Az elmúlt pár napban sikerült nagyjából csak a színháznak élnünk. A csodálatos sorozat kezdődött pénteken az Operában. Lsd. fent. Mind a négyen - Ákom is! -, Coppália balettet néztünk 3 felvonásban, egy kolléganőm operaénekes édesapja jóvoltából az első sorból. Ez páratlan volt. Léna persze, de Ákos is végig annyira figyelt, néma csöndben, tátott szájjal koncentrált. Az utolsó 10 percben akadtak fönt a szemei egy kicsit, de kitartott. A szünetekben meg a fehér ingecskékben és tüllruhában akkurátusan felmostuk az Operát, a márványkorláton csak - kizárólag - fenéken csúszva közlekedtek, mert András nagyapa is így közlekedett itt. Arra már nem is emlékszem, hogy a büfében miért kellett a földön feküdni. A képen versenyt futnak az erkélyen, én még Tomi zakójába is vacogok, ők nem. De mindenki boldog.

Szombaton én voltam házibuliban, igazi, jó táncolósban, sok régi baráttal, nagyon élveztem. 4-re értem haza, 8-kor másnap már reggelit csináltam, nem mondom, hogy nem tartott két napig, míg egyenesbe jöttem, hangom azóta sincs. Aztán vasárnap Lencsi élete első felnőtt hangversenyén debütált a Müpában. Verdi Requiem-je a mi kórusunkkal és a mi zenekarunkkal. Gyönyörű volt. Én elég sokáig próbáltam győzködni Lénát, hogy maradjunk otthon (én ugyanis nem duzzadtam éppen az energiáktól, inkább féltem attól, hogy én alszom el, mint, hogy ő), de Lencsi hajthatatlan volt. Azt azért nem mondanám, hogy neki felért egy Coppéliával, de tisztességesen végigülte, alig beszélt, kicsit ficergett, és nagyon-nagyon igyekezett. Előtte elég sok mondatot szenteltem annak, hogy itt tényleg szépen kell viselkedni, mert ez a munkahelyem...Olyan ügyes volt. Azért nem esküdnék meg, hogy most a Mozart Requiemre is el akarna jönni 18-án, de egy kósza kérdést azért megér. Nem fogom erőltetni. Tegnap még beiktattunk egy Bábszínházas Varázsfuvolát, ma meg Carmen az Erkelben, rendes esti előadás, de az utolsó felvonást kihagyjuk, ott ölik meg Carment, és holnap egyébként is ovi van.

Azt már jobb lenne elfelejteni, hogy szombaton roppant jó gyerekelőadás van kakaóval, kézműveskedéssel Szentendrén, de végül megcsömörlenek, pedig ez tényleg kellemesnek ígérkezik. Viszont utána mi ketten a Tomival megyünk egy Bauhaus sétára Pasarétre, ahol be is lehet menni a házakba! Azt úgy várom. Ennyit Budapest kulturális kínálatából a múlt héten, jövő héten szigorúan nem megyünk színházba. Ja de. Viszont az Szegedi Kortárs Balett a Filharmonikusokkal, az nem hagyhatjuk ki. Meg a Hattyúk tava a Táncszínházban, hát ugye, az is...jaj, túl sok jó előadás. A bőség zavara. Brrrr. Aztán tényleg nem megyünk. Azt hiszem....Meg aztán most jön a 4 szűk év, ma kötök egy lakáskasszás szerződést, ha minden jól megy, és jön a nagybetűs spórolás. Abban nem vagyok nagyon jó. Megpróbálom egy izgalmas kalandként megélni. Mondjuk 4 hónap könnyebb lenne. De gondolok egy szépséges szép tetőtérre, 3 millió forintra, ami biztos valami miatt majd nem jön össze, de ha el sem kezdjük, akkor pláne. 4 év olyan elképzelhetetlenül messze van. Hogy is tervezhetnék akkorra. Addig bármi megtörténhet....

Beszélgettünk a kocsiban Biduról, hogy volt ilyen. Emlékeztek? Léna kb. 2 év körül lehetett, és képzelte Bidut, aki pl. állandóan meghalt szegény.

Ákos megkérdezi: "Léna, még mindig benne van a szervezetedben a Bidu?"

Tegnap meg amikor altattuk, akkor megjegyzi: "Addig maradjatok mellettem, amíg jó, sűrű álomba nem merülök." ez milyen szép.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.