Egy kézzel írni, jaj, de nehéz...mint egy kis majmocska kapaszkodik belém (és habzsolja a cumit), pedig milyen gyorsan menne ez két kézzel...

Habár az pőre adatok ennek ellentmondanak (ma Excell táblázattal álmodtam, ilyennel), szerintem olyan sokat fejlődött, hogy én egészen odavagyok. Bár a súlya 0 múlt heti 3.31-hez képest 3.36, ami egyenesen rémes, mert heti 150-200 g fejlődés lenne a normális, ez ugyebár meg csak 50, tehát jajjaj...de megint begyulladt a cicim, hétfő óta voltak olyan kellemes napszakok, amikor felváltva bömböltünk, ő éhes volt, nekem viszont rettenetesen fájt...ma hajnalban már visítás nélkül kibírtam a szoptatást, és megint bizakodom. És nem akarok arra gondolni, hogy ez a rapszódikus hétvége következménye, mert szeretném azt hinni, hogy ő alig érezte a fergeteges, őrült mozgalmas, csodá hétvégét, amikoris egy hónap után kinyílt előttem a világ, belecsöppentem (egyedül autóval - ez egy külön izgalom) az elsöprő lendületű budapesti éjszakába (elmentem a Xénia koncertjére az Évivel meg a Krisztával az A38-ra, 11.30-tól kb. 1-ig), aztán szombaton Tomival Kati szülinapja 1,5 óráig (én vezettem megint és persze ismét távolról néztem minden káros, egészségtelen, de kívánatos dolgot, de sok-sok ember között voltam - mámorító), és a hab a tortán a vasárnapi Art Brut kiállítás a Nemzeti Galériában, ami életem egyik legjobbja volt. Elképesztő, döbbenetes, mert a kiállítók elsősorban zsenik és e mellett skizofrének vagy paranoiások, és a kettő kombinációja egészen páratlan. És még a nap is sütött és elképesztő színűek voltak a fák, és ha rögtön az elején Apukám nem jegyzi meg, hogy nagy a fenekem, akkor nem is sírtam volna egy kicsit sem...Így zokogtam egy órácskát bemelegítésnek, de aztán nagyon jó volt. Apukám és Anyukám vigyázott a Lénára a Fillér utcában, Lencsi persze bőszen aludt, mint aki mindig ilyen tündér, csakúgy, mint szombaton, amikor a Vitéz nagyszülők voltak vele Szentendrén...úgyhogy nekünk már egyáltalán nem hiszik el, hogy milyen kétségbeesve tud zokogni, lila fejjel, sőt a feneke, az egész teste vörös, amikor rendesen visít, mint egy kismalac. De már valamit megértek: a Láááá, az éhes vagyok, az neee, az erős bánat, az eee kissebb nyűg, pl. pelenka. Már nemcsak sír ám, hanem először a múlt héten már csak hangokkal, meg nyöszörgéssel, meg prüszköléssel méltatlankodik (éppen most), de a csoda - én ettől elolvadok -, hogy már néha-néha (3-4x), ha tetszik valami, akkor is ad hangot, a lámpa így érdemelt ki egy mosolygós heő-t, de tegnap vagy 3 boldog eö is volt. És kinőtte múlt héten az első ruháját, igaz az egy játékbabájé volt, de akkoris.

Egyébként szerintem hallgat a nevére, ha noszogatom szoptatás közben...ez nyilván gyanús, de szerintem igen...

És az a legédesebb, amikor tele a hasa és nevet, de nevetgél, ha simogatjuk az arcocskáját, meg a haját és persze vigyorog, ha megkönnyebbül...ehhez persze eszeveszetten kell dolgozni, meg koncentrálni, így:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.