Ez valami egészen mesebeli, csodadolog. Nagyon vágytam rá, hogy lássam! Füred nagyon hidegen, nagyon fagyosan, jéggé vált Balatonnal, rengeteg korcsolyázóval, mindenki az utcákon szánkóval, korival, síruhában, a parton fakutyát lehet bérelni, a Bergmann még mindig Bergmann, a krémes egy álom, eszeveszett hideg van, az apartmanunk medencéjén a gyerekek korcsolyáznak, a Borcsából a kilátás utánozhatatlan:

Mindennel a jégen. Szánkó, fakutya, bicikli.

Este pedig régi Balatoni novellákat olvastam. A téli tóról is.

Rengetegen koriztak át a Balatonátcsúszáson Fonyódról Badacsonyba, mi is kacérkodtunk Tihannyal, de végül inunkba szállt a bátorságunk. Pedig lenyűgöző, megunhatatlan, pazar. Néhol fagyott hullámok, jégtolulások, máshol dudoros, de sok helyen olyan sima, mint a selyem.

Annabella másképp.

És ki jött hozzánk vasárnap?

Bobvos Laura és Hatvany Barna!!!!

Pénteken a fenti kis jégtündér, Cukorka, kézhez kapott egy csaknem tökéletes bizonyítványt. A hangos olvasás kivételével (az felnőtt mértékegységgel négyes, itt csak arcocskák vigyorognak vagy szomorkodnak, illetve szép, simogató szavak vannak) minden nagyon-nagyon mosolygós, a legmosolygósabb fejecske, sőt, rengeteg dicséretes tantárgy. Ehhez képest a hétfő-keddi pótolandó leckével enyhén szólva megszenvedtünk...Egyszerűen édes kis Csillag semmiféle időpontot nem talált alkalmasnak, de akármikor is sikerül leültetni olyan látványosan szenvedett, hogy az már fájt. Végül én mondtam, hogy hagyjuk, erre zokogásban tört ki, hogy én nem értem meg, hogy ezt neki meg kell csinálni. Pedig a Balaton elég motiváció volt, és a Bergmannban a csokitorta is egészen méltó kíséretnek tűnt a matek kivonások mellé, de nem...

Szombaton persze nem értünk oda korán, sötétedéskor kicsit félelmetes.

Pénteken pedig a 7 éves Balogh Emmát ünnepeltük Móniéknál:

És eljött újra a hétfő, éljen! Már csak négyet kell aludni és hétvége! Gőzöm sincs hogyan oldjuk meg az elkövetkező kát hetet, de sebaj. Anya síel, így ő kiesik a héten, viszont Ákos elkezdett járni balettozni és ebben a pillanatban az első óra után hihetetlenül lelkes. Számolja a napokat, hogy mikor mehet újra. Szóval van még két balett pluszban a héten. Ma én vagyok a napos. Szertorna után megyünk úszni, mert Ákos még nem úszik tökéletesen, és ide most nagyon szeretne menni, a tanár is jó, valamint ott van szép szőke Réka az ovis csoportból. Nagyon lényeges szempont. Ennek okán én is és Ákos is fürdőruhában töltjük a napot, Léna a szertorna után veszi át az úszódresszt, mert fél ötkor van vége Szentendrén a tornának, ötkor kezdődik az úszás. Én kétrészes fürdőruhában üldögélek a munkahelyemen, mert egyrészes fürdőruhában irtó nagy szívás pisilni. Most már minden hétfőn fürdőruhában jövök dolgozni?

Kedden balett Ákosnak fél háromtól, közben Lénát el kell hozni a suliból, hogy 3.15-kor ő is tütüben álldogáljon az ajtó előtt. Ötkor szülői értekezlet. De vannak Magdiék.

Szerdán Tomi első napja az új munkahelyén, de akkor is muszáj neki menni 4-re az Ákosért, fél ötre a Lénáért, mert csütörtök-pénteken megint én vagyok. Szertornára hétfőn Rita viszi Lénát, szerdán egy kedves cserkészlány.

Csütörtökön Anya nincs, ki kell vennem fél nap szabit, hogy meg tudjam csinálni a keddi forgatókönyvet. Pénteken én vagyok.

Hétfőn valamiért csak 12.30-ig van suli (szertorna, úszás). Kedden az oviban szülői az iskolába készülő gyerekek szüleinek (balett Ákos, balett Léna). Szerda szertorna, furulya - Tomi. Csütörtök, már van Anya, balett Ákos, balett Léna. Pénteken farsang, a műsor egy órakor kezdődik, ahol a Léna főszereplő. Hát ezt hogy fogom.....? Két hét szabadságot kiveszek. Vagy kirúgnak.

Ez múlt héten kezdődött, és annyira nem volt rossz. Tulajdonképpen csodálatos volt. Ákos szombaton kezdett gyengélkedni, akkor még azért eljutottunk a nagypapám 95. szülinapi Lami-bulijára. Vasárnap már lázas volt, de csak egy napig volt rosszabbul, hétfőn még kis elesett volt, de otthon voltunk három napig és hatalmasakat játszottunk, kártyáztunk majdnem egész nap. Szánkóval közlekedtünk, Lencsi kihagyott a furulyán és egy baletten kívül minden különórát és miénk volt a világ. Pazar volt.

Sehova nem siettünk, 11-kor reggeliztünk ágyban tejbegrízt, volt idő mindenre, idilli állapot. Eltekintve az antibiotikumtól. Végül az óvoda is nagyjából bezárt, mert minden óvó néni beteg lett, gyerek is épp csak akadt.

Még a suli is szánkózott. Olyan is volt, de itt jegeztek.

Mimi egészen sokáig tartotta magát, őt szombat estére verte le a lábáról a kór, de előtte még pénteken korcsolyáztunk kettesben, szombaton meg szánkóztunk négyen. Meseszép a táj, hideg van, de gyönyörű minden. Nem tudok vele betelni. Közben Tomi is beteg, kicsit más tünetekkel, de a makacs láz közös. Így ma ő van otthon a gyerekekkel, Ákos már ép, de ha úgyis otthon vannak...Már csak én hiányzom....Léna láza is kitartó, reggel ötkor még 38.3 volt, de napközben, messzemenően virgonc.

Postás strand másképp

Én viszont reggel egy saroknyira a háztól, úgy keresztbe álltam a jégen, hogy a kocsi hátulja fennakadt egy kőpadkán, egy nagy terepjáró is hiába próbált visszahúzni az útra. Végül sok jó ember ereje visszaemelte a kocsit irányba és egészen apró karcolásokkal újra nekivágtam az útnak.

Szombaton otthon piheg Tomi. Mi a piacon must+kávé+palacsinta+szánkózunk+jegezünk.

Hétvégén pedig azt is megtudtam a helyi újságból, hogy a mi házfalunknak tapadó ismert képzőművész háza kigyulladt szilveszterkor, 3-4 órán át oltották a tűzoltók a tűzet újév hajnalán. A másik szomszédunk látta, hogy lángol a tető, mi meg békésen aludtunk a melegben. Ők is jól vannak, mi is jól vagyunk, Istennek legyen hála.

Rab Ráby tér

Valamint Pettson és a Hupikék Törpikék jelenlétében (a gyerekek filmet néztek, mert egyébként esélytelen) pénteken beszéltünk a generál kivitelezővel....Az lehetne esetleg, hogy 3 meglévő lakástakarékunk a lehetséges hitellel kibővítve (2,4 millió x 3), plusz a CSOK (1,5 ha megkapjuk) az én kis tartalék pénzem együtt elég lehetne talán az első ütemtervre, Azaz áprilisban lebontani a tetőt, és felhúzni az újat. Ablakok, hőszigetelés és födémáttörés nélkül. Ezek még további egymilliós tételek. Na meg a válaszfalak, a burkolat, az ajtók, ilyesmi....majd egyszer. De lehet, hogy el lehetne kezdeni....Aztán minden születésnapra mindenki kap egy ajtót vagy egy ablakot. A Jézuska villanykapcsolókat hoz, a nyuszi konnektort vagy padlót. Négyzetméterenként....Nehéz....És nem megyünk soha többé utazni....Azt én olyan jól bírom. De legalább valami elindulna. Csak egyelőre éppen használni nem tudnánk, de mégis....

Teplomdomb. Lent pedig az iskola.

Valamelyik nap beszélgettünk arról, hogy milyen jó lenne egy kisbaba, és ki mennyire szeretne hugit, öcsit, kislányt, kisfiút. Ákos gyorsan átlátta a dolgot: "csak annyi, hogy a Papával jól meg kell ölelnetek egymást!" Én elképesztően örülnék egy pici babának, csak szerintem szép, fiatal üde mamák valók kicsi babáknak. Nem szeretném, hogy nyanya-mamája legyen. Tomi pedig kicsit leterhelt. Neki ennél nincs több energiája. Ezt ő mondja. Nem én. Ákos az utóbbi időben kétszer elmosogatott, Léna egyszer olvasott az Ákosnak, tehát a gyerekek egyértelműen hathatós segítségek, akik gyakorlatilag bármilyen terhet levennének a vállunkról. Ákom a minap a Google-n megkereste a Himnusz kottáját, mert ő azt szeretné furulyázni. Hm. Végül az Örömódát lekottáztuk, majd Mária is, és most azt gyakorolja. Lénus pedig még mindig nagyon ügyes a suliban de ismét egy kislány társaságát nyögi. Közben viszont kiderült, hogy az a lányka aki az utolsó óvodai évét megkeserítette, azóta egy osztálynyi másodikos napjait borzolja. Ugyanúgy dominál, mint az oviban. Most már az iskolában, két éve. Akivel beszéltem pszichológushoz jár miatta. Egészen jól megúsztuk.

Kacsakő

Nem tudunk betelni vele...Habzsoljuk. Naagyon hideg van (-17 fok is volt, most -13), zajlik a Duna és szikrázik a nap.

Dobogókőn szánkóztunk én annyit estem pár óra alatt, hogy kék-zöld vagyok, és annyit nevettem, hogy nem tudom mikor ennyit...Nagyon egyszerű a recept. Egy (gyönyörű, szikrázó, flitteres) csizma, aminek gyakorlatilag nincs talpa, illetve van, szinte teljesen sima, csúszik, mint a selyem, nagyszerű irodába, de nagyon vicces havas, jeges meredélyre. Csak esni lehet benne és kacarászni. Volt egy pillanat, amikor azt gondoltam, hogy én nem tudok itt egyáltalán felmenni, de Tomi felvonszolt, ezt szerencsére a webkamera is rögzítette.

És milyen finomakat ettünk megint a Zsindelyesben...Mennyei tepertős pogácsa, pástétomos kenyér, forró gyömbér, palacsinta....

És az Omszki tó....Csodálatos....Ilyen olyan ritkán van, pedig egészen mesebeli:

Bárcsak még egy kicsit így maradna....Jövő hétvégéig legalább...Valamint Tomi felmondott....Azt hiszem neki is betelt a pohár. Szombaton éjszaka is dolgozott, vasárnap reggel ötkor kelt dolgozni, hogy napközben velünk lehessen. Természetesen tegnap éjszaka is dolgozott. Pénteken kb. 7-kor jött el...Ennél azért csak jobb lesz....Rendszergazda lesz a Takarékbanknál, tehát a régi cég, de új státusz. Egy kicsit több pénz, pénteken eljöhet valamivel hamarabb, de a szerda délután (ami az ő napja) necces....(Móni próbál nekünk szerezni egy kiscserkészt, aki Lénát elkísérni szertornára). És van ügyelet (de otthonról), ami hármuk között oszlik meg. Annyira kellene, hogy ennél egy kicsit humánusabb legyen, mert ezt sokáig nem lehet csinálni. Szóval bizakodjunk, bizakodjunk, bizakodjunk! Fő a pozitív hozzáállás. Meg az ayahuaska!

Több, mint nyolc éve írom ezt a blogot....Az nagyon sok....Léna egyre többször kérdez rá, sokszor azzal, hogy "ezt leírtad a blogban?", vagy felhívja a figyelmem, hogy mit ne írjak. Egyébként nem tudom kinek mennyi öröme telik benne, én szeretem írni. Pláne, ha töltőtollal írhatnám. Lamy márkájú töltőtollal....

Olyan nagyon várjuk a havat, tegnap esett egy pici és a világ egyelőre legjobbnak tűnő tanár bácsija ma szánkózni viszi a gyerekeket, bár mára jobbára elolvadt a hó, de akkor is. Holnapra -10, sőt valahol -13 fok hideget mondanak. Viszont nagyon sokat korcsolyáztunk, Ákos is megy már, mint a szél. Szellő. Gyorsan, egészen szépen és kevés eséssel. A téli szünet hatalmas ajándéka az volt, hogy éppen elindultunk Szabadkígyósról Szentendrére és rögtön az első kanyar után megláttunk egy hatalmas befagyott belvizet. Korcsolya mindig van nálunk majdnem, így egy csodálatos, igazi végtelenbe vesző élménnyel lettünk gazdagabbak, amilyenben utoljára gyerekkoromban volt részem, és nem is reméltem, hogy ezt az én gyerekeim is megkóstolhatják. Ez fenomenális:

Naplementéig

És gyönyörű, tükörsima! Buborékos jég, alatta a megfagyott rét.

23-án a Müpa előtt, a Diótörő (Szegedi kortárs Balett ezúttal) után is csúszkáltunk egy maratoni 2,5 órásat, itt is van egy kis jégpálya, amin általában kevesen vannak, és a Müpa koncertjeiből szól a zene, ami plusz még egy pont. Már-már munkának is felfoghatnánk.

A pontokról jut eszembe, hogy a kis Másodikosunk még mindig nagyon ügyes. Csupa 95-97-98-100 %-os dolgozatokat írogat, egy hibával matekból, kettő apró (kihagy egy-egy betűt) hibával nyelvtanból. Ákos pedig abszolut érett az iskolára, erről már papírunk van. Zsóka néni csinálta. Azért biztos nehezebb úgy, ha nem a drága régi óvónéni csinálja.

Itt éppen jeget keresünk Tahi fölött. Nem találtunk. Találtunk viszont lókoponyát és magaslest.

Egyébként rögtön a téli szünet előtt két nappal Léna skarláttal indított, ami ugyan rosszul hangzik, de nagyon kíméletes volt, nyilván az antibiotikum segített. Viszont tekintve a skarlát szövődményeit, nem akartunk kockáztatni. Így viszont tulajdonképpen kellemesnek mondhatnám.

Tavaly azt hiszem annyira jól sikerült az illúzió, hogy az idén nem kellett olyan grandiózus erőfeszítéseket tenni, mint 23-án szállodában alvás, hogy ezzel is egyértelművé tegyük azt, hogy nem mi hozzuk a karácsonyfát, hanem az angyalok. Szóval most meglepően simán ment, a gyerekek elmentek karácsonyi misére, ott felgyulladt a templom, ez egyúttal két napra hatalmas nagy fejtörést is okozott Ákosnak, hogy hogy és mint, de békésen, az ünnephez méltón csendesen eloltották a tüzecskét a gyóntatófülkében, kiszellőztettek és már folytatódott is a Jézuska várás. Mi mentünk értük, a kocsiban igyekeztünk még gyönyörűen énekelni az angyaloknak, hogy jöjjenek már, sőt még azokért is imádkoztunk, akiknek nehezebb, és mire hazaértünk jöttek....Körülbelül nyolc másodperc alatt, őrült iramban szétrobbannak az ajándékok és boldogság van....

Volt távirányítós Lego vonat, kemény tütü, alt furulya, keverhető intelligens gyurma, jó könyvek, lazac, fondue, pezsgő és beigli.

Másnap nagy Vitéz-Karácsony, sok-sok gyerekkel, és az egyetlen fájó hiány az új balettcipő is megérkezett szerencsére. Aztán 26-án Szabadkígyós, egy kis szarvasi kitérővel.

A képek beszélnek magukért.

Ez egy szép koripálya Békéscsabán, gyönyörű. Talán egy lovardát idéz, de gyönyörű anyagokból, az én ízlésemhez nagyon közel áll. És még pingvin is van punccsal.

Lent a Lökösházi Bréda Kastély a Foucault ingával és az esti fényfestéssel. Egészen pontosan a világ végén, demég Magyarországon, Aradtól 23 km-re, oda járt át kaszinózni a kúria hajdani tulajdonosa. Lóval. Haza is eképpen.

Még Szilvesztereztünk is, sőt a gyerekek rögtön két buliban, egyikből a másikba. Először a Vitéz-nagyszülőknél volt hatalmas unokatesós fergeteg, igazi nagy ereszd el a hajamat tánccal és pezsgővel, aztán pedig Szentendrén folytattuk gyerekek-felnőttek együtt a Kőhegy alján, az erkélyről pedig Szentendre összes tüzijátékát láttuk és igazán jó volt ettől függetlenül is mindenkinek, kicsinek-nagynak együtt. És elkezdődött 2017. Eddig voltak kellemes meglepetések. Tomit hívják vissza a régi munkahelyére nagy ígéretekkel, én kaptam jutalmat, rögtön az első nap elfelejtettük az iskolatáskát (de csak egy kicsit), ez nem meglepetés, de a 9.-  már majdnem úgy tűnt komoly - generálkivitelező nem küldi az árajánlatot pedig már úgy várom, mint az angyalokat. Bele se merek gondolni, hogy ha egy árajánlat küldése illetve egy generálkivitelező felkérése ennyire nehézkes, mi lehet egy tetőtérnél. Pedig ez a fiú annyira szimpatikus volt....De bizakodunk és remélünk és mindennek a legeslegjobb oldalát nézzük...Most például süt a nap és holnap péntek!

Múlt héten csütörtökön este fürdés helyett (én fürödtem) elmentünk Yengibarjan koncertre egy szentendrei kávézóba.  Mondtam a gyerekeknek, hogy ez egy felnőtt program, úgy kell viselkedni, mint egy felnőtt. Ákos erre: "Jó akkor kérek bort.".

Iszonyú felnőttes arcot is vág. Egyébként nekem pont olyan itt, mint Apa. Nagyon-nagyon cukik voltak, boszorkány süvegben érkeztek, borzasztó fontos boszorkány-könyvekkel. Mert ugye a sötét éjszakában vágtunk át a városon, ez fölöttébb misztikus volt. Így attól a pillanattól, hogy megérkeztünk mélyen a vastag olvasnivalókban bújtak, és erősen jegyzeteltek.

Előtte kicsi Mimi meseszépen balettozott a Karácsonyi bemutatón, pénteken pedig Ákos énekelt bőszen az ovis teplomi Karácsonyon. Ez nagyon hangulatos szerintem, de Ákosba nem ment át az áhitat. Leginkább látványosan csibészkedett.

És közben szerelmes Balla Rékába.

Mindeközben Léna skarlátos lett, így az utolsó két nap, a sulis Karácsony kimarad. Szegénykém lázas napok óta, alig tud bármit lenyelni, úgyhogy jött az antibiotikum, különösen a szövődmények elkerülése végett. Emiatt viszont hirtelen kutya baja, alig lehet vele bírni, az elesettséget elfújták, viszont leginkább otthon hemzyegnek tegnap és ma Tomival, holnap velem, csütörtökön Anyával, pénteken Diótörőn...És nagyon várjuk a Jézuskát......

Mióta nem írtam, pedig mennyi minden történt...Nem olyan sok, de Bubi 6 éves....Ez azért hatalmas hír nekem....Édes, drága, kicsi Bubim....Milyen nagyfiú...Pedig olyan picike még nekem. Mindig ilyen kicsikém lesz?

Mondjuk itt épp boszorkányok...

Persze aznap nem ment oviba, volt reggeli torta:

Nagy-nagy előkészületekkel. Dolgozott a család:

Aztán másnap is ugyanígy, az ovisoknak:

Szép lett végül. A vár az arany tóval, ami vanília puding volt. Hat gyertyával a bástyákon.

És sok vonatos ajándék...Délután színház, aztán a nagyszülőktől még több vonatos ajándék...Azóta meg leterítette egy egynapos kegyetlen hányós vírus, majd egy héttel később engem is. Brutális volt, de legalább gyorsan véget ért, és kaptunk egy ajándék napot otthon, ami felért egy trópusi nyaralással. Csodálatos volt...Lófráltunk, beültünk, sétáltunk, barátkoztunk, élveztük az életet...Siettünk drága kis királylánykánkért, mámorító nap volt.  De voltunk színházba is Tomival ketten, aminek az volt az ára, hogy aznap fél órát láttuk a gyerekeket. Ezt én nem bírom. Jó volt a darab (Tünet együttes: Négy fal között), na de fél óra, abba én belegebedek. Szombaton nagy unokatestvéres mulatság volt, így akkor a gyereknek akadt programjuk, ezt viszont ki kell használni, bár én bennem éppen annyi erő volt, hogy szépen el tudtam aludni a filmen, de beültem a moziba, arra, amit látni akartam. Még főpróbára is eljutottam, ha már a koncertet nem kockáztattuk. Aztán voltunk papírszínházban is, jaj, mi még Tomival a Katonába az egyik szomszédainkkal, az is jó volt, úszni, korizni...

Itt én mentettem kis eszmélet vesztett lánykát, később rájöttem, hogy ismerős, Lencsikém asszisztált, az akkor is velejéig mentős mamájának, ha nem mentőzhet. Szóval szalad az élet. Mi meg próbáljuk utolérni. Tomit hívják vissza a régi munkahelyétől....ez roppant hízelgő, de egyik húzósabb, mint a másik....Beszéltünk a generál kivitelezővel, a kilencedik sikerült végül. Meglepően nehéz volt, már ez is. Nem mondhatnám, hogy nagy kedvet csinált, bár fölöttébb szimpatikus volt maga maga. Minimum négy hónap, amikor gyakorlatilag egy építkezésen laknánk, de a kertünknek egészen biztosan búcsút mondhatunk az utolsó gallyig. Viszont 10 millió biztos, azaz pont annyi hitel, mint ami még most van. Wow....De ezt a hitelt is háromfelé bankban kellene összesöpörni, ami nyilván annyira könnyű, egyszerű és felemelő, hogy a végtelenül helyes fiú, többször jelezte, hogy erre nem kevés házasság megy rá. Háááát. Nagyon felkeltette az érdeklődésemet, minthogy ezt (is) inkább én akarom kettőnk közül - nem lenne tökéletesen igaz, ha azt mondanám, hogy Tomi forszírozza... Ami valahol nem baj, hogy én vagyok a kezdeményező általában....mindig.... Ennek van jó oldala is, de valahogy most nem érzem elég erősnek ehhez magam....Szép nyárnak néznénk elébe....Egyébként sem mondhatnám, hogy egy sétagalopp egy csillogó szőrű pejen a lemenő nyári estben az életünk. De nyilván hozzáállás kérdése, meg hogy a hónap könnyebb vagy nehezebb napjait élem-e. Ezen ki gondolná, de több, mint sok múlik.

Lent az egyik kis edukációs koncerten, amit én szerveztem. A zenekar fuvolistája, akit én nagyon szeretek mesél a gyerekeknek:

Ákos olvas tényleg...Csak nagybetűket, de folyékonyan. Őrület. Eszeveszett cukorfalat. Legutóbb amikor beültünk egy kávézóba, akkor megjegyezte, hogy most már ő is kávézik. Így vettem egy babychinot. Koffeinmenteset.

Régen írtam tényleg...Jaj, szalad az élet. A munkahelyemen most különösen. Otthon tartjuk a tempót, de holnap...holnap....holnap...Ákos szülinap!!!! Úgyhogy otthon leszünk, - nagyon remélem - vár alakú tortát reggelizünk és aztán színházban...6 éves lesz. 6....

Inda-hinta a Dunaparton.

Titkos zug...

Ezen a hétvégén itt volt Apa is, Lami-buli okán, előtte pedig Lénával ketten lány-napoztunk az Operában (fiúk a Miniverzumban...). Ez mesebeli volt. Varázslatos az Opera a kulisszák mögött...Lenyűgöző.

Itt a színpadon állunk a Don Giovanni próbáján.

Díszletraktár

Díszletfestők

Jelmezraktár

Lencsi próbált spicc cipőt, én egérfejet a Diótörőből. Csinos voltam egérfejjel.

Láttuk a sok emelet magas teherliftet, amihez képest a Müpáé kisgyerek. Beülhettünk a próbára...

Láttuk a királyi páholyt közelről. A fegyverládát...

Benéztünk a balett-termekbe

Mimi felpróbált ezer tütüt. Keményet! Ez nagyon fontos.

És mindez hivatalos programja az Operának! Tütü néven fut. Must see.

A kis fehér nyilvánvalóan-balerina hátul Léna. Hm...láb....

Mondtam már, hogy tart még az optimizmusom??? Tart. Még.

Optimizmusom töretlen. Őszi szünet van.

Gyönyörű...

Van élet a hétköznapokon túl. De a hétköznapokat is élvezem. Minden pillanatát. Tényleg. Akarom.

Számomra már nem kétséges, hogy ez életközépi válság. De legyen.Vagy csak a könyv. Az szokott lenni még...Meg még az a két nap. De most nem ez.

Közben nagyon sokat gondolkozom mély filozófiai kérdéseken, mint például hogy a szabadság illúzió-e. Isteni könyvet (köszönöm Anya!) olvasok, és mesés kárpitokat nézegetek az immáron kis kezemmel lecsiszolt apró biedermeier székemnek. Nem találom a tökéleteset. Elég jó sokat voltunk otthon a szünet első négy napjában, ma reggel pedig örömtáncot járva elvonatoztak Anyával Apához a gyerekek Szabadkígyósa. Egy gyors nászút ma a friss házas-létbe, holnap megyek utánuk, szombaton megnézzük Aradot.

Tegnap Laurával is találkoztam a gyerekekkel, amikor is vázoltam nekik, hogy Lauraék szakítottak, ezért lehet, hogy Laura szomorú. Léna megkérdezte erre, hogy elváltak-e? Mondom, hogy azt éppen nem, mert nem voltak házasok. Erre Ákos megjegyzi: "Csak egy jó pasi volt."

Kedden felfedeztünk új ártéri erdőket, ahol a gyerekek gyorsan találtak maguknak egy hatalmas kidőlt fát, ez lett az otthonuk (az eddigibe is szívesen látjuk őket). Még garázs is van benne a bicikliknek. Ránk is sötétedett. Aztán elmentünk a temetőbe, hogy gyertyát gyújtsunk és elmondtunk egy Miatyánkot azoknak is, akiknek nem jutott gyertya a sírjára. Majd Ákos ragaszkodott hozzá, hogy minden elhanyagolt sírnál mondjunk el egy Miatyánkot. Iszonyú édes, ahogy szépen, komolyan, leszorított szemmel imádkozik, de azért sikerült meggyőznöm, hogy talán mégse mindegyik keresztnél emlékezzünk, csak kettő ima elég lesz a hozzátartozókat nélkülözőknek, egy meg a saját halottainknak. De még másnap is, amikor elmentünk a temető előtt, megjegyezte, hogy azért jó, hogy imádkoztunk azokért is, akikhez nem tudtak eljönni.

Mogyoróhegy. Visegrád.

Léna gyakorol. Furulyázik.

A szünet előtti utolsó nap. 32 boszorkány/varázsló/vámpír és Halott menyasszony ült a teremben. Mi utána Áronékkal a Templomkertben...

Kis Templomkertünk az arany avarszőnyeggel. Áron csinálta a képet.

Sok Ákosos kép hétfőről, amikor is a majdnem hatéves két oltást kapott rögtön korán reggel, viszont cserébe olyan gyönyörű napunk volt....Elmentünk reggelizni, sétáltunk, bóklásztunk, hazamentünk hatalmasat játszani, kirakóztunk, vonatoztunk, marokkóztunk, ebédeltünk kényelmesen, békésen, elbattyogtunk Lénáért, ő először, kivételesen nem vágyott szertornázni, ezért elmentünk helyette a Dunapartra és a patakhoz....Ott szertornázott.

Annyira jó volt. Csendes, nyugodt, tökéletes...

Normális - nekem normális család....Tomi sem jött annyira későn, volt idő furulyázni, olvasni.

Bár amikor előkerülnek a kötelességek jó eséllyel borul minden, csak egészen más, amikor a sok teendő előtt, után vagy közben van idő egymásra, meg a saját örömeinkre, mint amikor nincs idő semmi másra, csak a muszájokra. Közben persze megint zokogtam egy sort "a rohanó napokon, a nincs időnk élvezni az életet" topicomon, amit kellemesen fel tud erősíteni az az igen erős kontraszt, hogy az osztályból kb. 6 anya dolgozik, a többi nem. Gyereket nevelnek, jógáznak, reggeliznek amikor én állok a dugóban befelé, és én értem őket, én is ezt szeretném, ezt tartom ideálisnak annak, akinek erre van igénye, csak nehéz ezzel minden nap szembesülni, ezzel az éles ellentéttel környezetem, a vágyaim és a kötelességeim között. Aztán összeszedem magam és viselem megint, örülök mindennek, amim van, de nem könnyíti meg a helyzetet minden nap ezzel szembesülni.

Ákos, a fotós...

Viszont - ha Tomi hazaér vacsorára - akkor a legnagyobb szerelem és boldogság van....Legalább látom, hogy tud minden nagyon jó lenni, csak egy kicsit legyen idő. Most már azt hiszem, hogy igazából egyszerűen ez az élet-középi válságom, hogy jó-e ez így, és akarom-e ezt így tovább, ez elég jó-e, van lehetne jobb, vagy örüljek, hogy ennyire jó, hogy kéne egy nagy kanyar, és menjünk Afirkába....Nem hiszem, hogy bárhol máshol van gyógyír az én bajomra, hogy egyszerűen túl gyorsan szalad az élet, hogy a rohanás felfalja a mindennapi örömöket, a nyugalmat, és nem marad arra sem idő, hogy rugdossuk az avart....

Azt hiszem rettenetesen unalmas lehetek már ezzel a témával. Bocsánat....Léna rengeteget nézegeti a fényképalbumokat, és nagyon érdekli a blog. Ha egyszer eljut ide, hogy fogja unni....Akkor Lencsikén nézd meg majd a Távol Afrikától című filmet. A héten vettük ki a Papával a könyvtárból, olyan jó volt....És gyönyörű az ősz....Olyan szép színek vannak, hogy őrület.

Miközben 20 éves érettségitalálkozóm volt például Szegeden.

Szimpatikusak volt mindenki, és annyira jó volt Szegeden....a kis családommal....

Ezt az egyetlen képet sikerült csinálni, mert végig le volt merülve a telefonom, pedig voltunk Pompej kiállításon, Vadasparkban, megnézték sok-sok becses emlékem színhelyét. Kinyitották nekem az Eldorádót, kávéztam két régi igen kedves barátommal a Wiblével és a Barna Orsival, A gyerekek pedig hatalmasat randalírozhattak ez alatt Tomival, beleprüntyöghettek az újszegedi levegőbe, kimerhették a Tiszát, és hazaszállíthatták az ott lelt kincseket. Nagyon jó volt. Aztán voltunk kettesben Tomival színházban (Mellékhatások - remek volt), sőt, holnap is megyünk (Katona: Nők iskolája), addig behozzuk Anyához a gyerekeket, megvacsoráznak és megfürdenek, majd két hétig emlegetik, hogy már megint elmentetek ketten. Bár most tényleg másodszor, de közben velük is voltunk négyen egy táncon a Müpában múlt csütörtökön. Ákos ezúttal "úúúúútálta a színházat", ennek ellenére mozdulatlanul ült, bár néha megosztotta mindenkivel, hogy "úúúúúútálom a színházat". Sebaj, Léna pedig kedves szokása szerint semmiképpen sem akart elmenni Szegedre, mert "egyáltalán nem érdekel Szeged", majd a hagyományos koreográfia szerint nem akart eljönni onnan, mert "imádta Szegedet". Ez már egy ideje így van, sehova nem akar menni, de legalább sehonnan nem akar eljönni. Fantasztikusan grandiózusakat tudnak hisztizni, Ákos reggel, hogy nem akar oviba menni (ha Ági néni van, akkor nem olyan nagy a baj, de kicsit enyhült egyébként talán az utóbbi héten, bár Ivettel valóban akad konfliktus bőven, például tegnap, amint Ivett kiment kávézni, Ákos alvás helyett elkezdett ugrálni az ágyon paplannal a fején, és - azt hiszem ő lelkesített másokat is ilyen tevékeny időtöltésre. Ivett nem örült, és nem kapott kekszet - mármint Ákos. ). Szóval fergeteges hisztik akadnak mostanában, különbek, mint bármikor. Léna ezeket este produkálja, de az utóbbi napokban ő sem. Kiscsillag leginkább nem akar fürdeni/fogat mosni/játékot abbahagyni/olvasni. Vagy mindketten teljesen totálisan süketek. Ez valószínű egyébként. Bár, ha például úgy beszélek, hogy "Gumicukor gyere csokoládé kérlek nyalóka fürdeni kakaó azonnal vaníliás karika" - akkor lényegesen jobbak az esélyeim. Csodálatosan szófogadatlanok, bár ezt is csendben mondom, mert az utóbbi napokban olyan is volt, hogy szót fogadtak. Sőt Léna egészen könnyen leült a könyvhöz, tegnap meg én kértem, hogy most már hagyja abba a furulyázást. Na, ebből azért ne vonjunk le vérmes következtetéseket. Néha veszedelmesen fenegyerekek, vérengző kis ördögfiókák. Minél többet vagyunk együtt, annál kevésbé. Szerintem. Ákos azt mondja a lócitromra, hogy "lópuding", Léna szerint "Egérke pedig 38 éve szolgál engem". De egyébként nem szolgál, hanem egyenrangú partnerek vagyunk, csak ő visszahúzódóbb, mint én, de lehet, hogy ez csak anyagbéli sajátosságaink miatt van, ő plüss. Vagyis nem plüss, de textil. Most, hogy ezt is tisztáztuk, az alábbi képriporttal egészíteném ki a mondandómat.

Íme, két kedvencem az Art Fair-ről, ahova eljutottam, boldogság netovábbja. Nagyon akartam ugyanis. Ez kortárs képzőművészeti kiállítás. Fotó is.

Tetszik nekem.

Majd a hétvégi Pilis, Csobánkánál. Macskabarlang felé.

Őrölt sokat számít, hogy például mikor vagyok boldog, és mikor van az a két nap, amikor nem, mert akkor biztosan más sem boldog. Talán valami drogot kéne fogyasztanom rendszeresen. Mindenesetre Tomi sokat tesz, mert nagyon-nagyon-nagyon kényes kérdés az, hogy mikor ér haza, mert ettől kicsit elszomorodom, és az látványos. Ő valószínűleg, kétségkívül igyekszik, de ez számunkra nem így tűnik. Okoz tehát a vázolt helyzet konfliktusokat továbbra is, azt hiszem egyikünk sem szeret arra gondolni, hogy milyen ha már végképp lefagy a motorról. Nem, nincs otthon sokat. Siet, de 7-nél hamarabb soha nem ér haza. Igen, messze lakunk, de nem szeretnénk Budapest külvárosainak egyikébe költözni, mert az semmivel sem jobb, Szentendrét viszont egyöntetűen imádjuk, és rettenetesen szeretünk ott lakni. Pilis, Duna, Bükkös patak, Dalmát kávézó, pici mozi, ismerősök, barátok, úgy általában az emberek, a szomszédok, a suli, ahol olyan tanítók vannak, akiknél álmodni sem tudnék jobbat, Ági néni, az ovi egyébként, ha már túl vagyunk a reggeli szív-cincáláson.

Rock sztárok. Ezt nem tőlem lesték el. Még sosem játszottunk otthon rock sztárosat.

Még friss és ropogós. Egy kétnapos Nyolcéves.....

Ez bizony gumicukortorta. Minden elvem dacára.... Erre vágyott. Ezt kapott. Tomival készítettük péntek este, kavartunk, kotyvasztottuk, és íme, a nyolcévesünk szülinapi reggelije:

Kivételesen minden ajándék telitalálat volt. A mienk is, a nagyszülőké is, Anitáéké is, úgyhogy boldogság. Még Ákos is örült az ő kisajándékának. Volt 3D toll, amivel tényleg lehet a levegőbe rajzolni, kakilós Lego papagáj, cipőre szerelhető görgő és muffin baba, bár soha nem babázott, de ez most Liebling.

Amikor pedig megkérdeztük, hogy mire vágyik, akkor azt mondta, hogy nem szeretne zsúrt, csak a Flórával elmenne a Millipopba, illetve a Tarzanparkba.

Így szombaton négyen elmentünk az utóbbiba (boldogság, öröm, vigalom):

Itt Ákos rengeteg időt töltött, ez agy hatalmas homokozó, csílével, gátakkal, malommal, vízzel és még egy csomó apparátussal.

Léna meglepően sok időt tölt mostanában azzal, hogy fényképeket nézeget, és afelől érdeklődik, hogy mit írok a blogban. Így most kötelességemnek érzem dokumentálni a baloldali játékot is, ahol - még én is - igen sokat ugrabugráltunk.

Aztán kimentünk a Lupára enni....Ahol az étterem pont aznap nem működött, úgyhogy folytattuk a wellness hétvégénket lilahagymás zsíroskenyérrel, az ünnepi menü részeként az imbolygó hajón. Gyönyörű volt.

Ez egy olyan nagyon titkos hely....

Végezetül pedig a Kacsakő....

Ákos mindenképpen tábortüzet akart rakni....

Vasárnap pedig Flóráékkal Millipop játszóház, de előtte még egy kis meglepetés piknik:

Zárásként pedig az Ürömi Hüttében tepertős csiga. Nem akartuk már elrontani ezt a szépen ívelő fitness-vonalat.

 Léna még vasárnap este is úgy aludt el, hogy bárcsak örökké tartana a szülinapja, olyan szép volt....

Isten éltessen világ legdrágább, édes kicsi lánya. Imádlak!!!! Köszönöm, hogy vagy nekem!!!

És a világ legdrágább kicsi fiúcskája.

Emma múlt pénteken nálunk.

És itt még hét éves....Gesztenyelánc és gesztenyeautó készül:

Ez pedig múlt héten a majki kamanduli remeteség és Esterházy Kastély, no meg mellette a látogatható bánya:

Nem, a fölsőt nem én csináltam.

A tó mellett a kis vendéglőt pedig bűn kihagyni.

