2008.12.14. 19:28
Willy Wonka
Lencsike ma éjfélkor evett, és aztán reggel 7-kor!!! Ez hét óra...Persze nem jelent semmit, mert továbbra is vannak olyan napok, amikor háromóránként ébred, de hátha nálunk az időpont nem kitolódik, hanem talán egyszercsak túlsúlyba kerül a hosszú alvás...(igaz utána kétóránként megéhezik reggel :(...).
És egyre jobban ismerjük és ez olyan jó, például már látom, hogy háromnegyed órát esik jól ébren lennie evés után, úgyhogy egész komoly kis menetrendünk van a jobb napokon...(evés, böfi, katicákra nevetgélés egyedül, addig én iszonyú tempóban felkelek, szép leszek és beágyazok, pelenkázás-pillangóra nevetgélés, alvás...)Általában irtó jó kedve van, olyanokat sikongat már, és gagyog, hogy őrület...és akkorákat mosolyog, meg nevet ránk, hogy én teljesen elolvadok...ez a legnagyobb boldogság, bizony...tényleg. Jó, persze, ha közben körbeutaznánk a Földet, nem bánnám...
Ez a mindjárt sírok című kép...ami például tegnap történt, mikor megpróbáltunk elmenni ebédelni, de sajnos ez csak a levesig sikerült, aztán Picur megunta, úgyhogy itthon fejeztük be. Bár közben elmentünk még egy karácsonyi koncertre, az egyik templomba, ahol két műhöz volt szerencsénk, aztán Lencsi megéhezett...
Imád trüsszenteni, ez mindig vicces...
Közben ma megfőztem 17 Mikluást, kavargattam a rotyogó, sűrű csokoládét, tettem bele diót, kávét, meg kandírozott gyümölcsöt, meg mazsolát, alá kekszet (vagy nem), tetejére kókuszt vagy borsot frissen őrölve...most minden tele van amorf csoki-dudorokkal...Willy Wonka...
Kicsi Manka már 90 fokban emeli ám a fejét, könyököl és nézi az ágyvédőjét, persze nevet a macikra, aztán sírvafakad, mert elfárad a nyaka - gondolom...Tomi közben éppen azt magyarázza neki, hogy a királylányok nem sírnak, csak legfeljebb elájulnak és azt mondják: "ó". Aztán kapnak repülősót...
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek