Az új trükköm az, hogy a négy és fél hétköznapból egybe megpróbálok becsempészni valami nagyon mást. Mert minden nézetünket és irányelvünket keresztülhúzva kicsit betáblázott lett majdnem minden nap a héten. Léna szertornára jár, amit alapvetően nem hittem volna a látványos antrénk után.Gondoltam, hogy nézzük meg, mert úgy éreztem, hogy ez nagyon Miminek való, és imádná. Közben erős ellenérzésem volt azzal kapcsolatban, hogy két alkalommal 1,5 (!) óra, ebből szerdán közvetlenül tesi után, így gyakorlatilag át sem kell öltöznie, bár nem a mi sulinkban van. Közben hideget is, meleget is hallottam a tanárról, akinek híres az érdes, roppant öntudatos modora és a papucsdobálásai. Megnéztük. Az egyszerűség kedvéért ő is Tamás bácsi, de nem a szelíd, kedves fajtából, mint a balettos Tamás. Az öltözőben a kislányok eszeveszett csiripeléssel azonnal beavattak a tanár módszereibe, ami között igen, ott volt a papucsdobálás és a különböző büntetések. Egy másik ifjú tornász viszont azonnal a védelmére kelt, mert az ő nővérét azonnal bevitte a kórházba, amikor tornaórán mindkét csuklója eltört. Wow....Lénával egymásra néztünk, és megállapítottunk, hogy ez milyen klassz, de lehet, hogy nem vagyunk jó helyen. Majd amint kiléptünk az öltözőből, T. bácsi egy elementáris erejű füttyszóval jelzett nem is tudom mit, de tőlünk 40 centire, amitől Lencsike elsápadt, majd zokogni kezdett. Ennek ellenére sikerült bemennünk, hogy csak megnézzük Áronnal és az apukájával, Levivel együtt. Rengeteg gyerek, három csoportban és csak egyik a hírhedt Tamás, a másik kettő teljesen szimpi jóravaló edzőnek látszik. Tigrisbukfenc, kézenállás, kötélmászás....Léna egyre jobban ragyogott. Közben én elmentem Ákosért az oviba (Léna zokszó nélkül maradt Leviékkel) és mire megjöttem már egyértelműen lelkes volt. Rákérdeztem, hogy miért nem áll be, és - nahát - beállt. Sőt, ő mászott rögtön az első pillanatban leggyorsabban a kötélre.

Majd fél óra múlva izzadtan, csatakosan ott termett, hogy nem bírja tovább, és nagyon szeretne ide járni. Úgyhogy tegnap Tomi szaladt vele tornaóráról át, és simán bírta és imádta. Így. Eszerint hétfő szertorna, kedd balett, szerda szertorna majd furulya, csütörtök balett, péntek semmi. De nagyon szeretne falmászásra járni. Ezt szívesen bojkottálnám, mert még mindig azt gondolom, hogy a kötetlen, szabad játék a levegőn a legjobb. Viszont szerelmes a balettbe; Ákos is, ő is szeretik a furulyát. Erre viszont (Lénának mindenképp) gyakorolni kell. Ez úgy megy, hogy nem akar Lénácska leülni, én erre mondom, hogy ez nem baj, de akkor ne járjanak, mert napi öt perc gyakorlás nélkül nincs olyan sok értelme, és erre előveszi a furulyát. Kívülről tud darabokat, kottából sokat és kottát olvas!!!! Ákos is. Még nem minden hangot, de már többet igen. Sőt Ákos is gyakorolt otthon a héten, én pedig olvadozva nézem, hogy kívülről játsza a Fecskét látok-ot. Léna pedig Magyar táncokat. Ez olyan szép. Ákosnak heti negyed óra, Lénának fél, de azt hiszem ez nagyon megéri. Szeretik a valóban kedves Mária nénit, aki nem szigorú és kutyája is van, és tornya a ház tetején, ami a Dunára néz és nem utolsó sorban a Dalmát mellett lakik, így aki nem furulyázik az ott kávézik, limonádézik, ami nem egy utálatos időtöltés. Azt meg fontosnak tartom, hogy valami pici jártasságuk legyen a zenében, ismerjék a kottát, mert azért ez olyan nekem, mint a vallás, hogy hozzátartozik a kultúránkhoz, és az általános műveltségnek, a világ megértsének ez megkerülhetetlen része. Azt bánnám, ha nem lenne kedvük, és erőszakkal semmiképp sem kívánnám, de úgy, ha szeretik, és éppen csak ilyen apró lépésekben, addig, amíg lelkesek, nem hagynám ki. Viszont ezt a sok kötött elfoglaltságot igyekszem kompenzálni azzal, hogy legalább egy este a héten legyen nagyon más, mint a többi. Múlt héten megnéztük az Erkelben a Billy Elliotot csütörtökön, felrúgva ezzel a menetrendecskénket, tegnap pedig kifarolva a "vacsi hétkor" elöl fölmentünk a Pilisbe szarvasbőgést hallgatni. Ötöt tisztán, egyet egészen közelről hallottunk. Szerintem nekik is nagy élmény volt, én borzasztóan élveztem az alkonyodó erdőt, a ránk boruló esetét, és a rutin szembeköpését. Tomi pedig először csalódott volt, hogy nem hallunk semmit, de amint leszállt az alkony, katartikus volt a szarvasok mély, kicsit félelmetes szerelmi vallomása....

