Egyelőre képek nélkül, mert most nem tudom fölrakni azokat, Robi blogja viszont ingerel, kedvet csinál - írnom kell.

Azerbajdzsán jó. Nekem nagyon jó volt. Azért mindenkinek nem ajánlanám, de Baku egyszerűen mesés, és annyira csodálatos volt két hetet reggeltől estig a kis családommal lenni, végre kicsit élvezhettem őket eleget. De nem teltem be. Tudnám folytatni.

Az elejétől. A logisztika rögtön az első pillanatban megbicsaklott, úgy is mondhatnám eltört. Azonnal a repülőtéren 40.000 Ft-ot legombolt a Wizz Air, mert online check-in, vagy nem, de legalább csak az odaútra ikszeltem be rosszat, ez így is eléggé fájt. A gyerekek dacára az este fél tizes indulásnak, igazi nagy utazókként akkor aludtak, amikor lehetett, amikor megérkeztünk egy nyikkantás nélkül keltek, persze kaptak gumicukrot, hogy ne fájjon a fülük leszálláskor, így ha fájt is megérte máskor nemigen kapnak gumicukrot. Majd, rögtön érkezéskor kiderült, hogy a megrendelt transzfer (rendeltem - hogy tekintve a igen korai érkezést, hajnal 4 /+3 óra időeltolódás/-kicsit kíméljük a gyerekeket) sajnos nincs ott. De sajnos, a megrendelt, előre kifizetett szálloda sincs nyitva. Nyitva van, csak nem most, mert most éppen valamiért nem nyílik ki az ajtó. Kértünk early check-in-t, egy fél éjszaka áráért, de most ez valahogy mégsem jön össze. Közben a taxis - akinek egyelőre nem tudunk fizetni, mert Manat-ot nem lehet Mo.-on venni - rendületlenül próbálkozik, kedves, meg persze kéne neki az a ki fuvardíj is, ami csak 3x több, mint egy helyinek, de ezt jobb ha szokogatjuk (csak a taxiknál, ott csak egy társaságnál van óra). Szóval, még mindig a mesés óvárosban - ami olyan, mint Rovinj, meg Pula, nem irtó szűk sikátorok, csak keskenyecske utcák, világos, terméskő házak, faberakásos rizalitok. Új szálloda. Annyira valószínűleg nem szép, mint az eredeti, a svédasztolos reggeli is rántottává satnyult halvával, meg teával, de megteszi. Hajnal négykor megteszi. A drága kis gyerekek mosolyogva pislognak ki, de mindjárt felkel a nap, a reptérről befelé rögtön egy Zaha Hadid elképesztő épület,

Icheri Seher - az óváros

az óvárostól pár száz méter a tengerparti bulvár, kávézókkal, óriáskerékkel, caroussellel, türkizkék csónakázótóval, gyönyörű modern szőnyegmúzeummal (mint egy felcsavart szőnyeg, olyan), szóval Nizza...Buja zöld, tágas, szellős (átvitt értelemben is és valóban a "szelek városa is", ami nem rossz. Elegánsabbnál elegánsabb boltok, gyönyörű nők a legújabb divat szerint felöltözve, csillogó villogó SUV-ok (városi terepjárók), szamovárok...szépséges.

Sikló a hegyoldalban, rengeteg szökőkút, kéregetőt egyet láttam, hajléktalant nem. Állítólag az Eurovízió miatt kiterelték őket, de nem biztosítottak helyet nekik. Ezt nem tudom, a külvárosokban sem láttam sem hajléktalant, sem teljesen lerongyolódott embert. A nagyon külvárosban sem. Vissza a szállodához. 4 körül összevissza telefonálunk, előbb-utóbb mindenki magához tér, és próbálnak segíteni. Az eredeti hoteles is magához tér, jön át értünk, de én ugyan ki nem robbantom a két alvó gyereket fél ötkor, úgyhogy maradunk. Biztos jobb lett volna egy kicsit az első, de franc akar már költözködni.

Itt egy karavánszerájban ebédelünk. Ideális hely Ákom 1,5 órás diaréjához. Igazán szép volt a wc.

Ákost szétszedik. A férfiak is, a nők is, mint Kínába a Lencsit 1,5 évesen. Szegény Léna tűr. Egy darabig. Az utolsó héten már nem enged az Ákoshoz közel senkit. Amint valaki közelít, hogy AAAKOS!, Léna ugrik. Ráveti magát, és bármi áron levakarja a lelkendezőt. Például vicsorog. Bezzeg amikor az azeri férfiak sorfalat álltak, mert a szállodában a medencét átúszta oda-vissza egymás után egy csomószor. Kis vékony kislány, egyedül úszik, ott, ahol nők nem, férfiak is alig. Egymást hívták oda ámuldozni. És a tengerben is úszókar nélkül úszott. Akkor azért egy picit féltem. De sekély volt a víz.

Szóval, a bakui első izgalmak csitulnak. 4 napig járjuk a várost, a 4. napra már rendesen átgyalogolják a a napot. Persze minden alkalmat megragadunk gyerekes programot szervezni. Játszótér, ugrálóasztal, körhinta, amit lehet.

Ezek a lángok (a felhőkarcolók) Baku új jelképei (Éjszaka elképesztő fény/neonképek rajta). Minthogy a tűz földje. És az egyetlen, ami olcsó; a gáz, meg a benzin (150 Ft/l). Ez bennünket pont nem érintett...

Aztán felkerekedünk két hatalmas túrahátizsákkal, két kicsivel, és két gyerekkel - akik valamivel kisebbek, mint a két hatalmas zsák -, a Kaukázusba. Ide már nem foglaltam szállást, mert amit az interneten láttam, olyan vacak volt, egyik sem győzött meg. Gondoltam ennél csak találunk jobbat, vagy ha nem akkor egyik ezek közül. Hát, nem találtunk jobbat. A busz teljesen rendben volt, föl, északra. Gyerekek bűbájosan alszanak, majd megérkezünk Gubába. Az autóbuszról nehéz eldönteni, hogy sóderbánya, vagy szeméttelep, esetleg piac vagy egyéb. Az biztos, hogy egy lélek nem beszél sem angolul, sem oroszul. Arról, hogy majd én itt beszélgetek a szállodák minőségéről szó sincs. Nem beszélgetek én is senkivel semmiről. Nincs alternatíva, mondom azt a szállást, aminek emlékszem a nevére. Azt hiszem itt rontottuk el. Itt kellett volna kitartani, a fene egye meg. Ez a hotel 30 km-re volt a várostól. (Ami egyébként állítólag gyönyörű, de ezt nekünk nem sikerült megnézni). De 30 km....(Ami úgy, egyébként nem sok...) Először féltem, aztán rettegtem, aztán már azt sem. Viszont megérkeztünk a szállásra, ami roppant népszerű helyi üdülőhely volt. Tessék, egy klasszikus gyerekkori játszótér. Minden vas.

Lehet, hogy nekik szebb bungallók és szobák jutottak, a miénk rémes volt. És nagyon rózsaszín. Voltak viszont beton hattyúk és beton delfinek. De például nem volt étlap, és senki, aki beszélt volna általunk is ismert nyelveket. Így Tomi elmutogatott egy csirkét, amiből nekik a szárny jött le. Kaptunk is valami zúzott, sült szárnyat vacsorára 70 dollárért. Majd elkezdett zuhogni az eső. Később kiderült, hogy innen még följebb kell mennünk a meseszép, lélegzetelállító látnivalókért, nyilván taxival, nyilván rengeteg pénzért, automata nincs, de le lehet menni újra a városba, majd megint vissza föl taxival. Ekkor mondtuk azt hiszem, hogy ezt nem. Utólag nagyon sajnálom, borzasztóan, de ott ez volt a legjobb döntés. Illetve egyszerűen nem volt más. És a lefelé út a taxival, az megint rémálom volt. Nem nagyon hittem, hogy túléljük. De csak egy csúnya karambolt láttunk útközben. Később valaki azt mondta, hogy itt egyetlen közlekedési szabály van, az hogy nincs szabály. Valamint a dudálás még hőn szeretett eszköz, ami valami olyasmit jelenthet, hogy akármit csinálsz, én megyek.

Folytatom majd.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.