Múlt héten szabadságon voltam, és végre, igazi nyár volt legalább hármunknak együtt.
Itt velünk volt Tomi is, ez vasárnap, a 40. szülinapi bulink helyszíne, Tahiban.
Hét közben pedig nagyon sokáig aludtunk, későn reggeliztünk, és élveztük Szentendrét. Barátokkal voltunk, kürtös kalácsot reggeliztünk a piacon, fürödtünk a Dunában, kiállítást néztünk, órákon keresztül homokvárat építettek a gyerekek (volt, hogy én is 1,5 óráig), hatalmasakat bandáztak a Dunaparton, ugyanazt ebédelték a Teddy Beachen, miközben élőben szólt a jazz...Olyan szép volt...
Szombat délelőtt a piacon, a palacsinta-must-tejeskávé közben. Közben pedig egy férfi tangóharmonikázik.
Épülgetett a tetőtér (már nem, mert éppen várjuk a banktól az utalást, de talán ma jön meg, így talán jövő héten megint nekiállnak a kis férfiak). Mindenesetre Léna meseszép harmadikos bizonyítványáért ígért mászófal elemekért elmentünk Solymárra, így azoknak a sorrendjét hosszas rendezgetés után térképre vetette, én is dokumentáltam, ami fölöttébb megnyugtató. Legalább ez megvan.
Lent a kilátás a Dunára, ahova igazából nem kéne, de hátha...Milyen gyönyörű!!!!! Ez persze legjobb esetben is egy félméteres magaslatról látszik még a tetőtérből is, de ezt én borzasztóan szeretném.....Micsoda kilátás.....Végre távlatok!
És a kilátás a tetőről a torpedozó családra:
A szabadság előtti pénteken pedig megtörtént a 2. megbeszélés a főnökömmel. Felemelő volt. Nem sírtam. Balázs jóvoltából (ügyvéd a családban) felkészült voltam. Állítólag már másnap a szakszervezet nehezményezte, hogy engem kirúgtak, a zenekar pedig szintén megkereste az igazgatót, a Baráti Kör tagokat és a támogatóinkat pedig én kértem, hogy írjanak egy évadértékelőt, és olyan szépeket írtak rólam. Persze mindez mit sem jelent, mármint esetleg egy per esetén jól jöhet, de a mai-holnapi álmomat kicsit segíti. Szóval végül is semmi nem változott, semmi konkrétumot nem tudok, úgy váltunk el, hogy gondolkozik (feltételezem megvitatja a gazdasági igazgatóval például, aki mindent meg fog tenni azért, hogy én a legrosszabbul jöjjek ki ebből) és szerintem ezen a héten várható egy újabb forduló. Repesve várom. Csodálatos így bejárni reggelente dolgozni. Diónyi gyomorral, azt latolgatva, hogy érdemes-e kifesteni a szempillám, vagy biztos lesírom. De legalább nyári munkaidő van, még egy picit élvezem ennek az áldását, és ez csodálatos. Mármint kettő után.
Ez még a Fellini egy délután....
Ez a Kiosk az Erzsébet hídnál.
Itt pedig a Müpa tábor. 3 irtó cuki pedagógussal, akik egy mesébe gyúrták mindazt amiben egy-egy gyerek jó (Léna balettozott, Ákos franciáról fordított....), összekötve vicces szövegű operabetétekkel.
Valamikor közben a Tarzan Parkban.
Giottoval és Gyömbérrel a lovardában.
Ez pedig még a balett tábor. Egy Léna-spárga-ugrás.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek