Olyan régen írtam...Karácsony előtt. Az utolsó héten Ákos is és Léna is furulyázott az iskolarádióban. Nagyon cukik, bátrak és ügyesek voltak!

Egy meglepő ferde kép a fenti ügyről...Úgy látom 2018-ban sem oldódott meg ez a dolog.

Aztán Mimiék karácsonyi műsora:

Egy igazi szerelmes levél Ákosnak Rékától, akivel oviba jártak együtt...- azóta alig találkoztak...A szerelem azonban kitart...

Az utolsó nap a szünet előtt bent nálam a Müpában...

Gyönyörű Karácsonyunk, amikor Léna már nem firtatja annyira, hogy miért mennek ők előbb el a szüleimmel, és mi miért csak utolsó pillanatban érkezünk meg a Jézuska-várásra a templomba....És a legszebb fát kaptuk az Angyaloktól a világon...

Együtt olvasnak....Léna ellenőrzi Ákost...Mostanában nagyon jó barátok. Pontosabban "Tutumutu-barátok". Légyen is az bármi, fölöttébb kellemes.

Aztán Vitéz-Karácsony a cukorfalat unokatesókkal:

Majd Szabadkígyós:

Vadásztunk....Arról nem is merek beszélni, hogy Ákos otthon a kertben célba lőtt Apával....Léna is, de Ákos nagyon sokat...Elég pontosan. Nagyon-nagyon pontosan.

Valamint vettünk egy majdnem új kocsit, aminek panorámateteje van, ami fantasztikus. Azóta csak fölfelé nézek vezetés közben.

Ez bezzeg maradt álló....Ezt én mennyire nem értem...

Ez nyilván nem. Pedig itt a hétvégén Emmával korizunk, aki utána nálunk űrlénykedett a gyerekeinkkel, és az ember tényleg ritkán lát (én nem, én gyakran) ennyire idétlen kisgyerekeket. Még így is imádni valóak persze, de ez az az idő, amikor kifújják az almalevet a szájukon a világba és pálcikával eszik a rakott krumplit és jobbára csak nevetgélnek....

Másnap misén voltunk, mert készülünk az elsőáldozásra - Emmával -, ott már nem voltak ennyire virgoncak. De együtt még ez is egészen tűrhető volt nekik.

Közben még volt olyan is, hogy az unokatesók buliztak Szilveszterkor Babcsáéknál, mi meg kaptunk egy nappalt...Ketten. Nagyon szép volt. Napsütéses, tavaszi, Városliget Café-s, amit imádok, voltunk Shanghai kiállításon a Hopp Ferenc kelet-ázsiai Múzeumban és majdnem moziban. De nem volt jegy. Nem baj, így is kerek volt. Utána otthon Zsanettéknál folytattuk immáron négyen, majd én bementem a városba Zsanettel, de Léna annyira elszomorodott, hogy ő nem bulizhat, hogy hazamentem érte, és az én kis nagylányommal töltöttük az éjfelet Beatles számokkal a Főtéren fél kettőig, sok cimbivel...Szóval Léna debütált, átmulatta az éjfelet (végül Ő kérte, hogy most azért már menjünk haza...)....Nagyon jó volt így. Új távlatok, kis barátnő....

Bubi pedig tegnap elvesztette a fogát. De nem ám úgy kiesett, hanem tényleg elvesztette, nem vette észre, hogy kiesett. Délután én fedeztem fel, hogy reggel több foggal ment el, mire annyira elkeseredett, hogy hol lehet a foga...Egyszer napközben átment Lénához, hogy vérzik a szája, Léna mondta neki, hogy öblítse ki, de akkor még egyiküknek sem tűnt föl semmi....Szóval egy kis fogat keresünk. Ezúttal azonban - kivételesen -, hozott a fogtündér apróságot, mert Ákos annyira boldogtalan volt, hogy ilyesmi vele megtörténhet, hogy végül Léna rájött, hogy nyilván a Fogtündér nagyon fázik, és egy fogacska hiányzott a zipp-zárjából, de most már be tudja húzni a kabátját, ezért kellett olyan sürgősen ellopni Ákom kisfogát...

Ez pedig a mai Úton a zene egy oviban:

Egyébként még az a hír, hogy Léna nagyon szépen tanul. Csak ötöse van, bár kissé szorong, hogy mi lesz, ha ez nem így lesz. Megfejthetetlen még, hogy miért, mert sem a tanítók, sem mi nem stresszeljük a jegyekkel, sem semmiféle teljesítménnyel, de mégis. Ákos bezzeg nem aggodalmaskodik. Viszont hangosan olvas az egész osztálynak, és a Tanító néni szuperlatívuszokban beszél róla. Mindenhez okosan hozzászól, érdemben, meglepően tájékozott, szót fogad, nemcsak olvas rendesen, de érti is....Otthon azért ennyire nem rózsás a helyzet, olyan kajla, idétlen tud lenni, hogy kikerget a világból. Nem beszélve a kaki-puki humorról. És olyan kis ínnyencségeket hoz haza az iskolából, mint valami CBA-s pénztárosnő reklám...Ezekért én odavagyok, imádom....Sírva tudnék fogadni. Pedig sokkal stabilabb vagyok ám, mint két hónapja. Még van hova fejlődni, de azért javuló tendencia. Csak a téliszünet elmúlásán zokogtam egy kicsit az utóbbi hetekben. De azon muszáj volt, most is sírnék, ha kell. Olyan harmonikus, nyugodt, békés volt, nem rohangáltunk, mint akiket kergetnek, volt idő egymásra, másra, mindenre....Hagyjuk is ezt most, mert elérzékenyülök azonnal.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.