Az április minden évadban a leghúzósabb hónap, ez most sem volt másképp....A múlt héten gyakorlatilag elvesztettem a lábam alól a talajt, még most is inog, annyi a munka, de azért beiktattunk jóságokat.

Azt hiszem még az előző hét előtt volt, hogy...mi is....ööö...Valami volt. Ja, pénteken dolgoztak a gyerekek is velem. Az hatékony volt nagyon. Aztán elmentünk valamit venni Bubu biciklivel a Vörösmarty térre, majd onnan fagyizva a színházig Harinyás Pippire Flóráékkal. Nagyon biciklizünk....Suhanunk a városon át. Az új technika, hogy mindkét gyerek hátul ül...Erősíti a combot. Vagy nagyon gyenge vagyok. Aztán még elmentünk a Római partra enni valamit. Helyette inkább hintáztunk végül.

Igen, a gyerkeink nyakában fukszok vannak, mert átalakult az ízlésünk és már azt tartjuk szépnek, ha vastag láncok csüngenek alá hamvas-atlasz nyakukból. Mentségünkre: csüng rajta egy öklömnyi ezüst illetve rózsaszín maci. Kinek hogy. Az ezüst kicsit maszkulinabb.

Szerdán pedig Bubuval a Gellért térig (át a Szabadsághídon, az szálkásít csak igazán), ott toronyirányt fel a Gellért hegyre, kijelölt útra semmiképp sem lépünk. Majd Kőcsikó játszótér. eddigi tapasztalataink szerint ez a legjobb eddig Pesten - amit láttunk, azok közül.

Aztán volt egy szombat, amit Anitánál kezdtünk, családi fogorvosi matiné, ismerkedés céljából. Nem rossz senki foga, de hogy ne is legyen.

Így mulat a Vitéz-család

Színház helyett. Bibi is asszisztált, mert mind ez után Léna Anitáékhoz ment. Ott is aludt. Izgult, de szépen megbeszéltük, és nem volt semmi baj, nagyon jól érezte magát. Estig Babcsa és Gyuszi is ott voltok, és a Lencsi úgy viselkedett, mint egy tündér. Van ilyen is. Mi ezt rtikábban látjuk, de mondják. Ákom meg - hogy ne bánkódjon - pizsamaparti helyett elment Tomival a Miniversumba. Én meg Antropológia Napokra a Laurával, ahonnan 30 perc után elmenekültem, amikor csukott szemmel kellett volna ismerkednem magammal. Ez nem az én esetem. Pedig annyira jó előadás lehetett volna, Testszimbolika címmel, de hogy ez egy műhely, ahol majd mások és magam megismerésén dolgozunk. Na, azt nem. De Laura ügyesen kibírta.

Maci még virít...

A most szerdát is elmesélem majd, csak kell kerítenem egy telekocsit mára - előtte.

Szép kislánykám....

Ákos tegnap begyulladt mellbimbóval jött haza az oviból.

"Ákos, mi történt a ciciddel?"

"Huba megharapta. Vagy a Vendel...."

Jó Isten...Mi lehet az óvodában...? Azt már meg sem kérdezem, hogy ruhában vagy ruha nélkül.

Mindazonáltal sikerült drága kicsi Lencsikét beíratni az iskolába. A Templomdombiba. Nagyon megkönnyebbültem és örülök, nem beszélve Róla. Ő is boldog. Én persze rettenetesen aggódom is, hogy milyen lesz az osztály, de előtte most inkább egy kicsit pusztán örülök. Anya, Móni és Rita volt aki a Szent Andrást támogatta, ők csalódottak (bár Móninak is vannak erős kétségei, de őt nagyon köti a közösség, a barátai). Viszont minden barátom és kollégám egyértelműen, ellentmondást nem tűrően a Templomdombi mellett volt, ők döbbenten álltak már az ötlet előtt is, hogy szóba került a Szent András. Meglátjuk, csak kicsi Lénám ne bánja.

Az Iparművészeti. Ez tetszik nekem, pedig én csináltam.

Aztán elmúlt egy nászutazós hétvége, mi mondjuk nem utaztunk sehova, de a gyerekek a Kővirágba, Köveskálra, amit roppant mód élveztek. Ezt megértem. Én is imádtam. http://kovirag.hu/ Voltak tapolcai tavas barlangban, meg Szigligeten, meg Kőtengeren, mi kellhet még...

Mondjuk szép idő, az nem volt.

Én meg pénteken Szentendrén tettem egy kört a könyvtárban, bevásároltam egy antikváriumban jazz cd-ket 400 Ft-ért, meg nagyon jó könyveket ugyanennyiért, majd elmentem a művészellátóba vásznat meg terpentint venni, és úgy éreztem, hogy ez azért a tökéletes péntek délutánok egyike. Mesebeli forró csokoládé után átrendeztem egy kicsit a nappalit, festettem egy dzsungeles képet, hallgattam Dizzy Gilespie-t és utána olvastam nagyon sokáig. Eszeveszett jó volt. Szombaton nem sikerült megnézni a filmet, amiért Pestre mentünk, de láttuk a kiállítást az Iparművészetiben (MOME ösztöndíjasok), és mellette megnéztük még az ősi Kínát is 7000 Ft-ért. Én rajongok az Iparművészeti Múzeumért, de mégis 7000 Ft két nem túl jó tárlatért....Kinek szól ez? Biztos nem átlagos magyar értelmiségi családoknak....De legalább ettünk cukrozott ibolyát a Vas utcában egy kis francia helyen. Ő meg Nizzából idejött a 8. kerületbe cukrozott ibolyát árulni. Nem értem én az embereket. https://www.facebook.com/Bistromolecular?fref=ts

Ez még Tomi szülinapi citromtortája. Aki Szentendrén van, annak muszáj ide elmenni. Itt minden természetes és nagyon-nagyon finom. Egy fiatal csapat csinálja, pszichológusok, egy filozófus, egy hentes, egy informatikus. https://www.facebook.com/Finomeria?fref=ts

A tegnapi napig teljesen meg voltam róla győződve, hogy Tomi 43 éves lesz ma. Váratlanul kiderült azonban, hogy 44 éves lett. Tulajdonképpen teljesen mindegy. Nekem így pont ugyanolyan tökéletes.

Tehát készültünk, készültünk....

Hevesen.

Pénteken még voltak aggályaim, hogy mi jön össze például a lakásból, mert egy időre eltűnt a tulaj, persze volt valami nagyon rossz megérzésem is ezzel kapcsolatban, ennek megfelelően tökéletesen alakult minden, semmi fennakadás, nászlakosztály a belváros közepén, mégis csendes, furcsamód semmi nesz nem hallatszott fel, pedig egy sarokra lüktet az élet. A Széchenyi utca legmagasabb - Széchenyi által építtetett - háza (ezt az olasz tulaj mondta, erre utaló nyom nem volt), de maga a ház is gyönyörű. A lakás pedig full-extrás, abszolut design, minden ezüst, barna és szőrös, high-tech. Egyet fordulok és bekapcsol az illatosító (vagy ilyen büdös vagyok?), minden szobából vagy a Parlament, vagy a Halászbástya látszik, illetve a tetők sokasága. Persze behűtve a pezsgő, mindenhol gyertyák, a tetőn is...

Nyugszékek, egy kisebb és egy nagyobb terasz, mécsesek, 1913-as graffitik...

A nappali. Volt még egy hálószobánk nyilván tele gyertyával, plazma kandallóval (bár ez a nappaliban is nélkülözhetetlen volt), és egy tágas fürdőszobánk, ahol tusolás közben a várat láttam.

Tudom, hogy ez nem a vár, ez a kis teraszról a kilátás. Azért itt a tetők között ez egy másik világ...Két gyerekem van, végig a Mary Poppins egyik kéményseprős száma járt a fejemben, hogy On the rooftops of London. Ez Budapest. Varázslatos ez is. Nehéz vele betelni. És Tomi nagyon-nagyon örült. Szereti ezeket az élményeket, és tényleg imádja a meglepetéseket. Ha rajtam múlt volna én elmondtam volna szombaton a repülést is, de nem engedte. Még vasárnap reggel sem. Csak délben, reggeli közben lehetett.

Itt van a lakás az airbnb-n, itt foglatam. De nem ennyiért, hanem lealkudtam 10 ezerre. Az szerintem egész jó. https://www.airbnb.hu/rooms/3911140 Megérte. Nem fogjuk elfelejteni. Pezsgőztünk a csillagok alatt, aztán lementünk turistáskodni a pesti szombat éjszakába. Reggel pedig Tomi délig aludt, én olvastam a tetőn, aztán elmentünk reggelizni a Fargerba a Szabadság térre, majd elsétáltunk a Sajtófotó kiállításra, újfent róttuk a napsütéses tavaszi pesti utcákat a Gozsdu udvarig, végül ebédeltünk egy gofrit a Jégbüfében és elmentünk repülni. Tominak ritkán ér fülig a szája, ebben a 24 órában azt hiszem majdnem végig, amíg ébren volt. Szóval addigra már nagyon hiányoztak a gyerekek, akik Budaörsön a Kőhegyen kirándultak eképpen:

Szombaton este Ők a Fillér utcában aludtak Anyával és Apával, oda pedig a Lami buliról mentünk. A nagypapám névnapját ünnepeltük. Lencsi és Ákos nagyon jól van a Reiniger-gyerekekkel. Kár őket elválasztani.

Szóval vissza a vasárnaphoz. Megkaparintottuk a veszedelmes kis gyerekeinket. És akkor jött a Tenkes kapitánya...Kiértünk a reptérre, azon nyomban elkezdett Lencsi zokogni, hogy miért kell hétfőn a papa szülinapján oviba menni és miért nem repülhet ő - egyébként is? Hamarosan Ákos is bömbölt mellette, hogy ő is mindenképp repülni szeretne. Elmagyaráztam nekik, hogy kicsi a gép, fúj a szél, ez a Tomi szülinapja. Ákos szépen megértette, megnyugodott, majd két perc múlva elkezdett újfent zokogni, hogy "de én miért nem repülhetek????". Újra elmagyaráztam, újra megnyugodott, két perc múlva megint könnyekben tört ki, hogy "de én miért nem repülhetek????". Lénácskám közben egyenletesen sírt, ő nem tartott apróbb szüneteket. Diszkréten próbáltam elvonszolni őket Tomi elméleti oktatásáról, gondoltam adjuk meg neki az esélyt, hogy legalább halljon minden szót...Mégis, ugye. Még nemigen van tapasztalata repülőgép vezetésben. Ekkor Léna újabb lendülettel sírt föl, hogy "Még csak a kezét sem foghatom a Papának!!!!!?????". Na, gondoltam, vissza a valóságba, szépen feltöltődtünk a pásztoróránk, noch dazu, pásztornapunk után, hajrá. Ám akkor megérkezett a Megváltó édesapa, hogy repülhetnek a gyerekek, sőt én is. Erre én nem voltam lélekben felkészülve, de talán jobb is. Bár az előző éjszaka már nagy lépéseket tettem a tériszonyom leküzdésében, ez fél üveg pezsgő után érezhetően jobban ment. Most nem volt pezsgő, csak másnap, de arra jutottam, hogy jobb együtt meghalni, mint külön-külön. És sutty....

Szálltunk a magasban, Ákos teljes eksztázisban (Tomi is!!!!), hogy ez olyan, mint egy mese, ott vannak lent a vonatok, és ezeket most mind ő igazgatja, és ő vezet innen fölülről mindent, Tomi szorította a kormányt és vezetett és nagyon-nagyon-nagyon élvezte. Mi Lencsivel kicsit félve, kicsit csendesebben, de felettébb boldogan. Én azért különösen, mert sikerültek a meglepetések, és Tomi úgy örült, hogy ritkán látom ennyire repkedni. És leszálltunk, ez már a non plus ultra....mennyország a földön....

Itt még készülődünk szombaton (rendeltünk diós-citromos tortát, mert Magdi mindig olyat csinált Tominak, neki ez az etalon. Ez már legenda, így én meg sem próbálok ilyet. Ma este kiderül, hogy mit tudnak a szentendrei cukrászok...Úgyis, Te nyersz Magdi :)

Tomi magyarázza a nappalokat, éjszakákat, a telet és a nyarat...Középen süt a nap.

Tavaszi szünet! Mindannyian otthon a Dunaparton.

Az évad legnehezebb hónapja munka szempontjából, nincs időm írni...Így csak gyorsan a lényeg: Ákos vasárnap óta biciklizik kétkerekűvel. Hipp-hopp megtanult menni, bár irtó sokáig húzódozott, hogy ő csak pótkerekessel közlekedik. Pedig egy óra után száguldott, a megállás még nem érdekli, vagyis megáll, csak a lábát nem rakja le, ennél fogva eldől, várhatóan. De nem sír, csak megjegyzi, hogy "puff, mekkorát estem".

Lencsike meg elvesztette a sokadik potyogó tejfogát a játszótéren, de a nyuszi hozott neki egy - szerintem . nagyon szép iskolatáskát.

                                     Az elsős kisbölény:

Mindenképp szerencse, hogy hasonló az ízlésünk a nyuszival. A nyuszi egyébként is nagyon kedves, és fölöttébb ügyes volt az idén a legtöbb esetben, bár voltak félreértések.

A minap (divatosan, nem spontán) lukas farmerben voltam. Szándékosan lukas naciban. Ákom odajön hozzám:

- De Mama! Lukas a nadrágod!

- Tudom Ákom, ez direkt ilyen. Ez a divat.

- Mama...Adok neked tízezer forintot, vegyél magadnak egy másik nadrágot.

Ezzel elmegy, a maradék pénzek közül (ezek már az ő tulajdonában vannak) kiszed egy 10 rubelest és odaadja nekem. Az én kis lovagom. Azért ez a jelenet még sokáig fogja melengetni a szívemet.

Az nem annyira, hogy elkiáltja magát, hogy: - Megyek pisálni!

- Ákos, ne beszélj így, ez nagyon csúnya.

- Nem tudom...Az óvónők sem kedvelik ezt a formát.

De legalább voltunk egy isteni Vaszary kiállításon a Virág Judit Galériában, ahol jó sok kép volt, gyönyörű rendezés, jó pár olyan, amivel még nem találkoztam, és szívesen látták a gyerekeket, így egészen jól megnézhettem...

Tegnap pedig rendes felnőtt Recirquel előadáson voltunk a Müpában négyen,  teljes lokál hangulat, a címe Párizsi éjjel, '20-as évek, akrobaták, légtornászok, sanzonok...fél 9-ig, szépen elaludtak a kocsiban, így még korábban és jóval koszosabban aludtak el, mint szoktak, mert előtte feltétlenül hasonkúszva átnyaltuk az egész Nemzeti Színház környékét, aztán öntöttünk Ákos nacijára tejet, fagyit, tettünk rá paradicsomos pizzát, még előtte pisivel hintettük, majd megérkeztünk a Fesztivál Színházba.

Közben jön a kis cimborám szülinapja, a legjobb cimborámé, így töröm a fejem nagyon...Már van repülőgép-vezetés...És azt hiszem lesz Rudas fürdő, majd utána a Lipótvárosi tetőteraszos lakás pezsgővel (airbnb)....Bár ezt végül már nem akartam, ha van repcsi, de most ő akarja nagyon - mármint a tulaj. Már felére lement az árral...Annyira azért nem tudok bárminek ellenállni, ebben nem vagyok nagyon jó. És ráadásul ezen a hétvégén van a 7. házassági évfordulónk is...Óhó...Akkor legyen ez a tetőterasz. Jó, most megbeszéltem magammal. De zakót akkor nem kap. Jó? Jó. Legyen így.

Nem tudtam tovább beszélni, itt mondom. Szóval úgy unom már magamat -  sőt valószínűleg mindenki más is feneketlenül un már ezzel a témával. Legfőképp Lénát nem akarom elbizonytalanítani, megrémíteni a lamentálással a sulival kapcsolatban, pedig jó úton vagyok. Szóval megfogadtam, hogy nem beszélek erről most ameddig csak nem muszáj.

Azért nehéz éppen ma és tegnap, mert végre meghozok egy döntést: általában Templomdombi. Ráadásul ezt szeretné Lencsi és Tomi is, majd jön egy olyan benyomás, amitől megrettenek és fülemet-farkamat behúzva menekülök a Szent András felé. Például találkozom egy leendő Teplomdombis családdal, abból a fajtából, amitől rettegek. Akik a tableten szeletelik a kenyeret is, a gyerekek meg, ha nem tableteznek, akkor azzal ping-pongoznak minimum. És akkor azt gondolom, hogy inkább küzdök a Szent András álszent, konzervatív, "mi vagyunk a nagy család" paráimmal (a tanítónéni nem teljesítmény kényszeres, efelől megnyugodtam, bár a másik kicsit kiabálós és szigorú), mint a Templomdombi technika-kütyü-centrikus világával, a lehet, hogy teljesen más értékrendű szülőkkel, mint én. Mert a Templomdomis félelmeim kihatnak a Lénára, a Szent Andrásosakkal nekem kell megvívnom. A Templomdombis aggodalmaim mindennapi témák lennének, a Szent Andrásosak elméletiek és mondjuk havi rendszerességűek. Ha a Templomdombiban olyanok a szülők, amitől tartok. De erre van esély. Legalábbis jóval nagyobb, mint a Szent Andrásban, ott többségben lennének azok, akik azonosulnak ezekkel az elvárásaimmal.. Márpedig ez az értékrend fontos nekem. Fontos, hogy ne a tablet legyen A játék. Én abban hiszek, hogy ahhoz, hogy egészséges gyerek legyen, fára kell mászni, meg sziklára, meg tóba esni (ez a Millenárison sikerült legutóbb), meg kiabálni, meg rajzolni, meg sarazni, meg ágakból építeni, meg Dunaparton csatangolni. Nem ülni valami előtt és az ujjaival nyomogatni valamit, és nem bambán bámulni egy vibráló készüléket. Nem beszélve arról, hogy tapasztalom, hogy milyen függőséget okoznak ezek. Tegnap megkértek, hogy nézhessenek egy mesét, megengedtem. Majd elkezdtek könyörögni, hogy még egyet. A franc akar folyamatosan ellentmondani. Nem akarok nevelni mindig. Ha nem nézünk egy mesét, szóba sem kerül a második. És még okosabb is, ügyesebb is lesz, ha helyette egyensúlyozik egy kerítésen a levegőn. Pedig a pénzt nem sajnálnám semmilyen kütyüre. Fukar nem vagyok. Sőt imádtam az esti mesét a TV-ben. De akkor egy volt. Hiába kérleltem volna a szüleimet, hogy még egyet. Ez is könnyít a helyzeten. Nem vagyok elvetemült: néha lehet minden. Néha lehet a telefonommal videózni, néha lehet mesét nézni, bármit lehet néha. De nem akarom mindennapi konfliktussá ezeket. Nem akarok felőrlődni ebben. Elég nekem a felkelés, öltözés, fürdeni indulás stb.

Valóban könnyebb kompenzálni otthon nekem a Szent András merev, konzervatív légkörét szabadsággal, engedékenységgel lazasággal. Így jó fej lennék otthon. Míg ha a Templomdombi túlkapásait kell ellensúlyoznom, hogy én legyek az, aki nem engedi, hogy 6-9-ig tabletezzen a gyerekem, utána meg nézzen meg aTV-ben egy jó kis Violettát, megint rám jutna a rossz fej szerep. Rosszul érezné magát az osztályban, mert neki nem lehet. Én pedig nem akarom, hogy rosszul érezze magát.

És mégis így is, ha a Templomdombira gondolok, akkor várom..., ha a Szent Andrásra, akkor szorongok. Azt hiszem Lencsi is ugyanígy...Tegnap úgy szerettem volna, ha szembejön velem bármelyik tanító néni, akartam kérdezni valamit. Szembejött a Templomdomis...Közben Lencsi meg elveszti a hitét, a várakozását és a bizalmát. Ami a legfontosabb.

                                     Pozíció!

