Csütörtökön - egy héttel az első születésnapja előtt -, Picur megtette az első két önálló lépését Babcsával, Erzsébeten, a kanapé és a fotel között. Kezében egy papírtáskát szorongatott, valószínűleg ez tévesztette meg, hogy nem fogja senki...és azóta még egyszer lépett kettőt tegnap, ehhez erősen kell csalogatni. Például szőlővel. Az az abszolut sláger most. Mutat rá és kéri (Közben - mint általában -, dinka nyelven hablatyol). Imádja. Szőlőt bármikor. És ma véletlenül tapsolt egy kicsit, nagyon meglepődött. Én tapsoltam a zenére, ő meg kalimpált, aztán egyszer csak összecsattant a két tenyerecske. Hm. Most pedig a Skanzenben van a Vitéz-nagyszülőkkel! Közben én olvasom a túrótorta recepteket lázasan (szőlőt biztosan kell bele rakni), vettem már lufit is a pénteki nagy játszótér/játékbolt túránk során, amikor a Fillér utcából elmentünk sétálni, meg ajándékot venni Manka szülinapjára (először voltam ilyen nagy tételben játékboltban és nem akartam hinni a szememnek, hogy kb. 4000 Ft-tól kezdődnek a játékok. Gyönyörűek, de egyszerűen nem tartom ezt helyesnek, ennyi pénzt kiadni olyan játékokért, amikkel jó eséllyel 2 napig játszik, közben pedig furdal a lelkiismeret, hogy a gyerekemtől sajnálom a pénzt. ). Szóval töménytelen játékboltban voltunk, és nem vettem szivacsépítőkockát 11.000 forintért, pedig az tetszett, meg a gumi legó is, de rendeltem piroskerekű fonott babakocsit, mert azt lehet tolni is, meg belepakolni is és még ízléses is. Ezt fonotsnak tartom, hogy szép dolgok vegyék körül, és legalább itthon ne sok ízléstelenséget lásson. Tudom, nekem is vannak túlkapásaim, de igyekszem. Szóval még egy Gryllus cd-t is biztos kap tőlünk, a Biciklizős-et. Mindenesetre a gryllus latinul tücsköt jelent. Tehát pénteken sok séta után a Pozsonyi úton elköltöttük Pocakkal a mennyei szendvics/tejeskávé/babaeledel ebédünket a Szent István parkban a Sarki fűszeresnél, játszottunk egy hatalmasat a jó kis játszótéren, főleg hintáztunk, meg homokoztunk, meg pelenkáztunk, tovább sétáltunk - isteni ez a környék -, még játékboltokhoz (a Nyugati tér és a Szent István park környéke, mint két másik bolygó...), majd kikötöttünk a Millenárison a Zöld Péter játszótéren, ott is homokoztunk egy kicsit, itt már Tomival, aztán megnéztünk még 40 játékboltot és már itthon is voltunk.

Ezt itt Pixi, a hintakutya, amit a szomszéd Rétáéktól kaptunk. Nagyon tetszik a kis Csipnek. Még a túró rudi papírt is elejtette.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Superman bevetés után. Beleesett az orgonabokorba. Hogy fogja ez a kislány ezt az életet megúszni...?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Manapság nagyban autókat tologat. A babák egy pillanatig sem érdekilik, de például a csavarok, a mérőszalag, a flexkorong, meg a valami drótos, szúrós kefe annál inkább (Tomi a kerti kaput csinálja, Lencsi őrült jól szórakozik...). ....a fiús tevékenységek nagyon lekötik....mi lesz ebből a kicsi lányból? Kicsi fiú?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása