünk, nézelődött, játszott és aludt, mint a tej. Hátul, Anya és én közöttem, keresztben. Nem akartam hinni a szememnek, hogy ez Tunéziában miért megy, és otthon miért nem...

 Minden esetre eljutottunk Mahdiá-ba, Sfax-ba és El-Jem-be, jó későn értünk haza, de úgy élveztem, eltekintve attól, amikor egyszer sokkot kaptam, mert a sfax-i szukban egy szembejövő idegen váratlanul szájon csókolta a Lénát. És akkor nem tudtam, hogy ez normális, később a szállodában is meg fogja ugyanezt tenni egy másik (gondolom nem ugyanaz) tunéz. Én persze frászt kaptam, kicsit később majdnem idegösszeroppanást, mert egyre nehezebben viselem, ha a kis stramm indiánlányunk szívettépően zokog. Ekkor csak azért tette, mert elfelejtettem megetetni. Egyébként igyekszem jó anya lenni. Tényleg. Bár Anyukám szerint életveszélyes a lakásunk, ekkor megint elbizonytalanodtam, hogy meddig tudom életben tartani az iszonyú édes, majdnemmindig vigyorgó Picurt, mert kettéhasad a feje valamelyik bútor sarkán, elrág egy elektromos vezetéket, vagy lenyel egy gombot, amit természetesen tegnap Anyukám az ágyában talált - éppen miuán felelőtlenségünkre utalt erősen. Tudom mikor, és hogy esett le, miről az a gomb, tűvé tettem érte mindent, azt hiszem tökéletes alakalmat választott a megkerülésre, mert esküszöm nem tartok gombokat a Léna ágyában, hogy ezeket jól lenyelje és azonnal megfulladjon.

Evett sajtos melegszendvicset, megvan a harmadik - az afrikai - foga. Természetesen Tunéziában ez is fájdalommentes. De azóta már a negyedik is kibújt egy picit.

 papucsok...ez a kép még hosszabb, de úgy látszik nem kicsinyítettem le eléggé

szerintem hasonlítanak

Hétfőn arra gondoltunk, hogy most már minden nap tartunk keresztelőt, mert az a csoda történt, hogy Lénuska este 9-től reggel 10-ig aludt, úgy, hogy egyszer kelt föl. Vagy beleköltözött a Szentlélek, vagy ennyire fárasztó volt...

Azóta is volt egy fél 9-es ébredés, meg két nyolcas, úgyhogy én elképesztően friss és kipihent vagyok. Azért éjszakánként kelünk rendesen háromóránként általában. Tegnap délután óta meg próbálkoznék legalább nappal a három helyett négy óránkénti etetéssel, ez egyelőre nagyon kis lépésekben megy. (De ma körtét tízóraizott, tegnap mérsékelt lelkesedéssel karalábé szeletet majszolt, ette a banános meg körtés joghurtot, amit én csinálotam, belemarkolt a fagyiskelyhembe, csak széttört a pohár...).

Viszont kapott tegnap újra BCG-t (TBC ellen), mert nem fakadt meg eléggé az előző. Két tűszúrás után sikerült is (mert vastag a bőre...(?)), de egy hős indiánlány volt, mert éppen csak egyet sikkantott. Aztán kicsit bágyadt-nyűgös volt, ma óriás piros szúnyogcsípés látszik, de kutya baja, sőt, komoly távot kúszott. A járókától a kiságyig. Erősen motiváltam, de végre nem lázadozott meg visongott dühösen, hogy azonnal ültessem föl, hanem kígyóként siklott a Béci-féle forgó zenélő egységéért, a kiscipőért, meg persze a cumiért, és a vasaló zsinórért.

