Még pénteken elkezdtük a nyarat. Kiléptünk a hétköznapokból....és ez annyira jó....Borzasztóan, nagyon-nagyon-nagyon élvezem. Suli-ovi után visszajöttünk Pestre Éviékhez, Laurával. Eszeveszett édes kicsi cukorfalat Miléna a 3 hetecskéjével. Kísértésbe-ejtő....Én főztem, hoztam otthonról a Kismamának, ő megnézte minden létező csillag állását Tomiról, kettőnkről, és egészen csodás dolgok derültek ki, például, hogy egy pár kapcsolata maximum 25 pont lehet, nekünk 23,5. Ez fantasztikus, ugyanis 20 fölött már mindenképp kiválónak számít...Már ezért megérte ez a délután....És este 8.40-kor született a Tomi, csak azért írom ide, hogy ne felejtsem el. Más érdekfeszítő, ám intim részlettel nem terhellek benneteket, bár mi más is lenne ez a blog maga.

Éviéktől mentünk a Margitszigetre, a Szabadtéri Színpadra, ahol a Filharmonikusok játszottak egy fölöttébb impresszív zongorista lánnyal, nagyon szép volt. A szünetben eljöttünk, mert nem akartuk a gyerekeknél túlfeszíteni a húrt, pedig úgy maradtam volna. Már önmagában a Víztorony és a körülötte lévő hely, a bár, az fogyasztásra késztet, a margitszigeti éjszaka pedig varázslatos volt. Nem annyira szeretem ezt a szót, de itt ez az egyetlen helytálló jelző. Térdig ért a köd, a mező közepén pedig egy csoport ember táncolt és énekelt, nagyon szépen, igazi, finom népzenére, mögöttük a Nagyszállóból az evőeszközök csörgése, a fecsegés, mellettünk a vízesés a kuruttyoló békákkal. Nagyon úgy tűnt, hogy egy másik világba csöppentünk, bármeddig maradtam volna. Egyértelmű, hogy a manók meg a tündérek is perceken belül megjelentek. Meg a szatír, akit a múlt héten fedeztek fel egy fán.

Másnap elmentünk Turára a Schossberger Kastélyba a Népmese napjára. Nekem ez a kastély tetszik a magyar kastélyok között majdnem a legjobban,

Igazi, gyönyörű, vicces népi játékok a parkban,

rengeteg mesemondó, gólyalábas színház, nemezelés, festés, ééééés: Rózsapalacsinta... - ez valami fenomenális.

Ezt megemlegetem. Olyan szép is, mint amilyen mennyei.

Vasárnap pedig meghódítottuk a Pilis legmagasabb csúcsát.

8 km-t gyalogoltunk és nevetgéltünk.

Fáradtak és koszosak.

Olyan szép csokrot szedtünk. Ezer féle virág.

Feltörtünk a Boldog Özséb kilátóig 756 méterre!

Végül kikötöttünk a Dalmátban egy Pho levesre....Édes Istenem, add, hogy ennél sose legyen rosszabb hétvégém. De fele ilyen jóval is boldog leszek.

Ákosnak Apa mesélt egy történetet egy rég tanárjáról. Bubi dézett belőle valamit, elég nehezen értettem meg, amikor azt kezdte mesélni, hogy "Amikor a kém tanár a hosszúsági buszon...". Ez a kémia tanárt jelölte a távolsági buszon.

Még két nap iskola-óvoda....Nekem már nyári munkaidő egy hete....Ahhhhhh.....

Ezeket most kaptam:

Léna Pocahontas legfölül.

Valahogy ezt elérni, hogy az a rengeteg hétköznap válna kicsit, csak egy kicsit kevésbé monoton hétköznappá, amiben több az öröm, és kevesebb a kötöttség. Ha arra gondolok, hogy ha szerencsés vagyok és nem halok meg hamar, ha van munkám, akkor még 30 évig a hetem hétből öt napja a sietésről, az odaérésről szól. A hétből két nap nyugalom és béke, és a többi a megfelelés. És én tényleg összeteszem a kezem, és hálás vagyok közben mindenért. Tudom azt is, hogy ezt rajtam kívül nem oldja meg senki, ha megoldást akarok, csak én találhatom meg a kulcsot. Itt nem lehet a szerencsét várni, el kell indulni valami felé. Amíg még élvezni tudom.

Ez olyan szép. Kár, hogy homályos...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.