Ez engem csak roppant kismértékben izgat föl (a képen egy tárna pontosabban, aki nem  látná), de még a Léna is fölöttébb lelkes volt. A fiúkról nem beszélve. A remeteség viszont gyönyörű. Maga a béke. Húzódnak itt ún. Szent György vonalak (sárkányvonalak), sőt ezek metszéspontjában áll a Nepomuki Szent László templom, ami állítólag valami nagyon speciális energiákat hordoz, ezért építenek ilyen vonalak fölé előszeretettel szakrális helyeket (stonhenge, Lourdes, a piramisok stb.). Azt mondják élni itt nem jó, mert rengeteg többlet-energiát ad, de gyógyítani, varázsolni kitűnő. Mindenesetre a némaságot fogadó kamanduli szerzetesek kb. ötven évig bírták. aztán II. József fölszámolta a rendet, mert "haszontalanok" voltak.

Anyukák szülinaposak, gyönyörű Alízok születnek, mindenek előtt Isten éltesse őket, a többi nem is olyan nagyon számít!

Tényleg nincs is sok újdonság a múlt héthez képest....Léna imádja a szertornát, Ákos utál óvodába menni (bár ha Ági néni van, akkor azért jóval könnyebb), pedig nagyon sok érdekesség van ott, például Bekit megharapta egy patkány, akit hörcsögnek hitt....Egyébként gyönyörű ez az óvoda, nem olyan patkányos-motkányos, de azért úgy látszik mégis akadnak meglepően kedves, szelíd, reméljük nem veszett egyedek. Nocsak.

Otthon nem akar furulyázni már senki, így szóltam is a nagyonkedves, tényleg cuki Máriának, hogy ne erőltessük a házi feladatokat, mert félek, hogy elveszem a kedvüket ezzel az állandó nyösztetéssel. Amiben nem vagyok annyira türelmes, ebben Tomi százszor jobb nálam, én mantrázom ezt a rémesen idegesítő "olvassunk egy kicsit Lénuskám, mikor veszed elő a furulyádat." Már magam hányok ezektől a mondatoktól, ráadásul nem visz sehova, és én is ezt hallgattam egész gyerekkoromban, hogy "tanultál már? Kész van a lecke?" Bááááááá......ezt én nem így akarom, de még erősen kell tanulnom. Tomi ebben jó mester. A héten találkoztam is vele ma reggel, együtt kávéztunk a kocsiban egy órán keresztül. Nagyon kellemes kis randi volt. Csodálatos, hogy nem unjuk meg egymást és nem kopik el a kapcsolatunk. Ha netán élnénk még 90 évesen, akkor is tudnánk egymásnak újat mondani, például bemutatkozhatnánk, szépen lassan, apró lépésekben megismerkedhetnénk egymással, elmondhatnánk mit történt velünk az elmúlt hatvan éveben, ilyesmi.....Ugyanis most az a helyzet, hogy külön járunk, egyikünk motorral a másik autóval (én az utóbbi vagyok). Ez azért jó, mert minden reggel flörtöl velem egy motoros, aki puszikat dob be az ablakon, cseveg, megsimogatja a kezem. Romantikus. Érzem milyen népszerű nő vagyok, a többi lány csak les az autókból, hogy így is lehet pasizni. A másik jó ebben, hogy Tomi jobbára hazaért hétre - vacsorára. Én azonban minden reggel hajszál híjján idegösszeroppanást kapok az autóban olyan dugó van, bár ma még ez is jobb volt. Ma egy óra volt az út, ez pedig egészen fenomenális. Röviden így. Most ez jut eszembe.

Ez vasárnap este az Andrássy úton a Bar 360 a gyerekekkel. Előtte Anyával és Apával Csárdás királynőn voltak.

Szombaton pedig Anyát ünnepeltük, először a Határcsárdában, aztán átmentünk komppal a szigetre,

végül pedig nem hallottunk szarvasbőgést sajnos a Pilisben. De jó félelmetes volt. Aztán ehettünk csokitortát, amit Lénával csináltunk Anyának fél kiló csokiból. Finom volt.

Léna és Anna furulyázik, illetve fife-ozik....

Ez a Templomkert, a sulival szemben. Nagyon szeretjük:

Ákos kicsit anyagias lett, ilyen mondatai vannak:

"Gyűjtöm a papírpénzt. Azokat nagyon kedvelem."

"Születésnapomra olyan levelet kérek, amiben pénz van." És miután erre valószínűleg furcsán néztem, hozzátette, hogy "de legyen beleírva, hogy 'szeretlek'...........Ööööööööö.......Meg kérek egy...........öööööö.....törölközőt is."

Közben azt is megtudtuk, hogy "Ivett néni nem tud az ujján labdát pörgetni. Műkörme van." (ő az óvó néni)

Ági néni -én úgy látom, csak akkor szól, ha tényleg muszáj, vagy valaki veszélyben van. Semmi fölösleges buzgalom. Laza és kedves, és látszik rajta a rutin. Mindent csípőből és könnyedén, mindenféle izzadtságszagú erőlködés nélkül. Én ezt csípem. Ákos szerint Ivett jóval szigorúbb. A minap borzasztóan elkeseredve jött ki délután, mert Ivett felírta a "rossz gyerekek listájára"... Ákos szerint mert nem ivott, Ivett szerint mert nem fogad szót és szemtelen. Ákos úgy rekonstruálta az esetet, hogy ebédnél inni kellett volna, ő ehelyett odarakta a füléhez a poharat és felfedezte benne a tenger zúgását. És ezt elmondta a többieknek is. Akik nyilván kipróbálták. Ilyen az óvodai élet. Tessék.

Templomkert!

Az új trükköm az, hogy a négy és fél hétköznapból egybe megpróbálok becsempészni valami nagyon mást. Mert minden nézetünket és irányelvünket keresztülhúzva kicsit betáblázott lett majdnem minden nap a héten. Léna szertornára jár, amit alapvetően nem hittem volna a látványos antrénk után.Gondoltam, hogy nézzük meg, mert úgy éreztem, hogy ez nagyon Miminek való, és imádná. Közben erős ellenérzésem volt azzal kapcsolatban, hogy két alkalommal 1,5 (!) óra, ebből szerdán közvetlenül tesi után, így gyakorlatilag át sem kell öltöznie, bár nem a mi sulinkban van. Közben hideget is, meleget is hallottam a tanárról, akinek híres az érdes, roppant öntudatos modora és a papucsdobálásai. Megnéztük. Az egyszerűség kedvéért ő is Tamás bácsi, de nem a szelíd, kedves fajtából, mint a balettos Tamás. Az öltözőben a kislányok eszeveszett csiripeléssel azonnal beavattak a tanár módszereibe, ami között igen, ott volt a papucsdobálás és a különböző büntetések. Egy másik ifjú tornász viszont azonnal a védelmére kelt, mert az ő nővérét azonnal bevitte a kórházba, amikor tornaórán mindkét csuklója eltört. Wow....Lénával egymásra néztünk, és megállapítottunk, hogy ez milyen klassz, de lehet, hogy nem vagyunk jó helyen. Majd amint kiléptünk az öltözőből, T. bácsi egy elementáris erejű füttyszóval jelzett nem is tudom mit, de tőlünk 40 centire, amitől Lencsike elsápadt, majd zokogni kezdett. Ennek ellenére sikerült bemennünk, hogy csak megnézzük Áronnal és az apukájával, Levivel együtt. Rengeteg gyerek, három csoportban és csak egyik a hírhedt Tamás, a másik kettő teljesen szimpi jóravaló edzőnek látszik. Tigrisbukfenc, kézenállás, kötélmászás....Léna egyre jobban ragyogott. Közben én elmentem Ákosért az oviba (Léna zokszó nélkül maradt Leviékkel) és mire megjöttem már egyértelműen lelkes volt. Rákérdeztem, hogy miért nem áll be, és - nahát - beállt. Sőt, ő mászott rögtön az első pillanatban leggyorsabban a kötélre.

Majd fél óra múlva izzadtan, csatakosan ott termett, hogy nem bírja tovább, és nagyon szeretne ide járni. Úgyhogy tegnap Tomi szaladt vele tornaóráról át, és simán bírta és imádta. Így. Eszerint hétfő szertorna, kedd balett, szerda szertorna majd furulya, csütörtök balett, péntek semmi. De nagyon szeretne falmászásra járni. Ezt szívesen bojkottálnám, mert még mindig azt gondolom, hogy a kötetlen, szabad játék a levegőn a legjobb. Viszont szerelmes a balettbe; Ákos is, ő is szeretik a furulyát. Erre viszont (Lénának mindenképp) gyakorolni kell. Ez úgy megy, hogy nem akar Lénácska leülni, én erre mondom, hogy ez nem baj, de akkor ne járjanak, mert napi öt perc gyakorlás nélkül nincs olyan sok értelme, és erre előveszi a furulyát. Kívülről tud darabokat, kottából sokat és kottát olvas!!!! Ákos is. Még nem minden hangot, de már többet igen. Sőt Ákos is gyakorolt otthon a héten, én pedig olvadozva nézem, hogy kívülről játsza a Fecskét látok-ot. Léna pedig Magyar táncokat. Ez olyan szép. Ákosnak heti negyed óra, Lénának fél, de azt hiszem ez nagyon megéri. Szeretik a valóban kedves Mária nénit, aki nem szigorú és kutyája is van, és tornya a ház tetején, ami a Dunára néz és nem utolsó sorban a Dalmát mellett lakik, így aki nem furulyázik az ott kávézik, limonádézik, ami nem egy utálatos időtöltés. Azt meg fontosnak tartom, hogy valami pici jártasságuk legyen a zenében, ismerjék a kottát, mert azért ez olyan nekem, mint a vallás, hogy hozzátartozik a kultúránkhoz, és az általános műveltségnek, a világ megértsének ez megkerülhetetlen része. Azt bánnám, ha nem lenne kedvük, és erőszakkal semmiképp sem kívánnám, de úgy, ha szeretik, és éppen csak ilyen apró lépésekben, addig, amíg lelkesek, nem hagynám ki. Viszont ezt a sok kötött elfoglaltságot igyekszem kompenzálni azzal, hogy legalább egy este a héten legyen nagyon más, mint a többi. Múlt héten megnéztük az Erkelben a Billy Elliotot csütörtökön, felrúgva ezzel a menetrendecskénket, tegnap pedig kifarolva a "vacsi hétkor" elöl fölmentünk a Pilisbe szarvasbőgést hallgatni. Ötöt tisztán, egyet egészen közelről hallottunk. Szerintem nekik is nagy élmény volt, én borzasztóan élveztem az alkonyodó erdőt, a ránk boruló esetét, és a rutin szembeköpését. Tomi pedig először csalódott volt, hogy nem hallunk semmit, de amint leszállt az alkony, katartikus volt a szarvasok mély, kicsit félelmetes szerelmi vallomása....

Pedig ez a Pilis lába, éppen csak a Skanzen fölött.

Ezek az aprócska trükkjeim...Az óvodáról inkább nem beszélek. Eddig a nyolc nap alatt volt három varázslatosan sima reggeli elválás, kettő Tomival, egy velem. A többiről még írni is fáj. Mindenki (óvónők, Anna, a szomszéd pszichológus) azt mondja, hogy "ááá, ugyan...ez teljesen természetes...". Ezt nekem reggelente meg nem magyarázza senki, de jó, várunk. Másik óvodáról, másik csoportról hallani sem akar, és ki tudja, hogy ott jobb lenne-e. Amikor itt alapvetően szerintem minden majdnem 100%-os. Én persze nem érzem, amit ő, és ha neki valami nem jó, akkor hiszek neki, akkor azt gondolom, hogy tenni kell valamit. Anna azt mondta, hogy decemberig adjunk időt. Addig adunk.

Közben én szervezem a vidéki koncerteket, Léna olvas minden nap nem kis rábeszélésre, csodálatosan nem fogadnak szót, és igen sokszor olyan, mintha teljesen süketek lennének a mi hangunkra. Ákossal lehetetlen olyan helyre menni, ahol bármit venni lehet, mert azonnal, akárhol, akármit, de feltétlenül vásárolni akar. Ha sem sör fagyit sem kávé fagyit nem kaphat, akkor ő inkább nem is kér, viszont büszkén híreszteli, hogy az ő nagypapája egyszer a kezébe adott egy cigarettát, és öngyújtót akar gyűjteni meg cigarettacsikket az utcán, valamint vegyek ki az automatából csak neki pénzt. Mert gyűjti. Én is próbálnám gyűjteni bár. Hétvégén viszont elbicikliztünk Leányfalura és elképesztő, de10 km-en keresztül folyamatosan, megállás nélkül beszélni. Tényleg. Őrület. Ebben biztosan nem az édesapjára hasonlít. Bármiről órákat mesél, most kitalálta a Kőkakaó nevű éttermet, amiben kőhús lesz, olyan, mint amit Pompeiben elárasztott a láva. De szó esett a motkányokról is sok, ami valami állat. Bármikor elárulja milyen. Mindazonáltal mindennemű próbálkozás ellenére cumizik és fogja a cicmet, amint egy kicsit fáradt....

Léna nekem legkedvesebb mondata pedig az a kincsem, hogy: "Mit szeretsz bennem a legjobban? - Azt, hogy Te vagy az anyukám...." Ennél szebbet hallani...Édes Lénám, ha egyszer ezt elolvasod, köszönöm!!!!! Imádlak.

Léna siklókra vadászik a Bükkös patakban. Hüllős szakirodalmat olvasunk. Már egészen otthon vagyunk a kockás siklók és a réti viperák világában. Önként teszi. Nem kényszerítjük.

Ott a vízben, ez a félméteres a rekord.

Itt már elkapta.

Bár én is nagyon szeretem a kígyókat.

És közeben váratlanul másodikos lett a kicsi Mimi. Már három napja ilyen nagylány. Egyelőre élvezi... Ez nekem maga a boldogság. Ákos ma ment először nagycsoportba. Az év vége után enyhén szólva voltak aggodalmaim. Az első nap azonban sima, ő kérdezte, hogy "bemehetek?". Persze egy csomó újdonság van az oviban, most már teljesen biztos vagyok benne, hogy ez közel-s-távol legszebb óvodája. Motorpálya körben a kertben, galéria a Sárga csoportban, minden évben új játékok kint és bent....Bárcsak ilyen jól menne, én ma repkedtem a megkönnyebbüléstől. Ha nem szomorúak reggel, az nekem olyan boldogság....Még az a kétórás befelé autózás sem tört le egészen. Hétfő, eső, iskolakazdet, két baleset. De nem bánkódtak a gyerekek....Mindeközben nincs semmi izgalmas, de lett magasles a kisház tetején, kilátó/kuckó a gyerekeknek, a hétvégén szögelték/fűrészelték Tomival. Kacsakő, nyár vége, sok cimbora itt-ott, minden nap valaki, Flóra végre Lénának, fröccsök, fagyik, siklók, újra teljes munkarend, sok színházjegy őszre, Mg B6, erős elhatározás, hogy nem baj, ha néha kicsit később jön Tomi, csak ne minden nap. Így...Ámen.

Ez még Japán előtt Füred a szüleimmel:

Illetve Micikével (és Bécivel) a Kacsakőnél Szentendrén

Léna a szelíd motoros édesapja kosztümében

Anna, Sebi, Léna, Emma, Ágó, Ákos

Ez pedig Füred és Japán között egy éjszaka az aligai kempingeben. A sátor közvetlenül a parton, éjszaka jó nagy vihar. Csodálatos volt. Imádtuk.

Ez a sátrunk csúcsa. Kellemes kilátás.

Még egy poszt fényképetlenkedik Japánból, azt igyekszem még megcsinálni, viszont ma rengeteget beraktam a másodikhoz például! Akkor jó, ha már kis robotot is láttok!

Szükség papucs annak, aki elfelejti, hogy cipő van rajta.

Segítsetek, mert így randa.

Beach boy...

Pedig vég be sem fejeztem a japáni vakációt....

A két kedves, felejthető tengerpart után, az utolsó nap megtaláltuk az igazit.....

Sokan voltak, nem mondom, hogy nem, de azért a japán sokadalom, az mégiscsak japán sokadalom. Nekem még az is érdekes. Tokyoi ifjak, akik a hétvégére kiruccantak a legközelebbi wáo, de szép partra. Azért ez egy szubkultura....Valamint....két méteres hullámok. Ettől elsősorban Léna és én kerülünk extázisba...Tomi képes józan maradni, és higgadtan mérlegelni, hogy ne akarjak két gyerekekkel a hónom alatt még beljebb menni. Sajnos nem hallgattam rá, azt hiszem nem is felejtem el soha, ahogy agyoncsapott két gyerekemmel a karomban egy gigantikus hullám. Talán elég csak annyi, hogy most volt másodszr (először az 52 autós karambolunknál), amikor úgy hátulról kúszik be a gondolat. Valahogy nem így, ahogy most, vagy máskor, hanem úgy nagyon bentről, hátulról. Konkrétan az, hogy ha nekem elfogyott a levegőm, akkor a gyerekeknek, akik kisebbek, mint én, azoknak hogy? Drága Tomi, mindig szót fogadok, esküszöm. De megúsztuk, a Jóisten valahogy kinyalábolt, és hamarosan helyreállt a rend, a gyerekeknek találtam két szörfdeszkát (olyan kicsit) a parton a műmellek között, és ezzel még pár órával kitoltuk a maratoni tengerezésünket. Tényleg fantasztikus volt ez a part.

És nagyon vicces volt, ahogy ötkor "bezár" a strand, elmennek a vizimentők, akik egyébként megnyugtatóan aktívak, távozik a nép 99,9 százaléka és marad a partra kivetett műcicik, szörfdeszkák, úszógumik és papucsok hada. Csak válogatni kell az élménycikkekből. Kinek mi. Erősen gondolkoztam a műmelleken.

Aztán a kis férjem el Shinkanzeneztetett bennünket újra Tokyoba, ahol még egyszer beszívtuk az édes fővárosi illatot, ettünk egy rament és irány a Narita. Léna új, fényképmosolya. De olyan kis szép.....

Kb. 11 órát utaztunk, sima, rögmentes. Ezúttal senki nem hányt, a gyerekek megnéztek végtelen számú Boszi a seprűnyélen című rajzfilmet, játszottak órákig a képernyővel, de aludtak is szerencsére. Mert ideális időben - hajnal háromkor - landoltunk is Dohában. Hajnal háromkor...Hajnal háromkor. Ámbátor ez, drága kis utazóinknak meg sem kottyan. Különösen, hogy Dohában van ez a klassz kis játszótér.

Sírva fakadok, hogy ferde. Egyébként zseniális. Nem ferdén. Ilyen a játszótér. És ennek különböző változataiból három biztos van. És a népek sokszínűségének varázsa. Lenyűgöző. Imádom. Valószínűleg gyönyörű csadoros nők kivillanó neonszínű sportcipőkkel, méregdrága táskákkal és diszkrét márkajelzéssel a fekete eget-földet takaró ruháikon. Szőke ausztrálok, színes indiaiak, szegény bangadlesiek, loncsos magyarok, nett skandinávok. És Isten megteremté az embert.

