Azért a csodalatos utazások után  is meglehet, hogy itthon nagyon jó. Aztán megint el kellene mennem egy kicsit, de itthon közben is jó. Itthon mindig jó. Sri Lankán is nagyon jó...

Most próbálom berakni a képeket a blogba (ékezettel még mindig nem tudok írni), és visszamennék...még egy kicsit. Nem örökre azért.

Na, de ott tartottam, hogy mindjárt lefekszem a mélyen alvó társaság mellé, én, egyedül a franciaágyba. Ez meg is történt, valamikor 2 óra felé lehetett, kéretem ébresztést éjfélre. Ám Ákos két óra múltán úgy érezte, hogy kipihente magát, így rövidesen mindenki felkelt. De teljesült a vágyam és újra bemehettünk a városba (ami, még ha csendes is, és forró is, nekem tetszik). Megnéztük az Emirates Palace-t, a világ egyik 7 csillagos szállodáját,

elmentünk a Heritage Village-be, ami afféle skanzen, csak sajnos bezárt, mire bennünket odavetett a sors, de nyitva volt egy isteni étterem, ahol mi voltunk egyedül. Választhattunk a szőnyeges-párnás kis helyiségek között, és az autentikusnak látszó nagyobb között. Egyik hangulatosabb volt, mint a másik, svédasztal csak helyi ételekkel, amik bár fűszeresek, de nem köp tőle az ember ördögöket, nem beszélve a mézes édességekről, a fantasztikus italokról (pl. mentalevél összeturmixolva lime-mal...hááááát. Zöld. De jó. Mértékkel.)

Jaj, azt nem is írtam, hogy végül azért döntöttünk visszafelé úgy, hogy mindenképp legyen egy szobánk, mert ugye nemigen aludtunk előző éjszaka, nemigen fogunk aludni a következőn sem, de legalább felhívták hajnalban a figyelmünket, hogy az Emirátusokban Ramadán van, ami azt jelenti (többek között), hogy reggel 7-től, este 7-ig semmiféle étterem, kávézó nincs nyitva, nyilvános helyen nem lehet enni, inni, sőt, még a rágózást is a törvény bünteti. Ez ugye kicsinyként megnehezíti abu-dhabi-i ott tartózkodásunkat, tekintettel a kellemes melegre és arra a pár órára, amit hajnal egyig el kell töltenünk a mesés keleten két kisgyerekkel. Szóval ez tette egyértelművé a hotelt. Ott nagyon csalafinta a módon az étterem úgy tesz, mintha be lenne zárva, de a recepciós megsúgta, hogy külföldek besettenkedhetnek, és fenséges terülj-terülj svédasztal várja őket titokban.

Aztán - azt hiszem -, mentünk vissza a szállodába, majd egykor keltünk, hogy útrakeljünk Berlin felé. És egyszer csak megérkeztünk Budapestre is, vasárnap reggel tízkor. Az megható volt, ahogy a gyerekek a Babcsához repültek. Azt hiszem nem felejtem el egy darabig. Lencsi is, Ákos is úgy utazott az égben, hogy egyetlen egy zokszó nem hagyta el a szájukat, 6 órákat simán lenyomtak, aludtak, mesét néztek, játszottak az előttük lévő képernyő érintős színezőivel, ettek is néha, bár ez volt a legkevésbé jellemző, szóval nagybetűkkel élvezték a repülés minden pillanatát. Zökkenőmentesen átálltak, Ákos még az első nap fél hatkor kelt, és 9.30-kor délelőtt aludt, de ennyi volt csak, ami az időeltolódásra emlékeztetett. Kedden meglátogattuk az összes kis barátot, azzal is nagyon boldogok voltak, és csöndben, halványan ideírom, Lénuska alszik. A csapda óta nincs vérfarkas, itthon a saját ágyában aludt (eddig, mióta hazaértünk), nincs hiszti....Ó, lehetne ilyen is...Bárha a sok-sok élmény kimosta volna az éjszakai sötét keserveket...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.