Elvileg tegnaphoz két hétre vagyok kiírva, mint ez számomra hétfőn kiderült. Valahogy az október 8-ról én teljesen megfeledkeztem, volt már 3., 10., 12., 13.,. Most hétfőn voltunk utóljára Charlie-nál akkor volt a kisPimpi 3.18 kg és a mérete alapján október 10-re várható. De holnap is megyünk. És már fájásokat is mért (én nem éreztem semmit, de picit görbült a vonal), meg CTG-t, ahol a Kislány irtó aktívnak mutatkozott. Biztos örül a Tercsitől kapott 2. csomagnak (Natáliától is kapott kis hálózsákot), Tercsitől persze igazi amerikai LOVE-os pink Barbie rugdalózót. Közben szerintem nekem szerdán volt egy jósló fájhásom - azóta sem -, az is pár pillanat volt és alig ocsúdtam, mert a jólbevált menstruációs görcsökhöz volt fogható, abban meg elképesztően rutinos vagyok.

Talán kéthete voltunk Ábrahámhegyen Tomival ketten, még mindig maga a paradicsom. Úgy drukkoltam, hogy ez még beleférjen (most a szombati színházat szeretném még abszolválni, a ma esti Filharmonikusos koncertról le tudnék mondani, de lehet, hogy ez lesz egy darabig az utolsó. Bár október 5-re kértem még jegyet a Muzsikus Péterre. De a színház rettenetesen hiányzik. Hát még hogy fog...).

Szóval az ábrahámhegyi 4 nap isteni ősz volt, nagyokat főztünk, meg olvastunk, Tomi tervezett én mozaiktálcát csináltam - ronda lett -, autodidaktaként megtanultam hímezni és persze istenit ettünk Füreden a Bergman-ban.

Nekem nyilván tudatalatt kapuzárási pánikom van, gyakorlatilag nincs olyan nap, hogy ne szociális életet élnék vagy bármi egyéb...de már csak 1,5 napot dolgozom. Hétfő óta itt a Julcsi - egész nyáron nem dolgoztam összesen ennyit...Nem is gondoltam, hogy ilyen macerás ez az átadás. Közben néha - ritkán - felmerül bennem egy pillanatra a gondolat, hogy esetleg hiányozni fog - a salátabár, az uszoda és a Ludwigos délutáni kávézás -, de szerencsére a legutóbbi ilyen alkalommal ismét volt szerencsém egy-egy "kedves" kollegális gesztushoz (mint, Bátor Tamás indirekt érdeklődése, hogy mikor megyek már el, mert tetszik neki az irodám...), így alapvetően az gondolom - nem alapvetően is -, hogy minden nagyon-nagyon jól van így. Eddig. És nem izgulok (lehet, hogy nem volt még rá időm - Tomi szerint ez az előnye a sokáig dolgozásnak, azt hiszem igaza van...) egyelőre. Persze most, ahogy ezt leírtam azonnal összeszorult a gyomrom. De egyébként tényleg nem. Ma még inkább kíváncsi vagyok és nagyon várom a kislányt. De, hogy mi lesz, ha otthon leszek...Nyilván egy csomó program, amit már most megszerveztem, hogy nehogy unatkozzak...pedig megint nem akartam ilyen zsúfoltságot, meg már megint ennyi zsizsegést. De ez folyton így alakul. Az egy kicsit viszont izgat, hogy hogy jutok be a kórházba, ha a Tomi dolgozik. Most arról beszélünk, hogy rögtön indul értem, ha szólok, de ha pont dugó van...elvileg egy órán belül be kéne érni, ha elfolyik a magzatvíz. Ezt csak az asszisztens mondta ugyan...Most kicsit abba kell hagynom, mert le kell mennem a főpróbára, csak ne vesszen el az egész...

Újra itt. Még mindig minden teljesen jó, istenien vagyok (eltekintve a tudattól, hogy két hete +20 kg-t mért a mérleg, ez rémes, de szerencsére legalább nem érzem...persze önmagában ez a szám is sokkoló. Az arcomon zavar egyedül.). Szóval kutyabajom. Csak éjszaka pisilek egyszer, ami még hagyján, bár továbbra is egy cirkuszi mutatvány, míg kiküzdöm magam fejjel lefelé az ágyból, de az alvás közbeni derékfájdalomról nagyon szívesen lemondanék. Ez gondolom annak a következménye, hogy csak a két oldalamon tudok aludni, de ez kegyetlen. Elfárad, elzsibbad az oldalam és fáj tőle a derekam. Úgyhogy balról jobbra és jobbról balra fordulok több részletben - közben zúdul a hasam - természetesen minden ilyen aktusnál felébredek, és nyúzom magam után az Évitől kapott óriási kígyót (a szoptatóspárnát), mert az legalább egy kicsit alátámasztja a lábamat, meg a buckát a hasamon. De legalább felkészülök arra, hogy ezek után ennyit sem alhatok. Ilyenkor kicsit megsajnálom azért a szép éjszakai álmaimat...már alig álmodok.

Még gyorsan élvezem - amíg csak lehet a kislányt belülről -, ahogy dugdossa ki a testecskéét, csöndben rettegek, hogy egészséges legyen és nagyon-nagyon várom. Lénát. Mert még mindig Léna - nem találunk jobbat -, Anyukám viszont rém hevesen tiltakozik (Viktória, Virág). De ez legalább elfogadható mindkettőnkenek. És azt még le sem írtam, hogy miért félek kicsit, hogy kislány: Hogy majd mindig kritizálni fog, és soha semmi nem fog neki tetszeni, amit én csinálok, imádni fogja a papáját, de én leszek a gonosz, szigorú, ódivatú mamája. Most nem jut eszembe több, pedig ezen már sokat gondolkoztam és akkor nem ennyi parám volt...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.