A tegnapi napig teljesen meg voltam róla győződve, hogy Tomi 43 éves lesz ma. Váratlanul kiderült azonban, hogy 44 éves lett. Tulajdonképpen teljesen mindegy. Nekem így pont ugyanolyan tökéletes.

Tehát készültünk, készültünk....

Hevesen.

Pénteken még voltak aggályaim, hogy mi jön össze például a lakásból, mert egy időre eltűnt a tulaj, persze volt valami nagyon rossz megérzésem is ezzel kapcsolatban, ennek megfelelően tökéletesen alakult minden, semmi fennakadás, nászlakosztály a belváros közepén, mégis csendes, furcsamód semmi nesz nem hallatszott fel, pedig egy sarokra lüktet az élet. A Széchenyi utca legmagasabb - Széchenyi által építtetett - háza (ezt az olasz tulaj mondta, erre utaló nyom nem volt), de maga a ház is gyönyörű. A lakás pedig full-extrás, abszolut design, minden ezüst, barna és szőrös, high-tech. Egyet fordulok és bekapcsol az illatosító (vagy ilyen büdös vagyok?), minden szobából vagy a Parlament, vagy a Halászbástya látszik, illetve a tetők sokasága. Persze behűtve a pezsgő, mindenhol gyertyák, a tetőn is...

Nyugszékek, egy kisebb és egy nagyobb terasz, mécsesek, 1913-as graffitik...

A nappali. Volt még egy hálószobánk nyilván tele gyertyával, plazma kandallóval (bár ez a nappaliban is nélkülözhetetlen volt), és egy tágas fürdőszobánk, ahol tusolás közben a várat láttam.

Tudom, hogy ez nem a vár, ez a kis teraszról a kilátás. Azért itt a tetők között ez egy másik világ...Két gyerekem van, végig a Mary Poppins egyik kéményseprős száma járt a fejemben, hogy On the rooftops of London. Ez Budapest. Varázslatos ez is. Nehéz vele betelni. És Tomi nagyon-nagyon örült. Szereti ezeket az élményeket, és tényleg imádja a meglepetéseket. Ha rajtam múlt volna én elmondtam volna szombaton a repülést is, de nem engedte. Még vasárnap reggel sem. Csak délben, reggeli közben lehetett.

Itt van a lakás az airbnb-n, itt foglatam. De nem ennyiért, hanem lealkudtam 10 ezerre. Az szerintem egész jó. https://www.airbnb.hu/rooms/3911140 Megérte. Nem fogjuk elfelejteni. Pezsgőztünk a csillagok alatt, aztán lementünk turistáskodni a pesti szombat éjszakába. Reggel pedig Tomi délig aludt, én olvastam a tetőn, aztán elmentünk reggelizni a Fargerba a Szabadság térre, majd elsétáltunk a Sajtófotó kiállításra, újfent róttuk a napsütéses tavaszi pesti utcákat a Gozsdu udvarig, végül ebédeltünk egy gofrit a Jégbüfében és elmentünk repülni. Tominak ritkán ér fülig a szája, ebben a 24 órában azt hiszem majdnem végig, amíg ébren volt. Szóval addigra már nagyon hiányoztak a gyerekek, akik Budaörsön a Kőhegyen kirándultak eképpen:

Szombaton este Ők a Fillér utcában aludtak Anyával és Apával, oda pedig a Lami buliról mentünk. A nagypapám névnapját ünnepeltük. Lencsi és Ákos nagyon jól van a Reiniger-gyerekekkel. Kár őket elválasztani.

Szóval vissza a vasárnaphoz. Megkaparintottuk a veszedelmes kis gyerekeinket. És akkor jött a Tenkes kapitánya...Kiértünk a reptérre, azon nyomban elkezdett Lencsi zokogni, hogy miért kell hétfőn a papa szülinapján oviba menni és miért nem repülhet ő - egyébként is? Hamarosan Ákos is bömbölt mellette, hogy ő is mindenképp repülni szeretne. Elmagyaráztam nekik, hogy kicsi a gép, fúj a szél, ez a Tomi szülinapja. Ákos szépen megértette, megnyugodott, majd két perc múlva elkezdett újfent zokogni, hogy "de én miért nem repülhetek????". Újra elmagyaráztam, újra megnyugodott, két perc múlva megint könnyekben tört ki, hogy "de én miért nem repülhetek????". Lénácskám közben egyenletesen sírt, ő nem tartott apróbb szüneteket. Diszkréten próbáltam elvonszolni őket Tomi elméleti oktatásáról, gondoltam adjuk meg neki az esélyt, hogy legalább halljon minden szót...Mégis, ugye. Még nemigen van tapasztalata repülőgép vezetésben. Ekkor Léna újabb lendülettel sírt föl, hogy "Még csak a kezét sem foghatom a Papának!!!!!?????". Na, gondoltam, vissza a valóságba, szépen feltöltődtünk a pásztoróránk, noch dazu, pásztornapunk után, hajrá. Ám akkor megérkezett a Megváltó édesapa, hogy repülhetnek a gyerekek, sőt én is. Erre én nem voltam lélekben felkészülve, de talán jobb is. Bár az előző éjszaka már nagy lépéseket tettem a tériszonyom leküzdésében, ez fél üveg pezsgő után érezhetően jobban ment. Most nem volt pezsgő, csak másnap, de arra jutottam, hogy jobb együtt meghalni, mint külön-külön. És sutty....

Szálltunk a magasban, Ákos teljes eksztázisban (Tomi is!!!!), hogy ez olyan, mint egy mese, ott vannak lent a vonatok, és ezeket most mind ő igazgatja, és ő vezet innen fölülről mindent, Tomi szorította a kormányt és vezetett és nagyon-nagyon-nagyon élvezte. Mi Lencsivel kicsit félve, kicsit csendesebben, de felettébb boldogan. Én azért különösen, mert sikerültek a meglepetések, és Tomi úgy örült, hogy ritkán látom ennyire repkedni. És leszálltunk, ez már a non plus ultra....mennyország a földön....

Itt még készülődünk szombaton (rendeltünk diós-citromos tortát, mert Magdi mindig olyat csinált Tominak, neki ez az etalon. Ez már legenda, így én meg sem próbálok ilyet. Ma este kiderül, hogy mit tudnak a szentendrei cukrászok...Úgyis, Te nyersz Magdi :)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.