Szóval én az olvasásra esküszöm. Az én életemet szebbé teszi. Bárcsak az övéket is szebbé tenné. Az olvasás világokat nyit meg. A mese utazás. Nyaralás. Menedék. Saját világ. Soha nem vagy egyedül, ott vagy ahol akarsz. Időben és térben. Érzelmeket ad, kalandokat, olyat amit soha nem láttál. Izgalmat, nevetést, sírást, ami a tied, de nem veszel el benne, csak addig, amíg akarod.

Beteszem ide ezt a képet erről a helyes férfiről, pedig úgy haragszom rá. Tényleg nagyon-nagyon ritkán veszekszünk, de most úgy megbántott. Ez a kép van a telefonomon is, mindig megnevettet, ha hív, de most keserű vagyok. Be sem teszem a fotót, amíg írok, ne is lássam.

                                  Talán nem is mosolyog itt, hanem gúnyosan néz...

Szóval minden reggel olyan, hogy rém nehéz. Szörnyen. Én már fölkelek, ennek a problematikája már szóhoz sem jut, de a gyerekeket felébreszteni annyira hálátlan. Egyiket is másikat is olyan keserves, kilátástalan, hosszadalmas, kegyetlen...Aztán az öltözés. Két félig alvó gyereket, mint két palacsintát próbáljuk beletuszakolni a ruhákba, persze maguk kéne, hogy ezt megtegyék, én is tudom, de így gyorsabb, márpedig az idő rettenetesen számít, mert nekem - csak nekem a családból -, időre be kell érnem. És iszonyú kellemetlen ha nem érek be. Tehát egyedül nekem fontos, de nekem borzasztóan, hogy előbb-utóbb kijussunk ruhában a lakásból. Tomi segít, alapvetően mindenben, mindig, de olyan szépen, békésen teszi ezt, hogy én ez alatt az utca összes gyerekét belepaszíroznám egy műbeles virslibe, a műbél mellé. Ő nyugodt. Kószál a lakásban, jártában-keltében belenéz egy-egy cikkbe, megjavít egy akkumlátor-töltőt, ilyesmi. Én közben - először hihetetlenül kedvesen, majdnem végtelen türelemmel - ébresztgetek, öltöztetgetek, fogacskákat mosok, és megállás nélkül próbálom ritmusban tartani a családot, hogy senki ne feküdjön vissza, hogy ne kezdjen el Winnettou-t hallgatni, hogy ne most kezdjenek el a világ legjobb fej apukájával birkózni...Ettől - nyilvánvalóan - én egy hárpia leszek a reggeli előkészületek végére, pedig őrült türelmes vagyok, még így sem kiabálok, csak 15 reggelből egyszer, de egyszerűen muszáj beérnem. Drága mesebeli papa, pedig bóklászik, persze segít is sokat, meg játszik, meg nem siettet, nem mantrázza, hogy vedd fel a zoknidat, és semmi ilyen pokolian unalmas és érdektelen, hétköznapi hiábavalóságot. Mama viszont, az álnok fúria igen. Ettől mama frusztrált, attól persze vélhetően mindenki az. De amikor drága papa megszólal Ákosnak, hogy "menjünk, mert a Mama addig szekíroz, amíg el nem indulunk", hát attól olyan ideges leszek, hogy csak rettenetesen csúnya gondolataim lesznek. Például az, hogy hogyan tudnám elkerülne ezt az egyébként kedves férfit.

Majd legközelebb írok kedvesebbet.

Bár nem nagyon látszik a szöveg. A fölső a Templomdombi, az alsó a katolikus Szt. András.

Ezt kipróbálom!!!!Nézzétek, lehet szavazni! Kíváncsi vagyok, hogy ki-mit gondol...Biztos unjátok...

Van lent cserébe bejegyzés is...

A hatéves büszkeségem.

No. 1. Felvették Szentendre egyetlen felvételi köteles általános iskolájába, a Szent Andrásba (a katolikus). Ennek is a legvágyottabb, legelitebb osztályába, az A-ba. Majdnem mindenki erre vágyik...Így tehát a döntés újra vett egy kanyart, semmi sem lett egyszerűbb...Ez egy olyan osztály, aminek van egy messze földön híres tanítónénije, és a szülői közösség valószínűleg pazar. Legalábbis abszolút értelmiségi, felhő magasságig entellektüel. Ez nekem sokat vet a latba. Itt bárhova megy vendégségbe, nem félteném. Itt menő, hogy nem nézünk TV-t és egészségesen igyekszünk táplálkozni, és nem a kütyük, és az Iphone-ok száma alapkán ítélünk. Itt ciki számítógépen játszani, de menő a néptánc, a hagyomány, a vallás és a zeneiskola. De olyan belterjes a közeg, hogy itt aztán mindenki mindenki szeretőjének a nevét tudja...És remélem nem olvas blogot. Itt nagyon fontos a közösségi élet, mindig mindenkor. Amikor én hétvégén például a saját kis családommal szeretnék lenni, akkor kínos lesz azt mondani, hogy én nem szeretnék biciklitúrára menni sokad magammal...Ám itt legalább hírből ismerem a családokat, a Templomdombiban még úgy sem. 6-ot ismerek nagyjából, ebből 4 tökéletesen rendben van, kettő so-so (ebből csak egy tuti, hogy oda fog járni)....És milyen a többi...? Persze van aki óva int rögtön az elit iskolától, márpedig az ő véleményére adok. Mindez amit itt írogatok az ráadásul semmi. Az a felszín. Mit tudok én...? Majd úgyis szeptemberben derül ki minden. Hány dolog nem jut eszembe, mi minden derülhet ki még évkezdéskor...? Minden esetre a beiratkozás a Templomdombiba április 16., a Szent Andásba a következő jelenés május 30. Bis bald...Vekerdy biztos azt mondaná, hogy Templomdomb. Közben a Szent Andrásból egyenes az út a Ferences Gimibe....- talán. Bár a Templomdombinak is jók a felvételi eredményei. És mindenki szeret oda járni. Azóta is - idáig -, egyetlen kritikát hallottam az utóbbi intézményről. Nos, ezzel nem szórakoztatlak benneteket többet. Menjetek szaladgálni a napra.

Büszkeség No. 2. Lénácském tegnap Flóra nagymamájával ment balettozni, akit nem is ismer. Nagyon izgult, hogy mi lesz, ha pisilnie kell, hogy fogja szólítani a nagymamát stb. De ebédre elmúlt a félsz, és olyan bátor volt, elment és semmi, de semmi baj nem volt. Le vagyok nyűgözve. Büszkeségem....

No. 3. Iza-úgy kulminál. Fél oviba menni, mert Iza olyan erőteljes, annyira dominál. Az Óvó nénik megerősítették, hogy így igaz, Fanni és Boróka viszont alkalmazkodik Izához, behódolnak és teljesítik az utasításokat. (Összesen 4 nagycsoportos lány van). Így ők eljátszanak hárman harmonikusan. Viszont Lencsi lázad és ellenáll (amiért annyira büszke vagyok rá, hogy kiáll magáért, nem áll be a sorba, és szóvá teszi az igényeit. Sőt nem hagyja magát elnyomni!), aminek viszont az az ára, hogy vele nem játszik senki. Rémes. Hogy segítsek neki...? Már annyi ötletem volt, de ez a helyzet maga, egy pocsék ügy. Ráadásul Izák családja az egyik legszimpibb család...Remélem erős lesz, és okos, 2,5 hónap már csak az óvoda összesen....Próbálom Ákost is bíztatni, hogy segítsen neki, menjen oda hozzá, ha egyedül látja a nővérét....

Különben is van új testvér-törvényünk. Tekintve, hogy előfordult - mondhatjuk így is -, a tettlegesség közöttük az utóbbi időben, így az új törvény értelmében, ha bárki bánt bárkit, akkor kap egy fekete pontot. De ha segítik egymást, vagy tesznek bármi jót a másikért, akkor jön a piros pont. Ez ebben a pillanatban működik. Gondolom holnapig.

Ez Szabadkígyóson a hétvégén. Lerándultunk hintózni... :) Meg hatalmasakat lakomázni és sarazni.

Éppen, amikor már meghoztuk a döntést, hogy Teplomdombi, akkor végre eljött a felvételi napja a Szent Andrásba. Szegény Lénuskám már délelőtt sírva fakadt, hogy borzasztó dolog hat évesnek lenni, mert felvételizni kell a gyerekeknek. Ezt igyekeztük nagyon szépen, mélyrehatóan megbeszélni, hogy minden korban van nehézség, és sok-sok öröm, túl leszünk rajta, és a mi titkunk, hogy nem nagy a tét...Ennek jegyében odaértünk, a játékokkal telerakott teremig semmi baj, Ákos azonnal be is rohan (ki sem jön többet....), de Léna zokog szívszaggatóan, hogy maradjunk vele...Majd, hogy legalább az Ákos hadd maradjon vele. Egy helyes tanítónéni elintézte, hogy Ákos bent maradhatott, így végül ő 4, Lencsi hatévesen megcsinálta a felvételit a Szent Andrásba. Állítólag drága kicsi balerinánk hamar megnyugodott, és egy óra múlva úgy jöttek vissza mindketten, hogy nagyon jót játszottak (de azért a Templomdombi legyen). Volt kancsóba név-kiabálás, társasjáték, gyöngyös kirakó, valami tornatermi mulatságok...Mindketten mindent abszolváltak, néha Ákos mindenkit lekőrözve bekiabált valami választ, néha noszogatta a Lénát, hogy csináljon meg valamit...ezt mondják...Tomi megdicsért, hogy nagyon szépen beszéltem, meg is hatódtam egy ponton, de nem sírtam el magam. 2 hét múlva eredmény...

Itt valami performance zajlik, van videó is, amelynek egy pontján a kis gavallér Ákos felképeli a nővérét, mert tátogja a szöveget, amit ő énekel...Ez pedig zavarta...Néha vad. Néha egy úr, de azért csúsznak a kezéből a pofonok, ha a szó nem használ Lénánál. A hétvégén valami kővel karcolta meg a kocsit, mert szükségét érezte. De csináltam egy olyan felmérést is, hogy a városban való sétálás alkalmával, a maximális megtett távolság 11 lépés volt 2 óra alatt. Mindig jön egy patka, egy kő, egy szegély, egy biciklitároló, egy fa, egy kerítés, amire egyszerűen muszáj felmászni.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Gyakorlatilag folyamatosan rendet rakok otthon, mert kicsi a lakás, egyszerűen nem megy másképp. Erre Ákos így:

"A mama egy mosómedve."

Léna: " De legalább mos." - na, szóval érdemes... Értékelnek engem a kis drága Kincseim.

Múlt hét vége eseménydús volt. Egyrészt csütörtökön volt alkalmam megint randizni életem szerelmével. Elmentünk moziba a Liza, a rókatündérre. Persze igyekeztem a hőn áhított pasinak szép lenni, így egy spontán ötlettől vezérelve levágattam '20-as évesre a hajam (épp Hemingway életét olvastam, és úgy vágytam oda, így sikerült kicsit belekerülnöm a hangulatba), ami nem áll annyira jól, és igazán úgy akartam növeszteni a hajam, de mindig ilyenkor nem szokott sikerülni. Amint ekkora, eljön egy pillanata, hogy azonnal levágatom. De legalább Tomi egy majdnem bubifrizurás nővel nézhette a filmet.

Aztán péntek lett, Ákos névnapja, amit nem jó hétköznap ünnepelni. A szülinapokra mindenki kivesz szabadságot, de a névnapokra idáig nem, így pedig reggel kapott egy kis ajándékot, de egész nap a délutáni nagyobbat várta, a délután pedig olyan soká jött el, amikor mindenki együtt volt...De örült a tengeralattjárónak nagyon....

Este pedig kiderült, hogy a Templomdombihoz tartozunk, ami hatalmas boldogság volt, mert mostanra megérett a döntés, hogy oda szeretnénk. És oda nagyon. Gyorsan tegnap voltam is szülőin, ahol mindenkivel hosszan beszélgettünk, és semmibe nem tudnék belekötni. Revideálom: a szülők közül alig van aki nem szimpatikus, 6 gyereket fogok én ismerni, Léna Áront legjobban, a többieket látásból. Még olyan szomszéd is, aki eddig Szent Andrásos volt, és most jött ide először fölülbírálta az álláspontját, és megállapította, hogy abszolut szimpatikusabb a Teplomdombi. Persze ez semmit nem jelent, nyilván nem most derül ki, de kedveseknek tűnek, nagyon gyerekközpontúaknak, környezettudatosnak, harmadiktól van nyelv (máshol Szentendrén negyediktől), nem nyomják agyon a gyereket, nincs házi feladat, minden nap kétszer kimennek hosszabb időre a levegőre, erdei iskola, nagyon romantikus tetőtér, férfi tanítóbácsi és női is, kicsi, mindenki odafigyel mindenkire, még ha nem is diákja (211 gyerek jár összesen), van néptánc, majd társastánc, meg vívás, meg - sajnos csak nyolcadikban - anyanyelvű tanár, nagyon jók a felvételi pontszámaik, így annak ellenére, hogy nem nyomják agyon a gyereket, 95%-os a gimnáziumban érettségizők aránya, szóval sok-sok jó. És kitaláltam egy alapozó suli-bulit, amire meghívnánk azokat a leendő elsősöket, akik Lencsi osztálytársai lesznek, hogy ne szeptember 1-én találkozzanak először, hanem már tavasszal is, meg nyáron is, hogy ismerős közegbe mehessen.

Persze holnap elmegyünk a Szent Andrásba felvételizni, amitől úgy fázunk mind a hárman, hogy csuda. Tegnap Móni elmesélet, hogy milyen volt Ágónak (ő hétfőn ment), háááát.....A gyerekek 60 percet, 3x20 perces bontásban "játszanak" különböző tanárokkal, ahol megfigyelik őket az udvaron labdajáték közben, bábozás közben, történet-mesélés alkalmával, illetve tesznek mindenfélét, "érintsd meg a bal kezeddel a jobb lábodat", magukkal kell vinni a kabátot, mert egyedül mennek ki az udvarra. És mindeközben a szülők néznek egy iskoláról szóló filmet, miközben szülőpáronként szólít a pap-igazgatóhelyettes, a kispap-igazgató elbeszélgetésre. Voltak bömbölő kislányok Móni elmondása szerint...Megnézem, hogy Lencsi, hogy fog elválni tőlünk és elmenni egy idegen helyen idegenekkel játszani, amikor egy zsúrra bemenni nehéz. De ne én miattam ne próbáljuk meg, nehogy én plántáljam bele, így bőszen megyünk és remélem nem okoz neki rémes iskola-élményt, és gyorsan túl leszünk rajta. Lehet, hogy megcsinálja. Ha kis időt adnának neki, akármire képes lenne, a legjobbak között lehetne, de így, hogy egy huszárvásással sutty, menj oda, a szüleid itt maradnak, ez picit drasztikus az ő kis érzékeny lelkének. Ha nem lenne a Templomdombi, akkor azért háborognék erősen, hogy micsoda diszkrimináció ez a nehezebben oldódó gyerekekkel. Azért nem vesznek fel egy jóképességű kislányt, mert 3 percnél több kell, hogy felengedjen. 6 éves. A Templomdombi hozzáállása: majd felmelegszik, van idő. Nem siettetik, ha jól érzi magát kinyílik....Ez a hozzáállás árulkodó nekem. De elmegyünk, szeretnék, felőltlen tínédzser lenni - ebben jó voltam - és helyett elmenni ebédelni a Mjamba, de Tomi rámszólt, és jó leszek. Ott virítunk, vacogunk és megpróbáljuk. Nem akarok elvarratlan szálakat, tisztességes akarok lenni az iskolával, és ki tudja, lehet, hogy vezet még ide utunk.

oooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo

Ákos, mint az utolsó dzsentrik egyike ismét bizonyított. Egy Férfi....

A hétvégén felbontották a perselyt, megszámolták a benne lévő pénzt. Majd Ákos belemarkol, odahozza nekem, és azt mondja: "Tessék, tetőtérre!"

Eltelik valamennyi idő, szóba kerül megint a pénz a tetőtérre...Ákos közbeveti: "De Mama, tetőtérre már adtam!"

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tegnap este nem ért haza a Tomi vacsorára, mi azért zenét hallgattunk és ettünk. Mondom a gyerekeknek, hogy milyen jó ez a muzsika (Budapest Bár), erre táncolni lenne jó...Lencsi megjegyzi, hogy akkor tegyem ezt. Erre én: Táncolni férfival szép igazán. Ákos ekkor cinkosan: "Én vagyok itt az egyetlen férfi, táncolok veled!"....Ó, Istenem, a kisfiam felkért életünkben először táncolni. Felemeltem, hogy majd úgy elér. De a lábán akart állni, így leállt a földre az egyik karjával átölelte a combomat, a másikkal fogta a kezem, és megtáncoltatott....

A Templomdombi Iskola

Közben voltunk pénteken a Templomdombi Iskolában nyílt napon. Először megijedtem, mert láttam pár nem annyira szimpi szülőt, de aztán láttam sokkal több kifejezetten kellemeset. És nagyon kedves volt a két tanító, Lencsi megdöbbentően nyitott, és beszédes, sőt bátor volt. Bekiabált, válaszolt, felszabadultan járt-kelt és vidámam bazsevált (Ákos is). Maga az iskola isteni (Illetve az új tetőtér, az udvar mondjuk gyűszűnyi). Mesebeli, zegzugos tetőtér, Mindenféle alakú termek, kis ajtók, nagyon klassz. Közben hétfőn vagy kedden vagy szerdán felvételi a Szent Andrásba...Még nem írtak, hogy mikor...A szívem egyre jobban Templomdomb felé húz, bár a Lencsi egészen élvezte a szüleimmel a vasárnapi misét (Ákos is ment), de mégis, jobban a mi közegünk a Templomdomb...Hiába, nem tartozunk a katolikus kemény maghoz...Nem akarok meghasonulni. Persze a gyerekemért bármit....Áll a dilemma. Jó lenne, ha Léna láthatná a Szent Andrásos közeget...nem csak a felvételin...

Ákos:

- "Nagyon megélénkültem álmomban." - gyerekrablásról álmodott szegény.

---------------------------------------------------------------

A hétvégén még február volt. Most is az van. Tél.

- Ákos? Miért jöttél ki a kertbe zokniban?

- Azért, hogy ne mezítláb jöjjek ki.

-----------------------------------------------------------------

"Szerzetesek és puncik...Van ilyen?" - hát...egy ilyen kérdés a Szent Andásban....

A kisfiú a csoport legrosszabb gyereke. Ő vallott szerelmet a Lénának (Lencsike nyilván viszonozta). Nagy titokban, Vendel közvetítésével, majd ebédre már mindenki tudta. Mondott nagyon kedveseket is, mint "elviszlek a bálba!", vagy "megcsókollak", de mondott igazán rémeseket is. Azt hiszem Lencsi nem is merte mindet elmondani. Blogot nem tűr, de Léna is rászólt, hogy "azért ez túlzás". Hát minimum. Mindenesetre némi fekáliával kapcsolatos. Természetesen Ákosnak is Szilárd a legjobb barátja, aminek köszönhetően a hangos böfögés például nagy poén lett. Ezt azért én nem hagyom annyiban. A szerelem aznap szökött szárba, amikor Lencsi (az általam varrt) menyasszonyi ruhában érkezett a Farsang első napjára, ekkor még csak egy hiányzó szemfoggal

amit Ági néni gyorsan felülírt, mert kikapta a másikat is, így akkor már elég viccesen, egyetlen egy fogacskája maradt középen, az is középen.

Mára már az sincs, mert Ági néni - kérésemre - azt is kikapta.

