Ez még lemaradt...

Tudom, ott tartottam, hogy Ödipusz-komplexus. Nem felejtettem el. Aztán beszéltem (kávéztam egy szakmait) egy nagyon-nagyon-nagyon szimpatikus gyerekpszichológus lánnyal, aki maga a tökéletes, nekem való pszichológus, pontosan olyan, és úgy beszél, mintha a legjobb barátnőm volna, és mindent elhiszek neki, ami nem nehéz, mert igazából csak megerősítést akartam, és azt kaptam, de neki valószínűleg azt is elhinném, ha elmesélné, hogy a föld igazából rózsaszín. Szóval minden normális, de oda kell figyelni, mert roppant érzékeny a Lencsi, és tényleg, egy rosszabb mozdulatom, és már megint eltűnök, és csak a PAPA tölti be az étert. Úgyhogy kényesen vigyázok; az instrukcióknak megfelelően tartom a 3 szabályt:

1. kettesben lányoskodni (Filharmonikusok koncertjén voltunk vasárnap, most hétvégén csak mi megyünk tündéres moziba)

2. erősíteni az én szerepeim jóságát, hogy vonzó legyen rálépni a hozzám való hasonlítás útjára (és ne konkurálni kelljen velem), pl. együtt kirúzsozzuk magunkat, együtt főzünk, elmegyünk szoknyát venni stb.

3. hangsúlyozni a generációk közötti különbséget: a papa az én szerelmem, neki majd az oviban lesz egy, mi alszunk egy ágyban, a gyerekek a másik szobában stb. Egy pillanatra sem szabad elfelejtenem őket, mert megbánom.

Közben 3,5 év után itt a Xénia 2 hétig, újra belekóstoltunk a pesti éjszakába, és annyira jó volt. Ott volt a Laura is, Kriszta is és még páran, és olyan kellemes volt az egész este, és maga Pest...Én az utóbbi időben egyébként is roppant pozitívan csalódom ebben a városban, újabb és újabb megszépült részeit fedezem fel, friss és gyönyörű és sokszínű és élvezhető. Tele jó kávézókkal, designer boltokkal, éttermekkel, meseszép épületekkel, egyre több a zöld, még talán egy kicsit a víz is szaporodott, ínnyenc boltok, új ülhető/fekhető/fűben heverhető terek, meglepetések, bár ez valószínűleg azért, mert már nem minden itt nap császkálok, és már nem ismerek minden házat a belvárosban...Lehet, hogy ezért ennyire megkapó, de úgy élvezem most. Szentendrét is nagyon, itt pedig kóricálok eleget, 4 éve naphosszat, és ezt is imádom. A környékét, a Szigetet,

a patakot, a hegyeket, a kávézókat, a Dunát (BKV hajóztunk is a Xéniával - a Római parttól megy a Kopaszi gátig, vagy bérlettel, vagy 400 Ft-os jeggyel -, meg a gyerekekkel, az is isteni, bár tartok tőle, hogy nem éri ez meg sokáig, úgyhogy sürgősen mennék még egy kört, mert annyira jó a folyóról látni Pestet).

Ha nem utazhatok messzire, akkor nyaralok ott, ahol vagyok. "Nekem a Balaton a Riviéra"... Most minden könyvet elolvasok Szentendréről, amitől újra, meg újra felfedezem az ezerszer bejárt utcákat, izgalmasak, mindig van valamit keresni. Most nem térben utazok, hanem időben. Csomó régi anekdotát megtudtam, rengeteg mindent a múltból, és annyira megtelik így élettel az utolsó utcatábla is. Minden mesél, az utcánk 1894-ben kapta a nevét, az első 60 elnevezett köztér között, amikor még csak 900 ház állt Szentendrén. Ami egyébként már 1009-ben is város volt, István király alapította azt a templomot, amiben esküdtünk a Tomival. Ez a legrégebbi templom, a mai formája 12. századi. Találtam olyan fotót, ahol még az utcánk végén mező volt és egyetlen napernyő, ezeket én úgy élvezem. Kincseket találok.

Mindez persze nem zárná ki, hogy pompásan érezzem magam Gambiában. Melegen megfér egymás mellett a kettő.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.