Régen írtam, nagyon sokat dolgozom, egyébként meg minden vígasszság csőstül jön délutánonként. Nem is tudom mi mindent nem írtam...
Volt egy kis hó, szánkóztunk is, hópárducoztunk is...
Komoly próbálkozás Ákossal a cumiról való leszokásról, fantasztikus dolgokkal motiválva. Mint például lézerkard. Meg Miniverzum. Végig is kínlódtunk szegénykémmel három teljes napot (csak hajnalban kapta meg a cumit, mert úgy éreztem, hogy hajnalban újfent 1,5 órát keservesen nyökögni, hogy "cumimat", azt már nem csinálnám végig. Ugyanis 3 éjszakán keresztül 1,5-2 órán keresztül altattam, ami úgy nézett ki, hogy feküdtünk egymás mellett és ő hősiesen 10 másodpercenként elhaló hangon elmondta, hogy "cumimat"....A harmadik nap után úgy éreztem, hogy én nem kínzom ezt a kisgyereket, neki ez a cumi valamiért nagyon-nagyon kell még, csak nem fog 18 évesen is cumizni...Így alább adtuk, most csak éjszaka cumizhat. Akkor igen. Ezzel én még egészen elégedett vagyok. Legalábbis az elmúlt időkhöz képest ez hatalmas lépés, egyszer csak eljön az ideje, amikor nem lesz neki ennyire nehéz....Nem, ez sajnos egyáltalán nem Melbourne. De remek a kávé, az egyéb termékekről nem is beszélve...
Lénuska megkapta első félévi bizonyítványát. Rengeteg dolgot értékeltek, 5 mosolygós fejecskével, és plusz csillaggal, ha még a legvidámabb fejecske sem eléggé fejezi ki, hogy mennyire jó.... (Ákos szerint "csillogós ötös"). És nemhogy csak, kizárólag teliszájjal nevető arcocskák, mind a legalább 30 értékelendő pontban (olyan is, mint segítőkész, udvarias, kreatív így és úgy, magyar 5 nézőpontból, matek szintén), hanem sok-sok csillag. Így neki és még néhány gyereknek az igazgatónő adta át a bizonyítványt, ami a megtiszteltetés netovábbja volt. Izgult is, de borzasztó büszke...Hát még én....
Vendégeskedés jobbra-balra. Nálunk Eszti-Mártiék például, itt még kávézunk előtte:
Lénának zsúrok...amikre el mer menni. Már csak az ajtóban téblából egy kicsit, de átlépi a csúnya démonokat és utána nagyon jó. Volt játszani egyedül Bodzáéknál, pénteken megint egy szülinap, ahova összesen csak hat gyereket hívtak meg, őt is. Szerintem ez nagy dolog...Ide speciel el mennék én is, mert egy designer stúdióban farsangi kiegészítőket varrnak...Ez milyen jó.
Bécs a hétvégén,
Haus der Musik, Hofburg,
Ez Sisi tornaszobája
Stephansdom,
Prater persze...Óriáskerék, szellemvasút, hullámvasút...-ezek voltak nyitva. Léna veszedelmesen bátor.
Holnap ovis farsang: Ákom betörő és másnap pók. Léna Túró Rudi lesz (Babcsa varrta!!! Gyönyörű. És finom.).
Szombaton szülői bál. Úgy szeretnék flapper lány lenni. '20-as évek ruhában....Apa jön, segít most három napig, hogy ne keljen annyira rohannom munka után. Ha Tomi kocsival van nincs semmi baj, egészen időben hazaér. Én meg szorgalmasan szedem a Mg B6-ot...Béke.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek