Jó tudom, nem olyan nagy szám, de nekem igen...Etetőszékben uzsonnáztunk! (Mögöttünk golyóskodnak a borostyánon a lámpionok!)

Nem szabad erőltetni az ülést, nem is teszem, de amikor hétvégén Kecskeméten megálltunk enni, éppen ott volt egy ugyanilyen szék (elképesztő, pedig ez egy egyedi IKEA termék, kézzel készült, folklór...), váratlanul belekerült a Pocak és úgy tetszett neki. Most is. Körbe-körbe tekergeti a fejét (új perspektíva), lóbálja a lábát és felfedezte, hogy lehet tenyérrel csapkodni az asztalt. Ez pedig meglehetősen érdekes dolog. Hangot is ad. A csapkodás. Léna is. Ja, utánanéz ám a leejtett dolgoknak is, kérem szépen...Tárgykonstancia!

Azt még feltétletül le kell írnom, hogy olyan nagyon szeretem. Leginkább, mint egy szerelem. Nem tudok betelni vele, gyönyörűnek, izgalmasnak és megúnhatatlannak látom. Attól féltem, hogy ha kislányom lesz, picit féltékeny leszek, hogy nem én vagyok az egyetlen kényeztetnivaló lány a családban, de ez eszembe sem jut (azt hiszem ez főképp a drága Tomi érdeme). Töröm még mitől tartottam, amikor még nem tudtam, hogy kislány, mert egy csomó ilyen volt. Féltem a konkurenciától is - badarság... Attól még most is rettegek, hogy nem fog szeretni, hogy valamiért nem lesz büszke rám, hogy hazudni fog, mert nem bízik bennem, vagy mert idióta, begyöpösödött felnőttnek tart...jó lenne, ha szeretne nagyon. Egy pár napja néha érzem, hogy fontos vagyok neki, és az mesés ám...nyújtogatja a kis kezét felém, megölel (vagy valami olyasmi) és meg tudom nyugtatni. Énénén!!! Ez olyan jó...egészen bódító...komolyan. Ha meglát, felragyog a kis arca...másokra is mosolyog, de nekem nagyon melengeti a szívemet. Szerintem egyébként a szűk családot már megismeri, és örül nekik...hálás. Akkor is ha kiveszem az ágyból. Tehát imádom. De akkor, ha még aludni is lehet, akkor lehoznám neki a csillagokat. Jó, máskor is...bármikor, csak örüljön....a legjobb ajándék, sose unom meg, mindig várom, hogy lássam, és mindig még jobb, mint amire számítottam. Biztos rémes lesz később, ha kamasz lesz, vagy kis felnőtt, biztos őrületbe fog kergetni, de a legnagyobb kincsem (persze a többi családtagomra sem panaszkodhatok. Szerencsés vagyok, csak ki ne derüljön, hogy valaki például vámpír közülük. Vámpír inkább ne családtag legyen...akkor nem bánom...).

Tehát: az idén Húsvétkor sárkányhusit ettünk, ez azonban a nyuszi szeparációs szorongásához vezetett, többet nem csináljuk.

Neeem is...De Lénuska csütörtöktől husit eszik, leginkább bébiétel formájában, mert ennek a manővernek múlt héten nem sikerült nekiállni, habár a nagymamák kitettek magukért és nagyon klassz kis Húsvéti Léna-menüt gyártottak. Óvatosan eszegette is, bár furcsa volt, mert annyira nem volt pépes, mint a bolti (én mondjuk ilyet se tudnék...), de leginkább éppen akkor nem volt olyan éhes. Ki kell várni azt a három órát, legalább napközben...Mert ugye éjszaka, tegnap előtt például 1,5-2 óránként keltünk, ki tudja, hogy miért...azt hiszem egyébként azért mert Húsvét táján nagy volt az izgalom: egyrészt Jézuska feltámadt legfőképp, másrészt pénteken elmentünk Szabadkígyósra, de előtte a délelőttöt a Fillér utcában töltöttük, illetve inkább a 4-6-os-on (ez alkalommal az oroszlán-anyai ösztöneim egy őrülttől való megmentés alkalmával csúcsosdtak ki, pedig engem érdekelnek az örültek nagyon, de Lénuskával úgy szaladtam a villamos másik végébe, mint a csík. Leginkább attól féltem, hogy leköpi. De nem köpködős őrült volt, hanem ijeszgetős-kiabálós), a földalattin, meg a Vörösmarty téren és a H&M-ben voltunk Veráékkal. Aztán leautóztunk Szabadkígyósra, én kb. 2x3/4 óra alvástól (Léna aludt) eltekintve szinte végig eszeveszetten szórakoztattam, mert kicsit nehéz Lencsikének ebben a féltojásban ennyit ülni, különösen, hogy két napja már hason hintázik és emelgeti a popsiját - állítólag így kezdődik a mászás... (és még az ugrásszerű mozgásfejlődés is zavarhatja az alvást egyébként...).

Szóval - megpróbálok egy témát befejezni...Az autózás nehezebb volt, mint karácsonykor, végén Tomi szórakoztatott, én vezettem, hazafelé ugyanez, azzal a különbséggel, hogy Lénuska kicsit összekakizta a farmeromat pelenkázás közben, de érdekes módon, ez már meg sem kottyan...Igen. Még mindig Szabadkígyós. (Hétfőn Vitéz-Húvétot ültünk Pesten már.) Az alvás egész jól ment mindkét éjszaka, igaz pénteken is és szombaton is virrasztottunk 1/2 5-től 6-ig, mindhárman, amikoris semmi baj nem volt, irtó édesen gagyarászott, csak éppen úgy érezte, hogy lent délen ekkor kezdődik a nappal. Persze az elasztikus napirendünk teljesen összekuszálódott. Ja...és a szeparációs szorongás. Sír, ha nem vagyok ott, és állítólag keres...pedig olyan romantikusat motoroztunk Tomival az erdőben és feküdtünk a tisztáson, de aztán megcsörrent a telefon, hogy próbálták a szüleim húzni, de most már menjünk haza, mert nagyon sír... Így sárkányrepülni mindannyian mentünk. Igenigenigen! SÁRKÁNYREPÜLNI!!! Így: (Ez itt a Tomi repülője szárnya, hátul én!)Ez volt a meglepetés az első házassági évfordulónkra a Tominak, semmit nem tudott, a kocsiban kapott pezsgőt (Apa vezetett), majd egyszercsak megérkeztünk a békéscsabai reptérre...Nagyon meglepődött és naaaagyon örülni látszott! Két külön sárkányrepülővel repültünk egyszerre, Anya később, én nem féltem annyira, mint tavaly Stockholmban a vidámparkabn, ahol egy iszonyú magas toronyból zuhantunk alá. Ott azt hittem, azonnal meghalok. Itt csak nagyon izgatott, hogy miért nem esek le az égből, amikor gyakorlatilag nem tart semmi...Én nem éreztem, hogy tartott volna, volt rajta három cérna-szerű biztonsági öv, biztonsági szalag mondhatni. Tehát gyakorlatilag ülök a felhők magasságában egy hokedlin és borzasztóan csodálkozom, hogy ha picit dül a gép, miért nem zuhanok le. De nem. Csodálatos, fantasztikus, isteni volt...(az is, hogy nem estünk le, meg egyáltalán, az egész...) Másodszor már nem is félnék...Láttam a Körös-összefolyást is Szanazugnál...Tomi persze nem félt...de úgy örült, olyan aranyos volt. Még Anya se félt. Hova jutottam. Mindegy próbálom azért tartani, hogy én egy nagyon bátor lány vagyok....

Ezeken kívül még olyasmiről tudok beszámolni, hogy bár már mindenféle huncutságokat eszik Picur, például a csemegeuborkát előszeretettel csócsálja, és bátran nyalogatja a citromot is az első fintorgás után, a víz nem megy le a torkán, erre rögtön elsírja magát, ebben az esetben a szokásos hunyorgás már nem elég. Az almalé is elviselhetetlen. Egyáltalán az ivás mindenképp. Nem adom fel, minden nap próbálkozunk, ma a vakondos-pingvines külsejű csőröspohárral már sikeresen nyakonöntöttem. Az első pillanatban jó szívvel konstatáltam is, hogy végre megy a dolog, milyen ügyes, szépen fogy a vizecske. Majd éreztem, hogy kicsit vizes a háta. Majd még jobban. A sütőtökkel két küzdelmes éjszaka után felhagytunk, azt nem tudja megemészteni. Bezzeg a zöldborsós, meg a banános-almás csirke...Ma meg Anya hoz neki cukkinis, meg tökös csirkét, hmmmmm....

Én csak szalonnát szeretnék már sütni a kertben, közben rosét inni, levendulaillatban, csudálatos vadonatúj lámpionfüzérünk alatt...Nyuszi hozta. Tényleg.

Ó...és felfedezte, hogy milyen mókás lehajítani a játékokat az asztalról, de ma már a cumi is átrepült a kerten (nem baj, még 5 kg van rajtam.). Viszont roppant érdeklődve nézte a fűnyírást...Piros pöttyös labdával autóban focizni meg egyenesen fergteges.

"Nem hallom, mit súgand ez a nő..."

Ez A kellékesből egy mondat. Semmi. Nincs apropó...

Ágyat kaptam! Már a kocsi tetején ki kellett próbálni!

Ma van rajtam szoknya először! Le

is ettem áfonyával.

Tavasz van, tavasz van, tavasz van!!! Már vagy 3 napja. Tegnap minden anorák, sapka és sífelszerelés nélkül, csak úgy kint borsófőzelékeztünk (Igen, borsó. De ezt megveszem, nem paszírozok...így is óriás babakonyhát rendezek hétvégén, turmixolom a pepőket a peppőkkel) a kertben.

Utána meg hatalmasat játszik - mert nagyokat játszik ám egyedül - és iszonytos szenvedéllyel hablatyol közben. Nagyon édes...

És az elmúlt pár napban olyan jó kislány volt, eltekintve attól, hogy ma arra ébredtem, hogy beszorult az ágy rácsai közé. De úgy, hogy mindkét lába teljesen kilógott, a rács a pelenkához került. Így:

Ezt nem tudom, hogy csinálta. Éjszaka....

És tegnap óta azt mondogatja, hogy dej-di-dej-di-dej-di, meg, hogy nejnejnej, és dejdejdej...Természetesen a nejnejnej akkor hangzik el, ha valamit nagyon nem szeretne. Nyilván. Csak egyelőre svédül mondja...

Ma itt volt a védőnő, nagyon kedveseket mondott a Lénáról, például, hogy nem baj, hogy kicsi, ő ilyen, de szépen egyenletesen fejlődik (tegnap volt 5,68 kg és 63 cm). Folyton vigyorog, elképesztő barátságos, imádja, ha itt van valaki, azt is, ha elmegyünk (ha előtte nem fáradt ki nagyon, például múlt héten már nem tetszett neki a Mozaik Teaház a két ingatlan-nézés után...), imádja ha a fülét mossuk (tátott szájjal, félárbócra eresztett szemmel, aléltan hagyja...), a védőnő szerint is meglehetősen bőbeszédű, és szerinte nagyon határozottan mutatja, hogy mit akar, tehát nem lesz könnyű vele...szerinte különösen nehéz dackorszakra számíthatunk, mert ilyen akartos (ezt például abból látta, hogy amikor elég volt a sütőtök-répa, tökéletesen egyértelműen feszegeti magát a kezemből, nem nyitja ki a száját, esetleg jól belefúj a kanálba. Igen...most is mosok...). Viszont szintén a védőnő szerint a vékony gyerekek ellenállók. De jó lenne...Végülis megúszta azt is, amikor keresztbe betömte a szájába a cumit és az beszorult. Valóban másképp kért akkor segítséget. Az hírtelen sírás volt, erős, és semmiképp nem a nyafka, nemakarokaludni-féle. Meg azt is mondta, hogy szép szimbiózisban élünk...meg, hogy nagyon-nagyon nyitott, úgyhogy lehet, hogy azért ébred fel hajnalban, mert nem tudja feldolgozni a sok ingert. A fránya ingerek ébresztik fel. De azóta nem volt olyan horrorisztikus éjszakánk, sőt volt egy hétórás alvás is, igaz, hogy este nyolctól hajnal háromig...Állítólag még amíg szopik, teljesen normális az gyakori éjszakai ébredés, mert pici. De már brokkolit is ehet, meg hüvelyeseket, meg sóskát, spenótot és két hét múlva pipihusit. Más szárnyast is...Szilvásgomócot sajnos még nem. Végül a wasabi-ból sem adtam neki tegnap, pedig elfogott (vagy elkapott?) a kísértés.

Aztán a fejlődésneurológiát is megúsztuk, azt mondta a doktornő, hogy gyönyörűen fejlődik és elhagyhatjuk a hosszú gyakorlatot, úgyhogy már csak két régi rövid van, meg a kicsit kibővített toporgós.

Azt hiszem Klári fenti, egyik leghasznosabb észrevétele az utóbbi pár éjszakán nem egyszer jutott eszembe. Ez volt eddig az egyik legmegnyugtatóbb tanács rutinos anyáktól, hogy akármi is van, akár jó, akár rossz, az úgyis csak napokig tart. Tekintve, hogy a szigor nem jött be, a rendesen tartott menetrend sem, azt hiszem ez nálunk különösen áll. Egyébként csak két rémes éjszakáról van szó, az egyiken fél kettőtől bömbölt Lencsike fél 4-ig, ami azért volt jó, mert egy idő után már hármasban üldögéltünk Tomival a sötét nappaliban a piros - immáron tejpöttyös - kanapén és belenyugvón ölelgettük a kínlódó drága Picurt, és végül amikor nem segített már sem a mama, sem a papa, segített Gyurcsány Ferenc. Legalább nekünk, fél órára. Ugyanis végső kétségbeesésünkben bekapcsoltuk a TV-t (nem is gondoltam, hogy van adás), ahol Gyurcsány Ferenc lemondásának hátterét ecstelték, és ez - a politikai műsor - Lénuskát kiragadta a hasfájás vagy egyéb fenevad karmai közül, és boldogan meredt a képernyőre. Jól esik ez nekem...de megkönnyebbültünk naaagyon....Pedig már sohasoha nincs előtte bekapcsolva ez a bűvös masina, de úgy látszik a varázsa ettől mit sem csorbul. Aztán a következő éjjelen is 2 - 2,5 - 3 óránkánt keltünk, de ma már aludt kétszer négy órát egymás után. Azért az nem volt jó, hogy már félve feküdtem le, hogy negyed, vagy fél óra múlva kelek legközelebb, illetve, hogy a hatórás kelésre rá három vagy egy órára tudom visszalatatni, mert nekem muszáj akkor aludnom még egyet, csak nem  mindegy, hogy 7-kor fekszem vissza vagy 9-kor...Ugyanis a közte lévő időt csak félálomban vészelem át, teljesen használhatatlanul...Mindenesetre hozzátáplálás ide vagy oda, nem mondhatnám, hogy látványosan nő az átaludt órák száma (volt olyan, hogy 7-8 órát aludt régen...hogy??? Mondják, hogy a mozgásfejlődés így bezavar, de akkoris...). Pedig evett már krumplit (bár ma tudtam meg, hogy a keményítő miatt ezt nem lehet egyéves koráig), répát (ebből a védőnő szerint csak bébiételt szabad a nitrát-tartalom miatt, de akkor az a krumpliban is, meg céklában is van, nem?), meg banánt (bár erről is írják, hogy csak fél éves kor után kéne, de ezt nagyon szereti), sütőtököt (szerintem ezt nem emészti meg rendesen) meg Hipp grízt este (ez büdös és nem ízlik neki), majd tegnaptól Sinlac-ot, mert mindenki ezt ajánlja, ami szintén büdös, de ezt most egy kicsit, nagyon óvatosan erőltetem, hátha megszokja. Ez naggggyon egészséges, csak szentjánoskenyér és azt hiszem rizs alapú, és elegem van, hogy már az 5. tápot vesszük, pedig állítólag ezektől átalusszák az éjszakát. Léna nyilván nem, pedig de szeretném...két dolog ad erőt, az egyik, hogy iszonyú jó a könyv, amit olvasok (tényleg letehetetlen, amit hajnal kettőkor alig tudok becsukni), a másik, hogy annyira édes, amikor jól lakott, és álmában irtó elégedett, cuppog és nyújtózkodik és gyönyörűen alszik. (Persze nekem az alvás már minden ízében és minden körülmények között gyönyörűség...).

Egyébként mindenki azt mondja, hogy a képeken sokkal nagyobbnak néz ki. Valójában tényleg picinek tűnik, nem hiszik el nekem, hogy egy hét híjján fél éves. Magam is nehezen...Mármint, hogy bármilyen kontextusban benne van vele kapcsolatban, hogy éves...Őrület. A hétfői csipő kontrollon azt mondta az ortopédus a Kádár utcába, hogy semmi baj nincs a mozgásával (expanziós túlsúly smafu), tökéletes és már látja a mászás kezdeményeit. Ez jó hír, mert jó, ha napi egyszer sikerül megtornáztatni, pedig a jövő héten kell menni a fejlődésneurulógiára...Ó, és olyan ügyesen fog...Különösen a cumit, megszerzi és tömködi a szájába - általában az irány még nem stimmel...Ja, és a ringatózós kisszékben minél kevesebbet legyen, főleg a földön és a járókában. Igen. Ez logikus.

Elképesztő édes hangokat ad ki... Nevetve sikongat, gügyög, kacag, ha csiklandozzuk, és kúrjongat nagyokat. Ragyog az arcocskája, irtó huncutul néz és általában fülig ér a szája. Vagy köldökig...de az ritkábban.

Aztán még voltunk Mojszejeven, ami nagyon jó volt, de én úgy aggódtam, hogy rémes. Vasárnap már sokkal lazább voltam a Krúdy-esten, de az Szentendrén volt. Ott csak az utolsó fél órában lettem izgatott (de isteni volt az est is)...A Mojszejeven viszont szörnyen viselkedtem, szegény Tomi nagyon fegyelmezetten tűrte. Először is, hogy este már kétóránként eszik és mi négyet leszünk távol, másrészt megtudtam, hogy a táraságunkban lévők gyereke aznap lett bárányhimlős...Na nekem más sem kellett, végig sírtam az első két számot, aztán megérkezet Vitéz-nagypapa első sms-e, hogy vígan alszik, majd nemsokára, hogy megevett háromnegyed banánt, kutya baja, boldog. Elmondhatatlanul hálás voltam ezekért az sms-kért, megmentett az őrülettől...Esküszöm, csak az első alkalommal voltam ennyire ideges, mert ennyit még nem voltunk Tőle távol, de már tudom, hogy vígan beéri banánnal is anyatej helyett, és nem hal éhen...Mégcsak nem is szenved. Persze rögtön eszembe jutott, hogy tuti, hogy kevés a tejem, mindig tud enni szoptatás után, és ha nem kap, az is túlélhető...De hogy fogok rájönni arra, ha teszem azt egyáltalán nincs is tejem már, csak a cici, mégiscsak cici...?

Hatalmasakat játszik, egyedül is, már a pelenkázóról is levetette magát (ott voltak a színes bogarak), de Tomi elkapta... 

De lehet, hogy a dobozos tejbegríz. Bár, hogy őszinte legyek, inkább én...Kicsit elkapott bennünket a hozzátáplálás mámora, Lénuska falt bármit, főleg a krumplis almát, aztán rá egy órával még a dobozos tejbegírzt. Ami valójában vízbetápszer. Viszont banános-barackos. Úgyhogy éjfélkor egy dinoszaurusznak is elegendő hányásra ébredt - szerencsére Tomi mellette rajzolt...Majd félálomban még gyorsan hányt három ijesztően felnőtteset, és rengeteget - ennyit azért nem ettünk, ezt valahogy titokban kebelezte be, az utolsót már sápadtan a csapba, papája a homlokát fogta, mamája a kis lógó testét. Mosolygott..., mindegyik után. Úgyhogy tegnap diétáztunk, óvatosan ettünk kicsiket, és csak háromszor kétfajtát, az éjszaka is kevesebb ébredéssel telt, hányás smafu, igaz reggel 6 óta fent vagyok, mert csak 10-kor sikerült visszaaltatni...persze én simán visszafeküdtem volna tízkor is, de jönnek a Kati-Gréta-Évi-Mirkó szilvásgombócozni.

Álmos...

Azt írtam, hogy valamelyik nap elvesztettük a kiscipőt séta közben, így muszáj volt visszamenni keresni, pedig a Lencsi már nagyon-nagyon megéhezett, zokogott, így kénytelen voltam séta közben, kengurúban szoptatni. Semmi nem látszott, még a Kriszti sem vette észre, Tomi meg is jegyezte, hogy ez cigányasszonyos, de nem, mert teljes diszkrécióval tettem, így inkább vicces volt. Szerintem. Soha nem tudom végigolvasni mit írtam, lehet, hogy ezt már igen.

Most megyek gyorsan virágokat ültetni, remélem nem visz el a szél, Anya meg jön este és mi elmehetünk vacsorázni, hmmmm....szombaton meg Mojszejev...de pénteken kettesben leszünk Pocakkal este (nappal Vera-Tami jön), mert Tomi megy csoporttalálkozni a Mecsekbe. Vasárnap meg Krúdy-est Szentendrén. Azt nagyon szeretnénk...csak erre vonatkozó elképzelésem semmi sincsen....A szombat esti láz után (Lencsi a Vitéz-nagyszülőkkel, vagy csak a Gyadekkel Erzsébeten), itthon lenne a helye, hogy ne boruljon föl nagyon az élete, de mégiscsak Krúdy, meg Szindbád...

Ó, azt mondja, hümmahümma….meg, hogy ahíjjj… - megyek...

Nem biztos, hogy ez a szakszó...

A menetrendet inkább nem sikerül tartani, mint igen, mármint ezt a katonai, szigorú órarendet. Én sejtem, amit sejtek, és legföljebb nem úgy. Minden esetre, amióta 7-kor fürdetünk, azóta nincs hosszú alvás, kb. háromóránként kel éjszaka. Ez nem jó...Most nagyjából úgy néz ki a dolog, hogy a hetes fürdetés fix, így eszik még egyet nyolc előtt, majd 10, 12, 2, 6, ekkor fönt vagyunk Tomival jó esetben csak egy órát, eszünk egyet, biztos, ami biztos, és akkor még 9-10-ig alszunk. Aztán nagyjából egy órákat van fent, 1,5-et alszik (kengurúban kevesebbet) és így tovább. Nappal háromóránként eszik. Úgyhogy matól a reggelitől és az éjszakai evésektől eltekintve minden étkezés után kap még valami finomat...Már két napja krumplit is az alma meg a sütőtök mellé, de már kész van holnapra a répás alma. Imádja ezeket, habzsol. (Meg az én kakaós pöttyös, meg csíkos bögréimet). Görbül a szája, ha nem kapja elég gyorsan, és magától még nem hagyta abba. Csak arra gondolunk a Tomival, hogy nem tudja még milyen érzés a "jól laktam"...Kíváncsi  vagyok, hogy ettől folytonosabbak lesznek-e az éjszakák...A hétvégi két cudar éjszaka után nem bánnám. A Jóisten meg a Lencsi tudja csak, hogy pénteken miért aludtam két részletben összesen 4 órát...szombaton meg fél órával az éjféli evés után miért ébredt zokogva...Pedig aznap még Gryllus Vilmoson is voltunk és csak 10 perccel jöttünk el hamarabb, addig Picur kerek szemekkel figyelte a színpadot. Vasárnap meg Anyánál nevetgélt, meg persze evett és sikongatott, míg mi a Lukácsban fürödtünk. Az mennyei volt...azt hiszem újjászülettünk. Azóta bőszen reszelem a répát (pedig az nem jó), meg az almát, és varázsolok sárga-barna pépeket a babakonyhában...

Ez fogmosásnak indult, hevergetés lett belőle. Egyébként ideális hely: biztonságos, érdekes, kényelmes. Kicsit hideg, ki kell bélelni. Mindez az után, hogy megmarkolta a kaktuszt (Őt nem zavarta...). Pedig csak jácintot akartunk szagolgatni...Persze azok után, hogy én hajnalban egy bögre tejet beleöntöttem a beépített konyhaszekrénybe...

Egyébként semmi, csak Lencsi alszik (ma rengeteget - éjszaka viszont alig lehetett benntatrani a kiságyban...) és volt időm...

Tegnap iszonyú édesek voltak az Áronnal, egymással szemben könyököltek a földön, nevettek és kicsit sikítoztak (főleg a Léna), markolászták a másik kezét/haját/szemét (főleg a Léna) és persze a Léna megfordult és rátette a lábait az Áron hátára únos-untalan. Folyton testi kapcslatot keres mindenkivel...Kicsit erőteljes, kicsit hangos, és nagyon fogdos. És gyönyörűnek látom és olyan aranyosnak, hogy nem tudok vele betelni (ez meddig lesz így?). Azt meg leírni, hogy kislányom, olyan mint a meleg, olvasztott vaj...Kislányom, kislányom, kislányom, kislányom....nekem van egy KISLÁNYOM!!!!!!! Igazi kisbabám!!!! Barnaszemű kislányom...

Mindenek előtt éljen Tami, aki leküzdötte a csúfos vírust és a rémséges László kórházat. Már ki is gondoltam neki egy mesét Diaré úrfiról, akinek a csónakja megrekedt a csatornában, és mindig bizonyos gyerekeknek kell megmenteni őt. Mármint Diaré úrfit. Most Tami mentette meg...

Közben mi dolgozunk a menetrenden; jó oldala, hogy 9-10-ig alszunk este 8-tól, viszont semmiképp sem egyben, hanem eleinte 2, majd 3-4 órás ébredésekkel. De az elalvás napközben megvan, kétszer 3/4-2 órára, és egész jól el is alszik, a titkok csak az, hogy jó időben kell lerakni. Nagyjából 1 órát van szívesen ébren... (ugye, Léna?)...Azt azonban nem lehet tudni mikor, mennyit. Úgyhogy nem tudom megmondani jövő kedden mit csinálunk 5-kor...Most egy órája kúrjongat a járókában Mozart-ra, ja, és cuppog, mert azt mostanában fedezte fel és ez nagyon érdekes :)...Meg azt mondja, hogy hhhhiii (visszafelé szívva a levegőt). És a zenebölcsiben símán túlsikítozta a gitárt örömében. Közvetlen azután, hogy egy-az-egyben kihányta - mindkettőnk összes ruháját számbavéve -, a sütőtököt, a számos térdenlovagolás hevében...

Mint látható, egy-egy pillanatra ül egyedül!

Megkapta élete első virágját és imád csiklandozódni, meg kádban játszani, és titokban alvás helyett bogarakat néz (a feje fölött lévő játékbogarakat - nem tenyésztünk ezért egyelőre egyéb rovarokat).

Egyébként nem csak táskákban hordjuk...

Itt meg a babával játszik, amit én csináltam (ezen a képen nincs még kész), mert a WAMP-on már megint beleszerettem a Figurka babákba, gondoltam én is csinálok hasonlót...Távolról sem hasonlít, de nagyon élveztem. Picurnak is tetszik, mert csörög mindene (celofán van a testében, a végtagjaiban meg csörgő, van áttetsző műanyag szárnya és pom-pom farka - ettől lett farkas tücsök. Esetleg farkas hangya). Aztán úgy belejöttem, hogy csináltam még. A csíkosban műanyag dobozba mákszemek, meg gyönygyszemek vannak, így csörög...):

Itt azért nézünk mindannyian ilyen eltökélten a jövőbe, mert valójában a tükörbe...(ezt azt hiszem nem sikerült elmagyarázni...)

Én vagyok a kutya...Úgyhogy Béci hatására eljött a vasszigor ideje. Egy órája kemény mamája vagyok szegény kicsi Pimpinek. Sajnos már múlt hét csütörtöktől gyakorlatilag nem alszik semmit nappal, ami nem mondanám, hogy könnyebbé teszi az életemet...Ma 7 óra alvás után, hajnal ötkor Lencsike úgy érezte, hogy véget ért az éjszaka, alig tudtam egy óra alatt visszaédesgetni az ágyba...De sikerült 9-ig!!! Aztán háromszor aludt fél órát, ebből kettőt kengurúban.  Mert a Krisztivel és az Áronnal egész nap rójuk az utcákat. Egyébként nagyon jó, gyönyörű és klassz a társaság is, de nem sok mindent voltam képes egyébként tenni...Tehát egy órával ezelőtt bekeményítettem...Fél óra keserves sírás és Suttógós módszer (Sír, kedvesen lerakom, elmegyek, sír, bemegyek, kedvesen suttogtam a fülébe, sír, elmegyek, sír, bemegyek, kedvesen suttogok a fülébe, sír, elmegyek és így tovább...) segítségével hüppögve elaludt. Megtört az én szegény pici kislányom...Megszakadt a szívem, de sikerült és most alszik és ráadásul akkor alszik, ami a legnehezebb szakasz a napban (este 6-9-ig), mert ilyenkor már tényleg fáradt és nem akart aluni. De most...eltökélten megtanítom aludni. Következetes és kitartó leszek és biztos jobb lesz mindenkinek. Egyébként továbbra is a legédesebb mosolygós kisbaba, folyamatosan mindenkivel testi kapcsolatot akar, Áront egyfolytában fogdosta hétfőn, amikor náluk voltunk, elkapta a kezét és betömte a saját szájába, szintén hétfőn a zenebölcsiben a mellettünk ülő apukát csipkedte (de a zene megint nagyon tetszett neki!). És a doktornő is meg volt vele elégedve 5,3 kg, ami teljesen rendben van (elvileg az alma mellé el kéne kezdeni a krumplifőzeléket, de szerintem ez még várhat egy kicsit), csak az a csúnya ekcéma ne lenne a kis nyakán...de igyekszünk ezzel is elbánni. Sőt ma igazi pelenkázónk is lesz a fürdőszobában, mert a mosógépet bizony kinőtte...

Sajnos ezen cseppet sem vagyok szép, de most nincs más új.

A ma öthónapos Léna reggel leteperte az alvó Tomit. Persze, mert ő már 6.15-től aktív...A cím egyébként mindent elmond, nincs is semmi más...Én kicsit kivagyok, az egész napos foglalkoztatástól, ami csütörtök óta él. Az éjszakákat még mindig többé-kevésbé végigalussza (bár ma nem sikerült), de nappal nagyon keveset...És társaságra vágyik a kis drágám...Úgyhogy megyünk mindenhova, már megint vezettem (megígérem, nem fogok minden vezetős alkalmat leírni...), voltunk Torkos Csütörtökön is, isteni volt, ezt éreztem az öt hónap alatt a legnehezebb napnak - nagyon rámfért...A tequiláról nem is beszélve...

Csütörtök óta Pocak minden nap evett almát, aznap csak azért adtam - mindenféle megfontolást nélkülöztem -, mert úgy éreztem ez egy újabb program, amikor már elfogytak a csodáim...Akkor még nem nagyon tudta mire vélni, de nem bánta, állítólag tegnap már majdnem fél almát megevett, de ezt a szüleimmel tette, nem velünk...

És azért még mindig nagyon-nagyon-nagyon-nagyon szeretem....

Itt valamit éppen súg a Tominak. Előtte nyalogatta....

Kicsi Lencsi iszonyú gyorsan - hétfőre - meggyógyult, így majdnem teljesen nátha nélkül mentünk reggel a kardiológushoz. Még mindig ott az a kis zörej, de valószínűleg csak az vér áramlása miatt és remélhetőleg kinövi. Mindenesetre ott nincs több kontroll. A délutáni szimpi fejlődésneurológus szerint Lénuska mozgása javult, de nem múlt el a fránya expanziós túlsúly, ami azt jelenti, hogy inkább tartja spiccben a lábát, mint máshogy. Úgyhogy kaptunk még két gyakorlatot, az előzőekhez, úgyhogy már egész testnevelés órát tarthatok.

                                                                                                                                                                                                                                                                                                 Éjszaka viszont továbbra is alszik, 7, még egyszer 9 órát is, ez viszont azt jelenti, hogy reggel 7-kor kukorékol és esze ágában sincs visszaaludni. Nagyjából este 10-ig. Jó alszik kétsze fél órát, meg mondjuk egyszer kettőt, esetleg hármat. Körülbelül. A félből egy a kengurúban. De a fennmaradó időt irtó nehéz kitölteni, mert a járókában eljátszik igaz naponta mondjuk kétszer fél órát egyedül, meg még kétszer felet bogarakat néz, vagy a ringatós székecskében üldögél, de alapvetően - például most - várakozóan néz, hogy szórakoztassam egy kicsikét. Közben meg fárad, de nem alszik, mert gondolom az unalmas, úgyhogy fel van adva a lecke...ha már unjuk a Halász Jutkát is énekelni, meg sétálgatni, meg piros autót nézegetni. De nagyon-nagyon-nagyon édes, és olyan huncutul néz...hát még ahogy biggyeszt...Holnap megyünk Torkos Csütörtöközni, hmmmmm!!!

Ma még az is történt, hogy életében először hátról hasra fordult a Pocak!!! Már pár napja fordul az oldalára, de ma mindenképpen el kellett érni a kiesett cumit. És sikerült is. Igaz a fejlődésneurológus a hasról hátra fordulást egészen elbagatelizálta, mondván az csak véletlen volt (pedig nem, mert napok óta tervezte - láttam a szemén)...de különben is, hogy kezdődhetne másként...? Nem rögtön szertornával vagy négyütemű fekvőtámasszal kezdi (de csak azért nem, mert nincs itthon trapéz)...Jó, akkor sokat forgott pár napig, most ezzel felhagyott, de most biztos van jobb dolga. Például egyre ügyesebben fog. A pöttyös túró rudi papírját egészen kitűnően. Szoptatás közben pedig már egyáltalán nem ihatok, mert a csíkos, meg pöttyös bögréket mindenképpen szemmel kell követni asztaltól szájig, így meg nehéz a tejecskére koncentrálni...

Egyébként, ha alszik egy nagyobbat, magam is elcsodálkozom, hogy milyen elképesztő sebességgel, mennyi mindent meg tudok csinálni. Én azt hiszem három óra alatt már fel tudnék építeni egy házat, és még el is mosogatnék...

Drága kicsi Lencsi baba ma már 37,5 fokos hőemelkedéssel kelt, folyamatosan orrszívó-porszívózunk (talán most már nem rémült meg annyira az utolsó pár alkalommal), még éjszaka is..., egyfolytában trüsszög - de az tetszik neki...És úgy köhög - nem is tudom honnan tudja, hogy kell, de olyan nagyon igaziból köhög...Csillog a kis szeme, nemhogy csillog, folynak a könnyei, alszik sokat, de azért még most is rendületlenül mosolyog...Tegnap még mentünk vele a gyönyörű havas napsütésben a Pap-szigetre kengurúval, olyan csudaszép volt, aludt is édesen a Tomin, de ma már ezt sem kockáztatjuk. A holnapi fejlődés-neurológiával és kardiológiával meg fogalmam sincs mi lesz. Két hónapra kell előre időpontot kérni, az meg, hogy egy napra sikerült tenni egész hihetetlen...

Ezek még a csütörtöki képek Mirkóval, meg a macival - nagyon jó volt! :)

Gyors helyzetjelentés, amíg alszik szegény kis kimerült Pimpi...

Először HÉV-eztünk együtt Nénóval, a megállóban várt már a Béci, mert hozzájuk mentünk tegnap délután. A HÉV-en nagy várakozásaim ellenére és a kellemes döcögés mellett sem aludt, hanem flörtölt az utasokkal. Béciéknél is vigéckedett, meg nézegette a sok gyereket (Mirkót, Sárit meg Grétát - akik időnként odajöttek megsimogatni Lénót), fél órácskát aludt Mirkó ágyában, megvártuk még a Tomit is, majd még élveztük tovább a jó nagy társaságot és így fél 9-re haza is értünk, ahol még boldogan megfürdött, csak aztán lett sírás-rívás...

Ráadásul még mindig össze-vissza alszunk, elmúlt a jó világ, de lehet, hogy a nátha miatt, ami kb. 3 napja tart...Ma vettem orrszívó-porszívót, ki is próbáltuk gyorsan, jól elbántunk vele, nem is volt olyan vészes, mint gondoltam...alszik is kicsi Léna végre 4 órája. Mert ma reggel meg 7-kor keltünk, Tomi ment a Nagyvárad térre egy tanfolyamra, mi vele reggel a Filharmonikusokhoz a MüPá-ba, én teljesen meghatódtam, olyan jó volt...Géza ölébe vette Lencsit és zongorázott neki, Éva vetkőztette, Péter altatta, mindenki irtó kedves volt és még linzer karikát is ettem tejeskávéval...éééééés ketten jöttünk haza, Léna érezte, hogy most ügyesnek kell lenni, és szépen szendergett, még életemben először tankoltam is. Úgy tettem, mint aki végtelen rutinos, csak azt sem tudtam, hogy a kulcsot oda kell-e adni (nem kellett), de elméllyülten néztem a kutat, mert gondoltam az olyan "ezerévevezetek"-es....  Sajnos a patikáig behúzott kézifékkel sikerült, de lehet úgyis, csak a Tomi biztos nem fog örülni. Egyébként isteni volt, még arra is rájöttem, hogy milyen hasznosak a táblák, hogy mennyi van belőlük, és milyen okos dolgokra hívják föl az ember figyelmét. Végül is olyan, mint egy képregény. Ó, és írtam még egy mesét Bebéről, a csíkos lábú vízilóról, aki a világ legnagyobb hőstettére készül. Közben pedig esik a hó...

Igen, voltunk hétfőn zenebölcsiben Szentendrén az Áronékkal, ahol persze Léna és Áron volt a legkisebb de Picur iszonyúan figyelt és mosolygott, gitároztak, meg furulyáztak nekik, meg mentünk mint a mackó, meg, mint a lovacskák, szóval nagyon tetszett nekem is - nem beszélve a hatalmas tapasztott kemencéről, az óriási piros pöttyös teáskannával. Már ezért érdemes volt odamenni, teljesen mesébe illő volt. Igaz majdnem rátettem a forró vaslapjára a Lénát, de hála Istennek nem...(Kriszti is, tehát nemcsak én láttam ritkán kemencét. Bár otthon Szabadkígyóson van egy, most, hogy jobban belegondolok...-de az egyáltalán nem ilyen...).

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                        Hétvégén sikeresen megvalósítottuk a visegrádi reneszánsz vacsorát Anya segítségével, sőt vasárnap még kiállításra is eljutottunk, míg a Léna a Vitéz-nagyszülőknél hancúrozott, igaz a Galéria addigra bezárt (úgyhogy ezen a hétvégén ez még mindig megvalósításra vár), de szerencsére a Ludwigban a finn kortársak 8-ig volt nyitva. És még tejeskávéztam és linzerkarikáztam is, úgy, mint 4,5 hónappal ezelőtt. Nagyon nosztalgikus volt. Olyannyira, hogy ha minden jól megy pénteken bemegyünk a MüPá-ba Lénával - először...Csütörtökön meg Bécihez, Laurával, Katival, gyerekekkel - HÉV-vel... Hm...Ott még nem voltunk. Mármint a HÉV-en. Közben a szakad a hó. Mi hatalmasakat sétálunk Krisztivel, meg Áronnal.

Erythema nodosum halkan mondom, de látványosan jobb...Már csak a két nagy folt van, de már az sem fáj...Két lehetőség van - szerintem - az egyik, amit a kettes számú bőrgyógyász mondott, hogy az átfutási idő 6 hét szokott szokott lenni (ez pont annyi), ekkor ugyan nem értem, hogy mi van a góccal, volt-e, vagy van-e, vagy mi...? Illetve, hogy mióta nem szedek egyáltalán semmi vitamint, azóta a sebes javulás, ami persze lehet véletlen egybeesés, de a Magnézium mellékhatása lehet érgyulladás is... akár...Úgyhogy még egy hetet szoptathatnék a gyerekorvos szerint, ha nem múlna, de én úgy remélem, hogy ez múlásnak tekinthető és szoptathatok tovább. A tápszereket egyébként is feladtuk, tegnap volt 5,11 kg. Tehát hízik, csak nem dagad, de az nem baj...

Itt ruhában a kádban:

De ruha nélkül szoktuk fürdetni...

Tegnap előtt megint nyolc órát aludt éjszaka, ami olyan bíztató volt, mert mostanában ez viszonylag sokszor előfordult, de hogy ne bízzam el magam, ma fél 11 után fél kettőkor keltünk, majd fél ötkor, akkor átsírt egy órát, mire újra kapott egy kis tejecskét, így sikerült végül 6 körül elaludnunk...Ez nem esett jól...de most itt szuszog...Az az új szokása, hogy este kb. 6-tól nem alszik a fürdetésig (9 óra), tehát jó esetben a fürdés utáni szoptatás végén 10 körül fekszik le. Ez annyira nem tesz jót a mi nyugodt vacsoránknak, bár egy ideig irtó aranyosan üldögél velünk az asztalnál és néz bennünket, de sajnos egy idő után megunja...

Gyorsan írok, azt hiszem Tomi dolgozna a gépen...

Valójában semmi izgalmas, Manka forog, fogdos, barátkozik, autózik, kurjongat és szinte folyamatosan fülég ér a szája...Nevetgél magában, nevetgél másra, imád a levegőben repülni (persze hol máshol...), és még szatyorban is utazott:                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                               És kapott epres sapkát (még kicsit nagy), én meg fánkos gyűrűt:                                                                                                                                                   Aztán nálunk volt a Kriszti, meg az Áron, és a két gyerekecske nagyon édes volt a járókában, Léna nemhogy fogdosta az Áron kezeit, hanem tömködte az ökleit a saját szájába.                                                                        Tegnap meg a Fillér utcában délelőttöztünk, majd én egyedül Lénával átvezettem a Béciékhez, ahol Mirkóval fraternizáltak, irtó cukik voltak, és mindezek után elvezettem az Évitől a Lénával a Nagyvárad térre, amit csodálatos teljesítményként könyvelek el. Pocak meg olyan édes volt, mert megbeszéltük, hogy segít nekem, és egy könnycseppet sem hullatott, csak énekelgetett szépen hátul miközben én kommentáltam neki a forgalmat, illetve Budapest számomra nevezetes pontjait. Este meg egy mesét is írtam Tündér Lénáról meg Tündér Mirkóról egy Pagony-pályázatra, az Évi gyönyörűséges illusztrációkat készít hozzá. A Béci képeit egyébként is mindenképpen meg kell nézni, mert nagyon csudajók.

Most afrikai zenét hallgatunk, hogy Lénuskának táguljon a látóköre. Nagyon jó egyébként. És csöndben megjegyzem 5 napja 7 órát is hagy két evés között éjszaka. Nyilván ma nem így lesz...Ma jön Anyukám, mi megyünk Visegrádra estebédelni, holnap meg Babcsa és Gyadek és mi Nemzeti Galériába (talán Picur még a Nemzeti Galériánál is többre értékeli a nagymamáját meg a nagypapáját). Még Apa is volt Anyával és Nénó így örült:

Szombaton...a járókában, mert - azt hiszem - rettenetesen el akart érni egy játékot. Erre felborult és nagyon meglepődött, de gyorsan újracsinálta. Hasról hátra. És azóta is még ötször. Mert kukucskál ki a kiságyból, annyira, hogy eldül. Mindenesetre 4 hónapos és egy hetes...mi meg teljesen meghatottan álltunk fölötte...

Most csöndben írok, mert újabban a legkisebb zajra is felébred, pedig erre direkt odafigyeltem, hogy tudjon zajban aludni...hát nem tud. A hajszárítótól kimondottan retteg. Egyébként bátor, mint egy kisoroszlán, vagy, mint Maugli. Erre nem tudok példát mondani, de szeretném, ha az lenne...

A tápokat továbbra sem eszi meg, Milupa után kipróbáltuk - a háziorvos javaslatára -, a Bebát (?)...erre is úgy fintorog, jó esetben. Rossz esetben üvölt amint a szájába rakom a cumisüveget, de ha egyébként nagyon boldog akkor is éppcsak megtűri a szájában a cumit és biggyeszt. Nem értem miért annyival rosszabb ez, mint a rendes gumicumi, függetlenül az ízétől. Ami egyébként nagyságrendekkel jobb, mint a Milupa. Megkóstoltam. Igen, kipróbáltuk kanállal is, meg pohárból is, jól félre is nyelt, és se így-se úgy nem megy le. Recesszióban nem kísérletezünk sokáig ilyesmivel. (Receptre 2000 Ft egy doboz...). Különben is tegnap meg ma éjszaka 11-től 5-ig, meg 6-ig aludt. Jó, előtte kétóránként ébredt, de biztos készült az éjszakára. Vagy fejlődési ugrás. Esetleg front. (Előző éjszaka is volt, hogy kétóránként keltünk, nyilván a fenti okok valamelyike miatt...).

Ó...nagggyon szép rövid a hajam, '20-as évek, rövidebb, mint gondoltam, de olyan jó, hogy nem is csatolom az egyetlen képet, ami azóta rólam készült, mert senki nem hinné el, hogy nem rémes.

Nagy kalandunk volt még a hétvégén az IKEA, ahol alaposan kihasználtuk a szoptatós szobát, Léna meg kengurúban ámult és kurjongatott a nagy színes forgatag láttán. Ezen felbuzdulva ezen a hétvégén a Nemzet Galériába szeretnék menni kengurúval a Magyar vadakra, mert szerintem már elég érett hozzá...

Közben azon is elcsodálkoztam, hogy hogyan lehet, hogy ilyen szép gyerekem van, amikor ezt soha egy pillanatig sem feltételeztem magamról, még csak azt sem, hogy helyes lesz. De akkor is biztos imádtam volna...Bár végül is kicsinek még én is édes voltam...Meg aztán, lehet, hogy csak mi látjuk ennyire aranyosnak...de olyan kedves is. Mindig mosolyog (ha nem sír...-, de akkor okkal sír!), és már nagyokat lehet vele játszani (emelgetni például magasra), és annyira örül. És iszonyúan gagyarászik, és már fog (persze gyakran elvéti, de úgy igyekszik) és ha elkapja a lógó zsiráf lábát, akkor gyorsan igyekszik behúzni a szájába, csakúgy, mint a vízben úszó gumibékát. Pedig azt nehéz elkapni...Ha kiesik a kádból, akkor meg néz ki utána a kiskádból (jó, a Tomi segít neki...). És elkapja az ujjam, és dugdossa be a szájába rágcsálni - ezt nagyon szereti. És csillog a szeme, ha vidám, és bármit megtennék, hogy egész életében vidám legyen...és az sem baj ha átlagos - amitől mindig rettegtem (mármint, hogy én átlagos vagyok, aztán meg, hogy a Léna), de rájöttem, hogy nem is ez a fontos, csak, hogy boldog legyen, ha átlagosan, hát úgy. Jó, azért jobb lenne, ha nem egy szürke, poros növény lenne....a növényt átvitt értelemben gondolom. Remélem nem lesz a szószoros értelmében növény. Ez megint egy tragikus gondolat. Megyek inkább mesekönyvet rajzolni. Nemsokára kész.

Ilyen egy négyhónapos Léna!

Cukorfalat. Ma a kengurúban, a szitáló esőben körbe gagyarászta Szentendrét, elmagyarázra a papírboltosnak a fontosabb dolgokat, és megszorongatta az ékszerboltos ujját. A cél az lett volna, hogy nekünk adjon egy isteni gyűrűt, de ez egyelőre még nem sikerült. Lehet, hogy holnap megpróbálom némi pénzzel. Bár csodálkoznék, ha jobban értékelné, mint a csodaszép gyerekecském ujj-szorítását.

Közben túl vagyunk egy rém megalázó ultrahangon (negatív), ahol a gonosz asszisztens olyan lekezelően jegyezte meg, hogy "ja, melltartója nincsen", hogy majdnem elsüllyedtem. Elfelejtettem (a melltartót)...-köszönhetően annak a mámorító állapotnak, hogy 4 hónap után végre már nem kell hordani. Ezek annyira jókis apró örömök. Meg az is, hogy holnap megyek fodrászhoz, egyéves hajnövesztés után...ez nem megy nekem...hiába.

Aztán akadt még egy maratoni (4 órás) séta - az előző bejegyzés óta -, miközben kénytelen voltam megadni magam, és a lehető legtermészetesebben igyekeztem Lencsikémet a Bükkös patak partján állva megszoptatni. Gyanítom, hogy nem tűnt természetesnek, minden erőfeszítés ellenére, pedig próbáltam hitelesen alakítani, hogy megbabonázott a patak, gyönyörködöm a csodaszép habokban, teljesen mellékesen meg a mellemen csimpaszkodik egy bundába öltöztetett kislány.

Ó, és fürödtünk is együtt. Fogjuk rá, hogy Léna nagyon fáradt volt, de valószínűbb, hogy jobban szeret egyedül. Iszonyú nagyokat hancúrozik most már, rúgkapál és terelgeti a majom alakú körömkefét. És talán egy ici-picit fog, vagy legalábbis a sok hadonászásban szinte mindig azon a játékon kötnek ki a kezei, amit néz...Kapott megint oltást és csak 0,28 dkg-ot hízott (4,91 kg), az előírt 0,3 helyett, úgyhogy azt mondták, hogy próbáljuk kiegészíteni a tejet tápszerrel. Tegnap megpróbáltuk, de utálta. Le sem nyeli. Rettenetes büdös, és Tomi megkóstolta, szerinte rémesen keserű is. Úgyhogy ilyet nem kap többet. Lehet, hogy megromlott...vagy tényleg nem éhes...Ez még nem a Vera-féle Sinlac, de az lesz a következő...Egy hónap múlva kellene elkezdeni az almát, egyelőre nekem még ez az ügy rém kaotikus. Óvatosan tájékozódom. Alma reszelve napközben egyszer, és napokig. Most itt tartok. Mert szopik még a Lencsi, a gyerekorvos szerint adjunk még egy hónapot Neki is, meg az Erythema nodosumnak is. Habár az utóbbi vizesedik, ami nem jó...(De a kisebb foltok már alig látszanak. És csak a nagy fáj.) Ma lett kész az utolsó labor is. Ha nem írok többet ide, akkor depresszióba estem emiatt.

Jaj, és verses könyvet csinálok Picurnak. Csak szerkesztem, nem írom. 61 oldal lett, elsősorban altatók, és igyekszem illusztrálni ügyetlenül nagyon, Bécitől kedvet kapva. Sajnos kicsit elrontom a rajzokkal, de nagyon élvezem.

Annyi mindent akartam írni, de kimentek a fejemből. Tegnap voltak a csoporttársaim, ma a Fanni, holnap jön Apa. Hétvégén itt voltak Anya, Babcsa, Gyadek, míg én vacsorázni a Robiékkal. Nagyon jó volt!

Éjszaka olyan magasröptű gondolatokat fogalmazok meg, amiket mindenképp le fogok ide írni, de az egy ami eszembe jut túl patetikus, és klaviatúra előtt ülve nevetséges. Három pohár rosé után lenne adekvát. A többi meg el is szállt...

Sokkal hétköznapibb, hogy 4 napja kb. Lénuska többet akar fent lenni az evések között, alig akar aludni (vagy előtte úgy ki kell fárasztani, hogy én magam majd összeesek...). Az éjszaka ugyanúgy, mint eddig. Pedig állítólag 4 hónapos korban vannak bizonyos nagy változások, hogy például unicumról fehérborra vált, meg beáll a 24 órás bioritmus.

Lencsike így nem alszik, így kukucskál az ágyából a számítógép felé:

Tegnap őrült sok élményt gyűjtöttünk Pesten, végig izgultam is, hogy szegény Lénuska nehogy agykárosodást kapjon, mert túl sok és túl erős ingerek érik. Így próbáltam befogni a fülét a villamoson, gyűlöltem a hangosbemondót, és szemmel vertem minden motorost. Végig suttogtam a fülébe, ezzel igyekeztem biztosítani az ismerős közeget, meg a testmeleggel...Remélem sikerült, azóta is mosolyog, meg sikoltozik örömében, bízom benne, hogy ez azt jelenti, hogy megúszta.

Reggel Tomival mentünk a Fillér utcába, ott folytattuk az alvást egyig, utána pedig kengurúval nyakunkba vettük a várost. A Woman's Secret új oldalát fedeztem fel - eddig imádtam -, most annyit árnyaltuk a képet, hogy rettenetesen fűtenek, és elképesztő érzékeny lettem ugyebár a melegre/hidegre/zajra/kengurúban zsibbadásra, szóval kénytelen voltam ideiglenesen megharagudni rájuk, mert megizzasztják az én kengurúban-percenként-levetkőztethetetlen gyerekemet. Elképesztő új érzékeim alakultak tegnap. Eddig például eszembe nem jutott gyűlölni a H&M-eseket, mert egymást hívják a hangosbemondón. Hangosan. Tehát villamosoztunk, földalattiztunk, voltunk a Mammutban meg a Váci utcában (még mindig kengurúval), vettünk nagyon-nagyon édes csíkos nacit, meg pink madárkás termopulcsit, ami fél éves gyerekeknek készült...tudom, 4 hónapos. Ellenállhatatlan volt, és irtó jutányos áron adták, de persze meg kellett küzdenem azzal a démonnal, hogy megéljük-e a három hónap múlvát, mert ha én nem, Tominak csak könnyebbség, hogy nem kell vennije legalább egy szvettert. Na de ha a Lénának bántódása esik...egyelőre megnyugtattam magam azzal, hogy akkor egy pillanatra sem fog foglalkoztatni a pink szvetter-kérdés. Meg persze a kb. ötéves gyerekre való tüneményes kesztyűből két balkezeset vettem, úgyhogy legalább emiatt nem kell aggódnom...

Éééés aztán találkoztunk a Verával, elsétáltunk a Tamiért az oviba a Kossuth térre, meg fel a Veráékhoz, megvártuk a Tomit, aki elvitt bennünket a szüleihez (Ők a Babcsa -ezt nem így kell írni, de lengyelül így van a nagymama -, meg a Gyadek, a nagypapa.), mert ők vigyáztak a Lencsire, amíg mi színházba mentünk, mert még színházba mentünk. Jó, az első felvonás után eljöttünk, mert Lencsike tudja, hogy kilenckor fürdünk, színház ide-vagy oda, nincs mese (méghogy nincs menetrendünk...este és éjszaka már van!). Pedig jó volt a darab, igaz rögtön az elején rájöttem, hogy ott voltam a premieren, de akkor nem teszett...persze most...nem baj, legközelebb talán megnézzük csak a 2. felvonást....

Pénteken nekem hasi- meg pajzsmirigy ultrahang, másik labor-eredmények, félelmetes-szigorú bőrgyógyász, aki most azt hiszi kálium-jodidot szedek, pedig nem, mert azzal sem lehet szoptatni...de különben nem fogad, ha nem engedelmeskedem neki (és hozzá jön a leletek egy része, meg olyan szimpatikusan alapos. Csak nem akceptálja, hogy szoptatni akarok), úgyhogy már megint valami gimnázium-közeli össze-vissza kamuzok élménybe sodródtam. Rég volt ilyen, nem hiányzott...

