Ez egyébként olyan jó kép lenne, ha nem keresztben állna. Léna is ott ás középen a hóban.

Derűs idővel, sziporkázó napsütéssel indult...2 napig mesébe illő, vakító, szikrázó hó, kellemesen hűvös, csodálatos panoráma. Ezt jó, hogy láttuk az első két nap, mert ha a második kettőn érkezünk, akkor azt sem tudom, hogy ez még a Föld, vagy valami köztes lét, csak baromi hideg van....

Szigorú Ákos mögött Léna

Mert kedves, barátságos tavasz után beköszöntött a zord, csikorgó tél. -11 fok, szakadó hó, és olyan tejfehérség, hogy fogalmunk nem volt, hogy merre van a pálya. Vagy van-e. Közben mindent beborított a friss porhó, így a nyomok is jobbára eltűntek....Izgi volt. Volt, hogy csak mi voltunk a pályán, és mint egy északi sarki expeedíció próbáltunk láncban lecsúszni. Olyasmi, mint a Thaiföldön a long tail boat az igen nagy hullámokban a szakadó esőben. Egy kicsit elvész a hétköznapi komfort.

Itt még egész jó a jobb oldalon, balra már nem annyira. A nehezebb pillanatokban már nem fényképeztem, mert helyette azon gondolkoztam, hogy mekkora az esélye annak, hogy tényleg lefagy az ujjam meg az orrom. Akkor már a művészi vénám háttérbe szorult.

De csodálatos almás strudeleket ettünk vaníliaszósszal, és kaiser smarnit almalekvárral.

Ákom felébredt éjszaka, egyszer csak ül az ágyban. Tomi kérdezi, hogy mi történt?

Ákos: - Köd van?

Tomi: - Nem, csak éjszaka.

Nyomot hagyott benne ez a szélsőséges idő.

Ez a szálloda erősen tetszett nekem. Itt azért el tudnék költeni bármilyen évszakban 2-3 éjszakát...

Szintén aznap éjszaka Ákos leesett az ágyról. Kérdezem, hogy mit történt?

Ákos: Leborultam az ágyról.

Én: És fájt?

Ákos: Nem, csak csodálkoztam.

Léna tökéletesen párhuzamos, összezárt lábbal síel. Ákos is őrült ügyes, mondjuk azt nem szeretem, amikor hóekében jön le a pálya tetejéről golyóban, de gyönyörűen fordul, és alig esik (akkor annyival nyugtázza, hogy "puff"), folyamatosan beszél, és mindketten csaknem olyan gyorsan jönnek, mint mi, sőt, az utolsó nap, lehet, hogy gyorsabban. Ez azért felemelő, őrült büszkeség, hogy a mi gyerekeink így tudnak síelni. Nevelésünknek kevés ilyen kézzelfogható gyümölcse van. Például Léna alvása nem az. Ötletünk sincs mi ez a bizonytalanság, ez a félsz, hogy a szállodában egy (!) szobában alszunk és ő nem akar/tud elaludni egyedül, mellé kell bújni. De otthon is ha felébred az éjszaka közepén (tegnap hajnalban fél háromkor, amikor hazaértünk), nem alszik vissza, hanem várja, hogy valaki feküdjön mellé. Ákosnak ez nem okoz problémát. Ő elalszik egyedül is, nincsenek ilyen skrupulusai, pedig ugyanúgy nevelgettük. Tudtam, hogy ha 3-kor lefekszem mellé, akkor abból mára nem lesz tízórai, meg balettcucc, meg semmi sem, pedig nem volt üdítő arra gondolni, hogy 3 óra múlva kelünk, hogy jöjjünk dolgozni és iskolába. És szakad a hó....Na, de most már frissen és buzgón dolgozom, perzsel a munkakedv, mosolygok a monitorra és gyengéden simogatom a megbízási szerződéseket. Áldás. Békesség.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.