Egyrész esik a hó, nagyon szép, de mostmár jöjjön a tavasz, másrészt nyilván mindjárt menstruálok, és az egész világ unálatos, harmadrészt dolgozom éppen, jóval több, mint gondoltam, de minden pillanatban azt mantrázom, hogy sebaj, pénz, repülőjegy, utazás. Szeretek dolgozni. Tényleg. A munkáért, magáért. De vettem szép kisrucákat pici Mankának, bár magamnak is vehettem volna ilyen meséseket, sajnos csak gyerekruhában vannak pöttyösek, színesek és dzsungelesek.

Hétfőn viszont volt olyan kedves egy cigány pár nőtagja beosonni a nappaliba (a férfi a terszon fedezte), miközben Léna aludt én meg mantráztam a számítógép előtt. Olyan erők törtek fel belőlem, amint egyszercsak realizáltam, hogy valóban egy ember áll a lakás közepén, hogy magam se hiszem. Kirohantam és - lehet, hogy sikítottam is -, de mindenesetre azt üvöltöttem, hogy takarodjon ki innen, meg valamit, hogy a gyerekem bent van. Ez fenyegetésnek szántam, de gyanítom, hogy a tudatalatti erősített meg engem, hogy miért teszem és mit. Nagy nehezen kiüldöztem verbálisan, de maradandó élmény volt.

Van kedvesebb történet is. Magdi mesélte ma reggel, hogy Pocak hevesen firkált vasárnap az éjjeliszekrénye fájára, a tiltott területre, mire Magdi elmagyarázta, hogy ezt nem szabad és kapott papírt. Manka csak folytatta tovább a bútorra pingálást, amikor azt hitte, hogy nem néz oda a Nagymamája, majd észbekapott és gyorsan egy zsebkendővel elkezdte letörölgetni, hogy ne vegye észre a Magdi. Mondom, hogy huncut.

Itt tegnap este Botonddal. Annyi volt csak a probléma, hogy Botondot sem ejtették a fejére, nem egy mimóza gyerek és Picur ellenállásba ütközött. A kritikus pont az volt, ha Botond a babakocsit akarta tolni, azon belül is Bugi volt Lencsi achilles-sarka, amint hozzányult a Boti, olyan egetverő sikításban tört ki, hogy még Botond is megilletődött, de nem eléggé :).

Egyébként szépen elalszik mostanában 9 után egy kicsivel, általában Mazsolára, de az elfogyott, úgyhogy most Magyar népmesékre, ami Bruno Bettelheim (A mese bűvöletében)szerint maga a csoda, mármint az oktató, nevelő, tanító hatása, gyakorlatilag minden létezés, megértés és tudás alapja ez. Enélkül bakfitty. Lehet, hogy ezért, de egy csomószor aludt kicsi Pic-mic reggelig egyedül az ágyacskájában, amikor is - a legjobb napokon -, arra ébredek, hogy csattogós lépsekkel totyog a mi ágyunk felé, kócosan, kezében a maci, szájában a cumi és abban a pillanatban, ahogy az ágy lábához ér, vagy másik esetben a mi ágyunkban kinyitja a szemét (esetleg még ki sem nyitja), mutat föl a szekreterre, ahol Tomi otthagyja neki minden reggel a meleg kakaót a rózsaszín cumisüvegben. Enélkül nem kezdődik nap. Az én kakaóm az ablakpárkányon vár...Ez nekünk olyan jó...

Megyek vissza dolgozni. Holnap bemegyünk a Verával telálkozni, este meg én Évivel, Laurával Csipkerózsika Szegedi Kortárs Balettre a Táncszínházba. Tomi egyedül altatja Lénát, ami nagyon szuper, de hihetetlen, nekem már most hiányzik...Tényleg. Nagyon-nagyon. Persze az elődást úgy várom, de akkor is hiányzik. Úgy szeretem ezeket az estéket, a Tomi mesél, mi meg hallgatjuk. Ha kimarad, hiányzik. Akkor is, ha ez nem normális.

Ez meg még vasárnap Biankáékkal:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.