lamikriszti 2017.04.27. 11:55

a12_2.jpg

a29.jpg

a30.jpg

a31.jpg

Milyen régen nem írtam. A munkahelyemen gyakorlatilag cunami van. Nincs semmi időm, lassan szobám sem lesz...az állásom felől is vannak kétségeim. A kollégáim közül sokan elmentek, akiket nagyon szerettem, van aki épp távozóban van. Mindezek mellett még sokat is dolgozom, így olyanok történtek meg, ami még soha....Nem értem haza a gyerekekért, az utolsó pillanatban kapkodtam valakiért, aki elhozza őket, hétfőn a szomszéd lány vitte Lénát tornázni, egy barátnőm hozta el, tegnap egy kis gimnazista cserkészlány vitte szertornára, az óvó néni hozta el Ákossal együtt. Szóval a jövő tele van kérdőjellel. a32.jpg

Viszont a ház legalább nem halad sehova. A generál kivitelező beteg, a bankos szabin volt, és egyébként is vizilovak vannak itt kötve minden papírra. Mindazonáltal gyönyörű illatos tavasz van, holnap után végre elhúzzuk a csíkot az Őrségbe a kis lombházunkba, a virágszirmos dézsák mellé a nagy kék ég alatt. Ezt nagyon-nagyon várom.

a9.jpg

a7_1.jpg

Közben volt egy mesebeli Szabadkígyós a tavaszi szünetben, amikor megállt az idő, és csodálatos béke és nyugalom terített be mindenkit, csacsikkal, és lovaskocsival, utcával, ahol megállt az idő (ezeket én imádom)...

a10_1.jpg

Ez a Steigervald tanya, Apa új vadászterületének központja. És fantasztikus fánk van...

a11_1.jpg

bb8.jpg

bb7.jpg

a13_1.jpg

Matula bácsi kunyhója

a14_1.jpg

a15.jpg

a16.jpg

a17_1.jpg

a18_1.jpg

a19.jpg

a20_1.jpg

a21_1.jpg

a22_1.jpg

a25.jpg

Szép Húsvét, amikor nagyon vártuk a fiúkat és jöttek sokan (Benedek, Áron, Soma, Máté az osztályból, Ágó Sebivel), mi meg sütöttünk nekik nyuszi alakú pogácsát és festettünk tojást. Ágostonék megint egy csokor virágot mártottak bele egy kis vízbe. így locsoltak, ez nekem úgy tetszik. És bárcsak tudnám azt a hosszú verset, amit Ákos mondott. Valami tündérkert és elférnek a zsebemben a piros tojások....Itt Emmánál - Annánál éppen, de Tomiék is sok helyen voltak (Johannáéknál, Gergely Annáéknál, Rékánál persze, Balog Emmáéknál). Nem tudom meddig, de most még gyönyörűen tartják a gyerekek ezt a hagyományt, a szomszéd lányokhoz szódával mentek a Regnumosok, meg az osztálytársak, senkin nem maradt száraz ruha.

Ákos a feltámadási körmeneten a templomban kérdezi tőlem, hogy mi az áldozás...elmondom, magyarázom, hogy gyónni is kell előtte, tudakolja, hogy az mi. Taglalom, hogy akkor elmondod a papnak a bűneidet....Ákos felkiált: "nekem nincsenek bűneim!".

a8.jpg

Ákost felvették a Templomdombi iskolába ma!!! A másik tanítót még nem ismerjük, de bízzunk a nagyon szimpi igazgatónőben....

a6.jpg

Pocsolyatúra

a5.jpg

A nyuszik őrületes forrócsokivá váltak.

a4_1.jpg

Közben egy szombati piac palacsintával....

a0.jpg

a1.jpg

a3.jpg

Ó, még volt Anya-vacsi is (minden hónapban az összes anya elmegy vacsizni együtt Szentendrén), az nagyon érdekes volt...Kiderült, hogy egészen sok másodikos számára már téma a szex. Úgymint, "mi a különbség a szex és a dugás között?" Erre vannak akik tudnak egy fajta magyarázatot: "a pöcs bemegy a seggbe...- ez a dugás." Van, aki egyenesen beírja a YouTube-ra, hogy "cicis néni". Olyan is akad, aki ponó magazin büszke tulajdonosa. Engem ez meglepett. Elsősorban a fiúk ilyen jól tájékozottak, de a lányok között is található felvilágosultabb. A nagy lányos és a kis lányok csoportja élesen elkülönül, Léna egyelőre a kislányokkal van egyértelműen. Szombat reggel óvatosan megkérdeztem, hogy szokott-e hallani az osztályban olyan szót, amit nem ért, vagy beszélnek-e számra idegen dolgokról. Léna csodálkozva mondta, hogy nem. Én azért, biztos, ami biztos próbáltam egyértelművé tenni, hogy még ha csúnyának találja is (egyáltalán nem mond ki ronda szót, bezzeg Ákos...) a kifejezést, kérdezze meg, hadd magyarázzam el. Mi teljesen nyiltan beszélünk arról, hogy, hogy születik a gyerek, tud anya magról, apa magról, de bevallom az aktus ismeretetésével még kicsit várnék. Szerencsére ő nem is feszeget, az hiszem Ákos viszont egészen más beállítottságú. Gyanítom, hogy ő nem a csendesebb, visszahúzódóbb társaságba fog tartozni már elsőben sem. Neki minden izgalmas, ami felnőttes....alkohol, cigaretta, bármilyen képernyő....ebben nem nagyon hasonlítanak.

a38.jpg

Ez a családi osztálykirándulás a Dera-szurdokban. Utána bográcsoztunk....Nagyon jó volt.

a35.jpg

a36.jpg

a37.jpg

a34.jpg

a33.jpg

És Klári 40, szülinapja a Margir-szigeten. %,3 km-es násznépi futással egybekötve. Ennek során rájöttem, hogy amikor én 5 km-t futok néha Szentendrén, az valószínűleg nem annyi. Még a görkorizó Léna és a rollerező Ákos is elfáradt. De utána a Thermál Hotelben volt egy kis fogadás, az roppant sokat segített.

a40.jpg

Átolvasni most sem tudom, de legalább írtam....

bbb2.jpg

bb.jpg

Kalandpálya a szabadkígyósi kertben

bb1.jpg

bb2.jpg

bb3.jpg

bb4.jpg

bb5.jpg

bb6.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása