Ákos is Léna is könyvet ír. És Ákos is tényleg ír. Sok betűt egyedül, sokat kis rávezetéssel...

Nem vagyok rossz kedvű, és nincs semmi bajom. A félreértések elkerülése végett. Például most is mosolygok. Bárki megnézheti. Viszont nem lenne hiteles, ha csak azt írnám mindig, hogy habkönnyű minden pillanatunk. Tehát nem habkönnyű minden pillanatunk, némelyek csak pihekönnyűek, mások olyan apró bárányfelhő súlyúak. Szombaton az apró bárányfelhőnyi puha-pihe kategóriába sorolnám azt a tomboló veszekedést, ami egy hajszálnyira beárnyékolta a délelőttöt, éppcsakhogy. A péntek mesés pontja volt, amikor Niki néni könnyekig magasztalta drága kis Lénámat, én régen hallottam ennyi dicséretet. Minden kérdésre tudja a választ, szépen és gyorsan ír és olvas, barátkozik (egy kislánnyal leginkább), kedves, segítőkész, a klasszikus jó gyerek. Az egyetlen aprócska kérdés, hogy ki ez a kislány, és hol lakik? Mert én olyan szíves megismerném. Imádom, hogy tudja mit akar, imádom, hogy egyéniség, de hogy tökéletesen figyelmen kívül hagyja az akaratomat, hogy enyhén szólva szófogadatlan, hogy abszolút ignorálja ha valamit kérek, az nagyon nehéz. Mert azt, hogy hazajön az iskolából, és négypercenként zokogni kell valamin, azt értem. Ki kell, hogy jöjjön a sok feszültség, a sok jóság, és megfelelés, és örülök, hogy velem el tudja engedni magát, és kijöhet minden bent szorult könny. Ez nem pihentető, de nem pihenni szültem gyerekeket, ez OK, de hogy egyáltalán nem fogadnak szót, kicsit sem könnyű. Ez embert próbáló. Szombaton olyannyira megpróbált például, hogy végül nem őrültem meg, de az is lehet, hogy igen. Bár csodálatos bundás pizsamájuk van, de nem volt rajtuk reggel zokni, és Léna elkezdett tüsszögni. Nem bánom, ha hétvégén nem öltöznek fel délig, bármeddig, mert erről szól a szabadnap, és végre nem kell sietni és öltözni. Tőlem játszhatnak pizsamában. De azt nem akartam, hogy megfázzanak, és ha tüsszög, ez nekem az mutatja, hogy fázik. Isten látja lelkem, ha ötvenszer nem kértem szépen, kedvesen, áthatóan a szemébe nézve, akkor egyszer sem. Szóltam, hogy elfogyott a türelmem, vége a köröknek, nagyon dühös leszek. Meg sem hallotta. Zsaroltam. (Tudom nem jó.) Kiabáltam. Eddigre már olyan förtelmesen gonosznak és rettenetesnek érzem magam, hogy ez önmagában egy szörnyű élmény. Viszont látszólag senki mást nem viselt meg. Tomi néha eljött a színen, és higgadtan szólt, hogy "öltözzél fel." Meglepő módon erre sem történt semmi. Ekkor nekem elszakadt a cérna, a kezem ügyében fekvő műanyag játékpisztolyt (még az enyém volt :(, úgy hajítottam a földre, hogy ripityára tört...Szegény Ákos - az övé volt. Ő felöltözött pedig addigra. Bömbölt. Pár perccel később elvittem édes kicsikémet, és esengve bocsánatot kértem, pont ez volt ott, ő nem is tett semmit, és nem akartam bánatot okozni neki....Még délelőtt kapott újat....Lénát édes kis kincsemat pedig sajnos megragadtam a vállánál - még előtte - és megráztam és rettenetesen üvöltöttem, hogy mit kéne még tennem, hogy szót fogadjon legalább néha. Ekkor már majdnem mindenki sírt, Léna nagyon. Tomi mindeközben kiment, kivitte a szemetet. Ezt éppen akkor nem kellett volna szerintem.Bármikor máskor. Ezen megint úgy bepöccentem, hogy miért nem tud ilyenkor mellettem lenni, egy kicsit támogatni. Miért kell kifarolni a konfliktus elől, amikor nyilvánvaló, hogy most kéne valamit tenni....Tomi kiakadt - rám -, szerinte ugyanis nem tudott azon túl tenni semmit, hogy ő szólt Lénának....Általában ilyenkor az van, hogy ő - ha nem ért velem egyet - de nem akarja ezt deklarálni, akkor nem szól. Ha nem mellettem, akkor inkább nem ellenem. Ez jó, ezt értem, de itt, ebben a helyzetben éppen most?????? Szóval végül az egyetlen megoldásnak az tűnt, hogy el kell mennem egy kicsit otthonról. Ez volt az a nap, amikor ónos eső esett, ezért iszonyú vicces volt talpon maradni. Felüdülés. Kikötöttem az ortodox Karácsonyon, a főtéren a görög-keleti templomban, ahol rajtam kívül még 5 férfi volt, ebből 3 istentiszteletet celebrált. Gyönyörű volt. Csak énekeltek, egyébként is imádom a dörgő basszusokat, és az ortodox egyházi zenét, ez legalább jót tett. Aztán mély beszélgetésbe kezdtem egy hajléktalannal, de nem sikerült megmentenem. Majd elmentem pisztolyt venni Ákosnak a játékboltba, és persze Lénának is valamit, mert akkor is nagyon szeretem. Aztán a Verával jól megbeszéltük, hogy nem vagyok gonosz, szívtelen sárkány, mert eljött Szentendrére inni velem egy kávét. Sajnos a puncsból kihagyták az alkoholomat, pedig az igazán kellett volna. És mire hazamentem, Léna írt nekem egy levetet, azzal, hogy "szeretlek". Én újra leültem vele négyszemközt és csendben elmondtam neki, hogy próbáljon egy kicsit hallgatni rám, mert így nagyon nehéz nekem.

