Beteszem ide ezt a képet erről a helyes férfiről, pedig úgy haragszom rá. Tényleg nagyon-nagyon ritkán veszekszünk, de most úgy megbántott. Ez a kép van a telefonomon is, mindig megnevettet, ha hív, de most keserű vagyok. Be sem teszem a fotót, amíg írok, ne is lássam.

                                  Talán nem is mosolyog itt, hanem gúnyosan néz...

Szóval minden reggel olyan, hogy rém nehéz. Szörnyen. Én már fölkelek, ennek a problematikája már szóhoz sem jut, de a gyerekeket felébreszteni annyira hálátlan. Egyiket is másikat is olyan keserves, kilátástalan, hosszadalmas, kegyetlen...Aztán az öltözés. Két félig alvó gyereket, mint két palacsintát próbáljuk beletuszakolni a ruhákba, persze maguk kéne, hogy ezt megtegyék, én is tudom, de így gyorsabb, márpedig az idő rettenetesen számít, mert nekem - csak nekem a családból -, időre be kell érnem. És iszonyú kellemetlen ha nem érek be. Tehát egyedül nekem fontos, de nekem borzasztóan, hogy előbb-utóbb kijussunk ruhában a lakásból. Tomi segít, alapvetően mindenben, mindig, de olyan szépen, békésen teszi ezt, hogy én ez alatt az utca összes gyerekét belepaszíroznám egy műbeles virslibe, a műbél mellé. Ő nyugodt. Kószál a lakásban, jártában-keltében belenéz egy-egy cikkbe, megjavít egy akkumlátor-töltőt, ilyesmi. Én közben - először hihetetlenül kedvesen, majdnem végtelen türelemmel - ébresztgetek, öltöztetgetek, fogacskákat mosok, és megállás nélkül próbálom ritmusban tartani a családot, hogy senki ne feküdjön vissza, hogy ne kezdjen el Winnettou-t hallgatni, hogy ne most kezdjenek el a világ legjobb fej apukájával birkózni...Ettől - nyilvánvalóan - én egy hárpia leszek a reggeli előkészületek végére, pedig őrült türelmes vagyok, még így sem kiabálok, csak 15 reggelből egyszer, de egyszerűen muszáj beérnem. Drága mesebeli papa, pedig bóklászik, persze segít is sokat, meg játszik, meg nem siettet, nem mantrázza, hogy vedd fel a zoknidat, és semmi ilyen pokolian unalmas és érdektelen, hétköznapi hiábavalóságot. Mama viszont, az álnok fúria igen. Ettől mama frusztrált, attól persze vélhetően mindenki az. De amikor drága papa megszólal Ákosnak, hogy "menjünk, mert a Mama addig szekíroz, amíg el nem indulunk", hát attól olyan ideges leszek, hogy csak rettenetesen csúnya gondolataim lesznek. Például az, hogy hogyan tudnám elkerülne ezt az egyébként kedves férfit.

Majd legközelebb írok kedvesebbet.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.