Szombaton meg Bécivel, Robival ebédelünk és vasárnap Béci elvisz wellness-ezni...HMMMMMMM.....(mármint így tervezzük, habár fent említett programokra 2-2-tiszta óra jut, de nem baj...)...Hétfőn meg Picur Prevenar-t kap szegény.

A címnek nincs semmihez sem köze.

Képregény: ^ (ez felfelé mutató nyíl) Vasárnap valóban elmentünk az Örkény Színházba, nem volt egy katartikus élmény, kicsit katartikus sem, de mégiscsak végre színházban voltunk...(kedden is megyünk, ha lúd, legyen kövér...hmmmm :). Lencsike Anyánál akart mindeközben korcsolyagálát nézni, de csak fél órát tudott elintézni, egyébként némi hasfájástól eltekintve békésen pihegett Anya karjaiban. Gondolom kedden a másik Nagymamánál is próbákozhat...illusztrálom:

TV-t néz (de nem néz...csak az illusztráció kedvéért...ööö...) és NEM néz TV-t:

Közben Tomi összeszerelt Mirkó járókákát, úgyhogy Léna most tobzódik a játékok között, csak ámul-bámul, én meg arra gonolok, hogy ez majd jól motiválja, hogy forgolódjon.

Én már érzem a tavasz szelét, nem tudom levenni a Dunáról, meg szemben a Szentendrei-szigetről a szemem, olyan gyönyörű...Ma már kint almásturmixoztunk Nénóval.

Végül összefutottunk a szomszéd ötgyerekes anyukával (ahol az Anna három héttel fiatalabb, mint a Pippi Langstrumf /Léna/). Abban a másodpercben ismét erőteljes komplexusok lettek úrrá rajtam, amikor elmesélte, hogy ma valahol egy visegrádi tó partján kirándult, ő és 4 gyerek, de tegnap Hideghegyen (a sípályáknál, ami nagyon klassz) 804 méteren voltak mindannyian, természetesen Anna és a többi négy gyerek (nem, ezek sem nagyok már, 3 meg 5 évesek)....Ja, és jól sikerül a két héttel ezelőtti visegrádi síelésük is, az amit mi is terveztünk...csak mire mi jól megterveztük, addigra elolvadt a hó...

A mignon az jelenti, hogy szeretnivaló:

                                                                                                                                              Eredetileg ez volt a Kugler (Kugler Henrik cukrász után). Amikor terhes voltam imádtam. Főleg a rózsaszínjét, meleg tejjel a Ludwig teraszán. De imádtam a kókuszos tekercset is. Azt is meleg tejjel.

Az előzőt kb. félórája írtam, úgyhogy talán ma nem írok többet. Csak a kettő között csináltam ezeket a képeket és muszáj volt föltenni.

(Ó, tegnap 40-es nacikat vettem. kettőt. Rémséges. De kicsit nagyok...hhha...). Ez egyébként úgy történt, hogy a Tomi anyukája vigyázott az én anyukám lakásán a Lénára. Ezért mindenképpen hálát kell adnunk a Jóistennek, meg a nagyszülőknek. Ezúton is. Tényleg. Nagyon.

Most megyek akkor meleg tejet inni. Lencsi egész nap mintagyerek. Alszik 3 órát, nevet háromnegyedet, katicákat nézeget, kukucskál és megint alszik. Közben meg Gryllus Vilmos hallgatunk. Főleg az Egyet se búsulj Kempelen-t, meg a Levelibéka fenn a fán-t (Hogy a Góc, góc, csupa góc-ról ne is beszéljek.../Kóc, kóc...-valójában/)És megszámlálhatatlan (kb. 6) éjszakán ilyen az éjszakai kelés: 22.00, 3.00, 7.00. De közben kétszer aludt vagy 6-7 órát. Meg egyszer 1.20-kor kelt. De ez most mindegy.

Legalább ne ezt adnám címnek...Bevallom csendesen, tegnap este Lénuska észrevette a TV-t, ami - Isten látja lelkem, nagyon ritkán van bekapcsolva -, de Picur kiszúrta, és kinyílt a világ, bármilyen nagy bánata volt, a mágikus TV egycsapásra tátott szájú, kerek szemű, mereven bámuló, csendes babát varázsolt az imént még veszettül, éhesen sikítozó kislányunkból. Jó ezt érezni, hogy a mi összes bohóckodásunkat egy pillanat alatt felülmúlta egy ClinCitrus reklám...

Így:

Azóta titkoljuk a TV-t, azonban a tárgy-konstancia elve megdőlt, mert nem felejtette el (jó, ma még nem próbáltam...) hol van az a csodálatos doboz, hanem bánatosan pislog a szürke felület felé, és biggyeztett szájjal konstatálja, hogy ez most nem olyan szép mozgó-színes-villogós....

Egyébként semmi izgalmas, hacsak az nem, hogy volt szülőszoba-társamnak, Szandrának az egy nappal idősebb Ádámja már nemhogy forog, nézi a kezét, de már fog is...A majdnem-szomszéd egy héttel fiatalbb Áron sem csinál még semmi bravúrt, de sebaj, egyszer remélem ők is elkezdik. De még mindig iszonyú édesen kukucskál ki az ágyból, és csillogó szemmel vigyorog, ha megtalál engem... (vagy a macikat...).

Itt balra egyébként gyönyörűséges francia kollekcióban van...hmm...hiszen franciababa, minz tudjuk.

Erythema nodosum-mal semmi, talán kicsit, ici-picit jobb, de semmiképp sem rosszabb...Orvosokhoz továbbra is napi rendszerességgel járok, remek elfoglaltság.

Említett Lami-Nagypapa bulin Léna egész sokáig gügyögyött és vándorolt kézről-kézre, aztán megunta. Itt épp az unokatestvéremnél:

Vasárnap megyünk Tomival egy Ionesco-darabra, határtalan örömömben az nem jutott eszembe, hogy háromóraás a darab, így hiába vigyáz Anya a Fillér utcában a Lénára, nem tudom mi lesz a megoldás a szoptatásra...

Felébredt...

Most a számítógépet nézi. Ez is valami, ha nem is TV. Pedig előtte van Micimackó és csapata. Megyek inkább megdögönyözöm és össze-vissza puszilom, mert az nagyon vicces. Akkor látom a nevető, ragyogó arcocskáját, így meg csak felhúzott szemöldökkel bámulja a monitort...

(A minap álmomban táborban voltam és rá kellett jönnöm, hogy szellemileg még mindig nem vagyok elég érett, mert zselés cukrot kaptunk az álom-gimnázium portáján és lehetett csúszkálni a lépcsők korlátján, és álmomban le is vontam a konklúziót, hogy ez egy nagyon-nagyon jó gimnázium, úgy tűnik, hogy a legjobb, a legnívósabb... Ennyit Léna iskoláztatásáról, lehet, hogy ezt nem nekem kellene intézni - ha egyátalán megéljük.... De a tudatalattimban úgy tűnik még mindig ezek a döntő szempontok...).

Mennem kell, mert nem tudok ellenálni, rámsikított és néznéznéznéz...majdnem, mint a TV-t, úgy...

Lencsike ilyen cuki, nevetgél és gagyog és ÁLTALÁBAN, különösen, ha jól kifárad lefekvés előtt, akkor kb. ötóránkánt ébred éjszaka...ezért a meggondolatlan kijelentésért nyilván egy hétig 1,5 óránként fogunk kelni a héten. Megint adjuk az Infacolt, mert az utóbbi időben, mintha többször fájt volna a hasa. Ezt persze csak ő tudja biztosan...Mindenesetre Infacol, azaz a Limoncello óta talán megint nem. Pedig amikor a szakkönyvek írják, tehát az első három hónapban alig fájt, vagy csak mi tudtuk kevésbé megállapítani...Átfordulni még nem fordul, de iszonyú édesen reagál ránk, rögtön csillog a szeme és vigyorog ha meglát és azonnal elkezd gurgulázni...egyedül is olyan szépen elmézelődik, csak akkor nem beszél annyit, amiből én nyilván arra következtetek, hogy velünk sokkal-sokkal-sokkal boldogabb. Ó...és azt hiszem nem is írtam, hogy 95%-ban egyedül alszik el...nem is, 99%. Ma biztos nem fog. Mindig ez van, ha leírok valamit...

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                            Az én foltjaim meg mitsem javulnak, sőt, azt hiszem van egy újabb is. Este meg jól fájnak, nyugalomban viszont nem is érzem őket. Az orvosról-orvosra járás pénteken is folytatódott, de továbbra sincs nyoma gócnak, ellenben van sok-sok új ötlet...Charlie meg sem vizsgált, mert szerinte kizárt a gyulladás az ő területén, ellenben penicillint javasolt, meg homeopátiás golyókat, úgyhogy további konzultációk után elkezdtem pénteken a penicillint, mert az remélhetőleg nem árt a Lénának - ezt Vera anyukája is megerősítette, ő gyerekorvos, ez győzött meg végül...de egyelőre semmi változás. Az még kicsit kínos gondolat, hogy hogyan megyek vissza a nagyon lelkiismeretes, eltökélt, ám roppant konok bőrgyógyászhoz...Már elképesztő sztorikat találtam ki, hogy miért nem szedem a steroidot, de mégis bízom benne (mármint a dokiban)...De Tomival lassan felcsaphatunk autodidakta orvosnak.

Még annyi közérdekű információt sikerült szereznem orvos-trippem során, hogy nem szabad úgy szoptatni, hogy a baba vízszintesen van, mert visszafolyik a tej a középfülébe és rémes gyulladásokat okoz.

Kivételesen megpróbálom elolvasni, amit írtam, mert ez mindig elmarad, tekintve, hogy örülök, ha befejezem és úgy elszégyelem magam, ha néha visszaolvasok valamit és hemzseg az elütésektől...

Béci, sütöttem kekszet, isteni lett, csak az egyik tálca picit megégett, a másik kicsit szétomlott, de voltak további, jól-sikerült tálcák is. Diós-mazsolás-csokis-fahéjjas....hmmmm. Nagypapám 86. szülinapjára. De nagyon büdös sajtokat is kapott...

A fent említett kifejezés egy huncut tünetet jelent, ami mostanában színesíti az életünket. Színesítem én magam is, szerintem elég is lett volna az, mert voltunk Lénával finom mexikóit enni (persze rögtön az első kanál chilis sajtlevesnél rájöttem, hogy ez megint nem lesz jó, most, hogy 2 nap alatt túl lettünk a gombapaprikáson), meg korcsolyázni az Omszki tavon Tomival kettesben.

Közben a 2. mozgás-neurológián is túl vagyunk, nagyon szépen fejlődik, de most egy még összetettebb átfordulós tornát kaptunk...ó, és lebegőülést....

Mindeközben az én térdem alatt szép piros foltok nőttek, mintha jó alaposan megrugdostam volna egy betonoszlopot - ismeretlen okból. Szimetrikusak a két lábamon, mondjuk 6-6, a kisebbek tízforintos nagyságuak, a 2 nagy féltenyérnyi, persze fájdogál, és úgy látom kicsit dagad. 2 napja orvosról-orvosra járok (két labor, az egyik Pomáz-Kiskovácsiban, hasi, pajzsmirigy ultrahang, fogorvos, nőgyógyász, szemész, fül-orr-gégész, tüdőszűrés, bőrgyógyász, nem is tudom még mi), közben konzultálok a háziorvossal, a nőgyógyásszal és a gyerekorvossal. A szemészeten, a fül-orr-gégén, a tüdőszűrésen és a bőrgyógyászon túl vagyok, ott semmi, bár jó hír, hogy a tüdőmre könnyen ráhúzódhat, úgyhogy oda három hét múlva vissza. Az egyik labor ma lesz meg, utána megyek a háziorvoshoz, közben Tomi Anyukája jön a Lénára, mert ma már elég orvoshoz kísért el szegény. Nagyon klassz volt, ma 6-kor keltünk, mentünk Pomázra vérvételre Tomival, majd vissza a tüdőszűrésre, közben Léna a kocsiban alszik, Tomi vele, persze már javában késve a munkahelyéről (tegnap már ezért szabadságon volt, együtt csúszkáltunk az orvosokhoz hárman, kedves program...), majd a másik laborba Tomi elvisz, ő el, én kengurúval, alvó Lénával vért adok (de legalább mindenki előreenged), majd a jégpáncéllá fagyott, dimbes-dombos, még véletlenül se egyenletes macskakövön Lénával kengurúban gyakorlatilag négykézláb, centiről-centire, házfalaknak tapadva csúszunk haza...vicces volt, én végig kommentáltam Lénának, biztos, ami biztos...(Béci, még mindig nagyon hálás vagyok a kengurúért, csakúgy, mint Laurának a babakocsiért, Dórinak a kiságyért, Katinak, Verának, Antinak a ruhákért, nagyszülőknek mindenért, Jóistennek Lénáért, Tomért - na jó, egyszer még folytatom, lehet, hogy legyőz az erythema nodosum...). Szóval a bőrgyógyász pajzsmirigy rendellenességre gyanakszik, meg tüdő-nyirokcsomó gyulladásra, de ez utóbbi azóta kizárva, és felírt steroidot, amitől én kétségbeestem, mert bár szerinte szoptathatok így, de a többi 5 orvos szerint fel kell függeszteni a steroid szedéséig, addig fejni, majd vissza az anyatejre, ha sikerül. Valami új ösztönöktől vezérelve, amint azt hallom, hogy abbahagyni a szoptatást, azonnal sírnom kell. Olyan jó látni a kicsi Nénót, amikor annyira várja a tejecskét, újabban föl-fölnéz szopás közben és rámnevet (vagy rosszalóan összavonja a szemöldökét, mintha valamit nagyon nem helyeselne, majd eszik tovább, vagy titokzatos okokból kifolyólag kézzel-lábbal elkezd küzdeni a cicimmel, nem értem miért, de most maradjunk a romantikus rámnevetnél...), szóval irtó jó adni neki, és irtó jó látni, hogy olyan elégedett, ha jól lakott, annyira szeretetném szoptatni...Nem beszélve a tápszerezés egyébb kellemetlenségeiről, meg maceráiról...

Jót sírtam az iszonyú édes gyerekorvosnak és végülis, annyit kialkudtam (magammal), hogy addig húzom az időt, amíg meg nem jönnek a leletek...de legalább addig, amíg beszélek a másik nagyan szimpi háziorvsunkkal...Csak elvileg ezt is elég gyorsan kellne kezelni...

Közben drága kicsi Lencsi hatalmasakat nevet ránk, iszonyú édesen játszik velünk, naaaagyokat gagyog, például, hogy gajgajgajgajgaj és felfedezte, hogy az ágya mellett van a számítógép (mármint nem ezt fedezte fel, gondolom, hanem, hogy ott ülünk) és amikor lefekdtetjük aludni ő alvás helyett csöndben kukucskál ki ránk. Így:

Lencsi 4 napja volt 3 hónapos, amit sikerült megünnepelnünk egy háromnapos sírdogálással, mint később - nyilván a 3. napon - rájöttem, a szilveszteri lencse okán...persze ismét egy emlékezetes AHA élmény, csak szegény Picurnak sok könnyébe került...

Ma voltunk a doktornőnél a 3. oltásért - Istenem, rettegek a gyermekbénulástól most...de olyan aranyos volt, alig sírt, meg is dícsérték, hogy stramm kisbaba, és mások nagyon tudnak sikítozni...sőt még azt is mosndta a továbbra is irtó szimpatikus doktornő (ezek után meg pláne...), hogy milyen graciózus franciababa :)...hmmm :)...Felébresztettük, olyan álmos volt, nem is reggelizett és mégis gagyogott, sorolta a magánhangzókat a rendelő asztalán pucéran az asszisztensnőnek. Közben szombaton is végig vigyorogta a Lauráék ittlétét, pedig este 3/4 12-ig voltak itt (azt hiszem), és előtte Anitáéknál voltunk a Juditékkal, ahol szintén nagyon édes volt, imádott a kis Laura karjában lenni, jó volt őket együtt nézni, olyan aranyosak voltak és úgy szerették egymást. De a nagy Laura karjában is hatalmasakat nevetett. Szóval őrült társasági élet, nem aludt délután háromtól este 11-ig, viszont reggel 8-ig nem ébredt föl egyszer sem...csodálatos volt. Az a baj, hogy ehhez az kell, hogy majd elájuljon a fáradságtól, de ezt meg ilyen erős szociális ingerek nélkül nem tudjuk megcsinálni, meg nem is akarom, mert bár csuda boldog volt, én közben végig attól tartottam, hogy alvás híjján halnak az agysejtjei és gátat vetek a szellemi fejlődésének...

Közben egyfolytában rágja a kis öklét, nagy erőbedobással, meg mindent, ami a szája közelébe kerül. Nevet a színekre és ránk, és ténylegténylegtényleg megörül nekünk.

4630 gramm volt ma, ez teljesen normális, igaz, hogy ma két kéthónapossal is találkoztunk, az egyik 4,5 kg, a másik 5 kg. Szóval kicsi, vékony, de hosszú, 62 cm, tízzel több, mint ahogy született és 5 cm-rel nagyobb a fejkörfogata.

Én karácsonykor 8 kg-mal voltam több, mint az eredeti - egy évvel ezelőtti súlyom. Igyekszem tornázni, legalább minden másnap, de nem mindig sikerül...továbbra is kicsit szűkében vagyok az időnek, amivel kapcsolatban mindig szkeptikus voltam, hogy hogyan lehet ez, amíg csak szoptat az ember, de úgy látom könnyedén. Pedig nagyon igyekszem minimalizálni a házimunkát, csak mosok, mosogatok, meg igyekszem minden nap meleg vacsorát csinálni (néha a Tomi csinál, néha rendelünk, de 80%-ban én), meg legalább kétnaponta sétálni, közben őt négyszer tornáztatni naponta stb. Nem tudom mit akarok ezzel...

Ami hiányzik (ha már tényekről írok a cím szerint): szívesen bóklásznék Pesten, üldögélnék kávézókban, hiányzik az Eckermann, meg a Mai Manó. Elmennék vacsorázni jó helyekre, és színházba (bár oda megpróbálunk 27-én). És úsznék sokat, meg nagyon-nagyon szeretnék korcsolyázni és síelni...Ezek egyelőre jobbára elérhetetlennek tűnnek, de dolgozom az ügyön...

Ami idegesítő: gyakran kell magyarázkodnom, hogy mit-miért-hogy csinálok, hogy túl gyakran kapok indirekt tanácsokat...