Hétfőn drága Kicsikém hazahozott egy 100%-os matek dolgozatot, amilyet én keveset láttam életemben. Megtapsolták a többiek. Mérhetetlen büszkeség és öröm.....Tegnap meg írt egy 98 %-os írás-olvasást....Kis okos Kisbogár. De szót nem fogad otthon továbbra sem. Én viszont nem akarok kiabálni, nem akarok puskaporos levegőt abban a kurta kis estében, amit otthon vagyunk. Tanácstalan vagyok. Tomi hétfőn negyed kilenckor jött haza, kedden nyolckor. Így rám marad az estében minden, ami nehéz. Nem akarnak vacsorázni, nem akarnak fürdeni menni, nem akar olvasni....Megint kérek és kérek és kérek, és nem megy. Tomi lemarad a vacsiról, ellenben amikor hazaért, már mindenki valahogy mégiscsak pizsamában ül a kanapén, és olvasunk. (Ez a legkönnyebb rész ugye....a többi sem lenne olyan nehéz, ha azután, hogy megvárom, hogy befejezzék azt a valamit, amit épp csinálnak, az után, hogy 10x szóltam kedvesen, letérdeltem és a szemébe néztem, esetleg történne valami. Sajnos minden nap nem tudok kieszelni poénokat, amivel elérem, hogy fogat mossanak pl.) Szóval belép a Tomi, a gyerekek rohannak sikítva felé, én meg ottmaradok, a házsártos boszorkány, aki egész este noszogatta őket. Hálás szerep. Így jóval nehezebb kedvesnek és viccesnek maradni mindig. Picit igazságtalan leosztásnak tűnik. Tomi tudja és érti. Kaptam tegnap egy nagy csokor virágot, de valóban sok a munka és mindenki bent maradt még, amikor ő eljött....Értem. Ez egy fontos munka, határidőkkel, az egyetlen a csapatban, akinek 4 gyereke van, ott lakik a házban, ahol dolgoznak. A többi fiúnak talán még barátnője sincs. Nyilván akceptálnom kell ezt is. Nyilván beleszokok, hogy hárman vacsorázunk, hogy leszek én a fekete bárány, de nem pontosan így képzeltem a hétköznap estéket együtt. Nem sok reményt látok arra, hogy javul ez, mindig sok a munka, és a leadás Tomiéknál. Mindenki nyel egy kicsit, de én nem akarom, hogy erre rámenjen sem a családi béke, sem az én jókedvem, se a Tomi munkahelye. Legalább most még mindenki igyekszik, és küzd, hogy javítsunk ezen....amíg nem fáradunk bele. Vagy nem fásulunk el.

Alszanak. Reggel...Mostanában veszekszenek is rendesen...Itt nem....Így alvó gyerekeket ébresztünk reggel....Ennél édesebb álmot.....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.