Tegnap viszont óriási felfedezést tettünk. Megmutattam neki, hogy a cumit az én számba és a Tomi szájába is be tudja dugni, pár példa után egyedül csinálta és hangosan kacagott, hogy ez milyen jó vicc. Én ebből arra következtettem, hogy van humora, hogy jószívű, mert a legféltettem kincsről van szó, plusz először megtanult valamit, amit mutattunk, Tomi meg oda volt attól, hogy hangosan nevet...Én már hallottam ezt, amikor emelgetem az égbe, iszonyú édes.

Most meg alszik a kis drága, kimerült ettől az óriási kúszástól. Szerdán már egész nap csimpaszkodott belém, mert fel akar állni, és ha sikerül diadalittasan vigyorog. Mindazonáltal az ülés a tuti, azt olyan ügyesen csinálja, hogy őrület. Nagyon ritkán dől el, még akkor is simán visszatornázza magát, ha ültében hasrafekszik valami elérése érdekében. Hiába ő ülni szeret. Jöjjön oda hozzá, ha valaki valamit akar, nem fog ezért tipródni, meg hasoncsúszni. Jó, vannak olyan esetek, de holmi játékért...

A kis farkasunk nagyon készült; 21.20 és 7.30 között csak egyszer ébredt, persze a misére nem értünk oda, pedig szándékunkban állt. Felkaptuk a Natalia-féle, Kláritól kölcsönkapott gyönyörű rucát, az eső épp elállt (akkor is esett, amikor kiléptünk a kórházból), a család nagy része már a Péter-Pál templomban, Apával éppen összefutottunk, amikor parkolt a ház előtt és gyorsan le a hegyecskénkről.

Marcitól kölcsönkapta Sziszit, a pingvint - tetszik neki...

A mise még javában tart (milyen sokan vannak - Ritáékkal is összefutottunk), Gyula, Kálmán kint üldögél a templom előtt, közben befutnak Kláriék, Balázsék, (Gáborék véletlenül 11-re jöttek), Juditék.

Majd a ceremónia végén mindenki be, van még egy baba is, de ők késnek, és a mi sisere-hadunk mellett elvesznek. Félúton azért a kolléga-baba is bekapcsolódik. György atya nagyon szimpi, kedves is, meg vicces is, Lénuska végig kommentál, gyakorlatilag be nem áll a szája, de nem sír, cukorfalat. (Előtte utközben aludt még egy picit a babakocsiban). Elöl ülünk öten (Léna, Anita, Kristóf meg mi, Bianka megbújik a hasban, még talán 5 hétig).

Itt megint kevéssé vagyok szép...a többiek viszont igazán hercigek :)

Szent Heléna ( hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Ilona_cs%C3%A1sz%C3%A1rn%C3%A9 )a védőszent (az ő napja augusztus 18.), így Nénó névnapja július 31. Heléna napja. Picur nagyon ügyes, vándorol ötünk között kézről-kézre, Anita tartja a víz alá, Kristóf törölgeti, Léna belelógatja szépen hátra a fejét a tálba. A pap meg is dícsérte, hogy milyen stramm.

Aztán mindenki föl a Dalmátba, Gizi már vár, Csencsi kicsit kezd nyűglődni, Magdi sétál vele körben, el is alszik gyorsan, mindenki nagyon aranyos, isteni ajándékokat kap a már bárány-gyerek. Például egy olyan fa Máriát a Kisjézussal Erzsiéktől, amit a Klári nagymama festett, a Pali lombfűrészezett körbe (még arra is emlékezett, hol van benne egy kis hiba - a lábánál, de szerintem nincs is), és Apa festette rá hátulra, hogy András. Paliéknak is van egy ilyen. Meg a szüleimtől ezüst angol kiskanalakat is kapott Nénó a 19. század végéről, 20. század elejéről, vágott végűt, hegyes orrút (ez azt jelenti, hogy nem kopott). Meg csodás nagyon-piros sportkocsit a Vitéz nagyszüleitől, meg ugatós játékkutyát Anitáéktól