Ami nagyon jó: itthon lenni, magam osztani be az időmet, jó sokat olvasni, a szex jobb, mint valaha (Charlie mégiscsak érti a dolgát), és imádom a Léna társaságát, meg a Tomiét még mindig - nagyon.

Még annyit a tények kedvéért, hogy még hol ebből, hol abból a mellemből szoptatok, felváltva. Mostanában áttettük a fürdést 10 körülre, mert ez után a cermeónia után alszik a legnagyobbat. Mindezeket csak azért, mert arra gondolok, ha egyszer lenne egy kistestvér, akkor jól jöhetne, így nem vész el az idő homályában. De közben rettenetesen unom leírni is ezeket az adatokat, úgyhogy abbahagyom...ma 2,5 órát aludtam, mert éjfélkor még el kellett kezdenem nézni egy Almodovar filmet (Léna 5-kor kelt, utána kétszer visszadugtam a cumit, fél 9-re meg mentünk a dokihoz), tudtam, hogy rossz vége lesz ennek, hát az lett a vége, hogy reggel a Léna és én egyszerre bömböltünk, én földhöz vágtam egy esernyőt, hogy jól eltörjön, mert elborult és leszakadt a fogas (az a szemét), ezek után sírva dübörögtem kifelé az ajtón, mert be volt zárva (a kulcs a zában volt egyébként, 20 cm-re a kezemtől). De először hisztiztem kb. egy éve, és mentségemre legyen mondva 2 percig tartott, csak egy esernyőbe került és azóta újra kiegyensúlyozott vagyok, különösen, mert graciózus franciababa...(de mi az, hogy franciababa?)

Képriport, mert hátha nemsokára folytathatjuk a szilveszteri vacsorát, ha Tomi elolvasta a Parti Nagy Lajos belehotyorodós, ongorkodós meséjét a Lénának...(de egyelőre nem elég jó a mese, most épp azt mondja, hogy "ejejejejejeeee"...)

Tudom, ez homályos...majd lesz jobb is.

Mindenesetre mindjárt (holnap) lenne háromhónapos a Picur, és első karácsonya nagyon szép volt, bár 25-én a Vitéz-karácsonyon is kellett sírni egy kicsit, mert nagyon fáradt volt, meg Szabadkígyóson is, mert alig aludt a négyórás út alatt, de ott nagyon jól Éváék kiságyában, ez én szobámban, csudájára jártak a szomszédok, és hazafelé végig aludt, háztól házig...Ó...és gyönyörű zúzmarás Hókirálynő birodalmát is látott, ilyet:...nem olyat, mint fönt, csak odakerült a kép..hm. (Mégis sikerült)

24-én pedig nagyon cuki volt, kapott babát is, amihez ezt szólta:

És egyébként is nagyon jóban vagyunk (emlékezzek majd erre, ha kamasz lesz, és azt kiabálja nekem, hogy utállak, nem vagy az anyám...). Vagy ha...Úristen mennyi minden történhet vele, ez rettenetes....Ezen most nem kezdem törni a fejem, mert akkor sírok.

Menetrend még mindig nincs, gyanítom nekünk olyan nem lesz, négyóránként eszik, de van, hogy kettő és néha 7. Semmiesetre sem alussza át az éjszakát, kivéve, ha teljesen kimerül, mert mondjuk előtte 12 óráig nem aludt...Egyébként meg mosolyog és gügyög, még nem fordul át, de néha mintha kicsit észrevenné a kezét. Nevet ha renevetünk és csak ritkán bömböl megmagyarázhatatlanul...például most. Meg egyéb ünnepeken, de akkor biztosan azért mert izgatott és nem alszik, és fáradt...

Ennél sokkal szebb, ez nem jó a Lencsiről, de rólam kivételesen jobb, mint szokott, róla meg úgyis rengeteg nagyon jó van, úgyhogy most legyen nekem szilveszter...(amikor is meseszép kisestélyimben vagyok, frissen ondolált hajjal, versenysminkben, a party hevétől felforrósodva, őrült izgalomban, hogy milyen lesz a következő buli, hogy azt sem tudom már hanyadik csík, hogy nincs taxi, hogy izomlázam van a fergeteges táncolástól...) Nem. Mindezek nem igazak...de izomlázam van Béres Alexandrától. A változz vissza programtól...és Lénuska már nem sír, és kb. 1,5 óra elteltével talán folytatjuk a szilveszteri vacsorát (ami tényleg szilveszteri), és csillámos a hajam, és esetleg nemsokára megihatjuk a pezsgőt, amit szintén 1,5 órája bontottunk ki...őőőő...de azt hiszem ma kacagott egyet először hangosan.... :)

Menstruálok. Tisztességtelen, hogy a Léna még nem volt 11 hetes...Most hirtelen nem jut más eszembe...

Ja, egyszercsak eltűnt a linea negra, legalábbis nincs ott már...A rendszertelenség továbbra is áll, ma 3 óránként ébredt, előtte volt, hogy 1,5, hétfőn, kedden, meg 5-6 órákat aludt, úgyhogy továbbra sem értem mikor-hogy, ráfogom a fejlődési ugrásra. Meg a teliholdra. Pedig már olyan jól értem, amit igyekszik tudatni, és ez irtó jó...és örül nekem, gagyog és vigyorog...Szóval ez nagyon jó. Az kevésbé, hogy kb. 11 hónapja nem álmodok, most végre elkezdtem megint, kár, hogy kizárólag rémálmaim vannak, mint leejtem a Lénát a szabadkígyósi lépcsőn és Lego-emberré változik, vagy mindenkit kiírtanak a skinhead-ek, stb. Ilyenkor kicsit elgondolkozom, hogy talán mégis kimerült vagyok, jobban, mint gondolnám...

Lencsike ma éjfélkor evett, és aztán reggel 7-kor!!! Ez hét óra...Persze nem jelent semmit, mert továbbra is vannak olyan napok, amikor háromóránként ébred, de hátha nálunk az időpont nem kitolódik, hanem talán egyszercsak túlsúlyba kerül a hosszú alvás...(igaz utána kétóránként megéhezik reggel :(...).

És egyre jobban ismerjük és ez olyan jó, például már látom, hogy háromnegyed órát esik jól ébren lennie evés után, úgyhogy egész komoly kis menetrendünk van a jobb napokon...(evés, böfi, katicákra nevetgélés egyedül, addig én iszonyú tempóban felkelek, szép leszek és beágyazok, pelenkázás-pillangóra nevetgélés, alvás...)Általában irtó jó kedve van, olyanokat sikongat már, és gagyog, hogy őrület...és akkorákat mosolyog, meg nevet ránk, hogy én teljesen elolvadok...ez a legnagyobb boldogság, bizony...tényleg. Jó, persze, ha közben körbeutaznánk a Földet, nem bánnám...

Ez a mindjárt sírok című kép...ami például tegnap történt, mikor megpróbáltunk elmenni ebédelni, de sajnos ez csak a levesig sikerült, aztán Picur megunta, úgyhogy itthon fejeztük be. Bár közben elmentünk még egy karácsonyi koncertre, az egyik templomba, ahol két műhöz volt szerencsénk, aztán Lencsi megéhezett...

Imád trüsszenteni, ez mindig vicces...

Közben ma megfőztem 17 Mikluást, kavargattam a rotyogó, sűrű csokoládét, tettem bele diót, kávét, meg kandírozott gyümölcsöt, meg mazsolát, alá kekszet (vagy nem), tetejére kókuszt vagy borsot frissen őrölve...most minden tele van amorf csoki-dudorokkal...Willy Wonka...

Kicsi Manka már 90 fokban emeli ám a fejét, könyököl és nézi az ágyvédőjét, persze nevet a macikra, aztán sírvafakad, mert elfárad a nyaka - gondolom...Tomi közben éppen azt magyarázza neki, hogy a királylányok nem sírnak, csak legfeljebb elájulnak és azt mondják: "ó". Aztán kapnak repülősót...

...és mi énekeltünk neki, Lénuska is akart, csak sírás lett belőle, mert még nem tudja, hogy kell énekelni...de sütöttünk mézeskalácsot, diósat, meg mazsolásat, meg kandírozott narancsosat, mert Tomi csinált kandírozott narancsot is...és úszni is voltunk Leányfalun, meleg vízben szabad ég alatt üldögélni, meg ebédelni, mámorító volt...nagyon élveztem. Léna közben itthon Tomi szüleivel, Tomi anyukája irtó édes, nem tud betelni vele, szemmel láthatóan elolvad. Mind a kettőnk szülei úgy tűnik jobban élvezik az unokájukat, mint bennünket...vagy azt nem láttuk. De ők mondják így.

Lencsi meg már igazi kapcsolatot teremt, reagál, mosolyog, visszanevet, figyel, ha mutatunk neki valamit megnézi alaposan, ami érdekli és most már teljesen értem a jeleket, ha fáradt, ha éhes, ha pelenkázni kell...nagyjából ennyit, a többivel vannak még gondok...szóval vannak még érthetetlen sírdogálások bőven. A menetrendet meg egyszerűen el sem tudom képzelni, hogy ez hogy sikerülhet bárkinek is. Fogalmam nincs, hogy mennyit alszik, és mennyit lesz ébren, pedig igyekszem az éjszaka előtt kifársztani, jól megetetni, de ez egyáltalán nem garancia a hosszú alvásra. Pedig volt már olyan is, hogy 11 óra alatt egyszer ébredt fel, aztán megint háromóránként...

Viszont rámjön a terhesség egyik előtti nacim (nem is a legnagyobb!)...teljesen új távlatok, ez nagyon boldoggá tett...bearanyozta a napomat...úsztam is buzgón...

És olyan aranyos, odakúszik álmában a kiságy keskenyebbik falához, úgy ébred fel, hogy teljesen odalapul:

Itt nem látszik nagyon, de így...

Én teljesen le vagyok nyűgözve, hogy a gyönyörű kisbabánk hogy fejlődik, például már direkt néz, nagyon...És követ a szemével, és lehet színes meg fényes tárgyakkal szórakoztatni, most meg éppen - mellettem a kiságyban (mármint én nem a kiságyban) - de megállás nélkül magyaráz a katicáknak, hogy heü, meg eee, meg mindenféle - persze épp most nem, hogy ne tudjam leírni...

Közben meg most jövünk a fejlődés-neurológiáról, ahol egy nagyon szimpi doktornő vizsgálta (Balázs Mária, Tűzoltó utca), és az izmtónus egyenetlenül oszlik el, plusz ha a karjánál húzza fel, akkor kicsit hátrabicsaklik a nyaka, és ez bizony baj, úgyhogy hemperegtetni kell napona 4x. Egyébként elvileg hypoxia az oka, de hogy ez mitől lehetett, az rejtély, mert semmi jele nem volt a terhességem alatt, az Apgar is 10/10, szóval nem lehet tudni...de lehet, hogy a 2900-as súly is emiatt volt. De tornával kikúrálható, nem öröklődik, január 12-én kell visszamenni és ha nem kezelnénk, akkor is csak lassúbb mozgásfejlődést okozna - elvileg. Viszont a katicák elvesztették hirtelen a varázsukat, úgyhogy most csír.....

így:

nem így:

Nagy nehezen elaludt, úgy sikerült, hogy leterítettem szegény fejét pelenkával (textillel), így nem éri inger és elalszik...vagy legalábbis már kétszer elaludt így. Mint egy kis papagáj...Csak amint ez megtörtént le kell venni róla, mert még rácsavarodik a nyakára...(Írtam már, hogy a gyufa-csuklója a legmeghatóbb...?

Olyan borzalmas volt a gyerekkórház ma, ez valami egészen szörnyű. Adja Isten, hogy ne kelljen többet odamennünk. Mikulás-műsor volt és sok páréves kopasz gyerekecske textil-kesztyűben, infúzióval, iszonyatos...

Viszont a szomszéd család, a tökéletes család. Amikor már azt hiszem, hogy egész ügyes vagyok, hogy bámulatos dolgokra van időm, például tegnap megcsináltam az ádventi koszorút (sőt előtte elmentem a háromlépcsős hobbi boltba), akkor beszélek a lánnyal,

a mamával, aki egy hete jött haza az 5. császár után a kórházból és elmeséli, hogy ők tegnap szalma-betlehemet csináltak a két kisebb gyerekkel. Közben kétnaponta mennek kirándulni, kürtös kalácsot sütnek cserépkályhában, éppen csak azért nem szabad tűzön az erdőben, mert pont akkor esett az eső, és egyszer ébred csak föl éjszaka a kisbaba (bár most akkora 2 hetesen, mint a Léna két hónaposan), neki nem fáj a hasán a seb és betlehemet készít...Azt hiszem így gyorsan komplexusaim lesznek...

...és még mindig úgy néz ki, mint Moncsicsi. A jó világak viszont vége, nyilván úgy érezte, hogy kipihentük magunkat és 3-4 nap után ismét háromóránként kel, bár tegnap megint aludt egyben ötöt. De a kéthónapos születésnapján kapott két oltást is, egyik comb-másik comb, úgyhogy mindketten sírtunk egy kicsit, Tomi kemény volt, ő fogta le szegény Lencsit, aki ártatlanul, boldogan nevetgélt előtte a doktornőre...De elérte december 1-re a 4 kilót. És már nem renyhe a nyakmozgása,  azért csütörtökön megyünk, pedig már gyakorlatilag fekvőtámaszokat csinál. Tehát a kezén támaszkodik. És rendesen gügyög, legalábbis iszonyú édes hangokat ad ha jó kedve van, például a pink Xénia-féle pillangó alatt, meg a Mirkó színes kativabogarai alatt.

És egyébként is nevetgél, még most is, amikor biztos fáj a combocskája. Este hőemelkedése is volt, és bár már irtó régen (a kis kéthónapos életében irtó régen) aludt velünk, az oltás után lehetetlen volt lerakni az ágyacskájába, mert amint hozzáért a lábujja a lepedőhöz, azonnal szívszaggató bömbölésben tört ki. Úgyhogy 1,5 óra múlva megadtam magam - és életében harmadszor bevittem a nagyágyba. Én persze ettől rémesen éberen aludtam, úgyhogy a hajnali szoptatásnál átpasszoltam a Tomi oldalára, így innentől én jól, Léna remekül, Tomi alig aludt. Ráadásul szegény kis Picur nemhogy egyedül nem tudta lehunyni a szemét, de csak ölelve...drága Kicsikénk, biztos rosszul érezte magát...és ez ma is tart...(két napot jósolt a doktornő). De azért most csöndben leteperte az álom a saját ágyában, ma másodszor...Így végre van - remélem - pár órám, mert azért ez a napi 3, jó esetben 6 óra alvás (mármint Ő alszik, nem én) nagyon kell nekem is, így rendben van a lakás, rendben vagyok én is, netán még főzök is valamit, de tegnap például átpakoltam az egész könyvespolcot...tengernyi szabadidő...hmmmm...

Ó, és pénteken kardiológus, mert hallott valami zörejt a doktornő, hétfőn meg koponya és hasi uh., ide mindenkit beutal. De legalább a hét végén két nap szabadságon van a Tomi, és az olyan jó ha itthon van. Netán még úszni is elmehetnék, a múltkor isteni volt Leányfalun. Egyedül voltam, a tömeg 3 ember volt...Vagy ezt már írtam? Közben Lami-zsúron is voltunk Lénával (nagy sikere volt), és leesett az első hó,

és moziban is voltunk (Léna a Fillér utcában Anyáékkal), meg én vásárolni karácsonyra, meg találkoztam a Laurával, Évivel, Katival, Dórival, Vincével és Barnival a Mammutban, Xéniánál is voltunk a Lénával ketten (Tomi hozott meg vitt), aki elment Indiába és Apa is itt volt...

Minden apróságnak irtóra örülök, amiről ideiglenesen le kellett mondanom, a tatárbeefstek-nek, hogy újra fürödhetek éééés persze, hogy szeretkezhetek. És tényleg olyan, mintha ismét szűz lennék. Mindenesetre Charlie a Tominak erősen kedvezett. Remélem azért egy kicsit enyhül majd a helyzet...(Fogalmam nincs kik olvassák ezt, én maximum 5 emberről tudok, és nem is nyilvános, úgyhogy remélem nem kürtölök titkokat szerte a világba...).

Most gyorsan kihasználom, hogy alszik a Lencsi (eztmostanában úgy teszi, hogy fölküzdi magát az ágy keskenyebb falához, vagy úgy felkúszik, hogy majdnem 90 fokban bicsaklik hátra a nyaka...) - és eszem, mert ez nagyon nem szokott sikerülni, csak este a Tomival. Addig - miután lusta vagyok, és ilyen rugalmas élet mellett csak azok a programpontok teljesülnek, amiket nagyon akarok - gyakorlatilag egy túró rudin tengődöm egész nap. A tejet nagyon féltem, de ez egyszerűen nem megy máshogy. Ettől persze nem fogyok le, és szürreális, hogy én még mindig úgy gondolok magamra, amilyen egy éve voltam, vagy fél éve, és kicsit sokkoló a tükörbe nézni. De nem tudom hány kiló vagyok. Mindenesetre elmennék úszni...

Ó, és megszületett a szomszéd Panka, a körülöttünk lévő kb. 10 házban, 3 hónapon beül az 5. baba...(Luca - július, Botond - augusztus vége, István Lél - Léna előtt pont egy héttel, Léna, és Léna után két héttel Anna Emese).

Valójában nem, és igyekszem minden pillanatot élvezni, mert tudom, hogy olyan rövid ideig lesz ilyen picike. Pedig nem tudok vele betelni...teljesen odavagyok, napról napra jobban szeretem. Annyira édesnek és gyönyörűnek látom - nyilván elfogult vagyok...És minden vágyam az, hogy örüljön - egyfolytában. Igaz, ma nem ezért csöppentünk be egy ortodox misére, és azzel sem sikerült nagy örömet szereznem neki, hogy a Dorotheában elköltött reggelim, az övé rovására ment, kicsit megfeledkeztem magamról, nagyon finom volt az almatea is, meg a gouda sajtos kenyér is, meg a zene is jó volt és ennek következtében hazáig bömbölt szegény, nem győztem rohanni fel a hegyre...(rémes erőben vagyok, ez alatt az ötperces rohanás alatt majdnem kileheltem a lelkem...)

De csodálatos módon drága kicsi Lencsi két napja ötóránként eszik éjszaka (héthetes volt kétnapja), cserébe teganap egész nap nem aludt és kétóránként evett, de ma 4 órát aludt a babakocsiban és meglepő módon most is bóbiskol. Bóbita. Bóbita 3,75 kg volt szerdán - majdnem egy kilót hízott, mióta itthon van...nyamnyam...de mindig elfelejtjük mérni és a D vitamint se sikerül minden nap...és egészségesen sem eszem. De igyekszem...

Most legszívesebben felébreszteném, hogy megszeretgethessem...mert alszik, sőt kétnapja kb. 5 (vagy 2,5) óránként eszik, és alszik 4 órát is, főleg a babakocsiban és különösen, ha döcög...Igaz hajnalban 5-től 1,5 órán keresztül le sem vette a szemét a színes égősorról (az ágyban meg sírdogált, de reggel jó nagyon aludt cserébe)...napirendről persze továbbra sincs szó. Azt tudom, hogy 3 órát szint mindig alszik, függetlenül attól, hogy szoptatás után mennyivel aludt el.

Tényleg megértünk már bizonyos hangocskáit. És iszonyű jó szeretgetni, meg törődni vele, és örömet okozni neki, meg látni az arcocskáját, a mimikáját, megérteni, hogy mit érezhet (mert én már egy csomószor azt hiszem, hogy értem...). Viszont szörnyű, ha sír, mert annyira-annyira szeretném megvígasztalni, szörnyű látni, hogy valami nem jó neki, megszakad a szívem...

A kis körme a nagylábujján teljesen ferdén nőtt, a Tomi meg is állapítota, hogy mesebeli körmök...Úgyhogy Lencsikém, he ezt egyszer elolvasod, akkor most már biztosan tudhatod, hogy ez egyértelmű jel a királylányságra...

 Ma először vagyok lestrapált kismama. Eddig nagyon odafigyeltem, hogy semmiképp ne legyek az, de ma végre sikerült tréningruhában tologatnom a Lénát az utcán, végső kétségbeesésemben, amikor a kertben ide-oda tologatás után, abban a pillanatban felébredt és nyavíkolni kezdett, amint megálltam. Ennek az volt az előzménye, hogy immáron másodszor aludt velünk - mert hatodjára nem volt erőm visszadugni a másik szobában a szájába a cumit...ennek meg az volt az előzménye, hogy tegnap előtt 1,5 óránként éhezett meg, persze csak éjszaka. Iszonyú döcögések (ezt imádja) után végre alszik (legalább gyönyörű Szentendre és jó nézelődni), így nyilván nem sikerül tartani a menetrendet (fogalmam nincs, mi fontosabb, hogy aludjon 3 órát, de így nem háromóránként eszik, vagy egyen háromóránként, de úgy nem alszik 3 órát, csak mondjuk másfelet, mert a Léna semmiképp nem alszik el rögtön evés után...). Szóval most éhezik, de én újból erőre kaptam, csináltam citromos-fahéjjas almatortát, meg Amidala hercegnő (ugye hercegnő?) frizurát, és további nagyszabású terveim vannak, mint ágyazás (ezt legkésőbb mire a Tomi hazajön mindig abszolválom, ez a rövidtávű céljaim egyike, eddig egyszer nem sikerült) és szerecsendiós, tejfölös csirkemell készítés.

Egyébként kicsi Lencsi imádnivaló, külösnösen ha nem bömböl, akkor meg már könnyes a szeme (eleinte nem volt az), és megszakad érte a szívem...És 3560 gramm volt tegnap, akkor voltunk az orvosnál (délután meg csípővizsgálaton, az rendben van szerencsére). Végig kis gombszemeivel figyelt egy hangos nyekkenés nélkül, mindkét orvosnál, így érthető, hogy este kiabálni kellett...és a nagyon szimpi gyerekorvos elküldött bennünket mozgás-fejlődés neurológiára, mert nem emeli elég magasra a fejét. Szegényt soha nem fektettük hasra, honnan is tudná, hogy lehet fejet-emelgetni is. És oldalra nem szabad fektetni, mert nem jó a csípőnek, mondta az ortopédorvos, csak hasra vagy hátra. Hason én félek, hogy megfullad a kiöklendezett tejecskében. Ó, és a cicim - egy hét után - újra a régi. Nagy örömök ezek...megyek gyorsan vacsorát csinálni, hátha kis Picur bírja még, és nem fagy meg kint az alkonyodó novemberi kertben....(Nincs másik, belehalok, ha elveszítem...)

Egy kézzel írni, jaj, de nehéz...mint egy kis majmocska kapaszkodik belém (és habzsolja a cumit), pedig milyen gyorsan menne ez két kézzel...

Habár az pőre adatok ennek ellentmondanak (ma Excell táblázattal álmodtam, ilyennel), szerintem olyan sokat fejlődött, hogy én egészen odavagyok. Bár a súlya 0 múlt heti 3.31-hez képest 3.36, ami egyenesen rémes, mert heti 150-200 g fejlődés lenne a normális, ez ugyebár meg csak 50, tehát jajjaj...de megint begyulladt a cicim, hétfő óta voltak olyan kellemes napszakok, amikor felváltva bömböltünk, ő éhes volt, nekem viszont rettenetesen fájt...ma hajnalban már visítás nélkül kibírtam a szoptatást, és megint bizakodom. És nem akarok arra gondolni, hogy ez a rapszódikus hétvége következménye, mert szeretném azt hinni, hogy ő alig érezte a fergeteges, őrült mozgalmas, csodá hétvégét, amikoris egy hónap után kinyílt előttem a világ, belecsöppentem (egyedül autóval - ez egy külön izgalom) az elsöprő lendületű budapesti éjszakába (elmentem a Xénia koncertjére az Évivel meg a Krisztával az A38-ra, 11.30-tól kb. 1-ig), aztán szombaton Tomival Kati szülinapja 1,5 óráig (én vezettem megint és persze ismét távolról néztem minden káros, egészségtelen, de kívánatos dolgot, de sok-sok ember között voltam - mámorító), és a hab a tortán a vasárnapi Art Brut kiállítás a Nemzeti Galériában, ami életem egyik legjobbja volt. Elképesztő, döbbenetes, mert a kiállítók elsősorban zsenik és e mellett skizofrének vagy paranoiások, és a kettő kombinációja egészen páratlan. És még a nap is sütött és elképesztő színűek voltak a fák, és ha rögtön az elején Apukám nem jegyzi meg, hogy nagy a fenekem, akkor nem is sírtam volna egy kicsit sem...Így zokogtam egy órácskát bemelegítésnek, de aztán nagyon jó volt. Apukám és Anyukám vigyázott a Lénára a Fillér utcában, Lencsi persze bőszen aludt, mint aki mindig ilyen tündér, csakúgy, mint szombaton, amikor a Vitéz nagyszülők voltak vele Szentendrén...úgyhogy nekünk már egyáltalán nem hiszik el, hogy milyen kétségbeesve tud zokogni, lila fejjel, sőt a feneke, az egész teste vörös, amikor rendesen visít, mint egy kismalac. De már valamit megértek: a Láááá, az éhes vagyok, az neee, az erős bánat, az eee kissebb nyűg, pl. pelenka. Már nemcsak sír ám, hanem először a múlt héten már csak hangokkal, meg nyöszörgéssel, meg prüszköléssel méltatlankodik (éppen most), de a csoda - én ettől elolvadok -, hogy már néha-néha (3-4x), ha tetszik valami, akkor is ad hangot, a lámpa így érdemelt ki egy mosolygós heő-t, de tegnap vagy 3 boldog eö is volt. És kinőtte múlt héten az első ruháját, igaz az egy játékbabájé volt, de akkoris.

Egyébként szerintem hallgat a nevére, ha noszogatom szoptatás közben...ez nyilván gyanús, de szerintem igen...

És az a legédesebb, amikor tele a hasa és nevet, de nevetgél, ha simogatjuk az arcocskáját, meg a haját és persze vigyorog, ha megkönnyebbül...ehhez persze eszeveszetten kell dolgozni, meg koncentrálni, így:

És azt mondta rá hétfőn a doktornő, hogy vagány kislány, bár nem tudom, ő ezt honnan tudja már, de remélem igaza van. A védőnő meg azt, hogy keveset eszik...3.08 kg volt, már akkora, mint egy nagy kenyér...de sokkal édesebb. A doktornőnél sem sírt, a Rodin-ben is csendben nézelődött, és egy, csak egyetlen egy bűnös éjszakán velünk aludt (hétfőn) -és nem is kelt föl hajnalban enni...ma már szigorú voltam és kiságyban aludt és alig cumizott éjszaka....Mindjárt jön a Béci, Mirkó, Kati, Gréta, megyek most.

Érzem én, hogy abnormális elsírni magam a "Mit tehenék érted, hogy elűzzem a bánatot?" című Halász Jutka dalon, de még az "Aludj el szépen kis Balázs"-on is, de arra gondolok, hogy nemsoká nem lesz ilyen pici, hogy itt szuszog a mellkasomon és elmosolyodik, ha az arcocskáját simogatom (vagy a puha kis haját)...és, hogy fogom akkor megvédeni...felnőtt lesz és majd nem fog szeretni és kiszökik az ablakon és annyi betegség van és idegenek autója.... - és az is annyira szomorú és megszakad a szívem, amikor kétségbeesetten sír (de könnyek nélkül), és én akkor bármit megtennék, hogy ne sírjon...aztán persze egyik pillanatról a másikra "elűzik a bánatot" és megint boldog kisbaba, én meg nem értem, hogy ha az imént egy akkora trauma érte (amit persze nem tudok mi volt), hogyan nem hüppög még utána órákig (én így tennék), hanem egyszerűen csak elfelejti és már kész is?

Próbálok konkrétumokat is összeszedni, de ez most nagyon nehezemre esik...Múlt héten keddtől itt volt Anya, Apa is látta végre tegnap és ma - végre meggyógyult nagyjából. Úgyhogy tegnap este, mint egy paparazzi fotózta, bezzeg a Lénáról és rólam még egy kép sincs...annyira nem baj, mert mégsem nézek ki olyan jól, mint a szülés után pár napig hittem...semmi esetre sem vagyok vékony, fogalmam sincs hány kg lehetek, de egy régi nadrágomat sem tudom behúzni, és bár pocakom már nincs, de bájos kis hájacska annál inkább. Még sosem akartam így sportolni, persze könnyen lehet, hogy csak azért vagyok most olyan elszánt, mert még bő három hétig úgysem lehet. Egyébként - szombaton jöttünk haza a kórházból - kb. hétfőre már alig éreztem a varratot, mostanra meg már abszolut semmi, sőt a szexuális étvágyam is visszatért, bár el sem tudom képzelni, hogy egy ici-picit is kívánatos lennék...

Már voltunk kétszer kávézni (Xéniával és Anyával) a Dalmátban, sőt CBA-ban is, ma meg Rodin-t tervezek a Tomival, mert hárman még nem sikerült. Holnapra meg csendben egy sajtófotó kiállítást gondoltam, már minden részletet ki is dolgoztam...ha menne ez a menetrend tartás, akkor olyan könnyű lenne...nagyjából azért megy, 1/2-1 órákat csúszunk, de igyekszem mindig helyre billanteni, csak egy hajnali 3-4-ig cumi után 4-5-ig sírdogálás az borítja a jól kidolgozott menetrendünket. Ez egyébként úgy festene, hogy 7-8-ig fürdetés (már 3 napja nem sír, sőt tegnap előtt elaludt a kezemben. 3 napja szerepet cseréltünk, én tartom, Tomi mosdatja. Egyébként csodálatosan összehangolt gépezet vagyunk a Tomival, Léna meg szépen hagyja magát...). Szóval fürdetés (evés után, a szakirodalommal dacolva, de egyébként éhesen fürdeni...ezt nem merjük megkockáztatni...), amíg a Tomi böfiztet (milyen hülye szó), addig én beszállítom a kellékeket a fürdőszobába, bekapcsolom a hősugárzót, jó meleg vizet engedek stb., utána rettentő óvatosan berekjuk a kisLénát a vízbe, erre ő iszonyúan elkerekíti a szemét és látványosan ingadozik a jó és nem jó között, de nyerünk és jó...aztán kicsit rossz, mert a törölközőig fél másodpercet fázni kell, de ha túléljük, akkor a papája letisztítja a köldökét (ami két apja leesett, ennek én örülök, nekem az nem tetszett, az sem, hogy a Tomi belerakta a fa bábszínházba - mármint a köldököt...már kivette, erről nem is beszélek többet), én beolajozom és kap valami csudaszép, bár általában kicsit nagy ruhát és mehet a Tomi mellkasára megpihenni. Aztán vagy bóbiskol 11-ig ott vagy nem, vagy máshol, mindenesetre 11-kor szigorúan bedugom a cicim a szájába (ez jól megy, és már kicsit sem fáj ám) és 12-ig igyekszünk mindannyian elaludni, hogy 3-kor - pontosan - kelhessünk. Őrület, de én felébredek mielőtt megnyekkene. Aztán nagyon szeretném, ha 4-re elaludna, ez még egy kényes pont...ideális esetben 7-kor kelnénk, hogy a Tomival kicsit együtt lehessünk még - itt már borulni szokott az én elképzelésem -, de előbb-utóbb lefekszünk, immáron a nagyágyban ketten - hétvégén hárman - (ezt nem szabadna persze, mármint a franciaágyban együtt, ez a bűnök bűne, már tudom, és akkor még nem beszéltem a cumiról, amit hatnapos korától vagyunk kedvesek szolgálatára bocsájtani. Én nem tudom, hogyan lehetne nem...engem annak idején egy lángossal szoktatott le Apa, gyanítom ez nem lesz nálunk ilyen egyszerű...persze keltem már azóta fel éjszaka cumit beilleszteni...Ma viszont azt mesélte a Julcsi, hogy a cumi stimulálja az agyalapi mirigyet, amitől okosabb lesz. Na én ezt az elméletet vallom.).

És közben a három órákban istenieket tudok olvasni, meg kertben lenni, mert azt a pár dolgot (mosás meg msogatás) még győzőm egy óra alatt, még főznöm ugyan nem kellett, de csináltam már salátát. Hű...elvesztem a részletekben...mindegy. Szóval még akkor is jó, ha egy ciklust kihagy és nézelődik, mert akkor meg nagyon jó vele lenni...mindig jó vele lenni, csak ne sírjon...most itt alszik mellettem és gyűrögeti a kezét és nyújtózkodik...cukorfalat. Még mindig pici. De múlt hét keddre már elérte a születési súlyát, a doktornő azt mondta, hogy ez gyönyörű (holnap megyünk hozzá és kérünk Prevenál oltást is), eszi a rémes K és D vitamint, meg az Infacolt és tegnap óta követi az ujjat a szeme előtt. És kapott 4 cd-t a szüleimtől és ezt hiszem ez tetszik kicsi Lénó-nénó-nak. Lesz sok-sok kép is a ftóriporter nagypapától, addigis keresek valamit. Mennem kell mert beszorult a lábam a kiságyba...

Már nem Nevesincs Pimpi, hanem Léna...Ma van a szülinapja...egy hetes...itt cuppog mellettem és nem tudok vele betelni...

Megpróbálom leírni az elmúlt egy hetet, bár kicsit kezdenek összefolyni a napok és - talán - szépülni a szülés éjszakája, úgyhogy még gyorsan elkapom az emlékek farkát.

Múlt héten kedden itt volt a Béci a Mirkóval Szentendrén, elmentünk a Dorotheába salátát enni, aztán hazasétáltunk. Semmi jelentőségteljeset nem éreztem, kicsit talán a hasamat, de a 39. héten ez nyilván normális. Este - szerencsére már fürdés után - szépen békében olvastam az Elle-t a kanapén, amikor éreztem valami olyasmit, mint amikor mondjuk egy nagyon érett aradicsom megreped, és rögtön utána a langyos víz (0.30)...persze rögtön elkezdtem kiabálni a Tominak, aki nem hallott semmit a mosógéptől, mert a fürdőszobában volt, úgyhogy kénytelen voltam odatotyogni és az ajtóban kinyögtem, hogy elfolyt a magzatvíz. Drága Tomi olyan nyugodt maradt, hogy nem is értem (közben rendületlenül folyt a víz, úgyhogy a WC-n folytattam) én meg úgy elkezdtem remegni, mint a kutya. Nagyjából e kettő volt az alaptevékenységem. Ezzel egyidőben jöttek is az enyhe fájások, én felöltöztem, Tomi mindenáron kabátot akart rám adni, én meg felhívtam a szüleimet. Bár azt hiszem ezt még a WC-ről. Innentől kezdve Anyukám kb. 5x telefonált 20 percen belül, ami alatt nem sikerült lebeszélnem arról, hogy elinduljon a János Kórházba. (Közben fájások, macskakő, Tomi a helyzet magaslatán, én remegek). Ez később komoly konfliktus lesz...Én ugyanis ragaszkodtam - volna - hozzá, hogy kettesben legyünk, tekintve, hogy ez nekem egy kicsit valami szakrális dolognak tűnt, nyilván szentimentális, de mégis mi válunk egy családdá, ezt valahogy a mi ügyünknek éreztem...Anya meg rettenetes ideges volt, persze nem bírt otthon maradni, értem én ezt is, csak jobb lett volna máshogy...

