Kaleidoszkóban Lencsi

Eddig az Ödipusz-komplexusról olvastam, tudtam róla, tudtam, hogy jelen van, Léna benne lubickol, de a gyakorlatba most sikerült csak átültetni. De most aztán nagyon. Megéljük ízig-vérig, már nem csak frázisok, hanem jó kis sós könnyek. Tegnap este kulminált az ügy, két órát aludtunk. A tündérmese úgy néz ki, hogy van a királyfi (Tomi), akinek a kegyeiért folyik a küzdelem. Voltam eddig én, mint királynő, de a kis hercegnő trónkövetelőként színre lépett, és ebben a pillanatban nyerésre áll. Legalábbis közel van hozzá, hogy kiüssön a nyeregből. Szóval küzdenem kell, de én ha küzdök csak még sárosabb leszek, most a királyfin a sor, neki kell dönteni, márpedig a királyfi nem nagyon erős döntésekben. Amennyire én látom legalábbis, nem kifejezetten szeret dönteni, éjszaka volt időm gondolkozni, és arra jutottam, hogy drága szerelmem inkább nem döntött idáig az életében, ha nem volt nagyon muszáj. Lehet, hogy döntött volna, de az olyan sok idő, hogy az alatt kihül a Föld. Nekem ez nem gond, én imádom így is, és teljesen jól működünk együtt, de most lépni kellene.

Szóval a mese a gyakorlatban: Lencsike - mint tudjuk -, átjön éjszaka. Minden éjszaka, görcsösen, izomból. Meggyőzhetetlen. Ákos egy bonbonért hajlandó visszafordulni, még az ajtóból is a saját ágyába. Léna semmiért sem. Ha szóvá tesszük, elkezd sírni. Ha hajnalban átjön, az rendben van, annak még örülök is, de az éjfél semmiképp nem hajnal. De már ott tartunk, hogy nem, hogy éjfél, de 11 óra (mondjuk fél 10-kor altatja el Tomi az ő - Léna - saját ágyában), sőt, amikor 11-kor felkel, akkor követeli, hogy mi is feküdjünk le vele a mi nagy ágyunkba...Ekkor azért már kifejezetten zavart a dolog. De tegnap éjszaka, amikor már mindannyian a mi annyira nem nagy ágyunkban aludtunk, és Tomi áttette a fejét a lábakhoz, mert így 4 cm-rel több hely jut mindannyiunknak, Léna felriadt és eszeveszett zokogásban tört ki, hogy tegye a fejét vissza, a többi három mellé. Ekkor már kicsit ideges voltam. Majd amikor ez megtörténik, hatalmas ölelésbe zárja a Tomit, és kész, megkapta a királyfit, a csalódott, mérges királyné pityereghet a sarokban. Ezt szóvá is tettem. De ha ezt teszem, én vagyok a gonosz, mert nem engedem, hogy velünk aludjon, szigorú vagyok stb. Tomi inkább alszik. Esetleg (tegnap) hagyja sírni (azaz alszik ő maga), ami azt jelenti, hogy Léna bömböl, Ákos azonnal felébred (noch dazu), és csendben elkezdek őrjöngeni, hogy megint én leszek az, akinek meg kell oldani, és vállalni kell a gonosz boszorkány szerepét. Végül Tomi visszavitte az ágyába. Ez persze megint nem megoldás, mert megint az a helyzet, hogy Ők maradtak együtt, megszerezte a Tomit. Pedig ugye itt most az lenne a kívánt megoldás, hogy Tomi, a szent királyfi deklarálja, hogy én a feleségemet választom éjszakára, mert vele akarok aludni, ő az én szerelmem, és nekünk, felnőtteknek van együtt a helyünk az ágyban. Ezt én nem mondhatom, mert nem lenne hiteles, és pont az a lényeg, hogy a királyfi választ. Dönt. És engem. Éjszakára legalább. Így tud - ideális esetben - a Léna elkezdeni azonosulni velem, hogy olyan akarjon lenni, mint én, a nőiesedés útjára léphet, és így oldódik fel az Ödipusz-koplexus. Hivatalosan a tankönyvekben. De olyat nem olvastam, hogy mi van B esetben. Ha a hercegkisasszony nem akar azonosulni a királynővel, hanem megszerzi a királyfit, a királyné meg hoppon marad. Ekkor mi van???? Ma reggel felhívtam a pszichológust, 30-án vár bennünket. Az még két hét. Mi lesz addig? Addig  csak kéne aludnunk... A ma este vége az lett, hogy Tomi visszavitte, de azt mondta, hogy nem marad vele. Majd megjelentem én, mint jó megmentő, hogy én itt maradok. Így Tomi visszament a nagy ágyba, Léna meg én az emeletes ágy tetején. Léna zokogva, hogy hiányzik a Papa. Ezt hajnal 5-ig...Én hol csendesen, hol nem (szégyellem, de 4-kor már emelt hangon beszéltem, hogy ezt nem bírom tovább)...Van még hova fejlődnünk....

A jó királyfi szombaton reggel a szentendrei piacon. Virágillat van és kürtöskalács. Meg patak és kávé...Nagyon jó.

Azért ez szép. Ez én vagyok. Lencsi rajzolt. És egy balerina táncol a koronámon, ráadásul. Nem ez alapján mondom, de valami elképesztően kreatív. Minden nap lenyűgöz. Például fogott egy orgonalevelet, nézegeti egy darabig, hogy ebből mit csináljon, majd beirdalja az egyik felét, és elkészül a süni. Bármiből bármit. Csak most már magából is varázsolna egy saját ágyában alvó kislányt....

                                    Vintage Garden (Anyáéktól Tominak szülinapjára. Gondolkoztak, hogy az egész helyet  vegyék meg, de túl nagy macera, úgyhogy végül egy isteni ebéd lett belőle.)

Boldog szülinapot Gyuszi, boldog szülinapot Apa! Remélem téged is felköszönthetünk már igazából is!!!

Ákos a gyerekpályán (100 cm-től)

A Római-parti kalandpark (Lencsi egy picit fölmehetett a tínédzser-pályára is - 120 cm-től. Én meg csorgattam a nyálam a felnőttre - 140 cm-től, de azért csak nem hagyhattuk a gyerekeket egyedül, biztosító kötél ide vagy oda...)

Azért csak szeret engem is egy kicsit...(Ennyire egyébként nem ráncos a szemem. Tényleg. Egyáltalán nem különben.)

Itt elmentünk családostól kirúgni a hámból. Ittunk egy késő esti kakaót a Dalmátban. Ez a kávézó van a sarkon. Imádom. És éppen egy antropológus kolléga ül mellettünk.

Móni és Sebi, Emma, Ágó, (Anna már megvan, de nincs rajta), az okos arcot vágó fiúcska Ákos, és Lencsi, persze a fa legmagasabb pontján. Mert egyrészt szerintem képzőművésznő, másrészt meg makákó. De mindenképp kismajom. Ebben a pillanatban azt feltételezném, hogy az ideális foglalkozás a fa tetején alkotó művész lenne neki, illetve a színikritikust még mindig tartom. A szociofóbia még aggaszt, de kisebb társaságban teljesen felszabadult, csak ne legyenek többen, mint mondjuk 6. Ott akkor aztán para van. Vagy legyen valamelyik szülő ott. Akkor semmi. De új nagy társaságban menni egyedül, az egy kis halál (le petit mortale - mondjuk ezt egész másra mondják a franciák...). Ez így OK, vagy dolgozni kell ezen is? Majd megkérdezem a pszichológustól. Addigra tuti, hogy minden másképp lesz. Eleve nem lesz már ovi június 2-tól. Tehát a reggelek vélhetően átmenetileg megoldódnak. Bár szeptembertől meg elmegy a nagyon-nagyon szeretett Zsóka nénink és jön helyette egy új. Erre gondolni sem merek. Eddig is olyan könnyű volt és sima a nap kezdete az óvodában. Az együtt alvás, meg Sri Lankán úgyis borulna, mert ott meg takarékossági okokból csak dublaágyas szobákra vadászunk. Nem mintha bárki is aludna egy esetleges másik ágyon, netán szobában. Bár Ákos, két bonbonért...Ákos mérnök. A héten feltétlenül szereznem kellett neki fogaskerekeket. Borzasztóan vágyik fogaskerekekre. És elmondta a világ legszebb mondatát. A végére írom, hogy könnyen megtaláljam, ha megint azt hiszem, hogy senki sem szeret, mert én vagyok a ráncos-szemű gonosz boszorkány:

- Ákom, mi a legszebb emléked?

- Amikor veled vagyok otthon.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.