Majd - a világ tíz legjobb repülőterének egyike - reggel nyolckor háromórás, ingyenes városnéző busz indult a városba. Nem mondom, ki kellett várni, mert összesen 20 főt visznek, aki hamarabb áll sorba az nyer. Nekünk alapvetően mindegy volt hol várunk, úgyhogy kivártuk.

Mondjam, hogy meleg van.....? Eszeveszett, nagyon-nagyon-nagyon-nagyon meleg. Forróság. De én szeretem ezt a vidéket. Tikkasztó, fülledt, párás. Nekem gyönyörű emberekkel. Ezek a férfiak. Olyan nemes arcélek, olyan sudár termetek, szikrázó fekete szemekkel. Tomi ezt nem olvassa. Nem rejtem véka alá a véleményemet előtte sem. Szépek nekem. De nem kezdtem ki egy sejkkel sem.

Valaki ezt fordítsa meg, kérem....

Egy szép arab sejk középen....Kis feketébe öltöztetett, kornyadt, édes gyereket visz (csak a praktikum kedvéért). Előtte a szépséges, copfos kislánykám.

Nyilván ferde. A souk.

Ez is. Kész.

Csak, hogy legyen egy rendes is.

Senki nincs az utcákon. 20 százalék helyi lakos. 80 százalék vendégmunkás. Ők dolgoznak. A világ leggazdagabb országa. Állampolgár csak az lehet, akinek az anyja-apja katari. Bekerülni a csapatba nem lehet.

Fordítsuk meg gépeinket. Vagy feküdjünk keresztbe az asztalra a számítógép elé. Higgyétek el, megéri. Tényleg szép képek.

Fényképmosoly.

A szem megnyugtatására. Itthon már. Hazaértünk. Boszorkánykönyvet készítenek.

Hamarosan további gyönyörű, ferde képeket fogok betenni visszamenőleg Japánról. Sajnos ettől ideges leszek, ezért kérem szánjon meg valaki és árulja el a titkot. Robi??? Évi??? Vera???? Valaki???

Atszeltuk tegnap az orszagot, meglepoen gyorsan, par ora alatt, egy atszallassal a Shinkanzennek, Tomi csodalatos utvonal tervezesenek, es a volt hazigazdank pasijanak koszonhetoen. Az utobbi eveszen hatborhongato torteneteket meselt, otevesen kerult innen bentlakasos iskolaba Skociaba. 

Aztan egyszercsak megerkeztun Izu felszigetre, ami egeszen mediterran

 narancsfakkal, hibiszluszokkal, kaktuszokkal es tenyeenyi fekete lepkekkel. Az elso ejszakan egy "europai stilusu" panzioban voltunk, ahol mar majdnem beszeltek angolul.

A felszigeten senkit (senkit) nem talaltunk aki beszelt volna angolul. Viszont ha segitseget kerunk, udvariasan igyekszenek segiteni, de vagy nem is ertenek es ezert bizonytalanok, vagy - a szarazfoldon inkabb - ertenek,.es tudjak is a valaszt, de nem illik "mindenttudonak" tunni, hanem szerenynek illik mutatkozni, igy ok ezert valaszolnak hezitalva. Ez nem konnyiti meg a tajekozodast. A kommunikaciot sem. De azt peldaul megtudtuk, hogy azert vannak ,indenhol, ossze-vissza sirok egyesvel, kettesevel, egy tucat egyut, mert oda temetkeznek nagyjabol, ahova akarnak. 

 Keszulnek a halottak napjai mulatsagra.

Vegul par tiz ember segitsegevel megatalatuk a a fenti kis szobanlat

 Ahol eloszor ket heze igazi agyban aludtink. Nyilvan lerohantunk azonnal a kellemesen messze levo tengerpartra, ahol azonnal megcsipett harmonkat valami rejtelyes dolog. De ugy, hogy fejvesztve rohantunk is a vizbol. Ami egyebkent kellemes meleg volt es tiszta. Nyoma nincs, en leginkabb a csalanhoz tudnam hasn.litani, minden esetre eleg sok idobe telt, mire ujra bemereszkedtunk. Aztan mar beke volt, de azert ez emlekezetes volt. Az uszomester szerint bebi rak, de ezt en nem hiszem. A kovetkezo nagy feledat szallast talalni, ugy, hogy tegnap nem volt wifi, es mar elozo nap lattam, hogy Tokyohoz kozeli tengerparton, hetvegen, nincs sok eselyunk. Vegul sikerult wifi es egy last minute-os meglepoen jo aru, szepnek latszo ryokant lefoglalni az utolso ket ejszakara, ami mindenkepp orom es megnyugvas. Akarhogy is. Az akarhogy vegul ugy van, hogy egy kivulrol igen csinos szalloda, sajat onsennel ( forro vulkanikus forrosokkal, azaz tradicionalis meztelen, nemek szerinti furdovel. Itt csak mi voltunk, jo volt kint ulni a forrasvizben a japanjuhar alatt a Lenaval. Belul viszont pontosan 30 eve allt meg az ido. 86- ban meg ujsagcikkek magasztaljak a konditermet valamint a jatekgepeket es ennek annyira megorultek, hogy azota semmin nem valtoztattak egyaltalan. A maga nemeben egy csoda. VHS kazetta

 olyan futo-, masszirotogep, amilyet meg nem is lattam, nem beszelve a videojatekokrol. Hihetetlen. Mindemellett egy igen elegans foyer, egy nagyon szigoru, am termeszetesen nagyon udvarias, mosolyogva kerdezo gesa neni, hogy ugye nem mashova, hanem a furdoszobaba szandekozzuk elhelyezni a tengerparton gyujtott kagylot!? 

Ime a kis mai ryokanunk. Innen eljitottunk a felsziget csucskebe a strandra, en egyszer kaptam kozben idegosszeroppanast, mert valahogy nem tunt realisnak, hogy valaha odaerunk, vissza mar valaki elhozott kocsival, igaz akkor meg az o gyereke kapott sirogorcsot a négy gajdzsintol az autoban. De a gyerekek hatalmasat furodtek, sziklat masztak, kagylot gyujtottek, szoval azt hiszem megerte. Nem egy Sri Lanka, de van azert egy ize annak, hogy "japan tengerpar"t. Es iokerult vegre szusizni egy forgoszalagos helyen. Es siman hazabuszozni a haz ele. Nagy szo. De nagyon-nagyon-nagyon jo a gyerekekkel ilyen sokat egyutt, sokszor persze faraszto, de vegre eleget vagyunk egyutt, es mindenre van ido, es majdnem teljesen 100 szazalekban mienk az ido, es lehet egymasra figyelni. Ez nagyon jo, es nagyon hianyzik a mindennapokbol. Fantasztikus utazok, iszonyu ugyesek voltak idaig. 

alszom a dohszagban,.remes. mert a valaha csodas szallasunk kozepen egy szokokut van, minden szoba erre nez. Ugy, hogy, ha kiulnek az ablakparkanyra, akkor beleogna a labam. Ennel fogva aznak a falak,.mondja Tomi, ezert van ilyen budos. De mi legalabb meg a tejet is kiontottuk a tatamira. Remelem a gesa nem nem olvassa a blogot, mert biztos vannak fegyelmezesi modszerei.

Apa, miert nem irsz? Mi van a vadasztarsasaggal???? Anya, olyan jo, hogy te mindig reagalsz!!!! Vasarnap este 10

korul indulunk Dohaba!!!!! Puszi mindenkinek!!!!!!

Amikor reggel nyolckor boszen bolyangtunk a rizsfoldek kozott, hogy magtalaljuk a helyi buszt a japan tanyavilagban, mert a kovetkezo csak ket ora mulva jon, es nem talaltuk meg, akkor azert nem voltam optimista. De vegul bejutottunk stoppal a vasutallomasra, ami azert is nagyon szep, mert itt nemigen divat a stoppolas. Gondolomegiscsak fura dolog koran reggel negy gaidzsin az ut szelen koszalva, igy vegul is megaltak egyszer, amikor megertettuk, hogy rossz oldalan allunk az utnak es megalltak meg egyszer, aki elvitt a masodik szakasz kiindulo pontjahoz.  Orult nagyokat kozlekedtunk. Ma harom jarmuvel jutottunk szelba, de megerte. En ezt a kepet a regi telefonom gyari hatterkepeibol ismerem

 es bar nem tudtam hol van, de szivesen megtudtam volna. Nem is almodtam, hogy egyszer itt lehetek. Olyan ez a falu, mintha valami mesebe csoppentunk volna. Nadfedeles hazak, minden haz elott kis patak csorgedez

Ami olyan tiszta

 Hogy hihetetlen, rengeteg tavacska a hazak mellett, benne aranyhalak, es tomenytelen virag mindenhol. Bent, az egyuk hazban teaval kinaltak, sekely, hegyi folyo a fugguhid alatt, ahol vegre nagyon vizezhetnek a gyerekek. Szoval egy elvarazsolt vilag...

annyira bosszant, hogy nem tudom talpara allitani a kepeket. Laptoppal nem olyan zavaro.

Szoval nem volt egyszeru, de megerte. Hazafelw mar olyan rutinosan setaltunk a koromfekete ejszakaban 20 percet a foldek kozott, hogy magunk is alig hittuk. De a hazigazdank mar elindult a kereseunkre, pedig mar egeszen kozel voltunk, es nyilegyenesen hazaertunk volna. Buszkeseg....Aztan - gondoltam - gyorsan osszedobom azt a huslevest, jo legyen sult hus, az gyorsabb, gyorsnak, gyors volt, de valahogy nem csirke, pedig egeszen olyan volt, hanem vegul valami ikra szeru sult kruplival, sult repaval, sult hagymaval, szezamolajjal. Nem husleves, de - szerintem - fenseges, ami hagyjan, de Lena szerint mennyei....Ezt azert nem gondoltam volna....

Holnap ujbol nekuvagunk Japannak, megprobaljuk atszelni, hogy egeszen a tulso oldalon kossunk ki, az oceannal, Izu felszigeten, nyaralgatni...Hat...meglatjuk. Ma peladaul az egyik atszallasnak egy oran keresztul tapsoltunk, Amerikabol jottemet jatszottunk

 es dalokat mutogattunk el...nincs lehetetlen...

Nem erdo, nem hegy, de a haz mesebeli...Az stimmel, hogy a vilag vege, a rizsmezok kozepen egy falu, ahova harom - egyre kisebb vonattal jutottunk el....A vege mar a Zsuzsi vonat volt. De Maki, a National Geograhy-s filmes vart bennunket a palyaudvaron, bevadaroltunk egy hatalmas boltban, es foztem egy majdnem spagettit....Holnap Shirakawago busszal...es huslevest fozok, ez az, amihez a leheto legtobb dolgot megtalaltuk.

 O...azt meg meg kell osztanom, hogy a buszsofor vagy a kalauz fellep a szerelvenyre vagy jaratra, koszonti az utasokat es meghajol. Ez olyan szep. Es ha lehuzod a wc-t, akkor a tartalyon levo kezmoso automatikusan elered, a kifolyt viz pedig folyik a tartalyba. Nagyszeru. Es persze zenel, csobog es meg par hasznos szolgaltatast nyujt.

A kerek ablakos a mi szobank, csak felborult megint a kep.

Kár, hogy nem álló, mégiscsak jobban mutatna úgy....

A szobánk a tatamival. Fordítva természetesen.

Egyszeruen nem tudom megforditani ezeket a kepeket, pedig olyan gyonyoruek....4000 tori kapu egymas utan az erdoben,.a hegyen. Lenyugozo. 4 km es Lena nem akarta abbahagyni a koroket, teljesen meg volt babonazva. Egyebkent is, ma egesz nap irto pozitiv volt mindenki, kis Mimi imad utazni es imadja Japant, eszmeletlen sokat gyalogolnak, este a boltban elkezdik verni egymast, de ma ezt is egeszen jol elkerultuk, a szofogadas a szallason nagyon nehez, de utkozben minden rendben van. Es elvezik.

Róka istenségnek rajzolt táblák. Ki milyennek látja a Rókát.

Lena fenykepez, ez teljesen magaval ragadja, es borzasztoan sajnalom, hogy nem voltunk tobb kertben, mert azt imadjak es a vilag legszebb kertjei vannak korolottunk. Azert egy zen kertet beiktattunk, en atereztem a zent.

Felhínám a figyelmet a gyönyörűen, egyesével fésült kavicsokra, melyek segítik a teljesség megértését.

Bar nem a gondosan gerebjezett ka i sok kozott, hanem kicsit arrebb, de beke, boldogsag...ez Tomin nem latszik, de boldog, csak kicsit gyalogolt idaig.

Könnyü volt itt zenülni.

Sikerult megtalalni egeszen gyorsan Kyoto egyik jelkepet az otemeletes pagodat, voltunk egy osztalynyi gyerekkel buddhista szertartason, az eleg megkapo volt, ahogy mindannyian enekeltek. Itt lattunk egy kotelet, aminek a segitsegevel epitettek a templomot. A kotel a noi hjvek hajabol keszult, mert az akkori egyeb kotelek nem bizonyultak eleg erosnek. Ennel csak azok a nyarsra fuzott fejjel, csorrel egyben megsutott csirkek vOltak gyomorforgatobbak .Amiket a tori kapuknal arultak. Ez a szentely, az utobbi egyebkent a roka istenseg birodalma (lsd. Liza a rokatunder), bar nem kis teret kap egy bekaisten is. A rokaehoz kepest minimalisat. Este Gion meg, bucsuzaskepp. Mar megint csak sotetben lattuk, de mar megint elbuvolo.

 Vacsoraztunk furcsa toltott palacsintat pajzan gesas kepek alatt...Holnap reggel pedig indulunk a vilag vegere (a 0. vaganyrol nyilvan. (Harry Potter a 11,5. vaganyaval mit akar?). Majd onnan meg husz perc gyalog az erdoben.....Lehet, hogy nem lesz net...Bolt biztos nincs, szoltak, hogy vigyunk enni. De az airbnb-n fent van a lany Tonamiban, a szepseges kepeivel. Azt hiszem fotos...Anya, milyen a munka? Lorcsikam? Montem? Apa, jo, hogy irtal!!!! Puszi mindenkinek!!!!! ❤

Ez meg tegnap a Gion (gesas) negyed! 

hoppa...

Tul nagy?

Most a telefonommal fotoztam+ nagyon sotetek a kameraval a kepek! Apa, moert?

Meg egy proba.

 Ezeket a setalo kerteket imadjak a gyerekek. Ebbol ma sikerult megnezni kettot, ket szentellyel, valamint korbeutaztuk az egesz hatalmas varost az Arany (tenyleg) Pagodaert,ami az orrunk elott bezart, mert fonnakadtunk egy egszakadason. Majd a gyerekek kivansagara befejeztuk Kyoto korbejarasat, sajnos szo szerint, a babuszerdoben, ahol ranksotededett az erdobe valo belepes pillanataban. Tehat sikeresnek nem mondanam, de Kyoto tovabbra is fantasztikus, tengernyi latnivaloval, gyonyoruekkel, es grandiozus meretekkel. Van meg egy napunk....nem lesz eleg...

Ezt Léna csinálta

Kyotoban a tatamin egy igazi regi, tradicionalis ryokanban. Egy fogadoban, 35 fokban (de hutjuk a szobat).

A ryokanunk

Ott hagytam abba, hogy reggelizunk. Az utolso par sorban mar egy nyolceves, harmadikos kisfiu angoltanar anyukajaval beszelgettunk, ami, mit mondjak, roppant udito volt. Innen indultunk a csaszari palotahoz, aminek.egy csucsket sem lehet latni, de van sok szepen metszett fenyo, ralephetetlen fu, egy szep hid ( ezekre emlekeztem is pont igy), es szokokut, ahol a magyar gyerekek latvanyosat jatszhattak. De legalabb nem volt annyira meleguk.

Onnan metro Shinjukura, ami mellbevago, akarhogy. Hatalmas csomopont, a legnagyobb metro es vonatallomas egyben, eszeveszett magy fenyreklamok es altalaban minden villog, szines es zenel.

Viszont talalkoztunk egy olyan cuki robottal, hogy komolyan gondolkoztam rajta, hogy egy ilyen azert feltetlenul kene, es rosszul erzem magam, hogy azt irom, hogy "ilyen", mert egyertelmu, hogy ö. Beszeltunk hozza, o pedig iszonyo edesen kozolte, hogy wakarimaska, azaz, hogy "nem ertem". Aztan tancolt nekunk is riszalta a popsijat, persze meghajolt. Edes volt. Tenyleg.

Shinjuku elott meg felmentunk a minisztei hivatal 45. emeletere, mert ez nem.kerul semmibe, viszont ugyanolyan gyonyoru, min a Skytree, vagy a Tokyo Tower, es egy tenyleg kellemes hivatali negyedben van, ami leginkabb Tampara emlekeztett.

Szep, zold, tagas, nagyon elhetonek tunt. Mondjuk a 45. emeleten kicsit teriszonyom lenne dolgozni. Szoval Shinjuku es utana eljutottunk Sin Okubora, a "Kis Azsiaba", aminel azert lattunk mar Azsiabbat, de tenyleg erdekes, hogy egy sor felhokarcolo mogott egyszintes hazascskak, miniatur udvarral megaldott bolcsodek, szuk utcak, transzvesztitak es fagyi, ami olyan gyakori kb., mint a transzvesztitak. Tehat akad, de nincs belole sok.

Lent, ezek a piros lámpionos házak a tradicionális, japán konyhás éttermek. Mi ezekre hajtunk.

Hat meg gyumolcsbol. Nem talalunk gyumolcsot. Banan meg csak-csak, repa es uborka, par szem dinnye, esetleg ananasz dobozban, de akkor az mar a boseg maga. Lena acsingozik a gorogdinnye utan, amibol egy egesz tobb, mint 10.000 Ft....a piaci res...az abszolut luxus. Dinnye sajnos elerhehetlen, de ezen a napon egy szuk, piros lampionos (ez a hazi, japan konyhat jelzi,.es itt igyekszunk.enni mindig) sikatorban egy yakitori etteremben 

Yakitori éttermek egy sikátorban Shinjuku mellett. Én imádtam.

ettunk miniatur adagokat, mint rendesen, (igazan fogyhatnek) de olyan vendegszeretetben, hogy ihajj, mert kiderult, hogy a tulajdonos lanya is 2008. oktoberi es ez alap volt egy beautiful friendshiphez. De ez az utca paratlan volt nekem. Eszmeletlen kis helyek, nyitottak az utcara, egymas hegyen-hatan foznek a szakacsok, isteni. Egyebkent is csak jo elmenyeink vannak szinte az itteni koszttal, meg a gyerekeknek.is, akik ma sushiztak, Len ugy eszik palcikaval, mint egy gesa. Ez volt a tegnapelott, biztos jo keson aludtunk el, itt meg ebredtek ejszaka a kis gyufasskatulyankban, ez meg nem volt idealis ejszaKa. A holtpont azonban csak tegnap jott (Lenanal), de azt megereztuk. Pedig pont a tegnapi nap igazan gyerekes volt, ugyn.is 1,5 orat toltottunk egy jatekboltban, ket fagyizas es egy homokozas kozott. Kozben pedig csak setaltunk egy pazar kornyeken, az Omotesandon, ami egy gyertyanfasortol zold cosmopolita sugarut.

A szentely meg, az aznapi, egy erdoben, egy teknosbekas to kozeleben, egy szep fa epulet, ahova be sem megyunk, mert ezekbe a szentelyekbe nem.lehet. Lehet szentelt vizbol inni, mi nem iszunk, csak titokban pancsolunk, lehet fustot legyezgetni, hogy egeszsegesek legyunk, papirkivansagokat kotozgetni, vagy fatablakon kivanni, harangot konditani es tapsolni, hogy az istenek figyeljenek rank, de nincsenek szentek es staciok peldaul. Az osszeomlas oka - megfejtettuk - a rosszul idozitett eves volt. Egyszwruen nem ettunk idoben...Anya, biztos faraszto, legalabbis nem egy tengerparti semmitteves, de azt azért kicsit sem erzem, hogy tul faradtak a gyerekek. Egyelore legalabbis nem. A fizikai igenybevetelt, azaz a napi sok km gyaloglast fantasztikusan birjak, de van, hogy felvesszuk oket. Nagyon figyelek, hogy semmi nehez program nem.legyen, vagy ha igen, nagyon keves. Azaz max. egy szentely naponta, de ez nem olyan, mint Europaban a templomjaras. A mai sintosista helyunkon pl.nagyon fura kis sohanemlatott allatok.voltak (ApA! Kicsi, mint egy kisroka, a szine, mint egy goreny, de picit hosszu az orra, gyer a farka es negylabon szaladgalt????)Szoval szerintem en tobb kulturat kaptam veletek.Olaszorszagban, Frac iaorszagban kb. ennyi idosen, mint ok most. Muzeumba nem is megyunk sajnos...Lena nagyobb, talan jobban mondja az igenyeit, bar ezt sem mondanam. Ettol az egy naptol eltekintve, mindketten elkepeszto rugalmasak, strammok, hihetetlenul ugyesek, elkepesztoen gyalogolnak tomenytelen kilometeret. Cserebe persze van fagyi, mindenhol lenyelmesen haladunk, ahol barmi gyerekes van, azt kihasznaljuk. Ami nehez, az az atallas, az ejszakak. Akos alszik, mint egy mormota, de Lena ebred ketszer-haromszor es velunk akar aludni, ami ezeben a szobakban, a maguk 2-3 tatamis (itt ez a mertekegyseg tenyleg) meretevel szuksegtelen keresnek tunik, de nem a szelen, hamem kozepen legyen, stb. Tekintsuk ezt a biztonsagnak idegenben, de fincsi lesz errol otthon leszokni. Mar Balatonfured utan is ket nap volt....

Meg gyorsan, mert utikonyvet kell olvasnom. Ma reggel Shinkanzennel 2,5 ora 520km, Kyoto.

Hat...huha. egy csik a taj, felhoben a Fuji. Kyoto....csak sotetben lattam par orat, de nagyon tetszik.

Pedig nem is az alapreggeli, hanem a kókuszos tápiókás tej, vagy a sima édes joghurt. Nekem banános vagy kókuszos tejeskávé, Tominak japán sör. Vacsorára.

Szepseges a ryokanunk, draga is (draga minden, de ugyeskedunk),

ket egesz nagy tatamink van, bo egy embernyi furdoszobank, papir ajtonk, szep kis kozos kertecskenk. Pici utcank kis hazakkal, es hiaba tajekozodom jol, ezt sose talalnam meg. A Gion negyed, a gesa negyed varazslatos....Nem tudom eljutottunk-e a sziveig, de sikatorok, kis kristalytiszta patak, kohidak, patakra nezoettermek, piros kataganas vagy hiraganas keritesek, mindenhol feher es piros rizslampasok es a rengeteg tradicionalis etterem, ahol -fontrol- nyakigero fuggonyokon mesz be, minden bambusz vagy fa. Es gesak. Vagyis gesanak latszo nok, mert szerintem nem azok, illetve keves kozuluk igazi, a tobbi maskarazo kislany. Van egy nagy folyo, mellette zajlik az elet, lehet ucsorogni a parton, ettermekbol nezegetni, japan fiuk enekelnek minden sarkon szurrealisan. Es betevedtunk egy helyre enni,

("Cinikém, mit fényképezel már megint?" - mondja Tomi. Nyilvánvaló arckifejezéssel.)

ahol kimonos nok elvezettek egy titokzTos szobáBa, balra-jobbra kis helyiségek nyílnak:leultettek a foldra ( de be volt vajva a foldbe egy luk a labunknak, es kaptunk nyers halat, ami mennyei volt, es a hiperszuper gyerekeink mindent megkostolnak. Majdnem. Magukhoz kepest. Es a holnapo meg kodosen latom, Kyoto, lehet, hogy biciklivel. Itt meg 3 ejszaka (osszesen 3, a maival egyutt), utana irany a Japan Alpok.Tonamiban a 300 eves szallas az erdoben (csak a haz miatt)? innen Shirikawa-go (Evi!!!), Takayama es utana megprobaljuk a tengert valahol, mert ezek a gyerekek igen szeretnek furdeni....

Nem tudom mennyit tudok irni, egy kavezob an vagyunk, a gyerekek az Akos altal kitalat mesehez rajzoljak a szereploket. Kedves Pava, Kover Molnar es barataik. 

Szakés hordók egy szentély felé az Omotesando után

Kegyetlen ejszakan vagyunk tul, a jetleg felfalta a grekeket, Lena feleebredtd nem sokkal elalvas utan es nem tudott visszaaludni, mire felebredt az Akos, o virrasztott, majd ujra Lena is igy tovabb pirkadatig. De Akos ennek ellenre ebredt 9 utan, ami nem is baj,.mert hatha ma atallunk. Az emlitett a masodik ejszaka volt, az elso is eleg specialis volt, ugyanis hajnalban fel negykor fekudtunk es delutan fel negykor keltunk. Utana rogton nyakunk a vettuk a varost,.eloszor egy gyonyoru szentelyt neztunk.meg, az Asakusa Kanont,

utana a Ginzat, a bevasarlo utcak utcajat.

Kozben egy igazi, abszlut helyi, tradicionalis helyen ebedeltunk, nagyon finomat, rogton a zoldtea fagyis mellett. 

Az utcan egy automataba dobtunk be penzt, kaptunk jegyet es elottunk egy pultban megfozte a szakacs. Korolottunk csak japanok, de a gyerkeknek van szojaszoszos teszta, nekunk meg egyelore nagyon bejon konyha. De elelmiszerboltok non-stopok es boven van a szank.ize szerint valo ennivalo. Meg izgalmas is. Lena mar nyilatkozott, hogy jo ez az orszag,.eleg furcsa, de izgalmas. Pedig szegenykem ugy indult, hogy Doha es Tokyo kozott haromszor hanyt a repcsin, az ulest, engem, de nagyon hosiesen viselte, viszont mar kutya baja. Legalabb tudjuk a repulos protokolt. Jegyzeokonyv, bemondtak, hogy orvost keresunk, hivtak a foldi orvosi szolgalatot, kapott gyógyszert. Csondben megjegyzem ez aztAn az antrolologiai tanulmany, egy repulo orvosai es annak modszerei. Husz nacio, husz tan...vegul egy japan noverke akadt csak, nagyon vartak tole, hogy csinaljon valamit, igy megmerte a vernyomasat, meg a pulzusat. Akkor megnyugodott mindeni, hogy valaki csinalt. vAlamit....

Katedrális/Étterem esküvőkre......

Aztan megerkeztunk egy oras kesessel,.mert meg Dohaban rosszul lett valaki, ot le is szallitottak. Repuloter sima es egyertelmu, monorail mar nem ment be a varosba, de volt busz, es par sarkot taxiztunk. Icipici szobank van egy emeletes aggyal, de tiszta, rendes, eleg kozel a metro, nema csond!!! Van az utcaban es altalaban a varos olyan bekes, csondes, tisztA, harmonikus. Hihetetlen, hogy a. Vilag egyik legnagyobb varosa. Nem lattunk eddig dugot, auto is csak igy-ugy, szellosen. Nincs legkalapacs, szirena,.minden latin betukkel.....minden nem. De, a metro.pl. igen -kiirvA. Nagyon jo itt. Nem olcso, de lehet figyelni. Most elindulnank a Csaszari Palotaboz, bar a gyerekek nem akarjak abbahagyni a rajzolast....Utana Akasaka palota, Shinjuku varosresz, este pedig nagy tervem, hogy elmennenk a Kis Azsia varosresz -Sin Okubo- nagyedbe, de felek ez sok lesz a mai ejszaka utan..es meg a varoshaz, ,i.ek a negyvenkettedik emeleterol fenseges a kilatas. Ez nem fog menni, ha nem.indulunk el....Holnap Meiji szentelytol Roppongiig a terv...Ma lesz itt a harmadik ejszaka, aztan meg egy es Kyoto Shinkanzennel. Es nincs ordito meleg sem, felhos, siman elviselheto. Ellentetben Dohaval, ahol orult meleg volt, viszont a varos kiicsit csalodas, a souk tetszett igazan, a. Corniche sotetben nem mellbevago, a belvaros felhokarcolok es plazak, de felejtheto. Ennyire tellett par ora alatt, viszont a repter tenyleg benne lehet az elso tizben a vilagon. Szuper jatszoterek, relax room, csaladi szoba...Na, a lovak koze csapunk....Irjatok, hogy olvassatok-e!Hogy vagytok???? 

Szeretném csöndben jelezni, az ott Léna éjszaka a pálmafán Dohában. Fel kellett mászni. Na.

Valamint a mezőn....azaz a Tündérkertben, bocsánat... :)

Boldogság. Földi paradicsom.

Mindeközben itthon:

A tökéletes délután kellékei (ha nincsenek itthon a gyerekek). Regény, útikönyv, kávé, lakberendezős magazin (bár ezt pont nem annyira szeretem), és a japán jegyzetek. Ez tökéletes nekem....

Ez a poharat fújtam én Parádsasváron! Némi segítséggel.

Most nagymamákkal-Gyuszival vannak a héten délelőttönként. Délután együtt. Hétfőn nagy társadalmi életet éltünk, mi voltunk Zsanettéknél, Annáék utána nálunk, tegnap bent maradtunk a Müpában egy kórusversenyen. Persze előtte szökőkutaztunk, buborékos teáztunk, Ákos egyik kis cimborája is bejött. De ez nem elég....Ákos sír, hogy velünk akar lenni négyen együtt....És én ezt értem. Egy hónapja van nyár és 3 napot voltunk együtt....Ez olyan kevés. Úgyhogy - alig van szabadságom - de péntekre kiveszek egy napot, mert muszáj együtt lenni.....Szomjazunk.....

Római part - tegnap este

Van, amikor nagyon szeretik egymást. És vannak őrült csetepaték.

A Római előtt az Olimpiai játszótéren voltunk, előtte vettünk Mindenízű Cukorkát Harry Potter nyomán. Tomi kapta a hányás ízűt. Mit mondjak ez egy okos befektetés volt. De vicces.

Előtte meg a Városligetben csónakáztunk.

Mert nem volt nyitva a Vidámpark, ahova Ákos nagyon szeretett volna menni. Így - a spontaneitás jegyében - felkerekedtünk, és szomorúan konstatáltuk, hogy egyáltalán semmi sincs a helyén, csak puszta építési terület.

Így jutottunk el csónakázni, ahol öt perc boldog evezés után Léna sírva fakadt, hogy mégiscsak vizibiciklizni kellett volna. Nos. Nem véletlenül csónakáztunk, egyrészt feleannyiba került, másrészt én sokkal jobban akartam csónakázni, Ákosnak meg mindegy volt, de Léna is ezt választotta az elején nagy örömömre. Később megnyugodott. Akkor már én eveztem, de nekem az tetszik. Valamint voltak nagyon pici kacsák, ezeket cserkeltük.

Igen. Van még cumi. Minthogy nem vagyok az erőszak híve, egyszerűen nincs már semmi ötletem...Néha eszembe jutnak frappáns megoldások, de most nem. Ákos például csúnyábban eszik, mint egy malac. Most ezt megelégeltem. Az új rend, hogy maga után kell takarítania a disznóságot. Egyszerűen erre nem vagyok hajlandó, hogy amivel ő szórakozik, azt én teszem rendbe utána. Így nem is érzi, hogy milyen következménye van és meg idegbetegen sikálhatom a terítőt. Most ha leeszi a szettet, akkor ki is mossa. Ha a földön landol, ő söpröget. Így már csak nem lesz akkora poén.

Ez a szeretet újabb jele tegnap a villamoson. Amikor nem ilyen, akkor olyan, hogy például Ákos ne üljön a kanapé egy pontjára, mert az a Lénáé. Ákos odaül, és elkezdi utánozni Lénát. Léna erre macskaként kezd nyávogni (ezt én nagyon csípem, de már jó úton haladunk a nyervogás megszüntetés felé). Majd az Ákos bedühödik és belemar. Röviden. Ilyesmi koreográfiák szoktak lenni.

Ez még a múlt heti balett-tábor bemutatója.

A képek ugyan homályosak, de megerősíteném, hogy Léna szerelme a balett iránt immár két éve töretlen. Egyetlen egyszer egy pillanatra sem tántorodott meg. Mindig, minden körülmények között imádja.

Ezt Ákos csinálta. (A fotót)

Itt bécsi keringőznek.

Lent meg a Pázsit tónál Pócsmegyeren, a Szentendrei szigeten. Veszélyes hely.

Bármi megtörténhet.

Ami pedig az abszolút boldogság:

Flórával, Mirával pancsolni, homokozni, építeni, tocsogni. Itt a szigeten vagyunk, szemben Szentendre. Sajnos mostanában kevesebbet tudunk Flóráékkal lenni, pedig látni kéne őket ilyenkor. Tökéletes páros mind a két-két gyerek, de Léna-Flóra hihetetlen. Elképesztően önfeledtek, harmonikusak, mindkettő tökéletesen önmaga, itt nincs civakodás, sértődés, bántás. Ilyenkor én nem vagyok benne a játékban, de azt hiszem Flóra egészen különösen alkalmazkodó és együttműködő lehet, legalábbis azt hallom Blankától, hogy más gyerekek is nagyon szeretnek a társaságában lenni.

Tegnap és ma Bacsa és Gyuszi, holnap mennek vasárnapig Szabadkígyósra. Az idejét sem tudom, mikor voltunk Tomival kettesben, úgyhogy pénteken megyünk színházba, én pénteken még egy Chanel kiállításra, szombaton nyit a Kacsakő, ott egy ismerős énekel, csak ezért is, meg egyébként is. Mindeközben pedig olvasom a japán útikönyvet, mert sehol sem tartok, pedig várnak a japán novelláim is, szállásunk sincs még, 3 filmet hónapok óta nem tudunk megnézni, és ilyen ínycsiklandó dolgok után epekedem. Ez is egy fajtája a nyaralásnak.

Jaj, hogy is kezdjem...

Itt először is meg kell keresni a fa furcsa termését.

Aztán jön a szombat, amikor dolgoztam. Ez nem volt rossz, szép munka volt. Picasso tárlatvezetést szerveztem a Nemzeti Galériába, ami remek volt. (Utána kamarakoncertet ugyanitt a Kupolaterembe a Múzeumok Éjszakájára). Tényleg nagyon klassz volt, és Picasso megértéséhez azért sokaknak jól jön (nekem is). A gyerekek közben Tomival parádéztak a Várban, végül pedig az utolsó háromnegyed órában hallgatták és nézték Pablot. Aztán ettünk egy pizzát és olyan nagy volt már a nyomás, már a Léna is megkérdezte, hogy most akkor már hogy lesz a nyár és mi lesz? Ekkor Pétertől még mindig vártuk az építéshez szükséges papírokat, engedélyeket. De a héten már július lesz. Persze én hetek, lassan hónapok óta rajta vagyok a témán, nem tudtok olyan repülőjegy árat kérdezni, amit ne tudnék. Komolyan. Afrikától Ázsiáig. A nagy álmok (Madagaszkár, Tanzánia, Új-Zéland, Burma, Jakarta, Ausztrália) horribilis áron vannak. A további nagy álmok nem elég biztonságosak (Jemen, Dél-Afrikai Köztársaság, Mali, Közép-Afrika). New York borzasztóan tetszene, de arról azt gondolom, hogy gyerekeknek nem annyira jó móka, nekünk viszont gyerekekkel olyan dolgokról kéne lemondani, amikről nem szeretnék. Izland: hideg van, és kocsi nélkül nem érdemes, a kocsi viszont annyiba kerül, mint ha Magyarországon vennénk egyet. Európa úgy egyáltalán: rengeteg nekem kedves város vagy vidék van akadna, de bár olcsóbb a repülőjegy, az élet drágább, mint itt, annyira nem különböző a mi kultúránktól, de annyival drágább. Nekem pedig minél inkább eltér a megszokott közegünktől, annál izgalmasabb. Tehát, olyan jó lenne, ha nagyon más lenne....Hát ez más lett. Megőrültem már, hogy folyamatosan a repülőjegyeket firtatom, már annyira szerettem volna megtalálni azt a célt. És akkor ott a pizza mellett, a telefonomon - amit végre azóta nem nézek meg kétóránként repülőjegy okán -, találtam az elmúlt két hónapban a legeslegeslegnagyobb tokiói akciót. Ez a kultúra már eléggé különbözik a mienktől. Én voltam 15 éve Japánban, vélhetően változott sokat. Errefelé nem stagnál az élet. Nagyon szeretnék vidékre is menni, más városba is, ha lehet. Költségkímélően. Spórolva. Low-budget, inkább, mint valaha. Enni nem eszünk sokat, szállásból nagy a választék. Csak kapszula ne legyen. Airbnb-s lakásokból rengeteg van, ezek között van egészen normális áru is. Ez a készülődés pedig olyan boldoggá tesz. Csodálatos, bizsergő izgalom. Áradó melegség....Őrületes lelkiismeretfurdalás, bűntudat, hogy hogy lesz ebből tetőtér. De olyan elérhetetlennek tűnt. Annyira messzinek és megvalósíthatatlannak. Talán mondanom sem kell, ma reggel az az e-mail várt, hogy megkaptuk az engedélyt, kész a terv. Hajrá. Persze eddig sem volt annyi pénz, most - talán mondanom sem kell -, már annyi sem lesz. De nagyon-nagyon örülünk. Tominak is tetszik. Tomit kérdeztem valamelyik nap (is), hogy "hova akarsz menni? Mondd el, mit szeretnél. Mindig az lesz, amire én vágyom. Te mire vágysz? Mit akarsz?" És azt mondta erre, hogy "én rád vágyom, azt akarom, ami téged boldoggá tesz." Erre én mondtam, hogy, "de én akartam Szentendrét, én akartam a gyerekeket, én akartam, hogy vegyél el feleségül, én akarok utazni szürreális helyekre." Tomi: "Én meg téged akartalak." Nem tudom pontosan idézni, de én értettem akkor és nagyon szép volt. Elhittem.

Aznap este még fölmentünk a Kőhegyre gyalog. Szentivánéjt ünnepelni. Nem voltak sokan a hatalmas tűz körül, viszont elképesztően csillagos volt az ég, két gitáros játszott gipsy swinget, alattunk a város, meg a tücskök. Gyönyörű volt. Akármeddig maradtam volna, de 10 után muszáj volt leindulni, mert nem volt zseblámpánk, koromsötét volt az erdő, és le kellett ereszkedni a kocsiig. Háááát. Felejthetetlen élmény volt. Kicsit izgalmas, de nem volt baj, hogy az út felénél beért bennünket egy helyi kislány az öccsével és a lámpájával. Így is emlegetni fogjuk egy darabig.

