lamikriszti 2009.07.22. 17:47

Délután

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megtévesztő, de imádja a vizet. Úgy pancsol, mint egy csapat kacsa...Apa, milyen csoportosulásban járnak a kacsák?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ja, és miért nem mentünk Horányba reggel?

Bár felkeltünk 8-kor (minden óra 35-kor megy a rév a Szentendrei szigetre), a festők (a szomszéd ház mi felénk eső falához) megérkeztek fél 9-kor. Léna váratlanul egy pelenka-cserébe bonyolódott, melynek eredményeként át kellett öltöztetni. Tekintve viszont, hogy mostanában valóságos közelharc egy tisztába-tétel, ami komoly fizikai erőnlétet kíván, mindketten megsínylettük, Lencsike azonnal le is hányta a második ruhát. De semmi probléma, átöltözünk, bár így elment a 9.35-ös rév is, gondoltam a 10.35-öset csak elérjük. Odahívtam a festőket, lefogtuk, lekötöztük, pikk-pakk új ruha volt rajta. Ekkor már szinte tízórai idő, mégis jobb itthon, hamár még itthon vagyunk, mint máshol, tökéltetesen összecsomagolt pakkból barack elő, három falat után sikerült a harmadik váltás hacukát is elintézni, ismét egy röpke iszapbírkózás után megszabadultunk ettől is, viszont ekkor már 10 óra volt, Nénó gyakorlatilag nem evett, ám a rendes ébredés után két óra eltelt, így egy éppcsakhogy szoptatástól kicsit jól lakik, a fáradságtól való nyűg enyhül, és ha 10.20-kor elindulunk, még elérjuk a révet. De Manka 10.15-kor már békésen alszik a cicimen, Kláritól meg megtanultam, hogy alvó gyereket soha fel ne ébressz...és szépen délig aludt...hát, így nem mentünk Horányba.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása