Az őszi szünet alatt kiderült, amit eddig csak sejtettem...Rosszak. Ezt nem mondom, előttük pláne nem, de mondják mások. Pontosabban mások sem mondják, mert az nem PC, de körülírják.

Vagy a másik lehetőség az, hogy láthatatlanok vagyunk, ők pedig süketek. Halmozottan hátrányos helyzetűek. Én elég nyugodt és türelmes ember vagyok, nálam nyugodtam és türelmesebb talán csak egy van. Ez a Tomi. De 12 év után hallottam kiabálni...Nagyon bosszantó amikor nem tudjuk érvényre juttatni a szavunkat. Egy idő után kétségbe ejtő. Aztán őrjítő. És én nem akarok kiabálni...Az még hagyján, hogy kamaszok és idétlenek, hogy az Ákos azt kiabálja a gyönyörű köveskáli étteremben, hogy Pisifranc, Kakifranc és közben gurgulázik a nevetéstől, a Léna vele, de amikor az Ákos elrohan valami hatalmas áruházban, és én meg lélekszakadva futok utána, majd egy biztonsági őrnek kell ordítani, hogy "Kapják el!", az nem vicces. Az pláne nem, amikor ugyanígy ámokfut egy benzinkúton. Egyszer csak rohan és meg sem áll. Akkor megpofoztam. Hogy soha ne felejtse el, hogy ez életveszélyes. Szerintem elfelejtette...Szóval fenevadak. Valamit elrontottunk...de közben olyan cukik...

Ezt a panziót és éttermet szívből ajánlom, gyönyörű. És akkor még a túrógombócról és a reggeli kifliről nem is beszéltem...:

Ez a Kővirág Köveskálon. Itt voltunk az őszi szünetben.

És meseszép a Káli Art Inn is, az elegánsabb, szép polgári enteriőr, isteni kert, de az a fényképezőgépemen van, legközelebb megmutatom.

Azok a szelíd dombok pedig....

Olyan nap is volt, amikor Tominak vissza kellett jönni dolgozni, és hárman elbicikliztunk Kővágóörsre. Lencsi 8 km-t kerékpározott. Jó, majdnem egy teljes nap kellett hozzá, de alaposan megnéztük a birkanyájat, piknikeztünk a mezőn, szétugráltuk a szalmabálát...

Aztán az utolsó napon megint bicikliztünk, akkor körbe a medencében, így Lencsi hátul ült a csomagtartón, és beakadt a lába a küllőbe. De úgy, hogy a küllő kiszakadt, mi két pillanattal később ott hevertünk mindannyian az árokparton, egy sikítoző kislánnyal, kiscipő az út közepén, kisfiú vasparipástul a fának támasztva, de sajnos egy autónak sem jutott eszébe, hogy esetleg lelassítson és segítsen. De túl vagyunk a nehezén, nem tört el a bokája, csak rendesen megzúzódott, kicsit dagadt és nagyon sebes...Bice-bóca, de tud járni...Hős. Este nagy riadalmunkat Hahó Öcsivel borogattuk szépséges kemencés szobánkban, meleg kakaóval...Addigra már kicsit kínos volt egyébként is a vacsora az étteremben, az esti fiúk annyira nem csípték a gyerekeket, mint a reggeli nők...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.