A Farsang mindenesetre annyira jól sikerült, és annyi beteg gyerek volt, hogy 3 napos lett (menyasszony-kalóz)

balerina-indián (az indán is Babcsa tűjéből, és gyönyörű lett)

Vadász-Rózsaszín tündérhercegnő. Ez igazán profi maskara volt, Babcsa varrta, pont ezt nem tudtam lefényképezni, mert akkor éppen a Szent Andrásban voltam nyílt magyar-tesi órán (Úristen de szürreális, hogy én újra általános iskolában, és mindezt azért mert a Léna iskolába megy. Hátborzongató) . Minden pörög az iskola körül, mármint legfőképp persze én, már rettenetesen unom magamat. Az Izbégi - a jó tematikájú osztályokkal -, Flóraval kiesett, pedig itt van furulya, meg sok patak, meg levegő, de kicsit messzebb van. Nem engedném el jószívvel Lencsit egyedül mondjuk harmadikban. Maradt tehát a Szt. A., a katolikus, aminek roppant szimpatikus volt a bemutató órája, bár nem tetszik, hogy az első naptól van házi feladat, akárcsak ha azért, hogy iskolásnak érezzék magukat, szerintem így is fogják, azért meg pláne nem, hogy kialakuljon a kötelességtudata. Aztán itt van a mise, ami a becses vasárnapi továbbalvás, a meghitt villásreggelink helyett nagy áldozatnak tűnik (Különösen úgy, hogy nekem az Isten-hit annyira magánügy). Még egy kötelesség, a meglévők mellé, még egy rohanás reggel, még egy ébresztés, ez rémálom. Nem is vagyunk a közösség része, de lehetnénk, de egyikünk sem nagyon közösségi ember, ez nekünk nagy teher. Hallok pletykákat sakkfigurákat dobáló tanárokról, a megrángatósokról, a fekete pontot adó pedagógusokról, mert nincs fehér zokni, ezek nem szimpik. De az értékrend nagyon. Olyan biztonságosnak tűnik a légkör, és nagyon szimpik a gyerekek akiket ismerek és odajárnak. Lencsi viszont hallani sem akar róla, a templomról sem, pedig az osztály felét ismerné ott. És neki ez elvileg rengeteget számít. A Templomdombiban pár gyereket ismerne csak, ő maga ebből egyre emlékszik. Ez sem izgatja. Akkor is, mindenáron ide húz a szíve. Meg van róla győződve, hogy ez az ő iskolája.

A Templomdombiról idáig még egy kivétellel csak jót hallottam, bár nagyon kevesen tartoznak ide, egyetlen évfolyamja van. Ez általában a városban az elérhetetlen kategória. Jóval liberálisabb, mint a Szent András, de a színes, sokkal nagystílűbb életet életet élni látszó szülők kapcsán jobban árad az iskolába a divat. A kütyü és az X-factor. Bár ezt az az egyetlen Anyuka mondta, akitől egyedül negatívumot hallottam. Ő átviszi a Szt. A.-ba a gyerekét. Emiatt, illetve egy nagyon szigorú tanító néni miatt, akinél nem mert jelentkezni a gyereke, hogy kimenjen a mosdóba, és bepisilt órán. Ez elég rémisztően hangzik. Ő Lénát egyelőre biztos nem tanítaná, persze sok tényezőn múlik minden.... Aztán még találkoztam pár idejáróval és mindenki szuperlatívuszokban beszélt a suliról. A gyerekek is, nemcsak a szülők.

A Szent András mellett szól, hogy az ottani merevséget, konzervatívizmust jobban tudnánk otthon kompenzálni, mint versenyezni az X-factorosat játszó gyerekekkel. Persze ez is osztályfüggő. Ki tudja milyen lenne a most induló osztály. Az az öt család akit eddig tudok, hogy oda jelentkezik, maximálisan szimpatikus.

Aztán szempont lehet, hogy ha a Templomdombiba tartozunk, akkor oda van visszaút, ha nem jön be a Szt. A., fordítva jóval nehezebb a dolog.

De akárhogy is, úgysem látok hány meg hány előnyt és hátrányt. Ott fog kiderülni minden, ami most eszembe sem jut. A Teplomdombiba nagyon kedvesen, nagyon nagy szeretettel fogadtak, amikor egy pénteken csak úgy betoppantunk. Léna ide vágyik. Ez biztos felettébb sokat nyom a latba, hogy ide AKAR járni, a Szt. A.-ba egyáltalán nem. Pénteken Templomdombi nyílt nap, ha nem lennék idáig eléggé összezavarodva. Tomi szabad utat hagy, de a Teplomdombihoz húz az ő szíve is. Ő aztán pláne viszolyog a nagy közösségi élettől. Vagy attól, hogy azért vagyunk problémások, mert mi nem erre vágyunk. Véletlenül még két gyerekpszichológus ismerőssel is összefutottam, semmivel sem jutottuk közelebb a megoldáshoz, pedig nagyon hallgatnék rájuk, mert annyira helyes az Anna...

Tegnap pedig Lencsi beesett a patakba. Át akarta ugrani. Ez szokott sikerülni, most nem sikerült. Nem nagyon ázott el, nem merült alá, de Csaba elengedett én meg szaladtam a száraz csizmával, hogy odaérjek balett után. Addigra Blansi megszárította a csizmát.

Szili a kalapos medúza Lencsi mögött.

Sárga ruhás királylány kicsit megkeseríti Lénácskám életét mostanában. Ő dominál, Lencsi szóhoz sem jut, sokszor kizárja ő a játékból, Lénának pedig - érthetően - ez nagyon fáj. A másik két barátnő szó nélkül megy Iza után, Léna nem. Én ezért megdicsértem, hogy nem adja föl magát, hogy megfeleljen, de olyan nehéz okos tanácsot adni. Próbálom azt is, hogy gondolkozzunk, hogy miért bánik vele így Iza, lehet, hogy ő viselkedik valahogy nem jól...? Az biztos, hogy ha ő nem hallgat a sárga királylányra, őt kirekesztik. Más nagycsoportos kislány nincs akivel játszhatna, egyedül nem jó mindig, például a kertben...Úgy szeretnék neki segíteni, megszakad a szívem. Még három hónap. Aztán miért lenne az iskolában könnyebb...? Ott más lesz...

Verebek csipognak fölöttünk. Ákos megszólal: "Megijedtem. Azt hittem egy sólyom..."

Cukorfalataim. Én ki vagyok merülve annyira. Tomit már csak telefonból ismerem. Van valami pasi ott a vacsoránál esténként, lehet, hogy ő az...Látásból ismerem...Az ugyanaz lehet, akivel napközben beszélek pár szót....? Mire kiderítem öreg leszek és depressziós.

Ez a hely fantasztikus. Akinek kedves az élete elmegy. www.zoocafebudapest.hu

A világon két ilyen jellegű intézmény van, a másik Koreában, de az akkora mint a Westend egy emelete. Legalább oda menjetek el. Ez a Kálvin tér és a Duna között van, Fővámtér (Fővámpír) megálló, játszótér, 2 sarok, ott. És jó a kávé, van egy pár falat, könyvek is, meseszép, pazar akváriumok, kószáló macskák (enélkül én mondjuk megvagyok), de teknősök, agámák, kaméleonok, király- és nemtudommilyen siklók, ara papagájok, akik odabújnak a felszolgálókhoz, mert szeretik őket (tényleg...). Csúcs.

Királysikló tejeskávéval

(Cincikém, hagyd már abba ezt a fényképezést!)

Sisakos kaméleon habos kakaóval:

Aztán sikerül begyűrni a mécsestartóba:

Tűrte.

Ákos leejtett egy kis kaméleont, de rögtön szóltam, hogy az Apukám állatorvos. Szerencsére - úgy tűnik - bírják a strapát.

És minden asztalon van kézfertőtlenítő. Azért ez nagyon menő. Nekem nagyon tetszik.

Pedig ez egy madár (és én fogom! Tág szemekkel, de fogom.)...Szereti a fenntartóit. Odabújik hozzájuk. Kedvesen. Bújik. Meg a zippzárakat is csípi és azt mondja "helló". Ákos meg azt, hogy "úgy kellett kakilnom, hogy méltóságteljesen szaladtam."

                                     A kilátás az ablakunkból, amit félig hó borított, de volt egy ki sáv, amin ki lehetett    kukucskálni. Tomi később tálcával ellapátolta a fehér hegyeket az ablakunk elől, világos akkor sem lett, de szép a panoráma.

Csütörtökön, amikor elindultunk, kísértetiesen hasonlított az időjárás a két évvel ezelőttire. Hó- és szélvihar, kamionok, Székesfehérvár. Csodálatos önfegyelemmel és a Jóisten segítségével átvészeltük, cudar időben megérkeztünk estére Roglára...

Útközben a gyerekek még lemosták a kocsit.

Szóval megérkeztünk csütörtökön. Pénteken megpróbáltunk síelni...

Enyhén szólva vaskos, barátságtalan volt az idő. Hóvihar. Csípős, jeges szél...

De mi akkor is síelünk...Mert mi MOST síelünk.

Aztán feladtuk arra a napra.

De ránk virradt a szombat. Szikrázó napsütéssel, tündöklő hóval. Megláttuk Roglát:

Gyönyörű! Nem nagy, de 4 napra éppen elég.

Kellemes kis pályák, snowboard világbajnokság. Ezen nem vettünk részt.

Kutyaszán valahol...

Lencsi pedig hasít....Nagyon ügyes!!!

Ákos is! Megtanult kanyarodni és megállni! Nagyon tetszik neki. Nem is esett sokat, de rengeteget beszélt. Megállás nélkül kommentálta az ügyet. Meg magát. Hogy "varázslatosan síelek". Meg "titokzatosan bekanyarodtam". Mint egy kis rádió. Imádom. Közben néha bukfencezik egyet, gurul, keze-lába szanaszét, de feláll és megy tovább.

Lencsi viseli picit nehezebben, ha dícsérjük Ákos sítudását. Pedig nem szokott féltékeny lenni, de valahogy ez most fáj neki. És az is, amikor elindultunk haza. Úgy sírt, hogy ne menjünk haza, hogy hiányozni fog Rogla. Érzékeny kis lelke. Fáradt is volt. Egész nap síeltek az utolsó 3 nap, utána Léna 1 órán keresztül falatmászott (rendesen oktatóval, elképesztő erővel, kitartóan, hihetetlen lelkesedéssel), majd lementek a szüleimmel úszni. És nem aludtak el kifejezetten könnyen...Pedig azt hittem volna állva a liftben megteszik ezt. De nem. Az evésről pedig am block lemondanának. Ez nekik nem létszükséglet. Néha van egy nagy futam, akkor Ákos megeszik egy fél pizzát, egyébként ez az egész hóbelevanc nem érdekli őket. Négy felnőtt küzdött, hogy valamit beleéjük diktáljunk. Meglepő.

De nagyon jó volt. Szép hatos összmunka, mindenki ügyesen kooperált. Még kicsit kettesben is síeltünk a Tomival. Ilyenkor, mint két őrült, kihasználva az időt, eszeveszett gyorsan száguldottunk. Habzsoltuk a pályákat.

Ezekben a kis házakban a gyerekpálya mellett 4 nyelven nevelő-célzatú mese szól. Meg is tanult itt az Ákos a kulipintyókhoz odafordulni...

Mondjuk itt épp felborult.

Beste lelke.

A meredekebb részen először még így.

Szaladok. Februárban iskolaválasztás. Még mindig nem tudjuk hova tartozunk. Az egyik nagyon jó, a másik nem. Nyílt napok hada. Szülőik hada. Flórával már biztos nem egy suli. egész éjszaka ezzel álmodtam. De szereztem megint pénzt a Filharmonikusoknak! Éljen. Éljek én! (is).

Ezek a pénteki cukrászdázások Lencsivel nagyon jók, és ilyenkor igazán lehet kettesben beszélgetni (Tomival minden este az ágyban tud), és ekkor kiderülhetnek szívfájdalmak, szomorúságok, ágak-bogak. Például, hogy őt az Iza nem is szereti, és lehet, hogy a Boróka sem annyira. Fanni igen, de mindenki Izára hallgat, és Léna néha kireked, de legalábbis nem jut elég szerephez. Nem kifejezetten könnyű jó tanácsot adni, de próbálkoztam vázolni különböző lehetőségeket, és mintegy a pozíciója megerősítése végett, ott melegében, gyorsan meghívtuk (az anyákon keresztül, tekintve, hogy még erős szülői befolyás alatt állnak ezek a nagycsoportos gyerekek) a 3 kislányt szombaton muffin uzsonnára habos kakaóval.

Itt még Iza hiányzik. De jön!

Hát...őszintén remélem, hogy ma jobban érzi magát drága kicsi Lencsikém. Hatalmas mulatozás volt, ágyonugrálás, szellem üldözés zseblámpával, társasjátékozás, kézműveskedés, tejszínhab fújás szájba, ujjacskákra egyesével, minden...3-kor jöttek, és az utolsó apuka Izával és a nővérével fél 7-kor aludt el. Ezek után jött egy gyötrelmes éjszaka, Lencsike félt (múmiák az aktuális félnivaló), Tomival szeretett volna mindenképpen aludni (én is)...Ez kb. fél 2-től fél 4-ig tartott, addigra már Ákos is felébredt. Dúlt éjszakánk ellenére vasárnap a vizes hóban elkirándultunk Blankáékhoz játszani, új házat nézni és ebédelni (Tomi felkészítette Erzsébeten az autót a síelésre. Felcsatolta rá a léceket, beállította a kötést, ilyenek). Majd elloholtunk a Blankáéktól a HÉV-hez, újabb 2 km a hóban. Szép volt, csak vizes. Flóra és Mira is lélekszakadva, lelkesítőn kísértek, de hiába, az orrunk előtt ment el a HÉV. Pedig cirkuszjegyünk volt a Lauráékkal, Éviékkel, így tenni kellett valamit. Kiálltunk stoppolni...5 perc után felvett egy nagyon kedves fiú, én kicsit aggódtam, hogy ez felelőtlenség-e, de reméltem...És odaértünk Lauráékhoz, sőt a Cirkuszba is simán...Laura, Barni, Évi, Mirkó és mi meg a nyurgatestű akrobaták, a csontnélküli testét dobozba-gyűrő ember, meg a rudakon futkorászó kockahasú fiúk. Meg Flóri. A Richter, de ő sajnos csak egész kicsit...Aztán még elmentünk együtt a Vakvarjúba, a gyerekes újlipótvárosi egységbe kávézni, és az is nagyon jó volt. Minden gyerek együtt játszott, mi beszélgettünk....Tomi odajött, kerek, szép putypurutty...

Ez meg még a szerdai pesti játszóterezés a Nemzeti Színház előtt, a Müpábaval szemben:

Most szerdán a terv a Zoo Café. Ott egzotikus állatok között lehet enni-inni, simogatni. Tejeskávé gekkóval.

Nem is tudom mivel kezdjem... Mikor írtam... Múlt hét szerdáról van egy képem, a pesti napunk, Magdi-Gyuszi ilyenkor hozza ide a gyerekeket, nekem munka után, és ez nagyon jó. Most például elmentünk caroussel-ezni az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél a Kiosk nevű helyhez - ami egyébként gyerekbarát vasárnaponként különösen - körhintát és műjeget is üzemeltet - gratis - a betérőknek. Meg az arra vetődőknek is. Mi arra kószáltunk, megkérdeztük, és csak nekünk beindították, nagyon készségesek voltak:

Romantikus. Tényleg. Egyedül az éjszakai caroussel-en. Még vacsorázni se vacsoráztunk cserébe, mert mentünk az Ürömi Hüttébe, ami egy kedves kis majdnem-hütte, a Budapest táblától pár méterre, viszont a tepertős csiga forrón tejföllel, maga a mennyország. Most, hogy erre gondolok....egészen elgyengülök...

Szombaton pedig a nagypapám volt 93 éves, ezen apropóból nagy Lami-buli

Utána pedig kettesben Tomival eljutottunk az Almodovar filmre, amit erősen meg akartam nézni. Sőt még előtte kávéztunk egy nagyon régi szobrász ismerősömmel...A mozi is jó volt, a gyerekek a nagyszülőknél, a félévente megismétlődő egyéjszakás kaland...Ezek olyan jók. Végre megint felfedezhetem, hogy egy milyen szimpatikus pasival lakom. És minél többet vagyok vele kettesben, annál jobb, és még többet akarok. Ez fél év múlva esedékes megint, remélem addig nem változik a helyzet. Mindenesetre milyen erős is:

Hétfőn viszont szólt a fiatalabb óvónéni, hogy nem bír az Ákossal. Iszonyú rossz és nem fogad szót. Már finoman, így-úgy meg is rótták, de nem használ. Ivett szerint Karácsony óta...Hát otthon sem jó, az kétségtelen, eddig kedvesek és türelmesek vele az óvónénik, csak nehogy eldurvuljon a dolog. Nem szeretném, ha folyton meg kéne büntetni, ha ő lenne a rosszfiú...Olyan cuki gyerek..., iszonyú édes. Tényleg. És iszonyú bohó. De ezért csak kedvesen szabad dorgálni, mert nem gonosz és nem rosszindulatú, csak bohó. Bár néha elfogy a cérna, ezt belátom. Tegnap Lencsi váratlanul nem akart úszni menni. Eddig imádta, most egyszercsak túl szigorú lett Feri bácsi. Egyelőre ott tartunk, hogy azt mondtam, hogy jó, ezt az egyet ellógjuk most, de amíg nincs jó idő, addig járjanak, úszni tudni fontos...Ráadásul Léna gyönyörűen gyorsúszik, Ákos is olyan ügyes...Na, mindegy, így maradt egy kis idő, elmentünk a szerszámboltba Tominak digitális mérőszalagért, hogy lemérjük a lakást Tóninak...Hogy álmodozhassunk centikben.

Az üzletben olyan grandiózus hisztiben volt részem, hogy mindent vegyünk meg (lakatot, vízmértéket, plüss rózsaszínt, mindent), hogy nyikkanni alig tudtam. Léna olyanokat vágott a fejemhez, hogy "te soha nem veszel nekem semmit", ami annyira-de annyira nem igaz, hogy rémes. Mindig választhatnak egy dolgot, csak annyit kérek, hogy egészséges legyen. Vagy valami apróság, ha nem ehető. Hát 880 Forintért most nem akartam sem 29. lakatot, sem rózsaszín plüsst venni 1500 Ft-ért, amivel soha, de soha nem játszik senki. És Lencsi jön egy-egy olyan elkényesztetett mondattal, hogy a világból kiszaladok: "mondd meg mit vettél nekem utoljára" (szombaton csillámos filc-készletet), "na jó, de még mit". ezektől sírva tudnék fakadni. A konzumálás netovábbja...Tudom, én vagyok a ludas, de úgy küzdöttem ez ellen. Akkor jön az, hogy "a papa vett tegnap nekem színes üveges Kubut, amit Te még soha nem vettél". (Igen, mert 12% gyümölcs van benne, a többi víz meg színezék és tartósítószer. Egészséges Kubut, azt veszek.) "Hol a Papaaaaaaaaaa?????" - mindezt már bömbölve. Úgyhogy a Lidl-ben már ott tartottam, hogy "menj be az Árvaházba és válassz magadnak másik anyát", ami persze logikailag sem stimmel, bár lehet, hogy van olyan intézmény, ahol az árva anyákat szállásolják, de legalább - bár ezt kifejezetten csöndben igyekeztem mondani - egy fiatal pár úgy nézett rám, mint aki embert ölt. Még nem volt gyerekük látszólag...Majd ezek után egész este marcangolt a bűntudat és a lelkiismeretfurdalás, mert nem maradtam megfelelően higgadt, mert felemeltem a hangomat, mert nem tudok olyan jó lenni, mint a "Papa" - az idézőjel itt a rózsaszín villogó szíveket jelzi. Mert Vekerdy biztos másképp csinálná, és legfőképp mert rossz volt a gyerekeknek velem. Ez bánt a legjobban. És még gumicukrot sem vettem és chipset sem, és még sorolhatnám mit nem, bár itt vettem volna valamit, mert itt szokott az lenni, hogy egy egészséges (vagy nem borzalmasan egészségtelen, vagy legalább csak nem mérgező) dolgot kaphatnak, de ezek után egyszerűen nem akartam. Ez a tegnap este volt. Majd megkérdeztem a kocsiban, hogy szeretik-e a ceruzababot, mire hangos "igen" volt a válasz, így mertem csinálni baconnel, füstölt sajttal, mogyoróval, tejföllel és halrudacskával, és sajnos ez "fúúúj", undorító volt. Ezek után, hogy nem iszom meg egy felest....Vagy öt felest.

