Ők nem jamaicaiak.

Olyan fáradt vagyok, ez az utolsó hét majdnem, és azt sem tudom, hogy fiú vagyok vagy lány. Egyrészt semmi erre utaló jel nincs - mármint arra, hogy fiú vagyok-e vagy lány, másrészt, esténként, amint lenne időm ezen gondolkozni, azonnal elalszom. Amikor alszom, akkor meg azt álmodom, hogy földrengés van és/vagy fáj a fejem 3 napja. Ezen a héten van a ballagás az oviból, ami egyébként még szomorú is, mert hol van az én kicsi kislányom? Ebbe próbálom nem beleélni magam, mert egyébként át tudnám adni magam a bánatnak, de lehet, hogy akkor is elaludnék azonnal. Szombaton meg a balett-bemutató. Ezekhez 400 dolog társul a fehér nejlonharisnya-vételtől kezdve a túrós kuglóf sütésen át, a személyre szabott ajándékokig minden, ráadásul én veszem a csoport nevében is, mint lelkes anya. Nem lenne ezzel semmi baj, csak ne érezném magam úgy, mint akit kifordítottak. Ma azért elmegyünk még színházba este (fiú lány felállásban, mert így kaptunk ajándékba jegyeket, mármint, hogy véletlenül mindent egy napra. Szóval lányok: Sylvia balett - Erkel, fiúk: Dzsungel Könyve Biankáékkal). Aztán holnap reggel HÉV-vel jövök be, mert ma 1,5 óra alatt sem sikerült beérnem reggel, ami már több, mint kínos. Legalább lesz időm elkezdeni gondolkozni az élet nagy dolgain, meg, hogy akkor ki milyen ajándékot kapjon, aminek tényleg örül. Most olyan apró dolgokra vágynék, mint ülni a napon és kész...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.