Bár ne veszett volna el az előbb minden, amit ideírtam. A legvégén. Én ehhez nem eszem elég B vitamint.

Szóval. A legfrissebb hír az, hogy annak ellenére, hogy a Szentendrei Bölcsőde volt olyan kedves megosztani velem azt a remek hírt július 16-án, hogy Ákomot felvették, tegnap tájékoztattak arról, hogy sajnos mégsem. Egyébként nagyon barátságosak voltak, ők sem értik, miért nem kaptam levelet se pro, se kontra, de most, ha már így betelefonáltam, és bementem, hát megtudhatom, hogy olyan sok a gyerek. Tulajdonképpen ok nincs más, csak ez, mert minden szempontnak megfelelünk, mint megnyugtatott nyár elején a kolléganő, de most mégsem. Nagyon markáns gondolataim vannak erről az eljárásról, már amennyiben ezt annak lehet nevezni. Roppant elvetemülteket tudnék mondani. Különösen úgy, hogy küzdök valami olyanért, amit legszívesebben messze elkerülnék. Ilyen marcangoló fájdalmat, hogy az én drága kicsi kétévesemet nem láthatom egyfolytában, hogy nem én fogom hallani minden először kimondott szavát, hogy nem látom minden mosolyát, hogy nem engem ölel, ha valami fáj. Annyira fáj. Megszakad a szívem, egyszerűen tudom, hogy nem kellene, és lazábban, hajrá, de nem megy, belegebedek a gondolatba. És most semmiképp nem kezdem el írni, hogy mennyire, mennyire, mennyire aranyos. Minden szava, mindene. A hasa, a szeme, ahogy beszél, ahogy megy, én látni akarom, érezni akarom az illatát, amíg ő nem akar menni, de legalább még egy kicsit...

Tehát most harcolok az I. kerületi, Iskola utcai bölcsiért, ahol már az is gond, hogy nem vagyunk helyi lakosok. De ez az egyetlen hely, amiért nem kell egyikünknek sem egyórás kitérőket tenni, ha megyünk délután a gyerekekért. Se Tominak autózni a 12. kerületből a 9-be, vagy nekem fordítva és onnan Szentendrére az oviba kis csillag Lencsikéért, lehetőleg úgy, hogy még az éjjeliőrök előtt érjünk oda érte. Szép kihívások. És tegnap kiderült, hogy nem adhatok vért 250 évig. Pontosan 2274. május 14-ig. 15-én már igen, úgyhogy addig próbálok egészségesen táplálkozni. Egyébként azt hiszem a malária, tetanusz, tífusz védőoltások miatt. Legalábbis remélem.

Léna a Balatonon Babcsáékkal nyaral, amikor Mancika megkérdezi az Ákost:

Léna hol van?

Dolgozó...

Nem, Léna nem dolgozik, hol van?

Eltünt...

Vannak jellegzetes, gyakori szavajárásai Ákomnak, például szépen ízesen a Jóóó vóóót. Mondjuk arra, hogy Hogy aludtál? Jóóó vóóót.

És a bárányt egészen speciálisan utánozza, az a be-ee-eee-eee, utánozhatatlanul férfias.

Hello Kitty pedig beépült az életünkbe, nem tudom, hogy mert egy darab fröccöntött apró egyedünk van, és mégis, a Heló-ra az a válasz, hogy Hello Kitty-ti-ti-ti.

A Körös partján betakartak egy gyereket nyakig homokkal, majd egy rövid idő után felállt és elment. Ákom konstatálja: "Múmia. Haza."

Lencsit pedig megkérdezte Anya, hogy Felköszöntötted a Mamát?

Nem.

Miért?

Mert nem tudom mi az, hogy Isten éltessen.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.