Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy soroljam fel azt a három dolgot, amiben a Lencsi legtehetségesebb, ezeket mondanám:

Fantasztikusan mozog, mit egy kismajom. Istenien mászik, állítólag remek a vízfekvése, kb. egy nap alatt tanult meg biciklizni, minden létező dologra fel kell tornáznia magát, nem beszélve a trapéz- és gyűrű mutatványokról, amiket otthon végez, és most már - remélem leírhatom -, balettozni is jár.

Nem tudom hogy, de imád rajzolni, bármikor, bárhol rajzol (a fa tetején), mese közben, mindenhol. És hatalmas boldogság van benne, aminek elmondhatatlanul örülök, szerintem ez a legtöbb, amit adhat a rajzolás, hogy szeressék, hogy belefeledkezzenek. Mindezek mellett szerintem kicsit sem rajzol rosszul.

Valamint 6 évesen meseregényeket olvasunk, amiket tátott szájjal hallgat, a kocsiban csak hangoskönyv megy (a Winettou 4. része a mintegy 40 órájával), a sírást, szomorúságot könyvvel mesével bármikor el lehet oszlatni, a mese nálunk gyógyír, megoldás  mindenre. Kb. mióta megszületett soha (soha) nem feküdt le valamilyen történet nélkül, ami soha (soha) nem TV/DVD stb. Nagyon előtérbe helyezem a népmeséket, de  mindenképp ódzkodom a gagyi, nem minőségi, nem irodalmi históriáktól. Szóval élete része a mese, és azt hiszem nagyon-nagyon fontos része.

Elfogultság ide vagy oda - végülis ki legyen elfogult, ha nem én -, a fenti dolgokban Lencsi jó és gazdag.

Ezek után ma bemegyek az óvodai fejlesztő pedagógushoz, aki egy roppant szimpi nő (minden nagycsoportosnak kötelező) és beszámol, mit tapasztalt: a kb. 12-13 mért dologból 9-10 rendben van, a fentiek fejlesztésre szorulnak. A rajzolásban elmarad a korától. Mutatta a rajzot, valóban egy elég egyszerű pálcika ember, egy kályhacsővel a felsőtestén. Otthon ennél sokszor cifrábbakat rajzol, minimum egy balerina piruettezik a korona tetején, de ez most nem számít. Helyzetben (ami az iskolai körülményekhez hasonlatosabb, tekintve,  hogy ez egy iskola érettségre való felmérés) ilyet teremtett a papírra. Ez nem para, de így van.

A mesélésre azt mondta a nő, hogy sokat-sokat olvasni. Ennél többet nem tudok. Szerintem kevés gyerek van akinek ennyit olvasnak. Itt az volt a feladat, hogy egy 6-7 mondatos történetre 10 perccel később visszakérdezett a fejl. pedagógus, és Lencsi nemigen emlékezett, illetve kevéssé tudta rekonstruálni a történetet. Mondjuk nem is volt túl izgalmas a Winettou-hoz képest. Na de akkor is, ez nem jó.

A három közül a legkomolyabb a mozgásos gond. Pl. nem jól kúszik. Valamint nem differenciálja a felső és az alsó végtagjai mozgását. Tehát nem tud tapsolni, miközben zárt és terpeszlábbal kell ugrálnia egy bizonyos koreográfia szerint. Mindez idegrendszeri fejletlenségre utal, aminek lehet, hogy ott a gyökere, hogy ő nemigen kúszott, mászott. Akárhogy is, ez nehézséget okozhat pl. az írástanulásban, amikor pl. a betűvetésre koncentrál, akkor nem tudja differenciálni a lábát, és remegteti, vagy kinyújtja a nyelvét, vagy bármilyen kényszermozgást kezdhet. Szóval erre van egy évünk, és ezt helyre kell hozni. Az oviban heti egy órában fejleszteni fogja a nő, Vera (aki szintén fejlesztő pedagógus), azt mondja kettő óra is elkelne. Jaj, de jó. Könnyű lesz besuttyantani még valahova egy fejlesztést. Amikor a héten azon vívódtam, hogy csodálatos módon eljut kétszer balettra Anya és Blanka jóvoltából, az úszásra is beestem, ahol már nem tudtam merre szakadjak, hogy amíg Lencsi úszik addig adjak Ákomnak 3/4 órát, hogy legyen neki is olyan, hogy csak ő, de akkor nem nézhetem Lénát úszni, pedig azt is nagyon szeretném, de szegény Ákomnak, az nem nagy móka. Ha elmegyek viszont a kicsi fiacskámmal, akkor Blanka nézi a Lencsit...És én nem? Megszakad a szívem. Mint csinál, akinek öt gyereke van?

A fentiekre visszatérve, mit bánom én pl. a rajzot, ha Lencsinek örömet ad. De attól nagyon-nagyon tartok, hogy imád rajzolni, majd egyszer csak azt mondja a suliban egy tanár, hogy ez nem elég jó, kettes, és a Lénának örökre elmegy a kedve a papírtól. Vagy azt mondja a tesitanár, hogy engem nem érdekel, hogy te felmászol a világ legmagasabb paszulyára, de nem tudsz négyütemű fekvőtámaszt csinálni, megbuksz. És soha többet nem akar majd sportolni. Erre lenne jó egy Waldorf. Ahol odafigyelnének a kis személyiségére, a lelkére, és nem írnák le, mert nem felel meg a társadalmi normáknak, az iskolai követelményeknek. Ez nehéz lesz. Szeretném megóvni az örömeit, amiben akárki, akármit mond, nagyon jó. Persze elfogadom a fejlesztő pedagógus objektív véleményét, mert ő kívülről nézi, és egy olyan szempontrendszer szerint, amit majd az iskola is alkalmaz. Valamint más a fára mászás és a kötéltánc, mint a nem differenciált végtagok, és az idegrendszeri fejletlenség. Csak nem vegyék el tőle a sikerélményt, a szerelmet a rajz, a mozgás és a mese iránt.

Ákom meg közben pár napja materialista lett. Rémes. Laura azt mondaná, íme a tükör, amit a gyerekem nyújt felém. Én nagyon szeretem a tárgyakat, a szép tárgyakat, Tomi szerint a konzumálásban is erős vagyok (vannak nálam rosszabbak, tekintve, hogy napi 4 percem van magamra, ekkor nehéz vásárolni). Mi tagadás szoktam venni könyveket, néha egy-egy ruhát, éppenséggel az ékszereket is megbecsülöm, és nem vagyok a szép lakberendezési kellékeknek sem megvetője. De otthon is az otthonunk, nem csak 4 fal. Na, mindegy. Nem vagyok e tekintetben a normálistól eltérő, ezer dolgot sorolhatnék, amin spórolok, vagy ami nem érdekel. Nincs szemránckrémem, testápolóm, IPod-om, ezer CD-m, semmilyen kütyüm, Chanel rúzsom, fogyasztóporom, víztisztítóm, nassolni valóim, műkörmöm, prémium kategóriás boraim, masszőröm meg mittudoménmim. Vissza a lényeghez, Ákom elkezd óbégatni minden boltban, minden nap, hogy mit vegyünk meg. Nem veti földre magát és nem hisztizik, de sír, és megállás nélkül venni akar valamit. Őrület. Tegnap elmentünk egy kilós játékbolt mellett (egy játék-turkáló), ahol meglátott egy vonatot. Nem volt nagy összeg, de miután innen mentünk kerámiázni, nem akartam megvenni, pedagógiai célzattal elsősorban, mondván, hogy jó sokat fogunk költeni a kerámiázáson legyen az mára elég. Egész délután felettébb hangosan sérelmezte ezt, majd ma reggel az volt az első mondata, hogy "nem vetted meg nekem a vonatot". Erre azért ideges lettem. Ez a következő misszió. Ákosnak beletölteni a kis fejecskéjébe, hogy sajnos nem tudunk minden boltban megvenni mindent. Meglehetősen sok szót emeltem már ezért, de úgy látszik nem eleget. Most elmegyek az Iparművészeti Múzeumba egy tárlatvezetésre a Baráti Körös csoporttal, és süt a nap, de ezt én ma észre sem vehetem.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.