Ez a szerdai program, most még megspékelve az emlékeztető oltással, ahol mindenki torkaszakadtából ordított, bömbölt, ahogy csak bírt. Tomi és én tartottuk magunkat. Pedig még most is érzem.

A Zikkuratról

Egyre szebben épül ki a Müpa környéke, akad egy jó játszótér, egy isteni pékség, cukrászda, persze a Lumu kávézó, a Nemzeti körül lehet sziklát mászni, ott a bárka (a Nemzeti orra), a sok szobor-színész, nem is beszélve a Zikkuratról, amit imádnak a gyerekek, és valóban pazar a kilátás, sőt most még be is mentünk, és bent egy kiállítás, plusz izgalmas belső tér. Lent víz (inkább szándékos, nemcsak beázás), fönt a csillagos ég, sok kis kesze-kusza szoba, alig tudtam kiszedni a gyerekeket. Vasárnap meg Ciftra palota játszóház a Ludwig Múzeum szervezésében, november 30-án (András és Andrea napján) pedig a mi gyerekkoncertünk, ezzel párhuzamosan Tükrös együttes, amit szintén imádunk, szóval pezseg az élet. Ez volt a IX. kerülteti programajánló.

És a Rembrandtot is nagyon-nagyon élveztem, de úgy ki vagyok éhezve kiállításra, színházra, egy filmet is rettentő szívesen megnéznék, nem beszélve a gyöngy függönyről, amit elkezdtem Lénának fűzni, és soha nem lesz kész, pedig olyan szép (eddig kész van öt szál: a tenger, a virágos kert, a vidámság, a természet, az angyalos-csengettyűs), és almás pitét szeretnék sütni, a lakberendezős magazinjaimat olvasgatni, a regényemet felni, és befesteni táblafestékkel a fridzsidert. Mikor teszem én meg ezeket....? Úgy, hogy ezekkel a drága gyerekekkel bármit csinálok, nem akarnak elaludni. Lehet balett, úszás, utána még másfél óráig szaladgálás, lehet oltás, akármi, semmi nem számít. Eddig csak Lencsinél volt, hogy ha netán elaludt napközben (ez roppant ritkán fordul elő), akkor mi búcsút mondhattunk az éjszakának. Most már Ákost is alig lehet begyűrni a takaró alá. Bár oda egyáltalán nem lehet soha, mert nem tűri meg a a takarót magán, de egyáltalán ágyba...Aztán bezzeg megnyílik éjjel a varázsösvény az ágyunk felé, mindenki tapicskol nagy sebbel-lobbal a mi hálószobánkba, hogy belebiggyessze a sarkát a számba. sőt, Lénát még győzködni kell, hogy ugyan legyen kedves feküdjön közénk, mert az még rettenetesebb, hogy felkelünk, visszaaltatjuk (fél-egy óra), majd újra vissza. És akkor még sír is, hogy de akkor nem kapok reggel bonbont...Mi meg annyira almosak vagyunk, hogy már annak is örülünk, hogy a falrakenve pár percre lecsukhatjuk a szemünket...nehogy gyöngyfüggöny...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.