2008.07.29. 09:17
30. hét
Egyrészt már egy hete csak a rengeteg babaruhát rendezgetem, amit a Bécitől, meg az Antitól kaptunk - telis-tele van a kisszoba traktoros ruhakupacokkal (mert a Picur két kisfiútól örököl, úgyhogy egyetlen rózsaszín ingecskéje van, remélem ez nem befolyásolja majd a nemi identitását...). És van 2 kiságyunk, meg kádunk, meg pihenőszékünk, sőt még etetőszékünk is. Talán elkészülnek a polcok is (mindeközben alakul a kisház a kertben)...
Tegnap pedig Charlis Brown-nál jártunk, aki meglepően kedves volt, alaposan megmutogatta a szülőszobát, ami GYÖNYÖRŰ. Decemberben újították fel, egy csomó extra (labda, kád, plazma TV, Tomi fotel, minden pink, a másik szobában minden kék) irtó tipp-topp és TISZTA. Legalábbis éppen bőszen súrolták én meg elgyengülve néztem...Ez rám is fért, mert amváró roppant lehangoló, tegnap meg még egy nőt is eltoltak előttünk, aki elhaló hangon csak azt rebesgette, hogy "nagyon fáj", ettől én meg teljesen kikészültem...
Szóval egyelőre farfekvésées Pimpi, ami nem ideális, úgyhogy rá kell beszélni, hogy forduljon meg, bár én egyelőre nem különösebben ódzkodom a császártól (habár egy ismerős pszichológus szerint a császáros gyerekek jobban megtorpannak a nagy feladatok és kihívások előtt, óvatosabbak és kényelmesebbek, de én ebben nem hiszek - csak rá kell nézni a Mirkóra), ami viszont sokat nyom a latba, hogy a műtő biztos nem ilyen nett, mint a szülőszoba. És nem rózsaszín. Október 10-re van kiírva, 1.2 kg és el kellene kezdenem szedni egy csomó homeopatikus golyót. Nem tudom...Ó, és először volt méhszáj-vizsgálat - nem is vészes.
Viszont első terhesség alatti lelki krízisemet élem, mert képtelen vagyok elképzelni, hogy ezzen a labdával a hasam helyén hogyan is lehetnék vonzó és kívánatos, bár talán még mindig formás vagyok - csak a hasam nagy, a többi nem szembetűnő -, de egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ezt az alakot meg lehet kívánni, mint egy nőt...és azt hiszem ez még egy darabig kitart, sőt...
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek