Ákom ma negyed 11-kor aludt el, pusztán amiatt, mert egy átlagos kétéves gyerekhez mérten aludt valamicskét délután. Mindez akkor nem is lenne olyan szörnyű, ha nem kelne fel éjfélkor feltétlen, majd még legalább háromszor 3-ig, amikor is (legkésőbb 3-kor) átkavarodik hozzánk, fél óra különbséggel a nővéréhez képest. Innen immáron négyen fekszünk egyébként kellemes méretű franciaágyunkban, ketten mozdulatlanul, én kizárólag a jobb oldalamon, hogy Ákomnak keze ügyében legyen a cici, mert még mindig így alszik vissza leggyorsabban. Tomi bizonyos napokon lehúzódik keresztbe a lábunkhoz, esetleg becsúszik a fal és az ágy közötti 7 centis résbe. Neki mondjuk akkor már nagyjából mindegy, tekintve, hogy 2 és 3 között fekszik le mostanában, addig dolgozik. Így jó esetben öt órát van ágyban, de minek is. Én, aki maradok fej-fej mellett a gyerekekkel, néha kapok egy-egy fejrúgást, bár ez tulajdonképpen már sikerélmény, mert azt jelenti, hogy Ákom egy pillanatra elengedte a mellemet. A cicifogással - sok idegenkedővel ellentétben - semmi bajom nincs (kivel legyek ilyen viszonyban, ha nem a kétéves kisfiammal és a férjemmel, de e kettő sem említhető egy lapon, bár mindkettő roppant kedves nekem, de az egyik az agapé a másik az érosz), de ezek az éjszakák cudarak. És tőlem még aludhatnának is velünk, csak mondjuk pirkadattól. Olyan jó a szülőkkel aludni, én is vágytam mindig oda, de így, hogy későn fekszik le az Ákos, óránként felkel és csak akkor alszik békében, ha velünk van... Hajnal 3-ra már mindig megtörök, akkor már nincs kedvem tovább küzdeni. Minden bizonnyal nem lehet minden tökéletes. Ezért vagy azért nem alszunk. Az is aggaszt, hogy a Tomi ennyit dolgozik (bár ő enyhén kedveli ezeket a hajós tervezéseket). Mindezért legalább milliomosok lennénk...

Ámbátor a kedves gyerekek kedvesek. Cukorfalatok valójában. Tényleg. Úgy szeretik egymást (most...még...). Ha Ákost leszidom, Lencsi szalad oda megvigasztalni. Bár ma szó szerint egymás haját tépték. Ákos a Lénáét. Lencsi annak ellenére, hogy továbbra sem lelkes az óvodával kapcsolatban verbálisan, mindez a tetteiben egyáltalán nem nyilvánul meg, reggel fut be, ebédnél, ha kukucskálok víg, de miért érzi úgy, hogy azt kell mondania, hogy "utálom az óvodát". Ez valami divat? Szívszaggató, amikor az meséli, hogy egyedül sétálok az udvaron, mert velem senki sem játszik. Akkor azért olyan kicsire szorul a szívem, hogy jaj.

Ákom meg folyamatosan beszél, skandálja a verseket (Áspis kerekest, Hej Gyula-Gyulát), az angol dalokat (Deep and wide, Itsy - bitsy, Father Abraham), és fehér ropogós, illatos, harapnivaló husija van. Lencsinek meg a haja illata a trópusokra emlékeztet. Bár simán lehet, hogy csal az emlékezetem, régen voltam a trópusokon. Lehet, hogy DM babasampon...Nekem akkor is a trópusok.

Nincsenek képeim, és azt hiszem erőm sem, hogy készítsek. Olyan mennyei hétvégén volt, de olyan, mint nem is tudom mikor. Pénteken mindkét gyerek - egyszerre -, a Magdiékkal aludt. Ez azt jelenti, hogy először is addig aludtunk, amíg akartunk. Ketten, egy ágyban. Senki nem kelt fel az éjszaka közepén egyszer sem. Ez önmagában csúcs. Katartikus. De ezen túl még Peer Gynt-öt néztünk az Örkény Színházban, előtte forralt boroztunk a Castroban. Aszalt szilvás forralt borról van szó. Ezt megelőzően nem láttuk a Cézanne/Rodin kiállítást, de másnap igen (ekkor már a gyerekekkel, és csaknem amatőr műgyűjtők módjára nézték ők is a képeket, talán azért mert kicsit fáradtak voltak. Valójában az Ákos kis híján elaludt a vállamon, de már tudom, hogy kiállításhoz ez a megfelelő állapot. Ez alkalommal nem vásároltunk. Pedig isteni a Cézánne. Legalább 10 képet el tudnék képzelni a tulajdonomban. De már másodszor vásároltam egy félelmetes cigány férfitől ínycsiklandó, gusztusos régiségeket Szentendrén. Apróságokat, hihetetlenül olcsón. Nem aranyórát, meg Gaugint. Csiszolt üveget, csengőt, képkeretet. Ilyeneket. Szeretem a szép tárgyakat, ez zavaró földi hívság lehet, felül kellene ezen kerekedni, dolgozom is rajta, de még nem tartok sehol. Szeretem a szép tárgyakat. Szóval Szépművészeti: a Rodin ici-pici. De Rodin. És tandoori étteremben is voltunk. Vasárnap meg lakástárlaton, az is pompás volt. Az esti Diótörőről nem is beszélve az Operában, ezt persze nyilván Lencsi kedvéért, aki élete sokadik Diótörőjének 3 felvonását újfent roppant mód élvezte. Imád színházba járni. Én meg imádom ezt benne. Közben rém realista. Őt nem kábítják el a Mikulás-féleségek. Azonnal kiszúrta az óvodában, hogy rá van kötve a Mikire a szakáll. Nem mertem feszegetni, hogy ebből mit szűrt le. Manók is csak a mesében vannak, erre szokott figyelmeztetni.

Ákom meg fölvesz egy Mikulás-sapkát. Tomi kérdezi: "-Most Te vagy a Mikulás? -Nem, én ember vagyok."

Ákos a kocsikulccsal a kezében, induláskor: "Most én vezetek."

Lénát Léna-bindának hívja. Lencsi ezt nem csípi nagyon.

"Lencsi, kitől hallod ezt a sok okosságot? - Tőled."

....Kisfiú! - Nem vagyok kisfiú! - Akkor mi vagy? - Öreg bácsi."

Én: "Ákos, miért csinálsz ilyen rendetlenséget? - Mert itt lakom."

Találtam a 3 generációról egyet. Vitézek mind. Úgy látom itt látszik Tomin a kipihentség.

Itt meg a Lencsi annyi idős, mint most az Ákos:

Kívánjatok nekünk jó éjszakát...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.