Nagyon nem megy a blog, iszonyúan nincs net. De írok legalább. Reggel meg Dar Es Salaamban ébredtünk, messze a belvarostól, de ez egy elegáns kertvarosi negyed, sok nagykövetseggel, magas szögesdrótos kerítésekkel, nagy supermarketekkel és igazi tejeskávet adó kávézókkal. Épp csak le akartunk menni a Coco beach-re a tengerpartra es a környező  utcákba. A tengerparton a legszembetűnőbb a sok műanyagszékes, palatetős bódé, némi szeméttel körülvéve, sok kedves hívogató fiúval, akik mosolyogva beéril a 'later'-rel. Mindazonáltal en a legnagyobb elmenyemet ma kaptam, amikor a part melletti ligetben egy csapat fiú úgy táncolt és énekelt, hogy földbegyökerezett a lábam. Később kiedrült, hogy penteken lépnek fel a Nemzeti Múzeumban Wake wake dance theater a nevük és hagyomanyos törzsi szertattások, tancok és zene a műsor. Lenyűgöző volt.

2 óra alatt ertünk Bagamoyo-ba. Ez egy elfeledett, romos varos, valaha volt szép koloniális épületekkel, amik ütesen tátonganak jobb esetben, rosszabb esetben leomlottak. Szörnyű múlt, az erődben egy idegenvezető fiú rengeteget meselt, halál mimdenklhol, ez volt a rabszolgakereskedelem legfőbb kikötője. Egy főbb utca, egy helyi piac, ahonnan zene szólt, de nem akartak velem jönni a többiek, sőt Lena egy kiadósabbat sírt, hogy minek jövünl ilyem romvarosba...

Viszont a szállásunk valaha a szultán háza volt, tradicionalisan berendezve. Engem lenyűgöz, Lenat annyira nem,a fiúk bekesek.

A második es az utolsó kepek a szállásunk!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.