Ez könnyű lesz...Olyan régen volt...

Jó hosszú volt és békés, sírtunk picit ekkor-akkor, főleg a végén, amikor messzemenően elkezdtem félni a hétköznapoktól, a rohanás újrakezdésétől...Úgyhogy most eszeveszett tudatosan eszeveszetten nem rohanok, történjen akármi, könnyed vagyok, mert nem lehet csak a hétvégékért élni, hétköznapból sokkal több van. Egyébként meg tudok indokolni mindent. És én tökéletesen megértem magamat. Tényleg van pár dolog, amit fontosnak tartok minden nap: hogy legyünk levegőn (ÉN IS!!!!, mert meggebedek, ha nem), hogy olvassunk mesét együtt a kanapén (jót, igazán jót, együtt), hogy egyenek egészséges meleg ételt minden nap (itt csak azért tudom vállalni a felelősséget, amit én, vagy valamelyik nagymama csinál, vagy legalábbis nem az ovi/suli, mert azt hiszem ott nem túl sokat esznek), szóval marad a vacsora, és egyenek gyümölcsöt (ami magyar, mert az nem messziről jön, talán kevesebb vegyszerrel maszírozva) és esetleg igyanak piros szörpöt (amit egy bácsi hidegen sajtol, és tavaly minden nap ittunk, és lehet, hogy nem ezért, de nem volt senki beteg egész télen). Valamint, hogy én olvashassak egy kicsit este szépen nyugton a kanapén a takaró alatt. Ezek ám nem nagy dolgok és egészen kényelmesen belefér 24 órába, de jóval nehezebben az 5-9-ig tartó periódusba este, úgy, hogy még játszani is szertnének, én nekem főzni kéne, fürdeni is békében jó, és akkor az olvasásról még nem is beszéltem. Viszont két napja szánkózunk minden délután, és úgy is megyünk iskolába (oviba is visszük).

Ott tartottam, hogy december 23. Elmentünk a kis panzióba, és végrehajtottuk a gondosan kidolgozott tervet. Amikor másnap délután Lencsi megszólalt a fa alatt, hogy most már tudom, hogy tényleg az angyalok hozzák a fát, akkor mindketten tudtuk, hogy megérte....Minden működött, bekapcsolt a távirányító, szólt a Mennyből az angyal, együtt voltunk a Pásztorjátékokon...Halleluja...Szép volt. A délelőtt döcögött ugyan, mert hirtelen ott álltunk reggel Szentendrén Karácsony napján, úgyhogy elmentünk az Állatkertbe, ami nagyon jó ötletnek tűnt, egészen addig, ameddig ki nem derült, hogy egyig van nyitva, és délben lehet, hogy nem éri meg 7000 Ft-ért bemenni. 24-én délben Karácsonykor állni a Városligetben nem jó, úgyhogy sürgősen kellett a 3 órás templomig valami, így jött a Dinó tesó című film utolsó kétségbeesésünkben (ekkor már két Diótörőn voltunk túl, ebben nem gondolkoztam). Na, ennél rosszabb döntést nem hozhattunk volna. Egy gyakorlatilag - a megtévesztő cím ellenére -, egy akciófilm volt, csak nem terminátorok voltak benne, hanem rajzolt dinók. Egészen félelmetes volt, és túl izgalmas az én kis képernyő-kímélt gyerekeimnek, úgyhogy az Ákos hamarosan zokogott (de kimenni nem akart), így eltakartam a szemét (meghitt Karácsonyi ráhangolódás). Majd amikor én sírtam (én egyszerűen csak meghatódtam a dinoszaurusz család újraegyesülésekor, ugye), ő takarta el a szemem, mert megsajnált, hogy én is így izgulok....Átérezte a helyzetet, a szemeltakarás pedig működik...Summa summárum egy ragyogót sírtunk, majd elmentünk megnyugodni a Tövis utcai kis betlehemesre, Anyával, Apával....Az jó volt, ez kellett. Aztán haza....és jöttek az Angyalok....Boldogság....

25-én mentünk Magdihoz, Gyuszihoz Anitáékkal, a kislányokkal, ami azon túl, hogy finom és békés volt, megható is és azt hiszem egészen rendhagyó: Csaba teljesen váratlanul (számunkra, de Anita számára is) megkérte Anita kezét, úgy igazából, térdre ereszkedve, gyűrűvel, és nagyon szép volt...Ezen persze sírni kellett újfent. Aztán megkoronáztuk a napot egy Ózzal a Vígszínházban, ami kifejezetten jó előadás volt, mindenki vigyorgott még este 10-kor is...Én sem sírtam.