Szóval talán 1 körül értünk be a kórházba - Anya már ott -, lift sehol, úgyhol föl a másodikra két fájás között, ott CTG (ötperces fájások, a kocsiban 4-7 percesek voltak össze-vissza, szegény Tomi a telefonján nézegette az órát), irtó szimpatikus, nagyon-nagyon kedves, összeszedett, tökéletes szülésznő, én bő 1 ujjnyira tágulok. Beöntés (még ezzel kapcsolatban is nagyon megértő volt, nem kellett a gyönyörű szülőszbai fürdőszobát használnom a két alkalomból egyszer sem, ahol kicsit feszélyezett Anya és főleg a Tomi jelenléte, hanem kaptam egy szeparált mosdót), ipari borotválás és fél óra múlva beülhettem a csillógó-villogó kádba fürdeni (akkor még tudtam ezeket értékelni). Közben folytatódott az udvarias meccs Anyával (mert kialkudtam még a bejövetelnél, "hogy csak megnézi, mi a helyzet, aztán hazamegy"), hogy akkor most már menjen, úgyis sokáig tart, majd jöjjön vissza, ő "nem tud otthon ülni, inkább itt ül", én "nekem jobb, lenne, ha inkább otthon, mert nekem az kényelmesebb lenne". Megjegyzem ekkor még beszélgettem, érveltem, aggódtam, hogy unatkozni fognak... És nagyjából innen gyorsultak az események, én meg ezzel párhuzamosan vesztem el az eszemet. A kétujjnyi tágulás nagyon gyorsan jött, azt mondják, a háromujjnyi kicsit lassabban. Anikó, a szülésznő be-bejön méhszájat nézni, és bő háromujjnyinál hívja először Charlie-t (azt hiszem, de itt már homályos az ügy). Talán ekkor kezdem úgy érezni, hogy megtébolyodom, belehalok, elvesztem az eszem, hogy tökéletesen biztos, hogy soha nem lesz vége...Már hányok (2x). Ez rettenetes. Kimondhatatlanul, örjöngően fáj és én hányok...közben egyfolytában csúszok le a műanyag kárpitozású ágyról, könyörgöm, hogy csináljanak valamit, mozdulni sem tudok, olyanokat mondok, hogy "segítsetek, meddig fog még tartani, igyekszem, de nagyon fáj" - Anikó azt mondja 7-re meglesz, ekkor nagyjából 3 van, én abszolut kilátástalannak tartom, hogy 4 órát így töltsek -, Tominak mondom, hogy maradjon velem, nehogy elmenjen egy pillanatra se, Anya borogat, segít levegőt venni - ez nagyon jó -, aztán kérem, hogy számolja a másodperceket az egyperces fájásnál (34 másodpercnél úgy érzem, hogy 20 perce fáj), és nagyjából alélt vagyok. Anya rászól az Anikóra, hogy hol van már Charlie, Anikó mág egyszer rácsörög, talán ekkor már négyujjnyira tágulok, és az Anikó már érzi a fejét. Charlie 3/4 6-kor civil ruhában (sötétkék ingben), kifulladva, vörösen betoppan, és valamikor e tájban kezdődnek a tolófájások. Iszonyat, de talán ici-picit jobb, mert már látják a fejét (Tomi is), igaz néha visszamegy, mert nem nyomok elég hosszan...Charlie szigorú, én küzdök, legalább itt már van eredmény, és kicsit sejthető, hogy esetleg, talán mégis vége lesz egyszer, én úgy erőlködöm, ahogy csak bírok, Anikó húzogatja az ujját a gát körül, talán Charlie is, én már gondolkodni sem tudok a fájdalomtól, de ez a feszítés elviselhetetlen, talán mondom is, hogy ezt már ne, mert nem bírom ki, és, hogy "húzzák ki belőlem ezt a gyereket". Állítólag Anikónak köszönhetően csak kb. 1-1,5 cm-es gátmetszést kell csinálni - ezt nem érzem annyira - a szokványos 5-6 (nem tudom, mutatják) helyett, és ez csodálatos. Igyekszem értékelni, de nem hiszem, hogy eléggé értékelem. közben az utolsó gondolatom, hogy Apa stramm lánya vagyok, ki kell bírnom...és kijött a feje, és nem tudom mi történik, egyszercsak látom Charlie kezében fejjel lefelé lógni, a kis rongy testét a köldökzsinorral, lilán...aztán megint nem tudom mi, Tomi vágja el köldökzsinórt (azt mondja nyiszorog és nyiszálni kell), a pici, összegubózott, mázas baba a hasamon, én meg sem tudok nyikkanni, és elviszik Apgart csinálni, öltöztetni, nekem megint nyomnom kell, hogy kijöjjön a magzatburok. Ez megmutatják, köldökzsinórostul - ezzel nemigen tudok mit kezdeni. Én aléltan látom Tomi kezében a nagy lepedő-csomagot, Anya kezében és kezdődik a következő brutális fájdalom, amiről nem szólt a fáma. Fel a lábam a kengyelbe, már ez is rémes és érzem a lidokaint, de nem érzem a hatást és minden tűszúrás brutális. Én zokogok, könyörgöm egy kis szünetért, hogy hadd pihenjek, hogy ne csinálja, mert nem bírom ki...ahhoz képest, hogy állítólag minimális a vágás, kétségbeejtően sokáig tart (nem csak szerintem, bár a közepe hajszálnyit jobb, de Charlie már veszekszik velem, hogy szorítsam le a fenekem, én sírok, hogy nem bírom...Két órát maradhatok utána az ágyon, teljesen kész vagyok, semmire nem emlékszem, majd bejönnek, hogy itt az idő átmenni a kórterembe. Én Tomi segítségével letusolok, egyáltalán nem értem hogy, folyik belőlem a vér, majd összeesek, és egy pillanatra elájulok. Valahogy visszahurcolnak az ágyra, ott már jobb (ez a rosszul lét is szörnyű, érzem, ahogy csúszik ki alólam a föld, ahogy összefolyik a világ, zsibog a halántékom és tehetetlen vagyok), kapok anyától borogatást és levisznek tolókocsival a szobába. Itt már mosolygok...és beraknak a Szandra mellé szombat reggelig. Kb. addig görcsöl egyre kevésbbé a hasam, persze folyik a vér, és vasárnap-hétfőig, inkább hétfőig nehéz még az ülés. Charlie még egyszer megnéz (egyébként azt mondták, hogy nagyon könnyű szülés volt, remekek az adottságaim és jól - fegyelmezetten ! - viseltem. A fegyelmezettséget én aláltságnak nevezném, a többi kedves bókért meg hálás vagyok, de nem így gondolom. Még most sem.). Közben Léna (ezt utoljára a kocsiban a kórház felé tisztáztuk, hogy akkor biztos-e...) teljesen levesz a lábamról, annyira, de annyira tetszik, teljesen odavagyok olyan aranyos. Minden nap akad valami új izgalom, szombaton azt hittük álomkóros, de kiderült, hogy szegény, még mindig a traumát alussza ki, aztán borzalmasan fájt a cicim, talán a fejéstől, aztán még mindig sárga egy kicsit, de a doktornő azt mondta, hogy gyönyörű, életrevalő, tökéletes gyerek. Jól megnézte. Mi meg lassan tudunk pelenkázni, és új dimenziók nyíltak meg előttem az örömök tekintetében, például, ma elképesztő boldog voltam, amikor hajnalban hatalmas sírás után rájöttem, hogy miért éhes.

Tomiba pedig olyan szerelmes vagyok, hogy nem tudom leírni. Teljesen odavagyok ezért az új énjéért, ahogy a Lénával viselkedik, ahogy ránéz, ahogy velem törődik, kimutatja az érzéseit én meg ettől teljesen elérzékenyülök...

A Léna meg azon túl, hogy elképesztő aranyos, olyan arcocskákat vág, hogy hangosan nevetnem kell...és szörnyű, ha sír...ez egy új világ, és még nagyon homályos, de tényleg egy szakma, amit meg kell tanuni, a K-vitaminnal, meg a fürdetőkrémmel, meg az icike-picike, nagyon könnyű kis babatestével (2,9-cel született és 2,7-tel jött el a kórházból. Nem egydül jött, segítettünk neki),  a féloldalas mosolyával, a hosszú, gyufaszál ujjacskáival és a puha sötét hajacskájával, meg a nyelvnyújtogatásaival...

Ha már itt vagyok gyorsan leírom, hogy ráébredtem, hogy semmit nem sterilizáltam és vasaltam, ettől tegnap este azonnal hisztérikus rohamot kaptam, aminek az lett a vége, hogy Tomi cumikat főzött én meg kétségbeesetten mostam az új ruhákat, amikről eddig nagyvonalúan teljes higiéniát feltételeztem. Szegény kislány, semmije nincs kivasalva, de én ráadásul rettenetesen ódzkodom ettől a művelettől, különösen most, hogy már olyan gyönyörű rendbe raktam a ruháit napok alatt. És persze annyira nem áll erre rá az eszem, hogy az eszembe sem jutott idáig, hogy a még becsomagolt ágyneműt is...egyszerűen azt hiszem én nem vagyok elég steril egy újszülöttnek...egy koszos, szájpenészes kislány lesz, aki belehal a bacilusokba...Úristen. Egyébként semmi bajom, szabad - antisteril - életem első napja itthon, ami csodálatos lenne, eltekintve ettől a parától. Még csak jósló fájás sem, csak kíváncsi várakozás (mostmár enyhe kétségbeeséssel vegyítve)...Szombaton színházban voltunk meg a Castroban vacsoráztunk a Tomival, tegnap pisztrángot sütöttünk grillen és még a fűnyírás is kész, csak semmi nincs kivasalva. Persze most is kettőre megyek a Xéniával találkozni, mert kapuzárási pánikom részeként kell vannem egy fekete cipőt, ahelyett, hogy vasalnék...1/2 6 Charlie. Szegény Tomi meg másfél órát aludt, mert egész éjszaka tevezett. És még nincs összeszerelve a kiságy se...nem beszélve a nemtudom milyen szerről, amivel nyilván le kéne mosnom azt is....Nem tudom, hogy fog ez nekem menni...holnap 11-re jön a Béci, meg a Mirkó, nyilván akkor is sterilizálni fogunk együtt...

Elvileg tegnaphoz két hétre vagyok kiírva, mint ez számomra hétfőn kiderült. Valahogy az október 8-ról én teljesen megfeledkeztem, volt már 3., 10., 12., 13.,. Most hétfőn voltunk utóljára Charlie-nál akkor volt a kisPimpi 3.18 kg és a mérete alapján október 10-re várható. De holnap is megyünk. És már fájásokat is mért (én nem éreztem semmit, de picit görbült a vonal), meg CTG-t, ahol a Kislány irtó aktívnak mutatkozott. Biztos örül a Tercsitől kapott 2. csomagnak (Natáliától is kapott kis hálózsákot), Tercsitől persze igazi amerikai LOVE-os pink Barbie rugdalózót. Közben szerintem nekem szerdán volt egy jósló fájhásom - azóta sem -, az is pár pillanat volt és alig ocsúdtam, mert a jólbevált menstruációs görcsökhöz volt fogható, abban meg elképesztően rutinos vagyok.

Talán kéthete voltunk Ábrahámhegyen Tomival ketten, még mindig maga a paradicsom. Úgy drukkoltam, hogy ez még beleférjen (most a szombati színházat szeretném még abszolválni, a ma esti Filharmonikusos koncertról le tudnék mondani, de lehet, hogy ez lesz egy darabig az utolsó. Bár október 5-re kértem még jegyet a Muzsikus Péterre. De a színház rettenetesen hiányzik. Hát még hogy fog...).

Szóval az ábrahámhegyi 4 nap isteni ősz volt, nagyokat főztünk, meg olvastunk, Tomi tervezett én mozaiktálcát csináltam - ronda lett -, autodidaktaként megtanultam hímezni és persze istenit ettünk Füreden a Bergman-ban.

Nekem nyilván tudatalatt kapuzárási pánikom van, gyakorlatilag nincs olyan nap, hogy ne szociális életet élnék vagy bármi egyéb...de már csak 1,5 napot dolgozom. Hétfő óta itt a Julcsi - egész nyáron nem dolgoztam összesen ennyit...Nem is gondoltam, hogy ilyen macerás ez az átadás. Közben néha - ritkán - felmerül bennem egy pillanatra a gondolat, hogy esetleg hiányozni fog - a salátabár, az uszoda és a Ludwigos délutáni kávézás -, de szerencsére a legutóbbi ilyen alkalommal ismét volt szerencsém egy-egy "kedves" kollegális gesztushoz (mint, Bátor Tamás indirekt érdeklődése, hogy mikor megyek már el, mert tetszik neki az irodám...), így alapvetően az gondolom - nem alapvetően is -, hogy minden nagyon-nagyon jól van így. Eddig. És nem izgulok (lehet, hogy nem volt még rá időm - Tomi szerint ez az előnye a sokáig dolgozásnak, azt hiszem igaza van...) egyelőre. Persze most, ahogy ezt leírtam azonnal összeszorult a gyomrom. De egyébként tényleg nem. Ma még inkább kíváncsi vagyok és nagyon várom a kislányt. De, hogy mi lesz, ha otthon leszek...Nyilván egy csomó program, amit már most megszerveztem, hogy nehogy unatkozzak...pedig megint nem akartam ilyen zsúfoltságot, meg már megint ennyi zsizsegést. De ez folyton így alakul. Az egy kicsit viszont izgat, hogy hogy jutok be a kórházba, ha a Tomi dolgozik. Most arról beszélünk, hogy rögtön indul értem, ha szólok, de ha pont dugó van...elvileg egy órán belül be kéne érni, ha elfolyik a magzatvíz. Ezt csak az asszisztens mondta ugyan...Most kicsit abba kell hagynom, mert le kell mennem a főpróbára, csak ne vesszen el az egész...

Újra itt. Még mindig minden teljesen jó, istenien vagyok (eltekintve a tudattól, hogy két hete +20 kg-t mért a mérleg, ez rémes, de szerencsére legalább nem érzem...persze önmagában ez a szám is sokkoló. Az arcomon zavar egyedül.). Szóval kutyabajom. Csak éjszaka pisilek egyszer, ami még hagyján, bár továbbra is egy cirkuszi mutatvány, míg kiküzdöm magam fejjel lefelé az ágyból, de az alvás közbeni derékfájdalomról nagyon szívesen lemondanék. Ez gondolom annak a következménye, hogy csak a két oldalamon tudok aludni, de ez kegyetlen. Elfárad, elzsibbad az oldalam és fáj tőle a derekam. Úgyhogy balról jobbra és jobbról balra fordulok több részletben - közben zúdul a hasam - természetesen minden ilyen aktusnál felébredek, és nyúzom magam után az Évitől kapott óriási kígyót (a szoptatóspárnát), mert az legalább egy kicsit alátámasztja a lábamat, meg a buckát a hasamon. De legalább felkészülök arra, hogy ezek után ennyit sem alhatok. Ilyenkor kicsit megsajnálom azért a szép éjszakai álmaimat...már alig álmodok.

Még gyorsan élvezem - amíg csak lehet a kislányt belülről -, ahogy dugdossa ki a testecskéét, csöndben rettegek, hogy egészséges legyen és nagyon-nagyon várom. Lénát. Mert még mindig Léna - nem találunk jobbat -, Anyukám viszont rém hevesen tiltakozik (Viktória, Virág). De ez legalább elfogadható mindkettőnkenek. És azt még le sem írtam, hogy miért félek kicsit, hogy kislány: Hogy majd mindig kritizálni fog, és soha semmi nem fog neki tetszeni, amit én csinálok, imádni fogja a papáját, de én leszek a gonosz, szigorú, ódivatú mamája. Most nem jut eszembe több, pedig ezen már sokat gondolkoztam és akkor nem ennyi parám volt...

Pénteken voltunk Charlie-nál, szépen megfordult a kislány (Léna), úgyhogy a fejecskéje lent, a popsija égnek áll, és a folyton mozgó jobb oldali dudor a két lábacska. Charlie persze a homeopátiás golyónak tulajdonítja, meg is örült, sőt, már vicces történeteket mesélt. Csak 8 hónap kellett, hogy megtörjön a jég.

2,1 kg, ez most abszolut normálisnak tűnik, legalább is a poronty.hu internetes szaktekintély is ezt írja. Napi kétszer kellene vérnyomást mérni - gondolom a toxémia miatt -, ezt tökéletesen elfelejtettük, de legalább ma - 5 nap után - eszembejutott. Van már kocsiülésünk, meglepő módon kék, nem új, de szép nagyon, Szentendrén vettük a használtbaba boltban 8000 Ft-ért, majd gyorsan elkezdtük Ernőékkel a hét sűrű szociális életét. (Nem ízlett nekik az isteni őszibarackjoghurtom, pedig joghurt, őszibarack, méz, mazsola, keksz és kandírozott narancshéjj...).

Aztán még szombaton Kosztolányi-est, utána meg a Régi Művésztelep kiállítása, mert minden múzeum nyitva volt hajnalig aznap Szentendrén. Vasárnap a születésnapom sokadik felvonása, most a Vitéz-szülőknél, csodálatos, mennyeit ettem (az ajándékok is telitalálatok voltak), és nagyon-nagyon remélem, hogy ez az egészséges étvágy kicsit alábbhagy, mert így vagy elképesztő önuralomra lesz szükségem, amit nem szeretek, vagy akkora leszek, mint egy tengeralattjáró. Azért irtóra igyekszem egészségesen enni (pl. ebédre salátát, amíg még dolgozom...fiiinom fetás, olajbogyós, kukoricás, spárgásat), de sajnos akkoris kell utána a Ludwig teraszán egy kis süti a tej mellé...Azt hiszem, kicsit kezd egyhangú lenni a bejegyzés...

Megvan végre, hogy ki jön helyettem, sőt a Géza rám bízta, hogy kiválasszam, így 22-től átveszi a munkát az Julcsi, aminek úgy örülök (Péter kevésbbé, de ez várható volt, hiszen nem ő választotta. Mindenesetre, amikor kiedrült számomra, hogy augusztus utolsó hetében mégsincs jelölt, én hétfőn felajánlottam, hogy keresek, pénteken meg az interjú után, már a munkaügyön volt a Julcsi). Legalább most még az utolsó hónapomban sor kerül egy kellemetlennek ígérkező, Péter által indítványozott munkaköröm megbeszélésre - más sem hiányzott...Már 25x megbeszéltük ez a kényes témát, most meg már közöm sem lesz hozzá.

Az annyira nem jó hír, hogy így a 25-i koncertig itt kell maradnom, főleg, hogy betanítsam, és már annyira, de annyira nincs kedvem bejárni (csak az ebéd, a kávé és az úszás ér a munkaidőben valamit, bár az sokat). Egyfolytában ellógok, persze ez csupa para. Hétfőn délután elmentem a mesés őszi napban úszni, kedden bejött a Balogh Attila kávézni (aztán Bíbor a Margit szigeti nagyon izgi játszótéren) és ma megint úszni készülök háromkor, ami nyilván két óra telefoncsörgéstől való rettegést is jelent...(Plusz még a most érkezett piros bokrocskát is haza kell vinnem, ami megjött a kertészettől). Holnap Évi, Laura, Dóri, pénteken Vera és fogalmam sincs, hogy hogy dugom le itt a négynapos Ábrahámhegyet a munkatársaim torkán nulla szabadsággal és úgy, hogy a háziorvostól kéne táppénzt kérnem...De rettenetesen várom már, mármint Ábrahámhegyet. Tuti, hogy ott kezdek szülni...

Egyébként minden isteni, nagyon ritkán kicsit nehéz aludni, a zuttyanó hasamtól, az étvágyam félelmetes, de más semmi...egyre kevésbbé kelek fel kecsesen mondjuk az ágyról. És ha a szex és az evés között kéne választani..., hát...ugye ez nem marad így...????