(nem tudja levenni a szemét róla), Fanni meg varrt neki óriás, puha kutyát, négyszer akkora, mint Pic-mic. Bettitől Zsolnay Hófehérkés készletet, alig várom, hogy használhassa, meg hangjegy medált a zenész Balog-családtól, mert a zene világnapján született, meg különben is, nem győzi figyelni a hangokat. Egyháztől réklit, emlkék-gyertyát, keresztlevelet. Magdi írt még egy olyat, hogy persze azonnal meghatódtam, leírom, hogy nehogy elvesszen: "Imádkozz, mintha minden Istenen múlna és cselekedj úgy, mintha minden Rajtad múlna." Meg sok babaruhát, kis balerinát, könyvet, és nem utolsó sorban egy egész hatalmas családnak tízórait a Dalmátban Apától...istenien nézett ki a rétes. Léna kapott babzsákon tejecskét és pogácsát. A többiről nem tudok...

A legvégén, még kb. kettőig itthon egy búcsú fél-egy óra üldögélés a nagyszülőkkel, meg Anitáékkal és az újdonsült kutyáinkkal (nem, nem igaziak, a fent említettek). Szóval a tökéletes keresztelő, álmodni sem álmodhatnánk jobbat...És ha most Manka kialudta magát, akkor én úgy elmennék Aquincumba Florália ünnepre, ahol minden a hagyományok szerint zajlik, és újra él a város...Meg nagyon éhes is vagyok. El tudok képzelni egy római malacsültet például..

Ez egyáltalán nem keresztelős fotó. Egy pelenkázós, nem stílszerűen. Sajnálom. De olyan édes kis hegyes popsija van.

Mehet vele Amerikába is, mert chip-es. Mi sajnos egyelőre nem tudjuk elkísérni, de hátha nem hagy itt bennünket.

Szárnyashajózni is volt a pici Lencsi. Pénteken behéveztünk, villamosoztunk, mert Tomi akkor már javában szárnyashajót tesztelt - mi csak a második körre csatlakoztunk. Kicsit több volt, mint 1,5 óra, de Pic-mic remekül bírta, aludt, nem-gyerekjátékokkal szórakozott, különösebben nem izgatta, hogy mindezt a Dunán teszi, de én nagyon élveztem. Szombaton WAMP-on is voltam (Béci meg akartunk lepni, de hol voltál?), míg Tomi és Lénuska Vicsok szemöldökét húzogatta (Tomi nem...) az Attila utcában, majd ezek után mindhárman egy mexikói étteremben ettünk, Lencsi etetőszékben mintagyerekként szórólapokat evett, meg kulcsot szívószállal. Egy nyekkenést nem hallatott...Olyan boldog voltam. Aztán vasárnap kakaóztunk egy gyorsat reggel a Veráékkal, kaptunk sportkocsit is (nagyon tetszik a Nénónak, csak úgy vigyorog, hogy ülés, zötyögés, és menés egyszerre), délután meg Antiéknál kerti partin voltunk, nekem isteni volt, Mankát mindenki ajnározta, fiiiinom ételek, csak Lénuska nem aludt, úgyhogy talán 3 órát voltunk...lehet, hogy annyit azért nem...

 A kúszásért továbbra sem lelkesedik (tudom, hogy erőltetni kell, nem maradhat ki...), de a földön fekvésnek hamarosan óbégatás a vége, csak akkor kúszik, ha nagyon muszáj (játékért nem muszáj nagyon...), és rikolt, hogy azonnal mentsük meg ebből a hasztalan testhelyzetből. De ülve egész sokáig játszik. Még játékokkal is.

 Más nincs. Én már megint rettenetes fontos dolgokat szeretnék, mint fűben ülő kacsás gyűrűt, türkiz rojtos gyűrűt, és kengurú zsebes felsőt, türkiz szivaccsal bélelt kötőjéről alálógő felhőkkel, melyből gyöngy esőcseppek hullanak alá a sárga szőr nyuszira, aki mellett a piros gomb cicája ül. Hát nem csodálatos? Persze mindez WAMP. Ja, és tisztes arab alkuban vagyok egy fotóssal, egy kairói kávéházi képre. Én természetben gondoltam a fizetést...nem, nem úgy. Vigyáznék a gyerekeire, nyírnék füvet, ööö...még gondolkoznom kell ilyesmiken. Félek tőle, hogy nem harap rá az üzletre...Pedig olyan szimpi.

