Tehát: az idén Húsvétkor sárkányhusit ettünk, ez azonban a nyuszi szeparációs szorongásához vezetett, többet nem csináljuk.

Neeem is...De Lénuska csütörtöktől husit eszik, leginkább bébiétel formájában, mert ennek a manővernek múlt héten nem sikerült nekiállni, habár a nagymamák kitettek magukért és nagyon klassz kis Húsvéti Léna-menüt gyártottak. Óvatosan eszegette is, bár furcsa volt, mert annyira nem volt pépes, mint a bolti (én mondjuk ilyet se tudnék...), de leginkább éppen akkor nem volt olyan éhes. Ki kell várni azt a három órát, legalább napközben...Mert ugye éjszaka, tegnap előtt például 1,5-2 óránként keltünk, ki tudja, hogy miért...azt hiszem egyébként azért mert Húsvét táján nagy volt az izgalom: egyrészt Jézuska feltámadt legfőképp, másrészt pénteken elmentünk Szabadkígyósra, de előtte a délelőttöt a Fillér utcában töltöttük, illetve inkább a 4-6-os-on (ez alkalommal az oroszlán-anyai ösztöneim egy őrülttől való megmentés alkalmával csúcsosdtak ki, pedig engem érdekelnek az örültek nagyon, de Lénuskával úgy szaladtam a villamos másik végébe, mint a csík. Leginkább attól féltem, hogy leköpi. De nem köpködős őrült volt, hanem ijeszgetős-kiabálós), a földalattin, meg a Vörösmarty téren és a H&M-ben voltunk Veráékkal. Aztán leautóztunk Szabadkígyósra, én kb. 2x3/4 óra alvástól (Léna aludt) eltekintve szinte végig eszeveszetten szórakoztattam, mert kicsit nehéz Lencsikének ebben a féltojásban ennyit ülni, különösen, hogy két napja már hason hintázik és emelgeti a popsiját - állítólag így kezdődik a mászás... (és még az ugrásszerű mozgásfejlődés is zavarhatja az alvást egyébként...).

Szóval - megpróbálok egy témát befejezni...Az autózás nehezebb volt, mint karácsonykor, végén Tomi szórakoztatott, én vezettem, hazafelé ugyanez, azzal a különbséggel, hogy Lénuska kicsit összekakizta a farmeromat pelenkázás közben, de érdekes módon, ez már meg sem kottyan...Igen. Még mindig Szabadkígyós. (Hétfőn Vitéz-Húvétot ültünk Pesten már.) Az alvás egész jól ment mindkét éjszaka, igaz pénteken is és szombaton is virrasztottunk 1/2 5-től 6-ig, mindhárman, amikoris semmi baj nem volt, irtó édesen gagyarászott, csak éppen úgy érezte, hogy lent délen ekkor kezdődik a nappal. Persze az elasztikus napirendünk teljesen összekuszálódott. Ja...és a szeparációs szorongás. Sír, ha nem vagyok ott, és állítólag keres...pedig olyan romantikusat motoroztunk Tomival az erdőben és feküdtünk a tisztáson, de aztán megcsörrent a telefon, hogy próbálták a szüleim húzni, de most már menjünk haza, mert nagyon sír... Így sárkányrepülni mindannyian mentünk. Igenigenigen! SÁRKÁNYREPÜLNI!!! Így: (Ez itt a Tomi repülője szárnya, hátul én!)Ez volt a meglepetés az első házassági évfordulónkra a Tominak, semmit nem tudott, a kocsiban kapott pezsgőt (Apa vezetett), majd egyszercsak megérkeztünk a békéscsabai reptérre...Nagyon meglepődött és naaaagyon örülni látszott! Két külön sárkányrepülővel repültünk egyszerre, Anya később, én nem féltem annyira, mint tavaly Stockholmban a vidámparkabn, ahol egy iszonyú magas toronyból zuhantunk alá. Ott azt hittem, azonnal meghalok. Itt csak nagyon izgatott, hogy miért nem esek le az égből, amikor gyakorlatilag nem tart semmi...Én nem éreztem, hogy tartott volna, volt rajta három cérna-szerű biztonsági öv, biztonsági szalag mondhatni. Tehát gyakorlatilag ülök a felhők magasságában egy hokedlin és borzasztóan csodálkozom, hogy ha picit dül a gép, miért nem zuhanok le. De nem. Csodálatos, fantasztikus, isteni volt...(az is, hogy nem estünk le, meg egyáltalán, az egész...) Másodszor már nem is félnék...Láttam a Körös-összefolyást is Szanazugnál...Tomi persze nem félt...de úgy örült, olyan aranyos volt. Még Anya se félt. Hova jutottam. Mindegy próbálom azért tartani, hogy én egy nagyon bátor lány vagyok....

Ezeken kívül még olyasmiről tudok beszámolni, hogy bár már mindenféle huncutságokat eszik Picur, például a csemegeuborkát előszeretettel csócsálja, és bátran nyalogatja a citromot is az első fintorgás után, a víz nem megy le a torkán, erre rögtön elsírja magát, ebben az esetben a szokásos hunyorgás már nem elég. Az almalé is elviselhetetlen. Egyáltalán az ivás mindenképp. Nem adom fel, minden nap próbálkozunk, ma a vakondos-pingvines külsejű csőröspohárral már sikeresen nyakonöntöttem. Az első pillanatban jó szívvel konstatáltam is, hogy végre megy a dolog, milyen ügyes, szépen fogy a vizecske. Majd éreztem, hogy kicsit vizes a háta. Majd még jobban. A sütőtökkel két küzdelmes éjszaka után felhagytunk, azt nem tudja megemészteni. Bezzeg a zöldborsós, meg a banános-almás csirke...Ma meg Anya hoz neki cukkinis, meg tökös csirkét, hmmmmm....

Én csak szalonnát szeretnék már sütni a kertben, közben rosét inni, levendulaillatban, csudálatos vadonatúj lámpionfüzérünk alatt...Nyuszi hozta. Tényleg.

Ó...és felfedezte, hogy milyen mókás lehajítani a játékokat az asztalról, de ma már a cumi is átrepült a kerten (nem baj, még 5 kg van rajtam.). Viszont roppant érdeklődve nézte a fűnyírást...Piros pöttyös labdával autóban focizni meg egyenesen fergteges.

"Nem hallom, mit súgand ez a nő..."

Ez A kellékesből egy mondat. Semmi. Nincs apropó...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.