Alszanak. A mi ágyunkban természetesen. Képzeljetek el bennünket is oda, valahova a kupac tetejére.

Ami jó, az az, hogy az úgynevezett Difer-teszt - amit a nagycsoportosoknak kell iskolaérettség felmérése végett megcsinálni -, az jól sikerült Lencsinek. Nem lett 100%-os, mint Fannikának, de abszolut érett, alkalmas, ügyes, nyitott és kedves. Sokakat visszatartanak az óvodában, akik mentek volna az idén...Az nagyon üdvös, hogy ez sikerült. Persze rengeteget számít, hogy Zsóka néni - a volt óvónénije - csinálta vele a tesztet, ami azt jelenti, hogy valóban oldott volt és kommunikatív. Azért ha nem ő lett volna, lehet, hogy ennyire nem pozitív az eredmény. Mondom ezt azért, mert ezen felbuzdulva - és a felszabadult úszás helyett /mert ugyan mikor mennék be egy iskolába 8 és 4 között/ - bementünk a Templomdobi - Léna által áhított - Iskolába. Zsóka javasolta, hogy ugorjunk csak be...4 után sikerült. Egy tüneményes tanárnő elvezetett a tüneményes igazgatónőhöz, aki annyira kedves volt és segítőkész, olyan készséges, hogy én egészen meghatódtam. Majd a cinkos, huncut, supersempa tanárnő megkereste a leendő osztályfőnököt is, aki szintén olyan barátságos volt, hogy nem is értem, hogy Lencsi miért bújt végig a hátam mögé. Azért egy gyenge kis "sziát" kipréselt magából, és szeppenten mosolygott, de az első nagy találkozáson túl vagyunk, és Lénuskának továbbra is nagyon tetszik a suli, nekem is, Ákos szépen cumizott az akváriukmnál a cápa kapucnijába és úgy jöttünk el, hogy ebben a pillanatban is a körzethez tartozunk és nagyon ritkán vesznek el a körzettől, inkább hozzáadnak még utcákat. Szóval az igazgatónő azt mondta, hogy erősen reménykedhetünk. Több, mint 80%. Csak ne az a 20% legyen...mert akkor hoppon maradunk. Először van a Szent Andrásban a felvételi, és utána tudjuk meg ezt. Fordítva szerencsésebb lenne. Ágyő. Holnap nem megyünk Panama városba, pedig csak 220.000 a repülőjegy most akciósan. Pont ide elmennék. De inkább nem, olyan nedves, szürke napnak ígérkezik, némi esővel, kellemes 5 fokkal, egy vidám reggellel, egy várhatóan sikerekben gazdag csütörtökkel. Mi a francnak akarnék Panamába menni.

Szép kislányom....Tomi közeben elájult mellette.

Szép hétvégém. Nem történt semmi. Tomi dolgozott szombaton - munkanap volt. Mi addig társadalmi életet éltünk ovis barátokkal (milyen jó nevek): Berta Júlia, Eszter Sára, Márta Rozália, Valéria Anna...Van még Illés bátyjuk is. Klassz kis család. Sétáltunk esőben, ugráltak pocsolyában, ahogy mondják: szügyig. Vasárnap meg elmentünk a Pilisbe, sütöttem vacsorára muffint, öt jó cselekedetért nézhettek mesét. A rosszaság kiüt egy jó pontot. Hát...nem gyűlt össze könnyen a mesére való öt pont...

Pénteken meg rohantam haza, de ezekért a péntekekért megéri: Megyek Lencsiért, aki ébren vár engem, Ákom elalszik. Lénát kicsempészem, drága óvónénik kedvesen kooperálnak. És jön a lánynap. Elmegyünk kettesben cukrászdába, én kapok egy jó tejeskávét, kis királylány kap egy süni sütit, vagy egy kismarcipánt.Itt kivételesen mást. Tejet mindig.

Ákosnak viszünk egy ici-pici vonat-marcipánt. Aztán már csak lóhalálában (milyen csúnya szó...ló halálában??? Miért?) sikerül bevásárolni, mert oda kell, hogy érjünk háromra, akkor van az ébresztő. Nekem pedig nagyon-nagyon-nagyon fontos, hogy én kelthessem fel a kis drága cukorfalat gyerekemet.

Aki tegnap kacag alvás közben; Tomi kérdezi, hogy mit álmodott. "Joghurt-hajító gépet!"

És most fogaskerék szeretne lenni farsangon, bár kacérkodik a lakattal is...eddig moly volt a terv....

Lencsi és Ákos vonatozik. Léna elveszi Ákos egyik sínjét. Ákos megszólal: "Léna, ha nem esik meg rajtam a szíved, akkor nem tud menni a vonatom."

Mira. Írisz is játszik, de idáig Mira nyert.

Ákos valamelyik nap azért sírt elváláskor, hogy "Mira nem puszilt meg!". Majd azért,hogy "Mira nem ölelt meg!". Tegnap pedig Mira úgyszintén nem puszilta meg, úgyhogy az volt soron (zokogva), hogy "Mira nem szeret engem!"...Pedig drága Ákom, hogy nem engedi kicsi Lencsinek esténként, hogy a nővére jóéjtpuszit adjon neki. Léna pedig annyira szeretné. Most talán látja, hogy milyen ez.

Ma SENKI nem sírt reggel az óvodában. Ez micsoda boldogság. Mindazonáltal az óvónéninek minden reggel, minden gyereknek van egy jó szava. Ha megérkezik bárki, az első mondat valami dicséret: "milyen csinos a szoknyád'", "de szép a hajad", "nahát, új cipőd van". És Ági néni nevet, és vidám, és kedves és én úgy szeretem. Ezt tanítani nem lehet.

én: Ma nem akarunk két órán át altatni...

Ákos: Az nagyon menisáns....

Az biztos. Jelentsen ez bármit is...

Ma Ákos így ment óvodába:

Álmos volt tudni illik, ezért szükségesnek érezte a sötétet az alváshoz, történjék bármi. Sajnos nem sokat látott, viszont nem zavarta fény.

Mindezek ellenére mindketten kapaszkodva bömböltek, zokogva csimpaszkodtak belénk az óvodában. Semmi baj, süt a nap, szép kedd van, jó reggelt. Nem gondolok arra, hogy mit érezhet a gyerekem, ha sírva otthagyom valahol, miközben az én segítségemet kéri. Én meg elmegyek. Ez minden bizonnyal a 21. század egészséges társadalma, én meg túl érzékeny vagyok.

Egyébként derű, optimizmus. Havi 1-2 nap bánat. Az igazán nem sok. Csak ne gondoljak a reggeli könnyáztatta gyerekeimre. Mire gondoljak? Ki gondoljon rájuk, ha nem én?

Ez még szombaton a Móniéknál:

Legyünk optimisták, nem életközépi válság (36), csak pre-menstruációs szindróma (PMS), vagy egyszerűen végre gondolatokhoz jutott az agyam. Ez nemigen esik meg a normális hétköznapokban, amikor a logisztikáról, meg az időben odaérésről, meg a sebtiben ellopott percekről szól a nap. Most volt egy csodálatosan hosszú téli szünet, amikor mesébe illő módon nem siettünk sehova, majdnem minden reggel fél tízig aludtunk (Léna természetesen 11 előtt nem igen csukta le a szemét ennek fejében, de végül is mikor, ha nem most). Kicsit magamhoz tértem, és ennek köszönhetően felütötték a fejüket nem kívánt aggódni-valók. Tessék, ezért remek a munkaterápia. Addig kell terhelni az embert, hogy képtelen legyen gondolkozni. Kis szabadidő kis gond, nagy szabadidő nagy gond. Nekem csak másfél napig tartott. És lehet, hogy Tominak rosszabb ilyenkor. Tulajdonképpen semmi nem történt, az utolsó hétvégére aludtam ki magam valószínűleg. Addig gyűltek: lehet, hogy kudarc az egész gyereknevelésünk, nem működik, nem fogadnak szót, a Léna nem eszik, könyörögni kell minden falatért, nem akar elaludni, ráadásul tegnap előtt meg az előtt óránként felriadt sírva éjszaka. Ez esetleg lehet a Winnettou következménye, a hangoskönyv, ahonnan elimádkozni sem lehet, de mégiscsak indiánok küzdenek megállás nélkül, lehet, hogy csendben megviseli, még ha elölről hátra és hátulról előre tudja is. Tegnap este már nem hallgathatta, őrült sírásba került, de békés volt az éjszaka. Még mindig szkeptikus vagyok, hogy ez volt-e az oka, de már többször megviselték alattomosan őket egyes történetek. Persze ne zárjuk ki, hogy rajtam érezte a feszültséget, habár ezzel kapcsolatban is gyanakvó lennék. Én havonta két napot vagyok rosszabb kedvű (akkor sem sírok soha, kivéve most) Nem különösebben látványos a ború, ha egy gyerek ennyire érzékeny lenne, akkor el sem tudom képzelni mi lehet egy rossz házasságban, vagy ott ahol tényleg valami baj van. Úgyhogy elvetem, hogy a mama PMS-e miatt nem tud nyugodtan aludni a Léna. Szóval visszatérve: 1., rosszul neveljük a gyerekeket 2., őrület ez a favágás, ez a mindennapos rohanás, nincs megállás, alig valami pihenés, és nagyon-nagyon fárasztóak és monotonok és kimerítőek és rohanósak és embertelenek a hétköznapok. Ebből pedig 5 van és 2 nap a hétvége 3., A munkahelyemre sem a sikerélményért megyek, otthon is azt érzem, hogy nem biztos, hogy jól csinálom... Léna rajong a Tomiért, amire féltékeny nem vagyok, de mégis, ugyan hadd tudjam már én is ugyanolyan jól megmosni a fogát, mint a drága Apa. Tud tőröket döfni a szívembe ilyenekkel. Amikor szombat délután kulminált a szomorúságom, és pont indultunk a Móniékhoz, én gyalog akartam menni, Tomi kocsival, hogy vegyen még egy bort útközben. Ákom mellém lépett, hogy ő jön velem. Olyan drága kis férfi volt. Megfogta a kezem, és egyértelmű volt, hogy ő most velem van és vigasztal. És megkérdezte, hogy miért sírtam. Mert eddig egyszer láttak a gyerekek sírni, amikor Ákos megharapott....Ezért lehet, hogy megérte...Mármint Ákos gesztusáért. 4., Aztán volt egy olyan bánatpontom is (no. 4.), hogy csak meglett az eredménye annak, hogy mondjuk 5 évig kissé visszavonultam a szociális életből, és most hol vannak a barátaim? Szerintem normális, hogy a szülés után egy nő abszolút a családja felé fordul és erre van a legnagyobb igénye, minden prioritást a gyerekek és a férj kap. Ez a hormonoknak köszönhető, tudományos mentségem is van. De ez kit érdekel. Egyébként hét közben úgyis lélekszakadva szaladok haza, mert alig látom a legszeretettebbeket is. Két hetes szünet meg úgyis olyan keveset van, amikor lenne idő rendesen barátkozni. Viszont legalább sikerült olyanokkal lennem, akiket rengeteg éve nem láttam. Olyan jó volt.....

Vera (szerencsére őt még egész gyakran látom) és Balázs, aki hazajött egy kicsit Japánból és biztos nem találkozunk soha többé

Wible! Ez a Karácsony egyik legnagyobb meglepetése! Iszonyú régen nem találkoztunk, és - éljen a spontaneitás -, Orsival beültünk a kocsiba és elmentünk Szegedre Matyiért, közben pedig összehoztuk ezt.... Orsival pedig még az odaút is élmény volt, vele mindig az...Nem beszélve az ezüst flitteres hótaposóról, amit az Eldorádóban vettem.

Ezek (a fenti találkozások) - hogy Kinga szavaival éljek (amikbe beleszerettem): tejszínhabos szivárvány reggelire.

Tehát végül ennyi a bánat. Ja, meg a folyamatos létbizonytalanság, hogy mi lenne, ha nem lenne munkám...ez alapjáraton is nyomasztó. Most arra gondolok, hogy akkor eladjuk a házat, kifizetjük a lakáshitelt és elmegyünk Új-Zélandra kivit szedni. ez megnyugtat.

Egyébként béke. Bár engem a fenti 5. pont bármikor fel tud dúlni, de NEM gondolok rá. De gondolok. Mindazonáltal lehet a hétköznapokat másképp csinálni, mint fásultan, mint egy gép? Ha megélem fáj ez a fenti 5. Vagy nem 5, de 3. Kettő feltétlen. Illetve ezekre kifejezetten nem szabad gondolni? Nem akarom homokba dugni a fejem. Fókuszáljak a jó dolgokra. Hát fókuszálok. Fókuszálok. Fókuszálok. Hiányoznak a gyerekek. Máris. Olyan jó volt együtt lenni.

Szép volt a Karácsony. Alig készültünk el, pontosabban nem is készültünk el. Anya és Apa elvitték misére a gyerekeket,

de kicsit hamarabb lett vége, mint gondoltuk, így a 2-3 órába egyáltalán nem fért bele a fa díszítése, faragása, meg a vacsora. A fának állni kellett, gyönyörűen, ezer mécsesnek égni kellett, csilingelni kellett, a vacsora nem lett kész. Az előétel a kaviáros blincsiki (orosz palacsinta kaviárral, végül is hal, a hagyományok szerint) megvolt, a beigli szintén. Úgysem esznek sokat. A sajtlevesre nem maradt idő. Így viszont másnap reggelire fondue volt. Tökéletes karácsonyi reggeli. És szerették a gyerekek.

Aztán, amikor Apa közeledett velük Szentendrére, mi gyorsan kimentünk az utcára, mintha sétálnánk, hogy a gyerekek láthassák meg először, hogy megjöttek az angyalok. Messzire nem mehettünk, mert mindenhol gyertya égett, de Lencsi ért be először, és így:

Jó volt. Kaptak például kísérletező készletet is:

Itt kristályokat készítenek.

Másnap mentünk a Vitéz-nagyszülőkhöz, és íme a brand new, iszonyú édes, új, legkisebb ugrifüles, a legifjabb unokatesó: Zizi

Kell-e mondanom, hogy én azonnal kisbabát akartam. Teljesen beleszerelmesedtem, ha lehetett volna, én elindulok haza gyereket csinálni. Persze győz a józan ész (vagy ki tudja győz-e...Most öt percen belül felhív mindkét szülőm, hogy ugye nem???!!!....), még a két meglévő kis csillagomra is kevésnek érzem az időt, mint tudjuk kétségessé vált, hogy jól neveljük-e őket, aztán a harmadiknak is csak el kéne egyszer kezdeni az óvodát, azt meg még egyszer nem élném túl. Nekem ez volt a legnehezebb dolog idáig az életemben. Kitépték, megtaposták, megköpdösték és megsütötték a szívemet. Marad a a lottón nyerni, gyerekeket gyártani és utazni egy életen át együtt - az eredeti - nem beteljesülő - terv.

És a többi cukorfalat unokatesó.

A pingvin előétel (roppant nagy sikere volt, mert nagyon finom volt):

Aztán 27-én lementünk Szabadkígyósra. útközben nem állhattunk meg, annyira transzban voltak a gyerekek. És jött ide is a Jézuska,

és leesett az első hó:

Felmentünk a toronyba, és megtanultam, hogy a vadkacsák csinálnak maguknak - mit??? Jaj, Apa mit is? Elfelejtettem!!!

Szánkóztunk úgy, mint gyerekkoromban, kocsi után kötve! Az nagyon jó!!!!!

A varjúról nem beszélek.

A hazajövetel talán még soha nem volt ilyen nehéz, én annyira, de annyira élveztem, hogy kapok finom reggelit, meg vacsorát, 4 felnőtt ideálisnak tűnt a mi 2 energikus gyerekünk mellé, így valaki mindig tudott pihenni, szóval messzemenően nagy feltöltődés volt. Olvastam. Elég sokat. Napi 10 oldalnál mindenképp többet, eljutottam ugye Szegedre, bementünk Csabára kávézni négyen ÉS a Disznóvágás játszótérre. Nem viccelek. Tessék: kolbásztöltő, hurka-hinta. Eszméletlen:

Kolbásztöltő - mászóka. Mit mondhatnék? Szerintem zseniális.

Hm? Hurka-hinta.

És mi minden még. Én ugyan még nem jártam disznóvágáson, de nekem ez pontosan elég.

Végül tehát eljutottunk haza. És jó volt. Nagyon. Elég hosszú, volt benne 1,5 bánatos-kritikus nap, de nem csináltunk semmit. Időre legalábbis. Színházban voltunk, Blankáztunk, Móniztunk, elmentünk síelni Visegrádra. Az egy élmény volt.

Nagyon drága, de kedvesek és közreműködőek a felvonósok, így kicsit lehet spórolni. Monduk a két gyerek felszerelésének bérlése 3 órára 7 ezer Ft, az azért szíven ütött. Valószínűleg anyagilag jobban megéri külföldre járni, ez a sport itt ezek szerint túl exkluzív. Vagy ki tudja. De fél óra otthonról, egy délutánra pont elég a pálya, Léna istenien megy, és Ákos meg...rákapott. Menni megy, fékezni egyáltalán nem fékez. Egyszerűen ez a része a dolognak nem érdekli. Fel van háborodva, ha szóba hozom, hogy ez fontos lenne. Többször összetűztünk e miatt. Kb. így:

- Ákos, állj meg!

- Nem akarok megállni!

- De nem tudsz fékezni!

- Nem fékezni jöttem ide, hanem síelni!

Aztán elesik, mert így áll meg. Akkor konstatálja, hogy "úgy elborultam, mint a gutaütés!"

Könyörgök neki, hogy hóekézzen, de ahhoz nincs kedve. Ennél fogva telibe gázol egy szintén kezdő nőt, egymásra zuhannak keresztbe-kasul, szalad oda mindenki, mert Ákom bömböl. Persze a jóhiszeműek azt hiszik, hogy azért sír a kisfiú, mert valamije fáj, de kiderül, hogy azért zokog, mert "még csak most indultam el, és máris meg kellett állni!"

Úgy mondanám vakmerő.

Persze cumival síel, legalább a fogát védi valami.

Az utolsó két napot a gyerekekkel dolgozom, hát mit mondjak...munkás...Pedig koriztak a Müpa előtt,

Kolléga-gyerekek

(bár közben Ákost elnyomta az álom)

elmegyünk most Diótörő főpróbára, de résen kell lennem. Izgalmas itt az élet...A tubára például nem lehet felmászni...

A bárányhimlő rekord idő alatt el, 4 nap, alig viszketett egy-kettő, Istennek legyen hála, ez meglepően egyszerű volt.

Tegnap elvágtam késsel a kezem. Ákos megszólal: Jó, hogy a bal kezed, így legalább a jobbal még tudsz célozni.

 A múltkor, amikor a grúz étteremben Ákos magára öntötte a piros szörpöt, akkor még azért annyit hozzátett, hogy "nem baj, legalább frissít."

Dadamm..Végül csak elkaptuk. Lencsi. Ez a harmadik nap, úgyhogy ma várható a tetőzés, meg holnap, meg holnap után. Dugába dőlt a balett-bemutató, Léna utolsó óvodai karácsonya, ahol egyedül mondott volna  verset. Mindkettőt megsiratta...Ez lett volna az a kedd, amire mind a 4 nagyszülő haptákban állt, Apa Szabadkígyósról már feljött, mire kiderült, úgyhogy ment is vissza, Magdi sütivel készült...Egy nappal később kényelmesebb lett volna, de még így is a legjobbkor. Téli szünet, még nincs suli, jó ez így. Egyelőre nem tragikus, csak a szövődmények kerüljenek el. Persze nyugtával dicsérném a napot. Szóval várunk, Ákos be van oltva, de gyengítettet elkaphat. Meglátjuk. Mindenesetre valószínűleg a hétvégi könny-parádénak ez volt az oka, hétfő estére hőemelkedése is volt ennek a kis balerinának. Azóta nem lázas, van rajta kb. 40-50 pötty, de nem borzasztóan viszketnek. Sőt. Inkább nem. De még csak egy-kettő hólyagos. Flórának a vége volt szörnyű.

Azért még beszúrtunk egy karusszel-Vörösmarty tér - Hachapuri grúz étterem - Opera kört...

A vacsora közben, ami valóban gyors vacsora volt egy gyorsétteremben (az említett grúzban), az ott töltött 3/4 óra alatt Ákom beesett az asztal alá elég látványosan, majd indulás előtt még magára zuttyantott 2,5 deci piros szörpöt.

Ekkor egy pillanatra kétessé vált az este további kimenetele, az Opera, de egy pillanat alatt levettem Lencsiről a rózsaszín Hello Kitty-s alsó trikóját, és Ákom ily módon már - kevésbé jól öltözötten -, de ballaghatott az Operába.

Valószínűleg van ennél jobb fotó is, de frissebb nincs. Ez még a múlt heti korizás a Müpa előtt, ahol Ákos ebben a pillanatban nagyobb jelentőséget tulajdonít annak, hogy kapott egy rágót, mint bármi másnak. Nem korizás közben kapta.

Este megszólal: Megmostam a kezem az Isten tavában! (A bidében...)

A legfrissebb híreim könnyektől maszatosak, csak kis pánik-ijedtség könnyek, de igazán látványosak. Pénteken gondoltam megnézzük a Paddington című filmet, amit én egy kedves karácsonyi macis mesének gondoltam, ehhez képest mindkét gyerekem sikítva, páni félelemben zokogott a 20 fős szentendrei mozi közepén, de arra a felvetésemre, hogy azonnal menjünk ki, még hevesebb bömbölésben törtek ki. Szerencsére kb. nyolcan voltunk a moziban, de azt hiszem mindenkinek emlékezetessé tettük az eseményt. egyébként valóban egy macis mese volt 6 éves kortól ajánlják. Szerintem a Winnetou durvább, de ez a markáns vizuális inger betett. A közeljövőben csak Magyar népmeséket nézünk moziban. Esetleg Kockás fülű nyulat...

Könny no. 2.

Szombaton elmentünk a Parázsfuvolácskára, ahol sikerült az első sorba jegyet vennem, boldogan újságolom, megyünk is be, amikor Léna lélekszakadva elkezd hisztizni, hogy ő innen nem lát. Mindezt az Erkel első sorában, az előadás kezdete előtt egy perccel. Őrjöng. Ez első sorban. Hogy nem lát...Nem is írok erről többet.

Könny no. 3.

Végül átültünk a második felvonásra az utolsó előtti-előtti sorba, az jó volt. Az előadás vége után ballagunk a kocsihoz, amikor drága kislányom meglát a színház mellett egy játszóteret. 2 fok van, fehér harisnya, lakkcipő. Menjünk oda. Nem akarok már mindig nevelni és szigorúskodni, úgyhogy mondom, hogy menjünk, de tekintettel az elegáns és könnyű kis outfitünkre, ne csúszdázzon, mert hideg, koszos, fehér harisnya stb. Kettőt ment guggolva, majd könnyekben tör ki, hogy ő rendesen akar csúszdázni, elmondom újra a fentieket, szépen, de akkor is minden szó lepattan....Miért?????.....elmondom még ötször...Majd Isteni szikraként felrémlik bennem a kép, hogy ott van a kocsiban - tőlünk 1 percnyire - Lencsi anorákja. Ragyogva mondom neki, hogy itt a megoldás, odaszaladunk, felveszi, és sima  ügy, a lakkcipő a kisebb baj, az mindegy. Zokogva kiabál velem, hogy az nem az ő overálja, mondom neki, hogy de, nem jutunk semmire, kár minden szó. Hiszti, vissza az autóhoz, beülünk, megmutatom neki, hogy ugye, ez a te sínadrágod? Igen, de ekkor már régen oda a varázslat.

Könny no. 4.

Tegnap lett volna a Főtéri óvódás fellépés. Volt is, de Léna amint odaérünk vigasztalan sír, hogy ő annyira izgul. Zokog-zokog-zokog...De annak nagyon örültem, hogy ki tudta mondani, hogy mi a baj. Ákos egyáltalán oda sem akart menni, ő elzárkózott ettől a felhajtástól. Álmos is volt, látta a Lénát, ennyi elég neki. 2 percre állt be a csoportba, akkor is csak annyit mondott, hogy "becsípte a zippzár s fütyimet." Szóval Lencsi itatja az egereket szakadatlan, én végül beguggolok az ovisok közé, mindenki háta mögé, de a Léna kezét fogva. Pár perc után így megnyugodott, újabb pár perc után erősen biggyedt szájjal belement, hogy Ági néni fogja egy picit a kezét, amíg én elszaladok egy pillanatra. Végül mosolyogva, vidáman, önfeledten megcsinálta, énekelte...Én meg próbálom neki magyarázni, hogy izgult, de megcsinálta, ügyes volt, megy ez, csak az első pillanat a nehéz. Kedden lesz a balett-bemutató, és az ovis Karácsony. Ott egyedül mond vereset....

Annyira megértelek: http://onozodani.blog.hu/2014/12/11/nyifi-nyafi_daniel#comment-form, én még mindig, rettenetesen szenvedek mindazoktól, amiket írtál. Nyilván igyekszem elfogadni, hogy ez a mai világ rendje és hálát adok a Jóistennek, hogy ez a munkahelyem, bár így lehetne még sokáig. De kegyetlenek a hétköznapok. Most is, hogy Léna négy éve jár oviba, Ákos kettő. Csupa közhely, de iszonyatos rövid a hétvége, amikor végre nem kell siettetni senkit, amikor akár tovább is alhatnánk, amikor együtt villásreggelizünk kényelmesen, gyönyörűen megterített asztalnál pizsamában. Utálom minden reggel szürkületben felébreszteni az édesdeden alvó gyerekeimet, utálom időtlen időkig kérlelni, hogy jöjjenek ki az ágyból, hogy öltözzenek fel, persze nem öltöznek fel, tudom, hogy hagyni kéne őket, hadd próbálkozzanak önállóan ezt tenni, de be kell érnem időben, mert nagyon-nagyon-nagyon kínos, ha nem. Mindenféle trükkökkel próbálom kicsalni őket az ágyból, bár tudom, hogy nem ettől lesznek egészségesek, de most az ádventi naptár, a minden reggeli csokival kicsit segít. Közben megszakad értük a szívem, mert álmosak, de ettől este nem tudom korábban lefektetni őket, egyrészt akkor csöppet sem fáradtak, másrészt este 3 órát vagyunk együtt otthon, ami gyakorlatilag azt jelent, hogy egész nap ennyit vagyunk együtt. És igen, ekkor már nyűgösek, reggel még nyűgösek. A cuki rész, amikor édeseket mondanak például; jut az óvó néninek. Amikor napközben szeretetre, meg ölelésre vágynak, az is. Közben viszont estére a Tomi is és is annyira kimerülünk, hogy vagy ő alszik el a gyerekekkel, vagy én, vagy mindketten. Általában én nem, én tartom magam 11-ig mert nagyon szeretnék még egy kicsit olvasni legalább, Tomi általában ekkor ébred föl a Léna mellől. Nesze neked együttlét...Néha sikerül és az nagyon jó. Ki vagyunk éhezve egymásra kettesben, négyesben, egyedül, mindenhogy. Közben rohanunk be, hogy nehogy elkéssünk, és rohanunk haza, hogy időben elhozzuk őket az oviból, hogy legyen valami kicsi idő együtt. Ami segít az egyhangúság megtörésében, az az, hogy minden nap más a koreográfia. Ehhez persze kellenek a nagyszülők picit közelebb, mint 1000 km...Engem ilyenkor az éltet, ami abban a napban más. Hétfőn a Tomi megy korábban értük (ez a nap neki kínos a munkahelyén), de 3-tól együtt vannak. Az már egész értékelhető idő. Én ekkor egyedül jövök haza hévvel, ahol tudok 40 percet olvasni, és sétálok egyedül a gyönyörű Szentendrén haza. Azt nagyon szeretem. Kedden én kúszom el a padlószőnyeg alatt a Müpából (bár ez hivatalos, mégsem kellemes), de én viszem őket úszni, én vagyok velük 3-tól, az már valami. Szerdán az Anyósom és az Apósom hozzák őket a Müpához, ilyenkor pesti program van. Most koriztunk, isteni volt. Lencsi 1 és 3/4 órán át megállás nélkül, zenére, kitartóan, szépen siklik, Ákos is ment két kört egyedül egyélű korival. Négyen voltunk a Müpa előtti jégen, annyira jó volt. Csütörtökön Anya szokott velük lenni, akkor nekem van 1 órám munka után (az se rossz), és együtt megyünk haza Tomival. Hmmm. Intimitás. Meghitt percek. Most kivételesen szabadságon voltam, mert megint megnéztük a Vukot a Táncszínházban a Flóráékkal, ami megint szuper volt, utána pedig a Jézuskának segítettem kicsit az ajándékok ügyében és elmentem moziba. Micsoda délután.... :)...Pénteken meg megint én száguldok Szentendrére, megint osonok kicsit (bár végül kiderül, hogy a legtöbben nálam hamarabb elmentek már) azért, hogy legyen egy olyan óra, amikor Lencsivel ketteseben cukrászdázunk, amíg Ákom alszik a Kék csoprotban. Azt remélem, hogy számít neki, hogy egy kicsit kettesben vagyunk, mostanában úgyis megint tetőfokára hágott a Papa-szerelem. Ami nekem nem szabad, hogy rosszul essen, nem is esik igazából, nem mondom, hogy nem esne jól, ha engem is úgy ölelgetne, és elhalmozna a "szeretelek"-ekkel, meg az "ÉDESapákkal", vagy legalább az Édesanyákkal, de nem baj. Örülök, hogy ők így, és mindig rájövök, hogy csak még jobban felé kell fordulnom, még többet vele lenni...A szigorúbb úgyis én maradok sajnos. Valószínűleg én fogok többet nevelni akkor is, ha nem akarom, mert engem jobban zavar, hogy úgy esznek, ha nincs a kezük az asztalon, vagy etetni kell, vagy ötmilliószor elmondani valamit. Mert a szófogadás az nagyon nem megy....Ha beáll a rutin, akkor már könnyebb megtalálni az apró kis örömöket benne. Akkor már nem csak túlélés, hanem akkor már a kiskapuk keresése. És mindjárt jön a téli szünet. Anyaúristen, de várom...

Vannak elmélyült pillanatok. Ez a fönti a klasszikus mostanában. Megy a Winnettou hangoskönyvben a számítógépről, Lencsi pedig rajzol, vagy gyöngyöt/gumit fűz. Gyöngyből már tud krokodilt is, meg virágokat. Iszonyú ügyes. És így nagyon sokáig jól van.

Ákom meg a szombati görbe estén a Dalmátban. Csatázik kakaó mellett, mi meg beszélgetünk forralt bor mellett. Idill. Lencsi közben nagyvilági életet él, Mancikával kettesben Mojszejeven vannak. Már kétévesen is partner volt kávézáshoz, gyerekszínházhoz, hatévesen már felnőtt előadáshoz is. Igaz a Mojszejev lebilincselő, iszonyú látványos tánc, de akkor is. Nagylány. Kis partner. Igazi. Fél tizenkettőkor feküdt le. És ilyenkor szófogadó angyal. Persze, ha egyedül van könnyebb, valamit Mancikánál nem is kell sokat tenni, Mancika például eteti...Így nyilván könnyebb szót fogadni, otthon ez továbbra sem megy. Nagyon nem megy.

Amíg Lencsi Pesten mulat, addig mi Szentendrén hármasban lakástárlaton, majd néptáncgálán, ahol kb. az összes kis táncos ismerős, majd ezután még a Dalmátban múlatjuk az időt egy kicsit hármasban. Ez is nagyon jó. Vasárnap pedig van újra Lencsi, és ömlik az eső, de megnyílt a jégpálya Szentendrén, úgyhogy semmi sem számít, csúszkálunk a teljesen csurom vizes jégen. Lencsi tökéletesen megy, és nagy nehezen sikerült vele megértetnem, hogy hadd segítsek az Ákosnak, hadd tanítsam, mert ha az Ákos nem élvezi, akkor nem fog akarni korizni menni egyáltalán sehova (pedig a Müpa előtt is nyílt egy műjég). Végül megértette, és ettől a pillanatban jó nővér volt, aki mindenben segítette a kistesót, bátorította, vigasztalta, így végül úgy jöttünk le a jégről, hogy Ákosnak is egész jó volt, Lencsi rengeteget ment, Tominak fáj a bokája, nekem meg meghúzódott a derekam. Korán kell szülni, Lencsikém, jegyezd meg.

Ákos megszólal a Mikulás után: ".....az a kurva szívószál....", és - miközben nem bírom megállni és elnevetem magam -, majd nagyon leszidom, hogy hogy beszélhet így egy kisfiú, bárki..., kitől hall egyáltalán ilyet????? (Apától - megmondta. Úgyhogy Apa, a nagy nyilvánosság előtt ígérd meg, hogy soha nem beszélsz előttük csúnyán...Kérlek!). Majd Ákos válaszol: " De hát ez van az emberi korszakban...."

kidörzsölik szemükből az álmot, és így kiáltanak: JÓ REGGELT KÍVÁNOK!!!

Az óvodában "bárányhimlő-járgány" van. Ákos szerint. Egyébként tényleg.

Valamint: "Varázslatos a testem." - mondja ő.

Meg azt is a cipője és a lába viszonyáról, hogy: "Úgy beleizzadt, hogy szinte beleragadt, mint egy dögöly a húsba."

Hát ebben a pillanatban ennyit. Mindjárt jön a Mikulás a Kórushoz, ide a Müpába. Már nagyon izgulok. Jönnek a gyerekek egy-kettőre. Utána még gyorsan elmegyünk színházba. Most így jött ki, nem így akartam, de jó így is.

4 éve a János Kórház szülészetén gyönyörködtem...és fájtam...de nagyon megérte. Bármikor újra...Ilyenekért akármit... :)....:

Itt meg a Lencsi 4 éves:

És Ákom most:

Cukorfalat, és olyan jó fej...Kis laza. Könnyedén vesz mindent, tegnap például leszokott a cumiról "egy picike órára". Simán odamegy a nagyfiúhoz a Miniversumban, hogy "kérem szépen a zöld vonatodat"...Otthon van a világban...Bárcsak így maradna...Szeret, ölel, gurgulázva nevet, kurjongat, vonatozik, szerel, imádja a lakatokat, a láncokat, a kardáncsuklókat, a cicit, a cumit és a zöld színt...És selymes, puha, harapnivaló a bőre, puha a husikája, hogy nem lehet abbahagyni a hasbapuszilását.

Szépséges kis hatéves királylányom. Balerinám, úszóbajnokom...Csak-föld-fölött-szökdécselő-kismajmom. Rajzoló-tornász Lenkám. Okos kis Csillagom. Lefestettük a fridzsidert táblafestékkel, mert kicsit karcos volt már. ez az utóbbi idők legjobb ötletem...Egyrészt lehet rá írni, másrészt persze sínt rajzolni. Úgyhogy Tedis írta életében először a bevásárlólistát. Kellett venni Túró rudit is. Az is rajta van. És az első mondta: A mama álmos. (Ez nem látszik):

Így tegnap reggelire kapott a drága, szép négyévesünk egy vonatos tortát, aztán elmentünk a Miniversumba, a rengeteg vonat közé (nagyon jó!!!, lehet irányítani, magyar nevezetességek között, mint a Pannonhalmi apátság, és egyszer csak leoltják a villanyt és minden éjszakai fényben ragyog!!!), előtte még ebédeltünk a vonatban (a Dél pályaudvar előtt álló igazi vonatban), majd Ákom elaludt a kocsiban és negyed tizenkettőkor sikerült újra álomba szednerülnie. Én olyan friss vagyok.

Ez a szerdai program, most még megspékelve az emlékeztető oltással, ahol mindenki torkaszakadtából ordított, bömbölt, ahogy csak bírt. Tomi és én tartottuk magunkat. Pedig még most is érzem.

A Zikkuratról

Egyre szebben épül ki a Müpa környéke, akad egy jó játszótér, egy isteni pékség, cukrászda, persze a Lumu kávézó, a Nemzeti körül lehet sziklát mászni, ott a bárka (a Nemzeti orra), a sok szobor-színész, nem is beszélve a Zikkuratról, amit imádnak a gyerekek, és valóban pazar a kilátás, sőt most még be is mentünk, és bent egy kiállítás, plusz izgalmas belső tér. Lent víz (inkább szándékos, nemcsak beázás), fönt a csillagos ég, sok kis kesze-kusza szoba, alig tudtam kiszedni a gyerekeket. Vasárnap meg Ciftra palota játszóház a Ludwig Múzeum szervezésében, november 30-án (András és Andrea napján) pedig a mi gyerekkoncertünk, ezzel párhuzamosan Tükrös együttes, amit szintén imádunk, szóval pezseg az élet. Ez volt a IX. kerülteti programajánló.

És a Rembrandtot is nagyon-nagyon élveztem, de úgy ki vagyok éhezve kiállításra, színházra, egy filmet is rettentő szívesen megnéznék, nem beszélve a gyöngy függönyről, amit elkezdtem Lénának fűzni, és soha nem lesz kész, pedig olyan szép (eddig kész van öt szál: a tenger, a virágos kert, a vidámság, a természet, az angyalos-csengettyűs), és almás pitét szeretnék sütni, a lakberendezős magazinjaimat olvasgatni, a regényemet felni, és befesteni táblafestékkel a fridzsidert. Mikor teszem én meg ezeket....? Úgy, hogy ezekkel a drága gyerekekkel bármit csinálok, nem akarnak elaludni. Lehet balett, úszás, utána még másfél óráig szaladgálás, lehet oltás, akármi, semmi nem számít. Eddig csak Lencsinél volt, hogy ha netán elaludt napközben (ez roppant ritkán fordul elő), akkor mi búcsút mondhattunk az éjszakának. Most már Ákost is alig lehet begyűrni a takaró alá. Bár oda egyáltalán nem lehet soha, mert nem tűri meg a a takarót magán, de egyáltalán ágyba...Aztán bezzeg megnyílik éjjel a varázsösvény az ágyunk felé, mindenki tapicskol nagy sebbel-lobbal a mi hálószobánkba, hogy belebiggyessze a sarkát a számba. sőt, Lénát még győzködni kell, hogy ugyan legyen kedves feküdjön közénk, mert az még rettenetesebb, hogy felkelünk, visszaaltatjuk (fél-egy óra), majd újra vissza. És akkor még sír is, hogy de akkor nem kapok reggel bonbont...Mi meg annyira almosak vagyunk, hogy már annak is örülünk, hogy a falrakenve pár percre lecsukhatjuk a szemünket...nehogy gyöngyfüggöny...

Lencsi néha nagyon akarja szeretgetni Ákost. Ákom ezt nem mindig csípi. Néha viszont igen...Lencsi viszont ritkán hagyja magát nekem, ám Ákom pedig alkalomadtán elkezd - engem - simogatni...főleg akkor, ha fedetlenül látja a kebleimet...Na erről ennyit. Megyünk Hepatitis emlékeztető oltásra, mind a négyen. Emlékeztető Sri Lankára...Ó, Sri Lanka...

Bájos mosoly:

Mosolyka torokgyulladásban szenved. Olyan nagyon nem szenved, bár kap antibiotikumot, de egyáltalán semmi baja nincs. A gyógyszer előtt volt két lázas napja, akkor tényleg fájt a torka, de mióta a pirulákat szedi, ugyanolyan Hóbelevanc, mint máskor.

Pénteken délután mondom nekik, hogy "Ma még kell mennünk könyvtárba is." Erre Ákos: "Azt hittem börtönbe."

Végül oda nem mentünk, bár Anyához tegnap betörtek. Így tovább bonyolódott a hét. Azt hiszem végül kihoztuk belőle a legjobbat, mert sok variáció után végül ebben a pillanatban színházban vannak Ákossal, Léna meg...óvodában. Nem én akartam. Kedden egyszer csak azzal hozakodott elő, hogy ő óvodába akar menni. Én döbbenten állok, kérdezem, hogy miért, a 3,5 év alatt egészen hozzászoktam már, hogy NEM akar óvodába menni, így értetlenül állok a helyzet előtt. Nem akar lemaradni semmiről. Úgy értem matrica-csere, karkötőkészítés ilyesmiről. 3,5 év, pikk-pakk eltelt. Eddig nem, most nagyon. Klári mondja mindig, hogy egy szabály van: minden változik. Tényleg. Ákos hónapokig aludt megbízhatóan az ágyában, Léna sosem, most tökéletesen megfordult, számomra érthetetlen okokból kifolyólag.

Ez a Bükkös patak partja, itt van a piac, a kürtős kalács, tejeskávé szombaton, meg szerdán.

Azt írtam, hogy a Bauhaus séta nagyon jó volt? Bupap.hu a honlap. Utána még egyet bauhaus kávéztunk, egy nagyon kellemes kis pasaréti helyen. És a Carment az Ákos is rezzenéstelenül, abszolut koncentrálva ülte végig (opera!!!) és a 2. felvonás után elmentünk (a négyből), mégiscsak másnap ovi, és bömböltek, hogy maradjuk. Hiába, ezt imádják. Persze nyilván ez is bármikor megváltozhat. Mint akármi.

Az elmúlt pár napban sikerült nagyjából csak a színháznak élnünk. A csodálatos sorozat kezdődött pénteken az Operában. Lsd. fent. Mind a négyen - Ákom is! -, Coppália balettet néztünk 3 felvonásban, egy kolléganőm operaénekes édesapja jóvoltából az első sorból. Ez páratlan volt. Léna persze, de Ákos is végig annyira figyelt, néma csöndben, tátott szájjal koncentrált. Az utolsó 10 percben akadtak fönt a szemei egy kicsit, de kitartott. A szünetekben meg a fehér ingecskékben és tüllruhában akkurátusan felmostuk az Operát, a márványkorláton csak - kizárólag - fenéken csúszva közlekedtek, mert András nagyapa is így közlekedett itt. Arra már nem is emlékszem, hogy a büfében miért kellett a földön feküdni. A képen versenyt futnak az erkélyen, én még Tomi zakójába is vacogok, ők nem. De mindenki boldog.

Szombaton én voltam házibuliban, igazi, jó táncolósban, sok régi baráttal, nagyon élveztem. 4-re értem haza, 8-kor másnap már reggelit csináltam, nem mondom, hogy nem tartott két napig, míg egyenesbe jöttem, hangom azóta sincs. Aztán vasárnap Lencsi élete első felnőtt hangversenyén debütált a Müpában. Verdi Requiem-je a mi kórusunkkal és a mi zenekarunkkal. Gyönyörű volt. Én elég sokáig próbáltam győzködni Lénát, hogy maradjunk otthon (én ugyanis nem duzzadtam éppen az energiáktól, inkább féltem attól, hogy én alszom el, mint, hogy ő), de Lencsi hajthatatlan volt. Azt azért nem mondanám, hogy neki felért egy Coppéliával, de tisztességesen végigülte, alig beszélt, kicsit ficergett, és nagyon-nagyon igyekezett. Előtte elég sok mondatot szenteltem annak, hogy itt tényleg szépen kell viselkedni, mert ez a munkahelyem...Olyan ügyes volt. Azért nem esküdnék meg, hogy most a Mozart Requiemre is el akarna jönni 18-án, de egy kósza kérdést azért megér. Nem fogom erőltetni. Tegnap még beiktattunk egy Bábszínházas Varázsfuvolát, ma meg Carmen az Erkelben, rendes esti előadás, de az utolsó felvonást kihagyjuk, ott ölik meg Carment, és holnap egyébként is ovi van.

Azt már jobb lenne elfelejteni, hogy szombaton roppant jó gyerekelőadás van kakaóval, kézműveskedéssel Szentendrén, de végül megcsömörlenek, pedig ez tényleg kellemesnek ígérkezik. Viszont utána mi ketten a Tomival megyünk egy Bauhaus sétára Pasarétre, ahol be is lehet menni a házakba! Azt úgy várom. Ennyit Budapest kulturális kínálatából a múlt héten, jövő héten szigorúan nem megyünk színházba. Ja de. Viszont az Szegedi Kortárs Balett a Filharmonikusokkal, az nem hagyhatjuk ki. Meg a Hattyúk tava a Táncszínházban, hát ugye, az is...jaj, túl sok jó előadás. A bőség zavara. Brrrr. Aztán tényleg nem megyünk. Azt hiszem....Meg aztán most jön a 4 szűk év, ma kötök egy lakáskasszás szerződést, ha minden jól megy, és jön a nagybetűs spórolás. Abban nem vagyok nagyon jó. Megpróbálom egy izgalmas kalandként megélni. Mondjuk 4 hónap könnyebb lenne. De gondolok egy szépséges szép tetőtérre, 3 millió forintra, ami biztos valami miatt majd nem jön össze, de ha el sem kezdjük, akkor pláne. 4 év olyan elképzelhetetlenül messze van. Hogy is tervezhetnék akkorra. Addig bármi megtörténhet....

Beszélgettünk a kocsiban Biduról, hogy volt ilyen. Emlékeztek? Léna kb. 2 év körül lehetett, és képzelte Bidut, aki pl. állandóan meghalt szegény.

Ákos megkérdezi: "Léna, még mindig benne van a szervezetedben a Bidu?"

Tegnap meg amikor altattuk, akkor megjegyzi: "Addig maradjatok mellettem, amíg jó, sűrű álomba nem merülök." ez milyen szép.

Az egyik sikátor közel hozzánk a szerb templom oldalában. Szemben a Templomdombi iskola. Eddig ehhez tartoztunk.Most még nem tudjuk.

Ó, hol is kezdjem...Alapvetően nincs semmi nagy változás, az a legnagyobb, hogy hatalmas szigor telepedett a munkahelyemre, úgyhogy megint enyhén szólva stresszesek a reggelek, én szó szerint belebetegedtem. Alapvetően nincs ezzel semmi baj, és tökéletesen érthető is, csak ez a 18-20 km, ami elválaszt a munkahelyemtől, reggelente totálisan kiszámíthatatlan. Ezen a héten - őszi szünet van - 40 perc alatt simán itt vagyunk, még úgy is, hogy én a Jászaitól villamossal jövök egy óra. Így 8.50-kor itt tündöklök is bazsalygok a folyóson, ami persze másnak nem nagy szám, sőt...de nekem hatalmas. Múlt héten viszont majdnem minden nap 1,5 óra alatt értem be, akkor forgalom volt, + ovi, dugók, balesetek, elromlott autók, én meg ilyenkor érzem, hogy most, ebben a pillanatban őszülök meg. Szörnyű. Mindazonáltal imádjuk Szentendrét, egyszerűen ebben a pillanatban nem tudok olyat mondani, amit ne szeretnénk ott, tökéletesen ideális lakóhely momentán. Meseszép. Van folyó, patak, hegy, mező, sziget, kávéházak, múzeumok, mozi, barátok, jó ovi, jó suli, nagyon-szeretem-ház, nagyon-szeretem-kert, minden. És ennél jobb munkahelyem sem lenne soha. Nem cserélném el másikra - ha rajtam múlna...Az egyetlen nehézség, a szörnyedelem nehézség a reggeli bejutás, ha minden perc számít, mert nem mindegy mikor írom alá a jelenléti ívet. Szóval ez az ár. Máshol más vámot fizetnék, akkor legyen ez, elfogadom szépen, és befogom a szám, sőt hálát adok minden nap a Jóistennek az otthonunkért és a munkahelyemért, viszont minden reggelbe egy kicsit belehalok.

Közben őszi szünet van, úgyhogy rögtön négy napot otthon voltunk, ami arra is elég volt, hogy Tomival csak kapkodtuk a fejünket, hogy elképesztő és hihetetlen, hogy mennyi energiája van a gyerekeinknek. Gyakorlatilag végtelen. Kifáraszthatatlanok. Meg sem kottyan nekik az, hogy toronyirányt, úttalan utakon felszaladnak például a csobánkai Oszoly-csúcsra. Ezek után simán dirib-darabra szedik a lakást, Lencsi suttyomban levágja Ákom arany tincseit, illetve a saját fonott copfját. Ördögök. Már nem ördögfiókák, már ördögök.

Léna legszívesebben szürreális helyeken rajzol, úgy, mint fa tetején, vagy a kisház tetején a kertben. Továbbra is imád rajzolni, de minél magasabban. Értem én ezt...Csak kicsit néha aggódom.

Volt Cirkusz (Zéró gravitáció - felejthető, de a gyerekek élvezték).

Varázserdő kiállítás a Vajdahunyad várban, Figurína Színház (nagyon jó), nekem gyerekmentő tanfolyam, még előző hétvégén Szabadkígyós.

Ez nem a mi macskánk. Csak a mi gyerekeink nyúzták.

Apa magaslese. Duplakomfort.

Most pedig Egerszalókon és Szilvásváradon vannak 2 napig a szüleimmel. Úgy hallom remekül mulatnak. Kisvasút, ősember barlang, pisztrángos tó, kalandpálya, Hatvany Kastély, Podmaniczky Kastély, őserdő...Milyen őserdő van ott? El sem tudom képzelni. Ezer éves bükkös? Mi addig sushiztunk, színházban voltunk, én nagyokat olvastam, NEM csináltam vacsorát, NEM mosogattam, viszont munka után két órán keresztül róttam a várost, annyira légszomjam van az egész napi befőttesüvegben-való ülés után, hogy meggebedek. Kilépek a Müpából és kapkodom a levegőt. És bóklásztam a gyönyörű Pesten, ahol megint meg kellett állapítanom, hogy egymás hegyén hátán a jobbnál jobb, egyedibbnél egyedibb kávézók, éttermek, design boltok, bagelesek, fánkosok, amik nemcsak pazarul néznek ki, hanem mennyeiek is. Ma még van két szabad órám munka után, de már nagyon várom is őket...

Még Szabadkígyóson útközben a vasútállomásról:

- Apa: Ha beérünk a garázsba legyünk csöndben. Nagyon csöndben.

- Ákos: Mint, egy borz.

Ákos félreérti, és rögtön elkezd csöndben lenni. Mintegy öt percig. Majd sírós hangon megszólal:

- Én nem bírok csöndben lenni!!!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A szomszédban az egyik kisfiút Farkasnak hívják.

Ákos: - Miért hívják Farkasnak a Farkast? Mert régen nem volt farka?

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

én: - A Filharmonikusok ad nekem BKV bérletet.

Léna: - Hogy hamarabb beérjél?

én: - Hogy egyáltalán...

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az oviban Vilma ellökte az Ákost. Otthon erről beszélgetünk:

én: - Természetesen egy úriember semmilyen körülmények között nem bánt egy lányt.

Ákos: - Én természetesen bántanám.

Ákom tegnap fürdés közben elárulta, hogy ő egy krokoszlán. Ilyen tehát egy krokoszlán. Hozzávetőlegesen. Mert akkor még két körte lógott a szájából vámpírfog gyanánt.

Tegnap volt a zsúfolt kedd, ami tavaly olyan szép békésen telt (ez az én napom, megyek értük korábban), akkor lófráltunk keresztbe-kasul Szentendrén, most ugye Blanka megy Lencsiért, és viszi a lányokat balettezni. Múlt héten még Ákom is csatlakozott, de nem akarok Blankára még további terheket rakni, így hosszas rábeszélés után sikerült elérnem, hogy Ákom maradjon aludni az oviba. Szegénynek nem akarom, hogy rossz legyen, úgyhogy Ági néni egészen csodálatosan kooperál velünk, lefektette Ákost, és Lénát szépen csendben kicsempészte Blankának. Bár tudja, hogy a nővére el, de mégse legyen olyan plasztikus az elválás, így könnyebb neki. Persze azért erősen aggódtam, hogy ha ébred, és leesik neki a  tantusz, hogy a kislányok már elmentek, akkor bánkódni fog, így száguldottam hozzá, és nem volt semmi baj...Útközben viszont rájöttem, hogy nem adtam a Lencsinek uzsonnát, tehát mégis szaladtunk a balett végére, hogy még meg tudják enni a kakaós csigát úszásig. Mert ilyenkor eszeveszett éhesek. Megették, odaértünk, akkor aggódtam egy darabig, hogy kinek tegyek kedvére, nézzem Lénát, ahogy úszik, vagy csatangoljak Ákossal egy háromnegyed órát, majd Anya ötlete nyomán felét így-felét úgy töltöttük ennek a rengeteg időnek. Ilyen izgalmas dilemmákról tudok beszámolni hirtelen. Az Ákos-percekben beszélgettünk komolyan, hogy esetleg ő is mehetne mégis úszni Lencsivel, de drága kicsi vitézem igen érzékeny erre a témára a legutóbbi Feri bácsis konfliktus óta, így kevélyen rám is szólt: "Mama, ha még egyszer erről kezdesz beszélni, haragra gerjedek."

Süti a klaviatúrámat az őszi nap...milyen szép...

Pénteken délután Áron zsúrjával kezdtünk. Az Omszki tónál van egy nagyon jó kis játszóház, ott. Mi természetesen Tomival végig a létesítményben tébláboltunk, mert drága kicsi Lénának felettébb ódzkodott megválni a szüleitől, pedig elég gyorsan összemelegedett egy környékbéli vele egykorú ikerpárral, Szánjával és Lállával (Radmilla ő valójában), és mégis.

Pedig én ilyenkor olyan betegesen vágyom ki a levegőre, mint egy fuldokló. Azt még csak-csak értem, hogy Áron mulatságán ott akart tudni bennünket, de szombaton reggel Ágoston zsúrjánál sem engedte el Tomit, pedig Móniéknál csaknem otthon vannak. A szombat reggelt tehát ott kezdték, tortával és íjjazással, amíg én városnéző sétán voltam a Baráti Kör tagokkal az Ybl Társaság szervezésében. Azaz dolgoztam, bár a munkák közül a legkellemesebb, mesebeli paloták, remek művészettörténész, a város szinte üres volt (Spar maraton), hullottak a piros-sárga levelek, és Pest szerintem varázslatos mostanában. Jártuk a várost, csaknem mindenhol van zebra és nem kell aluljárózni a belvárosban, mesebeli helyek, pazar vendéglátóipari egységek, fenséges Bagelt ettem például utána, jó kávék, sok zöld fű, fák, terek...

Aztán mondjuk eszeveszett nehezen jutottam haza, tekintve, hogy az egész belváros le volt zárva, de még egy rövidet élveztük a napot otthon, ki így, ki úgy:

Kérem szépen ez a cseresznyefánk (6 éves) legteteje, innen már egész jó a kilátás. Lencsinek már nem kell tetőterasz.

Majd egy spontán sugallatra kikötöttünk a V8-ban, és 9-ig fürödtünk meg szaunáztunk, illetve gyerekkezekkel hordtuk ki a jeget a veremből a szaunába. Ezzel elég kellemesen el lehet ütni az időt egy darabig, bár hasznos elfoglaltságnak nem nevezném, de egyértelműen szórakoztató. Szerencsére nem voltak sokan, akik respektálták volna tevékenységünket.

Az ember ilyenkor netán úgy vélné, hogy kisebb egyedek ilyen jellegű élmények után viszonylag könnyen álomba szenderülnek, nem úgy a mi kisdedjeink, akiknek mit sem számít egy kis mozgás, víz és levegő. Újra áthívja Lencsi a Tomit, bár miután megígérte, hogy őt nem fogja, így már engem is, van mindenféle móka éjszaka, úgy mint:

A fölső ágyból:

folyik az orrom.

fújjuk ki.

még folyik.

fújjuk ki megint.

nem kapok levegőt.

hozok orrcseppet.

most jó?

jó.

....

szomjas vagyok.

hozok vizet.

még szomjas vagyok.

igyál még.

elfogyott.

hozok még vizet.

....

viszket a szúnyogcsípés.

bekenem.

még viszket.

azt is bekenem.

...

Alsó ágy:

Mama!!!!!!

Szomjas vagyok.

Adok vizet...

stb.  Megpróbáltam állva aludni. Elég jól haladok, szerintem sikerült pár pillanatig, csak hirtelen ekkor valakiben fölötlött valami gondolat. Olyasmi, hogy "cumimat..." vagy, hogy "Szomjas vagyok!"

Hatalmas, őrjítő nagy és pihentető éjszaka után vasárnap reggel virágos villásreggelit csaptunk a teraszon, még sok derűs pillanat követte egymást, amikor egyszer csak drága csillagom, szerelmetes, imádott kisfiam egy tűhegyes menetes csavart szúrt a hátamba. Nem játékcsavart, vagy műanyagot, vagy marcipánt, vagy tudom is én gumit, hanem egy rendes jó, masszív fémet. Ami annyira fájt, hogy gondolkozás nélkül lekevertem neki élete első pofonját, de az nagy volt. Bár ne tettem volna, azóta megesz a bűntudat, rögtön bocsánatot kértem, szorongattam és ölelgettem, de még este is majdnem felébresztettem, hogy nem haragudjon rám. Többet ne csináljon ilyet, mert nagyon fájt, de én se csináljak ilyet soha, soha többet, mert az én lelkiismeretem ezt nem bírja el. Rémes, rettenetes.

Anya délután elvitte a gyerekeket libegőzni és sziklát mászni, én még akkor is ezzel küzdöttem, pedig kávéztam a napon a Tomival, és megnézhettem az Art Marketet, amit annyira szerettem volna, sőt még váratlanul WAMP-ozhattam is. Ezek nagy ínyencségek egy vasárnapra nekem.

Ingmar Bergmann: Legjobb szándékok!!!!!! Átsüt a lapokon a nap, hallani lehet a esőcseppeket a könyv borítóján és néha hó illata van a betűknek.

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy soroljam fel azt a három dolgot, amiben a Lencsi legtehetségesebb, ezeket mondanám:

Fantasztikusan mozog, mit egy kismajom. Istenien mászik, állítólag remek a vízfekvése, kb. egy nap alatt tanult meg biciklizni, minden létező dologra fel kell tornáznia magát, nem beszélve a trapéz- és gyűrű mutatványokról, amiket otthon végez, és most már - remélem leírhatom -, balettozni is jár.

Nem tudom hogy, de imád rajzolni, bármikor, bárhol rajzol (a fa tetején), mese közben, mindenhol. És hatalmas boldogság van benne, aminek elmondhatatlanul örülök, szerintem ez a legtöbb, amit adhat a rajzolás, hogy szeressék, hogy belefeledkezzenek. Mindezek mellett szerintem kicsit sem rajzol rosszul.

Valamint 6 évesen meseregényeket olvasunk, amiket tátott szájjal hallgat, a kocsiban csak hangoskönyv megy (a Winettou 4. része a mintegy 40 órájával), a sírást, szomorúságot könyvvel mesével bármikor el lehet oszlatni, a mese nálunk gyógyír, megoldás  mindenre. Kb. mióta megszületett soha (soha) nem feküdt le valamilyen történet nélkül, ami soha (soha) nem TV/DVD stb. Nagyon előtérbe helyezem a népmeséket, de  mindenképp ódzkodom a gagyi, nem minőségi, nem irodalmi históriáktól. Szóval élete része a mese, és azt hiszem nagyon-nagyon fontos része.

Elfogultság ide vagy oda - végülis ki legyen elfogult, ha nem én -, a fenti dolgokban Lencsi jó és gazdag.

Ezek után ma bemegyek az óvodai fejlesztő pedagógushoz, aki egy roppant szimpi nő (minden nagycsoportosnak kötelező) és beszámol, mit tapasztalt: a kb. 12-13 mért dologból 9-10 rendben van, a fentiek fejlesztésre szorulnak. A rajzolásban elmarad a korától. Mutatta a rajzot, valóban egy elég egyszerű pálcika ember, egy kályhacsővel a felsőtestén. Otthon ennél sokszor cifrábbakat rajzol, minimum egy balerina piruettezik a korona tetején, de ez most nem számít. Helyzetben (ami az iskolai körülményekhez hasonlatosabb, tekintve,  hogy ez egy iskola érettségre való felmérés) ilyet teremtett a papírra. Ez nem para, de így van.

A mesélésre azt mondta a nő, hogy sokat-sokat olvasni. Ennél többet nem tudok. Szerintem kevés gyerek van akinek ennyit olvasnak. Itt az volt a feladat, hogy egy 6-7 mondatos történetre 10 perccel később visszakérdezett a fejl. pedagógus, és Lencsi nemigen emlékezett, illetve kevéssé tudta rekonstruálni a történetet. Mondjuk nem is volt túl izgalmas a Winettou-hoz képest. Na de akkor is, ez nem jó.

A három közül a legkomolyabb a mozgásos gond. Pl. nem jól kúszik. Valamint nem differenciálja a felső és az alsó végtagjai mozgását. Tehát nem tud tapsolni, miközben zárt és terpeszlábbal kell ugrálnia egy bizonyos koreográfia szerint. Mindez idegrendszeri fejletlenségre utal, aminek lehet, hogy ott a gyökere, hogy ő nemigen kúszott, mászott. Akárhogy is, ez nehézséget okozhat pl. az írástanulásban, amikor pl. a betűvetésre koncentrál, akkor nem tudja differenciálni a lábát, és remegteti, vagy kinyújtja a nyelvét, vagy bármilyen kényszermozgást kezdhet. Szóval erre van egy évünk, és ezt helyre kell hozni. Az oviban heti egy órában fejleszteni fogja a nő, Vera (aki szintén fejlesztő pedagógus), azt mondja kettő óra is elkelne. Jaj, de jó. Könnyű lesz besuttyantani még valahova egy fejlesztést. Amikor a héten azon vívódtam, hogy csodálatos módon eljut kétszer balettra Anya és Blanka jóvoltából, az úszásra is beestem, ahol már nem tudtam merre szakadjak, hogy amíg Lencsi úszik addig adjak Ákomnak 3/4 órát, hogy legyen neki is olyan, hogy csak ő, de akkor nem nézhetem Lénát úszni, pedig azt is nagyon szeretném, de szegény Ákomnak, az nem nagy móka. Ha elmegyek viszont a kicsi fiacskámmal, akkor Blanka nézi a Lencsit...És én nem? Megszakad a szívem. Mint csinál, akinek öt gyereke van?

A fentiekre visszatérve, mit bánom én pl. a rajzot, ha Lencsinek örömet ad. De attól nagyon-nagyon tartok, hogy imád rajzolni, majd egyszer csak azt mondja a suliban egy tanár, hogy ez nem elég jó, kettes, és a Lénának örökre elmegy a kedve a papírtól. Vagy azt mondja a tesitanár, hogy engem nem érdekel, hogy te felmászol a világ legmagasabb paszulyára, de nem tudsz négyütemű fekvőtámaszt csinálni, megbuksz. És soha többet nem akar majd sportolni. Erre lenne jó egy Waldorf. Ahol odafigyelnének a kis személyiségére, a lelkére, és nem írnák le, mert nem felel meg a társadalmi normáknak, az iskolai követelményeknek. Ez nehéz lesz. Szeretném megóvni az örömeit, amiben akárki, akármit mond, nagyon jó. Persze elfogadom a fejlesztő pedagógus objektív véleményét, mert ő kívülről nézi, és egy olyan szempontrendszer szerint, amit majd az iskola is alkalmaz. Valamint más a fára mászás és a kötéltánc, mint a nem differenciált végtagok, és az idegrendszeri fejletlenség. Csak nem vegyék el tőle a sikerélményt, a szerelmet a rajz, a mozgás és a mese iránt.

Ákom meg közben pár napja materialista lett. Rémes. Laura azt mondaná, íme a tükör, amit a gyerekem nyújt felém. Én nagyon szeretem a tárgyakat, a szép tárgyakat, Tomi szerint a konzumálásban is erős vagyok (vannak nálam rosszabbak, tekintve, hogy napi 4 percem van magamra, ekkor nehéz vásárolni). Mi tagadás szoktam venni könyveket, néha egy-egy ruhát, éppenséggel az ékszereket is megbecsülöm, és nem vagyok a szép lakberendezési kellékeknek sem megvetője. De otthon is az otthonunk, nem csak 4 fal. Na, mindegy. Nem vagyok e tekintetben a normálistól eltérő, ezer dolgot sorolhatnék, amin spórolok, vagy ami nem érdekel. Nincs szemránckrémem, testápolóm, IPod-om, ezer CD-m, semmilyen kütyüm, Chanel rúzsom, fogyasztóporom, víztisztítóm, nassolni valóim, műkörmöm, prémium kategóriás boraim, masszőröm meg mittudoménmim. Vissza a lényeghez, Ákom elkezd óbégatni minden boltban, minden nap, hogy mit vegyünk meg. Nem veti földre magát és nem hisztizik, de sír, és megállás nélkül venni akar valamit. Őrület. Tegnap elmentünk egy kilós játékbolt mellett (egy játék-turkáló), ahol meglátott egy vonatot. Nem volt nagy összeg, de miután innen mentünk kerámiázni, nem akartam megvenni, pedagógiai célzattal elsősorban, mondván, hogy jó sokat fogunk költeni a kerámiázáson legyen az mára elég. Egész délután felettébb hangosan sérelmezte ezt, majd ma reggel az volt az első mondata, hogy "nem vetted meg nekem a vonatot". Erre azért ideges lettem. Ez a következő misszió. Ákosnak beletölteni a kis fejecskéjébe, hogy sajnos nem tudunk minden boltban megvenni mindent. Meglehetősen sok szót emeltem már ezért, de úgy látszik nem eleget. Most elmegyek az Iparművészeti Múzeumba egy tárlatvezetésre a Baráti Körös csoporttal, és süt a nap, de ezt én ma észre sem vehetem.

Pénteken a Dunaperton bóklásztunk az erdőben, először a 4 gyerekkel, aztán Tomi is csatlakozott.

Pont jókor.

Először felgyulladt valami szalmabála, abból nem láttunk sokat, csak a tűzoltó-kocsit, a gyerekek egyébként is rettenetesen elfoglaltak voltak, füvet kellett kötözni többek között, valamint leopárdok voltak (Sri Lanka után szabadon), majd Ákost megcsípte a csalán, és ilyesmi.

Aztán gyűjtöttünk a parton miegymást, amikor egy pasi rohan felénk, hogy a barátjának eltört a bokája focizás közben, hívjunk mentőt. Persze bennem ilyenkor egy pillanat alatt robban a mentés-vágy, meg, hogy segítek, úgyhogy szaladtam a népes asszisztenciával szekundálni. A Tomin, a baráton, és a négy gyereken kívül volt még egy kutyánk is a mentőosztagban, a sérült ebe, Piszke. Mira úgy fogalmazott, hogy görbe lett a bokája (a sebesülnek, a kutya megúszta), ez enyhe kifejezés, de nem volt vér, a férfi egészen elegánsan tűrt, pedig bestiálisan fájhatott neki. Ennél fogva úgy éreztem, hogy maradjanak a gyerekek, és lássák, hogy egyrészt segíteni kell mindig, mindenhol, ha valakin könnyíthetünk akárhogy, másrészt pedig ismerkedjenek a mentővel - ha ne adj Isten - szükség lenne rá egyszer -, ne a félelem tárgya legyen, hanem valami, ami segít rajtunk. Szóval elképesztő fegyelemmel, messzemenő érdeklődéssel végignézték, az infúzió bekötést, a sínbe-rakást, a vákuum felrakását, mindent a hordágy betolásáig. Tátott szájjal. Még a mentők előtt én adtam neki egy fájdalomcsillapítótt, meg vizet, és úgy fektettem, hogy kicsit kényelmesebben viselhesse a helyzetet. A fektetésért nagyon megdicsértek: Alápolcolt láb, feje az ölemben, a gyógyszer OK, ha tuti, hogy nincs gyomorsérülés - ez feltételezhető volt -,és nem gyógyszerérzékeny. Csak, ha hasonló helyzetbe kerülne valaki.

Szombaton pedig végül nem kellett dolgoznom, ami azért nem kis öröm volt, így egész délután a Mesemúzeumban voltunk (Nagyon szuper, de nincs sok néznivaló. Ami van, az viszont meseszép, stílszerűen.). Aztán Rutkai Bori koncert (azt nagyon jó dolog), és ott a Döbrentei térnél mindenki figyelmébe ajánlom az Asztalka cukrászdát. Gyöngyszem.

És akkor ajánlok még programot, úgy belejöttem. Pazar városnézősétákat csinál a www.imaginepb.hu és a www.bupap.hu. Az első olyan tematikával, mint bauhaus, színes-szagos Budapest, aztán van olyan, hogy cukorka séta 3 órában, cukrászdába, csokigyárba, cukormanufaktúrába stb. A másodiknál sok politikai van, de akad olyan is, hogy Budapest fürdőkultúrája időben és térben a zománcozott kádaktól, a századfordulós piperepolcoktól a jól ismert fürdőkig. Nekem nagyon tetszettek.

Vasárnapi reggeli - ez a tökéletesen atipikus reggeli. Vasárnap reggel, ottalvós buli, majd mise után, a Dunaparton habos kakaózik. Tipikusan vasárnap reggel nincs is, vasárnap délelőtt van, 10-nél hamarabb szó sincs reggeliről, így inkább villásreggelinek nevezném. A kakaó stimmel.

A hatévesünk hétvégén csatangol és mászik a Öccsével Szentendrén az ex-Rodin előtt a cicis nőre:

Élete első balettóráján vesz részt egy nappal a szülinapja előtt. Persze Flórával és Mirával. Pottyant 6 könnycsepp, amikor el kellett válni, de bement egyedül, nélkülem!!! Ma van a 2. balettóra....Borzasztó boldog...

Aztán annyira szeretett volna, hogy balett után még muszáj volt úszásedzésre is menni, persze Flórával és Mirával, de nekem nem kellett már ott ülnöm, hanem elmehettünk napfürdőzni Ákommal, amire annyira ki vagyok éhezve, hogy juj....Én kifizettem az októberi balett- és úszásórákat...ahova nem velem fog járni...Hiába egy nap múlva 6 éves.

Végül eljött október 1. a Zene- de mit nekünk zene -, VITÉZ LÉNA világnapja.

Reggel...

Szerintem meghatódott...

Azon viszont sírva fakadt, hogy nem ilyen rollert szeretne...Hanem egy sokkal vacakabbat. AMivel nem is lehet menni macskakövön. Délutánra már immel-ámmal kipróbálta, és nem is olyan rossz...

Végül kikötöttünk a Dunánál (persze Flórával, Mirával, Blanka betegnél volt), ártéri erdőt mászni és hatalmas farönköket gyermekkézzel Dunába görgetni...

Majd méltó ünneplésként mindenkit gyorsan elnyomott az álom, és hogy megadjuk a módját, mindenki a saját ágyában aludt reggelig...Dadada - dammmm!

Gyorsan még Tomival este sütöttünk egy tortát (mindennap egyet), hogy az óvodában is folytatódhasson a háromnapos dínom-dánom....

Így, ilyen egy hatéves:

"Ne okoskodjál, inkább verjed az ácsot!" - mondta Ákos.

És azt is mondta:

"Amikor öregszem, akkor rámutatok egy fiatal képre. Amikor ti is fiatalok vagytok. És rágondolok."

Ezt rögtön az után osztotta meg, hogy elmesélte milyen az agyunk:

"Ott van egy rács, annak van egy kulcsa, így nem tudnak kijönni az emlékek. A rács mögött van egy varázspálca, mögötte pedig egy könyv. Abban vannak a képek. Meg még sok üres lap. Abba belerajzolódik a sok minden..."

És ezt még nem is dokumentáltam: Az Évi esküvője. Nagyon imádták a gyerekek...Mulattak. Itt nem látszik, de ez egy megható pillanat volt...

Szépséges Évi ropja...Nem ez a férj. A férj (Gabi) fönt fogadja a gratulációkat, azon a képen, ahol én látszom egy bizonyos szögből.

Megyek dolgozni, rettenetes sok munkám van. Tényleg. De jók. Jó programok szervezek a Baráti Kör tagoknak.

Lencsinek szombaton volt a zsúrja!!!!! Élete első zsúrja, végül 20 gyerekkel és vagy 15 felnőttel. Mindenki eljött, sőt olyanok is, akikre nem számítottunk (testvérek, háztulajdonos gyerekei), de így volt jó. Teljesen simán ment minden, szerintem oldott volt, meghitt, családias, Léna nagyon élvezte, azt mondta tökéletes! De azt hiszem mindenki más is. Az álarcozás nagyon bejött:

Egyre több gyerek várta az érkezőket. Illetve egyre több nyúl, béka, pillangó meg róka.

Ez a magasles a kertben, nyilván ez volt a legnépszerűbb. Szóval nem kellett moderátorkodnom, szórakoztatnom pláne nem.

Judit, Mira, Blanka, Kriszti és Áron (ahol sokan vannak, ott el sem kezdem írni). Őket is nagyon szeretem.

Anita és a Máté-gyereke szülei

Móniék énekelnek. Egyébként nincs x lábam. Meg ilyen sonka sem.

Az emeletes torta nem látszik, meg az sem, hogy volt olyan is, hogy Móni és Rita gyönyörűen énekelt Lencsinek

Sajnos rettenetes, de rajta vagyok bizonyos képeken, túl lépek az egoizmuson és itt hagyom, mert a zsúr a lényeg, nem én, mégha rontom is az összhatást

Rita, Gergő, Móni

Kieszeltem még egy olyat, hogy egy fehér lámpaernyőre mindenki rajzoljon valamit a Lencsinek, emlékbe. Ezt megtették sokan, volt aki gyöngyöt is fűzött - ezek voltak a vésztartalékok, ha valaki magányosnak érzi magát, vagy éppen egyedül akar lenni. De nem akart senki egyedül lenni, fűztek gyöngyöt sokan együtt, írt mindenki a kívánság-lámpionra üzenetet ("szeretnék egy hasalós malacot", "ezermillióma-cskát", Léna, azt hogy a "világ szép és jó legyen", olyan szépeket és cukikat vetettek papírra), csak sajnos a kívánság-lámpion fenn akadt a diófán és kishíjján felgyújtotta azt, pusztán azért, hogy egy kis izgalmat is vigyen a buliba. Egyébként addig gyönyörűen emelkedett, lobogtak utána a kis piros kívánságok, csak aztán ott lett az a fa.

Háttérben a Pilis! Nem annyira látszik, pedig csodaszép a kilátás!

Itt még a kezdetek. Páran korábban jöttek, még díszítünk...

És aztán, mindezek után jött Fanni mamája és elvitt a 6 nagylányt és tényleg ottalvós buli volt....

Egy icipici "Hiányzik a Mama, hiányzik a Papa volt", de semmi más. A 9 éves Luca csinálta a kislányoknak a melegszendvicset, vetített nekik diát, megfürödtek hárman-hárman, aludtak matracokon, keltek reggel egyedül, és mentek misére. Bizony ám. A templomban csak 1/3-ig maradtak, aztán a plébánia játszóházában csináltak koronát. Ez így volt. Ajándék meg annyi, hogy két hétig minden napra jut egy. Szerdán meg családi szülinap...remélem. Még vannak elhárítandó akadályok. Ja, és holnap az első balettóra.

Ez meg még péntek, Flóráékkal a Dunaparton:

Szeretik egymást....

Ákos álmos.

Ez egy nagyon csendes, inkább suttogós bejegyzés. A gyerekek úgy mennek oviba, mintha ez nem okozna semmi gondot nekik. Elköszönnek, puszit adnak, vagy Ákos csak szépen bebandukol, és nincs sírás, szomorúság. Persze nem mondom, hogy juhéjj, vagy semmi hasonlót, de most, ebben a pillanatban ez van. Valamint, Lencsi 3 hete a saját ágyában alszik egyedül, nem ébreszti föl Tomit egyszer sem (sőt, mást sem). Nem kellett hozzá 6 év. Pikk-pakk. Nem mondom, hogy megnyertük a csatát, itt is erősen fegyelmezetten éppen csak hogy le merem írni, hogy most, per pillanat ez a helyzet. Ki tudja mi lesz holnap.

Izát párszor elhoztuk mostanában az oviból. Itt éppen patakoznak. Gátat építenek. Én nagy Vekerdysta vagyok, ő pedig az mondja, hogy szabad játék!, fára mászás'! patak!, kiabálás!, levegő!, egyensúlyozás!, hagyni minden kötött különórát, éljen a szabadság. Én ezt vallom. Követem. És hozzáteszek annyi mesét (KÖNYVBŐL, vagy fejből), amennyit csak tudok. Legyenek koszos, rosszcsontok szivárványszínű képzelettel. Csak épek és egészségesek.

Közben készülünk a nagy szombati zsúrra...például van olyan terv, hogy minden belépő gyerek kap egy álarcot, és amikor belép, először az érkező vendégnek kell felismerni, hogy melyik a Léna, majd a Lénának, hogy ki érkezett meg. Az álarcok már megvannak, a gyerekek vagy felveszik vagy nem...Vannak rókák, békák, nyulak, pillangók stb. Aztán lesz a az emeletes torta, amit egy házi néni süt 5000 Ft-ért, madártejes. És házhoz hozza. Ez jó. Aztán örülünk ...- terveim szerint, majd van a tarsolyomban 3-4-5 szerintem vicces játék, ha akarnak játszani, végül pedig - az Évi esküvőjén jött az ötlet -, ha olyan idő lesz netán megpróbálnánk felrepíteni egy kívánság-lámpiont, amire minden gyerek felírhatja a szíve vágyát. Vagy ezeket már írtam??? Mindegy. És mindezek után Lencsinek van egy meghívása egy ottalvós buliba, szintén Csobánkára...Juj...Az első ilyen...Ez már nagyon nagylányos....Cukorfalat.

Ákos meg bohó. Mit bohó, szórakozott, széllelbélelt kiscsikó. Tegnap felmászott a létrára, mert a Tomi a háztetőn volt a Lénával, ő is akart. És lezuhant. Jó magasról, pont egy tégla szélére fejjel. Az Istenáldotta cumi óvta meg a fogait, a homloka sebes, és dombos, nem beszélve a hátáról. Az első úszásoktatásán meg csütörtökön az első vezényszóra -ami egyáltalán nem neki szólt - , hogy "UGRÁS", ő beugrott a mély vízbe, dacolva az elemekkel, és azzal, hogy nem tud úszni. Szegény edző rohant oda, én ruhában ugrásra készen, de volt a kezénél egy deszka, amit két ujjal fogott, így fennmaradt éppen. Az edző ijedtében jól leszidta, szegény Ákom meg utána háborgott, hogy neki senki nem mondta el mi a szabály, honnan tudta volna. Ott pedig hirtelen úgy megsértődött, hogy azonmód fürdőruhástól elaludt az ölemben.

Nos, mi így úszunk. Lehet, hogy holnap is megyünk, bár egyelőre nem látom, hogy hogyan érünk oda...

Olyan ősz volt a hétvégén...Aranyszínű, mézes, simogató napos..., és versenyt futnak a levelek...

Ákos tegnap egyszer csak megszólal fagyizás közben: "Tudod Mama, hogy mit szeretek benned a legjobban?"Meghatottan várom, hogy most milyen szépet és meghatót hallok..." A cicidet!" ........

Ez valamelyik este, amikor Flóráék nálunk vacsoráztak, fürödtek.

Lénuska újra megállapította, hogy akárhogyis, neki Flóra a legjobb barátnője.

Hétvégén Ákom Lencsivel meglepően csendben tüsténkedett a fürdőszobában. Rossz sejtésem beigazolódik, Ákos minden szennyes ruhát kipakolt a mosógépből. Nagyon leszidom, majd becsapom az ajtót, hogy addig ne is lássam, amíg vissza nem pakol. Ekkor hallom, hogy az ajtó mögül odaszól a Lénának. "Teljesen meghatódtam..."

Ugyaneznap még a játszótéren pedig azt látom, hogy homokozókészlet híjján a gumicsizmáikba lapátolják csurig a homokot. A lábbelik azóta is állnak a lábtörlőn, én feladtam, miután 20 percen át körömmel kapartam ki belőlük a homokot.

Hát, efféle izgalmakról tudok beszámolni. Megint elkezdődött a rohanás, amit nagyon próbálok visszafogni, de nem igen tudok...Különösen a hétfők és a keddek, amikor nagyszülői segítség nélkül vagyunk, és még az áldásos pénteki munkaidő sincs, az elég nehéz. Ha már otthon vagyunk, akkor minden elsimul, könnyű és habos, de addig cefet. Ma, szerdán, Babcsa, Gyuszi nap van, ilyenkor legalább tudom, hogy egészségesen esznek, nem kell feltétlenül vitamindús vacsorát csinálnom, csak Tomi miatt, de egy héten egyszer ő kibírja. És ilyenkor délután pesti programok vannak, múlt héten az új Pompom játszótér, ma nagyon szeretnék este egy talán új orosz étteremben enni, ami nem olyan elegáns, mint az Arany kaviár, hanem teljesen hétköznapi, a VIII. kerületben. Matrjoska. Ki vagyunk éhezve színházra, ez is szerdákra a legpraktikusabb, ó és mára terveztem a CeramiCafét, ahol agyagozni lehet. Ennyi úgysem fér bele. Holnap Anyát ünnepeljük, pénteken megnézzük a csobánkai szülinapi házat, a meghívók már kimentek, ilyenek:

Papírsárkány alakúak, ha nem lenne egyértelmű..

Szombaton Évi esküvője Pilisszentkereszten.

Közben eddig megúsztuk a reggeleket, van benne munka, de nem volt még sírás. Tegnap már Ákos nagyon szorította a lábam, kicsit rezgett a léc, de nem hullott könny. És tegnap a szülőin azt tudtam meg, hogy nagyon ügyesek, Léna egyedül terít az egész asztalnak, ha napos, Ákom kis bohó, de jól vannak. Nagyon szimpi az új óvónéni, és beszerveztem az oviban angolt tanítani a világ egyik legbájosabb, legsziporkázóbb, legvidámabb és legjobban öltözött nőjét, aki Los Angelesben született, ennélfogva tökéletes kiejtést hallanak a gyerekek. Amit én fölöttébb üdvözölök. Persze ezek után tuti, hogy nem akarnak járni, vagy szerdán lesz, vagy kedden, amikor Léna elvileg (elvileg) balettra fog járni. Na, erre még nem iszom, de hátha. A néptáncnak több okból jobban örültem volna, de ezt szeretné. Azt hiszem ez az, amikor nem erőszakoljuk rá a gyerekre az akaratunkat, hanem hagyjuk, hadd bontakozzon ki. Óvatosan meg hiába befolyásoltam.

Az alvásról annyit, hogy Ákos most a visszaeső, ő sötétben, koromsötétben, tehát nem hajnal felé már biztos, hogy ott van. Léna viszont két napja nemhogy a saját ágyában, de még Tomit sem ébresztette föl. Nincsenek vérmes reményeim, de érdekes, hogy most pont fordítva van, mint nyáron. Léna nem is alszik az oviban, mert a két drága óvónéni, hagyja, hogy ébren maradjon, így csak néha nyomja el az álom. A többieknek viszont Ivett egyesével altatót énekel, és álomba simogat. Nekem ez megmelengeti a szívemet. Ez olyan kedves. Mint egy frissen sült fahéjas csiga meleg tejjel reggelire egy hűvös őszi reggel egy kávézó teraszán valahol egy nagy városban. Úgy, hogy én nem kések el a munkából.

Szóval a hétköznapokban enyhén szólva nehéz beilleszteni a napba a futást például. Pláne, hogy olvasni és mondjuk futni is akarok, és még szeretem a rendet is otthon. Azért kétnaponta nagyon megpróbálok valamit sportolni, eddig egyszer nem sikerült csak augusztus óta, de hétfőn például 10-kor indultam el, és háromnegyed 11-re értem haza a futásból. És próbálok bízni benne, hogy nem bántanak, nem erőszakolnak meg, vagy ha igen, akkor a Tomi lesz az, nem erőszakol, és rábízta valakire a gyerekeket, amíg ezt megteszi. Pedig gyönyörű a Dunapart éjszaka teliholdkor, őszi illatokban.

Ma már, szeptember elsején ömlik az eső...Én imádom az esőt... és sírás nélkül ment mindenki óvodába. Pedig ma jön az új óvó néni, akit már láttunk szombaton, az évnyitón, a templomban. Kedvesnek látszott. Lencsi nagyon eltökélt volt, hogy nem fog sírni soha többet. Nincsenek vérmes reményeim, de ma örülök. Nagyon. Léna nagycsoportos, Ákos kis-középsős....Ez egészen hihetetlen. Én pedig 6,3 km-t futok. Ez is.

Szóval vége a szépséges nyárnak, egy békés Lupa szigeti hosszú délutánnal....(fönt még a Kacsakő, lent a Lupa).

Nincs autó, 89 ház összesen és egy platánsor, pár csónak, kutya...

Elképesztő béke.

Itt még csöpögött az eső.

Révész úr vitt egy extra kört a kis motorcsónakján.

Ákos feltétlen szeretne egy csónakot. Megjegyzem, én sem lennék ellene.

A sziget közepén van egy kis étterem a múltból. 3 féle étel van, de az finom. A rétes meg mennyei. Mindez egy diófa mellett, ami azért hiányzik az életemből. 4 család lakik egyébként a szigeten, az egyik a diófa mögötti bauhaus-szerű villában. Megvan a bája a dolognak...

Közben volt nagy barátos délután a Rosinantéban, immáron sok-sok gyerekkel, amiből itt kevés látszik, de ezt is Robi blogjáról szedtem le:

Pedig még itt voltak Éviék és Dóriék is.

A gyerekek pedig megfordultak a Mátrában Anyával és Apával, és várat másztak, kisvonatoztak, kiállításokon jártak, amíg mi lustálkodtunk itthon. Azért ez milyen jó szó, hogy lustálkodni...A mátrai légyotthoz titokzatos okokból nem tudok fotót csatolni :(

Már bőszen készülünk Lencsi szülinapjára, megvan Csobánkán a Walper I. - igazán takaros, padlófűtésés, teraszos, kertes kulcsosház, készülnek a papírsárkány alakú meghívók pöttyös szalaggal, és én már olyan lelkes vagyok. Még szeretnék háromszög alakú zászlófüzért szép, különböző anyagokból, lesz lufi persze, meg lámpion, meg szerpentín, meg nyilazás, meg Activity, meg gyöngyfűzés, ha az Isten is úgy akarja. Ámen.

Azért még ezt elmesélem a kis férfimről. Ákos játszik a Millenárison egy bokorban, ami az ő birodalma. Odajön 3 nagy gyerek, vagy 8-9 évesek. Ők már hamarabb elfoglalták a grundot, de Ákom csak pöröl velük, hogy itt ő az úr, és ez az ő vára. Odamegyek, hogy esetleg elegyengessem az ügyet, de Ákom odaszól: "Hagyjad Mama, elintézem."

A minap meg leszakadt a fék a kerékpárjáról. Így ballagunk haza, egyszer csak azt mondja: "Ma este nem tudok veled foglalkozni Mama, meg kell szerelnem a biciklimet." Hát itt tartunk. De még megfogja a kezem az utcán.

Igaz, hogy dolgoztam, de csak egy kicsit. A főnököm ajándékként elengedett korán, én pedig repültem haza az őszi napsütésben. A gyerekek a hatalmas izgalomban nem engedtek be, de aztán mégis, és akkor ott volt a torta a 36 gyertyával, amit kicsit korán fújtunk el. Olyan szép volt. Kaptam sok szép ajándékot, például becsomagolt mesekönyvet az ágy alól Ákostól, aminek az volt a lényege, hogy becsomagolta. Talán ő. Lencsitől szép rajzot, meg becsomagolt, becsomagolt, becsomagolt dobozt. Tomi meg mesterszinten űzi az ajándékozást. Figyel, résen van, és általában eltalálja. Ügyes. Nagyon szoktam örülni. Aztán pedig elbicikliztünk a Határcsárdáig, ott át a Dunán komppal, majd visszabicikliztünk a szigeten a Rosinantéig. Ami még mindig - szerintem - az egyik legjobb hely Magyarországon. Fenséges konyha, mennyei...isteni enteriőr, függő-franciaágyak, hinta, homokozó, jacuzzi, medence, játékok tömege, és mindenek fölött pazar kiszolgálás.

Mindezen gyönyörök után Lencsi élete második legnagyobb kerékpáros esését szenvedte el a Rév felé. Az a klasszikus -  kaszkadőröknek való lett volna -, amikor fel akart állni menet közben, valahogy félrecsúszott a kerék, és szépen pörgött-forgott a bicikli alatt, mármint a Léna. Elég rémes volt. De azon kívül, hogy plezúros a válla, a hasa, és azt hittem, hogy félig leszakadt az ujja, szóval ehhez képest jól van. És nem szakadt le félig az ujja, csak csúnya mély vágás. Még haza is értünk Révvel, sebesült Lénával, három biciklivel, Ákossal. Szentendrén úgy küzdöttünk fel a kis hegyünkre, hogy Tomi vitte az Ákost, én vázon a Lénát és a csomagtartón a bicikliét. Hipp-hopp hazaértünk.

Mindazonáltal, ami még bearanyozta a tegnapi napot, az meglepő módon a Facebookról érkező ezer jókívánság volt. Olyan emberektől, akiktől eszembe sem jutott volna. Varga Feri, Árpás Károly, Somorjai, a főnököm, Miklya Éva, Hector, Békés Balázs...Rengeteg. Ennek úgy örültem. A legkülönbözőbb barátok, ismerősök, földrészek, korok. A volt idegenvezetés tanárom olyan szépet írt, hogy még most is szívmelegedést kapok tőle. Én így még nem örültem Facebooknak.

Valamint. Lassan három hete sportolok. Tényleg. Két napot hagytam eddig ki. Nem mondom, hogy maratonra készülök, de 5-6-7 futás után kétszer annyit birok, mint először. És tornázni járok konditerembe. Már megtalálom melyik az eleje és melyik a vége a gépeknek...Csak aztán nehogy függővé váljak. Így is roppant nehéz úgy berakni a napba, hogy ne vegyek el egy percet sem a gyerekektől. Netán még a Tomival is legyek, noch dazu még olvashassak is.

Másik központi kérdésünk az alvás, ugye...Ebben a pillanatban úgy néz ki a dolog, hogy Lencsi nagyon erősen próbál a saját ágyában aludni, főleg bonbonért. egyszer azért feltétlenül felébreszti az édesapját, de ma reggel lelkesen újságolta, hogy felébredt másodszor, és NEM jött át, hanem egyedül visszaaludt. Van ilyen is. Ákos viszont cserébe mindenképp pirkadat előtt érkezik. Jóval. Eddig ő aludt szépen egyedül, most ő biztos nem. Nem próbálok magyarázatot keresni.

És dolgozom... :(

De csak azért, hogy a gyerekek szülinapján otthon maradhassak. Nagyon kevés szabadságom van már. Vagy-vagy.

Nincsen semmi kirívó, telik a nyár, élvezzük...Volt benne megint Szabadkígyós mennyei szalonnasütéssel. Az egyik kedvenc ételem. Talán szalonnazsíros tortát kéne kérnem.:

Ezen a hétvégén Fenyves, Tomi csoporttársaival, sátorban. Azt én imádom. A gyerekeknek is tetszett, Tominak is. Rohangált összesen 11 kiskorú, Ákos pedig lenyűgözött, hogy milyen egy igazi férfi. A legjobb testvér: Lencsi sírdogált, mert egy nagylány éppen nem játszott vele. Kuporgott és pityergett. Ákos odamegy hozzá, vigasztalja, ölelgeti, majd egyszer csak látom, hogy feláll, odamegy a nagylányhoz, megragadja a kezét, húzza a Léna felé, és közben azt magyarázza, hogy nem hagyom, hogy a testvérem sírjon, azért szomorú, mert nem játszol vele, menjél is játszál vele. A tettek embere. Egy hombre.

Tominak pedig eszébe jutott az a kedves gondolat, ami Lénuskában ötlött fel két éve Fenyvesen. Egy kis kölök malacot sütnek nyárson (azóta is) - rémes. Lencsi áll és nézi 3,5 évesen a piruló, forgó kifeszített állatot. Majd megszólal: "Ne félj Malacka, nem lesz semmi baj."

Ez a Bory vár Székesfehérváron, hazafelé nem bírtuk tovább már az üldögélést.

"Most cirkuszi akrobaták államügyeit mondom be: LEVES!"

Pár napocskát reggeltől estig együtt vagyunk, és ilyen csodálatos ki mondatokat jegyezhetek le. Ripityára törik a szívem, hogy nem lehetek mindig velük, néha-néha egy-két nap megszakítással. Vacogok a szeptembertől. Isteni kegyelem ez a kettőig tartó munkaidő, meg a nyár. Minden pillanatát annyira élvezem...És ezzel arányosan rettegek az ősztől, amikor megint alig látom majd őket...Pedig Ákos elkezdett rajzolni, rendesen, figurákat! Lencsi pedig igazi kis partnerem. Jött velem futni (mert 5 napja sportember vagyok), meg késő esti szabadtéri előadásra a Skanzenbe (csak ketten este 9-kor a csillagok alatt, az - annyira nem jó - ír szteppen, de a hangulatért feltétlenül megérte. Ilyen katartikus volt az a felismerés, amikor egy-másfél éves kora körül egyszer a szentendrei Frei kávézóban felismertem, hogy együtt kávézunk, mi ketten, a kislányommal(!), és ez nekem akkora ajándék volt, hogy mi ketten kávézunk együtt!

Most újra eljött egy ilyen felismerés, hogy kicsit nagylány már, és olyan programokra elmehetünk, amikre eddig kevésbé. Könnyű felnőtt esti előadásokra! És biciklivel elkísért futni. És gyönyörűen úszik. Oda is mehetünk. Zárás előtt egyedül voltam a V8-ban az egyik nap, tegnap meg lehagytam két profi fiút. A profit azt a testalkatukra, az úszószemüvegükre, a füldugójukra, meg a sporttáskájukra alapozom. De lehagytam az egyiket simán, a másikat az első körben, aztán amikor észrevette, hogy versenyzek vele, akkor fej-fej mellett haladtunk, az utolsó körben picit lehagyott, akkor már elfáradtam. Gyorsan úszom. Tényleg. Futni nem tudok, csak nagyon keveset...Meg baromi nehéz a macskakövön. Kicsit szenvedek. Az energiám fele elmegy arra, hogy ne törjem ki a bokám. De az rövid idő, és tudom a Lencsivel űzni. Persze amikor itt lesznek nyilván nem fogok minden nap ilyen veszettül edzeni. Tehát mégsem leszek profi testépítő.

Közben olyasmik történtek, hogy dolgoztak velem egy napon hevesen:

(Most Anya tanítja Lencsit zongorázni Szabadkígyóson, nem úgy megy, mint a karikacsapás még.)

A munka keretében felmentünk a Fesztiválszínház zsinórpadlására, a nagyszínpad gépházába, mozgólépcsőztünk, teherlifteztünk és nyisziteltünk.

Aztán volt persze Kacsakő így és úgy. Nagylányos is, Laurával, Barnival, Évivel, Rózával, Katival, Grétivel, Sárival, Dórival, Vincével, Borival:

Meg persze volt Flórás-Mirás-Blankás is.

Egyik hétvégén én dolgoztam Martonvásáron a Beethoven hangversenyen, míg ők így Tomival:

Közben azért megnéztük a parkban az óvodamúzeumot, nekem nagyon tetszett. A szabadtéri kamarakoncert isteni gyerekeknek is, gyönyörű zene, a kórus énekelt például madrigálokat, de nem kell mozdulatlanul ülni, egy nagy társaság piknikezett, a gyerekek táncoltak, szóval könnyed bevezetés a komolyzenébe. Lencsi végig figyelt, és hallgatta, majd még bementünk a szigetre a nagy koncertre, ahol végighallgatta az Egmont-nyitányt, és csak azért álltunk fel, hogy megkeressük a bóklászó fiúkat, meg mert el kellett jutnunk még Székesfehérvárra a Szárcsa Hotelbe, ahol várhatóan nem fekhettünk le éjszakai fürdőzés nélkül. Minden gyerekes itt szálljon meg Székesfehérváron. Nem bánja meg. Hatalmas játszósarok, gyerekágyak minden gyereknek, gyerek svédasztal túrórudival és vonatos bögrével, kinti-benti medence rengeteg játékkal, mini, medencére tervezett vizibiciklivel, este zongoristával a vacsorához. Éjszaka a kivilágított vízben fürödtünk még, egészen pompás volt. Reggel meg mentünk - nyilvánvalóan uszoda után - Antiáékat felköszönteni Zamárdiban. Mozgalmas volt, úgyhogy utána olyan jól esett egy kicsit otthon lenni, és csak Szentendrén barátozni, Dunázni. Most Szabadkígyóson vannak egy hétig, hiányoznak nagyon-nagyon, de persze élvezem is...Kávé a Dunapark kávézóban, a lieblingemben, kávé itt, kávé ott, na és persze sportolok. És társadalmi életet élek nagy betűkkel. Meg olvasok. Meg olvasok, meg olvasok. És Tomit szeretek.

"Úgy mondtad mindig Sri Lnakán a majmot, hogy 'monkeys'!"

"Egy arab belevágott a csöndbe. Úgy kiabált, hogy 'sokran'!

A hét elején Kláriéknál kötöttünk ki Szepezden, Anyával, Apával, mi négyen, ők öten.

Azt hiszem mindenki remekül érezte magát, de Lencsikénél egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk, ugyanis bekukkantott életébe a Kicsit Nagyobb Fiú, Marci személyében, aki most volt elsős. Végig együtt lebzseltek, nagyon sokat kettesben kuncogva, susmusolva, amikor nézegettem pár lépésről őket, akkor pedig megkaptam, a "Naaaa...Mama, hagyjál bennünket egyedül!"-t...Hát itt tartunk, kicsi szíve azt hiszem kicsit dobbant először egy kicsi fiúért, még csak pár pillanatig, és még nagyon messziről és homályosan, de irtó cuki volt.

Vitorláztunk is Kláriék vitorlásával, amit ismét sikerül rendületlenül végigmesélnem a tisztes viselkedés érdekében. Soha nem gondoltam volna, hogy képes vagyok ennyit mesélni....

Azóta meg Füreden Anyával és Apával, nagybetűkkel Balatonoznak, homokozás és fürdés, és homokozás és fürdés, majd egy kicsi homokozás és fürdés, végül pedig ugyanez, és borzasztóan élvezik. Emlegetik gyakran Sri Lankát, hogy "Látod Mancika, ott a papagájok repültek úgy, mint itt a verebek." Illetve Ákos szeretne beszélgetni a parton egy orosz kislánnyal. Elgondolkozik: "De én nem beszélek oroszul. És más nyelven sem beszélek. De beszélek szingalézül!"

Mi pedig kényelmesen éldegélünk drága Tomival, mint a kamaszok...