In medias res, mert nem tudom meddig tudom írni...

 (begyulladt a szeme)

Kedd este: roppant le vagyok törve, hogy még mindig semmi, délután Charlie, utána várjuk a Tomit, és besúvasztunk egy Pastramit még hárman, mert nagyon úgy érzem, hogy erre most szükségem van. Isteni is volt a madártej, meg a koffeinmentes tejeskávé is...és még belefért egy Grace klinika és egy alvás is...(Lencsi hetek óta végigalussza az éjszakákat, egészen tegnapig)...

Szerdán reggel fél 7 körül arra ébredek, hogy de kényelmetlen ez a has, de ez annyira nem meglepő. Eszembe sem jut más, csak annyi, hogy megint kényelmetlen feküdni, merre forduljak. Ez a gondolat kb. 5-10 perc múlva újra kopogtat. Ekkor csörög Tomi órája, felvetem, hogy esetleg, netán ne menjen dolgozni, majd rögtön utána, hogy ne pazaroljuk fölöslegesen a szabadságát, menjen csak. 6.38: megint kényelmetlen. De a fájás szó eszembe sem jutna. Annyi, hogy Tomi még 1-1,5 órái itthon van, meglátjuk mi ez. Talán szóljunk a Magdinak (szerda van), hogy ma kivételesen jöjjön egy kicsit hamarabb. Esetleg. Sms. Felkelek megágyazok. Kiszállok az ágyból, most fáj. Ez rendesen. Ki is megyek túró rudit enni, és elmosogatni, hogy ha véletlenül szülnék, ne rendetlenségbe jöjjön senki Lencsire vigyázni. Mosogatok, fáj. Eléggé. Szóljunk a Magdinak, hogy jöjjön, ha elkészül. Elmegyek pisilni, gyakorlatilag nem birok felkelni a wc-ről, úgy fáj. Muszáj még fogatmosno és fésülködnöm. Magdi jöjjön azonnal. Ritát hívjuk át Mankához gyorsan. Alig-alig tudok fogatmosni, annyira fáj. Szinte folyamatosan, talán 1-2 percenként fáj. Fél 8. Hívjuk Charlit, hogy mentővel menjünk-e, mert ez szinte megállás nélkül nagyon-nagyon fáj, vagy autó. Autó, mondja Charlie. Picur kitántorog az ágyból, kakaót kér, én ülök a konyhában éppen fájás, közben próbáljuk neki elmagyarázni, hogy jön Rita, aztán Magdi és úgy tűnik Öcsi...Rita itt, én autóban, Kiscsip kakaóval az eteőszékben, félálomban, békésen elköszön. Az uton én végig fájásból-fájásba, falfehéren, csukottszemmel, ha azt nézem, ahogy a Tomi vezet még el is szédülök. Éllítólag nem volt veszélyes, csak szabálytalan. A Szilágyi Erzsébet fasor végén, a nagy kereszteződésnél, tolófájás. Tomi kivág a sávból és keresztül mindenkin föl a kórházba. Ajtó előtt áll meg, közben egy pad, a kocsitól fél méterre. Odáig jutok, ott egy nő kérdezi segíthet-e, annyit tudok kinyögni, hogy "férjem"...Egy mentős kiszúr, odavisznek a lifthez, amihez egyébként földi halandónak nincs kulcsa, a szülészet pedig a 2. emeleten van. Felérünk valahogy, tolófájások. Se CTG, se semmi, még a nevem sem tudják, meg akarnak vizsgálni, de jönnek a tolófájások, a szülésznő tépi le rólam a ruhát, mindenem szanaszét a földön, a zoknira már nincs idő, abban szültem...Szalad velem a szülőszobáig, fel az ágyra, már eltünt a méhszáj. A legtöbbet hallott szó, hogy azonnal. 8.34-kor Tomi hívja Charlie-t (8-ig ügyelt, de ugye tudta, hogy jövünk), az ügyeletes orvos kiakad, hogy Ch. miért foglalt, kiveszi Tomi kezéből a telefont, Ch. nem tudom mikor ér oda, odaér, de Ákos 9.10-kor kint van. Nagyon-nagyon fáj, de iszonyú gyors minden, egy pár pillanat van közben pihenni, és sokkal diszkrétebb vagyok, azt hiszem csak azt ismétlem jó sokat, hogy nagyon fáj és segítsenek...Látom, ahogy arccal fölfelé kicsúszik drága kisPicur (arccal lefelé szoktak), azt nem hallom ahogy sír, de Tomi azt mondja sír. Viszont köldökzsinórt nem vág :). Kis lila, meg is kapom, a méhlepényt közben kéne világrahozni, ez nem megy könnyen, de nem fáj olyen rettenetesen, csak nem akar leválni. Pár perc. Viszont nem kell vágni, varrni, ez csodálatos. 3500 gramm, 56 cm, sötéthajú, kerek az arcocskája és csak pénteken látom először rendesen a testecskéjét. Apukám egyik fő kérdése, hogy megvan-e mindkét mogyorója. Megmondom őszintén, most sem tudom. Remélem. Édes, drága kicsi baba. Én ötágyasban végül, mert egyedül egy kétágyas akad, de ott tuti beszélgetni kell, jobban, mint az ötágyasban és még 21.000,- is, úgyhogy inkább nem. Nem is nagyon beszélgettem. De kimaradni a szoba életéből nem sikerült, ami kétszer elég sokkoló volt. Két koraszülött baba, az egyik 1400 g. a másik 1950, 30 és 32. hétre jöttek csásárral. Egyik reggel azzal jöttek a kisebbtől, hogy nagyon gyenge, persze mindketten lélegeztetőgépen, és még lehet reménykedni, de nagyon gyenge (hirtelen az anyuka magas vérnyomása miatt összeomlott a keringése, ezért kellett gyorsan kivenni), a másik lánynak, minden baja volt, nagyjából, ami lehetett, cukorbeteg, lisztérzékeny, iszonyatosan vizes, alig mozgott a baba stb. Hozzá egy éjszaka állított be a gyerekorvos, hogy azonnal vinni kell a kicsit a kardiológiai intézetbe, mert itt nem tudnak neki elég oxigént biztosítani, fölmehet elbúcsúzni. Ezek engem úgy megviseltek. De amikor eljöttem jól voltak mindketten, stabilak. Nekem a szerdám napközben még fickós volt, az éjszaka cudar (méhösszehúzódások elsősorban), csütörtöj éjszaka fejfájás, de egyébként semmi. Puncim egyáltalán nem fáj, már szombatra (akkor jöttünk ki) a méhösszehúzódás is alig, semmi-semmi bajom. folyt. köv.

Manka mesél Öcsinek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.