Szóval mindezeket köszönöm Istenem. Én mást is. Mindent. Itt is.

A nyár első három napja. Miután még mindig fogalmam nincs hogyan alakul a nyarunk, ezért annyira jó volt, hogy az legelső három napon együtt lehettünk. Mátra, egy meseszép vendégház, amelynek Montem a neve. Mártaszentistvánon, Magyarország legmagasabban fekvő településén, minden fölött, az erdőszélen, szemben a hegyekkel és a sípályákkal, pazar, zöld kilátással. Négyen voltunk a szállodában, ami nem volt baj. Ez egy kicsit exkluzívabb hely volt a mi harsányságunkhoz viszonyítva.

Nagyon friss még a ház, hiányzik pár dolog, de nekem nagyon tetszik az enteriőr, a kilátás. Enyhén szólva rapszodikus volt az idő, éjszaka tombolt a szél, benne voltunk a természet süvöltésében, egy szépséges puha ágyban, én imádtam.

Szemben a mátraszentistváni sípályák.

Vakuval még nem tökéletes a kép.

Agancs csillár. Látod, Apa, Anya?

Majd egyszer csak hatalmas szürke felhők jöttek, mi éppen elindultunk a Kékes-tető felé.

Derűs június közepi nyári nap volt.

Ám ez tökéletesen észrevehetetlen volt.

Ezt láttuk június 15-én a kilátóból. Akár az Antarktiszon is lehettünk volna.

Majd ezt. Izgalmas. Egy elég jó kis vihart volt szerencsénk átélni a kilátóból. Igazán látványos volt.

Másnap Adrenalin Kalandpark. Ez itt pont a függőhíd. Rám ez nagy hatással volt. A közepén már sírtam, és azonnal el akartam tűnni onnan. Lehet, hogy innen nem tűnik úgy, de rettenetes félelmetes volt. Másoknak egyáltalán nem. A gyerekek föl-alá rohangáltak, amitől megint csak sírnom kellett. De végül már nem láttam semmit, csak rohantam a vége felé. Gyors sétában. Aztán még próbálkoztam a határaim feszegetésével, nagyon-nagyon próbáltam bátorkodni, de csak egy kicsit sikerült.

Mennyivel békésebb program. Mátraházáról kisvasútozunk Gyöngyösre.

Milyen szép itt Léna....

Olyan boldogság volt együtt lenni, nem sietni, reggelit kapni, vacsorát kapni, nem pakolni, nem mosni, csak azt tenni, ami jól esik. Kivéve, hogy ne dőljön össze a kis szállodánk...Nyugalom, béke. Ez kell pont.

Itt evez mindenki. Külön-külön, együtt, mindenhogy. Sás-tó.

Pénteken reggel Parádsasváron üveget fújtunk egy üveghutában. Régi álmom teljesült.

A gyerekek üveglufijait sajnos nem lehetett elhozni, mert túl vékonyak voltak, de én fújtam egy poharat. Ennyi pénzből ugyan vehettünk volna egy készletet is, de úgy ki akartam próbálni. Annyira szeretnék még fújni...

Ez már Parádfürdő. Gyönyörű. Olyan szép villák, kastélyok, épületek, és rengeteg zöld, patak. Nagyon-nagyon tetszett. Aztán sajnos drága kis Léna beleszaladt egy hamvadó tűzrakásba, ami - bár nem látszott -, parázslott. Ipanéma szandálja ugyan odakozmáltt, de megvédte a talpát, úgyhogy csak fölötte égett meg egy kicsit. Mostanra a legnagyobb hólyag is leapadt, de azért nem ideális a kézműves tábor délutáni patakozós részeiben.

Mindezek után, égett lábacskával odaértünk Lencsi élete első iskolai évzárójára. Ahol színpadon vehette át a polgármestertől a jutalomkönyvet.

Balra a szép kislány.

Mert ének kivételével nemhogy kitűnő, hanem tantárgyi dicséretben részesült mindenből. Olyan írásos értékelést kapott, hogy csuda.

Aztán ezt az osztály egy részével ünnepeltük. A felnőttek vacsoráztak, addig gyerekek igazi, klasszikus bandázást bonyolítottak az utcán.

Ákos persze pontosan úgy viselkedik, mint egy elsős. A kevésbé visszafogott fajtából.

A héten kézműves táborban vannak mindketten, plusz Léna két osztálytársa. Ákos a két legkisebb egyike, de az első nap azzal fogadott a tanár, hogy elképesztő, egész délelőtt oneman-show-t tartott, megállás nélkül beszél és szórakoztat. Léna meg gyönyörűeket alkot, imádja, senkinek-semmi gondja, szaladnak be reggel, és kérik, hogy később jöjjek. De közben hatalmas társadalmi életet élünk, annyira érezhető, hogy vakáció van, senki nem siet, minden este betér hozzánk valaki, aki vagy ott is  vacsorázik, vagy csak jó sokáig velünk van, úgyhogy nehéz tartani a rendet, de nagyon élvezzük.

A furulya még mindig tartja magát, Léna egyszer egy héten gyakorol is, már kívülről kellett tudni tegnapra valamit. Illetve ötöt, de egyet megtanult. Ákost egyáltalán nem veszi a kezébe a furulyát hét közben, de határtalan lelkesedéssel jár Mária nénihez és hallani sem akar róla, hogy abbahagyja. Így viszont a legnagyobb természetességgel beszélgetnek az a hangokról és a h hangokról. Sőt, a lenti képen Léna tanítja otthon Ákost. Egy idő után feladta, de roppant vicces, iszonyú cuki volt.

Még pénteken elkezdtük a nyarat. Kiléptünk a hétköznapokból....és ez annyira jó....Borzasztóan, nagyon-nagyon-nagyon élvezem. Suli-ovi után visszajöttünk Pestre Éviékhez, Laurával. Eszeveszett édes kicsi cukorfalat Miléna a 3 hetecskéjével. Kísértésbe-ejtő....Én főztem, hoztam otthonról a Kismamának, ő megnézte minden létező csillag állását Tomiról, kettőnkről, és egészen csodás dolgok derültek ki, például, hogy egy pár kapcsolata maximum 25 pont lehet, nekünk 23,5. Ez fantasztikus, ugyanis 20 fölött már mindenképp kiválónak számít...Már ezért megérte ez a délután....És este 8.40-kor született a Tomi, csak azért írom ide, hogy ne felejtsem el. Más érdekfeszítő, ám intim részlettel nem terhellek benneteket, bár mi más is lenne ez a blog maga.

Éviéktől mentünk a Margitszigetre, a Szabadtéri Színpadra, ahol a Filharmonikusok játszottak egy fölöttébb impresszív zongorista lánnyal, nagyon szép volt. A szünetben eljöttünk, mert nem akartuk a gyerekeknél túlfeszíteni a húrt, pedig úgy maradtam volna. Már önmagában a Víztorony és a körülötte lévő hely, a bár, az fogyasztásra késztet, a margitszigeti éjszaka pedig varázslatos volt. Nem annyira szeretem ezt a szót, de itt ez az egyetlen helytálló jelző. Térdig ért a köd, a mező közepén pedig egy csoport ember táncolt és énekelt, nagyon szépen, igazi, finom népzenére, mögöttük a Nagyszállóból az evőeszközök csörgése, a fecsegés, mellettünk a vízesés a kuruttyoló békákkal. Nagyon úgy tűnt, hogy egy másik világba csöppentünk, bármeddig maradtam volna. Egyértelmű, hogy a manók meg a tündérek is perceken belül megjelentek. Meg a szatír, akit a múlt héten fedeztek fel egy fán.

Másnap elmentünk Turára a Schossberger Kastélyba a Népmese napjára. Nekem ez a kastély tetszik a magyar kastélyok között majdnem a legjobban,

Igazi, gyönyörű, vicces népi játékok a parkban,

rengeteg mesemondó, gólyalábas színház, nemezelés, festés, ééééés: Rózsapalacsinta... - ez valami fenomenális.

Ezt megemlegetem. Olyan szép is, mint amilyen mennyei.

Vasárnap pedig meghódítottuk a Pilis legmagasabb csúcsát.

8 km-t gyalogoltunk és nevetgéltünk.

Fáradtak és koszosak.

Olyan szép csokrot szedtünk. Ezer féle virág.

Feltörtünk a Boldog Özséb kilátóig 756 méterre!

Végül kikötöttünk a Dalmátban egy Pho levesre....Édes Istenem, add, hogy ennél sose legyen rosszabb hétvégém. De fele ilyen jóval is boldog leszek.

Ákosnak Apa mesélt egy történetet egy rég tanárjáról. Bubi dézett belőle valamit, elég nehezen értettem meg, amikor azt kezdte mesélni, hogy "Amikor a kém tanár a hosszúsági buszon...". Ez a kémia tanárt jelölte a távolsági buszon.

Még két nap iskola-óvoda....Nekem már nyári munkaidő egy hete....Ahhhhhh.....

Ezeket most kaptam:

Léna Pocahontas legfölül.

Valahogy ezt elérni, hogy az a rengeteg hétköznap válna kicsit, csak egy kicsit kevésbé monoton hétköznappá, amiben több az öröm, és kevesebb a kötöttség. Ha arra gondolok, hogy ha szerencsés vagyok és nem halok meg hamar, ha van munkám, akkor még 30 évig a hetem hétből öt napja a sietésről, az odaérésről szól. A hétből két nap nyugalom és béke, és a többi a megfelelés. És én tényleg összeteszem a kezem, és hálás vagyok közben mindenért. Tudom azt is, hogy ezt rajtam kívül nem oldja meg senki, ha megoldást akarok, csak én találhatom meg a kulcsot. Itt nem lehet a szerencsét várni, el kell indulni valami felé. Amíg még élvezni tudom.

Ez olyan szép. Kár, hogy homályos...

Kis Pocahontas a főszereplő ez úttal...

Minden ártatlanul kezdődött egy iskolai osztályos családi piknikkel....

Sok-sok gyerek, hatalmas játék, Duna, ártéri erdő, fáramászás, szalonnasütés, sárkányeregetés. A felsoroltak közül ez tűnik a legártatlanabbnak, de nem....Ráakadt 3 kislány lábára, Léna térdhajlatába. Megkarcolta, meghúzta. Mutatta. Nem volt vészes. Fájt egy kicsit, de Tomi is nézte, én is, ennél komolyabb horzsolásai akadtak már. Szóval mulattunk tovább. Mulattunk még másnap is. Egy nagyon szimpi családnál voltunk, ott is sárkányoztak,

trambulinoztak, saraztak....

Ja, még előtte is a Dunaparton voltunk délelőtt:

Mindenki boldog és gyanútlan....

Persze fürödtek, fürdettünk, ott volt ez a kis sérülés, vigyáztunk rá.

Reggel Lencsi sírt, hogy nem akar suliba menni...Fáj a lába is. Megnéztük, semmi komoly, de szóltunk Ferinek, hogy inkább ne tornázzon, mozog eleget. Én inkább azt gondoltam, kell a lelkének a kímélet, évvége van...Délután fájlalta a lábát. Most már nem volt annyira szép, de bekentem, megnéztem, nem ijedtem meg...Este jött haza a Tomi, Léna megmutatta neki, Tomi akkor látta, hogy elindult felfelé a piros csík. Mutatóujjamnyi vastag. Menjünk az ügyeletre. Pont a szomszéd gyerekorvosnőbe botlottunk ott, antibiotikum. A patikában kérdeztem, hogy mi lehet ebből éjszaka, ugye nem hal meg, erre a kisasszony azt felelte, hogy azért feküdjünk mellé...aha....Megnyugtató. Egy kis lázzal megúsztuk az éjszakát, másnap ment suliba. Ezt valószínűleg nem kellett volna, bár lehet, hogy akkor is belobban kedd délutánra, ha otthon marad. Mindenesetre végigcsinálta a balettpróbát is, és úgy jött haza, hogy immáron kétujjnyi széles volt a csík. Este sebész, szerdán sebész, no school, no job...A diagnózis nyirokérgyulladás az elfertőződött seb következtében, bár a seb kutyafüle, a gyulladás fellángolása veszélyes. Úgyhogy a sebész ellentmondást nem tűrően kizárta a szombati fellépést. Léna zokog. Egyébként a gyulladás látványosan javul, csütörtökön a főpróbát valóban végigüli. Fellép szombaton. Gyönyörűen, meseszépen, koncentráltan táncol, boldog.....Mert a lelke is fontos...A gyerekorvos csütörtökön rábólintott, azóta tegnap ránézett a szomszéd orvos is. Most még azért kicsit izguljunk, hogy tényleg nem lobbanjon be. És a horzsolásokat is fertőtleníteni kell. Jegyezzétek meg.

Elsősök. Léna mellett rózsaszínben Emma. Ő a legjobb barátnő.

Én nagyon-nagyon örülök ennek az iskolának. Nem beszélve a tanárokról. Remélem így is marad legalább négy évig. Bár így maradna...

Sikátor a sulinál. András - Lami Guszti (mint megtudtam...- így hívták a gimnáziumban :)

Fűzfahinta a patak fölött piac után (úgy értem azért van virág a patakban mert piac, nem azért mert temetünk valakit)

Nepomuki előtt, az utcasarkon

Patakozunk pár hete, télen-nyáron...

Anyák napja

Ez a kislány pedig múlt héten kétnapos erdei iskolában volt. Édes Csillagom. Nagyon izgult. Első osztálykirándulás. Visegrád, Mogyoróhegy. 3 ház volt és két tanár, így az egyik ház volt a jó gyerekek háza, a megbízhatóké. Ő kisasszonysága ott volt Emmával kettesben. Azért ez vagány....Iszonyú jól érezte magát, Feri mesélte, hogy annyira látszott, hogy az erdőben a közegébe került, egész évben nem beszélt annyit, mint ott. Mesélt Brazíliáról, Sri Lankáról, fát mászott, virgonckodott. Pénteken megérkeztek, boldogság, öröm, de amint eltelt egy kis idő, úgy elkezdett sírni...Azt hiszem kijött minden elbújtatott feszültség, ahogy ez lenni szokott. Otthon van és kienged. És persze fáradt volt nagyon. Én mondtam, hogy sírjon csak, jöjjön csak ki minden elfojtott sérelem, de olyan jó, hogy ki tudja mondani már azt is, hogy "fáradt vagyok". Valamint gyönyörűen, elképesztően lelkesen furulyázik. Már kb. egy hónapja. Imádja. Ákos is jár, Léna fél órát hetente, Ákos negyedet. Ákos annyira nem elhivatott, de hallani sem akar róla, hogy ő ne menjen. Ő is szereti. Gyakorolni nem óhajt, Lénával ellentétben, aki viszont a fürdőkádban is....

Óriásboborék. Amikor jó idő van, kint van ez az annyira helyes fiú a főtéren, és mindenki fúj...

Ez a kiállítás - lent - Szentendrén van a Képtárban és a Kmetty Múzeumban. Szerintem lenyűgöző. 15.000 kulcs, 300 km vörös fonal, 15 ember csinált 10 nap alatt. Ezt nézzétek meg. Tényleg. Előtte  Milánói Világkiállításon volt.

Ez nem jön át, de higgyetek nekem.

Apa szülinapján - Pünkösdkor - pedig Szabadkígyós.

Futottam naplementében a mező mellett. Olyan gyönyörű volt!!! Ennél még sokkal szebb. És intenzív disznó szag.

Itt már nem futottam, csak olyan szép volt. Alföld.

Ez meg megint Szentendre. Léna alappozíciója.

Anyák napja otthon a kertben. Ezt már betettem? Piknikeztünk reggeli tejbegrízzel.

Még két Szabadkígyós.

Ez most sok volt egyszerre. Bocsánat, ha nem volt olyan izgi. Egyébként alapvetően béke. Ákosom hétfőnként bömböl az oviban, néha kedden is. Léna egészen szeret iskolába járni, és nagyon kötelességtudó. Minden eredménye remek egyelőre. Talán 95% volt a legrosszabb matekja. De tüneményes a Niki, és nagyon csípem a Ferit is. Barátnős nehézségek akadnak, de az óvodai óriás szomorúságok nyomába sem érnek. Egyébként Ákos is vigad egész nap, állítólag tényleg nem sír, amint kirakjuk a lábunkat, és úgy jön haza, hogy jó volt. Jövő héttől végre nyári munkaidőm van, borzasztóan várom....Nagyon-nagyon-nagyon...Nyárra van ez-az, meglepően táborok. Ez is eljött. Kézműves-patakozós, Lénának balett, lehet, hogy Müpa tábor is. Ez istenien hangzik, kipróbálhatnak minden művészeti ágat, ami itt felbukkan. Hangszerek, zenélés,  jazz, balett, néptánc, képzőművészet a Ludwig Múzeumban. Ma kell jelentkezni. Csak még egy kötöttség. Nekik is. Szabadságot akarok mindenkinek. Nyaralás egyelőre semmi, hevesen figyelem a nagyon akciós minél messzebb vivő repülőket. Egyelőre semmi izgalmas. Ami időben is jó lenne. Közben viszont óvatosan battyog előre a ház-project. Semmi komoly, de jövő héten talán megkapunk minden anyagot az építésztől és akkor eljön egy kivitelező és esetleg mondd egy árat. Ez persze semmit nem jelent. Erősen hiányzik a Tomi, jó lenne egy kicsit többet együtt lenni. Május 27. péntek. Meddig tart az élet? Több, mint nyolc éve írom a blogot. Hm...

Azért ez szép....

Plusz gyerekek és Gabi

Évi mindjárt szül. Nem itt, ez még nem az, de majdnem.

Úgy tűnik Miléna május 13-án várható, mint Apa. Csak jó ember lehet.

Egyszerűen nem engedi levágni a haját, végül elkaptam, volt 1,5 percem....Így sikerült....De még eképpen is gyönyörű cukorfalat. Egyrészt szereti, ha hosszú, másrészt azt hiszi vérezni fog, és fáj. Pedig szoktam neki hajat vágni. Biztos valami dzsedis dolog ez.

Azért mindenek előtt hadd írjam le azt a megkapó bókot, amilyet még sohasem kaptam... Ákos:

"Úgy szeretlek, mint Jézus a 12 apostolt!"

Nos...ilyet még nem mondtak nekem.

Ákos egyik kezén egyébként: Mama, és a telefonszámom, a másikon Papa és a telefonszám (ha elveszne). Mert ez már Stockholm. Április végén Johanna konfirmációjára mentünk és egy kicsit meghosszabbítottuk. Anya, Apa, az egész család, szélsőséges időjárás, heves eső, hó, napsütés, minden. Pedig Stockholm olyan gyönyörű és drága.Itt a Djurgarden (nem találom a karikás a betűt) felé megyünk éppen még szombaton. Ez abszolút gyerekközpontú nap volt, vidámparkkal, a Gröna Lunddal, ami nem egészen olyan, mint a pesti (volt). Egy sziget szélén áll, pazar kilátással a városra, szép kis kávézókkal, veszedelmes hullámvasutakkal, halálközeli élményt adó zuhanókkal, Pettson és Findus házával. Néha ugyan esett az eső, de kit érdekelt...Melegnek semmiképpen nem nevezném az időjárást, viszont szét kellett fagyni. Anya egy idő után el is menekült a Nordiska Múzeumba, amit én a legnagyobb fájdalmamra öt perccel késtem le hétfőn. Az fájt, nagyon szerettem volna.

Ez a kilátás a vidámpark egyik oldaláról.

Mindenhol víz és hajók.

Kacsák és hot dogosok.

Strandvägen. Autó alig, mert fizetni kell, hogy bemehess a belvárosba.

Ez talán másnap, egészen közel a Monicaék házához. A földön áfonyabokrok, hatalmas lapos sziklák, rengeteg fenyő. Gyönyörű. Persze tavak mindenhol, minden ház a környéken meseszép, nem beszélve a Monicáéékéról, aminek az enteriőrje álmaim enteriőrje.

Ezt itt kérem szépen a kávézó-villamos.

A Gamla Stan felé. Az óváros, a királyi palotával.

Ez a főtér, itt adják át a Nobel-díjakat.

És az ételek? Azok fenomenálisak. Nekünk valahogy nem sikerült semmit enni, mert teljesen szürreális módon több gulyás levest ettünk, mint valaha. De tudom, hogy a svéd konyha mennyei. Azért volt szerencsém kicsit ahhoz is. De túlsúlyban volt a gulyás és a guddis. Ez svédül a gumicukor neve, Léna teljes mámorában úszott egy-egy ilyen gumicukor üzletben, amit maximálisan meg tudok érteni. Nem lehetett nem venni egyszer-egyszer, egészség ide vagy oda, egyszerűen egy guddis paradicsomban guddist kell venni.

Ez egy igen kellemes kávézó volt fent. Erősen tetszett.

Ez a fotó nem sokat mond, pedig...Kaknastorget, egy őrült magas kilátó, persze a tetején kávézó, nem kellemetlen kilátással, amit kevéssé állt módomban megörökíteni.

Ez pedig a konfirmáció. Johanna balra a második sorban a második. A legszebb. A templom maga pontosan olyan, mint egy kórház, viszont ez belülről ilyen:

A család egyik fele. A szélén Monica új pasija, Monica, Tomi, belőlem a fehér ingem a legjobb, naagyon buggyos az ujja...Szééép. Minegy is. Ákos, Léna orra, Anya. Apa fényképez. Másik oldalon a többiek, ők nem látszanak.

A fürdőszoba is olyan szép. És ez a nap, ami ott besurran a kis csipejére.

Léna gyönyörűm, kis virágom, a patakban. Ez már Szentendre.

Csodálatos utazásaim, édes csillag gyerekeim, de tetőtér az úgy tűnik nem lesz. Isteni a terv, de drágább a drágánál is. Nem baj, barátcserjét mindenkinek! Nem akarok nyögni a terhet alatt. Én nevetgélni akarok. Majd nézegetjük a szép terveket.

Léna megy a kertben Frici, a rigónk felé.

Á.: Léna állj meg! Tudod, hogy az állatoknak is van egy bizonyos komfort zónájuk!

Kőhegy előtt a mezőn. Körben bárányok. Nem lőttünk.

Ez a Főtér Szentendrén, és annak kútja. Léna olvas.

Én békés vagyok. Tomi motorral jár, én kocsival, így jóval hamarabb ér haza. Közben ne feledkezzünk meg a barátcserje kapszuláról, amit jó szívvel ajánlok minden kedves és főképpen undok nőnek, aki havonta egyszer kikaparja a környezete szemét. Enyhe kokaintartalmával bearanyozza a mindennapokat. Hahahahha...Nem..., csak vicces is vagyok....Hahaha...Barátcserje....

Nos. Megyek dolgozni, mert annyi munkám van, mint még soha....

Ákosnak mesélem, hogy megyünk áprilisban Stockholmba fapados repülővel. Hallom, hogy másnap magyarázza Mirának: "Svédországba lehet úgy menni, hogy nagyon olcsón, de nem kapsz a repülőn enni. Lehet, hogy éhen halunk. És fa üléseken kell ülni."

Ákos magyaráz a golyópályáról: " És diszkréten elengedte..."

Ákos: " Mama építette magán elvállalásból."

Kicsit aggódom, hogy kit lövünk meg....véletlenül....Reszkess Szabadkígyós! Ki ne gyertek a házakból! Csapataink Szentendrénél járnak.

Ákos a Lego-Bionicle madárra: "Ez egy optimista madár."

Ákos Anyának: "Csecsebeszéltünk eleget, de nem baj,  ha még beszélsz!"

Suli

Ákosnak elmagyarázom, hogy amikor megy rendelni a kávézóban, mondja, hogy "adok borravalót". Ebből az lett, hogy "kérek két almalevet, meg egy borravalót!"

Suli (Ákos otthon van itt)

Ákos: Mama, bennünket miért nem mutogatnak a TV-ben?

én: Mert ahhoz valamiben nagyon ügyesnek vagy okosnak kell lenni...(....)

Ákos: És ha valaki nagyon ügyes bakter?

én: Jó lehet péntek este a férjel sétálni vacsorázni (ekkor még búbánatos voltam).

Léna: De ha tele van a szád, akkor úgysem tudsz szerelmes szavakat suttogni.

..................................................................................................................................................................................

Most nem vagyok már búbánatos. Tomi vett nekem gint meg tonikot.

Na jó, nem csak ez. Kedves, próbálokozik, én is próbálkozom elfogadni az új helyzetet, de főleg otthon voltam a gyerekekkel, mert betegek voltak pár napig, hosszú hétvége volt, együtt voltunk sokat, holnap kezdődik a tavaszi szünet, és ez nekem elég...Így már nem nyafogok. Együtt van a család, így minden olyan szép. Nem olyan bonyolult ez....

És megvan a ház terve! Ez továbbra sem jelent semmit, mert ugye pénz még nincs, még költségvetés sincs, de legalább ez megszületett és olyan jó nézegetni.

 Az erkélyen a baloldali ajtó, az kétszárnyú, és mindenhol, osztott. És az egész felsőrész fehér fa. Könnyűszerkezetes. ÉÉÉÉÉss, az ágy fölött van egy naaagy tetőablak. Az a jobboldali erkélyajtó fölött van kb.

Itt stimmel az erkély, de van egy szoknyája a fölső résznek, mint lent a c verzión.

Csak a homlokzat trapéz alakú ablaka itt nem látszik, de az első képen igen...Szép kis álmok...De lehet lapozgatni...

Kakaó

Léna énekversenyre ment a suliban tegnap, Emmával és Szonjával a két kis barátnővel. Eszeveszett cukik voltak, és szerintem nagyon szépen énekeltek. Volt aki szebben, de én odavoltam. A gúnárom elveszett, meg a Hej tulipán, tulipán...Még mindig nagyon tetszik ez az iskola. Nem mondom, ha egész nap egy fa alatt ülnének és ott magyarázna Niki és Feri....És 9-től 1-ig tartana.....

Kész. Ákos főzi a vacsorát. Mit akarhatnék még....?

Szaladnak a napok....Ma megyünk Lencsivel Operába (balettra) ketten, lányeste....Volt Kőhegy, Lénának egész napos Flórázás-uszodázás (boldogság), lesz szerdán énekverseny (Léna), Tomival eljutottunk egy kortárs balettre, én annyit dolgozom, mint még sosem, Bécsben, vidéken, itt...(Tomiról nem is beszélve). Szép munkák ezek mind, élvezem is, csak borzasztóan hiányoznak a gyerekek, ha nem látom őket reggeltől estig. Pedig veszedelmesen szófogadatlanok...Vagy egyszerűen hallhatatlan a hangom. Azért ez bosszantó tud lenni...

Tomival 15 évesek vagyunk valamikor mostanában. Először érzem, hogy nehezebb, mint eddig. Minden rendben van alapvetően, de felőrlőek ezek a hétköznapok. Amikor csak megy a verkli, és roppant kevés lehetőség van a hétköznapok színesítésére...Sietünk, késő van, menni kell, fáradtak vagyunk, a gyerekekkel sem lehetünk eleget, hát még egymással...Jó lenne bele egy kis meglepetés, valami váratlan jó hír...Közben viszont az építész tervezi a tetőteret. Nem mintha az anyagi része biztosított lenne, de most nyilván meggondoltabban kellene ugrálgatni...Legalább megmutatom a tervet. Nem ilyen lesz. Ezzel a szembelévő erkély/ablakkal nem vagyok kibékülve....

Ákos fecseg...Imádom. Léna okos, édes, cukorfalat. Tegnap elolvasott egy egész mesét egyedül. És a héten egészen szeret iskolába járni, hónapok óta ugyanaz a két kislány barátnője van. Öröm...A tanárpáros pedig eddig fölülmúlhatatlannak tűnik....Nagyon-nagyon-nagyon szimpik...

Léna megkérdezi a héten:

Mi az a reneszánsz? Mert azt mondja a vonat!

(Az elektromos vonat, amit Ákos névnapjára kapott és - szerintem - sihuhúzik.

......................................................................................................................................

Ákossal a hajakról beszélgetünk:

én: Lehet, hogy meg fogsz kopaszodni, mint a Papa.

Á.: Visszavonulnak a hajaim.

(Ilyen irodalmian ezt még nem fogalmazta meg senki....)

Ákos leggyakoribb kérdése, amit percenként minimum kétszer feltesz: "Mondjak valamit?" És mond.

Maribor. 5 nap. Léna teljesen biztonságosan jön piros pályán és Ákos is rendesen, fantasztikusan száguld...

(Ákos jellegzetes kéztartása...Koncentrál.)

Tavaly Ákom az utolsó csúszás, az utolsó nap kanyarodott már és fékezett, az idén megtanult síelni. Gyönyörűen szlalomozik, de csak ha valóban szükséges. Alapvetően megy-megy-megy hóekében, van anélkül, végül, amikor már azt hisszük, hogy nem áll meg, vagy nem fordul meg, az utolsó pillanatban szépen megáll, irány tvált, amikor kell. Veszedelmesnek néz ki, de magabiztosan tudja mit csinál, boldogság őket nézni, ahogy mennek együtt, egymás mellett, és nem ütköznek össze...Majdnem, de nem. Két kis piros ördög és imádják.

Bármikor, bármennyit, hatalmas lelkesedéssel, az első hisztiig, ami elég soká jön el, addigra vélhetően rettentő fáradtak....Olyan jó látni őket....Anya, Apa, Tomi, én és Ők....Volt éjszakai menet Lénával, úszás a szüleimmel és nem kellett rohanni, időben  felkelni, odaérni, ez önmagában hatalmas élmény. Fenomenális....

Szakad a hó...Éjszaka...

Én tudom, hogy ebben a társadalomban ezt nem lehet megúszni, de akkor azt gondolom, hogy ez az életforma kegyetlen, embert próbáló és borzasztó káros...Hogy folyamatosan hajtani, menni, sietni és siettetni....Nagyon nehéz így lazának, könnyednek és türelmesnek lenni. Ha valami egészségtelen, hát ez az. Miért nem lehet kényelmesen gyerek a gyerek? És a felnőtt? Miért nem lehet bóklászni és révedezni, álmodozni és üldögélni, szöszmötölni és addig csinálni valamit, amíg jólesik. Például aludni...Költői kérdés, de valaki megmondaná, sokat adnék érte....

Hátul Anya a kék, Tomi a piros, elöl Ákos...

Léna a piros elöl, Ákos mögötte ül. Esett Ákom néha, de az elintézte egy "puff", vagy "hoppá"-val...

Ez még múlt hétvégén a bál. Hájpárduc a '20-as években...

Büszke vagyok a kis pókra. Bár a kép nem éles, és valahogy, valamiért kissé alul öltözött is (ezt most ne részletezzük...), de akkor is:

A lábak kitömött nejlonharisnyák, kivéve a négy igazi végtagot, meg azt a pici kilencediket ott középen. Ma reggel már vett egy fekete nadrágot. Mégis ugye....

A biztonság kedvért elöl is van kereszt, meg hátul is.

Tegnap meg betörő volt. Az alap fekete szett, Magdi-féle símaszkkal, kiegészítve zseblámpával, kitömött zsákkal (Évi), álkulccsal (Tomi csinálta).

Én pedig szombaton olyan flapper lány leszek, hogy juuuuujjjj. Nagyon várom :)!

Régen írtam, nagyon sokat dolgozom, egyébként meg minden vígasszság csőstül jön délutánonként. Nem is tudom mi mindent nem írtam...

Volt egy kis hó, szánkóztunk is, hópárducoztunk is...

Komoly próbálkozás Ákossal a cumiról való leszokásról, fantasztikus dolgokkal motiválva. Mint például lézerkard. Meg Miniverzum. Végig is kínlódtunk szegénykémmel három teljes napot (csak hajnalban kapta meg a cumit, mert úgy éreztem, hogy hajnalban újfent 1,5 órát keservesen nyökögni, hogy "cumimat", azt már nem csinálnám végig. Ugyanis 3 éjszakán keresztül 1,5-2 órán keresztül altattam, ami úgy nézett ki, hogy feküdtünk egymás mellett és ő hősiesen 10 másodpercenként elhaló hangon elmondta, hogy "cumimat"....A harmadik nap után úgy éreztem, hogy én nem kínzom ezt a kisgyereket, neki ez a cumi valamiért nagyon-nagyon kell még, csak nem fog 18 évesen is cumizni...Így alább adtuk, most csak éjszaka cumizhat. Akkor igen. Ezzel én még egészen elégedett vagyok. Legalábbis az elmúlt időkhöz képest ez hatalmas lépés, egyszer csak eljön az ideje, amikor nem lesz neki ennyire nehéz....Nem, ez sajnos egyáltalán nem Melbourne. De remek a kávé, az egyéb termékekről nem is beszélve...

Lénuska megkapta első félévi bizonyítványát. Rengeteg dolgot értékeltek, 5 mosolygós fejecskével, és plusz csillaggal, ha még a legvidámabb fejecske sem eléggé fejezi ki, hogy mennyire jó.... (Ákos szerint "csillogós ötös"). És nemhogy csak, kizárólag teliszájjal nevető arcocskák, mind a legalább 30 értékelendő pontban (olyan is, mint segítőkész, udvarias, kreatív így és úgy, magyar 5 nézőpontból, matek szintén), hanem sok-sok csillag. Így neki és még néhány gyereknek az igazgatónő adta át a bizonyítványt, ami a megtiszteltetés netovábbja volt. Izgult is, de borzasztó büszke...Hát még én....

Vendégeskedés jobbra-balra. Nálunk Eszti-Mártiék például, itt még kávézunk előtte:

Lénának zsúrok...amikre el mer menni. Már csak az ajtóban téblából egy kicsit, de átlépi a csúnya démonokat és utána nagyon jó. Volt játszani egyedül Bodzáéknál, pénteken megint egy szülinap, ahova összesen csak hat gyereket hívtak meg, őt is. Szerintem ez nagy dolog...Ide speciel el mennék én is, mert egy designer stúdióban farsangi kiegészítőket varrnak...Ez milyen jó.

Bécs a hétvégén,

Haus der Musik, Hofburg,

Ez Sisi tornaszobája

Stephansdom,

Prater persze...Óriáskerék, szellemvasút, hullámvasút...-ezek voltak nyitva. Léna veszedelmesen bátor.

Holnap ovis farsang: Ákom betörő és másnap pók. Léna Túró Rudi lesz (Babcsa varrta!!! Gyönyörű. És finom.).

Szombaton szülői bál. Úgy szeretnék flapper lány lenni. '20-as évek ruhában....Apa jön, segít most három napig, hogy ne keljen annyira rohannom munka után. Ha Tomi kocsival van nincs semmi baj, egészen időben hazaér. Én meg szorgalmasan szedem a Mg B6-ot...Béke.

Szerda van. Tomi itthonrol dolgozik, itthon van. Beke, szeretet, nyugalom. Milyen egyszeru ez a vilag....

Ákos is Léna is könyvet ír. És Ákos is tényleg ír. Sok betűt egyedül, sokat kis rávezetéssel...

Nem vagyok rossz kedvű, és nincs semmi bajom. A félreértések elkerülése végett. Például most is mosolygok. Bárki megnézheti. Viszont nem lenne hiteles, ha csak azt írnám mindig, hogy habkönnyű minden pillanatunk. Tehát nem habkönnyű minden pillanatunk, némelyek csak pihekönnyűek, mások olyan apró bárányfelhő súlyúak. Szombaton az apró bárányfelhőnyi puha-pihe kategóriába sorolnám azt a tomboló veszekedést, ami egy hajszálnyira beárnyékolta a délelőttöt, éppcsakhogy. A péntek mesés pontja volt, amikor Niki néni könnyekig magasztalta drága kis Lénámat, én régen hallottam ennyi dicséretet. Minden kérdésre tudja a választ, szépen és gyorsan ír és olvas, barátkozik (egy kislánnyal leginkább), kedves, segítőkész, a klasszikus jó gyerek. Az egyetlen aprócska kérdés, hogy ki ez a kislány, és hol lakik? Mert én olyan szíves megismerném. Imádom, hogy tudja mit akar, imádom, hogy egyéniség, de hogy tökéletesen figyelmen kívül hagyja az akaratomat, hogy enyhén szólva szófogadatlan, hogy abszolút ignorálja ha valamit kérek, az nagyon nehéz. Mert azt, hogy hazajön az iskolából, és négypercenként zokogni kell valamin, azt értem. Ki kell, hogy jöjjön a sok feszültség, a sok jóság, és megfelelés, és örülök, hogy velem el tudja engedni magát, és kijöhet minden bent szorult könny. Ez nem pihentető, de nem pihenni szültem gyerekeket, ez OK, de hogy egyáltalán nem fogadnak szót, kicsit sem könnyű. Ez embert próbáló. Szombaton olyannyira megpróbált például, hogy végül nem őrültem meg, de az is lehet, hogy igen. Bár csodálatos bundás pizsamájuk van, de nem volt rajtuk reggel zokni, és Léna elkezdett tüsszögni. Nem bánom, ha hétvégén nem öltöznek fel délig, bármeddig, mert erről szól a szabadnap, és végre nem kell sietni és öltözni. Tőlem játszhatnak pizsamában. De azt nem akartam, hogy megfázzanak, és ha tüsszög, ez nekem az mutatja, hogy fázik. Isten látja lelkem, ha ötvenszer nem kértem szépen, kedvesen, áthatóan a szemébe nézve, akkor egyszer sem. Szóltam, hogy elfogyott a türelmem, vége a köröknek, nagyon dühös leszek. Meg sem hallotta. Zsaroltam. (Tudom nem jó.) Kiabáltam. Eddigre már olyan förtelmesen gonosznak és rettenetesnek érzem magam, hogy ez önmagában egy szörnyű élmény. Viszont látszólag senki mást nem viselt meg. Tomi néha eljött a színen, és higgadtan szólt, hogy "öltözzél fel." Meglepő módon erre sem történt semmi. Ekkor nekem elszakadt a cérna, a kezem ügyében fekvő műanyag játékpisztolyt (még az enyém volt :(, úgy hajítottam a földre, hogy ripityára tört...Szegény Ákos - az övé volt. Ő felöltözött pedig addigra. Bömbölt. Pár perccel később elvittem édes kicsikémet, és esengve bocsánatot kértem, pont ez volt ott, ő nem is tett semmit, és nem akartam bánatot okozni neki....Még délelőtt kapott újat....Lénát édes kis kincsemat pedig sajnos megragadtam a vállánál - még előtte - és megráztam és rettenetesen üvöltöttem, hogy mit kéne még tennem, hogy szót fogadjon legalább néha. Ekkor már majdnem mindenki sírt, Léna nagyon. Tomi mindeközben kiment, kivitte a szemetet. Ezt éppen akkor nem kellett volna szerintem.Bármikor máskor. Ezen megint úgy bepöccentem, hogy miért nem tud ilyenkor mellettem lenni, egy kicsit támogatni. Miért kell kifarolni a konfliktus elől, amikor nyilvánvaló, hogy most kéne valamit tenni....Tomi kiakadt - rám -, szerinte ugyanis nem tudott azon túl tenni semmit, hogy ő szólt Lénának....Általában ilyenkor az van, hogy ő - ha nem ért velem egyet - de nem akarja ezt deklarálni, akkor nem szól. Ha nem mellettem, akkor inkább nem ellenem. Ez jó, ezt értem, de itt, ebben a helyzetben éppen most?????? Szóval végül az egyetlen megoldásnak az tűnt, hogy el kell mennem egy kicsit otthonról. Ez volt az a nap, amikor ónos eső esett, ezért iszonyú vicces volt talpon maradni. Felüdülés. Kikötöttem az ortodox Karácsonyon, a főtéren a görög-keleti templomban, ahol rajtam kívül még 5 férfi volt, ebből 3 istentiszteletet celebrált. Gyönyörű volt. Csak énekeltek, egyébként is imádom a dörgő basszusokat, és az ortodox egyházi zenét, ez legalább jót tett. Aztán mély beszélgetésbe kezdtem egy hajléktalannal, de nem sikerült megmentenem. Majd elmentem pisztolyt venni Ákosnak a játékboltba, és persze Lénának is valamit, mert akkor is nagyon szeretem. Aztán a Verával jól megbeszéltük, hogy nem vagyok gonosz, szívtelen sárkány, mert eljött Szentendrére inni velem egy kávét. Sajnos a puncsból kihagyták az alkoholomat, pedig az igazán kellett volna. És mire hazamentem, Léna írt nekem egy levetet, azzal, hogy "szeretlek". Én újra leültem vele négyszemközt és csendben elmondtam neki, hogy próbáljon egy kicsit hallgatni rám, mert így nagyon nehéz nekem.

Hétfőn drága Kicsikém hazahozott egy 100%-os matek dolgozatot, amilyet én keveset láttam életemben. Megtapsolták a többiek. Mérhetetlen büszkeség és öröm.....Tegnap meg írt egy 98 %-os írás-olvasást....Kis okos Kisbogár. De szót nem fogad otthon továbbra sem. Én viszont nem akarok kiabálni, nem akarok puskaporos levegőt abban a kurta kis estében, amit otthon vagyunk. Tanácstalan vagyok. Tomi hétfőn negyed kilenckor jött haza, kedden nyolckor. Így rám marad az estében minden, ami nehéz. Nem akarnak vacsorázni, nem akarnak fürdeni menni, nem akar olvasni....Megint kérek és kérek és kérek, és nem megy. Tomi lemarad a vacsiról, ellenben amikor hazaért, már mindenki valahogy mégiscsak pizsamában ül a kanapén, és olvasunk. (Ez a legkönnyebb rész ugye....a többi sem lenne olyan nehéz, ha azután, hogy megvárom, hogy befejezzék azt a valamit, amit épp csinálnak, az után, hogy 10x szóltam kedvesen, letérdeltem és a szemébe néztem, esetleg történne valami. Sajnos minden nap nem tudok kieszelni poénokat, amivel elérem, hogy fogat mossanak pl.) Szóval belép a Tomi, a gyerekek rohannak sikítva felé, én meg ottmaradok, a házsártos boszorkány, aki egész este noszogatta őket. Hálás szerep. Így jóval nehezebb kedvesnek és viccesnek maradni mindig. Picit igazságtalan leosztásnak tűnik. Tomi tudja és érti. Kaptam tegnap egy nagy csokor virágot, de valóban sok a munka és mindenki bent maradt még, amikor ő eljött....Értem. Ez egy fontos munka, határidőkkel, az egyetlen a csapatban, akinek 4 gyereke van, ott lakik a házban, ahol dolgoznak. A többi fiúnak talán még barátnője sincs. Nyilván akceptálnom kell ezt is. Nyilván beleszokok, hogy hárman vacsorázunk, hogy leszek én a fekete bárány, de nem pontosan így képzeltem a hétköznap estéket együtt. Nem sok reményt látok arra, hogy javul ez, mindig sok a munka, és a leadás Tomiéknál. Mindenki nyel egy kicsit, de én nem akarom, hogy erre rámenjen sem a családi béke, sem az én jókedvem, se a Tomi munkahelye. Legalább most még mindenki igyekszik, és küzd, hogy javítsunk ezen....amíg nem fáradunk bele. Vagy nem fásulunk el.

Alszanak. Reggel...Mostanában veszekszenek is rendesen...Itt nem....Így alvó gyerekeket ébresztünk reggel....Ennél édesebb álmot.....

Ez könnyű lesz...Olyan régen volt...

Jó hosszú volt és békés, sírtunk picit ekkor-akkor, főleg a végén, amikor messzemenően elkezdtem félni a hétköznapoktól, a rohanás újrakezdésétől...Úgyhogy most eszeveszett tudatosan eszeveszetten nem rohanok, történjen akármi, könnyed vagyok, mert nem lehet csak a hétvégékért élni, hétköznapból sokkal több van. Egyébként meg tudok indokolni mindent. És én tökéletesen megértem magamat. Tényleg van pár dolog, amit fontosnak tartok minden nap: hogy legyünk levegőn (ÉN IS!!!!, mert meggebedek, ha nem), hogy olvassunk mesét együtt a kanapén (jót, igazán jót, együtt), hogy egyenek egészséges meleg ételt minden nap (itt csak azért tudom vállalni a felelősséget, amit én, vagy valamelyik nagymama csinál, vagy legalábbis nem az ovi/suli, mert azt hiszem ott nem túl sokat esznek), szóval marad a vacsora, és egyenek gyümölcsöt (ami magyar, mert az nem messziről jön, talán kevesebb vegyszerrel maszírozva) és esetleg igyanak piros szörpöt (amit egy bácsi hidegen sajtol, és tavaly minden nap ittunk, és lehet, hogy nem ezért, de nem volt senki beteg egész télen). Valamint, hogy én olvashassak egy kicsit este szépen nyugton a kanapén a takaró alatt. Ezek ám nem nagy dolgok és egészen kényelmesen belefér 24 órába, de jóval nehezebben az 5-9-ig tartó periódusba este, úgy, hogy még játszani is szertnének, én nekem főzni kéne, fürdeni is békében jó, és akkor az olvasásról még nem is beszéltem. Viszont két napja szánkózunk minden délután, és úgy is megyünk iskolába (oviba is visszük).

Ott tartottam, hogy december 23. Elmentünk a kis panzióba, és végrehajtottuk a gondosan kidolgozott tervet. Amikor másnap délután Lencsi megszólalt a fa alatt, hogy most már tudom, hogy tényleg az angyalok hozzák a fát, akkor mindketten tudtuk, hogy megérte....Minden működött, bekapcsolt a távirányító, szólt a Mennyből az angyal, együtt voltunk a Pásztorjátékokon...Halleluja...Szép volt. A délelőtt döcögött ugyan, mert hirtelen ott álltunk reggel Szentendrén Karácsony napján, úgyhogy elmentünk az Állatkertbe, ami nagyon jó ötletnek tűnt, egészen addig, ameddig ki nem derült, hogy egyig van nyitva, és délben lehet, hogy nem éri meg 7000 Ft-ért bemenni. 24-én délben Karácsonykor állni a Városligetben nem jó, úgyhogy sürgősen kellett a 3 órás templomig valami, így jött a Dinó tesó című film utolsó kétségbeesésünkben (ekkor már két Diótörőn voltunk túl, ebben nem gondolkoztam). Na, ennél rosszabb döntést nem hozhattunk volna. Egy gyakorlatilag - a megtévesztő cím ellenére -, egy akciófilm volt, csak nem terminátorok voltak benne, hanem rajzolt dinók. Egészen félelmetes volt, és túl izgalmas az én kis képernyő-kímélt gyerekeimnek, úgyhogy az Ákos hamarosan zokogott (de kimenni nem akart), így eltakartam a szemét (meghitt Karácsonyi ráhangolódás). Majd amikor én sírtam (én egyszerűen csak meghatódtam a dinoszaurusz család újraegyesülésekor, ugye), ő takarta el a szemem, mert megsajnált, hogy én is így izgulok....Átérezte a helyzetet, a szemeltakarás pedig működik...Summa summárum egy ragyogót sírtunk, majd elmentünk megnyugodni a Tövis utcai kis betlehemesre, Anyával, Apával....Az jó volt, ez kellett. Aztán haza....és jöttek az Angyalok....Boldogság....

25-én mentünk Magdihoz, Gyuszihoz Anitáékkal, a kislányokkal, ami azon túl, hogy finom és békés volt, megható is és azt hiszem egészen rendhagyó: Csaba teljesen váratlanul (számunkra, de Anita számára is) megkérte Anita kezét, úgy igazából, térdre ereszkedve, gyűrűvel, és nagyon szép volt...Ezen persze sírni kellett újfent. Aztán megkoronáztuk a napot egy Ózzal a Vígszínházban, ami kifejezetten jó előadás volt, mindenki vigyorgott még este 10-kor is...Én sem sírtam.

26-án mentünk Szabadkígyósra, ahol bár minden a szokásos volt, olyan nehéz eljönni....egyrészt mégiscsak itt nőttem föl, másrészt szeretek itt lenni, nem beszélve a gyerekekről, az apukámat alig látom és különben is mikor van olyan, hogy én kapok reggelit, ebédet és vacsorát, ami mennyei és gyönyörűen meg van terítve, és alhatok sokáig, miközben a gyerekek jó helyen vannak, jó emberekkel és mindeközben velem is, együtt egész nap....Jaj...talán ezen sírok most is egy kicsit...

Mindeközben a mezőn túl volt kis gyulai élményfürdő felfelé csúszdával, meg sötét csúszdával és nekünk kinti forró termál vízzel a szabad ég alatt....Imádom ezeket....

Itthon pedig béke volt és nyugalom, és mindenki sokáig aludt és későn kelt, délben reggeliztünk és nem siettünk, Kingáztunk-Panciztunk-Simiztünk,

Velük most sokat voltunk. Nagyon szimpatikus család, Nagyon-nagyon. Azért ez is egy topic, az új barátok....Egyrészt olyan kevés az idő a régiekre is, másrészt sok-sok kedves, érdekes ember. Olyan könnyű eljutni egy szintig, abban én elég jó vagyok. Nehéz viszont átlépni ezt a varázslatos határt. Arról nem beszélve, hogy valóban megismerni valakit lehet egyáltalán ilyenkor még? Biztos lehet. Ők tényleg érdekelnek. Azért kevés van, aki igazán érdekel. Mindene, a múltja, a hétköznapjai...Négy gyerek mellett ez egy hosszútávú project. Közben kicsit hasonlít egy friss szerelemre. Ne legyünk túl sok (ez mondjuk relatíve nehéz), de keressük, közben ők is keressenek, és legalább 4-ből egyszer jó is legyen mindenkinek.....Hmmmm.....

Koriztunk Szentendrén sokat:

Valamint nálunk aludt a Flóra!!!!!! Léna mérhetetlen örömére, ami meglepő fordulatokat hozott, mert Léna izgult Flóra helyett végül annyira, hogy alig tudott elaludni, először nagy vagányan ketten kezdtek el aludni a majdnem teljesen sötét szobában az emeletes ágyon ketten fölül, aztán inukba szállt a bátorság, kérték, hogy az Ákos mégis töltse lent a saját helyén az elkövetkező pár órát, majd végül ott tartottunk, hogy a Tomi azért mégiscsak üljön az ágy végébe. Egyébként tényleg fantasztikus volt mindkét kislánynak, valóban elképesztő ez a harmónia, ami kettejük között van, Ákos sem volt nagyon szomorú, hogy Mira még nem alszik ott (azért elég szomorú volt, de nem nagyon), de a lefekvés pillanata furcsa mód Lencsinek volt a legdöcögősebb. Pedig imádja a Flórát, egyszerűen új volt a helyzet, szokatlan. Reggel viszont csendben csiviteltek, és kézműveskedtek a paplan alatt, hagytak mindenkit aludni. Ideális kis kompánia.

Most nem tudom felidézni mi volt még, a szilveszter viszont emlékezetes lett, mert Magdi meghívta az összes unokatestvért mulatni (ez pompásan sikerült; hajnal 1-ig vagy 2-ig ment a dínom-dánom, mindenki állta a sarat és vigadott), mi pedig rendeltünk sushit, Woody Allen filmeket néztünk és pezsgőt ittunk...Ezzel nem volt semmi baj, de az a '20-as évek buli már nagyon hiányzik...Ez az egyetlen dolog, amit nem tudok Tomival csinálni, de ez fontos lenne nekem....csak néha.

Szerettem volna, hogy legyen egy valami szilveszteri élmény együtt is, valami más, úgyhogy ebből kerekedett délután a lovi:

Csak egy futamot néztünk meg (egy órát kellett volna várni a következőre), de Lénának és nekem nagyon tetszett, a többiek sem bánták, és akkor még nem volt iszonyú tömeg, a zsíros kenyér forralt borral pedig egészen fenomenálisra sikerült....

Aztán eljött a vasárnap és sírtunk. Én titokban éjszaka a Tominak, Léna nem titokban este, hogy olyan jó itthon és nem akar iskolába menni....Erre mit is mondhatnék...Olyan jó otthon együtt. De most csináljak úgy, hogy rossz legyen? Ettől a filozófiai körtől most megkímélek mindenkit. Egyébként nem is volt olyan szörnyű a hét eleje....Nehéz fölkelni, de nagyon figyelek, hogy este ne siettessek senkit, ez nem túl könnyű, amikor a szófogadás az sajnos egy fölöttébb ismeretlen fogalom, de próbálkozom. Ráadásul hétfőn esett a hó, amit egész téli szünetben vártunk. Legalább szánkóval mentünk iskolába, sőt, tegnap Lénáék matek és torna órán is szánkóztak. Hálás is vagyok Feri bácsinak....

Az akcio eddig zavartalan. A panzioban ebredtunk,fel egykor allt a fa, remelem all most is....tenyleg fel lehet kapcsolni a fenyeket taviranyitoval...Tomi felallitotta,en valtottam es feldiszitettem. Szep. Most bundas kenyeret szeretnenk reggelizni a bojt jegyeben, majd - meglepo modon: Allatkert. Ma ingyen van. Haza ugye csak sotetben mehetunk. Aztan Pasztorjatek a Tovis utcai templomban  Anyaval, Apaval. Egesz nap egyutt vagyunk, Lena biztonsagi eloirasa szerint

Igy biztos nem mi diszittjuk a fat...

Ez meg az Operabol: zarterkelyen ultunk leghatul. ( Senki sem latott.) En csondben balettoztam (kezzel) az eloadas kozben, mire Akos szol: "Na, Mama ne, a vegen meg felhivnak a szinpadra!"

Illetve Akos rajzol: "Csinalok egy keresztrejtvenyt a Papanak. Lena: Az a baj,hogy ilyen kicsi gyerek nem tud keresztrejtvenyt csinalni. Akos: Nem magamnak keszitem,hanem a Papanak!!!!!

Drága kicsi Kincseim, ha már tudtok olvasni, ezt nehogy elolvassátok, mondjuk - teszem azt - 13 éves korotokig....

Diótörő, Opera

Ovis Karácsony a templomban, Ákos Ági néni mellett dalol hátul....

Az ember ott nem tudom ki....

És befejezni sem tudom, folytatom hamarosan. A lényeg, hogy Léna gyanakszik, és nem enged el maga mellől, mert azt gyanítja, hogy nem az angyalok díszítik a fát. És mi még óvjuk az illúziót, de Tomi azt állítja, hogy ennél - amit az idén csinálunk -, tovább nem megyünk: ugyanis idén a házunkhoz legközelebb panzióban alszunk 23-án....hogy az angyalok nyugodtan díszítsenek...Mi meg majd legföljebb elosonunk a szállodából felváltva....először Tomi, fát beállítani, majd én, díszíteni. Hajnalra remélhetőleg mindenki a kis panziós szobánkaban nyugszik, és úgy remélem, hogy nem alszunk el este.....

Tulajdonképpen már két hete öt éves, csak kicsit sok minden zajlik...De aznap persze nem mentünk sehova, sőt előtte sem, és megadtuk mindennek a módját, volt tortareggeli, és bóklászás a Dunaparton, nem sietés, hanem béke és napsütés.

Egyszer ötéves az ember....Drága kicsi Ákosom. Édes Kincsem. Annyira szeretem....Amikor az orrom előtt ül, akkor is hiányzik....

Megkérdezi a minap, hogy mi az a "portás balett"? Az nyilván olyan, mint a Tűzoltó Zenekar. Portások szabadidejükben balettoznak. Gondolom. Egyébként kortárs balett.

Azért nem nagyon írtam, mert peregnek a napok gyorsan. Én minden erőmmel lassítom, szánt szándékkal könnyedén és roppant lazán....A lehetőségekhez képest. Rugalmasan. Nem izgatom magam akkor sem semmin, és nyitottan várom, hogy hogy alakul a hét. Sokkal jobban megy, mint szeptemberben, azért ebbe bele kellett jönni. Nem merném azt állítani, hogy sikerült, de tényleg hatalmas a különbség az évkezdethez képest, azért nem volt olyan hű, de könnyű ez az új ritmus....Mostanában így-úgy akadt egy-egy szabadnap (Ákos köhögött, aztán Léna, nekem elment a hangom), így mindenki otthon maradt egy-két napot, ezek számítottak. Nem volt olyan nagyon könnyű megoldani, de ha sikerül, akkor olyan jó...És ez a hét is - mint minden eddigi szeptembertől - elképesztő szervezéseket igényel, annyi teendő jobbra-balra, le és föl, Karácsonyi vásár az oviban, a suliban, nekem egy Szépművészetis fogadás csütörtökön, de előtte nyílt óra a baletton, amin ott kell lennem az én kis Balerinámmal természetesen, mézeskalácstészta a kék halacska csoportnak, kézműveskedni az elsősöknak, közben valahogy olyan sok munkám van folyamatosan, és akkor még az angyalokkal való paktálásról nem is beszéltem....

Ez a nyílt nap az oviban, mert olyan is volt. Ákos olyan szépen énekel, imádkozik az oviban, hogy bármeddig hallgatnám....

Itt éppen kismalac. Pedig tigris.

Léna olvasni tanítja Ákost...

Papa és Mama dolgozni megy ma reggel...9 óra...