Nagyon jó kislány, csak másfél nap volt, ami nem tetszett, azaz az előző bejegyzés...Azóta szépen vándorol jobbra-balra a hasamban (főleg jobbra), néha kicsit megrugdos, de már nem akarok megfulladni, és már már nem dugdossa sem a tüdőmbe, sem a bordáim közé a lábacskáját (vagy kiskezét). De úgy érzem, hogy totálisan keresztben fekszik, tehát a befordulás még nem sikerült (szerintem. Pedig a Tomi is magyarázza neki sokat és simogatja, meg mutatja neki, hol van a lent. Meg, hogy mi az, hogy fejecska)...de pénteken megyünk Charlie-hoz...Hétfőn védőnő, az új, aki rettenetesen irritáló jelenség, csak többesszámban tud beszélni, először nem is értettem, hogy mi van, amikor megkérdezte, hogy "mikorra várjuk a kislányunkat", meg hogy, "mit csinál a férjünk", aztán meg rettenetes nehezen türtőztettem magam, hogy ne tükröződjön az undor az arcomon, de azt hiszem tükröződött. Ja, és megmérte, hogy 77,5 kg vagyok, 15,5 kg-t híztam idáig...természetesen meg is jegyezte, hogy "de belehúztunk...". Ráadásul én nem is érzem, persze a hasam szép gömbölyű, de máshol nem látom ezt a rengeteg, borzalmas sok kilót...Az ágyban éjszaka persze zuttyan jobbra-balra, ha fordulok, de az maga a kislány - vagy én szeretném ezt hinni...

És elvileg ezen a héten mehetek utóljára úszni, és a szexnek is búcsút kéne mondani, de remélem Charlie nem osztja ezeket a nézeteket...

Közben volt egy kicsit Emma és Zorka, most Léna. Meg Léna Júlia. Ó, és kaptunk a Laurától kölcsön egy babakocsit, aminek rettenetesen örülök...különösen, hogy tegnap volt szerencsém tisztázni a munkaügyis lánnyal, hogy 1,5 évig (az első félév után) 97 ezer bruttót fogok kapni...ez egész kétségbeejtő...az 50 ezres (fejenként, tehát 100.000) törlesztéshez képest pedig különösen...hogy fogunk így bárhova is utazni...

Mindenesetre Ábrahámhegyen 4,5 napot még mindenképpen szeretnék szeptember 13. környékén, annyira nagyon-nagyon vágyom az őszi Balaton illatára és csöndjére, hogy nagyon szeretném, ha a kislány ezt még szépen megvárná. Olyan kedves most, olyan óvatos, de azért megnyugtatóan mozog, ami nagyon jó - hátha megteszi ezt a szüleinek, hadd legyünk még kicsit együtt az avar, meg a szőlő illatban, a hegyről nézve a Balatont...

Zamárdi is jó volt a hétvégén Anitáékkal, fürödtünk a viharos Balatonban a gumicsónakkal és esőben grilleztünk a teraszon...pedig nagyon tartottam ettől a hétvégétől. Ó, és a velencei mákos rétest még nem is említettem...csodálatos. (de nagyon igyekszem egészségesen enni, szinte minden ebédre csak salátát eszem sütivel...).

És a 30. szülinapomat sem írtam még...pedig olyan jó volt...Tomi 30 lufival, meg tortával meg ajándékokkal ébresztett és mentünk libegőzni (ott már ősz-illat volt és nagyon jó), meg a várba, meg a Római-partra és akkor mentünk a babakocsiért. Anyaék meg küldettek házhoz 30 meseszép rózsaszín rózsát. Mindezeket képriportban rögzítettem, megnyugtató, hogy valahol ott vannak a kamerán és olyan jók is lettek, csak még odáig nem jutottunk, hogy ide fel is tegyem.

Charlie előtt pénteken igyekszünk megvenni a maradék cuccot, ez már leginkább drogéria meg patika (meg a kocsiülés...), mert mindenki azzal riogat, hogy most már bármikor, és megdöbbentő, hogy én még be sem pakoltam...De én még először Ábrahámhegyre szeretnék bepakolni. Most úgyis úgy néz ki, hogy szeptember 25-ig kénytelen leszek dolgozni, mert ha valóban az Eredics Julcsi jönne a helyemre (aminek borzasztóan örülnék, remélem két év múlva is ezt mondanám), akkor ő csak addigra tud átjönni...Ez annyira nem örvendeztet, különösen, hogy a balatoni hétvégére is kell akkor valami táppénzt szervezni, vagy fogalmam nincs mit. Nem beszélve a rendes munkaidő visszaállásáról, ami nem különösebben hiányzik. Nyilván a plusz egy havi fizetés az nem jönne rosszul, de nem akarok már 8 órát dolgozni, olyan kellemes volt ez a két hónap. Ideális munkarendnek mondanám. 10-2-ig, déltől ebéd, kávé...utána úszni egy kicsit...így szép a munka...le is megyek kávézni most...

Azért az már nem mondanám, hogy meg sem érzem...most már egyre nehezebb lesz...? Értem én, hogy a természet rendje az, hogy kezdjem várni már, hogy kijöjjön, de még 1,5 hónap, és ez ebben a pillanatban kicsit ijesztőnek tűnik...

2 napja nyomja, rúgdossan a gyomrom, fáj, alig tudok enni, pedig micsoda mámor az, hogy szeretnék...nem beszélve arról, hogy tegnap volt szerencsém megtapasztalni a refluxot, hát felejthetetlen élmény volt...semmi savasat nem éreztem csak nagyon fájt a szegycsontom mögött, sőt kisugárzott a hátamra, de legalább ebből volt egy estét és egy reggelt betöltő több felvonásos roham...klassz volt. De legalább úsztam jót, akkor pont semmi és a Színes fátyol c. Maugham alapján készült filmet sem zavarta - ezért hálás vagyok...

Úgy ficereg, hogy őrület, azt hiszem jön-megy a hasamban, hol itt dudorodik, hol ott, már egyszer-kétszer kiszorította belőlem a szuszt és tegnap előtt két cipőbe alig bírtam betuszkolni a lábam. De aztán belement, majd meghaltam egész nap, kikandikál a húsom, de talán ma már nem dagadt be...most nézem és úgy tűnik nem, de azért nem kockáztatnék egy zárt cipővel...

És a kapolcsi sátorral sem volt semmi gond, pedig még a gumimatrac is leeresztett (arra nem merek gondolni, hogy a súlyomtól...). Sőt, még pisilnem sem kellett egész éjszaka, de még a lábam sem görcsölt. Csudálatos. Kapolcson viszont egyszer gyakorlatilag nem bírtam a nézőtérről felállni, annyira ráfeküdt valamire, vagy fogalmam sincs, de legalább ez megismétlődött, amikor a szántóföldön keresztül próbáltuk kikerülni a martonvásári dugót. Azóta semmi, és olvasom a poronty.hu-n, hogy hogy érzik magukat a kismamák - az ilyen idősek - ez valami rémes. Nem tudnak aludni, reflux, vizesedés, hajolgatásról szó sincs stb. - és én úgy felvidultam, hogy ezekhez a tünetekhez képest, az én egy-két apróságom kismiska (vagy Kis Miska?) - a körmömet lakkozni a lábamon már nem kényelmes, persze azóta folyton másik színt akarok. Ráadásul az egyik kollégám minden nap hevesen ápolja az önbizalmamat - ami azért rámfér, mert továbbra is csak hülledezni tudok a tükör előtt, hogy micsoda hatalmas, ÓRIÁSI hasam lett, és hol van itt a szexuális kisugárzás - de, ma megállapította, hogy én vagyok a legszebb kismama a világon, szexbomba vagyok és azonnal lefektetne. Tudom, nem illik kollégának ilyet mondani, de azért olyan jól esik ez...

Ma közben eszeveszett társasági éltet élek, 2-re megyek a Verához, 4-Bécivel úszunk a Komjádiban, 6-Laura, majd 7-Szászi, Melinda, Barna Orsi, Balog Attila, Győry Juci stb....Holnap Vajdahunyadvár elvileg, tegnap Xénia, hétvégén Kapolcs, előtte kisuszoda, és mindezekhez csak annyit tennék hozzá, hogy mennyei öröm az evés...

És tegnaptól Zorka...

Egyrészt már egy hete csak a rengeteg babaruhát rendezgetem, amit a Bécitől, meg az Antitól kaptunk - telis-tele van a kisszoba traktoros ruhakupacokkal (mert a Picur két kisfiútól örököl, úgyhogy egyetlen rózsaszín ingecskéje van, remélem ez nem befolyásolja majd a nemi identitását...). És van 2 kiságyunk, meg kádunk, meg pihenőszékünk, sőt még etetőszékünk is. Talán elkészülnek a polcok is (mindeközben alakul a kisház a kertben)...

Tegnap pedig Charlis Brown-nál jártunk, aki meglepően kedves volt, alaposan megmutogatta a szülőszobát, ami GYÖNYÖRŰ. Decemberben újították fel, egy csomó extra (labda, kád, plazma TV, Tomi fotel, minden pink, a másik szobában minden kék) irtó tipp-topp és TISZTA. Legalábbis éppen bőszen súrolták én meg elgyengülve néztem...Ez rám is fért, mert amváró roppant lehangoló, tegnap meg még egy nőt is eltoltak előttünk, aki elhaló hangon csak azt rebesgette, hogy "nagyon fáj", ettől én meg teljesen kikészültem...

Szóval egyelőre farfekvésées Pimpi, ami nem ideális, úgyhogy rá kell beszélni, hogy forduljon meg, bár én egyelőre nem különösebben ódzkodom a császártól (habár egy ismerős pszichológus szerint a császáros gyerekek jobban megtorpannak a nagy feladatok és kihívások előtt, óvatosabbak és kényelmesebbek, de én ebben nem hiszek - csak rá kell nézni a Mirkóra), ami viszont sokat nyom a latba, hogy a műtő biztos nem ilyen nett, mint a szülőszoba. És nem rózsaszín. Október 10-re van kiírva, 1.2 kg és el kellene kezdenem szedni egy csomó homeopatikus golyót. Nem tudom...Ó, és először volt méhszáj-vizsgálat - nem is vészes.

Viszont első terhesség alatti lelki krízisemet élem, mert képtelen vagyok elképzelni, hogy ezzen a labdával a hasam helyén hogyan is lehetnék vonzó és kívánatos, bár talán még mindig formás vagyok - csak a hasam nagy, a többi nem szembetűnő -, de egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ezt az alakot meg lehet kívánni, mint egy nőt...és azt hiszem ez még egy darabig kitart, sőt...

Ez az egyik trieszti kép, ami a legnehezebb turném volt idáig, gyakorlatilag minden nehézség megtörtént, ami lehetséges. Például elmaradt a koncert és egy nappal tovább kellett maradnunk és mindezt éppcsak 64 emberrel átszervezni elég nyűgös volt. Közben 15 km-eket gyalogoltunk, én immáron 6,5 hónaposan (mert július 4-7-ig voltunk kint). De istenieket ettünk, mennyei kis olasz reggelink volt minden nap (persze a kaját írom először...), gyönyörű volt a Miramare kastély, úsztunk egy jót a tengerben, egy amfiteátrumban próbáltunk - ezt mosta el az eső...

Közben minden isteni, továbbra is boldog kismama vagyok, de tagadhatatlanul gömbölyödöm, szépen egészségesen eszem, főleg túró rudit meg gyümölcsjoghurtot, és persze bármi kéne, ami édes, de küzdök a lelkiismeretemmel folyton...már 71 kg vagyok és ez elég rémisztő...

Picur rugdos hevesen, különösen - illetve leginkább - amikor fekszem és olvasok. Lerugdossa a könyvet a hasamról...Neve viszont továbbra sincs, komolyan ez a legnagyobb para, mostmár nagyon unom...Tomi a Lili és Lenke mellett kitart - óvatosan -, nekem továbbra is a Hanna, eseleg Ajsa, de a gyenge közösben még mindig a Léna, Janka, Anna Zorka, Anna Zselyke és a héten az Emma.

Nincs türelmem most többet írni, mert a Béci vár a kisruhákkal én meg izgatott vagyok és alig várom, hogy lássam őket. Ezek lesznek az első cuccai. Verától kapott már pár fölsőt, de azt hiszem, azok irtó nagyok. És Anya vett 4 szettet a H&M-ben, még nem is láttam őket...Holnap meg Szabadkígyós, jövő hétvégén Kapolcs, közben belgyógyászati vizsgálat, Monica, névnapom (mert nekem legalább van névnapom, szegény Csirifiszkiónak nincsen még...)

Ez is Trieszt, itt már nem vagyok olyan kis kecses...De valójában sokkal barnább, csak itt nem látszik...A mai ruhámban viszont egyértelműen emeletes torta vagyok. De legalább vidám emeletes torta. És még a szemem se fáj mióta terhes vagyok. És tényleg nagyon vidám...Biztos majd a szülés, meg az utána következő hetek ellensúlyozzák ezt a föld fölött repkedős állapotot...áldott állapotot. Tényleg az - egyelőre...

Elsősorban le kell írnom, hogy annyira várom már a kislányt, nem azért, és nem azóta, hogy tegnap láttam, hanem egyáltalán - nagyon...Hogy megfoghassam és megölelgethessem...

És féltem attól, hogy nem lesz aranyos és nem lesz szép - ami persze nem baj, mert tényleg csak egészséges legyen, a többiből majdcsak kihozunk valamit, de most olyan szépnek és annyira, de annyira édesnek látom, hogy nem tudok betelni vele...Nem is szabad már többet nézni, mert már megzavarodok és gyanítom, hogy én már egész mást látok, mint egy kívülálló, de annyria édes. Kis cukorfalat. Nyilván elfogult vagyok, de tulajdonképpen ki legyen elfogult, ha nem én...És az sem baj, ha nem lesz ilyen cuki, ha megszületik, mert akkor is nagyon fogom szeretni...

Egyébként korának megfelelő, szép kerek a feje, tele volt a kis hasa és ez a doki október 7-et jósol. Ásított is sokat - egész déltán rugkapált, nem csoda, ha álmos volt...Most is rugdos :) Nagyon szeretem...

Azt hiszem ez egy kicsit nagy lesz, de örülök, hogy bent van...(mármint a kép...).

Itt hathónapos vagyok a világ végén egy török -mégcsak nem is- halászfaluban, egy icipici öbölben, ahol kb. 6 turista volt, viszont egy mennyei kis kerthelyiség, csodás kajákkal, nem beszélve a világ legjobb pékségéről, ahol Nina Simone szólt...És semmi baj nem volt, Pimpi ideális kis pocak volt, jó kis kemény, bár inkább a jobb oldalon szeret féloldalaskodni, bírta a meleget, a biciklit, az úszást, a halászbárkát, a ropogós török utcai cseresznyét, a mennyei édességeket, a müezint, a mesés illatokat, a hajókürtöt Isztambulban, az ezerszínű bazárt, a barlanglakásokat és a 8 emelet mély földalatti városokat, az eldugott halászfalvakat, a lakatlan szigeteket, a medencéket a szállodában, de a 2 rémes szállásunkat is (az engem jobban megviselt) - pedig ugyanannyiba kerültek, de roppant változatosak voltak, és azt hiszem 10 helyen laktunk összesen, de mindenesetre rengeteget mentünk...most meg itthon nő a pocak tikkasztó hétfő délután. Úgyhogy megyek is megnézem a Sex and the city-t mindjárt, előtte veszek csillagos csattot. Holnap uszoda, szombaton meg Múzeumok éjszakáján voltunk, pl. Ady és Csinszka lakásában - ahol rögtön Csinszkának akartam hívni a Pimpit, előtte kicsit volt Ajsa és Véda is, most épp Mici...

Egyrészt pénteken voltam 5,5 hónapos, és egyszercsak látszik a hasam, én meg nem győzök ocsúdni és barátkozni ezzel a pocakkal. Azt hittem nagyon fog tetszeni, de még nem tetszik, semmi nem áll jól, se nem kicsi, se nem nagy, olyan igenis meg nemis, de talán inkább igen, mert már kétszer átadták a helyet a villamoson. De ruhától függ. A szűk mindenesetre idegesít, mert nem látok mást csak egy kis pocakot. Vagyis inkább hasat. A pocak az kemény. Igaz már ez is kezd kemény lenni, és egyre gyakrabban érzem a kis testét didudorodni - az nagyon jó. Rugdos is, különösen fél 12-kor este és reggel 9 körül. De a legjobb amikor dudorodik, akkor olyan igazi, érezhető...És már nem Léna, mert bénának csúfolhatják, ebben a pillanatban Anna Zorka vagy Anna Zselyke. Mindenesetre Pimpi.

Pimpivel hétfőn rettentes riadalamakon estün át, amikor a papája övsömörét diagnosztzálta Ursula, a rettenetes bőrgyógyász. Az övsömör (herpes zoster) a bárányhimlő alfaja, azoknál, akik voltak már bárányhimlősök. (Rengeteget tudnék erről írni, elképesztő ismereteim vannak a témában). Kétnapos para, apatikus Charlis Brown (egyre kiábrándítóbb, még holnapután kap egy esélyt), vérvétel és egy bájos virológus után tudjuk, hogy én átestem a bárányhimlőn, úgyhogy csak az övsömörtől kell tartani, de Pimpire ez elvileg nem veszélyes. A lappangási idő azonban 7-28 nap, ami tekintve, hogy szerdán két hétre Törökországba megyünk (ó, igen, megyünk!!!!) még ad némi izgalomra okot, ha esetleg nem lenne elég. Persze Anyukám a herpes zoster-ről mit sem tud...arról sem, hogy szerdán, a kassai turné első napján egész nap azt hittem, hogy vakbélgyulladásom van, mert iszonyatosan szúrt sok-sok órán át valami a jobb alhasamban. Még másnap sem volt tökéletes (ma már igen) - arra feltételen jó volt ez a kis kaland, hogy jól megszeppenjek, ugyanis eddig a legapróbb rosszat sem éreztem, most megdőlt minden strammságomba, stabilitásomba vetett hitem. Az hagyján, hogy hason alvásról már szó sincs és néha úgy kelek föl, mint egy hatalmas hal...semmiképp sem nevezném nőiesnek vagy erotikusnak. Nem baj, Törökország így még több izgalmat tarogat...Isztanbul, Kappadókia (ott kocsival a tündérsziklák, a föld alatti 8 emeletes város, sziklasírok, barlanglakások), Mediterrán-tenger (halászfalvak, nem túristás helyek), Pamukkale, Samos szigete, Égei-tenger és Izmirből haza. Kíváncsi vagyok ebből mennyi valósul meg...hol dőlök ki és mitől...

Várom Tomit a hőlégballonozásból...Ó, varrtam rongybabát Pimpinek. Nem övsömörös, virágmintás a teste.