Pedig ez a Pilis lába, éppen csak a Skanzen fölött.

Ezek az aprócska trükkjeim...Az óvodáról inkább nem beszélek. Eddig a nyolc nap alatt volt három varázslatosan sima reggeli elválás, kettő Tomival, egy velem. A többiről még írni is fáj. Mindenki (óvónők, Anna, a szomszéd pszichológus) azt mondja, hogy "ááá, ugyan...ez teljesen természetes...". Ezt nekem reggelente meg nem magyarázza senki, de jó, várunk. Másik óvodáról, másik csoportról hallani sem akar, és ki tudja, hogy ott jobb lenne-e. Amikor itt alapvetően szerintem minden majdnem 100%-os. Én persze nem érzem, amit ő, és ha neki valami nem jó, akkor hiszek neki, akkor azt gondolom, hogy tenni kell valamit. Anna azt mondta, hogy decemberig adjunk időt. Addig adunk.

Közben én szervezem a vidéki koncerteket, Léna olvas minden nap nem kis rábeszélésre, csodálatosan nem fogadnak szót, és igen sokszor olyan, mintha teljesen süketek lennének a mi hangunkra. Ákossal lehetetlen olyan helyre menni, ahol bármit venni lehet, mert azonnal, akárhol, akármit, de feltétlenül vásárolni akar. Ha sem sör fagyit sem kávé fagyit nem kaphat, akkor ő inkább nem is kér, viszont büszkén híreszteli, hogy az ő nagypapája egyszer a kezébe adott egy cigarettát, és öngyújtót akar gyűjteni meg cigarettacsikket az utcán, valamint vegyek ki az automatából csak neki pénzt. Mert gyűjti. Én is próbálnám gyűjteni bár. Hétvégén viszont elbicikliztünk Leányfalura és elképesztő, de10 km-en keresztül folyamatosan, megállás nélkül beszélni. Tényleg. Őrület. Ebben biztosan nem az édesapjára hasonlít. Bármiről órákat mesél, most kitalálta a Kőkakaó nevű éttermet, amiben kőhús lesz, olyan, mint amit Pompeiben elárasztott a láva. De szó esett a motkányokról is sok, ami valami állat. Bármikor elárulja milyen. Mindazonáltal mindennemű próbálkozás ellenére cumizik és fogja a cicmet, amint egy kicsit fáradt....

Léna nekem legkedvesebb mondata pedig az a kincsem, hogy: "Mit szeretsz bennem a legjobban? - Azt, hogy Te vagy az anyukám...." Ennél szebbet hallani...Édes Lénám, ha egyszer ezt elolvasod, köszönöm!!!!! Imádlak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.