Nem is tudom, hogy kezdődött. Illetve nagyon régen valahogy úgy kezdődött, hogy felvételiztem pszichológiára egy nyári napon, kb. 15-16 éve. A felvételi napja előtt Tomival együtt töltöttük az egyik, ha nem a legelső éjszakát. Tomi a férjem lett, a pszichológia nem sikerült. Aztán talán a szomszéd lánnyal beszélgettem nemrég, hogy mi az amit a legszívesebben tanulnék, és mondtam, hogy még mindig a pszichológia. Innen nehéz rekonstruálnom, szóba került valaki ismerős, aki most felvételizett diplomával. Ezt én is megnéztem közelebb vagyok így, mint valaha, de még így is elég távol. Két elég jó diploma, nyelvvizsga ide nem elég. Minimum diákolimpikonnak kell lenni a magyar pszichológia szakokhoz. Aztán valahogy jött a Babes-Bolyai Kolozsváron. Itt is elképesztő izgalmas akadályok színesítették az ügye. Pl. a felvételi előtt egy héttel le kellett volna menni Kolozsvárra jelentkezni, ezt nem tudtam megoldani, de egyszer csak akadt a semmiből egy ismeretlen ismerős, akit soha nem láttam, azt, aki összekötött bennünket is éppen csak, hogy ismerem, és ő felajánlotta, hogy jelentkezik helyettem. Ez a fiú, végigjárt egy olyan kálváriát, hogy ettől többen elrettentek volna, miközben a 100.000 Ft-ért közjegyző által hitelesített bizonyítványaim elkavarodtak a postán. Közben Csongor tanszékről tanszékre járt, sőt, amikor valami jel arra utalt, hogy a légipostával feladott csomag talán a repülőtéren ragadt, elment a kolozsvári repülőtérre, ahol kiderült, hogy ez nem az én borítékom. De kijárta - úgy hogy életében nem látott -, hogy kedden elmehetek felvételizni. Én akkor már két hete úgy tanultam éjszakánként, és minden adódó percben, gyerekekre várva, mindenhol, hogy fogalmam sem volt, hogy mehetek-e egyáltalán. Végül szombaton rábólintottak, hogy elmehetek, de ha nem lesz meg a közjegyző által hitelesített cucc, akkor minden hiába. Hétfőn elindultunk Kolozsvárra mindannyian, a gyerekek Apánál kiszálltak Szabadkígyóson:

Nem tudom megfordítani...

Mi tovább Kolozsvárra. 8 órán át hangosan olvastam a tételeket, Tomi iszonyú forgalomban levezetett, gyerekek boldogok Apával. Éjszaka érkeztünk meg az enyhén szürreális, de főtéri kis lakásba, ahol összeestünk pár órára, és reggel 8-ra mentünk felvételizni egy olyan fakultásra, amit megtalálni is erős kihívás volt. Én azért készültem pár puskával, minden cuccot a könyvtárban kellett hagyni, egy darab személyi és egy toll jöhetett. Ezek után már cseppet sem zavart sem a kamera, sem a strázsáló felvigyázók. Viszont egy olyan tételt kaptunk, amit egészen jól tudtam, rengeteget írtam (7 oldal tiszta tényt és adatot), bár később kiderült, hogy kicsit összekevertem az észlelést és az érzékelést, és inkább az érzékelésről írtam, de valószínűleg elég sokat ahhoz, hogy jutott belőle az észlelésnek is.

Majd a tanulmányi osztály, ahol olyan rengeteget segített mailben egy nő, hogy nem akartam hinni a szememnek, elképesztő kedvesen biztatott, pedig még mindig nem érkezett meg az anyagom. Ennek a nőnek is jelentős része volt a mesében. Olyan pozitív volt, olyan segítőkész, hogy egyszerűen el kellett mennem és meg kellett csinálnom érte is. És felhívta újra a külügyi vagy gőzöm sincs milyen osztályt az egyetemen, és akkor ott volt. Megérkezett. Másnap reggel nyolcra a neten volt az összes eredmény, ahol benne voltam az első húszban! 10 db 10 pontos, 9 db 9 pontos és a többi ez alatt volt a százhatvanvalahányból....Ekkora boldogságot....A felhőkig ugrálok örömömben. El sem tudom képzelni hogyan csinálnék meg 3+2 évet Kolozsváron, statisztika, logika vizsgákkal, munka, két gyerek mellett, de most eszeveszetten örülök. Életem egyik nagy álma teljesült. Még ha vége nem is lesz....Persze ezen a héten kéne beiratkozni, de hát ezen a héten is lemenni...., az egyébként annyira kellemes, végtelenül szimpi Kolozsvárra... És akkor akadt ott egy másik nő, aki 100 Lejért (7000 Ft) beírat. Ennyi kb. az útiköltség. De tudja mi-hol, kinek mit... Magyarországon 350 ezer Ft a féléves tandíj, itt egész évre 190. Magyarországon pszichológia szakra van a legnagyobb harc, nehezebb bekerülni, mint a legrangosabb egyetemekre. Erdélybe gimnázium után nyilván inkább nappalira mennek a magyarok, aki meg távoktatásra jelentkezik Magyarországról Kolozsvárra, az vagy nagyon eltökélt vagy őrült. De semmiképp nem kell agyontaposni a többieket. Legalábbis most így tűnik. Akárhogy is gyönyörű mese volt nekem idáig. Tele csodálatos elemekkel, hősökkel, jó sok legyőzésre váró akadállyal, de eddig nagyon szép....Nem hiszem, hogy a vége is ilyen varázslatos lesz, de ezért már hálás vagyok....

Fellini - Római part

Közben szalad a nyár. A gyerekek éppen most Füreden a szüleimmel egy hétig. Mi nászutunkat töltjük esténként Szentendrén a kis otthonunkban kettesben. Van sok jó film, könyv, sushi, rég nem látott barátok....

Dunapart Szentendrén. Az egyik alaptáborunk.

Az első kép és ez - fönt - Sarkad. Itt találkoztunk Apáékkal a felvételi után. Én azért ilyen szép monokrómban.

Valamint újra együtt a nagy csapat. Flóra-Mira. Remélem kiegyenesítjük ezt a kimaradt elmúlt egy évet, egyelőre úgy tűnik a szeretet töretlen. Én drukkolok. A kép ferde. Az ok ismeretlen.

Fent megint a Fellini, lent a Cirkusz tábor:

Nem hiszem el, hogy mind ferde. Ez nem tesz hozzá sokat a dologhoz...

Ákos idétlen. Ez elő szokott fordulni. Akkor ilyen. Nem egy leányálom. Viszont voltunk a Mogyoródi Aquaparkban és olyan bátor...A hatalmas csúszdákon megy, mint a veszedelem, teljesen felnőtt Lénához. Léna továbbra is tartja a szintet. Hihetetlenül ügyes. Őrült csinos és roppant könnyen elsírja magát. Jókat marakodnak Ákossal, Léna piszkálja egy kicsit, cukkolja, erre Ákos nekimegy és elagyabugyálja. De legalábbis belemar feltétlenül. Igazi jó kis hangos, könnyekkel áztatott csetepaték. Máskor meg kicsúszva térből és időből ülnek a kádban és mindenről megfeledkezve játszanak.

Balett-tábor

Léna hátul, aki hidat csinál. Elöl Zorka, akit most vettek fel a Táncművészeti Főiskolára.

Drága Bubi, ezekért a képekért egyszer utálni fogsz, de ne haragudj rá, annyira cukik, olyan édesek. Kicsit Freddie Mercury :)

Ez egy show, amit a múlt héten raktak össze a gyerekek. A kosztümöket ők maguk varrták, bár nem mondom, hogy nem volt kihasznált a jelenlétem...

Léna tervezte a koreográfiát. Zseniális volt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.