Ez a legfontosabb minden közül: 9 éves....

Itt az utolsó nyolcéves nap, tenisz után a Kacsakőnél, a gyönyörű őszben...Már aznap kezdetét vette az ünnepségsorozat, a pici piknik Flórával ás Mirával  Holvilág-árokban:

Milyen klassz lenne, ha nem ferde lenne...

Ez gyönyörű volt!

Vár alakú pudingtortával

Aztán kirándultunk együtt:

Persze jött Apa is:

Volt emeletes torta:

Léna kérésére kincskeresős ajándékkeresés volt...Kis levélről, kis talányra megtalálta végül AZ ajándékot, amit közösen kapott a szüleimtől és tőlünk, mert a lélektani határ fölött volt. Ennyi pénzt egy Lego-ért...

Utána napsütéses Halászcsára biciklivel, hőn áhított Lego, kedden még Babcsáék köszöntöttek, és hogy az ünnepségsorozat nehogy véget érjen, szombaton az iskolás 4 kisbarátnővel megyünk piknikezni....

Csengével, Emmával, Védával, Jázminnal és Pannival. A fenti kép egyébként tegnap készült, a családi napon, amikor az egyik osztálytárs nagypapája fenomenális helytörténeti sétát szervezett nekünk titkos pincével a város alatt, benne mécsesekkel, végül pedig szamárhegyi, dalmát eszem-iszommal. Nagyon jó volt.

Persze ha a múlt héten írtam volna, egyáltalán nem lettem volna ennyire kedves és vidám, vélhetően a "Romokban a házasságom" címmel indítottam volna. Azóta javult a helyzet, bízni még nem bízom, de voltak apró pozitívumok. Tomi megint éjt nappallá téve dolgozik. Én pedig ezt nagyon rosszul viselem. Két dolgot kérek, hogy legyen este hétre otthon (mert szerintem nagyon fontos, hogy egy nap egyszer legalább legyen együtt a család, ha már rohanunk folyamatosan), másrészt, a szerda az övé. Ha bármi változás van, vagy éjszakai munka, vagy nem tud szerdán menni, akkor szóljon előre. Ezek nem nagyon jöttek az utóbbi időben össze. Este 11-kor még munkáról telefonál, reggel hatkor már a kollégája hívja. Viszont szerdán nem sikerült hazaérni a gyerekekért, megint én rohantam. Tudtam, hogy december 31-ig nagyon nehéz lesz neki bent (nem nagyon hiszem, hogy utána hirtelen könnyebb), de nagyon vágynám, hogy ha éjjel-nappal-hétvégén rendelkezésre áll, akkor egyetlen egyszer, szerdán mondja azt, hogy most ő megy a gyerekekért, különösen akkor, ha nekem is nagyon fontos munkám van akkor, amiről előre szólok. Valahogy ezt a korlátot szeretném, ha meghúzná, mert roppantul fáj, hogy a prioritás a Takarékbanké állandóan. Szerdán-csütörtökön volt a mélypont, akkor nem igen láttam a kiutat, nem jutunk közös nevezőre, csütörtökön furcsa módon otthon volt hatra...(Érdekes, hogy ilyen is meg tud történni, ha előtte el akarok válni.) Pénteken elmentem Kolozsvárra, az első pszichológia konzultációmra, amit borzasztóan élveztem, már nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, hogy elvégzem. Tavaly 17-en végeztek a százból, előtte 7-en, előtte 30-an. Rengeteg minden angolul megy, ami zseniális, de nehezen tudom elképzelni, hogy hogy fogom angolul a neurológiát magamévá tenni. Viszont az elv gyönyörű. A tudomány nyelve az angol, muszáj felsőfokon beszélni ehhez, a magyar nyelv korlátokat jelent, ha nem ismerjük a szakmai angolt. Értem én ezt....Szóval az én angol nyelvvizsgámat semmiképp nem fogják elismerni, szakmai angol lesz péntekenként...Hah...De boldog voltam, ittam a tudást, élveztem az egyetem életet, Kolozsvárt, a színes csoporttársaimat, mindent....És itthon voltam (kocsival - 8  óra, az para, odafelé van repcsi, az szuper 45 perc, 4,5 ezer Ft) szombat éjszaka. Volt még vasárnapom is, lovagoltunk is, őrület, hogy ez a ló mindent érez rajtam, ha bajom van azt, ha örülök azt....Tomival kapcsolatban nem tudom....Nyilván küzdök, igyekszem (ő is), de nem könnyű újra visszaépíteni kétnaponta a kedves énemet. Márpedig ez az állapot odavezet, hogy a nem-kedves énem kerül előtérbe, amitől a hideg ráz még engem is. Azt nem szeretném, hogy egy keserű, zsörtölődő nyavalyává váljak, ez elöl inkább kitérnék. Az senkinek sem lenne jó. De ez a hullámvasút sem. Most lassan megint fölmelegszem (ez nem megy gyorsan), mire újra cuki vagyok, addigra megint egyszer csak nem sikerül hazajönni, mi meg várunk-várunk....Valamint itt kérem meg főleg Anyukámat és Lorcsikát, hogy az "ezt nekem miért nem mondtad?" kérdést megválaszolhassam: nem olyan vagyok, mint Ti, én nem szeretek a nyavalyákról beszélni. Akkor mindig újraélem. Én szeretek ezekből kifelé jönni, ha még beszélek és még beszélek, azzal nem kijjebb jövök, hanem beljebb. Egy embernek elmondom, aki éppen akkor közel van (ez ideális esetben a Tomi). Akkor kiszalad az indulat, utána nekem erről már nem jó beszélni. Magamat is unom másodszor. Sajnálom.

Most a felmelegedős stádiumban vagyunk. Ma hétfő...., 7-kor vacsorázunk. Meglátjuk.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.