 (Cipő van a lábán! Jó, nagy, de így nem esik le a zokni.)

A kis másfél fogú pici lányunk hétfőn felállt kétszer egy-egy pillanatra. Nem is olyan nagyon rövid időre, és látta a Béci és meg a Kati is. Még nem volt 7 hónapos és két hetes. Valójában teljesen extázisba jött egy világító gyerekzongora-szerűségtől, megfeledkezett magáról és egyszercsak állt. Aztán visszahuppant a sámlira. Másodszor nem a sámlira, hanem a posijára, ettől meg persze jól megijedt. Mindeközben én meg frászt kaptam, mert Rita telefonált, hogy bár mi reggel együtt, hárman eljöttünk otthonról Pestre, a ház ajtaja mégis tárva-nyitva. Kitámasztva. Nem, nem betörő, mi vagyunk ennyire idióták...rémes. Remélem a Lénuskát nem hagyjuk el. De ma csináltam igazi bablevest. Ez már nagyon felnőttes főzés. Be van fizetve Tunézia. Úgy örülök, csak nehogy drága Lencsikének valami baja essen. Mindenesetre Anyával és Apával megyünk, hogy ici-picit járkálhassunk is.

A második fogacska pedig egyáltalán nem volt olyan nehéz, mint az első. Tegnap például csak egyszer kelt este 8 és reggel 6.30 között, az előtt kétszer. Ma háromszor, de nem sírt, csak pittyent kettőt és megnyugodtott.(Jó háromból kétszer tejecskét is kapott.) Sajnos ez a fél 7-es kelés nekem elég kegyetlen, de tízórai után (mondjuk 9-10-kor) legalább egy kicsit visszaaludt.

És egy konzervet simán megeszik ebédre. Ma például brokkolit csirkével. Tegnap halat paradicsomos krumplival...

Viszont bármilyen színes, gyönyörnyű játéknál ezerszer izgalmasabb a távirányító, a telefon, pár napja meg a légzésfigyelő asztalról lerángatható egysége. Megszidtam. Kicsit. Tudja, hogy nem szabad, néz rám közben félmosollyal, huncutul.

   c vb zuuuuuuuuuzzzzzzzzzzzz                8 - Tessék a Nénó ezt írta.

Jó, nem játékok után, hanem mobiltelefon után, de kúszik.

És még mindig, minden kétséget kizáróan ül.

Mindenhol:

A nyúl még mindig nagyon szórakoztató, főleg, hogy cserepes nyuszi lett:

Egyébként meg csodálatos hetünk volt, mert - a nagymamák jóvoltából - voltunk moziban, én az új szentendrei uszodában, aminek két fala üveg, a hegy tetején áll, és úszva lehet látni alattunk a várost. Olyan jó volt. Aztán még vásárolni is eljutottunk ketten a Tomival Pesten, majdnem a régi szokásos körömön, a Váci utcában (nadrágot Tominak ugyan nem sikerült, de nagyon romantikus volt együtt kézenfogva tömegközlekedni, Zara-ban, H&M-ben flangáni, letűnt világot idézett...Remélem lesz azért még ilyen, mégha a fent említett boltokban nem is láttam semmi nekem tetszőt. Valahol megnyugtató...). És még erdőben is voltunk hárman, sziklán, fák fölött piknikeztünk, Lénuska Tomi karjában elaludt, aztán meg babakocsival körbesétálta a Fillér utca környékét.

