Igaz, hogy dolgoztam, de csak egy kicsit. A főnököm ajándékként elengedett korán, én pedig repültem haza az őszi napsütésben. A gyerekek a hatalmas izgalomban nem engedtek be, de aztán mégis, és akkor ott volt a torta a 36 gyertyával, amit kicsit korán fújtunk el. Olyan szép volt. Kaptam sok szép ajándékot, például becsomagolt mesekönyvet az ágy alól Ákostól, aminek az volt a lényege, hogy becsomagolta. Talán ő. Lencsitől szép rajzot, meg becsomagolt, becsomagolt, becsomagolt dobozt. Tomi meg mesterszinten űzi az ajándékozást. Figyel, résen van, és általában eltalálja. Ügyes. Nagyon szoktam örülni. Aztán pedig elbicikliztünk a Határcsárdáig, ott át a Dunán komppal, majd visszabicikliztünk a szigeten a Rosinantéig. Ami még mindig - szerintem - az egyik legjobb hely Magyarországon. Fenséges konyha, mennyei...isteni enteriőr, függő-franciaágyak, hinta, homokozó, jacuzzi, medence, játékok tömege, és mindenek fölött pazar kiszolgálás.

Mindezen gyönyörök után Lencsi élete második legnagyobb kerékpáros esését szenvedte el a Rév felé. Az a klasszikus -  kaszkadőröknek való lett volna -, amikor fel akart állni menet közben, valahogy félrecsúszott a kerék, és szépen pörgött-forgott a bicikli alatt, mármint a Léna. Elég rémes volt. De azon kívül, hogy plezúros a válla, a hasa, és azt hittem, hogy félig leszakadt az ujja, szóval ehhez képest jól van. És nem szakadt le félig az ujja, csak csúnya mély vágás. Még haza is értünk Révvel, sebesült Lénával, három biciklivel, Ákossal. Szentendrén úgy küzdöttünk fel a kis hegyünkre, hogy Tomi vitte az Ákost, én vázon a Lénát és a csomagtartón a bicikliét. Hipp-hopp hazaértünk.

Mindazonáltal, ami még bearanyozta a tegnapi napot, az meglepő módon a Facebookról érkező ezer jókívánság volt. Olyan emberektől, akiktől eszembe sem jutott volna. Varga Feri, Árpás Károly, Somorjai, a főnököm, Miklya Éva, Hector, Békés Balázs...Rengeteg. Ennek úgy örültem. A legkülönbözőbb barátok, ismerősök, földrészek, korok. A volt idegenvezetés tanárom olyan szépet írt, hogy még most is szívmelegedést kapok tőle. Én így még nem örültem Facebooknak.

Valamint. Lassan három hete sportolok. Tényleg. Két napot hagytam eddig ki. Nem mondom, hogy maratonra készülök, de 5-6-7 futás után kétszer annyit birok, mint először. És tornázni járok konditerembe. Már megtalálom melyik az eleje és melyik a vége a gépeknek...Csak aztán nehogy függővé váljak. Így is roppant nehéz úgy berakni a napba, hogy ne vegyek el egy percet sem a gyerekektől. Netán még a Tomival is legyek, noch dazu még olvashassak is.

Másik központi kérdésünk az alvás, ugye...Ebben a pillanatban úgy néz ki a dolog, hogy Lencsi nagyon erősen próbál a saját ágyában aludni, főleg bonbonért. egyszer azért feltétlenül felébreszti az édesapját, de ma reggel lelkesen újságolta, hogy felébredt másodszor, és NEM jött át, hanem egyedül visszaaludt. Van ilyen is. Ákos viszont cserébe mindenképp pirkadat előtt érkezik. Jóval. Eddig ő aludt szépen egyedül, most ő biztos nem. Nem próbálok magyarázatot keresni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.