Szerintem ezen a képen olyan Mici:

És roppant kényes a cipő-papucs témára. Le kell venni a lábbelit a lakásban és csak papucsban lehet flangálni, erről egyébként ő maga gondoskodik személyesen, mert azonnal hozza mindenki sajátját. Nem téved. Magának is mindenképpen kell mamusz, bocskor, vagy tapadós zokni. Ez nélkülözhetetlen. Ki a kertbe pedig vagy zokniban, vagy Tomi 43-as kinti papucsában csoszog, mert mi is így teszünk. A sapka is nagyon fontos, ma a biciklin addig sikított, amíg rájöttem, hogy sapka nélkül nem megyünk sehova. Ezt a sportot egyébként messzemenően kultiválja, azonnal mutogat a székéből az előtte lévő ülésre, hogy "oda", mármint, hogy septiben foglaljuk el ezt a helyet, és menjünk már.

A kádban még mindig előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor lóvá kell lennem, a Tomi dolga, hogy fogja a kezét, ő felmászik a hátamra és mondja, hogy "gyí". Nagyon igyekszem ezt minden nap elkerülni, általában nem sikerül. Egyébként tegnap Jani bácsi, a szentenrei lovaskocsis remek üzleti érzékének köszönhatően lovaskocsival jöttünk haza hárman a Főtérről, eleinte Léna nem örült ennek. De a Tobakosok keresztjénél már nem sírt. És tökéletesen kimondta ma többször, hogy Anna (Annáékkal bicikliztunk ma Leányfalura a játszótérre, nagyon szép út.). Ez a leghosszabb szó. Aztán az "oda". Az utóbbival nem fukarkodik. De kukorákol is például. A kacsa viszont következetes azt mondja, hogy jeje. A kakaó, a kavics, a kakas és a kaki, mind kaka. De rájövök általában, hogy nem kakas van a pelenkában.

Egyébként tényleg olyan jó rossz kislány. Széthajigálja ugyan vacsoránál az ételt, de gyakran a tányérba köpi. A táplálékkal egyelőre embert nem dob meg, csak elegánsan kiejti a kezéből, ha már elég. A frissen facsart narancs-grapefruitleves poharat egy korty után egy-az-egyben fejjel lefelé fordította, de valószínűleg ez a záloga az én mindennapos mozgásomnak. Minden vecsernye után egy kiadósat takarítani igenis sport. Mindazonáltal mindent meg lehet vele beszélni és tüneményesen aranyos, és szerintem roppant kooperatív és segítőkész és kedves, drága, édes kicsi csillag. Olyan kár, hogy nemsokára jön az Ödipusz-komplexus, addig jó nekem, aztán már csak utálatos, okoskodó dög konkurencia leszek. De most ölelget még és szeret, veregeti a vállunk és a biciklin ráhúzza a derekamra hátul a polót, vagy erkölcsi megfontolásból, vagy ronda, vagy, hogy ne fázzak. Én az utóbbira gondolok.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.