26-án mentünk Szabadkígyósra, ahol bár minden a szokásos volt, olyan nehéz eljönni....egyrészt mégiscsak itt nőttem föl, másrészt szeretek itt lenni, nem beszélve a gyerekekről, az apukámat alig látom és különben is mikor van olyan, hogy én kapok reggelit, ebédet és vacsorát, ami mennyei és gyönyörűen meg van terítve, és alhatok sokáig, miközben a gyerekek jó helyen vannak, jó emberekkel és mindeközben velem is, együtt egész nap....Jaj...talán ezen sírok most is egy kicsit...

Mindeközben a mezőn túl volt kis gyulai élményfürdő felfelé csúszdával, meg sötét csúszdával és nekünk kinti forró termál vízzel a szabad ég alatt....Imádom ezeket....

Itthon pedig béke volt és nyugalom, és mindenki sokáig aludt és későn kelt, délben reggeliztünk és nem siettünk, Kingáztunk-Panciztunk-Simiztünk,

Velük most sokat voltunk. Nagyon szimpatikus család, Nagyon-nagyon. Azért ez is egy topic, az új barátok....Egyrészt olyan kevés az idő a régiekre is, másrészt sok-sok kedves, érdekes ember. Olyan könnyű eljutni egy szintig, abban én elég jó vagyok. Nehéz viszont átlépni ezt a varázslatos határt. Arról nem beszélve, hogy valóban megismerni valakit lehet egyáltalán ilyenkor még? Biztos lehet. Ők tényleg érdekelnek. Azért kevés van, aki igazán érdekel. Mindene, a múltja, a hétköznapjai...Négy gyerek mellett ez egy hosszútávú project. Közben kicsit hasonlít egy friss szerelemre. Ne legyünk túl sok (ez mondjuk relatíve nehéz), de keressük, közben ők is keressenek, és legalább 4-ből egyszer jó is legyen mindenkinek.....Hmmmm.....

Koriztunk Szentendrén sokat:

Valamint nálunk aludt a Flóra!!!!!! Léna mérhetetlen örömére, ami meglepő fordulatokat hozott, mert Léna izgult Flóra helyett végül annyira, hogy alig tudott elaludni, először nagy vagányan ketten kezdtek el aludni a majdnem teljesen sötét szobában az emeletes ágyon ketten fölül, aztán inukba szállt a bátorság, kérték, hogy az Ákos mégis töltse lent a saját helyén az elkövetkező pár órát, majd végül ott tartottunk, hogy a Tomi azért mégiscsak üljön az ágy végébe. Egyébként tényleg fantasztikus volt mindkét kislánynak, valóban elképesztő ez a harmónia, ami kettejük között van, Ákos sem volt nagyon szomorú, hogy Mira még nem alszik ott (azért elég szomorú volt, de nem nagyon), de a lefekvés pillanata furcsa mód Lencsinek volt a legdöcögősebb. Pedig imádja a Flórát, egyszerűen új volt a helyzet, szokatlan. Reggel viszont csendben csiviteltek, és kézműveskedtek a paplan alatt, hagytak mindenkit aludni. Ideális kis kompánia.

Most nem tudom felidézni mi volt még, a szilveszter viszont emlékezetes lett, mert Magdi meghívta az összes unokatestvért mulatni (ez pompásan sikerült; hajnal 1-ig vagy 2-ig ment a dínom-dánom, mindenki állta a sarat és vigadott), mi pedig rendeltünk sushit, Woody Allen filmeket néztünk és pezsgőt ittunk...Ezzel nem volt semmi baj, de az a '20-as évek buli már nagyon hiányzik...Ez az egyetlen dolog, amit nem tudok Tomival csinálni, de ez fontos lenne nekem....csak néha.

Szerettem volna, hogy legyen egy valami szilveszteri élmény együtt is, valami más, úgyhogy ebből kerekedett délután a lovi:

Csak egy futamot néztünk meg (egy órát kellett volna várni a következőre), de Lénának és nekem nagyon tetszett, a többiek sem bánták, és akkor még nem volt iszonyú tömeg, a zsíros kenyér forralt borral pedig egészen fenomenálisra sikerült....

Aztán eljött a vasárnap és sírtunk. Én titokban éjszaka a Tominak, Léna nem titokban este, hogy olyan jó itthon és nem akar iskolába menni....Erre mit is mondhatnék...Olyan jó otthon együtt. De most csináljak úgy, hogy rossz legyen? Ettől a filozófiai körtől most megkímélek mindenkit. Egyébként nem is volt olyan szörnyű a hét eleje....Nehéz fölkelni, de nagyon figyelek, hogy este ne siettessek senkit, ez nem túl könnyű, amikor a szófogadás az sajnos egy fölöttébb ismeretlen fogalom, de próbálkozom. Ráadásul hétfőn esett a hó, amit egész téli szünetben vártunk. Legalább szánkóval mentünk iskolába, sőt, tegnap Lénáék matek és torna órán is szánkóztak. Hálás is vagyok Feri bácsinak....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.