A nyár első három napja. Miután még mindig fogalmam nincs hogyan alakul a nyarunk, ezért annyira jó volt, hogy az legelső három napon együtt lehettünk. Mátra, egy meseszép vendégház, amelynek Montem a neve. Mártaszentistvánon, Magyarország legmagasabban fekvő településén, minden fölött, az erdőszélen, szemben a hegyekkel és a sípályákkal, pazar, zöld kilátással. Négyen voltunk a szállodában, ami nem volt baj. Ez egy kicsit exkluzívabb hely volt a mi harsányságunkhoz viszonyítva.

Nagyon friss még a ház, hiányzik pár dolog, de nekem nagyon tetszik az enteriőr, a kilátás. Enyhén szólva rapszodikus volt az idő, éjszaka tombolt a szél, benne voltunk a természet süvöltésében, egy szépséges puha ágyban, én imádtam.

Szemben a mátraszentistváni sípályák.

Vakuval még nem tökéletes a kép.

Agancs csillár. Látod, Apa, Anya?

Majd egyszer csak hatalmas szürke felhők jöttek, mi éppen elindultunk a Kékes-tető felé.

Derűs június közepi nyári nap volt.

Ám ez tökéletesen észrevehetetlen volt.

Ezt láttuk június 15-én a kilátóból. Akár az Antarktiszon is lehettünk volna.

Majd ezt. Izgalmas. Egy elég jó kis vihart volt szerencsénk átélni a kilátóból. Igazán látványos volt.

Másnap Adrenalin Kalandpark. Ez itt pont a függőhíd. Rám ez nagy hatással volt. A közepén már sírtam, és azonnal el akartam tűnni onnan. Lehet, hogy innen nem tűnik úgy, de rettenetes félelmetes volt. Másoknak egyáltalán nem. A gyerekek föl-alá rohangáltak, amitől megint csak sírnom kellett. De végül már nem láttam semmit, csak rohantam a vége felé. Gyors sétában. Aztán még próbálkoztam a határaim feszegetésével, nagyon-nagyon próbáltam bátorkodni, de csak egy kicsit sikerült.

Mennyivel békésebb program. Mátraházáról kisvasútozunk Gyöngyösre.

Milyen szép itt Léna....

Olyan boldogság volt együtt lenni, nem sietni, reggelit kapni, vacsorát kapni, nem pakolni, nem mosni, csak azt tenni, ami jól esik. Kivéve, hogy ne dőljön össze a kis szállodánk...Nyugalom, béke. Ez kell pont.

Itt evez mindenki. Külön-külön, együtt, mindenhogy. Sás-tó.

Pénteken reggel Parádsasváron üveget fújtunk egy üveghutában. Régi álmom teljesült.

A gyerekek üveglufijait sajnos nem lehetett elhozni, mert túl vékonyak voltak, de én fújtam egy poharat. Ennyi pénzből ugyan vehettünk volna egy készletet is, de úgy ki akartam próbálni. Annyira szeretnék még fújni...

Ez már Parádfürdő. Gyönyörű. Olyan szép villák, kastélyok, épületek, és rengeteg zöld, patak. Nagyon-nagyon tetszett. Aztán sajnos drága kis Léna beleszaladt egy hamvadó tűzrakásba, ami - bár nem látszott -, parázslott. Ipanéma szandálja ugyan odakozmáltt, de megvédte a talpát, úgyhogy csak fölötte égett meg egy kicsit. Mostanra a legnagyobb hólyag is leapadt, de azért nem ideális a kézműves tábor délutáni patakozós részeiben.

Mindezek után, égett lábacskával odaértünk Lencsi élete első iskolai évzárójára. Ahol színpadon vehette át a polgármestertől a jutalomkönyvet.

Balra a szép kislány.

Mert ének kivételével nemhogy kitűnő, hanem tantárgyi dicséretben részesült mindenből. Olyan írásos értékelést kapott, hogy csuda.

Aztán ezt az osztály egy részével ünnepeltük. A felnőttek vacsoráztak, addig gyerekek igazi, klasszikus bandázást bonyolítottak az utcán.

Ákos persze pontosan úgy viselkedik, mint egy elsős. A kevésbé visszafogott fajtából.

A héten kézműves táborban vannak mindketten, plusz Léna két osztálytársa. Ákos a két legkisebb egyike, de az első nap azzal fogadott a tanár, hogy elképesztő, egész délelőtt oneman-show-t tartott, megállás nélkül beszél és szórakoztat. Léna meg gyönyörűeket alkot, imádja, senkinek-semmi gondja, szaladnak be reggel, és kérik, hogy később jöjjek. De közben hatalmas társadalmi életet élünk, annyira érezhető, hogy vakáció van, senki nem siet, minden este betér hozzánk valaki, aki vagy ott is  vacsorázik, vagy csak jó sokáig velünk van, úgyhogy nehéz tartani a rendet, de nagyon élvezzük.

A furulya még mindig tartja magát, Léna egyszer egy héten gyakorol is, már kívülről kellett tudni tegnapra valamit. Illetve ötöt, de egyet megtanult. Ákost egyáltalán nem veszi a kezébe a furulyát hét közben, de határtalan lelkesedéssel jár Mária nénihez és hallani sem akar róla, hogy abbahagyja. Így viszont a legnagyobb természetességgel beszélgetnek az a hangokról és a h hangokról. Sőt, a lenti képen Léna tanítja otthon Ákost. Egy idő után feladta, de roppant vicces, iszonyú cuki volt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.