Azonban még mindig háromóránként kelünk, azt hiszem ez így marad, amíg a világ. A cumisüvegről továbbra sem akar hallani (ezzel lehetne megpróbálni leszoktatni az éjszakai anyatejről), de irtózik tőle. Kolbászt nyalogatni viszont nagyon jó. Csakúgy, mint tapsot hallgatni, vagy tulajdonképpen bármit hallgatni, mert a hangokra elképesztően figyel. A légy zümmögését sem lehet egy pillanatra sem figyelmen kívül hagyni, ha csiripel egy madár azért is kihajolgat a babakocsiból. Ezzel az is jár ugyan, hogy -egyébként is fölöttébb éberen és felületesen alszik - de egy kutya ugatására is felébred az utcán. Aztán persze nem alszik vissza.

Viszont őrült nagy tervek cikáznak a levegőben, úgy, mint Tunézia június 6-tól egy hétig a szüleimmel, illetve Lencsike keresztelője május 24-én a Péter-Pál templomban...Hm. Izgalmas.

Ó, és már nagyon meg tud ijedni. Például iszonyatos üvöltésben tört ki, amikor tegnap a szomszéd nő egyszercsak kinyitotta az ajtaját, ma meg amikor ráugatott egy kutya. De enni imád. Különösen a húsos babakonzerveket, például a zöldborsós csirkét, ebédre meg az imént megevett egy egész üveg brokkolis pulykát, a megszokott fél, esetleg 3/4 helyett. Habár pár napja megtagadja a tízórait...(Azt hiszem a fent említett adatok rajtam kívül senkinek nem érdekesek...Szívesen leírnék ide kárpótlásul egy lélegzetelállítóan érdekes, furfangos történetet, ami egyúttal határtalanul szellemes és kissé pikáns, de ilyen most egyáltalán nem jut eszembe.) Szóban könnyebb lenne, mert a Tomi iszonyú jól meséli a Magyar népmesékből a Farkas-barkas-os mesét például, és végtelenszer el tudja énekelni az A part alatt-ot. Én a Bóbitára, meg a Csiribirire specializálódom, ez egyébként lehet pikáns is, mert egyes értelmezések szerint a Weöres Sándor versek tele vannak pajzán utalásokkal (pl.: "két csillag közt alszom ma", "ágyad forró", vagy ami nem pajzán, de rejtett "szárnyat igéz a malacra", ez Szárnyati Gézát gúnyolja. Állítólag. Mások azt mondják, hogy pl. a Csiribiri cseppet sem erotikus, egyszerűen egyszer későn jött haza W. S. és az istállóban aludt a lovak között, akiknek csillagjuk volt - az a fehér folt a homlokán.). Na jó, ennyit a pajzánságról. Esetleg még annyit, hogy még mindig szerlmes vagyok a Tomiba.

Kölcsön elég...megeszi a levendulát, mérges vagyok ezért...egyébként nagyon kedves Nyúlam-bulam. Tényleg. Léna egyenesen rajong érte. Suttyomban meg is rángatta a fülét...és boldogan sikongat, ha látja. Különösen, ha mozog. Netán szökken.

Egyébként folyamatosan szórakoztatásra vágyik, mert mindent látni akar, meg csinálni, de a mászás nem megy még -viszont az ülés (!) már két hete remekül, egyedül, istenien, biztosan üldögél. Borzasztóan bosszantja, hogy egyedül egy csomó minden nem megy és ezt nem késlekedik sikoltással azonnal jelezni. Úgyhogy nem mondhatnám, hogy elképesztő sokat játszik egyedül. Az egymásbarakható hordók, és a csörgős Jancsi-bohóc viszik a prímet, mintegy 5-10 esetleg tizen-mondjuk-két perccel...Járóka már uncsi. De új perspektíva, hogy ül benne. Szóval ül. És 6,36 kg. Doktornő elégedett és dícsér. Szerinte nem most kell megpróbálni az éjszakai szoptatás beszüntetését, amikor végre rendesen gyarapodik, plusz jön az foga. Egy már félig kint van, szerintem jön mellette lent a másik.  Eddig a már említett két rémes éjszaka ugye, no de a nappalok...Egy véget-nem-érő nyafogás. Megőrülök néha. Nyilván ő is. Fáj neki. Persze még mindig a világ legaranyosabb, legtündéribb cukorfalatja, elolvadok, ha ránézek... - és nem sír...de ne nyüszítsen ilyen sokat, jöjjön ki már az a fog, mert ez nem jó...ma éjszaka csak egyszer ébredt, nem is értem, alig hiszem...tegnap viszont jól kihányta körbe az ágyba-szobába a Milupa termékmintát...Együttalvás lett belőle. Mi Tomival spagettiként csíkban, mozdulatlanul, ő azt hiszem jól...

 Itt az asztal szélét rágcsálja. Hideg vas. Tomi csinálta.Hmmm...

Kiderült a hatalmas sírások oka: jön az első fogacska. Sőt, lehet, hogy rögtön a második is, de az elsőn mindenesetre már kopog a kanál...Persze még alig-alig látszik, leginkább csak egy kis átlátszó csík az ínyén, de fogacska, nem vitás. Úgyhogy volt két, hajnalbanmásfélórátsírós, majd a mi ágyunkban megnyugvós éjszakánk, viszont a tegnapi már egész jó volt, aludt egyszer 5, egyszer meg 4 órát egyben, nem is tudom, hogy került megint az ágyunkba...(Úgy félek, hogy nehogy odaszokjon, küzdök rendületlenül. Mindenképp a saját ágyában alszik el, ez hátha számít egy picikét...de úgy fáj neki...). A Dentinox viszont segít (ez egy lidokainos zselé), csak utálja, ha kenegetem, mert nyilván érzékeny...Kapott gyorsan egy fogkefét is, hogy hadd szokja, ez isteni játék, nagyon jó rágcsálni mindkét végét, és nem utolsó sorban lehet vele hadonászni, vezényelni, meg kopácsolni is. Szóval klassz dolog a fogkefe:

Úgy örül neki:

Mindazonáltal a kenyér is csudajó dolog, ez szerdán derült ki, amikor Leányfalun ebédeltünk Béciékkel és Katiékkal. Béci szerint egy kenyérhéjjal ki lehet húzni egy rendes ebédet vagy vacsorát, és lőn...A Hableányban a Dunát nézve vígan megebédeltünk a három pici gyerekkel, Lénuska etetőszékben, kenyeret majszolva, végül gusztusos nyálas kenyér csimbókokon trónolva, morzsákat csipegetve, de boldogan, csöndben elüdögélt...Mesés dolog ez a kenyér. Csak nehogy mostantól mindig kenyérhéjjal járkáljunk...Kicsit aggódtam, hogy félrenyelheti, de Kati megnyugtatott, hogy meglepően mélyről tud öklendezni egy ilyen kicsi baba, és tényleg. Lencsi volt olyan kedves, és ma ezt is megmutatta.

Aztán voltunk még hintázni is, ezt is nagyon tetszett Picurnak, arról nem beszélve, hogy az micsoda kaland volt, hogy elbicikliztek a Tomival a boltba...Repült. Csak a meredek Arzén utcán illetődött meg, de gyorsan kiheverte. Óriási sikert arattak Szentendrén.

Közben még mindig igyekszem ebédre nem adni anyatejet - bár ma például megint elfelejtettem -, de ennek köszönhető, hogy voltunk a Tomival a KOGART-ban gyönyörűséges magyar imresszionisták kiállításon, még jót kávéztunk is a kertjében, amire úgy vágytam...(Most jó pesti kiülős vacsira vágyom éppen. Ebéd is jó...Bármi. Nyüzsgő nagyvárosban. De itt élni imádok - továbbra is.).

Aztán még az a mámorító lehetőség is adódott, hogy Magdi úgy tűnik minden csütörtökön eljön a Pocakra vigyázni (és ugye már akár 6 óra is eltelhet nélkülem, ha nem felejetem el az ebédnél-nem-szoptatást), így történhetett, hogy ezen a héten elbicikliztem a szépséges Duna-parti úton Leányfaluba úszni, úgyhogy tekertem 10 km-t és úsztam 3/4 órát, még tejeskávét is ittam, meg melegszendvicset is ettem és nem győztem betelni a függetlenség, a szabadság édes, friss, kék színű (öööö....mijével?...) levegőjével (nem az igazi...).

 Még Tahiban is voltunk Lami-bulin. Ott kicsit nyűgös volt az én kicsi cukorfalat, tüneményes kislányom, mint ahogy ma is, meg tegnap is, de azt hiszem ez is a fránya fogacska...

Nyuszink is van. Vendég-nyuszi a szomszédból, amíg meggyógyul, hogy aztán kb. a hét végén a két másik egészségeshez kerülhessen vissza a Ritáékhoz.

Még egy utolsó. Drága szerelmetes Tomimmal másodszor sütöttünk Szentendrén szalonnát. Az első kapcsolatunk hajnalán volt, amikor egyszercsak fogtuk magunkat, eljöttünk ide, vettünk a Kaiser's-ben egy bicskát, szalonnát és bort, majd felmentünk valahova sütni. Sajnos arra egyikünk sem emlékszik hova. Arra viszont annál inkább - Szülők, innen ne olvassátok! -, hogy úgy mentünk haza (illatve csak a Rózsadombon tettük ezt), a Fillér utcába, hogy én a Tomi öléből vezettem. Tomi józan volt és nagyon odafigyelt. Én is. És aztán, ez volt az első közös éjszakánk......(Másnap mentem pszichológiából felvételitni, meglepő módon nem vettek fel.).

Sikerült! Bekaptam!

Fincsi.

Tiszteletteljes kérésem mindenkitől, aki olvassa a blogot, hogy ma éjszaka gondoljon ránk, hadd aludjunk egy kicsit...Megint háromnapja rémesek az éjszakák, nem tudom miért...Bár tegnap már kihagytuk az anyatejet ebédnél (10.30 után 5.30-kor szopott!!!) és semmi baj nem volt (ma sajnos elfelejtettem a hozzátáplálás eme következő fokozatát), egyébként 4 órát is bírja két evés között, hármat mindenképp, de éjszaka 1,5 (!) óránkánt keltünk, legjobb esetben is kétóránként és mindezenközben virrasztottunk egy kellemeset, fél 3-tól ötig, mindhárman...rémes. Kész vagyok...Nappal még egész jól bírom, de reggel fölkelni 7-kor rémes, rettenetes, ha nem lenne a vaníliás krémtúró biztos nem menne. Szóval szeretnék aludni...nagyon...

Pont arról beszéltünk ma a Krisztivel, hogy neki az első hónapok voltak nehezek (mert Áron hasfájós volt), nekem viszont most azt hiszem fárasztóbb sokkal. Az első hónapokban az történt, amire számítottam. Viszonylag kiszámítható volt, hogy háromóránként kelünk, eszünk, és ezt is történt. Most viszont számomra ismeretlen okokból ébred éjszaka, keservesen sír, nem tudom, hogy a hasa, a foga, a mozgásfejlődés, a front vagy mi a csoda. Nem hinném, hogy másfél óra után éhes. És ami nagyon kifáraszt, hogy nem látom a tendenciát. Azt mondták, hogy majd ha háromhónapos végigalussza az éjszakát, majd ha eléri az öt kilót, majd, ha hozzátáplálunk, majd, ha eszik húst...hát nem...ez annyira nem bíztató...kezdem elveszteni a reményt, hogy valaha.....vannak reménykeltő napok, de már tudpm, hogy ez nem valami felé mutat, csak éppen jó. Aztán meg éppen rossz lesz. Most megyünk fürdeni....

Így egyébként imád ülni, ez nagyon szórakoztató...hatalmasakat kell kurjongatni.